2009. október 29., csütörtök

Orr

Nem tudom, hogy szagot és szagot mi választ el. Állt előttem egy nőci a metrón, fojtogatott a parfümbűze. Olyan tömény volt, annyira beterített mindent, hogy könnyezett a szemem, tüsszögnöm kellett, meg orrot trombitálni. Megijedt tőlem, gondolhatta: H1N1-es vagyok, arrébb húzódott. Hiába került messzebb, irritált a szaga, míg le nem szállt. Nem értem. Ő hogy bírja ki?
Tudom, hogy másként hord az orrom, mint másé. Minden illatos. Műbarackvirág-szagú a klozetpapír, meg műeperszagú, nem is értem, hogy lehet összekapcsolni ezeket a szarással. Azt se értem, a takony mivel szalonképesebb műkamillaszaggal, vagy műzöldalmával. Miért nem lehetne egy papírzsepi simán papírszagú?
Egyszer, réges-rég, egy figyelemreméltó beszélgetést folytattak egy tányérgyártó munkással. Elmagyarázta a riporternek, hogy a rengeteg munkával agyonmintázott tányérok mellett vannak díszítetlenek is, de azok sokkal drágábbak, mert az ízlést meg kell fizetni, és ára van annak is, hogy megállják, hogy össze ne pingáljanak mindent.
Valahol itt lehet a megoldás. Biztos megvan az illatoknak is a maguk evolúciója: az erőtlenek és enyhék életképtelenek, az erőszakosak győznek. Az erősebb kutya elve. Csak azt nem értem, hogy bukhatnak erre a nők? Állítólag a női orrnak szimpatikus, ha beledöglik az ember a mosóporszagba, hihető, hogy vadvirágos réten jár a klozet helyett, mert telelövi a budit műrétszaggal, és szívesebben vesz meg a háziasszony általa illatosnak minősített termékeket, mint szagtalanokat.
Lehet, hogy a dolgok logikátlansága zavar? Helyénvalóbb lenne egy ganészagú WC papír, vagy faszízű koton?
Vagy csak háklis vagyok? Öregkori rigolya?
Büdösnek találom a gyrost, pedig kimondottan gyrosszagú.
A saját bagószagom viszont nem érzem, pedig lehetetlen, hogy ne legyek bagószagú.

2009. október 27., kedd

Elmaradt konklúzió

Rég voltam olyan klasszikus gruppenben, ahol a résztvevők száma meghaladta a hármat. Talán 2-3 éve?
Akkor megcsömörlöttem: a társaság zöme szétnarkózta az agyát, amit műveltünk, az messze esett az általam szexnek minősítettektől. Mikróban sült a ketamin, akciózás volt, genitáliák összeillesztése, kb. annyi intimitással, mint egy Brezsnyev - Nixon találkozó. Egy fickó folyton monitorozta a társaságot, kinek kell vizelnie. Végre fogott valakit, aki a kádban lehugyozta, én meg hazajöttem.
Tegnap csak a kíváncsiság vitt el, na meg a praktikum: itt voltak egy köpésre, útba esett a bolt is, úgysincs krumpli itthon. Időm is volt: 5-re ígérte magát egy hülyegyerek, aki vagy jön, vagy se.
Félhomály volt, csukott ablak, behúzott függöny, fülledt meleg, szinte azonnal szakadni kezdett rólam a víz. Egy darabig álltam a beszédes pillantásokat, bezsebeltem a megszokott irigykedést: talán hármuknak összekötözve lehetett akkora a farka, mint nekem. Jó királynak lenni, kétes helyeken is akár. Egy fickót kezdtem dugni, akire már régebben is kíváncsi voltam, de a házigazda - régebbi ismerősöm lévén - kizökkentett folyton. Hogylétem felől érdeklődött, emlékeket idézgetett, közben biztatta a partnerét, hogy "de jó, csak dugjál tovább, csúcs vagy apám". Időnként kipattant alóla, és végigkínált kóláva-dzsúzzal mindenkit. Fojtogatott a szobába szorult poppersbűz, határozottan untam az egészet. Amikor jött egy újabb pofa, átengedtem neki a dugnivalókat, és leléptem.
Bementem krumpliért a boltba. Kurvára idegesített a sorbanállás. Haza akartam menni, mielőbb, lemosni magamról a szagot, az érintéseket, az izzadást. Egy nyanya piszmogott a sor elején az aprójával, kölök visított előttem kettővel, álltunk csak, nem haladtunk, egy örökkévalóság.
A lefolyóban örvénylő víz megnyugtatott.
Türelmesen válaszoltam egy fickónak, aki fél évig csak levelezgetni akar, hogy jól megismerjen. Nem írtam neki, hogy idealista, ezt már évek óta csinálom, mégse ismerem magam rendesen, pedig napi kapcsolatban vagyok magammal.
Jött a hülyegyerek is. Van neki esze valahol, de nem szokta használni. Szalad csak, mint a kerge tyúk, baromságokat beszél és eszetlenül cselekszik. Elnézem neki: okosodhat még, érhet, hisz csak 20, nyunyesz, 55 kiló, és ő is pozitív. Volt olyan pont az életünkben, amikor pont annyi volt az eszem, mint neki - és ez megnyugtató. Hátha nevelek rajta valamit.

