Egész héten bent szívtam az iskolában. Egy szavam se lehet, sűrű volt a program. Négy nap alatt lenyomtunk két 30 órás tréninget - bár ez inkább a korruptságról, mint az ügyességről szól.
Keddtől bejártak már a pótvizsgások is. Ki egyből, ki kettőből bukott. Szartak az egészre, röhörésztek a világba, tudták, hogy úgyis átengedik mind.
Köztük volt Máriusz bátyja, Joci is. Tanítottam két évig, másodikban és harmadikban. Az egész kócerájban neki volt csak esze, de nem strapálta magát már akkor se. Lopott és pofátlan volt, bár ez nem múlt idő, pofátlan most is. "Ratyi!" - sziszegte utánam, akárhányszor elhaladtam mellette, mutatva a többinek, micsoda jó fej.
Megrugdostam volna szívesen.
Nagy hanggal jöttek be a pótvizsga eredményhirdetésére, hatalmas mellénnyel.
Meghúztak közülük hármat.
Nem gondolták volna, igazán, nem is értették, mi ez.
Jaja, Dini, Joci, a három bukott tette a fejét, mennyire leszarják az egészet, és egyenként eltűntek.
Fél óra se telt, kettő már visszajött szülőstül. Hirtelen érdekes lett a pótvizsga, mi az, hogy meghúzták, pikkel az a büdös kurva tanár, majd ők intézkednek.
Joci az utcán kóválygott. Vagy nem volt otthon az anyja, vagy nem tudott lábra állni, de nem jött vele vissza senki.
Most nem sziszegte rám: "ratyi".
- Tényleg meghúztak? - csodálkoztam rá. - Mi lett veled? Régen te voltál a legjobb eszű. Most meg már a Kardos Mari is okosabb tőled.
- Az a hülye köcsögkurva? Az tisztára hülye!
- De hát átment hetedikbe... Te meg nem. Tanulnod kéne. Szedd össze magad idén, és mutasd meg, hogy többre vagy képes!
Láttam, piszok pipa, nem tud odavágni semmivel. Kezdte érteni, mi a bukás. Volt, akinek sikerült, neki meg nem.
Ha ratyizásra telik neki, azzal az energiával tanulhat is.
Eztán, ha beszól, majd erre emlékeztetem.
2010. augusztus 30., hétfő
2010. augusztus 27., péntek
Az az áldott jó szív
"HIV+ létedre nem itt kellene vadásznod, hanem inkább megülni a seggeden!
Terjeszted itt a rühedet.
Remélhetőleg, már nem sokáig..."
Ezt írta egy kedves fiatalember az egyik társkereső oldalon, ahol regisztrált vagyok. Nem álltam még levelező viszonyban vele (eztán se fogok, hisz azonnal letiltott), csak a profilom láttán durrant el az agya. Biztos azt hihette, épp tanácstalan vagyok, és szívjóságból tanácsolt, ahogy tudott.
Olyan megható.
Be is jelöltem azonnal kedvencnek. Magyarázkodhat eztán, hogy kúrt-e velem.
Terjeszted itt a rühedet.
Remélhetőleg, már nem sokáig..."
Ezt írta egy kedves fiatalember az egyik társkereső oldalon, ahol regisztrált vagyok. Nem álltam még levelező viszonyban vele (eztán se fogok, hisz azonnal letiltott), csak a profilom láttán durrant el az agya. Biztos azt hihette, épp tanácstalan vagyok, és szívjóságból tanácsolt, ahogy tudott.
Olyan megható.
Be is jelöltem azonnal kedvencnek. Magyarázkodhat eztán, hogy kúrt-e velem.
2010. augusztus 25., szerda
Csacsacsa
A mai tréningen egy rövidke táncfilmet vetített az előadó. Temperamentumos latin tánc, tán csacsacsa, vagy valami vad rumba, bambultam a zenén, és csak egy idő után vettem észre a mankót. A lánynak mindene megvolt, pörgött - forgott - ringott, a fickó is fantasztikusan mozgott. Fel se tűnt, hogy egy lába hiányzott, a koreográfia zseniális, a kivitelezés profi, belekomponálták eleve a mankót.
A kollégáim a zenére fölpezsdültek, aztán megdöbbentek, fölfedezve a láb hűlt helyét, az arcukon zavarodottság, aztán valami más. Rövidke film volt, hatott.
Érdekes visszajelzéseik voltak. Ha zsűrizniük kéne, vagy osztályozni, ötöst adna mind, de volt, akinél ez az ötös nem olyan szintű. Hanem alacsonyabb. Igaz, hibát nem találtak, de nem annyi láb volt, mint a szokásos. De azért motiválnának, menne az ötös. Rákontráztak mások: ha ez két lábbal ötös, egyre mehetne hatos, Egy lábbal szarabb, micsoda egyensúlyérzék, micsoda ritmus, ki se billent, egy percre se, és a lánynak is mennyivel több dolga volt.
Gy. bátortalanul nyújtogatta a kezét, és bevallotta: tanácstalan. Szerinte egy egylábúnak az rossz, ha kiállítják a színpadra, mindenki láthatja a nyomorúságát, tán jobb lehetne neki, ha maradhatna hátul, elbújhatna, neki se jó, de aki látja, zavarban van, annak se jó. (Nem is tudom, észrevette-e, hogy az ipse táncolt.)
I. azt mondta, ő tényleg nagyon toleráns, úgy sajnálja szegényt, nagyon nehéz lehet neki tényleg, de be kell vallani: az egy láb nem esztétikus. Az egy kéz se, hiába játsszuk el, hogy nem vesszük észre, dehogynem, látjuk.
Nagy vita lett, és nagy pillanat. Itt volt a helyzet tisztán, most mondhattam volna: hiv+ vagyok. Nem akarok hátsó sorba bújni, azt se gondolom, hogy nem vagyok esztétikus. Itt kellett volna, itt és most, úttörőnek lenni, de nem lettem, gyáva voltam, vagy praktikus. Utóbbi vigasz, előző igaz. Fosós vagyok, tétlenséggel igazolom, amit nem akarok.
A kollégáim a zenére fölpezsdültek, aztán megdöbbentek, fölfedezve a láb hűlt helyét, az arcukon zavarodottság, aztán valami más. Rövidke film volt, hatott.
Érdekes visszajelzéseik voltak. Ha zsűrizniük kéne, vagy osztályozni, ötöst adna mind, de volt, akinél ez az ötös nem olyan szintű. Hanem alacsonyabb. Igaz, hibát nem találtak, de nem annyi láb volt, mint a szokásos. De azért motiválnának, menne az ötös. Rákontráztak mások: ha ez két lábbal ötös, egyre mehetne hatos, Egy lábbal szarabb, micsoda egyensúlyérzék, micsoda ritmus, ki se billent, egy percre se, és a lánynak is mennyivel több dolga volt.
Gy. bátortalanul nyújtogatta a kezét, és bevallotta: tanácstalan. Szerinte egy egylábúnak az rossz, ha kiállítják a színpadra, mindenki láthatja a nyomorúságát, tán jobb lehetne neki, ha maradhatna hátul, elbújhatna, neki se jó, de aki látja, zavarban van, annak se jó. (Nem is tudom, észrevette-e, hogy az ipse táncolt.)
I. azt mondta, ő tényleg nagyon toleráns, úgy sajnálja szegényt, nagyon nehéz lehet neki tényleg, de be kell vallani: az egy láb nem esztétikus. Az egy kéz se, hiába játsszuk el, hogy nem vesszük észre, dehogynem, látjuk.
Nagy vita lett, és nagy pillanat. Itt volt a helyzet tisztán, most mondhattam volna: hiv+ vagyok. Nem akarok hátsó sorba bújni, azt se gondolom, hogy nem vagyok esztétikus. Itt kellett volna, itt és most, úttörőnek lenni, de nem lettem, gyáva voltam, vagy praktikus. Utóbbi vigasz, előző igaz. Fosós vagyok, tétlenséggel igazolom, amit nem akarok.
Tiszta udvar, rendes ház
Azt nem állítanám, hogy tetőfokra hágott bennem a takarítási láz, de a ma délutánt erre szántam.
Kissé késtem, elcsesztem az időt. Összekeveredett valahogy a térkép a fejemben, és először az M3-as mentén kerekeztem a városból kifelé, majd visszafelé rátértem egy egyre szűkülő útra, amely a Vidámpark és az Állatkert között kacsázott. Az úton senki - errefelé szerintem soha senki nem szokott járni - nem lepődtem volna meg, ha egy szökött medve szembetalálkozott volna velem.
NN megörült, amikor befutottam hozzá. Nehéz volt behatolni a lakásba, mert egy összetekert szőnyegmonstrum időközben az ajtó elé került.
Invitált: együnk, főz valamit - de a gondolatra is kilelt a hideg. Mondtam, nem, undorodom, egy fertő az egész lakás, nem így leszek öngyilkos.
Láttam, 3 nap alatt annyit elért, hogy a tusolóból kiszedte a serpenyők jó részét, de egy villa még néhány kacattal a tusolótálcán maradt. A 3 nap alatt a lakás egyetlen használható része is használhatatlanná vált: a WC-kagyló eltűnt egy méretes, edényekkel telihajigált lavór alatt.
