Dobom a régi szeretőm, itt a két utód.
Az egyik dolgos, takaros, a másik meg csinos.
Könnyű, mint a harmat, sebes, mint a szél.
2010. június 28., hétfő
Bigámia
Dobom a régi szeretőm, itt a két utód.
Az egyik dolgos, takaros, a másik meg csinos.
Könnyű, mint a harmat, sebes, mint a szél.
Patthelyzet
Tegnap felhívtam anyám.
- Melyiktäk az? - kérdezte. - Nem tudom mi van velem fijam, de bizony bä-bägyútok esténkint. Fázós lättem, vagy mi. Aztán mäg hirtelen olyan melegäm läsz, hogy na. Vetäk lä magamrú mindänt.Biztos ez a változás kora.
- Azon maga már rég túl van - mondtam, de erre csak bemérgesedett.
- Nem úgy értäm, most már magam sä tudom, hogy értäm, minek szakítasz mäg folyton? - durrogott egy darabig, majd folytatta. - És képzeed, az a rohadt gáz, a B. szokta leóvasni, de a 60 ezerbül csak kettőt attak neki vissza. A mút hónapba is 46 ezer vót! Hát má mindänt odafüzetek?
- Anyu, nyár van, június vége. Olcsóbb 3 pulóver, és leveti, ha melege van.
- Persze, nagyon okosak tuttok mind länni! Fázok, lel a hideg, muszaj begyútanom, na! Mit nem lähet ezän érteni?
- De így nem marad pénze, ha mindent gázra fizet.
- Oszt mire maraggyon fijam? Nem viszäm a sirba úgyse. Jobb is länne má mäghalni, fijam. (csönd) - Na, akarsz még mondani valamit, fijam?
Elmeséltem ma a lányomnak. Azt mondja, ő sajnálja szegényt. De nem megy át a gyerekkel a macskák közé. Áthozni se meri, mert olyan a ruhában lesz úgyis, amit összenyaltak a bélférges macskái.
De legalább a másik mamát haza tudták hozni. Most egy hétig itt van, egy hétre visszamegy a férje mellé. Ott csak esznek, főznek, esznek, és marják folyton egymást. Nem lehet mellette hagyni, de elhozni se tudják végleg. Amikor hazahozzák, 2 kilóval kövérebb, és kurva ideges. Itt megnyugszik, jól elvan, vidám.
Mondtam, én is kb. olyan leszek öregkoromra, mint anyám. Lesz dolga velem. Időben dobjon ki az ablakon. Fölhatalmazom.
- Melyiktäk az? - kérdezte. - Nem tudom mi van velem fijam, de bizony bä-bägyútok esténkint. Fázós lättem, vagy mi. Aztán mäg hirtelen olyan melegäm läsz, hogy na. Vetäk lä magamrú mindänt.Biztos ez a változás kora.
- Azon maga már rég túl van - mondtam, de erre csak bemérgesedett.
- Nem úgy értäm, most már magam sä tudom, hogy értäm, minek szakítasz mäg folyton? - durrogott egy darabig, majd folytatta. - És képzeed, az a rohadt gáz, a B. szokta leóvasni, de a 60 ezerbül csak kettőt attak neki vissza. A mút hónapba is 46 ezer vót! Hát má mindänt odafüzetek?
- Anyu, nyár van, június vége. Olcsóbb 3 pulóver, és leveti, ha melege van.
- Persze, nagyon okosak tuttok mind länni! Fázok, lel a hideg, muszaj begyútanom, na! Mit nem lähet ezän érteni?
- De így nem marad pénze, ha mindent gázra fizet.
- Oszt mire maraggyon fijam? Nem viszäm a sirba úgyse. Jobb is länne má mäghalni, fijam. (csönd) - Na, akarsz még mondani valamit, fijam?
Elmeséltem ma a lányomnak. Azt mondja, ő sajnálja szegényt. De nem megy át a gyerekkel a macskák közé. Áthozni se meri, mert olyan a ruhában lesz úgyis, amit összenyaltak a bélférges macskái.
De legalább a másik mamát haza tudták hozni. Most egy hétig itt van, egy hétre visszamegy a férje mellé. Ott csak esznek, főznek, esznek, és marják folyton egymást. Nem lehet mellette hagyni, de elhozni se tudják végleg. Amikor hazahozzák, 2 kilóval kövérebb, és kurva ideges. Itt megnyugszik, jól elvan, vidám.
Mondtam, én is kb. olyan leszek öregkoromra, mint anyám. Lesz dolga velem. Időben dobjon ki az ablakon. Fölhatalmazom.
2010. június 26., szombat
Izgató képek
A képekben az a közös, hogy ilyenem csak akkor lesz, ha megnyerem a lottót. De akkor mind a három jöhet!
Tribicikli
Itt, Pesten, biciklit tart az ember háziállat helyett.
Csendes, nem kell etetni, almot se kíván.
Robosztus, erős, mint a bivaly a mostani, de súlya is van hozzá.
Naponta morogtam a lépcsőn fölfelé, hogy kéne egy könnyebb bringa, kiköpöm a tüdőm, míg fölvonszolom.
Ért, ért az elhatározás, de tudtam halogatni jó darabig pénz híján.
A héten megkaptam az adóvisszatérítést, itt a tettek mezeje, döntöttem, lépni kell. Egy éjszakán át a kerékpárhirdetéseket böngésztem, de csak a használtakat, újra kinek van pénze. Amin a szemem fönnakadt, az tuti, hogy százezer fölött kóstált. Többszáz hirdetésből kijegyzeteltem 3 elgondolkodtatót, jónak tűntek, és olcsók - de nem vagyok szakértő, így másnap a kollégám az orra alá toltam a listám.
Megrögzött biciklista ő is, de velem szemben ért is hozzá.
Fanyalgott a három jelöltemre, nem lett lelkes, egyik helyett egy lepontozottat javasolt. A kollégáim már baromira unták, hogy aluvázazunk meg carbonozunk, üdülőhelyeket akartak válogatni Gyulán, csak azért is a kétkerekűket nézegettük tovább.
- Te, ez egy Kettler! - döbbent meg egyiken a bringatárs Gábor.
Szép bicaj, tényleg, tök szimpatikus, de csak a felét fedi le, amire nekem való. Haboztam, lapoztam is volna tovább, de a viselkedése megingatott.
- Te, milyen az a Kettler? - telefonált izgatottan Gábor valamelyik haverjának. - Szóval jó? Mennyire jó? Azt mondod, nagyon?
Teljesen meggyőzött lettem. Felhívtam a bringa eladóját, az ország másik felében lakott. Gatyáztam, leutazzak-e megnézni, éjfélre már itthon is lehetnék.
Itthon is csak a Kettler járt a fejemben. Ilyen a szerelem, gondoltam, jött, talált, győzött. De mi van, ha megveszi Gábor? Úgy belelkesedett, nekem gyanús... Igaz, van 3 biciklije, de ahol van 3, ott a negyedik is tök fölösleges, kell hát neki biztos.
Felhívtam a szerencsés eladót - hülye vevőt találni nem könnyű manapság - és rávettem, hogy adja fel postán a bringát. Fele költség a szállítási díj, mint az utazás, igaz, várnom kell EGY napot. Az is lehet, hogy kibírom.
Na, ezt nyélbe ütöttem. Most már türelmesen várakozhatok. Ábrándoztam, elképzeltem, amint egymás mellett áll a régi meg a Kettler. A régi marad, hisz a Kettler nem terepre való. Igaz, nem járok terepen, de ha akarnék, ezzel mehetnék, ha lemondanék róla, korlátozva lenne a szabadságom.
De a régi dög nehéz, cipelhetem tovább, minek akkor az újabb, nemnormális vagyok. Kell a Kettler mellé a monti, de egy könnyű, és nem ez.
Elővettem a tegnapi cetlim, és felhívtam az egyik eladót. Tip-top bicaj, alkudni is tudtam, vétek lenne kihagynom.
Két óra teltével már haza is értem. Az új monti tényleg könnyű, fél kézzel fogva szaladtam fel vele a lépcsőn. Betoltam a régi mellé, jól mutatott. Kis könnyű, kecses a másikhoz képest, de nem olyan fekete, nem olyan robusztus. Csak 13 kiló - konstatáltam a mérlegre állva - a másik plusz 5 kiló. És át lehet rakni a sárvédőket, lámpát, ezt-azt. Ahogy gondolatban pucoltam le a régit, olyan volt, mint a legyilkolás. Hisz én szeretem ezt az öreg bicajt. Nehéz, ronda, de jó. Nem sokat kapnék érte, ha eladnám. Annyit már nekem is megér, fölrakom tartaléknak a galériára inkább.
Bár meggondolandó az is. Az újabb túl szép egy tolvaj szemének még, nem merném egy bolt előtt se hagyni.
Fantáziáltam, hogy fér el egymás mellett majd a 3 bicaj. Sehogy, az jött ki mindig. Valahogy döntenem kéne, hogy lakni, vagy biciklit tárolni akarok.
Biciklit venni tök könnyű - állapítottam meg - nekem egy délután kettőt is sikerült. A siker gyanakvásra késztetett, csak úgy próbaképp megnéztem, hirdettek-e újabbat, jobbat, a guta üssön, vagy elégedett maradhatok.
A harmadik hirdetésnél elállt a levegőm: ott kellette magát egy alu-carbonvázas fekete gyönyörőség, egyszerre robusztus és kecses, pillesúlyú, szép mindene, tán elírták az árát, lemaradt egy nulla, de nem, ez tényleg annyi, annyi csak, mint a kettő, amit a délután vettem. Csak azzal vigasztalhattam magam, hogy biztos lopott.
Tegnap nem jött meg még a Kettler. Vártam 5-ig, aztán nyakamba vettem a várost. Megtaláltam a postát, ahova érkezni fog - de nem érkezett meg még, talán majd éjjel jön, adta az infót a postás néni. De ha éjjel jön, akkor csak hétfőn látom, se szombat, se vasárnap. Teljesen lelombozott.
Reggel azzal keltem, hogy itt van a biciklim Pesten, lakat alatt, mint egy rab, nem fogdoshatom, nem láthatom. Ki tudja, lehet, hogy ócskaság, ki kell próbálnom, hogy tudjam, szerencsés vagy balek vagyok.
Messze a hétfő, a francba is.
Délelőtt stáboztunk, amikor telefont kaptam. Kinyomtam 3-szor is, de nem hagyta magát a hívó.
- Itt vagyok a lakása előtt, hoztam a biciklit! Ja, nincs itthon? Akkor majd hétfőn, már lejár nemsokára a műszakom.
- És ha elmennék érte a postához? Fél óra, és ott vagyok!
- Az jó még - adta be a derekát a szállító. Akkor szóljon, ha odaért.
Tekertem, mint a hülye, fél óra biztos nem kellett hozzá.
- Itt vagyok a bicajért - hívtam föl az urat. - Merre találom?
- Hát, már elment a kollégám, én meg nem adhatom ki. Jöjjön hétfőn.
Van az ilyennek anyja? Ha van, biztos kint áll a kocsisoron.
Vágyakozva néztem az épületet, ahol fogva tartják a bicajom.
Keserves az élet.
Egy biztos, lemondom holnapra minden programom.
Csendes, nem kell etetni, almot se kíván.
Robosztus, erős, mint a bivaly a mostani, de súlya is van hozzá.
Naponta morogtam a lépcsőn fölfelé, hogy kéne egy könnyebb bringa, kiköpöm a tüdőm, míg fölvonszolom.
Ért, ért az elhatározás, de tudtam halogatni jó darabig pénz híján.
A héten megkaptam az adóvisszatérítést, itt a tettek mezeje, döntöttem, lépni kell. Egy éjszakán át a kerékpárhirdetéseket böngésztem, de csak a használtakat, újra kinek van pénze. Amin a szemem fönnakadt, az tuti, hogy százezer fölött kóstált. Többszáz hirdetésből kijegyzeteltem 3 elgondolkodtatót, jónak tűntek, és olcsók - de nem vagyok szakértő, így másnap a kollégám az orra alá toltam a listám.
Megrögzött biciklista ő is, de velem szemben ért is hozzá.
Fanyalgott a három jelöltemre, nem lett lelkes, egyik helyett egy lepontozottat javasolt. A kollégáim már baromira unták, hogy aluvázazunk meg carbonozunk, üdülőhelyeket akartak válogatni Gyulán, csak azért is a kétkerekűket nézegettük tovább.
- Te, ez egy Kettler! - döbbent meg egyiken a bringatárs Gábor.
Szép bicaj, tényleg, tök szimpatikus, de csak a felét fedi le, amire nekem való. Haboztam, lapoztam is volna tovább, de a viselkedése megingatott.
- Te, milyen az a Kettler? - telefonált izgatottan Gábor valamelyik haverjának. - Szóval jó? Mennyire jó? Azt mondod, nagyon?
Teljesen meggyőzött lettem. Felhívtam a bringa eladóját, az ország másik felében lakott. Gatyáztam, leutazzak-e megnézni, éjfélre már itthon is lehetnék.
Itthon is csak a Kettler járt a fejemben. Ilyen a szerelem, gondoltam, jött, talált, győzött. De mi van, ha megveszi Gábor? Úgy belelkesedett, nekem gyanús... Igaz, van 3 biciklije, de ahol van 3, ott a negyedik is tök fölösleges, kell hát neki biztos.
Felhívtam a szerencsés eladót - hülye vevőt találni nem könnyű manapság - és rávettem, hogy adja fel postán a bringát. Fele költség a szállítási díj, mint az utazás, igaz, várnom kell EGY napot. Az is lehet, hogy kibírom.
Na, ezt nyélbe ütöttem. Most már türelmesen várakozhatok. Ábrándoztam, elképzeltem, amint egymás mellett áll a régi meg a Kettler. A régi marad, hisz a Kettler nem terepre való. Igaz, nem járok terepen, de ha akarnék, ezzel mehetnék, ha lemondanék róla, korlátozva lenne a szabadságom.
De a régi dög nehéz, cipelhetem tovább, minek akkor az újabb, nemnormális vagyok. Kell a Kettler mellé a monti, de egy könnyű, és nem ez.
Elővettem a tegnapi cetlim, és felhívtam az egyik eladót. Tip-top bicaj, alkudni is tudtam, vétek lenne kihagynom.
Két óra teltével már haza is értem. Az új monti tényleg könnyű, fél kézzel fogva szaladtam fel vele a lépcsőn. Betoltam a régi mellé, jól mutatott. Kis könnyű, kecses a másikhoz képest, de nem olyan fekete, nem olyan robusztus. Csak 13 kiló - konstatáltam a mérlegre állva - a másik plusz 5 kiló. És át lehet rakni a sárvédőket, lámpát, ezt-azt. Ahogy gondolatban pucoltam le a régit, olyan volt, mint a legyilkolás. Hisz én szeretem ezt az öreg bicajt. Nehéz, ronda, de jó. Nem sokat kapnék érte, ha eladnám. Annyit már nekem is megér, fölrakom tartaléknak a galériára inkább.
Bár meggondolandó az is. Az újabb túl szép egy tolvaj szemének még, nem merném egy bolt előtt se hagyni.
Fantáziáltam, hogy fér el egymás mellett majd a 3 bicaj. Sehogy, az jött ki mindig. Valahogy döntenem kéne, hogy lakni, vagy biciklit tárolni akarok.
Biciklit venni tök könnyű - állapítottam meg - nekem egy délután kettőt is sikerült. A siker gyanakvásra késztetett, csak úgy próbaképp megnéztem, hirdettek-e újabbat, jobbat, a guta üssön, vagy elégedett maradhatok.
A harmadik hirdetésnél elállt a levegőm: ott kellette magát egy alu-carbonvázas fekete gyönyörőség, egyszerre robusztus és kecses, pillesúlyú, szép mindene, tán elírták az árát, lemaradt egy nulla, de nem, ez tényleg annyi, annyi csak, mint a kettő, amit a délután vettem. Csak azzal vigasztalhattam magam, hogy biztos lopott.
Tegnap nem jött meg még a Kettler. Vártam 5-ig, aztán nyakamba vettem a várost. Megtaláltam a postát, ahova érkezni fog - de nem érkezett meg még, talán majd éjjel jön, adta az infót a postás néni. De ha éjjel jön, akkor csak hétfőn látom, se szombat, se vasárnap. Teljesen lelombozott.
Reggel azzal keltem, hogy itt van a biciklim Pesten, lakat alatt, mint egy rab, nem fogdoshatom, nem láthatom. Ki tudja, lehet, hogy ócskaság, ki kell próbálnom, hogy tudjam, szerencsés vagy balek vagyok.
Messze a hétfő, a francba is.
Délelőtt stáboztunk, amikor telefont kaptam. Kinyomtam 3-szor is, de nem hagyta magát a hívó.
- Itt vagyok a lakása előtt, hoztam a biciklit! Ja, nincs itthon? Akkor majd hétfőn, már lejár nemsokára a műszakom.
- És ha elmennék érte a postához? Fél óra, és ott vagyok!
- Az jó még - adta be a derekát a szállító. Akkor szóljon, ha odaért.
Tekertem, mint a hülye, fél óra biztos nem kellett hozzá.
- Itt vagyok a bicajért - hívtam föl az urat. - Merre találom?
- Hát, már elment a kollégám, én meg nem adhatom ki. Jöjjön hétfőn.
Van az ilyennek anyja? Ha van, biztos kint áll a kocsisoron.
Vágyakozva néztem az épületet, ahol fogva tartják a bicajom.
Keserves az élet.
Egy biztos, lemondom holnapra minden programom.
Falusi ál-idill
Hajdanában, még gazda-koromban azt hittem, hogy úgy kell berendeznem az udvart, mintha Noé bárkája lenne. Mekegjen kecske, káráljon tyúk, röfögjön disznó, kutya kergessen macskát, legyen falusi idill.
Nekem ezekből viszont a realitás jutott. A tyúkjaim nem tojtak rendesen, eszük ágában sem volt kotlani, vagy ha mégis, akkor vagy kutya, vagy görény jött az idill helyett. Tyúkszarba viszont bárhol léphettünk. Az első kecském se fiú - se lány, a második meg idegesítően ostoba. Kikötöttem legelni, de neki csak az a fű kellett, amit már nem ért el. Vagy kidülledt szemmel fuldoklott az elérhetetlen zöld után, vagy addig tekergett, míg a kötél össze nem csomózta mind a négy lábát. Feldőlt, mint a zsák, segítség után sivalkodott. Egy darabig lestem a vágyát, oda kötöttem, amit legelni valónak ítélt, de sose volt döntésképes, csak az épp elérhetetlen fű után vágyakozott. Megszabadulni is nehéz volt tőle, kész szégyen, mert percenként gúzsba kötötte magát, a földön ordítozott. Hamar híre ment, hogy aki hülye kecskét akar látni a vásárban, jöjjön most.
- Jó, hogy eladtad azt a dögöt! Régen azt tartották, hogy az tart kecskét, aki elégedetlen az asszonnyal - foglalta össze kecske elleni ellenszenvét anyósom.
A malacokkal is megfizettem a tanulópénzt. Hajnalban keltem, amikor az első kettőt vettem. Drágák voltak, és tetvesek, haboztam fölöttük sokáig.
- Nem is malac, amék nem tetűs! - oszlatta el aggályaim a sokszoknyás malacos néni. - Az ilyennek jóféle a víre, vägye mäg, osz maj igazat ad nekäm!
Megvettem, de nem adtam igazat utólag se: délelőtt már hármat is kaptam volna a kettő áráért, tetűmenteset ráadásul, az élősködő-mentesítés se volt két fillér. De mindennek van jó oldala: sose tudtam volna meg, milyen a magas vérnyomás, ha haza nem viszem azt a két redvást.
Korán kellett kelni hozzájuk mindig, beöltözni disznós ruhába, ganézni, etetni, kedvükben járni, hogy boldogságban várják be a legyilkolást. Aztán nem fogyott a szalonna, a kolbász ránk avasodott, a konyhában csak olaj fogyott. Fagyasztóláda kellett a húshoz, de csak arrébb toltuk mindig, bolticsirkét ettünk, meg boltipulykát.