2009. október 26., hétfő

Kálló

Bosszús vagyok.
Tegnap, a buszmegállóban állva, egy régi ismerősöm söpört el előttem biciklin. Egész meghökkent, hogy ráköszöntem.
Este, a gayromeo buzijait bámulva rám kattintott, nevemen szólítva. Hogy régen látott, a délutánit leszámítva, mi van velem?
Mondtam, köszi, elvagyok, de honnan tudta, hogy ez az én profilom? Nincs kint sem arcképem, sem nevem...
Éreztem a válaszán, hogy zavarban van. Elkottyantotta magát, késő már, ki kell mászni belőle valahogy.
Felismert a gatyámban dudorodó csomamagomról (hízelkedett).
Na, ja. Megfordult benne fél Pest, majd pont itt ébred fel benne a memóriai.
Na, jó... baráti tárasaságban beszélgetett, hiányolt (pont ő, 2 év után), ott kerültem szóba, és bizonyistendeténylegnemtudjakimondta, hogy ez a nickem most.
Ergo közölték, névvel, címmel, hogy HIV+ vagyok.
Nem sokat kellett töprengenem, ki lehetett az a mindkettőnk által ismert ismeretlen.
A szószátyár anyjába!
Ráadásul olyannak jár a pofája, aki a maga pozitívságát évek óta titkolja!
Igaz, hogy én elmondom fűnek - fának, ha úgy látom jónak, de az az én dolgom.
A saját HIV-emhez szerzői jogaim fűződnek, én szereztem, az enyém, kuss tőle másnak!
Elvettek tőlem most valamit.
A hitet? Hogy a barátaim korrektebbek velem, mint mások. Hisz épp attól a barátaim.
És a barátaim tényleg korrektebbek velem, mint mások.
Hisz a barátaim.
Akkor ő nyilván nem a barátom.
Ez pedig veszteség.
Nincs mit ragozni rajta.