A konyhában fölmértem, merre lehet a gáz, és hol a mosogató. Magam mellé raktam egy szatyrot, és szortírozni kezdtem az előttem tornyosuló kupacot.
NN a lábam alatt volt: izgalomba jött a kidobált szemét láttán: azt ne, az jó még, ne már - de megfogtam a grabancát, és bevittem a szobába.
- Kuss! - mondtam neki. - Nekiállsz, hajtogatsz, vagy vasalhatsz is, nekem tök mindegy - és az ablak alatt álló hegyre mutattam. - Minek mosol, ha úgyse használod a cuccaid?
- Igen, igen, jól van - és azonnal egy fúrógépet vett a kezébe. - Ezt a polcot még fölfúrom előbb. Hogy tetszik itt ez a polc?
Kivettem a fúrógépet a kezéből, fölajánlottam az első pofont.
- Az ágyról lepakolsz mindent! - mutattam a szemétkupacra, ami az ágyat rejtette. - Iderakod, amit összehajtogattál, aztán innen be a szekrénybe. Semmi se maradhat kint, üres ágyat, fotelt, széket akarok látni. Akkor jöhetsz ki, ha kész.
Visszatértem a konyhába. Nem volt hova halmoznom a koszos edényeket, hogy a mosogatóhoz jussak, mert a föld is terítve volt félig üres dobozokkal. Fölszedtem a gáztűzhely elől az odaszáradt macskaszart, az almostálcát kitelepítettem az előszobába. Néha megjelent a macska, de látta, hogy jobb nem kezdeni velem.
Fogtam egy lábost a mosogatóba halmozottak közül, és bevittem NN-hez a szobába.
- Baktériumtelep a konyhád. Egy HIV pozitívnak ez gyilkosság, megölsz vele engem is, ha idejövök. Nézd, ebben mi van! - és az orra alá toltam az edényt, aljában a nyúlóssá rohadt ételmaradékkal. Meg kellett piszkálnom késsel, mert a fekete penészgyep jó részét eltakarta. Nem hőkölt vissza a szagtól, edzett lett az orra.
Szabaddá tettem a mosogatót, a konyhapultot és a gáztűzhelyt. Kisikáltam az elsőt, és nekiálltam föláztatni hipós vízzel a szabaddá tett felületeket.
A kredenc volt a legkönnyebb falat. Csak 5 db kávéscsésze kerülte el a használatbavételt, semmi más nem volt benne alul - fölül. A kanalas fiókban csak két kanáltartó árválkodott üresen, az egyikről még le se került az árcédula. Ez legalább tiszta - konstatáltam, és eltűnődtem, miről fantáziálhatott, amikor megvette.
Kifertőtlenítettem mindent, és nekiálltam mosogatni. 3-kor kezdtem, és 4 óra múlva minden a helyére került.
Közben NN szépen haladt a rendrakással. Csak egyszer kellett ordibálnom vele, mert a kiürített mosdókagylótól elcsábult, és beáztatta a macskatálat benne.
Megkínált egy sörrel - sterilnek ítéltem - és beültem nézni, amint pakolászik. Képtelen volt egyfélét csinálni percekig: hajtogatott, porszívózott közben egy kicsit, vállfákat rakott innen oda és onnan ide, aztán hajtogatott megint. Tavaly volt egy ilyen gyerekem - Márió - ő ugrált ugyanígy a feladatai közt. Márió még arra is képes volt, hogy öttagú írásbeli összeadásnál félbehagyta a 2. sor 3. feladatát, leugrott a 6. sorba, ott is számolt kicsit, aztán föl az elsőhöz, majd vissza a másodikba, emlékezett, ha tizesátlépés volt, mennyit kell hozzáadni, ritkán tévesztett, követhetetlen volt.
- Nem bántani akarlak, de tudom, bántó. Ha gyerekként azt láttad, hogy ilyen szeméttelepen élsz, felnőttként miért másolod ugyanazt? Okulnod kéne, hogy te másként csinálod. Felnőtt vagy már. Én az én lakásom rendben tartom, akkor te is rendbe tudod rakni a sajátod. Pihenhetnék otthon, nem az én dolgom. Ugye, tudod?
Nem szólt semmit, tán élvezte is a lebaszást.
Közben lakás lett a lakásból, ággyal, fotellel, székkel, és egy kétszemélyes kanapéval, ami eddig nem is látszott. A macska megrémült, nem ismerte ki magát az idegen környezetben, riadtan miákolt.
- Nem tudja, hol van - röhögött NN - gyere ide cica!
Nem hagytam, hogy sokat romantikázzon. Kiparancsoltam a fürdőszobába, kevertettem vele ecetes-szappanos vizet, és megmutattam, mit milyen sorrendben sikáljon.
- Fogmosó poháron kívül itt más edény nem lehet! Fölösleges bólogatnod, nem bízom benned. Ellenőrizni fogom!
Beígértem két nap múlva az első esedékes pofont, ha megbontja a rendet és hazaindultam. Éreztem, tisztára elégedett vagyok. Legalább itt csináltam valamit, ha már anyámnál nem csinálhatok.
Kissé késtem, elcsesztem az időt. Összekeveredett valahogy a térkép a fejemben, és először az M3-as mentén kerekeztem a városból kifelé, majd visszafelé rátértem egy egyre szűkülő útra, amely a Vidámpark és az Állatkert között kacsázott. Az úton senki - errefelé szerintem soha senki nem szokott járni - nem lepődtem volna meg, ha egy szökött medve szembetalálkozott volna velem.
NN megörült, amikor befutottam hozzá. Nehéz volt behatolni a lakásba, mert egy összetekert szőnyegmonstrum időközben az ajtó elé került.
Invitált: együnk, főz valamit - de a gondolatra is kilelt a hideg. Mondtam, nem, undorodom, egy fertő az egész lakás, nem így leszek öngyilkos.
Láttam, 3 nap alatt annyit elért, hogy a tusolóból kiszedte a serpenyők jó részét, de egy villa még néhány kacattal a tusolótálcán maradt. A 3 nap alatt a lakás egyetlen használható része is használhatatlanná vált: a WC-kagyló eltűnt egy méretes, edényekkel telihajigált lavór alatt.
A konyhában fölmértem, merre lehet a gáz, és hol a mosogató. Magam mellé raktam egy szatyrot, és szortírozni kezdtem az előttem tornyosuló kupacot.
NN a lábam alatt volt: izgalomba jött a kidobált szemét láttán: azt ne, az jó még, ne már - de megfogtam a grabancát, és bevittem a szobába.
- Kuss! - mondtam neki. - Nekiállsz, hajtogatsz, vagy vasalhatsz is, nekem tök mindegy - és az ablak alatt álló hegyre mutattam. - Minek mosol, ha úgyse használod a cuccaid?
- Igen, igen, jól van - és azonnal egy fúrógépet vett a kezébe. - Ezt a polcot még fölfúrom előbb. Hogy tetszik itt ez a polc?
Kivettem a fúrógépet a kezéből, fölajánlottam az első pofont.
- Az ágyról lepakolsz mindent! - mutattam a szemétkupacra, ami az ágyat rejtette. - Iderakod, amit összehajtogattál, aztán innen be a szekrénybe. Semmi se maradhat kint, üres ágyat, fotelt, széket akarok látni. Akkor jöhetsz ki, ha kész.
Visszatértem a konyhába. Nem volt hova halmoznom a koszos edényeket, hogy a mosogatóhoz jussak, mert a föld is terítve volt félig üres dobozokkal. Fölszedtem a gáztűzhely elől az odaszáradt macskaszart, az almostálcát kitelepítettem az előszobába. Néha megjelent a macska, de látta, hogy jobb nem kezdeni velem.
Fogtam egy lábost a mosogatóba halmozottak közül, és bevittem NN-hez a szobába.
- Baktériumtelep a konyhád. Egy HIV pozitívnak ez gyilkosság, megölsz vele engem is, ha idejövök. Nézd, ebben mi van! - és az orra alá toltam az edényt, aljában a nyúlóssá rohadt ételmaradékkal. Meg kellett piszkálnom késsel, mert a fekete penészgyep jó részét eltakarta. Nem hőkölt vissza a szagtól, edzett lett az orra.
Szabaddá tettem a mosogatót, a konyhapultot és a gáztűzhelyt. Kisikáltam az elsőt, és nekiálltam föláztatni hipós vízzel a szabaddá tett felületeket.
A kredenc volt a legkönnyebb falat. Csak 5 db kávéscsésze kerülte el a használatbavételt, semmi más nem volt benne alul - fölül. A kanalas fiókban csak két kanáltartó árválkodott üresen, az egyikről még le se került az árcédula. Ez legalább tiszta - konstatáltam, és eltűnődtem, miről fantáziálhatott, amikor megvette.
Kifertőtlenítettem mindent, és nekiálltam mosogatni. 3-kor kezdtem, és 4 óra múlva minden a helyére került.
Közben NN szépen haladt a rendrakással. Csak egyszer kellett ordibálnom vele, mert a kiürített mosdókagylótól elcsábult, és beáztatta a macskatálat benne.