A pulykatartás sem azt hozta, amire számítottam. Kezesek voltak, és kíváncsiak, be nem állt a csőrük soha. Haboztam, hogy túlélők lesznek-e, vagy karácsonyi fogás, de elment az eszük 4 nappal karácsony előtt. Tettek egy sétát a kertek alatt, és csak egy jött haza a négyből. Kerestem őket, de nyomuk sehol, toll se maradt utánuk, más valakinél képezhettek karácsonyi főfogást. Bezzeg volt toll a megmaradt után: vagy társaságra vágyott, vagy öngyilkos lett, kideríthetetlen. Berepült a kutyaudvarba a kutyák közé, játszhattak vele, hisz teljesen megkopasztották. Nem ették meg, csak felszervírozták, ott feküdt égnek nyújtott meztelen lábakkal a tollkupac tetején. Összerágva, a karácsonyi pulykánk. A gyerekek bőgtek, a két kutyám nem értette, miért nem örülök velük én is. Így jártam, mondhatnám.
De általában így szoktam járni.
Jól járt velem a biblia, hogy nem lettem Noé.
2010. június 25., péntek
Hova lett Kubatov elvtárs?
Meglehetősen frusztráltnak érzem magam, mert nem érkezett meg a postára sem a tegnap feladott biciklim. Pedig begyalogoltam érte ungot-baranyát, kíváncsi vagyok, meg türelmetlen, fogdosni akarom és nézegetni, de hiába. Postás néni azt mondta, talán éjjel szállítják be, hiába sózódtam be, hétfőig kizárt, hogy lássam.
Felvidított valamennyire Tóta W. írása (http://w.blog.hu/2010/06/25/caligula_a_lovat_ugratja), és el is gondolkoztatott.
Hova lett Kubatov Gábor?
Utoljára április 8-án halottam róla, aztán belepte hírét a kampánycsend, meg az egggetrennngettttőőőőő fidesz győzelem. Azóta Kubatov-kuss van. Nem azért, mert a hülyéje szétdicsekedte magát, hogy mekkora van neki, nem faszból, hanem választók hűséglistájából, nem, nem azért, hanem azért, mert röhögni mert orbánviktoron. Hogy orbánviktor béna, nem ért az internethez, a mobilt is csak felvenni tudja, lerakni már a testőrei szokták. Kuncogott is hozzá, a hallgatóság elvarázsolódott, röhögtek ők is, együtt kacarásztak orbánviktoron.
Pedig őt csak imádni szokás, megtelik tőle a tenalady betét, orgazmusoznak a lányok, magömlik a népnemzeti polgárszív, rá kell csak nézni, imádnivaló, semjénzsolt is elolvad, ha látja, a szarát is szereti, ez a helyes, ez az előremutató, mit vihog egy ilyen Kubatov?
Vajon élhet még? Kitépték az orbáncsúfoló nyelvét? Savba tették, mint szlávy bulcsút?
Ki tud róla?
Olyan nyugtalan vagyok.
Felvidított valamennyire Tóta W. írása (http://w.blog.hu/2010/06/25/caligula_a_lovat_ugratja), és el is gondolkoztatott.
Hova lett Kubatov Gábor?
Utoljára április 8-án halottam róla, aztán belepte hírét a kampánycsend, meg az egggetrennngettttőőőőő fidesz győzelem. Azóta Kubatov-kuss van. Nem azért, mert a hülyéje szétdicsekedte magát, hogy mekkora van neki, nem faszból, hanem választók hűséglistájából, nem, nem azért, hanem azért, mert röhögni mert orbánviktoron. Hogy orbánviktor béna, nem ért az internethez, a mobilt is csak felvenni tudja, lerakni már a testőrei szokták. Kuncogott is hozzá, a hallgatóság elvarázsolódott, röhögtek ők is, együtt kacarásztak orbánviktoron.
Pedig őt csak imádni szokás, megtelik tőle a tenalady betét, orgazmusoznak a lányok, magömlik a népnemzeti polgárszív, rá kell csak nézni, imádnivaló, semjénzsolt is elolvad, ha látja, a szarát is szereti, ez a helyes, ez az előremutató, mit vihog egy ilyen Kubatov?
Vajon élhet még? Kitépték az orbáncsúfoló nyelvét? Savba tették, mint szlávy bulcsút?
Ki tud róla?
Olyan nyugtalan vagyok.
2010. június 24., csütörtök
KKK
A mai tanévzáró értekezleten rávettek, hogy tervezzük meg a jövőt.
A multikulturális oktatás keretében a francia mellett döntöttünk.
Így kettő már biztos: az egész év kész szopás lesz.
Aki nyal, az meg jól jár.
Idén a három H volt a divat. (HHH: halmozottan hátrányos helyzet)
Jövőre KKK lesz. Kiégés, Klimax, Kapuzárási pánik.
Betarthatónak tűnik legalább.
Szomorú majom
Iboly nézte csak, amint előszed Reza egy-egy csokit.
- Acc? Aggyá máá!
- Nem lähet. A tanárnak hoztam. Hány tanár läsz?
- Hát, az egész! Vagy hat!
- Jaaaj... - rémült el Reza - csak négyet hoztam! Akkó valamék most nem eriszt át!
- Ne fossá máá! Űj le inkább!
- Nem lähet... az uram tisztára kiszítta a lukam, oszt fáj!
- Era néni, én nem hoztam ugyan csokit, mint ez e - bökött Iboly Reza felé - de ha engem átengednek, megígérem, hogy kiíratkozok az iskolábul! De télleg ám! Nem is látnak többet sose! Nem kamu ám! De ha nem erisztenek át, jövőre minden nap bejárok, oszt kikészítem az összes tanárt!
Röhögött hozzá, Iboly jó politikus. Tudta, mivel kell hatni. Az ilyen többet ér, mint a tanulás.
- Jaj, Reza, nem tudtál tanulni ugye? Majd könnyűt kérdek. A trópusok élővilágából. Mit tudsz a bőgőmajomról?
- Hát, az mindég sír. Az mindég szomorú. Ahogy én.
- Miért? Te szomorú vagy, Reza?
- Az. Hazuttam magának, Era néni. Az uram nem is jó velem. Mindég nekäm esik, räggee meg este, oszt használ. Össze-vissza rág. Úgy kiszítta a lukam, hogy űni sä tudok má. Oszt mägver mindég. A mútkó is begyütt egy embär, oszt beszéégettek. Aszonta, hogy kurva vagyok, mer mägnízett az az 50 éves vínembär. Hijába szalattam be a szobába, utánamgyütt, lätípte rullam a ruhát, pedig új vót még. Oszt ököllel ütött, hogy kurva vagyok, az anyám vére, ráfajzottam, hogy aszonta, kurva az is. Az anyám.
- A szüleid ezt hagyják? Miért nem kérsz tőlük segítséget?
- Nem lähet. Az uramék füzettek értem. Ha hazamennék, vissza köllene anni a pézt. De az má nincs mäg. Oszt má férhő anni sä tunnának, mer mäg vagyok má csináva. Nekäm az oltár előtt má läesne a hajam. Vót má olyan. Az anyám az látta. Nagy szégyän länne ott kopaszon.
- De baba az nem lesz még, ugye?
- Nem. Csak azt hittem. De csak azé vitt ee az uram az orvoshó, mert Era néni főhítta. Oszt mägijett, hogy a gyámügyes embär visz ee doktorhó. Oszt akkó eegyütt velem. De hazunnom köllött neki, hogy nem a doktor vizsgát mäg, hanem az eggyik asszony, mer aszonta, mägöl, ha hozzámnyúl a doktor... Áteriszt, ugye? Csak jó vóna má nyócadikba. De az is lahet, hogy kimaradok. Mer ez főcsinál úgyis.
Tavasz elején, amikor a duplafogú Helén combon szúrt egy hetedikest, rávették az okosok föntről az iskolát, hogy csitt. Ne tegyenek feljelentést, nem kell a botrány, nem kell a tévéhír, kinek hiányzik a mai világban. Aztán rávették a megszúrt kölök anyját, hogy ne jelentgessen semmit. Hisz példás lett a büntetés: megszidták Helént, eltiltották az iskolától, talán volt még szigorúan ránézés is. Elégedjen meg ennyivel anyuka, ne akarjon olyan sokat.
Így éldegéltünk a bűnpártolásban csendesen fél évig. Kész idill mindenkinek: Helént otthon ehette a fene, akkor kelt, amikor akart, nem került se előzetesbe, se javítóba. Az iskolában is jó volt, mert nem szurkált senkit, nem keverte a szart, nem adott ki parancsokat, hogy kit kell kikészíteni, nyuvasztani.
Színét se láttuk. Igaz, be kellett volna járnia hetente magánórára, de nem tette. Megsértődött: ilyen geci iskola, ennyi csöves tanár, mindenki ütet talájja meg? Tisztára rá vannak szállva, csak tunná, miért!
A fenntartó néni, aki beleüti az orrát mindenbe, most rájött hirtelen, hogy törvénytelenül jártunk el. Igaz, tudott az egészről, hisz ő javasolta az eltusolást - de hát szó elszáll, írás megmarad, ő ugyan elfelejtett mindent. Itt kérem, egy szegény kislányt diszkrimináltak, egy romát, nagy cirkusz lenne, ha kiderülne. Át kell engedni, punk-tum, személyesen lesz jelen, készítsék fel azt a kis ártatlant. Nem baj, ha nem akar bejönni, menjen ki hozzá minden tanár, húzzák ki az ágyból, hogy gyere Helén, gyakoroljunk, mondd meg ezt, vagy mondd meg azt, ja, hát nem tudod, akkor mit kérdezzünk, amit tudsz? A hányasamelltartóméreted, vagy a hánycukorraliszodakávét nem tananyag, de okos leszel, nem tudsz rossz választ adni, csak mozogjon a szád, mi majd elhiszünk mindent.
- Mindenki átment, ügyesek voltatok - mondta az igazgató. Aztán jövőre járjatok ám az iskolába! Csak akkor viszitek valamire, ha tanultok! Nem terem ám olyan könnyen a bizonyítvány!
- Acc? Aggyá máá!
- Nem lähet. A tanárnak hoztam. Hány tanár läsz?
- Hát, az egész! Vagy hat!
- Jaaaj... - rémült el Reza - csak négyet hoztam! Akkó valamék most nem eriszt át!
- Ne fossá máá! Űj le inkább!
- Nem lähet... az uram tisztára kiszítta a lukam, oszt fáj!
- Era néni, én nem hoztam ugyan csokit, mint ez e - bökött Iboly Reza felé - de ha engem átengednek, megígérem, hogy kiíratkozok az iskolábul! De télleg ám! Nem is látnak többet sose! Nem kamu ám! De ha nem erisztenek át, jövőre minden nap bejárok, oszt kikészítem az összes tanárt!
Röhögött hozzá, Iboly jó politikus. Tudta, mivel kell hatni. Az ilyen többet ér, mint a tanulás.
- Jaj, Reza, nem tudtál tanulni ugye? Majd könnyűt kérdek. A trópusok élővilágából. Mit tudsz a bőgőmajomról?
- Hát, az mindég sír. Az mindég szomorú. Ahogy én.
- Miért? Te szomorú vagy, Reza?
- Az. Hazuttam magának, Era néni. Az uram nem is jó velem. Mindég nekäm esik, räggee meg este, oszt használ. Össze-vissza rág. Úgy kiszítta a lukam, hogy űni sä tudok má. Oszt mägver mindég. A mútkó is begyütt egy embär, oszt beszéégettek. Aszonta, hogy kurva vagyok, mer mägnízett az az 50 éves vínembär. Hijába szalattam be a szobába, utánamgyütt, lätípte rullam a ruhát, pedig új vót még. Oszt ököllel ütött, hogy kurva vagyok, az anyám vére, ráfajzottam, hogy aszonta, kurva az is. Az anyám.
- A szüleid ezt hagyják? Miért nem kérsz tőlük segítséget?
- Nem lähet. Az uramék füzettek értem. Ha hazamennék, vissza köllene anni a pézt. De az má nincs mäg. Oszt má férhő anni sä tunnának, mer mäg vagyok má csináva. Nekäm az oltár előtt má läesne a hajam. Vót má olyan. Az anyám az látta. Nagy szégyän länne ott kopaszon.
- De baba az nem lesz még, ugye?
- Nem. Csak azt hittem. De csak azé vitt ee az uram az orvoshó, mert Era néni főhítta. Oszt mägijett, hogy a gyámügyes embär visz ee doktorhó. Oszt akkó eegyütt velem. De hazunnom köllött neki, hogy nem a doktor vizsgát mäg, hanem az eggyik asszony, mer aszonta, mägöl, ha hozzámnyúl a doktor... Áteriszt, ugye? Csak jó vóna má nyócadikba. De az is lahet, hogy kimaradok. Mer ez főcsinál úgyis.
Tavasz elején, amikor a duplafogú Helén combon szúrt egy hetedikest, rávették az okosok föntről az iskolát, hogy csitt. Ne tegyenek feljelentést, nem kell a botrány, nem kell a tévéhír, kinek hiányzik a mai világban. Aztán rávették a megszúrt kölök anyját, hogy ne jelentgessen semmit. Hisz példás lett a büntetés: megszidták Helént, eltiltották az iskolától, talán volt még szigorúan ránézés is. Elégedjen meg ennyivel anyuka, ne akarjon olyan sokat.
Így éldegéltünk a bűnpártolásban csendesen fél évig. Kész idill mindenkinek: Helént otthon ehette a fene, akkor kelt, amikor akart, nem került se előzetesbe, se javítóba. Az iskolában is jó volt, mert nem szurkált senkit, nem keverte a szart, nem adott ki parancsokat, hogy kit kell kikészíteni, nyuvasztani.
Színét se láttuk. Igaz, be kellett volna járnia hetente magánórára, de nem tette. Megsértődött: ilyen geci iskola, ennyi csöves tanár, mindenki ütet talájja meg? Tisztára rá vannak szállva, csak tunná, miért!
A fenntartó néni, aki beleüti az orrát mindenbe, most rájött hirtelen, hogy törvénytelenül jártunk el. Igaz, tudott az egészről, hisz ő javasolta az eltusolást - de hát szó elszáll, írás megmarad, ő ugyan elfelejtett mindent. Itt kérem, egy szegény kislányt diszkrimináltak, egy romát, nagy cirkusz lenne, ha kiderülne. Át kell engedni, punk-tum, személyesen lesz jelen, készítsék fel azt a kis ártatlant. Nem baj, ha nem akar bejönni, menjen ki hozzá minden tanár, húzzák ki az ágyból, hogy gyere Helén, gyakoroljunk, mondd meg ezt, vagy mondd meg azt, ja, hát nem tudod, akkor mit kérdezzünk, amit tudsz? A hányasamelltartóméreted, vagy a hánycukorraliszodakávét nem tananyag, de okos leszel, nem tudsz rossz választ adni, csak mozogjon a szád, mi majd elhiszünk mindent.
- Mindenki átment, ügyesek voltatok - mondta az igazgató. Aztán jövőre járjatok ám az iskolába! Csak akkor viszitek valamire, ha tanultok! Nem terem ám olyan könnyen a bizonyítvány!
2010. június 21., hétfő
Utózönge
Egész héten be kell járnom még a számat tátani napi 4 órában. Gyerek szerencsére nincs már, igaz, ma bejöttek az osztályozóvizsgások.
Ez már eleve dicséretes tett, hisz idetaláltak, ami év közben nem sikerült mindig.
Reza magassarkúban, szétcsócsált nyakkal jött, szelet csapott a fara, ahogy riszált rajta a hosszú szoknya. Ibolya hozzácsapódott a kapuban, ahol addig dohányozott.
- Az uram, mindég rágja nyakam - dicsekedett büszkén. - Ugye átenged nyócadikba? Hoztam magának csokit is!
A tanárnő szemet hunyt a csoki fölött, rátért a tananyagra.
- Készültél? Könnyűt kérdezek: mi a szavanna fő növényzete?
Reza laposakat pislantott, a "mi"-t, a "fő"-t még értette.
- "F"-fel kezdődik, "Ű" a vége - próbált segíteni a kolléga.
- Elefánt! - ragyogott fel Reza.
- Dik má, de hülye vagy! Mé nem mondod, hogy szegfű?! - kiabált rá Ibolya. - Engem átenged ugye? Lássa, én tuttam!
Helénhez ki kellett menni a lakására. Megsértődött, nem hajlandó bejönni. Jogaiban sértették, amikor a szurkálás után magántanulóvá tették, megtudta a minisztériumban. Be se járt a heti pár órájára - megbántódott nagyon.
A négyszer nyolc sok volt neki - a bicskához jobban ért - de nem lehet mit tenni. Át kell engedni, hadd járjon jövőre nyolcadikba. A szorzótábla, meg az ABC akadozik, de az utat már jól megtanulta a minisztériumba.
Ez már eleve dicséretes tett, hisz idetaláltak, ami év közben nem sikerült mindig.
Reza magassarkúban, szétcsócsált nyakkal jött, szelet csapott a fara, ahogy riszált rajta a hosszú szoknya. Ibolya hozzácsapódott a kapuban, ahol addig dohányozott.
- Az uram, mindég rágja nyakam - dicsekedett büszkén. - Ugye átenged nyócadikba? Hoztam magának csokit is!
A tanárnő szemet hunyt a csoki fölött, rátért a tananyagra.
- Készültél? Könnyűt kérdezek: mi a szavanna fő növényzete?
Reza laposakat pislantott, a "mi"-t, a "fő"-t még értette.
- "F"-fel kezdődik, "Ű" a vége - próbált segíteni a kolléga.
- Elefánt! - ragyogott fel Reza.
- Dik má, de hülye vagy! Mé nem mondod, hogy szegfű?! - kiabált rá Ibolya. - Engem átenged ugye? Lássa, én tuttam!
Helénhez ki kellett menni a lakására. Megsértődött, nem hajlandó bejönni. Jogaiban sértették, amikor a szurkálás után magántanulóvá tették, megtudta a minisztériumban. Be se járt a heti pár órájára - megbántódott nagyon.
A négyszer nyolc sok volt neki - a bicskához jobban ért - de nem lehet mit tenni. Át kell engedni, hadd járjon jövőre nyolcadikba. A szorzótábla, meg az ABC akadozik, de az utat már jól megtanulta a minisztériumba.
2010. június 20., vasárnap
Béna filozófia
A rajong B-ért, B rajong C-ért, C szeretne D-vel, D nem rajong senkiért.
B letojja A-t, C le se szarja B-t, D leszar mindenkit, E kesereg, hogy senkinek se kell, F nagyképű, mert olyan hülye, hogy azt hiszi, mindenkinek kell.
Jól van ez kitalálva így.
Ha egyszerűen mennének a dolgok, odalenne a keserűség, a csalódottság, a megéletlen vágy, a szomorúság se jelentene semmit.
Mi edzene akkor?
Ha csupa siker érne, tanulnánk-e belőle valamit?
Ha könnyen válnánk elégedetté, működne-e az evolúció?
B letojja A-t, C le se szarja B-t, D leszar mindenkit, E kesereg, hogy senkinek se kell, F nagyképű, mert olyan hülye, hogy azt hiszi, mindenkinek kell.
Jól van ez kitalálva így.
Ha egyszerűen mennének a dolgok, odalenne a keserűség, a csalódottság, a megéletlen vágy, a szomorúság se jelentene semmit.
Mi edzene akkor?
Ha csupa siker érne, tanulnánk-e belőle valamit?
Ha könnyen válnánk elégedetté, működne-e az evolúció?
2010. június 19., szombat
Zabszem Peti
Délelőtt már megint felevett a fene a gyalira. Nem nagyon válik be, inkább csak bosszantó alakokba botlom ott mostanában.
Na, egy újabb zöldfülű, nyugtáztam, a rám kattintó pasas nevét látva.
- Szia, és pesti, vékony, kezdő vagyok - írta.
- Én meg nem kezdő, pesti. Ugye észrevetted a nickemből, hogy hiv+ vagyok?
- Écces?
Anyád, hülye, gondoltam, de türelmet erőltettem magamra.