Szar(ez a)kóma

Tegnap reggel (vasárnap lévén ez cirka 11-et jelent) felhívott B. Kétségbe van esve, arcán reggelre megjelent a kaposi-szarkóma. Eddig sírt, aztán riadóztatta az anyját, mit tegyen most?
Meg fog halni.
Mondtam, persze, mindenki így jár, aki embernek születik, senki se él mindörökké. De törődjön bele, nem most fog meghalni, mert ilyen CD4-számnál és %-nál ez nem szokás (közben járt az agyam, mennyi is a CD4-e... blöffölök, vagy igazat mondok?)
Be se ment dolgozni, betelefonált, hogy nagybeteg.
Oks, akkor jöjjön át, megnézem, hogy szarkóma, vagy csak valami szar, amitől kómába esett.
Nem, nem jöhet, így képtelen kilépni az utcára. Rettenetesen látszik.
Elképzeltem hamvas arcocskáját, a 24 évesek folytonos tetszeni vágyását, és beadtam a derekam: akkor kimegyek hozzá, szarkóma-nézni.
Úgyis van bérletem, hadd kopjon alattam a buszülés.
Félhomályban fogadott, hogy ne lássam az arcán a rettenetes változást. Egy fehér folt fénylett a pofikáján, púder, vagy kence, amit a piperecuccai közt talált.
- Látom, élsz még - nyugtáztam.
A konyhába vezetett, ahol a rendkívüli helyzetre tekintettel dohányozni lehetett. A sötétítő behúzva - be ne lássanak a varjak - az asztalon tükör, percenként kontrollálni magát.
- Na, mutasd! - raktam fel a szemüvegem, miután elhúztam a függönyt. Engedelmesen tartotta fejét, hogy szemléljem a mintegy 1Ft-osnyi karikát az arcbőrén.
- Ufókörnek inkább látszik, mint szarkómának. Ha nem kennéd le, észre se lehetne venni. Ezzel nem mentél be dolgozni?
- Igen... ez már az AIDS. AIDS-es vagyok. Meg fogok halni - hajtogatta kétségbeesetten. Ha kimegyek az utcára, mindenki látja, hogy AIDS-es vagyok.
- 380-as CD4-gyel és 23%-kal nem vagy AIDS-es, csak HIV fertőzött. Ráérsz még temetni magad. Neked ez a kedvenc lemezed.
Láttam, fel se fogja, amit mondok. Nem nézett rám: a szeme elrévedt a semmibe. Aztán két alkarját vizsgálgatta, a végromlás jegyeit keresve. Aztán a tükör megint, a halvány karikát húzgálva, grimaszolva, aztán megint a messze semmi.
- Elbasztam az életem. Itt vagyok, 24 évesen, AIDS-esen. Meg fogok halni - kezdte a régi nótát.
- Oké - adtam be a derekam. - Legyél akkor AIDS-es. És akkor mi van?
- Felkötöm magam arra a kampóra - mutatta a mennyezeti csillárkampót.
- Hülye ötlet, kiszakad, és nem is ez a megoldás. Ha AIDS-es vagy, akkor mi van?
- Gyógyszert szedetnek velem, na - mondta kelletlenül.
- Ha gyógyszert szedetnek, akkor mi lesz?
- Nem gyógyulok meg akkor se...
- Ja, beteg vagy? - néztem rá meglepetten. - Mi lesz, ha gyógyszert szedsz?
- Jól van, na... de az a szar akkor is itt marad az arcomon. Látni fogják rajtam, és kikerülnek, mint a pestisest.
- Szerintem, ha megborotválkoznál, el is tűnne - raktam fel újra a szemüveget. - Úgy látom, hogy ott egyszerűen karikában nő a borostád. Nézd csak meg!
Ez már eléggé megdönthetetlen érv volt.
- De eddig nem láttam ott - védekezett.
- Persze. nem is kerested eddig. Beszart a tévéd, pasasod nincs, ha nem dolgozol, vagy alszol, vagy tüneteket keresel. A reggelin kívül mikor bőgtél utoljára?
Meglepetten nézett fel alkarjai vizsgálódásából. A tükröt kereste, de addigra már a hátam mögé dugtam.
- Régen... talán tegnapelőtt.
- Akkor mi volt az okod?
- Hát... semmi. Csak úgy. Hogy felelőtlen voltam egyszer, és mennyire elbasztam az életem.
- Az, hogy milyen voltál egyszer, az már nem oszt, nem szoroz. Az "elbasztam az életem" meg akkor lenne jogos, ha már a halálos ágyadon lennél. Korai még a múlt idő. Élsz még vagy 30-40 évet. Azt el tudod baszni, ha ezt folytatod.
Ezt valahogy megértette. Meglepődtem magam is.
- Anyukád miért riasztottad?
- Hát, hogy jöjjön, nézze meg, mi lett belőlem, hogy már látszik az AIDS - mondta röstelkedve.
- Ja, értem... hogy anya, gyere, megvágtam az ujjam, bibis, puszit rá...
- Igen... mondta szégyellősen, de a szeme, mint egy gyereké.
- Na, gyere, butagyerek - öleltem magamhoz. Simogattam párat a fején, amitől láthatóan megnyugodott.
Már a cipőm kötöztem az előszobában, amikor valami eszembe jutott.
- Van itthon köteled?
- Nincs - szabadkozott. - Mihez kéne?
- Semmihez. De elvittem volna, ha van.