Megkínált egy sörrel - sterilnek ítéltem - és beültem nézni, amint pakolászik. Képtelen volt egyfélét csinálni percekig: hajtogatott, porszívózott közben egy kicsit, vállfákat rakott innen oda és onnan ide, aztán hajtogatott megint. Tavaly volt egy ilyen gyerekem - Márió - ő ugrált ugyanígy a feladatai közt. Márió még arra is képes volt, hogy öttagú írásbeli összeadásnál félbehagyta a 2. sor 3. feladatát, leugrott a 6. sorba, ott is számolt kicsit, aztán föl az elsőhöz, majd vissza a másodikba, emlékezett, ha tizesátlépés volt, mennyit kell hozzáadni, ritkán tévesztett, követhetetlen volt.
- Nem bántani akarlak, de tudom, bántó. Ha gyerekként azt láttad, hogy ilyen szeméttelepen élsz, felnőttként miért másolod ugyanazt? Okulnod kéne, hogy te másként csinálod. Felnőtt vagy már. Én az én lakásom rendben tartom, akkor te is rendbe tudod rakni a sajátod. Pihenhetnék otthon, nem az én dolgom. Ugye, tudod?
Nem szólt semmit, tán élvezte is a lebaszást.
Közben lakás lett a lakásból, ággyal, fotellel, székkel, és egy kétszemélyes kanapéval, ami eddig nem is látszott. A macska megrémült, nem ismerte ki magát az idegen környezetben, riadtan miákolt.
- Nem tudja, hol van - röhögött NN - gyere ide cica!
Nem hagytam, hogy sokat romantikázzon. Kiparancsoltam a fürdőszobába, kevertettem vele ecetes-szappanos vizet, és megmutattam, mit milyen sorrendben sikáljon.
- Fogmosó poháron kívül itt más edény nem lehet! Fölösleges bólogatnod, nem bízom benned. Ellenőrizni fogom!
Beígértem két nap múlva az első esedékes pofont, ha megbontja a rendet és hazaindultam. Éreztem, tisztára elégedett vagyok. Legalább itt csináltam valamit, ha már anyámnál nem csinálhatok.
2010. augusztus 23., hétfő
Oda a szünet
Túlestem az első napon.
Össze se tudtuk csókdosni egymást rendesen, T új bringáját időm se volt végigfogdosni, már be is dobtak a kerekek közé. Rövid üdvözlés, régi diri leköszönt, az új meg be.
Korombeli nő, nem tudtam rendesen még képet alkotni róla. Barátságosnak tűnt, de annyira domborgatta a pontosságot, mint fő erényt, hogy kezdtem kellemetlenül érezni magam.
Váltottam is vele pár szót. Gyanakszom, ez a nő dolgoztatni akar.
Jó lett volna a többiekkel átpletykálni a nyarat, de behajtottak bennünket mind egy zömök pasashoz fejtágításra. A továbbképzés dögunalom volt, a fejem néha az asztalt verte.
Aztán kihívtak, megkérdezte Újdiri, vállalom-e HI-vel iskolaotthonban a negyediket. Rövid kérdés, hanyatt estem mindhárom szótól: HI a leglustább alak itt, még rajtam is túltesz, eddig iskolaotthon se volt 4-ben, és a 4. osztályt a kiabálós kolléganőm, Pingvin dresszírozta eddig. Vele mi lesz? Az elsőbe rakják. Visszamentem szundikálni, de nem jött álom a szememre. Pingvin piszkált, pont mellette ültem, bökdösött, na, mit mondtak, mondd már, mondtam, nem mondom, mert kiakadsz, legyen még egy békés órád. Megáll benne úgyis az ütő, ha megtudja, hogy hirtelen az elsőt a nyakába sózzák, de kiakad Klári is. Fél éve treníroz, hogyan gügyög majd az elsősökkel, megszabadul a tavalyi átkoktól, de jó, végre.
De nem szabadul meg. Új rend, taníthat ötödikben, a tavalyi átkokat a nyakába varrják.
Elképzeltem Dzsasztint, Zsuelettát, Máriót meg Máriuszt, milyen képet vágnak, ha megtudják. Kitalálni se tudom, ők, vagy Klári utálják-e jobban egymást. Lesznek ott kemény meccsek, naná.
Persze itt bármi változhat. Holnap tán más lesz már a felállás.
Össze se tudtuk csókdosni egymást rendesen, T új bringáját időm se volt végigfogdosni, már be is dobtak a kerekek közé. Rövid üdvözlés, régi diri leköszönt, az új meg be.
Korombeli nő, nem tudtam rendesen még képet alkotni róla. Barátságosnak tűnt, de annyira domborgatta a pontosságot, mint fő erényt, hogy kezdtem kellemetlenül érezni magam.
Váltottam is vele pár szót. Gyanakszom, ez a nő dolgoztatni akar.
Jó lett volna a többiekkel átpletykálni a nyarat, de behajtottak bennünket mind egy zömök pasashoz fejtágításra. A továbbképzés dögunalom volt, a fejem néha az asztalt verte.
Aztán kihívtak, megkérdezte Újdiri, vállalom-e HI-vel iskolaotthonban a negyediket. Rövid kérdés, hanyatt estem mindhárom szótól: HI a leglustább alak itt, még rajtam is túltesz, eddig iskolaotthon se volt 4-ben, és a 4. osztályt a kiabálós kolléganőm, Pingvin dresszírozta eddig. Vele mi lesz? Az elsőbe rakják. Visszamentem szundikálni, de nem jött álom a szememre. Pingvin piszkált, pont mellette ültem, bökdösött, na, mit mondtak, mondd már, mondtam, nem mondom, mert kiakadsz, legyen még egy békés órád. Megáll benne úgyis az ütő, ha megtudja, hogy hirtelen az elsőt a nyakába sózzák, de kiakad Klári is. Fél éve treníroz, hogyan gügyög majd az elsősökkel, megszabadul a tavalyi átkoktól, de jó, végre.
De nem szabadul meg. Új rend, taníthat ötödikben, a tavalyi átkokat a nyakába varrják.
Elképzeltem Dzsasztint, Zsuelettát, Máriót meg Máriuszt, milyen képet vágnak, ha megtudják. Kitalálni se tudom, ők, vagy Klári utálják-e jobban egymást. Lesznek ott kemény meccsek, naná.
Persze itt bármi változhat. Holnap tán más lesz már a felállás.
2010. augusztus 22., vasárnap
A fix pont
Valamelyik nagy gondolkodó javasolta, hogy kifordítja a világot akár sarkaiból, ha szolgálnak neki egy valamirevaló fix ponttal.
Mosogatás közben az ötlött eszembe, hogy talán épp itt van, az orrom előtt. Nem tudtam pontosan, hogy a mosogató mely részén találom, hosszasan vizsgálgattam, amint leeresztettem a vizet.
Szeretek mosogatni.
A konyhai munkában ez a filozófiai szakasz: tele a has, nyugton vagyok a valagamon, és direkt gondolkodom, hogy máson ne járjon az eszem. A helyszín diktálja, hogy csupa egyszerűség legyen a téma: elbasztam, vagy sikerült, máskor mit teszek másként, kivel etetem föl, mit szól majd hozzá, egyedül ez hány nap, kijön-e a könyökömön.
A mosogatás a folyamat vége: lezárás, összegzés, tanulság.
Feltöröltem magam után, pár mozdulat.
Rend van, a hűtő tele, a fagyasztóba is került, megnyugtató.
Pár napig csak keresztüljárás a dolgom, na meg a kávé, minden a helyén.
Itt tulajdonképpen rend van.
Jóleső érzés.
Tudom a dolgom, fenntartom magam, ide jöhet bárki vendég.
Rend van itt, kívül - belül, konstatáltam. Mi a faszt vagyok oda.
Nem akartam másra gondolni, csak az itthoni rendre, hogy kinyomjam emlékeimből a délutáni rettenetet. Az őskáoszt, amibe gyanútlanul besétáltam, ki se merem mondani, hogy csótánytelepet.
Egyszer láttam már ilyet. Vagy 6-7 éve egy szétesett fickó lakásán jártam, aki beszögezte az ablakait, nehogy kinyissák, szögelt rá pokrócot, nehogy benézzenek, a pokrócra fóliát, hogy biztosabb legyen, a fóliára kartondobozt lapítva, hogy jobban tartson. De még így is benéztek hozzá, lestek rá, figyelték, lehallgatták, nem győzött résen lenni, nem talált máshol nyugtot, csak a pszichiátrián.
A lakásán úszott minden: az ágyon lábasok és cipők, a székben vasalatlan a mosatlannal keverve, rajta narancshéjjal teli tálca, a fotelben könyv, gatya és palacsintasütő, a vasalódeszkán virslimaradék, újságok és terítetlen törülközők a teli hamutálon. Minden azt jelezte: neki kéne már fogni, de most nem, nincs hozzá erő, majd később, majd máskor, majd holnap, majd egyszer, vagy talán most, fárasztó ez, dönteni kéne, de csak a nemdöntéshez van erő.
Akkor csak szörnyű volt. Lepergettem magamról: bolond, közöm sincs hozzá, elmenekülök.
De ez a mai rettenetes.
Elmenekültem, de szégyelltem miatta magam.
Nem hagyhatom a szeméttelepen, amit maga alá teremtett.
Közöm van hozzá.
Tudok takarítani, rendet rakni, megmutatom neki, hogy kell.
Visszakerülnek az edények a kredencbe a földről, a vasalódeszkáról, a tusolóból, a tévéről, az ágyról. A székekben majd ülni lehet. Az ágy alvásra lesz való. A szekrényben ruhák lesznek a tátongó űr helyett. A konyhában majd főzés lesz, nem csótánydiszkó.