- Látom, keveset tudsz a témáról. Az az AIDS-es, akinek már a védekezőrendszerét töntretette a HIV. Én még csak tünetmentes HIV fertőzött vagyok. Nem is gondolnád rólam, ha látnál.
- Én még kezdő vagyok, nem nagyon hallottam ilyenekről. Eddig összesen csak 2-szer szoptam. Hogy nézel ki?
- Átlagosan nézek ki - és megadtam az adataim, az életkoromból 5 évet gondosan letagadva.
- Hú. jó nagy farkad van - szűrte ki a lényeget. - Merre laksz?
Írom neki a környéket, beparáz azonnal:
- Te R.Ducca vagy? Basszus, voltam veled. Péter vagyok, tudod, az a srác, aki Angliában dolgozott.
- Nem ugrasz be... - lapozgattam gondolatban a kétszer szopó Péterek közt, akik Angliában dolgoztak. - De nyugi, ha voltál is velem, rég lehetett már.
- Tudod, én az a szégyenlős srác vagyok. Biztos emlékszel.
- Nem én. Mit csináltam veled?
- Hát, csak szoptalak, meg egy kicsit oda is tetted... Tudod, biztos emlékszel... nagyon szégyellős voltam. Le is kellett kapcsolnod a villanyt.
- Ahá...! De én téged Tomikának tudtalak.
- Na, az az! - örült meg a túloldalon. - Azt a nevet szoktam mondani. Amikor veled voltam, miért nem mondtad?
- Veled már marha rég voltam. Akkor még nem is tudtam. Csak tavaly márciusban derült ki, én meg december végén kaptam. December 27-én.
- Basszus, nem tudom, mikor is voltam veled... a számod még a régi? Felhívlak.
Úgy is tett, szinte rögtön csengett a telefonom. Kijelzetlen számmal persze... Micsoda jó memória.
- Tényleg nem tudom, mikor voltam veled. Most beparáztam nagyon.
- Nyugi! Amióta tudom, megmondom mindenkinek. Azokat pedig mind értesítettem, akikkel akkoriban voltam, amikor már fertőzött lehettem.
- Biztos? Honnan tudod ilyen biztosan?
- Vezettem egy noteszt. Ha türelmed van, megkereshetlek.
- Keress, keress - mondta türelmetlenül - van türelmem kivárni.
Hosszasan lapozgattam fél kézzel a noteszem, még jó, hogy tudtam, hol van.
- Decemberben semmi, novemberben sem...
- Pedig valamikor télen voltam nálad. De nem élveztél belém, azt tudom. Azért keresd csak!
Biztos, ami biztos, megnéztem a már fertőzött két hónapom is.
- Megvagy! - rikkantottam. - Itt áll: január 11.:Tomika, a szégyenlős. Megdugtalak natúr, és magad alá élveztél, olyan jólesett.
- A picsába! Akkor most lehet, hogy én is?
- Hát, nagyon necces, akár lehet. Neked nem tudtam szólni, mert sose adtad meg a telefonszámodat.
- Persze, mert feleségem van, illetve barátnőm, meg gyerek... De hát ezt tudtad.
- Dehogy tudtam. Sose szóltál többet, minthogy kapcsoljam le a villanyt.
- Úristen...! Akkor most mi van? Elkaphattam én is? De semmi bajom, nem vagyok beteg!
- Hát, én se. Tünetmentes az azt jelenti, hogy az embernek kutya baja.
- Akkor lehet, hogy a nőm is? Hogy mondom meg neki? Ezt ugye akár nőtől is elkaphattam?
- Persze, el hát - hagytam rá a heteroszeuális vátozatot. Az egy nőnek jelentős különbség lehet, hogy a pasasa nőtől, és nem egy másik krapektól fertőzte őt össze. - El kell menned tesztre, punk-tum. Elkísérlek, ha akarod.
Na, ezen megnyugodott valamelyest, el is köszönt. Fél perc teltével újra hívott:
- Jaj, azt el is elejtettem kérdezni, hogy mi van, ha a nőm most épp terhes? hatodik hónapos.
- Ha fertőzött, akkor császárral szül, és nem szoptat.
Teljesen kelekótya lett szegény, elbasztam a délutánját rendesen. Mit fog kiállni addig, amíg meg nem tudja, mi az ábra...
De ma nem dugja meg biztos senki. Még lekacsolt villany mellett se. Zabszem se férhet be oda.
Na, egy újabb zöldfülű, nyugtáztam, a rám kattintó pasas nevét látva.
- Szia, és pesti, vékony, kezdő vagyok - írta.
- Én meg nem kezdő, pesti. Ugye észrevetted a nickemből, hogy hiv+ vagyok?
- Écces?
Anyád, hülye, gondoltam, de türelmet erőltettem magamra.
- Látom, keveset tudsz a témáról. Az az AIDS-es, akinek már a védekezőrendszerét töntretette a HIV. Én még csak tünetmentes HIV fertőzött vagyok. Nem is gondolnád rólam, ha látnál.
- Én még kezdő vagyok, nem nagyon hallottam ilyenekről. Eddig összesen csak 2-szer szoptam. Hogy nézel ki?
- Átlagosan nézek ki - és megadtam az adataim, az életkoromból 5 évet gondosan letagadva.
- Hú. jó nagy farkad van - szűrte ki a lényeget. - Merre laksz?
Írom neki a környéket, beparáz azonnal:
- Te R.Ducca vagy? Basszus, voltam veled. Péter vagyok, tudod, az a srác, aki Angliában dolgozott.
- Nem ugrasz be... - lapozgattam gondolatban a kétszer szopó Péterek közt, akik Angliában dolgoztak. - De nyugi, ha voltál is velem, rég lehetett már.
- Tudod, én az a szégyenlős srác vagyok. Biztos emlékszel.
- Nem én. Mit csináltam veled?
- Hát, csak szoptalak, meg egy kicsit oda is tetted... Tudod, biztos emlékszel... nagyon szégyellős voltam. Le is kellett kapcsolnod a villanyt.
- Ahá...! De én téged Tomikának tudtalak.
- Na, az az! - örült meg a túloldalon. - Azt a nevet szoktam mondani. Amikor veled voltam, miért nem mondtad?
- Veled már marha rég voltam. Akkor még nem is tudtam. Csak tavaly márciusban derült ki, én meg december végén kaptam. December 27-én.
- Basszus, nem tudom, mikor is voltam veled... a számod még a régi? Felhívlak.
Úgy is tett, szinte rögtön csengett a telefonom. Kijelzetlen számmal persze... Micsoda jó memória.
- Tényleg nem tudom, mikor voltam veled. Most beparáztam nagyon.
- Nyugi! Amióta tudom, megmondom mindenkinek. Azokat pedig mind értesítettem, akikkel akkoriban voltam, amikor már fertőzött lehettem.
- Biztos? Honnan tudod ilyen biztosan?
- Vezettem egy noteszt. Ha türelmed van, megkereshetlek.
- Keress, keress - mondta türelmetlenül - van türelmem kivárni.
Hosszasan lapozgattam fél kézzel a noteszem, még jó, hogy tudtam, hol van.
- Decemberben semmi, novemberben sem...
- Pedig valamikor télen voltam nálad. De nem élveztél belém, azt tudom. Azért keresd csak!
Biztos, ami biztos, megnéztem a már fertőzött két hónapom is.
- Megvagy! - rikkantottam. - Itt áll: január 11.:Tomika, a szégyenlős. Megdugtalak natúr, és magad alá élveztél, olyan jólesett.
- A picsába! Akkor most lehet, hogy én is?
- Hát, nagyon necces, akár lehet. Neked nem tudtam szólni, mert sose adtad meg a telefonszámodat.
- Persze, mert feleségem van, illetve barátnőm, meg gyerek... De hát ezt tudtad.
- Dehogy tudtam. Sose szóltál többet, minthogy kapcsoljam le a villanyt.
- Úristen...! Akkor most mi van? Elkaphattam én is? De semmi bajom, nem vagyok beteg!
- Hát, én se. Tünetmentes az azt jelenti, hogy az embernek kutya baja.
- Akkor lehet, hogy a nőm is? Hogy mondom meg neki? Ezt ugye akár nőtől is elkaphattam?
- Persze, el hát - hagytam rá a heteroszeuális vátozatot. Az egy nőnek jelentős különbség lehet, hogy a pasasa nőtől, és nem egy másik krapektól fertőzte őt össze. - El kell menned tesztre, punk-tum. Elkísérlek, ha akarod.
Na, ezen megnyugodott valamelyest, el is köszönt. Fél perc teltével újra hívott:
- Jaj, azt el is elejtettem kérdezni, hogy mi van, ha a nőm most épp terhes? hatodik hónapos.
- Ha fertőzött, akkor császárral szül, és nem szoptat.
Teljesen kelekótya lett szegény, elbasztam a délutánját rendesen. Mit fog kiállni addig, amíg meg nem tudja, mi az ábra...
De ma nem dugja meg biztos senki. Még lekacsolt villany mellett se. Zabszem se férhet be oda.
2010. június 17., csütörtök
Optimális állapot
- Ilonka néni, mink nagyon szeressük ám magát - lökdöste a szavakat a nagydarab Margit monoton maga elé. - Ee se mondhatnám, mer titok. Na, de azé csak eemondom. Amit magának vettünk, az nagyon szép. Egy hal úszkál benne, oszt főgyünnek olyan bugyborékok. Óra az egész. A pijacon vettük, de nagyon drága vót ám. Anyu is látta, hogy szép, nem is nagyon tudott alkunni. Én nagyon szeretem magát, de nem én adom oda, hanem a tesvérem, az a dagatt. Mer nálunk úgy van, hogy több tanárnak köll, oszt megvan a beosztás, hogy ki kinek aggya. Hijába annám én, ha nem úgy gyütt ki. De hát ez van, ez lett a beosztás. Maj idehozza magának az Ancsa. De vigyázzon ám rá, mer drága vót.
Máriót kiöltöztette az anyja. Rajta kívül alig jött valaki sötét nadrág - fehér ing ünneplőben, dagadt a melle, ha végignézett rajta.
- Mmm-mmé-mégg-giscsakk ü-ünnep-pély vv-van. Ho-hoz-tamm m-magának ajá-jándékot. Nnna, fogja! - nyomta a markomba a bort, és puszilgatni kezdett.
- Ho-hoz-tamm a Kkk..klári nénin-nek i-is, merhát m-m-mégisscsakk ű taníccsa - mutogatott Márióra - mm-meg a Kkka-karet-tés bánakk i-is. A Kkk-klári nén-nit m-maj ű megpu-puszíj-ja - lökdöste Máriót, és üdvözülten mosolygott.
Klári szemén láttam, hogy helyteleníti a megkülönböztetést: mi bort, ő meg virágot kapott. De megbecsülte: itt nem szokás se ajándék - se virág, a tantestület tán tíz csokorral gyarapodott.
- Már megint a magyar, a magyargeci!!! - méltatlankodott Máriusz a himnuszra. Nála a "magyar" szitokszó, akár a köcsög. A szózaton is durrogott még egy darabig, de legalább végetért vele az unalom.
Márió anyja mennybement: az ő gyereke lett a legjobb - relatív minden - a többiek a bizonyítványuk bámulták.
- Ilyen egy geci bizonyítványt! Nincsenek is benne jegyek! - csattant fel Zsueletta. - Akkor én most hányas vagyok?
- A jó az négyes, a közepes hármast jelent, az elégséges meg kettest - magyarázta Klári, hasztalan.
- Persze! Majd beveszek mindent! Nekem csak ne mongya maga!
- Én most akkó megbuktam? - tudakolta Dzsasztin. - Ez itt azt jelenit? Hogy kell nekem csinááni? Ez nem igaz!?! Most akkó tanulnom kell? De hát nincs iskola! Ne írja máá be... - alkudozott. - Most ezt mé velem csinájja?
Fél óra múlva tök üres volt minden terem, az udvar, és az utca.
Szétszéledtek mind, két hónapra.
Nnnna...! Ilyen az ideális iskola.
Homo ludens
Nem is tudom, hogy jutott eszembe Julis néni. Jópofa, talpraesett asszony volt, úgy harapta a legmaróbb csípőspaprikát, hogy megkívánta, aki látta. Egyedül nevelte fel a gyerekeit, hamar özvegységre jutott. Éltében gyakran szórakozott a saját halálának az időzítésével.
- Kislányom, nyugodjál meg, úgyis fölakasztom magam - mondogatta. A leendő halála épp olyan praktikus tenninivaló volt, mint lisztet, vagy cukrot venni a boltban. Az se mindegy, melyiket hol, mennyiért adják, spórolni kell, sok a száj, kevés a forint. A temetése gazdaságossága is sokat foglalkoztatta.
- Ha fölakasztom magam, és meghalok, akkor égessetek el, a hamvasztás a harmadábul is megvan - számítgatta.
Volt, hogy próbálkozott is: bevett egy rakás altatót, vagy mérget ivott - de az csak kísérletezés maradt. Aztán, amikor 82 éves lett, és nehezére esett már a járás, az ágya melletti radiátorcsőhöz hurkolta a nyakára kötött kötelet, és levetette az ágyról magát. Meghalt szegény, az Isten nyugosztalja.
Vajon tényleg meg akart halni? Vagy csak veszélyeset játszott, és véletlen belehalt? Miért dobja el az életét az, akinek már úgyis alig pislákol? Aki halni készül, miért rakja ki párnákkal a padlót, amire zuhanni fog? Hisz a halál után már úgyse érzi, nincs ideje fájni.
Elhamvasztották, kívánsága szerint. Egy fekete bársonnyal borított asztalkán állt a hamvait tartalmazó urna. Az unokái között ott volt a kelekótya Móni -. azt mondta az orvosának egyszer, hogy doktor úr, ezt a hüvelylabdacsot ne írja föl még egyszer, be nem veszem többet, alig tudtam lenyelni - a gyerekei persze, hogy nem értették, hol a mama. Meg mi az, hogy "temetés". A "mama az urnában van" pedig totál értelmezhetetlen volt számukra. Felemelték a fekete abroszt is, hogy megkeressék, hova bújt. Szaladgáltak le-föl, bekukucskáltak mindenhova. Gyakran játszott olyat, hogy kukucs, itt vagyok, de most nem jött elő.
A szomszéd falu plébánosa búcsúztatta.
Lezser fickó volt. Egy darabig az ismerősei közt nevetgélt, majd rázendített hirtelen a búcsúztató énekre. A második sor közepén megállt hirtelen, vágni lehetett a csendet. Két gyászoló pasasra nézett szúrósan, valami nem tetszett neki:
- Uraim, a szertartást megkezdtem, pofa be!
Elégedetten folytatta a második sortól aztán, pont onnan, ahol abbahagyta, és zökkenések nélkül ledarálta az egészet.
A ceremónia végére kenetteljessé vált, mint Katz lelkész a börtönmisén. Ájtatosan imádkozott egy zárót, a tekintete már a gázsit látta. Az ima után fél percig csendesen állt, olyan volt, mint egy pap ima után, majd intett a kezével a sírásóknak, hogy induljanak. Azok nem vették a jeladást - más paphoz voltak szokva - így nem mozdultak.
- Uraim, végeztünk, húzzatok már! - rikkantotta, és jókedélyét látva feltehetően gratulált a hozzátartozóknak.
- Kislányom, nyugodjál meg, úgyis fölakasztom magam - mondogatta. A leendő halála épp olyan praktikus tenninivaló volt, mint lisztet, vagy cukrot venni a boltban. Az se mindegy, melyiket hol, mennyiért adják, spórolni kell, sok a száj, kevés a forint. A temetése gazdaságossága is sokat foglalkoztatta.
- Ha fölakasztom magam, és meghalok, akkor égessetek el, a hamvasztás a harmadábul is megvan - számítgatta.
Volt, hogy próbálkozott is: bevett egy rakás altatót, vagy mérget ivott - de az csak kísérletezés maradt. Aztán, amikor 82 éves lett, és nehezére esett már a járás, az ágya melletti radiátorcsőhöz hurkolta a nyakára kötött kötelet, és levetette az ágyról magát. Meghalt szegény, az Isten nyugosztalja.
Vajon tényleg meg akart halni? Vagy csak veszélyeset játszott, és véletlen belehalt? Miért dobja el az életét az, akinek már úgyis alig pislákol? Aki halni készül, miért rakja ki párnákkal a padlót, amire zuhanni fog? Hisz a halál után már úgyse érzi, nincs ideje fájni.
Elhamvasztották, kívánsága szerint. Egy fekete bársonnyal borított asztalkán állt a hamvait tartalmazó urna. Az unokái között ott volt a kelekótya Móni -. azt mondta az orvosának egyszer, hogy doktor úr, ezt a hüvelylabdacsot ne írja föl még egyszer, be nem veszem többet, alig tudtam lenyelni - a gyerekei persze, hogy nem értették, hol a mama. Meg mi az, hogy "temetés". A "mama az urnában van" pedig totál értelmezhetetlen volt számukra. Felemelték a fekete abroszt is, hogy megkeressék, hova bújt. Szaladgáltak le-föl, bekukucskáltak mindenhova. Gyakran játszott olyat, hogy kukucs, itt vagyok, de most nem jött elő.
A szomszéd falu plébánosa búcsúztatta.
Lezser fickó volt. Egy darabig az ismerősei közt nevetgélt, majd rázendített hirtelen a búcsúztató énekre. A második sor közepén megállt hirtelen, vágni lehetett a csendet. Két gyászoló pasasra nézett szúrósan, valami nem tetszett neki:
- Uraim, a szertartást megkezdtem, pofa be!
Elégedetten folytatta a második sortól aztán, pont onnan, ahol abbahagyta, és zökkenések nélkül ledarálta az egészet.
A ceremónia végére kenetteljessé vált, mint Katz lelkész a börtönmisén. Ájtatosan imádkozott egy zárót, a tekintete már a gázsit látta. Az ima után fél percig csendesen állt, olyan volt, mint egy pap ima után, majd intett a kezével a sírásóknak, hogy induljanak. Azok nem vették a jeladást - más paphoz voltak szokva - így nem mozdultak.
- Uraim, végeztünk, húzzatok már! - rikkantotta, és jókedélyét látva feltehetően gratulált a hozzátartozóknak.
2010. június 15., kedd
Kollegina
Este fölhívott Klári, hogy menjek be korábban, dolga akadt. Olyan részeg volt, hogy majd kiesett a kezéből a kagyló.
Néztem a naptárat, 14-e van csak még, tart a fizetésből a jelek szerint. Elképzeltem a nevelt fiát, hogy de jó lehet neki ilyenkor.
Ezt láthatja már évek óta.
Csodálkozni se lehet, ha narkós.
Szegény gyerek, ez jutott neki.
Vannak, akik a kocsmába járva elégítik ki szenvedélyük, de Klári nem ilyen. Csak otthon vedel, műszak után és hétvégén, persze csak, ha pénze van. Kikapcsolja a telefont ilyenkor, ne zavarja senki, készül rá, mint más a szexre. Beszlopál, aztán bőg meg röhög, váltakozva, de jó program. Férfi tán 10-15 éve illette testét, az is tán egy pofon volt, amit volt férje búcsúzóul adott.
Azt hiszem, nem akar inni.
Húzza - halasztja, hogy hazamenjen, mert csak otthon parancsol a pia. Bent marad órákig a suliban, de szenved, kínjában macerálja a kölköket. Parancsolgat, meg veszekszik, aztán intrikál, vagy látványosan sértődöttet játszik. Nem szól ilyenkor senkihez, vérig van sértve, a fasz se tudja, miért. Hurcolja loboncát föl és alá, mint a véres rongyot, a tököm se kíváncsi rá. Aztán kedvet vált, gügyög, olyanokról édeleg, akiket fél órája még rohadékozott. Jobban szeretem, ha veszekszik, mert azzal legalább el lehet hajtani a faszba. A gügyögésétől meg hányok. A székét rendszeresen kihúzva hagyja, hogy akadály legyen, hogy mindenkit legalább az üres széke irritáljon. Nekimegyek folyton, leverem a ráterített nedves törülközőit, amikbe a protézisét szokta törölni. Néha fölveszem, de viszolygok érinteni, inkább átlépem, vagy berúgom az asztal alá, hogy ne lássam. Mások inkább rátaposnak, vagy átkerülnek a túloldalra inkább.