2009. október 23., péntek

Magzati emlékeim

Anyámat az olyan tudálékos megközelítések, hogy mitől volt '56, nem győzték meg. Szerinte forrt a bor, itták a murcit a népek, a fejükbe szállt, megvadultak, ahogy legények közt a kocsmában is szokás. Aztán nem fértek a bőrükbe, egyik se maradt a valagán, nekimentek mindennek. Hőzöngeni könnyű, férfimuri, az asszonyokra meg ottmarad minden.
Áldotta a Bató doktort, aki elrekkentette 5 terhességét is a Ratkó-korszakban, pipa volt apámra, hogy mit vigéckedik folyton. Neki abból állt az élet akkoriban, hogy van-e otthon egy marék zsírunk, meg egy kis liszt, hogy összeüssön valamit. 3 gyerek marta egymást a lábainál, vagy bömböltek épp, amíg begyújtott a sporhétba, hogy főzzön valamit. Fel se tűnt neki, ha néha megpofozta apám.
Apját tavasszal temette. Furcsa volt a viszonyuk: apja nem szívelte, hogy lánya lett. Igazából akkor kezdte csak becsülni, amikor sorra szülte a fiúkat anyám. Átjárt testvéreimmel játszani, talicskát fabrikált, játékméretet, birkózott velük, lovagolhattak a hátán. Ha még vár jó félévet, engem is láthatott volna, de rám csak a legendája maradt.
Akkorra már eltűntek az állatok az istállóból, pár koszlott tyúk volt az összvagyon. Nagypapa beadta a földjeit a TSZ-be, vagy adni se kellett nagyon, vitték maguktól is. Nagymama lebetegedett, haldoklott 2 hétig, az orvos csak legyintett rá. Anyám Pestről hozatott koporsót - ki tudja miért - aztán szégyellte hazahozni a vasútról. Letakarta egy pokróccal, hogy ne lássák, mit húznak a lovak a pletykás népség közt. Fölvitette aztán a padlásra a hátsó kémény mellé, legyen készen, ha szükség lesz rá.
Fél óra múlva már ott állt két rendőr az ajtóban, hogy mutassa csak azt a disznót, amit az állomásról hozott, letakarva, hogy így tévessze meg a szocializmus éber őreit. A zugvágás tilos, lefoglalják a malacot, a nép nevében, pakoljon ő is, mert viszik.
Anyám elbőgte magát, megmutatta a koporsót a padláson, meg a nagyanyám. A rendőrök elmentek - kinn állt az egész utca - nagymama meg felgyógyult, élt még 15 évig.
Akkor már anyám hasában voltam 4 vagy 5 hónapja. Sose kérdeztem még, hogy velem lekéste Bató doktort, vagy csak nem vett észre abban a nagy ramazuriban.
Aztán híre jött, hogy kitört a forradalom Pesten. Apám lelkes lett - könnyen ment nála az ilyen - anyám előadta az elméletét a murciról, meg hogy maradjon a valagán nyugton, akinek már 3 és fél gyereke van. Azt már nem tudom, hogy kapott-e ezért is egy taslát, de apám biciklire ült, fölkerekezett Pestre, napokig nyomát se látták. Nekem sose mesélt forradalmi emlékeiről, de pár év múlva egy pesti útjuk során végigmutogatta anyámnak, kiket kefélt meg a népfelkelés buzgalmában. Csak azért nem lettem elvált szülők gyereke, mert anyámnak annyira ismeretlen volt Pest, hogy nem talált volna haza, kénytelen volt hát nyelni.
A faluban is felbuzdultak a népek. Égettek zászlót, meg söprűnyelet, agyoncsapták Biksza Miklóst, a helyi párttitkárt. Kergették előbb, aztán lincseltek, alig maradt belőle felismerhető valami.
Nagybátyám - megrögzött ellenzéki révén - akkor alapozta meg a szerencséjét. A Horthy-korszakban fél évet ült a "pléhpofájú kormányzó" megjegyzéséért. 6 hónapot kapott a Rákosi-érában is, mert elénekeltette a kocsmában a falubolondja Ádám Potyóval a "Horthy lovát kormányozzá"-t. Most is azonnal rátalált, hogy lehet kisebbség: karon ragadta Biksza özvegyét, hogy kihúzza a népharagból.
Neki megvoltak a földjei akkor még, mert természetéből adódóan ellenállt a kollektivizálásnak. Nem is vették el tőle sose: sőt, nekiadták érdemeiért az egyik, addig lakatlan nemesi kúriát a szölleivel együtt.
Nagy ház volt, el lehetett tévedni benne. Ketten lakták csak, valamiért nem volt gyerekük.
Érdekes volt nagybátyám rokonsághoz való viszonya: ha valahol lány született: oda se köpött. Ha fiú, akkor beállított egy tíz literes demizson borral, telt neki a szőlőkből.
Amikor megszülettem, jött is a szokásos demizsonnal. Győzködte apám-anyám, hogy adjanak oda neki: kinn a seggük a szegénységtől, minek nekik annyi gyerek. "Urat nevelek a fiadból, Mari!" - puhította a makacsabb láncszemet, de eredménytelenül.
Na, így nem lettem én úr. Pedig mekkora majom lehettem volna.