Kétnaponta ellenőrzöm, és felpofozom.
Ha ezt csinálja megint.
Nem akarom azt látni, hogy szétesett.
Egyberakom, vagy azt hajazza, a picsába is!
Van dolgom megint.
Mosogatás közben az ötlött eszembe, hogy talán épp itt van, az orrom előtt. Nem tudtam pontosan, hogy a mosogató mely részén találom, hosszasan vizsgálgattam, amint leeresztettem a vizet.
Szeretek mosogatni.
A konyhai munkában ez a filozófiai szakasz: tele a has, nyugton vagyok a valagamon, és direkt gondolkodom, hogy máson ne járjon az eszem. A helyszín diktálja, hogy csupa egyszerűség legyen a téma: elbasztam, vagy sikerült, máskor mit teszek másként, kivel etetem föl, mit szól majd hozzá, egyedül ez hány nap, kijön-e a könyökömön.
A mosogatás a folyamat vége: lezárás, összegzés, tanulság.
Feltöröltem magam után, pár mozdulat.
Rend van, a hűtő tele, a fagyasztóba is került, megnyugtató.
Pár napig csak keresztüljárás a dolgom, na meg a kávé, minden a helyén.
Itt tulajdonképpen rend van.
Jóleső érzés.
Tudom a dolgom, fenntartom magam, ide jöhet bárki vendég.
Rend van itt, kívül - belül, konstatáltam. Mi a faszt vagyok oda.
Nem akartam másra gondolni, csak az itthoni rendre, hogy kinyomjam emlékeimből a délutáni rettenetet. Az őskáoszt, amibe gyanútlanul besétáltam, ki se merem mondani, hogy csótánytelepet.
Egyszer láttam már ilyet. Vagy 6-7 éve egy szétesett fickó lakásán jártam, aki beszögezte az ablakait, nehogy kinyissák, szögelt rá pokrócot, nehogy benézzenek, a pokrócra fóliát, hogy biztosabb legyen, a fóliára kartondobozt lapítva, hogy jobban tartson. De még így is benéztek hozzá, lestek rá, figyelték, lehallgatták, nem győzött résen lenni, nem talált máshol nyugtot, csak a pszichiátrián.
A lakásán úszott minden: az ágyon lábasok és cipők, a székben vasalatlan a mosatlannal keverve, rajta narancshéjjal teli tálca, a fotelben könyv, gatya és palacsintasütő, a vasalódeszkán virslimaradék, újságok és terítetlen törülközők a teli hamutálon. Minden azt jelezte: neki kéne már fogni, de most nem, nincs hozzá erő, majd később, majd máskor, majd holnap, majd egyszer, vagy talán most, fárasztó ez, dönteni kéne, de csak a nemdöntéshez van erő.
Akkor csak szörnyű volt. Lepergettem magamról: bolond, közöm sincs hozzá, elmenekülök.
De ez a mai rettenetes.
Elmenekültem, de szégyelltem miatta magam.
Nem hagyhatom a szeméttelepen, amit maga alá teremtett.
Közöm van hozzá.
Tudok takarítani, rendet rakni, megmutatom neki, hogy kell.
Visszakerülnek az edények a kredencbe a földről, a vasalódeszkáról, a tusolóból, a tévéről, az ágyról. A székekben majd ülni lehet. Az ágy alvásra lesz való. A szekrényben ruhák lesznek a tátongó űr helyett. A konyhában majd főzés lesz, nem csótánydiszkó.
Kétnaponta ellenőrzöm, és felpofozom.
Ha ezt csinálja megint.
Nem akarom azt látni, hogy szétesett.
Egyberakom, vagy azt hajazza, a picsába is!
Van dolgom megint.
Kigolyózva
Rossz kedvem van.
Nem kellek,
fölösleges vagyok.
Ha így megy még egy darabig,
elhiszem teljesen.
Meg kellene valahogy öregednem belül is.
lemondani arról, amiről azt hiszem: elérhető.
Nem kellek,
fölösleges vagyok.
Ha így megy még egy darabig,
elhiszem teljesen.
Meg kellene valahogy öregednem belül is.
lemondani arról, amiről azt hiszem: elérhető.
Hard ver
Nézem a világot, keresem a párhuzamot.
Ahogy anyám macskái belepnek és összemacskáznak érinthetetlenné mindent - attól félek, én ugyanezt a HIV-vel megcsinálom.
Ha meghalok egyszer, kihordják talán innen az összes hóbelevancot.
Kukába teszik, vagy elégetik.
Hozzáérhettem, nem akarja érinteni más, talán fertőz, talán viszolyogtató.
Nincs is értelme őrizgetnem semmit.
Gyűjtenem sem, használat után minden eldobandó.
Ez persze csak félelem, nem bizonyosság, reális-e - nem tudható.
De félek, hogy érinthetetlenné válok.
Megérinthetetlenné.
Arra vágyom, hogy érintsenek, hogy ölelést kapjak, hogy bújjanak hozzám.
A szex most, pőrén, magában kiábrándító.
A genitáliák összeérintéséből volt már elég.
Nem, nem untam rá, de másként kell már.
Engem akarjanak, ne csak a faszom.
Ha még egyszer megkérdi valaki, hogy van-e másik nagyfaszú haverom: pofánbaszom, vagy elzavarom.
Ahogy anyám macskái belepnek és összemacskáznak érinthetetlenné mindent - attól félek, én ugyanezt a HIV-vel megcsinálom.
Ha meghalok egyszer, kihordják talán innen az összes hóbelevancot.
Kukába teszik, vagy elégetik.
Hozzáérhettem, nem akarja érinteni más, talán fertőz, talán viszolyogtató.
Nincs is értelme őrizgetnem semmit.
Gyűjtenem sem, használat után minden eldobandó.
Ez persze csak félelem, nem bizonyosság, reális-e - nem tudható.
De félek, hogy érinthetetlenné válok.
Megérinthetetlenné.
Arra vágyom, hogy érintsenek, hogy ölelést kapjak, hogy bújjanak hozzám.
A szex most, pőrén, magában kiábrándító.
A genitáliák összeérintéséből volt már elég.
Nem, nem untam rá, de másként kell már.
Engem akarjanak, ne csak a faszom.
Ha még egyszer megkérdi valaki, hogy van-e másik nagyfaszú haverom: pofánbaszom, vagy elzavarom.
2010. augusztus 21., szombat
Dőlő oszlopok
MZs-t vagy 3-4 éve ismertem meg. Csuda kedves fickó, korombeli és vonzó, ezerrel pörög mindig. Külföldön élt már jó sok éve, afféle hazai kapocs lettem neki. Ha hazajött, készült rá: nyakláncot fűzött, vagy karkötőt, nemzeti színűt, mert biztos lehetett benne honvágy. Jó darabig csak szexeltünk nagyokat - alig bírtam erővel - aztán anyja alzheimerének idején kapcsolatunk sokkal bensőségesebbé vált.
Gyakran eszembe jutott mostanában, anyám kapcsán. Őt se ismerte fel az anyja, nagyon torokszorító érzés volt neki.
Tavaly nyáron itthon járt. Nehéz volt beszélgetnem vele, mert a HIV-ről hallani se akart, nekem meg akkoriban az eszem szinte mindig azon járt. Amikor megírtam neki, hogy pozitív lettem, kerek-perec megmondta: ez van, de erről nem beszélünk. Ugyanúgy néz rám, mint eddig, punk-tum. De nem akar tudni róla.
ERRŐL NEM BESZÉLÜNK.
Karácsony előtt végiggondoltam, miket veszek, ha rám jön a turkáldákba járás. Pár napra rá csomagot kaptam tőle: mindenből, amit kigondoltam, 3-3 darabot küldött, pedig a terveimről semmit sem tudott. Néztem a testes csomagot, olyan volt, mint az ántivilágban, amikor a csórók bámulták, mit küldtek a gazdag Nyugatról.
Rájöttem, sajnál, elveszettnek lát, örömet akar egyszer az életben még, mielőtt meghalok.
Mesélte rég, hogy amikor disszidált, egy haverjával együtt ment világgá. A barátja hamarosan pozitív lett, az orra előtt halt meg, fiatalon. Végigasszisztálta, az a hőskor volt még, akkoriban se gyógyszer, se semmi, csak a pánik, meg a félsz. Azt hiszem, ettől nem akart beszélni a fertőzésemről, gondolta, ugyanaz a a cipő, ugyanaz a sors. Anyja meghalt tavaly már, elveszek neki én is, legyen még örömöm, ezért küldött csomagot.
Pár napja írt, rövidet, szűkszavút. "Ma délután kaptam meg a tesztem: +."
Azt hiszem, nagyon megrendítő lehet neki. Most benne van, amitől irtózott, menekült.
Felhívnám, de nem ismerem a kinti számát.
Írtam neki, de még nem válaszolt.
Pedig 3 napja már.
Gyakran eszembe jutott mostanában, anyám kapcsán. Őt se ismerte fel az anyja, nagyon torokszorító érzés volt neki.