Mellettem van az asztala.
Pech.
Néha lerámolja a cuccaim, mert zavarja a kilátásban, vagy telepakolja a holmijaival, hogy jobban szeressem őt.
Látatlanban is megértem a volt férjét, hogy otthagyta annak idején.
Nekem meg jövőre is vele kell dolgoznom.
A picsába is.
Brrr
Nem tudom, mitól csípi a szemem Martha Stewards. Jólvasalt néni, kedves, mosolygós. Ha a távkapcsolót elkeverem esténként, és magától megy a tévé, elém tolakszik folyton. Ügyes, tehetséges embereket hív a műsorába, aztán eléjük áll, mintha ő szülte volna őket, összelopkod mindent, amit más talált ki, és az nála az ötlet. Ettől persze kurva gazdag, telik a botoxra legalább. A koronát tegnap tette fel, amikor azt mondta: a konyhájában mindig tart extra szűz olivaolajat. A kutyáinak a rántottát azzal készíti, mert egészséges. A spórolós konyhatündér meg a józan paraszti ész nehezen fogadja be az ilyet, pláne, ha eszembe jut, mekkorákat éheznek Afrikában.
Lehet, hogy más se szereti. A South Park punipú részében talán ezért lehetett modell.
Nagyon gonosz videó. Nem is tudom elképzelni, hogy mehetett ki ezután az utcára. Talán ki se ment, és azóta is csak showműsorokat forgat.
Lehet, hogy más se szereti. A South Park punipú részében talán ezért lehetett modell.
Nagyon gonosz videó. Nem is tudom elképzelni, hogy mehetett ki ezután az utcára. Talán ki se ment, és azóta is csak showműsorokat forgat.
2010. június 14., hétfő
Jó nekem
Hát, érdekes az, amikor annyit nyavalygok itt, hogy én is megunom. Egy mozdulat volt kitörölni félóra szenvelgést, elégedett vagyok.
Tegnap felbukkant egy régi ismerős. Túl szép nekem, túl jó, kevés lennék neki, kár lenne ábrándozni. Mégis... ki nem megy a fejemből azóta se.
Túl szép hozzám, túl okos, túl jó.
Roppant esélytelen vagyok.
Fülledt volt a tegnap éjjel, a régi zsáner felbukkanása feldobott. Szó sem lehetett szexről mással, aludni meg kedvem nem volt.
Csetelgettem.
Egy pasas gumi nélkül akart velem, de meggyőztem, hogy hülye. Azt mondta, nem tudja, fertőzött-e, legutóbb még nem volt. Lebeszéltem, ne jöjjön át, késő van, meg se dugnám.
- Nem félsz amúgy? A bareback nem garancia arra, hogy negatív maradj.
- Á, nem, nem, nem félek - mondta. - Végiggondoltam már. Ha fertőzött leszek, két héten belül kinyírom magam úgyis.
- Ez is egy ötlet - nyugtáztam - jobbat miért nem találtál ki még? Adok neked most időt, gondolkozz.
- Nem kell gondolkozni, ez a helyes, más megoldás nincs.
- Akkor én elbasztam valamit, hogy élek még?
- Nem, te más vagy, neked könnyű, neked jó - érvelt. - Nekem se pénzem, se cigim, se... nem is folytatom, untatni nem akarlak. Nekem semmi se sikerül. Ha legalább rágyújthatnék!
Megsajnáltam. Szar lehet tudni, hogy elfogyott az utolsó szál, és reggel se telik másikra.
- Közel laksz? Adok cigit, ne szenvedj. De szex nincs!
- Oké - csapott le rögtön. - Piád van?
- Nincs - tagadtam le - és itt piálás sincs. A szagát se bírom.
Saccra negyed óra teltével befutott. Állt csak hülyén a markába nyomott cigivel, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Tök gáz nem, hogy így vagyok..? - röstellkedett.
Hogy ne olyan legyen, mint amikor hazaviszi a kegyelmeséktől a maradékot, behívtam, leültettem. Még csak hajnali fél 3 volt, és fülledt idő. Szakadt róla a víz, és azonnal rágyújtott.
Nincs pénze, az anyja talán holnap küld neki. Két éve munka nélkül van, több diplomával, de nem is keres munkát már jó ideje. Kannás bort iszik, az olcsó, néha 2-3 litert is. Bebasz, aztán átalussza a napot. Utál élni, semmit se ér, senkinek se kell, anyjáék tartják el. Egyszer megpróbált dolgozni, de nincs monotónia-tűrése, el se kezdte inkább. A pszichiátrián szarnak rá, csak felírják neki kérdezés nélkül a Xanaxot, az anonim alkoholistáknál meg olyan volt, mint a halál. Ültek körben, mint egy misén, meg kellett mondani, hogy hogy hívják, meg hogy alkoholista, de nem volt képes kimondani, elmenekült, kétszer is, mert még nem lepukkadt, nem olyan, mint a többi, ha kimondta volna, belehal talán. Aztán lehet, hogy AIDS-es, mert bebaszott a múltkor, elment részegen autóval egy pasashoz. Nem is emlékszik, mi volt, de gecit szart a vécén, 3 nap múlva folyt a farka, azt mondták, tripper, kapott egy baszott nagy injekciót. Aztán lázas lett utána, meg fosott, de az már az idegtől is lehet. Csináltatott 2 hetes tesztet nyolcezerért, de nem hiszi, hogy tényleg megúszta, elmegy újra. De neki az már sok lesz, ha HIV-es, elintézi magát.
30 körüli, erőteljes, mondhatnám. Szét van csúszva teljesen, csak a Xanax meg a pia tartja egyben. Hogy kikkel akad össze az ember így késő éjjel... Nem tudtam, hogy jót tettem-e a cigivel, vagy csak segítettem továbbéltetni a káoszt - a többi nem az én kompetenciám.
- Hajnali 3, indulj el már. Reggel kelnem kell.
Kifele még megkérdeztem: éhes-e. Van krumplilevesem, palacsintám, annyit kibírok még.
- Húst ennék - mondta. - Hús nincs? Ha reggel utal pénzt anyám, benyomok valami gyrost.
Igen, anyád... gondoltam. Hogy valaki ilyen fiatalon... a francba. Tényleg jó nekem.
Tegnap felbukkant egy régi ismerős. Túl szép nekem, túl jó, kevés lennék neki, kár lenne ábrándozni. Mégis... ki nem megy a fejemből azóta se.
Túl szép hozzám, túl okos, túl jó.
Roppant esélytelen vagyok.
Fülledt volt a tegnap éjjel, a régi zsáner felbukkanása feldobott. Szó sem lehetett szexről mással, aludni meg kedvem nem volt.
Csetelgettem.
Egy pasas gumi nélkül akart velem, de meggyőztem, hogy hülye. Azt mondta, nem tudja, fertőzött-e, legutóbb még nem volt. Lebeszéltem, ne jöjjön át, késő van, meg se dugnám.
- Nem félsz amúgy? A bareback nem garancia arra, hogy negatív maradj.
- Á, nem, nem, nem félek - mondta. - Végiggondoltam már. Ha fertőzött leszek, két héten belül kinyírom magam úgyis.
- Ez is egy ötlet - nyugtáztam - jobbat miért nem találtál ki még? Adok neked most időt, gondolkozz.
- Nem kell gondolkozni, ez a helyes, más megoldás nincs.
- Akkor én elbasztam valamit, hogy élek még?
- Nem, te más vagy, neked könnyű, neked jó - érvelt. - Nekem se pénzem, se cigim, se... nem is folytatom, untatni nem akarlak. Nekem semmi se sikerül. Ha legalább rágyújthatnék!
Megsajnáltam. Szar lehet tudni, hogy elfogyott az utolsó szál, és reggel se telik másikra.
- Közel laksz? Adok cigit, ne szenvedj. De szex nincs!
- Oké - csapott le rögtön. - Piád van?
- Nincs - tagadtam le - és itt piálás sincs. A szagát se bírom.
Saccra negyed óra teltével befutott. Állt csak hülyén a markába nyomott cigivel, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Tök gáz nem, hogy így vagyok..? - röstellkedett.
Hogy ne olyan legyen, mint amikor hazaviszi a kegyelmeséktől a maradékot, behívtam, leültettem. Még csak hajnali fél 3 volt, és fülledt idő. Szakadt róla a víz, és azonnal rágyújtott.
Nincs pénze, az anyja talán holnap küld neki. Két éve munka nélkül van, több diplomával, de nem is keres munkát már jó ideje. Kannás bort iszik, az olcsó, néha 2-3 litert is. Bebasz, aztán átalussza a napot. Utál élni, semmit se ér, senkinek se kell, anyjáék tartják el. Egyszer megpróbált dolgozni, de nincs monotónia-tűrése, el se kezdte inkább. A pszichiátrián szarnak rá, csak felírják neki kérdezés nélkül a Xanaxot, az anonim alkoholistáknál meg olyan volt, mint a halál. Ültek körben, mint egy misén, meg kellett mondani, hogy hogy hívják, meg hogy alkoholista, de nem volt képes kimondani, elmenekült, kétszer is, mert még nem lepukkadt, nem olyan, mint a többi, ha kimondta volna, belehal talán. Aztán lehet, hogy AIDS-es, mert bebaszott a múltkor, elment részegen autóval egy pasashoz. Nem is emlékszik, mi volt, de gecit szart a vécén, 3 nap múlva folyt a farka, azt mondták, tripper, kapott egy baszott nagy injekciót. Aztán lázas lett utána, meg fosott, de az már az idegtől is lehet. Csináltatott 2 hetes tesztet nyolcezerért, de nem hiszi, hogy tényleg megúszta, elmegy újra. De neki az már sok lesz, ha HIV-es, elintézi magát.
30 körüli, erőteljes, mondhatnám. Szét van csúszva teljesen, csak a Xanax meg a pia tartja egyben. Hogy kikkel akad össze az ember így késő éjjel... Nem tudtam, hogy jót tettem-e a cigivel, vagy csak segítettem továbbéltetni a káoszt - a többi nem az én kompetenciám.
- Hajnali 3, indulj el már. Reggel kelnem kell.
Kifele még megkérdeztem: éhes-e. Van krumplilevesem, palacsintám, annyit kibírok még.
- Húst ennék - mondta. - Hús nincs? Ha reggel utal pénzt anyám, benyomok valami gyrost.
Igen, anyád... gondoltam. Hogy valaki ilyen fiatalon... a francba. Tényleg jó nekem.
2010. június 13., vasárnap
PszichoMárti
Már vagy két hónapja propagálom ismerős és ismeretlen pozitívoknak az új önkéntesünk. Pszichológus, fiatal és lány, ergo egyik meleg pasasnak sem kell attól tartania, hogy szembegyalogol vele valamelyik buliban.
Írtam vagy 50 pozitív fickónak az egyik társkereső oldalon. Mondtam, hogy ingyen van, nem kényszer, csak lehetőség, itt az alkalom, hogy összerakja magát.
Volt, aki választ se adott, a többiek mind hihetetlenül rendben voltak magukkal.
Amúgy is titok, senkinek se szokták elmondani, de nem is kell, mert azóta az utcára is ritkán teszik a lábukat, na meg amúgy se akarnak lépten-nyomon erre gondolni. Forduljak én pszichológushoz inkább, velem biztos nincs valami rendben, de akár föl is fordulhatok, szabadság van.
Ma délután cseteltem a gyalin. Írogatni kezdett egy srác. Csak kérdezett, tolakodón, a viszont-kérdéseket eleresztette a füle mellett. Egy darabig tisztázni sem tudtam, hogy provokál, vagy társalogni akar.
Aztán kiderült: sok-sok éve pozitív, nem szed még gyógyszert, aszexuális majd 10 éve, és egy a dokink.
Ezen felvillanyozódott, és kérdezgette, hogy néz ki mostanában az Öreg. Csodálkoztam, hisz kb. 3 havonta szokás járni, láthatja eleget.
Hiába álmélkodtam neki, nem reagált rá. Kérdeztem, jár-e valahova, de írta, hogy nem, találkozni sem szokott senkivel. A buzik nem érdeklik, pozitívot meg nem látott azóta, hogy megtudta magáról. Beszélni se akar róla, mert fél a végtől, kiveri a fejéből. Rettenetes lehet haldokolni, írta.
Kínálgattam neki a pozitív kört, de oda számára biztos sokan járnak. Tukmáltam Mártival, a pszichológussal, de neki az se kell, hisz rendben van, békés az élete. Nem akar senkit - semmit, meghal majd úgyis, arra a kis időre meg minek.
Semmi baja nincs az élettel, csak ne keserítené meg napjait a Titkosszolgálat. Lehallgatják, kifigyelik, követik lépteit. Az utcai fülhallgatójába is beépültek, tudni akarják, milyen zenét hallgat, tudni akarnak mindent, azt is látják és figyelik, amiket most irkál nekem.
Borzongott a hátamon a szőr, de csak annyit mondtam, sajnálom, ebben én nem vagyok kompetens. Nehéz lehet neki ezzel a tudattal élni, keressen egy jó pszichiátert.
Nem hatottam rá, bizonygatta, hogy a megfigyelői most már engem is figyelnek. Tudják, hogy buzi vagyok, meg pozitív, és hogy miket beszélgettem vele. És ő ezt nem hiszi, hanem őt tényleg üldözik.
Velem sem fog sose találkozni, mert fél a követőitől, bár leszarja őket. Amúgy is buzi vagyok, meg pozitív, minek találkozna már velem.
- Pedig találkoztunk már, Niko. Nem érne meglepetés. RapiDu vagyok.
Hosszú, dermedt csönd, aztán roham.
- Honnan tudod a nevem? Te is a Titkosszolgálattól vagy? Ki állított rám? Mit tudsz rólam? Mióta figyelem meg?
- Ne kombinálj már... a testalkatod-súlyod, aztán ahány éve pozitív vagy, az mind passzolt. Csak az zavart, hogy eddig a rendőrség figyelt meg, és hogy évek óta aszexuális vagy. Dugtunk ugyanis 1-2 éve.
- Én nem dugtam senkivel évek óta! Tudom, hogy rám állított valaki, és megfigyelsz! Ki vagy??? Követelem, mondd meg!
- Már írtam, nem figyeltél. Arról tán eszedbe jutok, hogy én vagyok az, aki a farkam mellé bedugta azt a vibrátort is, ami aztán felcsúszott a seggedbe, és ott maradt. Alig tudtad kiszedni. Biztos emlékszel, nem hinném, hogy ez gyakran megtörtént volna.
Föl se fogta, mit mondok. Tagadott mindent, pedig erről máskor eszébe szoktam jutni.
Írtam: aggódom érte. Megnyugtatna, ha keresne szaksegítséget.
Annyi volt, mint Dunába vizet hordani.
Szegény gyerek.
Totál elment az esze.
Írtam vagy 50 pozitív fickónak az egyik társkereső oldalon. Mondtam, hogy ingyen van, nem kényszer, csak lehetőség, itt az alkalom, hogy összerakja magát.
Volt, aki választ se adott, a többiek mind hihetetlenül rendben voltak magukkal.
Amúgy is titok, senkinek se szokták elmondani, de nem is kell, mert azóta az utcára is ritkán teszik a lábukat, na meg amúgy se akarnak lépten-nyomon erre gondolni. Forduljak én pszichológushoz inkább, velem biztos nincs valami rendben, de akár föl is fordulhatok, szabadság van.
Ma délután cseteltem a gyalin. Írogatni kezdett egy srác. Csak kérdezett, tolakodón, a viszont-kérdéseket eleresztette a füle mellett. Egy darabig tisztázni sem tudtam, hogy provokál, vagy társalogni akar.
Aztán kiderült: sok-sok éve pozitív, nem szed még gyógyszert, aszexuális majd 10 éve, és egy a dokink.
Ezen felvillanyozódott, és kérdezgette, hogy néz ki mostanában az Öreg. Csodálkoztam, hisz kb. 3 havonta szokás járni, láthatja eleget.
Hiába álmélkodtam neki, nem reagált rá. Kérdeztem, jár-e valahova, de írta, hogy nem, találkozni sem szokott senkivel. A buzik nem érdeklik, pozitívot meg nem látott azóta, hogy megtudta magáról. Beszélni se akar róla, mert fél a végtől, kiveri a fejéből. Rettenetes lehet haldokolni, írta.
Kínálgattam neki a pozitív kört, de oda számára biztos sokan járnak. Tukmáltam Mártival, a pszichológussal, de neki az se kell, hisz rendben van, békés az élete. Nem akar senkit - semmit, meghal majd úgyis, arra a kis időre meg minek.
Semmi baja nincs az élettel, csak ne keserítené meg napjait a Titkosszolgálat. Lehallgatják, kifigyelik, követik lépteit. Az utcai fülhallgatójába is beépültek, tudni akarják, milyen zenét hallgat, tudni akarnak mindent, azt is látják és figyelik, amiket most irkál nekem.
Borzongott a hátamon a szőr, de csak annyit mondtam, sajnálom, ebben én nem vagyok kompetens. Nehéz lehet neki ezzel a tudattal élni, keressen egy jó pszichiátert.
Nem hatottam rá, bizonygatta, hogy a megfigyelői most már engem is figyelnek. Tudják, hogy buzi vagyok, meg pozitív, és hogy miket beszélgettem vele. És ő ezt nem hiszi, hanem őt tényleg üldözik.
Velem sem fog sose találkozni, mert fél a követőitől, bár leszarja őket. Amúgy is buzi vagyok, meg pozitív, minek találkozna már velem.
- Pedig találkoztunk már, Niko. Nem érne meglepetés. RapiDu vagyok.
Hosszú, dermedt csönd, aztán roham.
- Honnan tudod a nevem? Te is a Titkosszolgálattól vagy? Ki állított rám? Mit tudsz rólam? Mióta figyelem meg?
- Ne kombinálj már... a testalkatod-súlyod, aztán ahány éve pozitív vagy, az mind passzolt. Csak az zavart, hogy eddig a rendőrség figyelt meg, és hogy évek óta aszexuális vagy. Dugtunk ugyanis 1-2 éve.
- Én nem dugtam senkivel évek óta! Tudom, hogy rám állított valaki, és megfigyelsz! Ki vagy??? Követelem, mondd meg!
- Már írtam, nem figyeltél. Arról tán eszedbe jutok, hogy én vagyok az, aki a farkam mellé bedugta azt a vibrátort is, ami aztán felcsúszott a seggedbe, és ott maradt. Alig tudtad kiszedni. Biztos emlékszel, nem hinném, hogy ez gyakran megtörtént volna.
Föl se fogta, mit mondok. Tagadott mindent, pedig erről máskor eszébe szoktam jutni.
Írtam: aggódom érte. Megnyugtatna, ha keresne szaksegítséget.
Annyi volt, mint Dunába vizet hordani.
Szegény gyerek.
Totál elment az esze.
2010. június 12., szombat
Othello a szaunában
Tegnap este átestem az első kampányolós estén. J-vel mentem, ő már járt a szaunában párszor. Előtte felugrott hozzám. Izgatottan leszedte a fejéről a kendőt, nézzem meg, milyen az új haja, szép lett-e így?
Loholtunk aztán, mint a meszes. Nem volt sietős ugyan, de J-t vitte a lendület, fölpörgött volt, mint mindig. Méterenként 3 ötlete támadt, de csak kimenet volt, bemenet nem, meg se hallotta, amit mondtam neki.
A szaunában sem maradt veszteg. Szétpakolta a dobozait, hogy hasra essen, aki arra jár. Előhúztam egy cigarettát, de nem figyelt, noszogatott, menjünk már.
- Tudod, ide ugyan nem jön senki. Úgy szoktam, hogy körbejárok, adogatok 1-1 gumit, meg beszélgetek kicsit.
- Semmi kedvem hozzá. Neked amúgy is könnyű, mert meg akarnak dugni, vagy azt hiszik, megdugathatják maguk. Hidd el, csak azért figyelnek rád.
- Hihihi - vigyorgott - van, aki megfogdossa seggem, de tudod, milyen vagyok.