2009. október 20., kedd

Nőzős duma

Ha egyszer heteró leszek, kiírom a profilomra:
"Eddig csak guminőim voltak.
Nem győzöm a sallerezést, ezért keresek most igazit."
Biztos sokan írnak majd, és népszerű leszek.

Szép új világ

Nemrég adtak hírt egy thaiföldi vakcináról, ami a kísérletben résztvetteknél 30%-kal csökkentette a HIV-vel való fertőződést. Ma arról olvastam, hogy a Hivis vakcinával a svédek ettől jobb eredményeket értek el.
Elszaladtak aztán a gondolataim mindenfelé.
Töprengtem: mi van, ha a kísérletben résztvettek mind aszexuálisok voltak, nem izéltek senkivel, nem is csoda, hogy nem kaptak el semmit.
Sokkal érdekesebb lett volna ez a kísérlet számomra, ha pl. az 1600 vakcinát kapott és az 1600 placebós mind velem kamatyolt volna, natúr - akkor aztán tényleg rendesen megnézhették volna magukat. Csak az fog vissza az önkéntes felajánlkozástól, hogy a kísérletet heterókon végezték. Azok közül mostanában pedig csak a férjekkel volt dolgom, ágyilag.
Azt is mondhatnám: baszhatják, most kísérleteznek, amikor nekem ez már nem oszt és nem szoroz... de nem mondom.
Egyrészt az jó, ha nem muszáj az embernek bubópestisben, TBC-ben, torokgyíkban kimúlni.
Másrészt elképzelek egy olyan világot, ahol a népeket immunizálják HIV ellen.
Jöhet megint a szexuális forradalom, szabad lesz élvezni a szexet, nem rágja senki tövig a körmét egy nagy kefélés után valamelyik HIV szűrőállomáson... Hozzáérhet a test a testhez, a nyálkahártya a nyálkahártyához, vérszerződést köthetnek újra a hétmagyarok, és nem kell befosni senkinek, ha azt mondja a partnere: HIV+ vagyok.
Nem lesz miért titkolózni annak, aki pozitív, nem kell az intoleráns negatívok elől bujkálni, szabad lesz megint kikezdeni velünk, és nem kell folpackba csomagolnom a partnerem, ha épp nyalni akarom.
Szép új világ.
Kurva naiv vagyok.
Aztán, ha a natívságom elmúlik (a kurvaság soha), akkor sokkal reálisabban látok.
Ha lesz oltóanyag a HIV ellen, akkor belendülnek a katolikusok.
A pápa ki fogja átkozni, aki beoltatja magát, mert mi lesz, ha össze-vissza baszik mindenki, összeomlik a család szentélye, az örökre bevásárolt, törvényesen dugható feleséggel, beporzó férjjel. Rákapnának a népek, hogy csak úgy, kedvtelésből keféljenek, az évi kettő, az Úr áldásával szentesített gyerekcsinálós helyett.
Jönne a szülők érdekvédelmi képviselete, a vén gyagya nagypapával, aki elmondaná, hogy ez a fiatalság megrontása, mert eszükbe juttatná a szexet, túl korán, még 18 esztendős korukban, mert csak ő nem ismeri a statisztikákat egyedül, hogy majd mindegyik 13-14 éves szopott már faszt, telekúrták a lukát 15-16 évesen, amikor még több az orra, mint az esze.
Összeveszne az orvosi kamara, hogy hat vagy nem hat a védőoltás, tépnék egymást a nyílt színen, mint a H1N1 esetén.
Megszólalnának vén hülye szcientológusok, hogy be ne oltasd magad, mert ez a gyógyszergyárak összeesküvése, hogy kihúzzák a rengeteg pénzt a zsebedből. Ne hagyd magad, állj ellen, és a zsebedből kihúzott rengeteg pénzt költsd nálunk hiper-szuper vitaminokra, amik hasmenés és szorulás esetén egyaránt hatásosak.
Aztán jönne az ellenzék, hogy miért csak 6 millió oltóanyagot rendeltek, amikor tízmillió magyar van? Észbe kapna a kormány, és rendelnének 10 milliót, de akkor az ellenzék előállna a szórványmagyarsággal. Talán Tőkés Lászlót se kéne sokáig biztatni, hogy mondjon valami bombasztikusat. Amikor már kupacban állna 15 millió oltóanyag, jönne a Fidesz, hogy ennek a kormánynak ne dőljetek be, az oltóanyag gagyi, ezzel akarják kiszúrni a szemünket, ezzel akarják kipusztítani a magyarokat, akibe ezt beoltják most, azokból mind visszaszívjuk, ha kormányra kerülünk.
Lehet, hogy tényleg lesz egyszer oltóanyag HIV ellen. Talán már most neki kéne állni, és felállítani anonim oltóállomásokat, ahova az elszántak - este, sötétben, fal mellett osonva - elmennének immunizáltatni magukat.
Kb. évi 60 ezren. Minden 150. magyar.
Kb. annyian, mint ahányan tesztet csináltatnak maguknak, manapság.