Tavaly nyáron itthon járt. Nehéz volt beszélgetnem vele, mert a HIV-ről hallani se akart, nekem meg akkoriban az eszem szinte mindig azon járt. Amikor megírtam neki, hogy pozitív lettem, kerek-perec megmondta: ez van, de erről nem beszélünk. Ugyanúgy néz rám, mint eddig, punk-tum. De nem akar tudni róla.
ERRŐL NEM BESZÉLÜNK.
Karácsony előtt végiggondoltam, miket veszek, ha rám jön a turkáldákba járás. Pár napra rá csomagot kaptam tőle: mindenből, amit kigondoltam, 3-3 darabot küldött, pedig a terveimről semmit sem tudott. Néztem a testes csomagot, olyan volt, mint az ántivilágban, amikor a csórók bámulták, mit küldtek a gazdag Nyugatról.
Rájöttem, sajnál, elveszettnek lát, örömet akar egyszer az életben még, mielőtt meghalok.
Mesélte rég, hogy amikor disszidált, egy haverjával együtt ment világgá. A barátja hamarosan pozitív lett, az orra előtt halt meg, fiatalon. Végigasszisztálta, az a hőskor volt még, akkoriban se gyógyszer, se semmi, csak a pánik, meg a félsz. Azt hiszem, ettől nem akart beszélni a fertőzésemről, gondolta, ugyanaz a a cipő, ugyanaz a sors. Anyja meghalt tavaly már, elveszek neki én is, legyen még örömöm, ezért küldött csomagot.
Pár napja írt, rövidet, szűkszavút. "Ma délután kaptam meg a tesztem: +."
Azt hiszem, nagyon megrendítő lehet neki. Most benne van, amitől irtózott, menekült.
Felhívnám, de nem ismerem a kinti számát.
Írtam neki, de még nem válaszolt.
Pedig 3 napja már.
Tudok még pirulni
Tegnap sikerült megtalálnom azt az egyetlen társaságot, amit képes voltam elviselni. Kimentünk az Omszkira, semmi terv, csak relax, megnyugtató közelségben mind, mintha testvérek volnánk. Szabad basztatni a másikat, ha csipkelődős a kedv, szabad mogorvának lenni, szabad begubózni vagy kinyílni.
Feküdtünk csak békén, néha víz, déltől ötig. A nyár utolsó napja, nyár lesz még ugyan, de már meló, ki ér ilyesmikre rá.
Cirka 4-kor vettem észre, hogy kurvára leégtem. Nem is magamon láttam meg, hanem J pipacspiros hasán. Rajta még poénkodtam, de a magamén nem annyira. Ott kint még csak a combomon látszott: megtalálta az UV, amit a biciklisgatya a nyáron térdig eltakart.
Itthon aztán jól megnéztem magam. A fényvédő krémet slendriánul kenhettem föl, mert csíkokban vírított a mellkasom. A hasam agyonégett, a combom baloldala szinte földagadt, a jobboldala rendben, az nem sok napot kapott.
Hogy ennyi eszem van... egy pozitívnak leégni tilos.
Még jó, hogy találtam itthon Panthenolt.
Este elmentem megnézni a tűzijátékot, de szart se lehetett látni. A nadrág minden lépésnél húzta a lábam, melegem volt, mert fűtött az égett bőr piszokul. Le se fékeztem, fordultam is vissza. Itthon még egy fújás Panthenol, és ábrándozás: de
jó is lenne keresztbe rakott lábbal dohányozgatni csendben... de ez a lábtartás most abszolút nem praktikus.
Feküdtünk csak békén, néha víz, déltől ötig. A nyár utolsó napja, nyár lesz még ugyan, de már meló, ki ér ilyesmikre rá.
Cirka 4-kor vettem észre, hogy kurvára leégtem. Nem is magamon láttam meg, hanem J pipacspiros hasán. Rajta még poénkodtam, de a magamén nem annyira. Ott kint még csak a combomon látszott: megtalálta az UV, amit a biciklisgatya a nyáron térdig eltakart.
Itthon aztán jól megnéztem magam. A fényvédő krémet slendriánul kenhettem föl, mert csíkokban vírított a mellkasom. A hasam agyonégett, a combom baloldala szinte földagadt, a jobboldala rendben, az nem sok napot kapott.
Hogy ennyi eszem van... egy pozitívnak leégni tilos.
Még jó, hogy találtam itthon Panthenolt.
Este elmentem megnézni a tűzijátékot, de szart se lehetett látni. A nadrág minden lépésnél húzta a lábam, melegem volt, mert fűtött az égett bőr piszokul. Le se fékeztem, fordultam is vissza. Itthon még egy fújás Panthenol, és ábrándozás: de
jó is lenne keresztbe rakott lábbal dohányozgatni csendben... de ez a lábtartás most abszolút nem praktikus.
2010. augusztus 19., csütörtök
Móni, százszor
A mai napot már jóelőre Bének szántam. Kedden vérét vették végre - suskusolni nem tudott, az orrom előtt vitte be a nővér a függöny mögé. Mutatta a ragtapaszát, megnéztem alatta a vénáján a lyukat: igen, ez igazi, ez nem hanta, nem mese habbal.
Csak a rendelőben foszlott szét számomra a másfél éves mese: a nagy szart volt szűrésen, nem igaz a sportorvos (azt be se vettem igazán), nem igaz a Pannónia utca. Hanta, neki vagy nekem, menekülés, ne basztassam, hagyjam már.
Szétfosta magát a félelemtől, míg töltötte a papírt. A markomba nyomta iratait, míg mészárolták a függöny mögött: benne volt a személyije, jogsi, minden, mindegyikben a címe, ami titok, rettenetesen az, bármijébe belenézhettem volna.
*
Nem tudom, hogy bírta ki a tegnapot. Átaludta, vagy leitta magát, ez talán a taktika, hogy ne gondolkozzon. Talán, csak tipp, nem is hívott.
Nélküle is túlterhelt lett a tegnapom. Hazajöttem, olyan teherrel, amit lerakni nem tudtam, nyomott, nyomasztott. Gondolkodnom kellett rajta, gondolkodtam hajnalig. Írtam ide, aztán töröltem, beláttam, vannak kiadhatatlan titkok.
Nem mentem semmire, de aludni se tudtam.
Csak azt éreztem, iszonyúan egyedül vagyok.
Ma már ébredés után láttam, hogy párszor hívott. Nagyon be lehet sózva, hisz reggel van még, csak 4 után kap leletet.
Szegény.
Neki akartam adni a mai napot, de nem maradt rá erőm. Nem vagyok rá kész, szétesve, kialvatlanul.
El kellett vinnem A-hoz a telefont. Megígértem, várt rám, de 3 órát gatyáztam indulás előtt.
Kedves volt, de nem tudtam vele beszélni, mert ha beszéltem volna, csak azt mondom el, ami iszonyatosan nyomott.
De az titok.
Temethetetlen, nekem kell a temetést megoldanom.
Elémfeküdt a cicája, Gomboska-pózban, az meghatott.
*
Elmentem egy turkálós-boltba, ez mostanában a maradék vészoldó módom. Ezerötszáz, mondta a pénztáros, és a jövő heti tízezresem fölváltatott. Spórolnom kéne, nélkülözés lesz, de az van mindig, leszarom.
Kaptam egy SMS-t, az valamit oldott.
*
Bé már itt várt. Síkideg volt, hadonászott, mászkált, ült, feküdt, fosott, folyt belőle a szó. Mondta, telefonált már többször is, de nincs lelete még, nem bír magával, nem tud mit kitalálni, mikor lesz már 3 óra. Nagy nehezen lefektettem végre, de nyugtalanul aludt. Dobtam rá egy takarót, de nemsokára fölült, mint a jancsiszög.
- Ha negatív vagyok, seggbekúrom a Mónit hatszor! - fogadkozott. - De mi a faszt ábrándozom... úgyis tudom, itt, belül, hogy pozitív vagyok.
Lajstromoztam magamban, hányszor is élveztem belé, amikor még nem tudtam, hogy pozitív vagyok. Meg hányszor ült a farkamba mostanság, míg végre megtiltottam neki. Tünete nem volt, de hát az nem egy biztos kapaszkodó, a nyirokcsomóit is rendesnek találtam mindig.
Ha negatív, elkerül idő teltével, mert másként fog látni, mint most.
Ha pozitív, baszhatom.
Nem tudtam dönteni, hogy ezt most konkrétan, vagy átvitten értem.
Azt se tudtam, hogy ez nekem jó lesz, vagy rossz.
Nem találtam ki még azt se, mit kezdek vele, ha benyögik a telefonon: pozitív. Csodálkoztam, hogy ezt ígérték neki, nem szokás sehol, de nem tágított.
Nekiálltam palacsintát sütni - a kakaóst szereti - ha tele a hasa, tán nyugodtabb lesz.
Ha egyáltalán enni tud.
Meg se várta, nem bírta ki a valagán. Még a lisztnél tartottam csak, mikor hirtelen megindult.
- Telefonálsz ma még?
- Nem tudom. Talán.
- De ha örülsz, legalább ideszólsz?
Csak a vállát vonogatta, elindult.
- Jaj, a kulcsom! -kapkodott a zsebéhez - hozd már ki!
Ahogy megemeltem a kulcscsomóját, alatta maradt, amit tőlem kapott. Haboztam egy pillanatig, kell-e neki még -
de kivittem azt is.
Az ablak alatt parkolt. Néztem egy darabig, míg a kocsi körül matatott. Mint anyám, mikor intett rég utánam... de ő nem látott.