Túlmozgással jelezte, hogy mennyire zavarban van ilyenkor, de végre letette a valagát.
Legyezgette a füstöt, pedig nem is felé szállt. Amikor elnyomtam a csikket, felpattant, hogy nagyerünkmár.
Alig láttam a sötét folyosókon. Megváltozott minden, amióta nem jártam itt - tán bő két éve is már. J befurakodott szexre készülő párok közé, hadart, meg kotont nyomott kézbe, és mint a forgószél, nyomult tovább.
Az egyik kanyar mögül felbukkant életem második halálos szerelme. Két kövér bácsival idétlenkedett, és roppant zavar látszott az arcán, amint felfedezett.
De jó, hogy vége lett - gondoltam - az ilyenért megfojtanám, mint Desdemonát.
Később bejött a társalgóba, már egy újabb löttyedt pasassal. Meglátott, magyarázott valamit a fickónak, aztán illemből átült kicsit beszélgetni hozzám.
Ha szimpla vendég vagyok, leráztam volna egy szóval, de hát munkáztam, gondoltam, beszélgessen, ameddig kedve tart. Próbált kacérkodni, de kihűlt már bennem minden.
-Látom, deuerolod a hajad még. Most se lehet hozzáérni még, gondolom.
- Dehogynem! Meg akarsz tán simogatni?
- Nem, kösz - és eszembe jutott, amikor öt éve elhúzta a simogatás elől a haját. Csak akkor érinteném meg, ha le kéne csuknom a szemhéját.
Érdekes - ismertem fel - a régi nagy szerelem-harag érzésből mára csak az utóbbi maradt. Majd elmúlik az is.
J közben lelépett, egyedül maradtam. Alig lézengett pár fószer a társalgóban, a többi valahol a sötétben ragadt. Kövér nap lehet ma, meg lógóháj, következtettem a felhozatalból. Páran odasandítottak rám, aztán elkapták a szemük. Beszélgetni senki se ült le, hiába kínálgattam az üres széket.
Végre egy pocakos odaóvatoskodott az asztalhoz.
- Vehetek még egyet? - mutatott az óvszerekre. - Kaptam már, de azt elhasználtam. Képzeld, van itt egy vékony srác, már egy hete követem, most meg odajött hozzám, hogy te, van kedved megdugni? Csak néztem, hogy namégilyet, mondtam, hogy hogyne lenne? Olyan szűk lyuka volt, hogy na, olyan jó volt, hogy csak na, mondtam neki, hogy szívesen máskor is, de azt mondta, nem lehet, 1 óra múlva itt lesz a barátja már.
Hehe, gondoltam, ezek szerint ő is találkozott életem második nagy szerelmével. Ő ma itt az egyetlen sovány. De nem az én dolgom megfojtani, fojtsa meg más.
Unatkoztam egy darabig még, aztán úgy döntöttem, hazajövök. Vadászni kezdtem Futikára, nála a kulcs, el kell pakolnom a cuccokat magam után. 20 perce még itt borogatta a teli hamutartókat, de most elnyelte a sötétség. Mentem egy fél kört, de nem találtam, visszatértem unatkozni hát.
A széken hagyott dobozomban egy fickó könyékig nyúlkált. Kotont lopott. Hagytam, hogy végezzen - azért hoztam úgyis, hogy használják. A törölközője alá rejtette a kincsét, és amikor szembe jött velem, elé tartottam a markomban osztogatásra szánt óvszereket.
- Köszönöm, nem - hárította el - én csak kondizni jöttem le ide.
Szemérmetes Erzsók után Megtaláltam végre Futikát. A törölközőket szedegette le a vendégekről, mert meztelen parti volt a ma épp.
Ha ezt tudom... értem már, miért néztek annyira gyanakodva... Rajtam kívül a szaunában senki se viselt sortot-pólót ma.
Loholtunk aztán, mint a meszes. Nem volt sietős ugyan, de J-t vitte a lendület, fölpörgött volt, mint mindig. Méterenként 3 ötlete támadt, de csak kimenet volt, bemenet nem, meg se hallotta, amit mondtam neki.
A szaunában sem maradt veszteg. Szétpakolta a dobozait, hogy hasra essen, aki arra jár. Előhúztam egy cigarettát, de nem figyelt, noszogatott, menjünk már.
- Tudod, ide ugyan nem jön senki. Úgy szoktam, hogy körbejárok, adogatok 1-1 gumit, meg beszélgetek kicsit.
- Semmi kedvem hozzá. Neked amúgy is könnyű, mert meg akarnak dugni, vagy azt hiszik, megdugathatják maguk. Hidd el, csak azért figyelnek rád.
- Hihihi - vigyorgott - van, aki megfogdossa seggem, de tudod, milyen vagyok.
Túlmozgással jelezte, hogy mennyire zavarban van ilyenkor, de végre letette a valagát.
Legyezgette a füstöt, pedig nem is felé szállt. Amikor elnyomtam a csikket, felpattant, hogy nagyerünkmár.
Alig láttam a sötét folyosókon. Megváltozott minden, amióta nem jártam itt - tán bő két éve is már. J befurakodott szexre készülő párok közé, hadart, meg kotont nyomott kézbe, és mint a forgószél, nyomult tovább.
Az egyik kanyar mögül felbukkant életem második halálos szerelme. Két kövér bácsival idétlenkedett, és roppant zavar látszott az arcán, amint felfedezett.
De jó, hogy vége lett - gondoltam - az ilyenért megfojtanám, mint Desdemonát.
Később bejött a társalgóba, már egy újabb löttyedt pasassal. Meglátott, magyarázott valamit a fickónak, aztán illemből átült kicsit beszélgetni hozzám.
Ha szimpla vendég vagyok, leráztam volna egy szóval, de hát munkáztam, gondoltam, beszélgessen, ameddig kedve tart. Próbált kacérkodni, de kihűlt már bennem minden.
-Látom, deuerolod a hajad még. Most se lehet hozzáérni még, gondolom.
- Dehogynem! Meg akarsz tán simogatni?
- Nem, kösz - és eszembe jutott, amikor öt éve elhúzta a simogatás elől a haját. Csak akkor érinteném meg, ha le kéne csuknom a szemhéját.
Érdekes - ismertem fel - a régi nagy szerelem-harag érzésből mára csak az utóbbi maradt. Majd elmúlik az is.
J közben lelépett, egyedül maradtam. Alig lézengett pár fószer a társalgóban, a többi valahol a sötétben ragadt. Kövér nap lehet ma, meg lógóháj, következtettem a felhozatalból. Páran odasandítottak rám, aztán elkapták a szemük. Beszélgetni senki se ült le, hiába kínálgattam az üres széket.
Végre egy pocakos odaóvatoskodott az asztalhoz.
- Vehetek még egyet? - mutatott az óvszerekre. - Kaptam már, de azt elhasználtam. Képzeld, van itt egy vékony srác, már egy hete követem, most meg odajött hozzám, hogy te, van kedved megdugni? Csak néztem, hogy namégilyet, mondtam, hogy hogyne lenne? Olyan szűk lyuka volt, hogy na, olyan jó volt, hogy csak na, mondtam neki, hogy szívesen máskor is, de azt mondta, nem lehet, 1 óra múlva itt lesz a barátja már.
Hehe, gondoltam, ezek szerint ő is találkozott életem második nagy szerelmével. Ő ma itt az egyetlen sovány. De nem az én dolgom megfojtani, fojtsa meg más.
Unatkoztam egy darabig még, aztán úgy döntöttem, hazajövök. Vadászni kezdtem Futikára, nála a kulcs, el kell pakolnom a cuccokat magam után. 20 perce még itt borogatta a teli hamutartókat, de most elnyelte a sötétség. Mentem egy fél kört, de nem találtam, visszatértem unatkozni hát.
A széken hagyott dobozomban egy fickó könyékig nyúlkált. Kotont lopott. Hagytam, hogy végezzen - azért hoztam úgyis, hogy használják. A törölközője alá rejtette a kincsét, és amikor szembe jött velem, elé tartottam a markomban osztogatásra szánt óvszereket.
- Köszönöm, nem - hárította el - én csak kondizni jöttem le ide.
Szemérmetes Erzsók után Megtaláltam végre Futikát. A törölközőket szedegette le a vendégekről, mert meztelen parti volt a ma épp.
Ha ezt tudom... értem már, miért néztek annyira gyanakodva... Rajtam kívül a szaunában senki se viselt sortot-pólót ma.
Álmot láttam
Álmomban Dzsasztin lelőtt valakit. Ugyanabban a kinyúlt lila mackónadrágban volt, és a retkes pólóban, amiben a ballagásra jött.
- Mit csináltál? Hát szabad ilyet??? Melyik kezed volt? - és rácsapkodtam maszatos kezére párszor.
- Ne bántson! Jaj, fáj! Ígérem, többé nem csinálok ilyet!
Visítozott, elengedtem hát. Zsebébe nyúlt, ellenőrizte pisztolyát. Megvolt még. Elvigyorodott, és megnyalt tenyérrel megigazította lezselézett haját.
Fölébredve gondolkodtam a hülye álmomon egy darabig. Az tuti, hogy felnőttként se lesz több esze.
Abban már nem bízom, hogy lesz-e ennyire drasztikus az igazságszolgáltatás.
- Mit csináltál? Hát szabad ilyet??? Melyik kezed volt? - és rácsapkodtam maszatos kezére párszor.
- Ne bántson! Jaj, fáj! Ígérem, többé nem csinálok ilyet!
Visítozott, elengedtem hát. Zsebébe nyúlt, ellenőrizte pisztolyát. Megvolt még. Elvigyorodott, és megnyalt tenyérrel megigazította lezselézett haját.
Fölébredve gondolkodtam a hülye álmomon egy darabig. Az tuti, hogy felnőttként se lesz több esze.
Abban már nem bízom, hogy lesz-e ennyire drasztikus az igazságszolgáltatás.
2010. június 10., csütörtök
Szabadtéri matek
Ha idő előtt megölöm magam, abban jelentős szerepe lesz Kázmér úrnak, a suli biztonsági őrének. Ha kimenekülök a kölkök elől szabad levegőt (meg egy cigit) szívni az utcára, azonnal utánam ered, és traktál a baromságaival. Hogy ezek tetűcigányok kérem, rohadékok mind kérem, elfajzott mind kérem, még egy ilyen undorrííítót kérem.
Azt kéne neki mondanom: KUSS!! vagy HÚZZANYÁDBA! - de mégiscsak éltes korú. Ha már mást nem is, de legalább a korát próbálom tisztelni. Van jogosítványa, a munkahelyre is betalál naponta, szóval bizonyított már.
Ma sem úsztam meg a társaságát.
Márió a kapunál heccelte Kisvöröst, aki év elején még hozzánk járt. Áthelyezték akkoriban a kisegítőbe, most pedig büszkén dicsekedett:
- Mindenem ötös lett, a tanárnéni tisztára dicsért. Aszonta, hogy én vagyok a legügyesebb ott.
- Persze, hülye vagy, mint a segg - kételkedett Márió. - Mennyi 6-ból 5?
Kisvörös nem szerette az ilyen kérdéseket, de találgatni próbált.
- Ugye, mondtam, hogy hülye? Még ezt se tudja!
Kázmér úr ott lábatlankodott, felajzotta a matematika nagyon.
- Na, ha olyan okos vagy te, Márióka, mondjad meg nekem, mennyi 1-ből 6?
- Mínusz öt - vágta rá Márió.
- Na, ugye, hogy te sem vagy olyan okos! Nem annyi kérem, nem annyi ám.
Márió megütközve rám nézett.
- Nem hiszi, hogy annyi. Maga szerint mennyi egybőlhat?
- Mínusz 5. Jól számoltál.
- Maga is rosszul tudja, kérem! - háborodott fel Kázmér úr. - Az kérem mínusz egy egész 17 század! Tessék csak utánanézni szépen! Nem tudja, és rosszul tanítja meg! Semmibe sem kerül utánanézni kérem!
Úgy megsértődött, hogy otthagyta a padot, és a portásfülke felé vette az irányt.
- Kázmér urat ne terheld számokkal. A Kisvöröst se - tanácsoltam.
Fény gyúlt Márió agyában:
- Jaaa...! Ő is kisegítőbe járt?
Azt kéne neki mondanom: KUSS!! vagy HÚZZANYÁDBA! - de mégiscsak éltes korú. Ha már mást nem is, de legalább a korát próbálom tisztelni. Van jogosítványa, a munkahelyre is betalál naponta, szóval bizonyított már.
Ma sem úsztam meg a társaságát.
Márió a kapunál heccelte Kisvöröst, aki év elején még hozzánk járt. Áthelyezték akkoriban a kisegítőbe, most pedig büszkén dicsekedett:
- Mindenem ötös lett, a tanárnéni tisztára dicsért. Aszonta, hogy én vagyok a legügyesebb ott.
- Persze, hülye vagy, mint a segg - kételkedett Márió. - Mennyi 6-ból 5?
Kisvörös nem szerette az ilyen kérdéseket, de találgatni próbált.
- Ugye, mondtam, hogy hülye? Még ezt se tudja!
Kázmér úr ott lábatlankodott, felajzotta a matematika nagyon.
- Na, ha olyan okos vagy te, Márióka, mondjad meg nekem, mennyi 1-ből 6?
- Mínusz öt - vágta rá Márió.
- Na, ugye, hogy te sem vagy olyan okos! Nem annyi kérem, nem annyi ám.
Márió megütközve rám nézett.
- Nem hiszi, hogy annyi. Maga szerint mennyi egybőlhat?
- Mínusz 5. Jól számoltál.
- Maga is rosszul tudja, kérem! - háborodott fel Kázmér úr. - Az kérem mínusz egy egész 17 század! Tessék csak utánanézni szépen! Nem tudja, és rosszul tanítja meg! Semmibe sem kerül utánanézni kérem!
Úgy megsértődött, hogy otthagyta a padot, és a portásfülke felé vette az irányt.
- Kázmér urat ne terheld számokkal. A Kisvöröst se - tanácsoltam.
Fény gyúlt Márió agyában:
- Jaaa...! Ő is kisegítőbe járt?
Nekünk nyolc
Istár leszáll az alvilágba, hogy életre keltse egyik kedvesét.
Az alvilág hét kapuján áthaladva elveszik tőle királyi ékességeit.
Az elsőnél leveszi fejéről a koronát.
A másodiknál kiveszi füléből a függőket.
A harmadiknál lekapcsolja nyakláncát.
A negyediknél megszabadul a keblét díszítő ékszerektől.
Az ötödiknél leveszi a derekát ékesítő övet.
A hatodiknál lehúzza karpereceit és a lábán hordott aranykarikát.
A hetediknél ledobja a testét borító köpenyt.
Így az istennő beléphet az alvilág úrnőjének, Ereskigalnak birodalmába.
De nekünk ott a nyolcadik kapu. Ott már csak a bőrünket, húsunkat adhatjuk.
Az alvilág hét kapuján áthaladva elveszik tőle királyi ékességeit.
Az elsőnél leveszi fejéről a koronát.
A másodiknál kiveszi füléből a függőket.
A harmadiknál lekapcsolja nyakláncát.
A negyediknél megszabadul a keblét díszítő ékszerektől.
Az ötödiknél leveszi a derekát ékesítő övet.
A hatodiknál lehúzza karpereceit és a lábán hordott aranykarikát.
A hetediknél ledobja a testét borító köpenyt.
Így az istennő beléphet az alvilág úrnőjének, Ereskigalnak birodalmába.
De nekünk ott a nyolcadik kapu. Ott már csak a bőrünket, húsunkat adhatjuk.
Szent prostitúció
A minap R. blogjában olvastam, milyen vegyes érzései voltak egy jól megfizetett, de ki nem használt akció kapcsán. Már akkoriban eszembe jutott, hogy aktivistának lenni kb. annyi, mint szent prostituáltként várakozni valamelyik ó babiloni templomban. Vagy betért valaki, vagy sem - de ha kellett, megtalálták.
Csak nem Istárt, hanem valami ügyet szolgálunk, s az eszközeink sem mindig ugyanazok.
Az elmúlt hetekben többször is írt egy ismeretlen. Félt nagyon, okkal, hogy fertőzést kapott, szorongott, nem bízott a jövőjében. Nekem szinte csak rutin, neki káosz, reménytelenség, elhúzódó krízis. Várnia kellett, hogy tesztet csináltathasson: 2 hét után kapott egy negatívat, de rábeszélték, hogy ismételjen 4 hét múlva. Illetve nem is beszélték rá, csak elültettek benne egy szikrányi kételyt, ami benne úgy elhatalmasodott, hogy rábeszélte az ismétlésre saját magát.
Most boldog, megúszta, visszakapott mindent, ami elúszni látszott.
Azt írta, hálás.
Sok a dolga, ideje nincs, ezért hadd utaljon a szolgálatnak egy bizonyos pénzadományt.
Hát hadd utaljon.
Nem tudhatom, neki mekkora összeg, de mi egy évig elvagyunk belőle.
Hívhatnak, hívni tudunk, lehetünk.
Igaz, nem ezért tettem, de simogatva érzem magam.
Jókor, jól szolgáltam Istárt.
Csak nem Istárt, hanem valami ügyet szolgálunk, s az eszközeink sem mindig ugyanazok.
Az elmúlt hetekben többször is írt egy ismeretlen. Félt nagyon, okkal, hogy fertőzést kapott, szorongott, nem bízott a jövőjében. Nekem szinte csak rutin, neki káosz, reménytelenség, elhúzódó krízis. Várnia kellett, hogy tesztet csináltathasson: 2 hét után kapott egy negatívat, de rábeszélték, hogy ismételjen 4 hét múlva. Illetve nem is beszélték rá, csak elültettek benne egy szikrányi kételyt, ami benne úgy elhatalmasodott, hogy rábeszélte az ismétlésre saját magát.
Most boldog, megúszta, visszakapott mindent, ami elúszni látszott.
Azt írta, hálás.
Sok a dolga, ideje nincs, ezért hadd utaljon a szolgálatnak egy bizonyos pénzadományt.
Hát hadd utaljon.
Nem tudhatom, neki mekkora összeg, de mi egy évig elvagyunk belőle.
Hívhatnak, hívni tudunk, lehetünk.
Igaz, nem ezért tettem, de simogatva érzem magam.
Jókor, jól szolgáltam Istárt.
2010. június 9., szerda
Relatív éden
Tegnap az iskolába érve az összes udvaron tartózkodó gyerek a kapura tapadt, sóvárogtak az utcán felhalmozott lomkupacok után. Az egyiket épp dobálták fel fel a kukáskocsira. Minden darab úgy fájt nekik, mintha a szemük láttára rabolták volna ki őket.
Talán ha tortát-fagyit tologattak volna, arra se csorgott volna jobban a nyáluk.
Egy hazajárós hatodikos az egyik kupacot túrta. Kincseket lelt: matricákat, golyókat, 20 éve betiltott tiki-takit. Tele volt a zsebe, a táskája, de nem tudta otthagyni. A bent maradottakkal üzletelt, így golyókkal szórakozott mindenki félóra múlva.
Egy idős bácsi panaszkodott a kapuban: mutatta a golyót, amivel az egyik ablakból hátba vágták. Fájt a találat helye neki, de jobban fájt, hogy kiröhögték, és még miket kiabáltak hozzá.
Nem akart bemenni az igazgatóhoz, beérte azzal, hogy kipanaszkodta magát.
Nem volt nagy kunszt megtalálni a tettest. Elégedetten vigyorgott még a diri előtt is. Kedvem lett volna szétrúgni a valagát.
A játszótéren sem időzhettünk sokat. Az egyik másodikos valahogy megszerzett egy kidobott ismeretlen krémet. Bekent vele pár elsőst, aztán marakodni kezdtek a kincsen. Az udvar szemétmentesebbnek tűnt, visszamentünk hát.
Meg voltak vadulva mind. Lomozni akartak, kupacot túrni, kitaláltak mindent, hogy kimehessenek az utcára. Kirugdosták a labdát, hogy hátha, beteg lett hirtelen az anyjuk, haza kellett menniük, mert cipőt vesznek, meg ami az eszükbe jutott még.