2009. október 16., péntek

Stílszerűen

Elhatároztam, hogy káposztás murgyét készítek most.
Mivel ez egy paraszt étel - és elmúlt este 11 - nagyokat fogok káromkodni közben.
Úgy biztos parasztosabb lesz.

2009. október 13., kedd

Mai talány

"Folytassátok a gyapotszedést, és közben imádkozzatok" - olvastam imént B-nál.
Tök szuper, amikor kitalálta az ember a vallással a távirányítást. Többé - kevésbé működik, évszázadok óta. Egyszerű a recept: minden bűn, ami jólesik az embernek, eltéveszteni se lehet, gyakorolhatod önállóan a penitenciát.
Nem is értem, miért nem lett sikeres ez az APEH-nél. Pedig ott is van önellenőrzés, meg is bírságolhatja magát az ember. Ha nem jönnek foglalni, az egy kvázi feloldozás.
Ki érti ezt.
Mi okoz ugyanaz egyik helyen révületet, a másikon meg ellenállást?

Hidegfront

Dzsasztin nem állja az időváltozást.
Már tegnap elment a maradék esze.
Köszönés helyett elém állt, dagadt hasát markolászva. Hétvégén verekedett, a nyolcban, eléállt egy csicskagyerek, behúzott neki, de szétverte, de szééééétverteeee, de nagyooonnn! Hivjam fel az anyukáját, hogy beteg, és haza akarom engedni.
- Nem hívom, Dzsasztinka, szeretem, hogy itt vagy, hiányoznál - húztam keresztbe terveit. - Meggyógyulsz biztosan.
- De hányingerem is van!!!! - ordított rám, öklével nagyot bokszolva a lambériába.
- Aki ilyen erős, az jó egészségben van - nyugtattam. -Legalább tudunk együtt tanulni. Jó lesz ugye? - keserítettem el végleg.
- Ilyen egy geci tanárt...!!! Fuuúúj! De utálom magát!!! Nem maradok itt, hazamegyek! - csapta le mind a 84 kilóját a székre.
- Halkabban Dzsasztinka, megfájdul a torkod - aggódtam érte látványosan. -Gyere, rajzolok neked valamit!
Szart rám. A táskájához ment, bepakolt, felrakta a székét is a padra, jelezve: végzett itt mára. Felvette a pulóverét, a kapucnit a fejére húzva, jelezvén, akcióra kész. Ott álldogált aztán tanácstalanul, táskával a hátán, és nem tudta, mitévő legyen. Hisz nem tiltakoztam, rajzoltam a többieknek csak nyugodtan tovább.
- Megyek!...Megyeek! - fenyegetett néha, és roppant tanácstalan volt.
- Üüüü! üüüüü! - bömbölt nagyokat. - Ilyen köcsöggeci tanárt! - hergelte magát, és a behívatomapámat-anyámat duma után elszántan kidöngölt az udvarra.
Ebéd utánra lecsitult végre.
- De nem tanulok! - ordított felém néha. Aztán beült az ötödikesek közé, leplezetlen bámulva Nikolettát.
- Mekkora fekete pina van alatta. De megkúrnám - ábrándozott maga elé motyogva.
- Dzsasztinka, te nagyon nézed Nikolettát. Tetszik neked? - kérdezte kolléganőm. - Miért nem írsz neki levelet?
- Á, azt nem úgy kell! - oktatta kolléganőmet. - Én már mindent kipróbáltam. Kergettem, kitéptem a haját... lekurváztam. Mégse akar szóba állni velem!
Belátta lassan, hogy ez a nap nem az övé. Elszántan nekiült egy Donald-kacsának, és úgy festegette, mintha ez lenne a mai diplomamunkája.