*
Amikor csörgött a telefon, az órára néztem. Még csak 4, de hamar megvolt.
- A kibbaszottkurva, nem mondják meg, be kellene mennem, és ötre, kinyírom mind!
- Hát menj be, hamar megvan.
- Nem érted, hogy nem tudok??? Viszem a családot a telekre, már indulunk!
- Próbálkozz, hátha adhatsz meghatalmazást, elmegyek érte.
- Aztán mit mondjak, ki vagy te nekem?? Mi a faszt csináljak?
- Hát hazudj valamit, abban te vagy a mester.
Visszahívott 2 perc múlva.
- Bemehetsz, mondtam, hogy a nagybátyám vagy, meghatalmaztalak.
Meglehet az asszisztens véleménye. Már a vérvételkor levette, hogy baszom.
*
Kisütöttem a palacsintát, megkentem, ettem, húztam az időt.
A leletet simán a kezembe nyomták, emlékezett rám a nő.
Szemüveg nélkül is láttam a régen látott szót.
Töprengtem, hívjam-e, vagy küldjek SMS-t, de elvetettem.
Ha látná, hogy én keresem, a nevemtől is rájönne a frász.
Ha pont vezet, nekimegy valaminek még.
Nem lehet.
Vele van Móni, meg a két kicsi.
Majd hív, ha alkalmas neki.
Csak a rendelőben foszlott szét számomra a másfél éves mese: a nagy szart volt szűrésen, nem igaz a sportorvos (azt be se vettem igazán), nem igaz a Pannónia utca. Hanta, neki vagy nekem, menekülés, ne basztassam, hagyjam már.
Szétfosta magát a félelemtől, míg töltötte a papírt. A markomba nyomta iratait, míg mészárolták a függöny mögött: benne volt a személyije, jogsi, minden, mindegyikben a címe, ami titok, rettenetesen az, bármijébe belenézhettem volna.
*
Nem tudom, hogy bírta ki a tegnapot. Átaludta, vagy leitta magát, ez talán a taktika, hogy ne gondolkozzon. Talán, csak tipp, nem is hívott.
Nélküle is túlterhelt lett a tegnapom. Hazajöttem, olyan teherrel, amit lerakni nem tudtam, nyomott, nyomasztott. Gondolkodnom kellett rajta, gondolkodtam hajnalig. Írtam ide, aztán töröltem, beláttam, vannak kiadhatatlan titkok.
Nem mentem semmire, de aludni se tudtam.
Csak azt éreztem, iszonyúan egyedül vagyok.
Ma már ébredés után láttam, hogy párszor hívott. Nagyon be lehet sózva, hisz reggel van még, csak 4 után kap leletet.
Szegény.
Neki akartam adni a mai napot, de nem maradt rá erőm. Nem vagyok rá kész, szétesve, kialvatlanul.
El kellett vinnem A-hoz a telefont. Megígértem, várt rám, de 3 órát gatyáztam indulás előtt.
Kedves volt, de nem tudtam vele beszélni, mert ha beszéltem volna, csak azt mondom el, ami iszonyatosan nyomott.
De az titok.
Temethetetlen, nekem kell a temetést megoldanom.
Elémfeküdt a cicája, Gomboska-pózban, az meghatott.
*
Elmentem egy turkálós-boltba, ez mostanában a maradék vészoldó módom. Ezerötszáz, mondta a pénztáros, és a jövő heti tízezresem fölváltatott. Spórolnom kéne, nélkülözés lesz, de az van mindig, leszarom.
Kaptam egy SMS-t, az valamit oldott.
*
Bé már itt várt. Síkideg volt, hadonászott, mászkált, ült, feküdt, fosott, folyt belőle a szó. Mondta, telefonált már többször is, de nincs lelete még, nem bír magával, nem tud mit kitalálni, mikor lesz már 3 óra. Nagy nehezen lefektettem végre, de nyugtalanul aludt. Dobtam rá egy takarót, de nemsokára fölült, mint a jancsiszög.
- Ha negatív vagyok, seggbekúrom a Mónit hatszor! - fogadkozott. - De mi a faszt ábrándozom... úgyis tudom, itt, belül, hogy pozitív vagyok.
Lajstromoztam magamban, hányszor is élveztem belé, amikor még nem tudtam, hogy pozitív vagyok. Meg hányszor ült a farkamba mostanság, míg végre megtiltottam neki. Tünete nem volt, de hát az nem egy biztos kapaszkodó, a nyirokcsomóit is rendesnek találtam mindig.
Ha negatív, elkerül idő teltével, mert másként fog látni, mint most.
Ha pozitív, baszhatom.
Nem tudtam dönteni, hogy ezt most konkrétan, vagy átvitten értem.
Azt se tudtam, hogy ez nekem jó lesz, vagy rossz.
Nem találtam ki még azt se, mit kezdek vele, ha benyögik a telefonon: pozitív. Csodálkoztam, hogy ezt ígérték neki, nem szokás sehol, de nem tágított.
Nekiálltam palacsintát sütni - a kakaóst szereti - ha tele a hasa, tán nyugodtabb lesz.
Ha egyáltalán enni tud.
Meg se várta, nem bírta ki a valagán. Még a lisztnél tartottam csak, mikor hirtelen megindult.
- Telefonálsz ma még?
- Nem tudom. Talán.
- De ha örülsz, legalább ideszólsz?
Csak a vállát vonogatta, elindult.
- Jaj, a kulcsom! -kapkodott a zsebéhez - hozd már ki!
Ahogy megemeltem a kulcscsomóját, alatta maradt, amit tőlem kapott. Haboztam egy pillanatig, kell-e neki még -
de kivittem azt is.
Az ablak alatt parkolt. Néztem egy darabig, míg a kocsi körül matatott. Mint anyám, mikor intett rég utánam... de ő nem látott.
*
Amikor csörgött a telefon, az órára néztem. Még csak 4, de hamar megvolt.
- A kibbaszottkurva, nem mondják meg, be kellene mennem, és ötre, kinyírom mind!
- Hát menj be, hamar megvan.
- Nem érted, hogy nem tudok??? Viszem a családot a telekre, már indulunk!
- Próbálkozz, hátha adhatsz meghatalmazást, elmegyek érte.
- Aztán mit mondjak, ki vagy te nekem?? Mi a faszt csináljak?
- Hát hazudj valamit, abban te vagy a mester.
Visszahívott 2 perc múlva.
- Bemehetsz, mondtam, hogy a nagybátyám vagy, meghatalmaztalak.
Meglehet az asszisztens véleménye. Már a vérvételkor levette, hogy baszom.
*
Kisütöttem a palacsintát, megkentem, ettem, húztam az időt.
A leletet simán a kezembe nyomták, emlékezett rám a nő.
Szemüveg nélkül is láttam a régen látott szót.
Töprengtem, hívjam-e, vagy küldjek SMS-t, de elvetettem.
Ha látná, hogy én keresem, a nevemtől is rájönne a frász.
Ha pont vezet, nekimegy valaminek még.
Nem lehet.
Vele van Móni, meg a két kicsi.
Majd hív, ha alkalmas neki.
Nem ehhez vagyok szokva
Amikor annak idején elmondtam a feleségemnek, hogy vonzanak a fiúk, nem mondta el senkinek.
Tehette volna, de nem tette.
A lányom - amikor elmondtam neki 18 év múlva - megkérdezte: elmondhatja-e a párjának?
Persze.
Ne legyen titok közöttük.
A fiam, rá 2 évre, tőlem tudta meg. Megkérdezte: olyan titok, amit meg kell tartania? Barátnőjével ezt megbeszélheti?
Igen. Másnak is elmondhatja, rábízom, kinek.
Bízom bennük, tudják, és bíznak bennem.
De most azt érzem: átléptek.
Nem ők,
más.
Megrendítő,
iszonyú,
nehéz helyretennem.
Tudom, nem akart rosszat.
De azt tett.
Nem akart bántani,
de bántott.
Elrontott valamit, amit évekig építettem.
Olyan rossz, hogy aludni se tudok.
Tehette volna, de nem tette.
A lányom - amikor elmondtam neki 18 év múlva - megkérdezte: elmondhatja-e a párjának?
Persze.
Ne legyen titok közöttük.
A fiam, rá 2 évre, tőlem tudta meg. Megkérdezte: olyan titok, amit meg kell tartania? Barátnőjével ezt megbeszélheti?
Igen. Másnak is elmondhatja, rábízom, kinek.
Bízom bennük, tudják, és bíznak bennem.
De most azt érzem: átléptek.
Nem ők,
más.
Megrendítő,
iszonyú,
nehéz helyretennem.
Tudom, nem akart rosszat.
De azt tett.
Nem akart bántani,
de bántott.
Elrontott valamit, amit évekig építettem.
Olyan rossz, hogy aludni se tudok.
2010. augusztus 18., szerda
Sötét felhők
Bárhogy is fáj, ez bizony az utolsó hetem. A jövő héttől robot, stressz, izgága kölykök, ki tudja, mi még.
Tegnapelőtt, hogy odalegyen végleg a békém, felhívott a Rosszmályi. Nem ez a neve persze, ki kellett érdemelnie, megdolgozott érte. Ha tudom, hogy ő, kinyomom, de azt hittem, valamelyik kóbor pasasom ébreszt.