- Hadd menjek ki matricát nézni... - kérlelt Márió, nyakán két csík jelezve a tegnapi anyai pofont.
- Persze. Nézne is anyukád, ha a szemétben kotorászva találna!
- Nem szólna érte! Ő az ilyenér nem szól! Ő is onnan hozta tegnap azt a könyvet. Szokott ő is keresni, aztán, ha talál valamit, szépen szappannal lemossa! Hadd menjek ki már...!
Zsuelettát se eresztettem, pedig kitalált valami sürgős okot hazamenni. Tök üres táskával állt elém, az összes cuccát eldugdosta valahol, hogy sok férjen belé.
- Ilyen tanárt! Fuuuúj! - kiköpött a földre. - Ennyit se ér! Megyek is az igazgatóhoz, kirúgatom magát!
Megindult nagy garral az iroda felé, de az ajtóban visszakanyarodott. Lecsapta magát egy székre, ott durrogott.
- Hogy hajjon meg minden gecitanár! De útálom mindet! Mit röhög maga?!? Ilyen egy állatkínzó, oszt tanár! Apám majd elintézi magát!
Hátat fordított, úgy mondta tovább. Zavarta, hogy bár két kollégám is odahívtam műsort nézni, nem hatott egyikre sem kérlelő szép szava.
Piszok hosszú volt a délután. Meleg volt kint, meleg bent, lecke semmi, lassan ment az idő.
Aztán szép lassan kezdték hazahordani őket. Utalhatták a családit, mert sokan tértek be csipszért -kóláért a boltba, aztán segítettek az anyukák kotorászni a kupacokban. Közben ették a csipszet.
Janettkáért is jött az apja. Büszke ember, a főiskolájával szokott dicsekedni, állítása szerint külföldön zenél. Nem tudom, mikor teszi, de 3 éve ő jár rendszeresen a gyerekért. Janettka kirúgta magát a kapuban, apja lába elé dobva a táskát, és fölhágott az első szemétrakásra.
- Gyere már, Janettka - álldogállt mellette apja az iskolatáskával a kezében - Na, gyere már! Szép az is, de van már olyanod otthon - véleményezte a kislány által mutogatott kincseket. - Olyanod még nincs. Abból nem hozol egyet?
Nem tudom, marad-e még valami a szemétszállítóknak. Elpucolhatnák igazán már. Akkor eltűnnek a rakások mellett trónoló családok is, akik segítenek nevelni odakintről. Holnap talán nem hallom már: "Hogy beszél a kisgyerekkel? Mé nem eriszti ki? Gecimagyar! Ilyen csövestanár!"
Talán ha tortát-fagyit tologattak volna, arra se csorgott volna jobban a nyáluk.
Egy hazajárós hatodikos az egyik kupacot túrta. Kincseket lelt: matricákat, golyókat, 20 éve betiltott tiki-takit. Tele volt a zsebe, a táskája, de nem tudta otthagyni. A bent maradottakkal üzletelt, így golyókkal szórakozott mindenki félóra múlva.
Egy idős bácsi panaszkodott a kapuban: mutatta a golyót, amivel az egyik ablakból hátba vágták. Fájt a találat helye neki, de jobban fájt, hogy kiröhögték, és még miket kiabáltak hozzá.
Nem akart bemenni az igazgatóhoz, beérte azzal, hogy kipanaszkodta magát.
Nem volt nagy kunszt megtalálni a tettest. Elégedetten vigyorgott még a diri előtt is. Kedvem lett volna szétrúgni a valagát.
A játszótéren sem időzhettünk sokat. Az egyik másodikos valahogy megszerzett egy kidobott ismeretlen krémet. Bekent vele pár elsőst, aztán marakodni kezdtek a kincsen. Az udvar szemétmentesebbnek tűnt, visszamentünk hát.
Meg voltak vadulva mind. Lomozni akartak, kupacot túrni, kitaláltak mindent, hogy kimehessenek az utcára. Kirugdosták a labdát, hogy hátha, beteg lett hirtelen az anyjuk, haza kellett menniük, mert cipőt vesznek, meg ami az eszükbe jutott még.
- Hadd menjek ki matricát nézni... - kérlelt Márió, nyakán két csík jelezve a tegnapi anyai pofont.
- Persze. Nézne is anyukád, ha a szemétben kotorászva találna!
- Nem szólna érte! Ő az ilyenér nem szól! Ő is onnan hozta tegnap azt a könyvet. Szokott ő is keresni, aztán, ha talál valamit, szépen szappannal lemossa! Hadd menjek ki már...!
Zsuelettát se eresztettem, pedig kitalált valami sürgős okot hazamenni. Tök üres táskával állt elém, az összes cuccát eldugdosta valahol, hogy sok férjen belé.
- Ilyen tanárt! Fuuuúj! - kiköpött a földre. - Ennyit se ér! Megyek is az igazgatóhoz, kirúgatom magát!
Megindult nagy garral az iroda felé, de az ajtóban visszakanyarodott. Lecsapta magát egy székre, ott durrogott.
- Hogy hajjon meg minden gecitanár! De útálom mindet! Mit röhög maga?!? Ilyen egy állatkínzó, oszt tanár! Apám majd elintézi magát!
Hátat fordított, úgy mondta tovább. Zavarta, hogy bár két kollégám is odahívtam műsort nézni, nem hatott egyikre sem kérlelő szép szava.
Piszok hosszú volt a délután. Meleg volt kint, meleg bent, lecke semmi, lassan ment az idő.
Aztán szép lassan kezdték hazahordani őket. Utalhatták a családit, mert sokan tértek be csipszért -kóláért a boltba, aztán segítettek az anyukák kotorászni a kupacokban. Közben ették a csipszet.
Janettkáért is jött az apja. Büszke ember, a főiskolájával szokott dicsekedni, állítása szerint külföldön zenél. Nem tudom, mikor teszi, de 3 éve ő jár rendszeresen a gyerekért. Janettka kirúgta magát a kapuban, apja lába elé dobva a táskát, és fölhágott az első szemétrakásra.
- Gyere már, Janettka - álldogállt mellette apja az iskolatáskával a kezében - Na, gyere már! Szép az is, de van már olyanod otthon - véleményezte a kislány által mutogatott kincseket. - Olyanod még nincs. Abból nem hozol egyet?
Nem tudom, marad-e még valami a szemétszállítóknak. Elpucolhatnák igazán már. Akkor eltűnnek a rakások mellett trónoló családok is, akik segítenek nevelni odakintről. Holnap talán nem hallom már: "Hogy beszél a kisgyerekkel? Mé nem eriszti ki? Gecimagyar! Ilyen csövestanár!"
2010. június 8., kedd
Fehér veréb
Katonakoromban már tudtam, hogy meleg vagyok. Volt egy srác a században, Lalika, akiről ordított, hogy szintén. Bár nagyon jóképű volt - nem kunszt ez 20-22 évesen - volt, ami visszatartott. Mászott mindenkire, barátkozni akart, kedves volt ugyan, de olyan gusztustalanul nyalt a feletteseinknek, hogy gáznak tűnt vele bármi közösködés.
Az alapkiképzés végén szétszórtak bennünket országszerte. Elkövettem mindent, hogy Pestre kerüljek: akkoriban melegként ez látszott az egyetlen praktikusnak. Lalikának pechje volt, mert a törleszkedése miatt annyira megkedvelték a felettesei, hogy egyedül őt jutalmazták azzal, hogy a kiképző bázison maradhatott.
A picsában, messze mindentől, az isten háta mögött.
Nem is talált magának senkit szegény. Egyik este hülyére itta magát. Vagy bátor lett, vagy kontrollt vesztett, nem tudni már, de rávetette magát egy bakára, alig tudták leszedni.
Nagy botrány volt, de szerették a században, elhatározták hát, hogy meggyógyítják. A gyengélkedőre küldték, onnan meg a katonai kórházba, hogy gyógyítsák ki alkohol hatására fellépő beteges vonzalmából.
A kórházban jól megfigyelték, kitöltettek vele pár tesztet, aztán a kezébe nyomtak egy papírt, hogy
komplett buzi,
katonai szolgálatra alkalmatlan,
leszerelendő.
Neki kellett a siker, a jó szolgálat, karriert akart, dicsőséget.
De kiselejtezték.
Nem tudott mit kezdeni a papírjával.
A kórházból kilépve
bement
egy
épülő ház
pincéjébe,
és
felakasztotta magát.
Talán 23 se volt még.
Erős, szép, egészséges, sikeres.
Azt gondolhatta, hogy rajta kívül senki más nem homoszexuális, egyedül csak ő. Eltitkolni sem lehet, mert rányomták a bélyeget.
Csak elbújni lehetne, mindenki elől, aki ismerte addig. Szétfoszlott minden, ami addig körülvette. A sikere, a mások megszerzett szeretete, a jövője.
Kirekesztették.
Ma jutott eszembe ez a régi történet, amikor arról az AIDS-től rettegő nőről olvastam, aki a hátát ruhapróbálás közben felkarcoló címkétől fél.
Eltűnődtem, van-e ma olyan fogalom, ami jobban kifejezné a kötelező kirekesztést, mint maga az AIDS. Az AIDS-től mindenki fél, borzadnának megérinteni, szétfoszlana egész élete erőlködése, hogy valamit érjen, valakik szeressék, hogy csapatuk tagjának tartsák. Nem simogatnák, de verni sem mernék, mert veszélygóc, kerülendő, jobb tőle biztos távolban. Hiába lenne szép, hiába lenne okos, hiába lenne kedves, hiába lenne bármi, amivel hatni lehet másokra, szart se érne az egész rendszer.
Régen tán a lepra hathatott így, de ki látott manapság leprást, a lepra már nem divat. De az agyunkban ott lehetnek a gyökerek, hogy félni kell, kizavarhatnak a társadalomból a pusztába, és csak messziről nézhetjük, hogy mások hogy szeretnek, esznek, laknak, intrikálnak, szövetkeznek. Kiszorulunk a pályaszélre, és csak nézhetjük, mások hogy játszhatnak tovább.
Nemcsak a halállal veszthetjük el a kontrollt. Adódhat olyan élethelyzet, amiben szart se ér a megtanult rendszer. Se szövetség, se védelem, se ölelés, se részvét, az altruizmus is kiélhetetlen.
Persze más megélni az AIDS-t, a leprát, vagy bármit, mint amit az ember előre gondol róla.
Amíg csak előre gondol, nincs tapasztalat, csak félelmek örvénylő ismeretlensége.
Lalika is, ha vár, rájött volna, hogy nem az egyedüli meleg. Élhetett volna meg sikert, szeretetet, bármit, amit akkor, ott, nem látott át.
Nem tudom, végeztek-e már kísérletet, ahol mindenki pl. szürke ruhában van, és csak egy a piros. A piroshoz szólni, érinteni tilos, kerülni kell, tudomást sem venni róla.
Nem tudom, hány napig bírná a piros.
Kibírná-e egyáltalán?
Az alapkiképzés végén szétszórtak bennünket országszerte. Elkövettem mindent, hogy Pestre kerüljek: akkoriban melegként ez látszott az egyetlen praktikusnak. Lalikának pechje volt, mert a törleszkedése miatt annyira megkedvelték a felettesei, hogy egyedül őt jutalmazták azzal, hogy a kiképző bázison maradhatott.
A picsában, messze mindentől, az isten háta mögött.
Nem is talált magának senkit szegény. Egyik este hülyére itta magát. Vagy bátor lett, vagy kontrollt vesztett, nem tudni már, de rávetette magát egy bakára, alig tudták leszedni.
Nagy botrány volt, de szerették a században, elhatározták hát, hogy meggyógyítják. A gyengélkedőre küldték, onnan meg a katonai kórházba, hogy gyógyítsák ki alkohol hatására fellépő beteges vonzalmából.
A kórházban jól megfigyelték, kitöltettek vele pár tesztet, aztán a kezébe nyomtak egy papírt, hogy
komplett buzi,
katonai szolgálatra alkalmatlan,
leszerelendő.
Neki kellett a siker, a jó szolgálat, karriert akart, dicsőséget.
De kiselejtezték.
Nem tudott mit kezdeni a papírjával.
A kórházból kilépve
bement
egy
épülő ház
pincéjébe,
és
felakasztotta magát.
Talán 23 se volt még.
Erős, szép, egészséges, sikeres.
Azt gondolhatta, hogy rajta kívül senki más nem homoszexuális, egyedül csak ő. Eltitkolni sem lehet, mert rányomták a bélyeget.
Csak elbújni lehetne, mindenki elől, aki ismerte addig. Szétfoszlott minden, ami addig körülvette. A sikere, a mások megszerzett szeretete, a jövője.
Kirekesztették.
Ma jutott eszembe ez a régi történet, amikor arról az AIDS-től rettegő nőről olvastam, aki a hátát ruhapróbálás közben felkarcoló címkétől fél.
Eltűnődtem, van-e ma olyan fogalom, ami jobban kifejezné a kötelező kirekesztést, mint maga az AIDS. Az AIDS-től mindenki fél, borzadnának megérinteni, szétfoszlana egész élete erőlködése, hogy valamit érjen, valakik szeressék, hogy csapatuk tagjának tartsák. Nem simogatnák, de verni sem mernék, mert veszélygóc, kerülendő, jobb tőle biztos távolban. Hiába lenne szép, hiába lenne okos, hiába lenne kedves, hiába lenne bármi, amivel hatni lehet másokra, szart se érne az egész rendszer.
Régen tán a lepra hathatott így, de ki látott manapság leprást, a lepra már nem divat. De az agyunkban ott lehetnek a gyökerek, hogy félni kell, kizavarhatnak a társadalomból a pusztába, és csak messziről nézhetjük, hogy mások hogy szeretnek, esznek, laknak, intrikálnak, szövetkeznek. Kiszorulunk a pályaszélre, és csak nézhetjük, mások hogy játszhatnak tovább.
Nemcsak a halállal veszthetjük el a kontrollt. Adódhat olyan élethelyzet, amiben szart se ér a megtanult rendszer. Se szövetség, se védelem, se ölelés, se részvét, az altruizmus is kiélhetetlen.
Persze más megélni az AIDS-t, a leprát, vagy bármit, mint amit az ember előre gondol róla.
Amíg csak előre gondol, nincs tapasztalat, csak félelmek örvénylő ismeretlensége.
Lalika is, ha vár, rájött volna, hogy nem az egyedüli meleg. Élhetett volna meg sikert, szeretetet, bármit, amit akkor, ott, nem látott át.
Nem tudom, végeztek-e már kísérletet, ahol mindenki pl. szürke ruhában van, és csak egy a piros. A piroshoz szólni, érinteni tilos, kerülni kell, tudomást sem venni róla.
Nem tudom, hány napig bírná a piros.
Kibírná-e egyáltalán?
Hazaárulók
Azon gondolkodtam a hétvégén, hogy milyen hülyék ezek a szocialisták. A fidesz lépten-nyomon kórust szervezett ellenük, akárhol megjelentek, ordítozott rájuk direkt erre a célra felbőszített banda. Gyurcsánytakaroggy, hazaáruló, hazaáruló, takarogggy - mást se lehetett hallani.
Amikor Kósa a múlt pénteken hazudott a népnek, akkor csak azt gondoltam első blikkre, hogy mekkora hülye ez a faszi. Dilettáns, össze-vissza beszél, mert azt hiszi, most is ő az ellenzék még, elfelejtettek neki szólni. A dugnivaló Szijjártó már elindította a gyanakvást bennem: egyszerre ketten hülyék, gyanús, fapofa mindkettő, szophatok, mert svájci frankban van a hitelem, drága lesz ez nekem. Nem értek a pénzügyekhez, csak megszoktam, mitől drágul a benzin, mitől törlesztek többet.
Tegnap este palacsintasütés közben valamelyik beszélgetős műsor kapcsán aztán összeállt a kép. Azt mondták, nyugi, az OTP-seket nem érinti, a devizahitelesek valóban szívnak, de az OTP-nek az a szokása, hogy 4-én szab árfoyamot, vagy micsodát, így nekük a Kósa - Szijjártó már nem osztott, nem szorzott.
Az időzített hülyeség pedig végleg gyanús, nem is hiszem, hogy van ilyen.
Ma felugrott Bé. Se szopni, se dugni nam akart, sietett. Ő üzletember, minden olyanhoz ért, amihez én nem. Kérdeztem: Buktál, vagy nyertél a Kósán? Azt mondja: nyert, nem is keveset, ez tényleg jó buli volt.
Amikor Pintér kilépett csütörtökön az OTP felügyeleti tagságból, vagy miből, az volt a jel.
Nem ment el a fidesz esze,
kapitálisat nyertek.
Nem keveset,
milliárdokat.
Ez totál hihető, nincs a logikában hiba.
Ez lesz most 4 évig, meg lehet, hogy aztán is. Sok pénzük lesz, a sok pénzen sok hatalmuk, szarnak rá, hogy a bőrömön szerzik.
A szocialisták meg csak olyanokat mondanak: "butaságokat mond a fidesz".
Padokat se borogat senki, kukákat se gyújtogatnak.
Nem szerveznek kórust ordibálni, hogy hazaárulók.
Igaz, utálom ezt a szót, valami olyasmire terelnek, ami nincs.
Csak ilyenekhez szoktam, hogy vérgeci, internetpatkány, nácigeci.
Ezeket értem. De ezt se kiabálja senki.
Amikor Kósa a múlt pénteken hazudott a népnek, akkor csak azt gondoltam első blikkre, hogy mekkora hülye ez a faszi. Dilettáns, össze-vissza beszél, mert azt hiszi, most is ő az ellenzék még, elfelejtettek neki szólni. A dugnivaló Szijjártó már elindította a gyanakvást bennem: egyszerre ketten hülyék, gyanús, fapofa mindkettő, szophatok, mert svájci frankban van a hitelem, drága lesz ez nekem. Nem értek a pénzügyekhez, csak megszoktam, mitől drágul a benzin, mitől törlesztek többet.
Tegnap este palacsintasütés közben valamelyik beszélgetős műsor kapcsán aztán összeállt a kép. Azt mondták, nyugi, az OTP-seket nem érinti, a devizahitelesek valóban szívnak, de az OTP-nek az a szokása, hogy 4-én szab árfoyamot, vagy micsodát, így nekük a Kósa - Szijjártó már nem osztott, nem szorzott.
Az időzített hülyeség pedig végleg gyanús, nem is hiszem, hogy van ilyen.
Ma felugrott Bé. Se szopni, se dugni nam akart, sietett. Ő üzletember, minden olyanhoz ért, amihez én nem. Kérdeztem: Buktál, vagy nyertél a Kósán? Azt mondja: nyert, nem is keveset, ez tényleg jó buli volt.
Amikor Pintér kilépett csütörtökön az OTP felügyeleti tagságból, vagy miből, az volt a jel.
Nem ment el a fidesz esze,
kapitálisat nyertek.
Nem keveset,
milliárdokat.
Ez totál hihető, nincs a logikában hiba.
Ez lesz most 4 évig, meg lehet, hogy aztán is. Sok pénzük lesz, a sok pénzen sok hatalmuk, szarnak rá, hogy a bőrömön szerzik.
A szocialisták meg csak olyanokat mondanak: "butaságokat mond a fidesz".
Padokat se borogat senki, kukákat se gyújtogatnak.
Nem szerveznek kórust ordibálni, hogy hazaárulók.
Igaz, utálom ezt a szót, valami olyasmire terelnek, ami nincs.
Csak ilyenekhez szoktam, hogy vérgeci, internetpatkány, nácigeci.
Ezeket értem. De ezt se kiabálja senki.
2010. június 7., hétfő
Vágom a centit
Dög meleg, utolsó hét. ráadásul hétfő.
Mindezek tetejében lomtalanítás volt ma épp. Kirakva a szeméthegyek, mindegyiket ült egy család, akik vagy rokonok, vagy "ismerem!"-ek valamelyik gyereknek. A kölkök a kerítéshez nyomták maguk, sóvárogtak a kövér lim-lom kupacok után.