Apró szívesség

Haragudtam F-re.
Megjelent - eltűnt - megjelent - megint eltűnt hónapokra.
Szűrésre se ment el, pedig már majd 7 hónapja szóltam neki.
Érveltem: "teleélveztem a valagad, amikor épp a legfertőzőbb voltam, nőd van, aki mit se sejt" - de nem ért épp rá, dolgozott épp, aztán aludni kellett, aztán gondolkodni az élet folyásán.
Gondoltam: fél. Kétszer is megbeszéltük, hogy elkísérem tesztet csináltatni - aztán elszöszölte az időt, majd eltűnt megint.
Ma megint felhívott. Döntött végre, szakított a nőjével. Átgondolta az életét. (már megint) Rég látott. (nem rajtam állt) Hiányzik a beszélgetés. (csodálom... ha itt volt, csak felhangosítva mondta az örökös monológját, amiről napról napra gondolkozott)Jó volt velem beszélgetni (meg dugni)
Otthon vagyok most?
Naná.
Feljön. (ahogy a múltkor is)
Eszem ágában se volt várni rá - felugrott mégis. Mivel haragudtam rá, demonstratívan csak fél füllel figyeltem rá. Játszmáztam, mi az nekem.
Ült csak, félszegen, tudta, hogy bűne van.
- Hogy ki vagy szőrösödve - mondtam dicséret helyett. (Persze... hülye lennék azt mondani, hogy kurvaszép vagy megint)
- Most nem növesztem, csak nem volt kedvem letolni - intett arca felé, egyik szemöldökét magasra húzva, amitől rögtön azt hittem, hazudik.
De nem mondott semmit, csak feszengett percekig.
- Tudom, hogy sietsz, de kérhetnék egy kis szívességet? - bökte ki nagy nehezen.
(Na... most jön, hogy lakhatna-e itt pár napig, vagy ki tudnám-e segíteni fizetésig, vagy megkínálnám-e cigivel, vagy elkísérném-e valahova, vagy a tököm tudja)
- Oks, ha teljesíthető... Mi az?
- ...Megdugnál? Annyira hiányzik már... - bökte ki, szégyellősen.
- Ojjé... hacsak ez.
(Nem mondhatok ellent. Amióta felállították az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, kész frászban vagyok, hogy bejelent valaki, ha nem kúrom meg.)

2009. október 10., szombat

Máj

Van a májammal valami... hol fehér, hol rossz.
Rosszmájúnak lenni,
fehérmájúnak lenni
viszont olyan érdekes...
Utálnám, ha gyógyszer lenne rá.