Megmondta a nevét - a gyomrom összerándult - és megkérdezte, hogy vállalok-e valami lófaszt. Vállaltam persze, azt se tudtam, mit, mert a kérdéseire nem túl sok az alternatíva.
Utána nem sokkal kolléganőm keresett. Elújságolta, hogy nem a tavalyi diri lesz idén, hoztak valahonnan egy tyúkot, ő se tudja, kit.
Ezek az exporttyúkok nem sok jót ígérnek: volt már ilyen, nyalt fölfelé, lefele taposott, a szemünkbe hazudott, ígért - tagadott, nem volt egy kiszámítható perce. Klímaxolt ráadásul, óránként változott a kedve.
Hát, nem biztató.
A bicikliszerviz ajtajában Kisatiba botlottam. Nagy gyerek már, másodikos lesz, komoly ember. Azonnal dicsekedni kezdett:
- Az a fajin kék bicó az enyém, anyu vette háromezerért. Ugye, milyen jó bicó? Nézd meg! Olyan gyors, úgy fékezek! Csak a kerék lukas lett - hadonászott az üzlet belseje felé. Ott állt egy retek kis bringa, szétrongyolt kerekekkel.
- Ha kilyukad a biciklid, nem szabad ráülni! Szétment teljesen a külsőd. Így sokkal drágább kijavítani. Apukáddal jöttél?
- Á, apu az most börtönben van. Nem tudtad?
- Nem. Anyukáddal vagy akkor?
- Igen, de nem. Anyu elment árulni. Ilyeneket árul, ni! - lendítette előre karját. A csuklóján valami se óra - se autó.
- Mi ez?
- Hát, olyan dísz. Anyu már hatezret kiárult belőle. De olyan vacak! Semmire se jó. Anyu jó drágán árulja. Eldobjam ide? Tiszta hülyeség, nem kell!
- Nagyon csinos - nyugtattam meg. Így legalább nem szemetelt.
- Hétfőn lehet kiváltani a bicót. Addig nem is játszhatok vele.
- Olyan sok a hibája? Csak addigra készül el?
- Á, kész lesz délutánra. De nincs lóvé, csak hétfőre lesz - pénzjelet dörzsölgetett az ujjaival, hogy jobban értsem. - Majd anyu árul még. Te nem veszel? Eladom ezt neked!
Tegnapelőtt, hogy odalegyen végleg a békém, felhívott a Rosszmályi. Nem ez a neve persze, ki kellett érdemelnie, megdolgozott érte. Ha tudom, hogy ő, kinyomom, de azt hittem, valamelyik kóbor pasasom ébreszt.
Megmondta a nevét - a gyomrom összerándult - és megkérdezte, hogy vállalok-e valami lófaszt. Vállaltam persze, azt se tudtam, mit, mert a kérdéseire nem túl sok az alternatíva.
Utána nem sokkal kolléganőm keresett. Elújságolta, hogy nem a tavalyi diri lesz idén, hoztak valahonnan egy tyúkot, ő se tudja, kit.
Ezek az exporttyúkok nem sok jót ígérnek: volt már ilyen, nyalt fölfelé, lefele taposott, a szemünkbe hazudott, ígért - tagadott, nem volt egy kiszámítható perce. Klímaxolt ráadásul, óránként változott a kedve.
Hát, nem biztató.
A bicikliszerviz ajtajában Kisatiba botlottam. Nagy gyerek már, másodikos lesz, komoly ember. Azonnal dicsekedni kezdett:
- Az a fajin kék bicó az enyém, anyu vette háromezerért. Ugye, milyen jó bicó? Nézd meg! Olyan gyors, úgy fékezek! Csak a kerék lukas lett - hadonászott az üzlet belseje felé. Ott állt egy retek kis bringa, szétrongyolt kerekekkel.
- Ha kilyukad a biciklid, nem szabad ráülni! Szétment teljesen a külsőd. Így sokkal drágább kijavítani. Apukáddal jöttél?
- Á, apu az most börtönben van. Nem tudtad?
- Nem. Anyukáddal vagy akkor?
- Igen, de nem. Anyu elment árulni. Ilyeneket árul, ni! - lendítette előre karját. A csuklóján valami se óra - se autó.
- Mi ez?
- Hát, olyan dísz. Anyu már hatezret kiárult belőle. De olyan vacak! Semmire se jó. Anyu jó drágán árulja. Eldobjam ide? Tiszta hülyeség, nem kell!
- Nagyon csinos - nyugtattam meg. Így legalább nem szemetelt.
- Hétfőn lehet kiváltani a bicót. Addig nem is játszhatok vele.
- Olyan sok a hibája? Csak addigra készül el?
- Á, kész lesz délutánra. De nincs lóvé, csak hétfőre lesz - pénzjelet dörzsölgetett az ujjaival, hogy jobban értsem. - Majd anyu árul még. Te nem veszel? Eladom ezt neked!
2010. augusztus 17., kedd
Drill
Bét már egyre nehezebb viselni. Aranyos, meg rendes, egy szavam se lehet ellene, de a hideg lel attól, amit mostanában művel.
Eddig csak az anyósáról fantáziált - attól is fölfordult a gyomrom - de múlt pénteken már a sógornője meg egy anyai barátnője is szerepet kapott. Az összes nő nézi, mind a farkára mered, úgy szoktak csinálni, ahogy a legutóbbi pornóban látta. Kulcslyukon lesik, fogdossák, menekülne persze, ha tudna. De nem tud, mert olyan szépen kérik. Mondtam neki: tisztára Jerry Springer show az élete, még szerencse, hogy szomszédasszonya nincs. De van, mondta, megkúrta azt is, vagy háromszor is, ez valami szerencseszám nála. Megkúrt mindenkit, naná, az én dolgom, hogy higgyem, darabonként háromszor persze, geci borítja a tájat arrafelé, akkora nagy kan. Az egyetlen nő, aki biztonságban van tőle csak a nője. Őt állítólag havi egyszer szokta, hogy ne káráljon sokat.
Ragaszkodik hozzá, hogy bevegyem a maszlagot, bólogatok, hogy kedvére tegyek. Aztán, ha félóra múlva megjegyzem, hogy az a baja, hogy sose szexel, csak helyesel.
Az se szex, amit velem művel. Hagyom, hogy kiverje a farkam 2 naponta, de megtiltottam a beleülést vagy egyéb könnyelműséget. Ha kész vagyok, átül a géphez, ócska rimáknak irkál, szájbaélvezést néz, hantázik az anyósról, és a farkát veri. Délután 3-ig, minden alkalommal, tele a tököm.
Itt sorvad előttem, élete virágában, nem mer másfél éve senkihez se nyúlni.
Ultimátumot adtam: ma szűrés, hanta nincs, leszarom, nincs kifogás. 9-re itt legyen, 11-ig kell, hogy levegyék a vért, punk-tum, parancs.
*****
11 előtt 5 perccel jött. Azt hitte, megúszta.
- Sebaj, le se pakolj, megyünk az Interlabba, ott rendelnek még! Már fel is öltöztem, mehetünk.
- Be kell dugnom a telefont, töltenem kell - rimánkodott, és azonnal tette is. Miután bedugta, a gyomrához kapott.
- Ideges vagyok - kiabált ki a WC-ről - de ezen túl kell esnünk! Nem tudom, miért, de ettől mindig rám jön a szarás!
Rá is gyújtott, jelezvén, mennyire siet.
- Kifogáson gondolkodsz? - érdeklődtem. - Az ma nincs. Úgyse hiszem el, hogy nem érsz rá. Ha bedőlnék, 3-ig vernéd a farkad itt.
Még a gatyáját rángatta föl, máris kihúztam a telefont a töltőből, és a markába nyomtam.
- Megyünk, indulás!
Egy ideg volt az autóban. Rámförmedt, mit csapkodom az ajtót, ordibált a szembejövőkre, aztán telefonált, és telefonált megint, majd újra telefonált, taposta a gázt, fékezett nagyokat, aztán megint bőgette a motort.
- AIDS-ben akarok meghalni, nem itt az autódban - szóltam neki, de nem hatott.
A laborban pechje volt: olyan udvariasan fogadták, hogy nem köthetett senkibe, 5 perc alatt kész lett. Ettől fosott másfél évig.
- Ha negatív leszek, ezt a nőt megkúrom - fogadkozott kifelé. - Megkúrom az összest, akit kihagytam, 3 hétig csak kúrok!
- Ha pozitív leszel, teleélvezem a segged - nyugtattam, mert ilyenkor kell a vigasz. - De most már tényleg vigyázz: ha nekimegyünk valakinek, szétmállok itt neked. Minden csupa vér lesz, az én vérem, rád is fröccsen, ott a luk most a vénádon, belémegyek. Azt már tuti, hogy nem úszod meg.
- Ez már elég lassú? Lépésben megyek.
A Fiumein aztán odapörkölt megint. Megkönnyebbült, van 2 szabad napja. 3-ig ráér, játszik kicsit. A farkával persze, a gép előtt, nem húzom ki most már a tápkábelt neki.
Jár érte jutalomfalat.
Csütörtökön kap eredményt.
Ki tudja, mit.