Lecke nem volt. Dzsasztint lepattintottam (fájt a feje, hányingere volt, mindez persze mű, színjáték, otthon akart hasalni inkább). Egész nap őrült volt, verekedett, ordibált, kellett a francnak.
A maradék békésnek tűnt, beígértem hát a Ligetet nekik. Nem jártunk kint már vagy egy hónapja. Ott több az árnyék, szaladgáljanak, szívjanak jó levegőt.
Csak Zsuelettát kellett lerángatni az egyik szemétkupacról. Hosszas alkudozás után vissza is rakta a kibányászott papírdobozt.
- Isteneeeemmm! Ilyen tanárt! Ne mongya, hogy maga nem szokott lomozni!
Amikor kiértünk a Ligetbe, szétengedtem őket a réten. Az út szélén billegett egy pasas, a nejlonzacskójába kapaszkodva, nagyokat inhalált belőle.
- Ismerem! Ez szokott ott az uccánkban szipuzni! A szipus Pali! - ismerte fel Máriusz, és azonnal barátkozni indult. Zsueletta követte, elrángatni se lehetett.
A maradékkal megindultam, vissza-visszaordibálva, hogy "gyertek!"
Letelepedtünk a hintákhoz.
A guta majd megütött, amikor utolért Máriusz Zsuelettával, magukkal csalva a zacskós pasast.
Rájuk ordítottam, összeszedtem az egész bagázst, és szipusmentes irányba megindultam.
- Nem vagy normális! - korholtam Zsuelettát - Honnan tudod, mikor van az eszénél ez a szipus pasas? És ha berángat a bokorba? Nem hallottál még olyat, hogy valakit megerőszakolnak?
- Olyat nem, csak azt, hogy valakit megbasznak. De engem ugyan nem! - esküdözött azonnal.
Találtunk egy eperfát, már érni kezdett rajta az eper. Szedegettek belőle, lenyugodtak. Hintáztak egy darabig, teljes volt a béke.
- Képzelje - pletykált Coffi - Dzsasztin reggel verekedett az ötödikes Andorral. Így lefogta a karjával a fejit - mutatta a mozdulatot - a hóna alá szorította. Az Andor olyan vörös volt, szegény...
- Fojtófogás. Biztos nem kapott elég levegőt.
- Ráadásul a büdös hóna alá fogta. Mindig tiszta büdös. Oszt ott volt a feje az Andornak. Fúúúj, de undorító!
Hintáztak még egy darabig, aztán visszaindultunk a suliba. Márió gyíkászni akart, de nem hagytam. Durrogott egy darabig, olyan volt, mint a kopó, akinek nem megy ki az orrából a vad szaga. Aztán kergetni kezdte Coffit. Utolérte, és akkorát rúgott bele, hogy lerogyott a lány.
- Magadnál vagy? - kaptam el a csuklóját - Hát nem is szólt hozzád! Hogy mersz belerúgni?
Rángatta a kezét, de nem eresztettem:
- Fogom a kezed, mert nem vagy még nyugis. Ha lecsillapszol, elengedlek.
- Lecsillapodtam! - vigyorgott meggyőzően, de ahogy elengedtem, Coffi után eredt, két kézzel elkapta a coffját, és teljes gőzzel hanyatt rántotta. Coffi sírt, beverte magát, és elöntötte a düh:
- Rohaggyá mostmármeg, te szemét!
- Márió indult volna torolni, de már fogtam újra a csuklóját. Így csak fröcsögni tudott:
- Rohaggyá meg te, te szemét tetű kurva! Engem legalább nevel az anyám, nem úgy, mint téged az a dagadt geci kurva anyád!
Túl közel volt hozzám, túl hirtelen, szájon tenyereltem.
- Nem szidjuk senkinek se az anyját! Megértetted?!
- Most megölöm magát! Eresszen! - ugrott nekem, de stabilan fogtam a kezét.
- Nem engedlek! Verekedni akarsz, és alászaladsz valaminek. Úton vagyunk! veszélyesen viselkedsz.
Lehiggadtam a szájbavágás után, bántam is már.
Vergődött egy darabig, rángatta a kezét, aztán vagy húzott, vagy húzatta magát, majd egy kilométeren, és mondta a magáét végig. Máriusz fogta egy darabig a másik kezét, csillapítgatta, a lányok csak jöttek utánunk befogott szájjal.
Az iskolánál már várta az anyja. A szemétkupacot leltározta épp, amikor kibukkatunk a kerítés mögül. Márió épp rángatásban volt, észre se vette az anyját.
- Így jövünk a Ligettől végig - mutattam - és felsoroltam a friss bűnlajtsromát. - Összepakolunk, és eresztem is, otthon hamarabb lenyugszik.
Az anyja latolgatta, hogy a rossz hírek, vagy a szájonvágás, vagy hogy a szemétben vájkálva találtuk nyom-e a latban többet, de csak a fejét csóválgatta.
Bent összapakolt Márió. Durrogott egyre.
- Geci iskola! Az összes tanár rohadt! Behívatom apám, és összeveretem magát! Csak azért is bejövök holnap korán, és laposra verem a Coffit! Kitépem a haját!
- Nem is bántott téged. Te mentél neki, kétszer is. Bocsánatot kéne kérned tőle inkább.
Kivittem a kapuhoz. Addigra az anyja már föltalálta magát.
- Hogy mindig a szégyent hallom rullad?!? Elegem van ám máá! - és úgy nyakon csapta kétszer is, csak úgy csörgött. Érdekes, most nem dadogott hozzá.
- Ne bántsa már szegényt - kértem, bár most nem volt sok erkölcsi alapom hozzá.
Tanakodtam, hogy lehettem ennyire hülye. Kibírtam egy évet, és az utolsó héten megy el az eszem. Márió most mindkettőnktől jól megtanulta a dolgok elintézési módját.
Mindezek tetejében lomtalanítás volt ma épp. Kirakva a szeméthegyek, mindegyiket ült egy család, akik vagy rokonok, vagy "ismerem!"-ek valamelyik gyereknek. A kölkök a kerítéshez nyomták maguk, sóvárogtak a kövér lim-lom kupacok után.
Lecke nem volt. Dzsasztint lepattintottam (fájt a feje, hányingere volt, mindez persze mű, színjáték, otthon akart hasalni inkább). Egész nap őrült volt, verekedett, ordibált, kellett a francnak.
A maradék békésnek tűnt, beígértem hát a Ligetet nekik. Nem jártunk kint már vagy egy hónapja. Ott több az árnyék, szaladgáljanak, szívjanak jó levegőt.
Csak Zsuelettát kellett lerángatni az egyik szemétkupacról. Hosszas alkudozás után vissza is rakta a kibányászott papírdobozt.
- Isteneeeemmm! Ilyen tanárt! Ne mongya, hogy maga nem szokott lomozni!
Amikor kiértünk a Ligetbe, szétengedtem őket a réten. Az út szélén billegett egy pasas, a nejlonzacskójába kapaszkodva, nagyokat inhalált belőle.
- Ismerem! Ez szokott ott az uccánkban szipuzni! A szipus Pali! - ismerte fel Máriusz, és azonnal barátkozni indult. Zsueletta követte, elrángatni se lehetett.
A maradékkal megindultam, vissza-visszaordibálva, hogy "gyertek!"
Letelepedtünk a hintákhoz.
A guta majd megütött, amikor utolért Máriusz Zsuelettával, magukkal csalva a zacskós pasast.
Rájuk ordítottam, összeszedtem az egész bagázst, és szipusmentes irányba megindultam.
- Nem vagy normális! - korholtam Zsuelettát - Honnan tudod, mikor van az eszénél ez a szipus pasas? És ha berángat a bokorba? Nem hallottál még olyat, hogy valakit megerőszakolnak?
- Olyat nem, csak azt, hogy valakit megbasznak. De engem ugyan nem! - esküdözött azonnal.
Találtunk egy eperfát, már érni kezdett rajta az eper. Szedegettek belőle, lenyugodtak. Hintáztak egy darabig, teljes volt a béke.
- Képzelje - pletykált Coffi - Dzsasztin reggel verekedett az ötödikes Andorral. Így lefogta a karjával a fejit - mutatta a mozdulatot - a hóna alá szorította. Az Andor olyan vörös volt, szegény...
- Fojtófogás. Biztos nem kapott elég levegőt.
- Ráadásul a büdös hóna alá fogta. Mindig tiszta büdös. Oszt ott volt a feje az Andornak. Fúúúj, de undorító!
Hintáztak még egy darabig, aztán visszaindultunk a suliba. Márió gyíkászni akart, de nem hagytam. Durrogott egy darabig, olyan volt, mint a kopó, akinek nem megy ki az orrából a vad szaga. Aztán kergetni kezdte Coffit. Utolérte, és akkorát rúgott bele, hogy lerogyott a lány.
- Magadnál vagy? - kaptam el a csuklóját - Hát nem is szólt hozzád! Hogy mersz belerúgni?
Rángatta a kezét, de nem eresztettem:
- Fogom a kezed, mert nem vagy még nyugis. Ha lecsillapszol, elengedlek.
- Lecsillapodtam! - vigyorgott meggyőzően, de ahogy elengedtem, Coffi után eredt, két kézzel elkapta a coffját, és teljes gőzzel hanyatt rántotta. Coffi sírt, beverte magát, és elöntötte a düh:
- Rohaggyá mostmármeg, te szemét!
- Márió indult volna torolni, de már fogtam újra a csuklóját. Így csak fröcsögni tudott:
- Rohaggyá meg te, te szemét tetű kurva! Engem legalább nevel az anyám, nem úgy, mint téged az a dagadt geci kurva anyád!
Túl közel volt hozzám, túl hirtelen, szájon tenyereltem.
- Nem szidjuk senkinek se az anyját! Megértetted?!
- Most megölöm magát! Eresszen! - ugrott nekem, de stabilan fogtam a kezét.
- Nem engedlek! Verekedni akarsz, és alászaladsz valaminek. Úton vagyunk! veszélyesen viselkedsz.
Lehiggadtam a szájbavágás után, bántam is már.
Vergődött egy darabig, rángatta a kezét, aztán vagy húzott, vagy húzatta magát, majd egy kilométeren, és mondta a magáét végig. Máriusz fogta egy darabig a másik kezét, csillapítgatta, a lányok csak jöttek utánunk befogott szájjal.
Az iskolánál már várta az anyja. A szemétkupacot leltározta épp, amikor kibukkatunk a kerítés mögül. Márió épp rángatásban volt, észre se vette az anyját.
- Így jövünk a Ligettől végig - mutattam - és felsoroltam a friss bűnlajtsromát. - Összepakolunk, és eresztem is, otthon hamarabb lenyugszik.
Az anyja latolgatta, hogy a rossz hírek, vagy a szájonvágás, vagy hogy a szemétben vájkálva találtuk nyom-e a latban többet, de csak a fejét csóválgatta.
Bent összapakolt Márió. Durrogott egyre.
- Geci iskola! Az összes tanár rohadt! Behívatom apám, és összeveretem magát! Csak azért is bejövök holnap korán, és laposra verem a Coffit! Kitépem a haját!
- Nem is bántott téged. Te mentél neki, kétszer is. Bocsánatot kéne kérned tőle inkább.
Kivittem a kapuhoz. Addigra az anyja már föltalálta magát.
- Hogy mindig a szégyent hallom rullad?!? Elegem van ám máá! - és úgy nyakon csapta kétszer is, csak úgy csörgött. Érdekes, most nem dadogott hozzá.
- Ne bántsa már szegényt - kértem, bár most nem volt sok erkölcsi alapom hozzá.
Tanakodtam, hogy lehettem ennyire hülye. Kibírtam egy évet, és az utolsó héten megy el az eszem. Márió most mindkettőnktől jól megtanulta a dolgok elintézési módját.
2010. június 6., vasárnap
Szólások fojtott erotikával
Lefitymál
Általában azt jelenti, hogy valaki kifejezi az elégedetlenségét valami értéktelennel kapcsolatban. Nem tudom, van-e köze a körülmetélési szertartáshoz, ez későbbi kutatás tárgya még.
Fűvel - fával
Arra mondják, aki válogatás nélkül bárkivel... nemtom, hogy írjam körül, hogy kefél. Nakérem: nekem már volt Bokor nevű is a lajstromomon. De nem válogatás nélkül! Kemény casting volt.
Baszom a rezet
A fölösleges időtöltésre utal, amikor valami hasznos helyett elfecsérli az ember az idejét.
Erről az jut az eszembe: volt egyszer egy pasasom, Réz nevű. Csak üldögélt, bámult, le nem vette a szemét rólam, kurvára idegesített. Néha elbődült: "szeretleeek". Más mondanivalója nem volt, pedig vártam 3 hétig. Semmit se értett, ha beszéltem hozzá,csak azt értette volna, hogy "énisszeretlek" - de hát nem szerettem, nem hazudhattam neki. Elmagyaráztam neki, hogy unom, láb alatt van, csak az a jó benne, hogy elmondhatom: "baszom a Rezet". Nem értette, mosolygott rendületlenül, és azt mondta: "szereetleeek". Szóval, ez egy kellemetlen szólás.
Nekiesik, mint tót az anyjának
A szólás eredetét nem ismerem, de az Orbán-kormány most biztos ráveti magát a témára. Bezzeg a "hiányzik neki, mint ablakos tótnak a hanyattesés" szólás eredetét ismerem: hajdanában az ablaküvegek pótlását szlovák vándorlegények látták el, a hátukon batyuban hordva az alapanyagot. Könnyű megérteni, hogy egy hanyatt esés csőeljárást vont maga után az esetükben, de hát ebben semmi erotika nincs.
Beleül a készbe
Azokra mondják, akik megfogják az Isten lábát, koszt-kvártély egy kis szexért cserében rendelkezésükre áll. De olyankor is mondhatjuk, amikor a társkereső már előre felajzott pasashoz érkezik.
Elbasztam az időt
Hajdanában ez mást jelentett. Most általában azt a felismerésem tükrözi, mennyi időbe is telt, amíg blogot írtam.
Általában azt jelenti, hogy valaki kifejezi az elégedetlenségét valami értéktelennel kapcsolatban. Nem tudom, van-e köze a körülmetélési szertartáshoz, ez későbbi kutatás tárgya még.
Fűvel - fával
Arra mondják, aki válogatás nélkül bárkivel... nemtom, hogy írjam körül, hogy kefél. Nakérem: nekem már volt Bokor nevű is a lajstromomon. De nem válogatás nélkül! Kemény casting volt.
Baszom a rezet
A fölösleges időtöltésre utal, amikor valami hasznos helyett elfecsérli az ember az idejét.
Erről az jut az eszembe: volt egyszer egy pasasom, Réz nevű. Csak üldögélt, bámult, le nem vette a szemét rólam, kurvára idegesített. Néha elbődült: "szeretleeek". Más mondanivalója nem volt, pedig vártam 3 hétig. Semmit se értett, ha beszéltem hozzá,csak azt értette volna, hogy "énisszeretlek" - de hát nem szerettem, nem hazudhattam neki. Elmagyaráztam neki, hogy unom, láb alatt van, csak az a jó benne, hogy elmondhatom: "baszom a Rezet". Nem értette, mosolygott rendületlenül, és azt mondta: "szereetleeek". Szóval, ez egy kellemetlen szólás.
Nekiesik, mint tót az anyjának
A szólás eredetét nem ismerem, de az Orbán-kormány most biztos ráveti magát a témára. Bezzeg a "hiányzik neki, mint ablakos tótnak a hanyattesés" szólás eredetét ismerem: hajdanában az ablaküvegek pótlását szlovák vándorlegények látták el, a hátukon batyuban hordva az alapanyagot. Könnyű megérteni, hogy egy hanyatt esés csőeljárást vont maga után az esetükben, de hát ebben semmi erotika nincs.
Beleül a készbe
Azokra mondják, akik megfogják az Isten lábát, koszt-kvártély egy kis szexért cserében rendelkezésükre áll. De olyankor is mondhatjuk, amikor a társkereső már előre felajzott pasashoz érkezik.
Elbasztam az időt
Hajdanában ez mást jelentett. Most általában azt a felismerésem tükrözi, mennyi időbe is telt, amíg blogot írtam.
Dilemma
Nagy nehezen sikerült kicsalogatni Aegy-et az otthoni szomorkodásból: bőgött már 2 órája, nem volt egyéb terve a későbbiekben sem mára. Ragaszkodott keményen a programjához, Dunanézést kellett neki beígérnem, egy rakás pozitív fickó látványa nem vonzotta eléggé most. Győzködtem: sütöttem egy valaggal, ki eszi meg, ha nem jön el?
Tök pontos volt. Láttam a szemén, hogy tényleg önsajnálattal múlatta napját eddig. Akettő már a bolt előtt várt. Egymás nyakába varrtam őket, míg beugrottam cigiért. Hülye helyzetben a hülye helyzetbe hozás praktikus: mire kiértem, már beszélgettek is intenzíven.
Csak egy megállónyit kellett mennünk. Középre vágtam, hadd fiatalítsanak. Pár lépés után belegyalogoltam csaknem a házban lakó szőkített hercegbe.
Mindig elkábulunk egymás látásától. Már 4 éve tart a romantika, kész a koreográfia: falhoz akarom nyomni, lesmárolni, letépni róla a gatyát, vérét venni, szétkúrni - de ehelyett csak meglepett szia, hátraforgás, néz-e még, néz hát, megint forgás, forog vissza ő is. Ha bombát dobnának ránk, azt se vennénk észre, csak egymást.
Akettő szemébe húzta rögtön a sapkát:
- Tudtam, éreztem, hogy valaki ismerősbe botlok... - még el is pirult zavarában. Gyakorlatlan még, csak 3 napja tudja, hogy pozitív, nem is hiszi igazán.
- Jééé... ismered? Akkor akár tudod is a telefonszámát?
Észre se vette tolakodó kérdésemet. Maga se értette, miért is gyalogol most itt velünk, két vadidegen pozitívval, ez már olyan, mintha vinnénk egy táblát.
Még jobban a szemébe húzta a sapkát.
Láttam, oldani kell a feszültségét.
- Ezek itt mind leállnának, ha tudnák, hogy mind pozitívak vagyunk - mutattam az autókra, amik közt átcikáztunk a téren. Volt zebra is, de Aegy nem akart ma élni, így meg spontán ragaszkodott az életéhez. Akettő röhögött, és interjúzni kezdte Aegy-et.
Elábrándoztam. Akettőtől nyomot kaphatok a szőke hercegfihoz: felhívom, vagy írok neki levelet, aztán feljön, a falhoz nyomom... persze meg kéne mondani neki, hogy pozitív vagyok.
Ideális esetben azt mondaná: ő is.
De ha nem ideális az eset?
Ha visszariad?
Csak magam leplezem le, vagy mindenkit, aki az ajtómon áthalad?
Ezt még rágni kell.
De jó, hogy Akettő-től infót kaphatok.
Igaz, be is csengethetnék hozzá. Csak 1 emeletnyire van.
De az túl egyszerű.
Semmi csel, csízió, romantika.
Tök pontos volt. Láttam a szemén, hogy tényleg önsajnálattal múlatta napját eddig. Akettő már a bolt előtt várt. Egymás nyakába varrtam őket, míg beugrottam cigiért. Hülye helyzetben a hülye helyzetbe hozás praktikus: mire kiértem, már beszélgettek is intenzíven.
Csak egy megállónyit kellett mennünk. Középre vágtam, hadd fiatalítsanak. Pár lépés után belegyalogoltam csaknem a házban lakó szőkített hercegbe.
Mindig elkábulunk egymás látásától. Már 4 éve tart a romantika, kész a koreográfia: falhoz akarom nyomni, lesmárolni, letépni róla a gatyát, vérét venni, szétkúrni - de ehelyett csak meglepett szia, hátraforgás, néz-e még, néz hát, megint forgás, forog vissza ő is. Ha bombát dobnának ránk, azt se vennénk észre, csak egymást.
Akettő szemébe húzta rögtön a sapkát:
- Tudtam, éreztem, hogy valaki ismerősbe botlok... - még el is pirult zavarában. Gyakorlatlan még, csak 3 napja tudja, hogy pozitív, nem is hiszi igazán.