2009. október 8., csütörtök

Dobszerda

Reggel a Nagyvárad téren vártam B-t. Ismerem már lassan 5 éve, igaz, ebből kiesett 4. Megöregedett közben: már túl van a 24-en is.
Kicsit zavart voltam: rendességnek, vagy nyomulásnak veszi-e, hogy elkísérem - aztán azzal nyugtattam magam, hogy legalább a kíváncsiságom kielégül, kikbe botlok odabent.
Lassan több az ismerősöm a Lászlóban, mintha beesnék az Alteregóba.
B késett, és rosszkedvű volt. AIDS-es, beteg, elbaszta az életét - kb. ez a 3, ami elsőre eszébe jut saját magáról. Lassan ér be tudatáig 1-1 új érv e három vastag falán át, de nem reménytelen.
Csendes, aranyos, rendes fickó. Mutogatom, merre kanyarogjon majd, ha egyedül jön, de inkább azt figyeli, látja-e valaki.
Zavartan ült a rendelőben, zavarta, hogy nekem majd mindenki ismerős. Talán pislogni sem mert fél óráig, aztán eltűnt Nelli nővér mögött.
Meglepett, mennyi nőt láttam ott, míg rá vártam. Aztán megjött J, a nyakába varrtam, nézzék csak meg a fogászaton is.
Negyed 10-kor tekertem ki a kapun, s fél után 5 perccel már a Nyugatinál interjúztam. (Nagy találmány a bicikli, pláne pesti csúcsforgalomban.)R-val pár elégedett mondat, megérte, a fickóból tán lesz még valaki.
A fogorvos után felhívott B. Megijedt, mondott neki valamit az orvos, amit nem tudott hová tenni. Meg fog halni, 1 éve sincs, fiatalon, vonta le a konklúziót. Át jöhet este? Nem akar egyedül lenni, most.
Meló után hármasoztunk, munkailag. Konstatáltuk hamar: egyikünk sem üzletember. Amire felkértek, ingyen is megcsinálnánk, hobbiból, de hát fizetni akarnak érte. Igaz, ez volt szinte az egyedüli megvitatandó, de minden más téma fölékerekedett. Vacsora közben le -föl grasszált a világ 2. legtápláltabb macskája. 12 kilóra saccoltam, 10 deka előnyt hagyva E. macskuszának. (érdekes, mennyire gyorsan kedvelek meg macskáékat mostanában gazdájuk miatt)
B. megint késett. 2 és fél órát. Aludt, sírt, aztán megint aludt, vele még a metró is lassabban jár.
Papírokat teregettem ki elébe, rajzoltam, írtam, magyaráztam a CD4-ek, százalékok, vírusszámok világát. Meddig számít tünetmentes HIV fertőzöttnek, mikortól AIDS-es. És hol van az még?
Valamennyire megnyugodott.
Megágyaztam, hosszú volt a nap nekem is.
B nem tudott aludni. Volt pasasáról beszélt: kitárgyalta őt mindenkinek, hogy pozitív, a háta mögött röhögött a szerettein, meg rajta. Nem törődött vele igazán, talán nem is szerette... egyszer se mondta, hogy menjen el vizsgálatra. Vagy hibázott, neki kellett volna, egyedül? Anyja se kérdezte, egyszer se, amióta elmondta neki, hogy mi van vele... - Egy év óta te voltál az első, aki megkérdezte, miért nem megyek el kontrollra - nézett rám. - Nem törődött velem senki.
- Akkor én most törődök? Jó - nyugtattam meg.
Beszélt még, biztos, de elaludtam. Elfelejtettem szólni, hogy horkolok.
Sebaj... legalább hallotta, hogy nincs egyedül.

Viva

Érdekesek ezek a mai fiatalok.
Tudom, hogy némelyiknek még a Cartoon Network lenne való, de azt már cikinek vélik mások előtt nézni.
Marad a zene.
Az MTV szerintük nem jó, a Viva oké. A franc se érti. Pont egyformán idegesítő mindkettő.

2009. október 6., kedd

Hogy vagy?

Nem is tudom, van-e kérdés, amit ettől jobban utálnék mostanában.
Addig se szerettem, amíg negatív voltam.
Mindig az angol - amerikai hadujúdút éreztem mögötte.
Hogy "nehogy azt hidd, érdekel, nehogy válaszolj rá valami igazat".
Amióta pozitív vagyok, duplán utálom. Mintha azt feltételeznék: csakis rosszul érezhetném magam.
Nem is tudom, mit illik válaszolni rá.
Ha azt mondom: "jól" - azt hiszik, hazudok.
Ha azt: "szarul" - ez illetlenség, titkold, ki a fasz kíváncsi rá.
Így többnyire azt válaszolom: REMEKÜL.
És azonnal eszembe jut a Monty Python Gyalog galoppjából a nagypapa, akit unokája akar a halottas kocsira feldobni idejekorán. Ő hangsúlyozza, dobás közben, hogy "határozottan remekül érzem magam, sosem voltam ilyen jól"

Amúgy jól vagyok. Kezem - lábam megvan, simogat a napfény, van internetem, lisztem, cukrom, sóm. Étolajom is.
Nem izgat, hogy nem láttam a tengert, és repülőn se szartam össze magam.