- Jééé... ismered? Akkor akár tudod is a telefonszámát?
Észre se vette tolakodó kérdésemet. Maga se értette, miért is gyalogol most itt velünk, két vadidegen pozitívval, ez már olyan, mintha vinnénk egy táblát.
Még jobban a szemébe húzta a sapkát.
Láttam, oldani kell a feszültségét.
- Ezek itt mind leállnának, ha tudnák, hogy mind pozitívak vagyunk - mutattam az autókra, amik közt átcikáztunk a téren. Volt zebra is, de Aegy nem akart ma élni, így meg spontán ragaszkodott az életéhez. Akettő röhögött, és interjúzni kezdte Aegy-et.
Elábrándoztam. Akettőtől nyomot kaphatok a szőke hercegfihoz: felhívom, vagy írok neki levelet, aztán feljön, a falhoz nyomom... persze meg kéne mondani neki, hogy pozitív vagyok.
Ideális esetben azt mondaná: ő is.
De ha nem ideális az eset?
Ha visszariad?
Csak magam leplezem le, vagy mindenkit, aki az ajtómon áthalad?
Ezt még rágni kell.
De jó, hogy Akettő-től infót kaphatok.
Igaz, be is csengethetnék hozzá. Csak 1 emeletnyire van.
De az túl egyszerű.
Semmi csel, csízió, romantika.
2010. június 3., csütörtök
Palacsinta
Kikevertem életem első szabadkézi palacsintáját. Nem olyan ördöngösség az, századokra visszamenőleg sikerült már mindenkinek, én se ronthattam el.
Az ilyet nyitott ajtónál illik tenni, de hiába nyújtogattam a nyakam, az egy emelettel alattam lakó szőke herceg nem mutatkozott.
Felkéredzkedett viszont Bé, a pár napos eltiltás után roppant jól viselkedett. Mondtam neki: emberkerülő vagyok még, csak 1 órát maradhat.
Szexelni akart, de rendre intettem: dolog van, sül a palacsinta, fő a spárgaleves.
Be kellett érnie 1-1 elcsent palacsintával, ha nyúlkált, megfenyegettem a palacsintafordító műanyag késsel.
A palacsinták sültek, mint a parancsolat, a leves is felforrt, nekem meg nagyon tetszett, hogy szexmegvonhatok.
- Csak egy kicsit, hadd húzom le...- mutogatott cipzáram felé.
Mivel nem beszélt hülyeségeket, nem kapcsolt be semmi élvezős videót, megengedtem kicsit neki. Strapás volt így forgatni a palacsintát, és kétfelé figyelni, hogy sül-e már, ezért elzártam a gázt.
Behúztam Bé-t a szobába, és nem volt kecmec. Tetszett neki, hogy jajgathatott, de nem húztam soká, hisz várt a palacsinta.
- Bekapcsolhatom a gépet? - kérdezte utána.
A picsába! Korán volt a jutalom. Rácsuktam az ajtót. Untam a pinás képeit, a szart se érdekelte, a nője kivel kefél. Megsütöttem a maradék palacsintát, befejeztem a levest, és beszóltam neki:
- Letelt az 1 óra!
- Ja, vársz valakit?
- Senkit. Mondtam, hogy emberkerülő vagyok.
Az ilyet nyitott ajtónál illik tenni, de hiába nyújtogattam a nyakam, az egy emelettel alattam lakó szőke herceg nem mutatkozott.
Felkéredzkedett viszont Bé, a pár napos eltiltás után roppant jól viselkedett. Mondtam neki: emberkerülő vagyok még, csak 1 órát maradhat.
Szexelni akart, de rendre intettem: dolog van, sül a palacsinta, fő a spárgaleves.
Be kellett érnie 1-1 elcsent palacsintával, ha nyúlkált, megfenyegettem a palacsintafordító műanyag késsel.
A palacsinták sültek, mint a parancsolat, a leves is felforrt, nekem meg nagyon tetszett, hogy szexmegvonhatok.
- Csak egy kicsit, hadd húzom le...- mutogatott cipzáram felé.
Mivel nem beszélt hülyeségeket, nem kapcsolt be semmi élvezős videót, megengedtem kicsit neki. Strapás volt így forgatni a palacsintát, és kétfelé figyelni, hogy sül-e már, ezért elzártam a gázt.
Behúztam Bé-t a szobába, és nem volt kecmec. Tetszett neki, hogy jajgathatott, de nem húztam soká, hisz várt a palacsinta.
- Bekapcsolhatom a gépet? - kérdezte utána.
A picsába! Korán volt a jutalom. Rácsuktam az ajtót. Untam a pinás képeit, a szart se érdekelte, a nője kivel kefél. Megsütöttem a maradék palacsintát, befejeztem a levest, és beszóltam neki:
- Letelt az 1 óra!
- Ja, vársz valakit?
- Senkit. Mondtam, hogy emberkerülő vagyok.
Szomszédok
Az egyik szomszédom korán fekszik, nagyot hall, és nyárra a telekre költözik. Ideális néni.
Az alattam lakókat nem is ismerem. Leesnék a körfolyosóról, ha kíváncsiskodnék rájuk. Tuti, hogy nem vehetik jónéven, amikor a helyi rengés epicentruma az ágyam, persze azt se tudom, lehallik-e.
A másik szomszédom, aki jobbról lakik, képben lehet. Az ágyától talán csak 30 centi választhatott el. Egy darabig azt hittem, lakatlan lakás, éltem is világom, volt hörgés, nyerítés, meg minden. Néha volt mozgás, egy szürke-kisegérke-lány járt ki -be. Aztán egyszer hajnaltájt nyöszörgést hallottam, gyalázta épp a szomszédlányt valaki, tisztán, közelről, szinte a lehelet is hallható volt. Mit kellett szegénynek kiállnia addig... Pasasa van, szimpatikus, bringás gyerek, de feltűnően kerül, ha összefutunk.Nem látok a fejükbe, de érdekes lehet, amikor férfihang kiabálja a fal túloldalán a "húmicsodafaszodvan-kúrj-csakkúrj" szavakat.
Átrámoltam a szobám, az ágy és a fal közt van azóta 30 centis légrés. Nekük is jogukban áll áttelepíteni a szekrénysoruk, ha az agyukra megyek. A túl hangos pasasaimnak befogom a szájukat, megteszek a békéért mindent.
Az alattam levő emeleten viszont ott lakik az igazi szőke herceg. Ritkán látom sajnos: körfolyosós házban csak húz mindenki a vackába, kevés a társadalmi élet. Ha annak idején fél méterrel szélesebbre tervezik, csábítana a kint létre is talán - de szűk lett, nem fér el egymás mellett két ember.
A fickó viszont mindig magával ragad: ha látom, kiszárad a torkom, akarom őt, csupa izgalom, úgy néz, mintha a csontom is látná. Nem tudom, mit tud rólam, hány pasast látott már ki-bejárni tőlem, ijeszti-e, vagy csak kíváncsibb... Kávéra már hívtam, de talán újabb tűz kell, hogy át is jöjjön. Csak innen, a házból ismer, sehol sem botlott belém máshol, én vagyok neki izgató, cakk-pakk, csak úgy magamtól... 4 éve nézem már, csupa romantika. Ha átjön kávézni, rávetem magam.
Persze, meg kéne neki mondani előtte, hogy pozitív vagyok.
Az idilli az lenne, ha azt mondaná: ő is.
De ha ő nem?
Ha megijed, és elszalad?
Hova lesz a romantika?
Az alattam lakókat nem is ismerem. Leesnék a körfolyosóról, ha kíváncsiskodnék rájuk. Tuti, hogy nem vehetik jónéven, amikor a helyi rengés epicentruma az ágyam, persze azt se tudom, lehallik-e.
A másik szomszédom, aki jobbról lakik, képben lehet. Az ágyától talán csak 30 centi választhatott el. Egy darabig azt hittem, lakatlan lakás, éltem is világom, volt hörgés, nyerítés, meg minden. Néha volt mozgás, egy szürke-kisegérke-lány járt ki -be. Aztán egyszer hajnaltájt nyöszörgést hallottam, gyalázta épp a szomszédlányt valaki, tisztán, közelről, szinte a lehelet is hallható volt. Mit kellett szegénynek kiállnia addig... Pasasa van, szimpatikus, bringás gyerek, de feltűnően kerül, ha összefutunk.Nem látok a fejükbe, de érdekes lehet, amikor férfihang kiabálja a fal túloldalán a "húmicsodafaszodvan-kúrj-csakkúrj" szavakat.
Átrámoltam a szobám, az ágy és a fal közt van azóta 30 centis légrés. Nekük is jogukban áll áttelepíteni a szekrénysoruk, ha az agyukra megyek. A túl hangos pasasaimnak befogom a szájukat, megteszek a békéért mindent.
Az alattam levő emeleten viszont ott lakik az igazi szőke herceg. Ritkán látom sajnos: körfolyosós házban csak húz mindenki a vackába, kevés a társadalmi élet. Ha annak idején fél méterrel szélesebbre tervezik, csábítana a kint létre is talán - de szűk lett, nem fér el egymás mellett két ember.
A fickó viszont mindig magával ragad: ha látom, kiszárad a torkom, akarom őt, csupa izgalom, úgy néz, mintha a csontom is látná. Nem tudom, mit tud rólam, hány pasast látott már ki-bejárni tőlem, ijeszti-e, vagy csak kíváncsibb... Kávéra már hívtam, de talán újabb tűz kell, hogy át is jöjjön. Csak innen, a házból ismer, sehol sem botlott belém máshol, én vagyok neki izgató, cakk-pakk, csak úgy magamtól... 4 éve nézem már, csupa romantika. Ha átjön kávézni, rávetem magam.
Persze, meg kéne neki mondani előtte, hogy pozitív vagyok.
Az idilli az lenne, ha azt mondaná: ő is.
De ha ő nem?
Ha megijed, és elszalad?
Hova lesz a romantika?
2010. június 2., szerda
Még egy hét
Az ebédlőbe velünk tartott Klári kollégám is. Letelepedett a fiúk mellé, haszon, legalább bedugultak. Kanalazott egy darabig, aztán ki tudja, miért, letette a kanalat, szájához emelte a tányért, és kiitta a levesét. Zsueletta rámeredt, aztán Coffira nézett:
- Bazmeg! Kiiszi a levest!
És neki mértek 73-as IQ-t. Nem jól van ez a mérés kitalálva.
***
Az eső miatt fedél alá szorultunk már napok óta. Feszítgette a bőrük az energia, nehéz volt velük. Már az uszodából fölspannolva jöttek meg: Dzsasztin és Márió egy nejlonzacskóba hugyozott, Máriusz is akart, de nem volt ideje, mert szaladt árulkodni Zsueletta. Klári leszedte a polcról a sebtében eldugott zacskót, ordibált, hogy intő, meg mész fiam a gyogyóba, menjen gyogyóba maga, kontráztak neki.
Az intőt komolyan vehették mégis, mert tervezgettek vele.
- Nekem aztán beírhassa - pattogott Márió - anyám úgyis csak elolvassa, és aszongya, hogy szopjanak le mind!
- Nekem el se olvassák, csak aláíratom, és mondom, hogy kell egy öccázas, telefonáljanak, ha nem hiszik!
Máriusz nyugis volt, nem az ő baja. Náluk ma úgyis buli lesz. Vettek már sört, pálinkát, cigit, füves cigi is van, de azt még nem kap a nővére, csak rendest, mert még csak nyolcadikba jár. Az anyját úgy se izgatja, hogy a magyargecik mit írnak, kapják be mind.
***
Ebéd után csendes pihenőt játszottak. Feküdtek a szőnyegen, és hangosan veszekedtek a játékszabályokon.
- Aki megszólal, és nem fekszik le, az eggy büdös kurva - indítványozta Zsueletta.
- Te vagy az, mert megszólaltál - ordítottak rá azonnal - egy büdös pedofil kurva vagy!
Ezen röhögcséltek egy darabig. Dzsaztinnak nem volt jó a szőnyegen, felágyazott magának a cipőspolcra. Felmászott rá nagy nehezen, mint rozmár a jégre, és gyurmadarabokkal dobálta, aki aludni akart.
- Hajjál meg, és fekete koporsód legyen! - kiabált mérgesen Zsueletta, és végképp elhagyta a szőnyeget. Dzsasztin Máriót pécézte ki most már, szemvillanásokkal bevonva Máriuszt is. Máriusz úgy tett, mintha kakaskodna vele, műbalhé volt, csak színjáték, Dzsasztinnak el kellett löknie balhéból Máriuszt, úgy, hogy "véletlen" Márióra essen. Ordibálás, pózolások, anyák röpködtek a levegőben. Márió feje vöröslött már, ment benne a pumpa, nem tudta, hogy üssön vagy köpjön. Dzsasztin hirtelen térdre vetette magát előtte, fejük pont egymagasságba került.
- Jaj, ne báncsá, Márióka, jaj, meg ne verjéé - gúnyolódott - jaj, kegyelmezzé má, kis csicska gyerek, jajúgyfélek tülled má!
***
A matekpéldák végre erejüket vették. Dzsasztinnak ma nem ment egyedül az írásbeli osztás, mellémtelepedett. Kinyitottam az ablakot, hogy tompítsam a rohadó tornacipő szagát.
- Ha hazamégy, rakd ki a cipőd szellőzni, cserélj zoknit, de moss lábat előtte!
- Azt nem úgy szoktuk - ábrándozott. - Ha levetem otthon, nejlonzacskóbe kell tennem mindég.
- Talán odaadjátok a szipusoknak? Ettől tuti, hogy hanyatt vágják maguk.
- Bazmeg! Kiiszi a levest!
És neki mértek 73-as IQ-t. Nem jól van ez a mérés kitalálva.
***
Az eső miatt fedél alá szorultunk már napok óta. Feszítgette a bőrük az energia, nehéz volt velük. Már az uszodából fölspannolva jöttek meg: Dzsasztin és Márió egy nejlonzacskóba hugyozott, Máriusz is akart, de nem volt ideje, mert szaladt árulkodni Zsueletta. Klári leszedte a polcról a sebtében eldugott zacskót, ordibált, hogy intő, meg mész fiam a gyogyóba, menjen gyogyóba maga, kontráztak neki.
Az intőt komolyan vehették mégis, mert tervezgettek vele.
- Nekem aztán beírhassa - pattogott Márió - anyám úgyis csak elolvassa, és aszongya, hogy szopjanak le mind!
- Nekem el se olvassák, csak aláíratom, és mondom, hogy kell egy öccázas, telefonáljanak, ha nem hiszik!
Máriusz nyugis volt, nem az ő baja. Náluk ma úgyis buli lesz. Vettek már sört, pálinkát, cigit, füves cigi is van, de azt még nem kap a nővére, csak rendest, mert még csak nyolcadikba jár. Az anyját úgy se izgatja, hogy a magyargecik mit írnak, kapják be mind.
***
Ebéd után csendes pihenőt játszottak. Feküdtek a szőnyegen, és hangosan veszekedtek a játékszabályokon.
- Aki megszólal, és nem fekszik le, az eggy büdös kurva - indítványozta Zsueletta.
- Te vagy az, mert megszólaltál - ordítottak rá azonnal - egy büdös pedofil kurva vagy!
Ezen röhögcséltek egy darabig. Dzsaztinnak nem volt jó a szőnyegen, felágyazott magának a cipőspolcra. Felmászott rá nagy nehezen, mint rozmár a jégre, és gyurmadarabokkal dobálta, aki aludni akart.
- Hajjál meg, és fekete koporsód legyen! - kiabált mérgesen Zsueletta, és végképp elhagyta a szőnyeget. Dzsasztin Máriót pécézte ki most már, szemvillanásokkal bevonva Máriuszt is. Máriusz úgy tett, mintha kakaskodna vele, műbalhé volt, csak színjáték, Dzsasztinnak el kellett löknie balhéból Máriuszt, úgy, hogy "véletlen" Márióra essen. Ordibálás, pózolások, anyák röpködtek a levegőben. Márió feje vöröslött már, ment benne a pumpa, nem tudta, hogy üssön vagy köpjön. Dzsasztin hirtelen térdre vetette magát előtte, fejük pont egymagasságba került.
- Jaj, ne báncsá, Márióka, jaj, meg ne verjéé - gúnyolódott - jaj, kegyelmezzé má, kis csicska gyerek, jajúgyfélek tülled má!
***
A matekpéldák végre erejüket vették. Dzsasztinnak ma nem ment egyedül az írásbeli osztás, mellémtelepedett. Kinyitottam az ablakot, hogy tompítsam a rohadó tornacipő szagát.
- Ha hazamégy, rakd ki a cipőd szellőzni, cserélj zoknit, de moss lábat előtte!
- Azt nem úgy szoktuk - ábrándozott. - Ha levetem otthon, nejlonzacskóbe kell tennem mindég.
- Talán odaadjátok a szipusoknak? Ettől tuti, hogy hanyatt vágják maguk.
Kamasz
Tegnap este úgy jöttem haza, hogy naaztánmost erre a hétre mindent megcsináltam. Magamra zártam az ajtót, hogy ide aztán senki be nem teszi most.
Bekapcsoltam a tévét, a számítógépet, hoztam be kávét, kihúztam egy szál cigarettát, hogy együtt álljon a luxus teljesen.
Az öngyújtóért kotorásztam, amikor csörgött a segélytelefon.
Bemutatkozott, de nem értettem a nevét. Mondta, beszélgettünk már, de akkor még nem volt pozitív, most már meg az. Biztos emlékszem rá, erőlködött.
Újabb púpot szerzett a hátára, tanácstalan. Valakivel beszélnie kell.
Szabad estém oda, krízis, az mindent visz.
Tényleg ismertem már.
Fura.
Egy súlyos alapbetegség, + a HIV, + nyakában egy friss nemibaj, depresszió, és egyedül van, mint az ujjam.
Más ennyitől simán kiugorna az ablakon.
Nem mondom, hogy fel se fogja. Csak az élet rendje, hogy a fiatalság nő, magától is, az ereje felszakítja a rárakódó bajokat, mint a felszín alól kitörő tarack a betont.
Igazi kamaszból felnőtt felé hajló suhanc. Már egyedül fel tudja állítani a farkát, a bajt is megtalálja egyedül mindenütt (vagy őt a baj?), aztán, ha gáz van, szalad, mint a kisgyerek, hogy anya, bibi, kösd be, puszit rá.
De nincs anya, szaladgál, keres újabb meg újabb apát.
Kell neki valaki, aki parancsolgat, akinek nem fogad szót. Akivel össze lehet veszni, otthagyni, és belemerülni, hogy mennyire egyedül van.
Bekapcsoltam a tévét, a számítógépet, hoztam be kávét, kihúztam egy szál cigarettát, hogy együtt álljon a luxus teljesen.
Az öngyújtóért kotorásztam, amikor csörgött a segélytelefon.
Bemutatkozott, de nem értettem a nevét. Mondta, beszélgettünk már, de akkor még nem volt pozitív, most már meg az. Biztos emlékszem rá, erőlködött.
Újabb púpot szerzett a hátára, tanácstalan. Valakivel beszélnie kell.
Szabad estém oda, krízis, az mindent visz.
Tényleg ismertem már.
Fura.
Egy súlyos alapbetegség, + a HIV, + nyakában egy friss nemibaj, depresszió, és egyedül van, mint az ujjam.
Más ennyitől simán kiugorna az ablakon.
Nem mondom, hogy fel se fogja. Csak az élet rendje, hogy a fiatalság nő, magától is, az ereje felszakítja a rárakódó bajokat, mint a felszín alól kitörő tarack a betont.
Igazi kamaszból felnőtt felé hajló suhanc. Már egyedül fel tudja állítani a farkát, a bajt is megtalálja egyedül mindenütt (vagy őt a baj?), aztán, ha gáz van, szalad, mint a kisgyerek, hogy anya, bibi, kösd be, puszit rá.
De nincs anya, szaladgál, keres újabb meg újabb apát.
Kell neki valaki, aki parancsolgat, akinek nem fogad szót. Akivel össze lehet veszni, otthagyni, és belemerülni, hogy mennyire egyedül van.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)