Eddig csak az anyósáról fantáziált - attól is fölfordult a gyomrom - de múlt pénteken már a sógornője meg egy anyai barátnője is szerepet kapott. Az összes nő nézi, mind a farkára mered, úgy szoktak csinálni, ahogy a legutóbbi pornóban látta. Kulcslyukon lesik, fogdossák, menekülne persze, ha tudna. De nem tud, mert olyan szépen kérik. Mondtam neki: tisztára Jerry Springer show az élete, még szerencse, hogy szomszédasszonya nincs. De van, mondta, megkúrta azt is, vagy háromszor is, ez valami szerencseszám nála. Megkúrt mindenkit, naná, az én dolgom, hogy higgyem, darabonként háromszor persze, geci borítja a tájat arrafelé, akkora nagy kan. Az egyetlen nő, aki biztonságban van tőle csak a nője. Őt állítólag havi egyszer szokta, hogy ne káráljon sokat.
Ragaszkodik hozzá, hogy bevegyem a maszlagot, bólogatok, hogy kedvére tegyek. Aztán, ha félóra múlva megjegyzem, hogy az a baja, hogy sose szexel, csak helyesel.
Az se szex, amit velem művel. Hagyom, hogy kiverje a farkam 2 naponta, de megtiltottam a beleülést vagy egyéb könnyelműséget. Ha kész vagyok, átül a géphez, ócska rimáknak irkál, szájbaélvezést néz, hantázik az anyósról, és a farkát veri. Délután 3-ig, minden alkalommal, tele a tököm.
Itt sorvad előttem, élete virágában, nem mer másfél éve senkihez se nyúlni.
Ultimátumot adtam: ma szűrés, hanta nincs, leszarom, nincs kifogás. 9-re itt legyen, 11-ig kell, hogy levegyék a vért, punk-tum, parancs.
*****
11 előtt 5 perccel jött. Azt hitte, megúszta.
- Sebaj, le se pakolj, megyünk az Interlabba, ott rendelnek még! Már fel is öltöztem, mehetünk.
- Be kell dugnom a telefont, töltenem kell - rimánkodott, és azonnal tette is. Miután bedugta, a gyomrához kapott.
- Ideges vagyok - kiabált ki a WC-ről - de ezen túl kell esnünk! Nem tudom, miért, de ettől mindig rám jön a szarás!
Rá is gyújtott, jelezvén, mennyire siet.
- Kifogáson gondolkodsz? - érdeklődtem. - Az ma nincs. Úgyse hiszem el, hogy nem érsz rá. Ha bedőlnék, 3-ig vernéd a farkad itt.
Még a gatyáját rángatta föl, máris kihúztam a telefont a töltőből, és a markába nyomtam.
- Megyünk, indulás!
Egy ideg volt az autóban. Rámförmedt, mit csapkodom az ajtót, ordibált a szembejövőkre, aztán telefonált, és telefonált megint, majd újra telefonált, taposta a gázt, fékezett nagyokat, aztán megint bőgette a motort.
- AIDS-ben akarok meghalni, nem itt az autódban - szóltam neki, de nem hatott.
A laborban pechje volt: olyan udvariasan fogadták, hogy nem köthetett senkibe, 5 perc alatt kész lett. Ettől fosott másfél évig.
- Ha negatív leszek, ezt a nőt megkúrom - fogadkozott kifelé. - Megkúrom az összest, akit kihagytam, 3 hétig csak kúrok!
- Ha pozitív leszel, teleélvezem a segged - nyugtattam, mert ilyenkor kell a vigasz. - De most már tényleg vigyázz: ha nekimegyünk valakinek, szétmállok itt neked. Minden csupa vér lesz, az én vérem, rád is fröccsen, ott a luk most a vénádon, belémegyek. Azt már tuti, hogy nem úszod meg.
- Ez már elég lassú? Lépésben megyek.
A Fiumein aztán odapörkölt megint. Megkönnyebbült, van 2 szabad napja. 3-ig ráér, játszik kicsit. A farkával persze, a gép előtt, nem húzom ki most már a tápkábelt neki.
Jár érte jutalomfalat.
Csütörtökön kap eredményt.
Ki tudja, mit.
2010. augusztus 16., hétfő
A kövezés szabadsága
Azt mondta a tv - a Blikk is megírta - hogy az énekesnő megfertőzte partnereit HIV-vel. Mert ugye pozitív már 1999 óta, összefeküdt fűvel - fával a cemendéje, 11 év alatt 3 pasassal is. Ennyit kapásból egy elhagyott anyuka is tejesít, de hát az más tészta.
És most persze szégyellje magát, beteszik a dutyiba, akár 10 évre is.
Elképzeltem, amint megkötözte partnereit, és erőszakkal rájuk tukmálta hüvelyváladékát az ártatlanul kapálózó áldozataira. Nőknél gyakori ez az erőszak, visszaélnek a gyönge férfiak védtelenségével, csakis így történhetett. Igaz, a tettes törékeny, madárcsontú szép nő, az a fajta, aki után fütyülnek az utcán, rejtély, hogy csinálhatta. A 3 pasast nem ábrázolta fotó, csak a hiv+ énekesnőt, arra lőcsölnek most mindent, ami megrekedt a népekben az 1350-es pestisjárvány óta.
A HIV fertőzött nő fő bűne, hogy nem figyelmeztette partnereit, hogy ő biza fertőzött. Gondolom, a partnerei friss HIV tesztet lobogtatva mászhattak az ágyába, teljesen tudtak magukról mindent, életük első bareback szexét művelték épp akkor, és amúgy is tiszta szüzek voltak.
Nem is tudom igazán, meddig tart még a népek gyerekkora: csak a másik lehet a hibás, az volt a geci, ők csak ártatlanul basztak, nem is gondolták volna, és hát amúgy se az ő dolguk magukra vigyázni.
Lesznek majd ügyvédek pro és kontra, ki tudja, melyik őskeresztény bigott vagy megcsalt házas - tuti, hogy lesz magánvéleményük, ami belefolyik a harcba. Aztán, ha pénze is van a nőnek, akkor nyilván élesebb csata várható, egy csórót senki le se szar.
Azt se tudom, ez nő képes volt-e fertőzni egyáltalán: 11 éve pozitív, jó ideje már tuti, hogy gyógyszert szed. Gyógyszerszedőként meg aligha fertőzhetett meg bárkit is, ha naponta ötször lovagoltak is rajta.
Érdekes ez a világ.
Ráneveltük magunk a tettesekre meg az áldozatokra.
Íme, itt van a gonosz mostoha, épp eteti Hófehérkével a mérgezett almát, de lebukott a bestia.
Ha lehetne még kövezni, rohannának százan. Mit százan, ezeren, egész Európa.
És most persze szégyellje magát, beteszik a dutyiba, akár 10 évre is.
Elképzeltem, amint megkötözte partnereit, és erőszakkal rájuk tukmálta hüvelyváladékát az ártatlanul kapálózó áldozataira. Nőknél gyakori ez az erőszak, visszaélnek a gyönge férfiak védtelenségével, csakis így történhetett. Igaz, a tettes törékeny, madárcsontú szép nő, az a fajta, aki után fütyülnek az utcán, rejtély, hogy csinálhatta. A 3 pasast nem ábrázolta fotó, csak a hiv+ énekesnőt, arra lőcsölnek most mindent, ami megrekedt a népekben az 1350-es pestisjárvány óta.
A HIV fertőzött nő fő bűne, hogy nem figyelmeztette partnereit, hogy ő biza fertőzött. Gondolom, a partnerei friss HIV tesztet lobogtatva mászhattak az ágyába, teljesen tudtak magukról mindent, életük első bareback szexét művelték épp akkor, és amúgy is tiszta szüzek voltak.
Nem is tudom igazán, meddig tart még a népek gyerekkora: csak a másik lehet a hibás, az volt a geci, ők csak ártatlanul basztak, nem is gondolták volna, és hát amúgy se az ő dolguk magukra vigyázni.
Lesznek majd ügyvédek pro és kontra, ki tudja, melyik őskeresztény bigott vagy megcsalt házas - tuti, hogy lesz magánvéleményük, ami belefolyik a harcba. Aztán, ha pénze is van a nőnek, akkor nyilván élesebb csata várható, egy csórót senki le se szar.
Azt se tudom, ez nő képes volt-e fertőzni egyáltalán: 11 éve pozitív, jó ideje már tuti, hogy gyógyszert szed. Gyógyszerszedőként meg aligha fertőzhetett meg bárkit is, ha naponta ötször lovagoltak is rajta.
Érdekes ez a világ.
Ráneveltük magunk a tettesekre meg az áldozatokra.
Íme, itt van a gonosz mostoha, épp eteti Hófehérkével a mérgezett almát, de lebukott a bestia.
Ha lehetne még kövezni, rohannának százan. Mit százan, ezeren, egész Európa.
2010. augusztus 15., vasárnap
Nehéz szülés
Napokig gondolkodtam, hogy is állok anyámmal. Arra jutottam: az ő emlékezete ment el, nem az enyém, elmegyek hozzá, rászánok pár napot, rendet rakok.
A fejemben hamarább lett meg a döntés, mint a lábamban: az egész péntek el nem indulással telt.
Szombaton hazakarikáztam. 45 km, nem a világ, 2 óra 45 perc, háztól házig, vonattal se hamarabb.
A lányomhoz mentem előbb. A kicsi jelezte, hogy fejlődik az agya: rám nézett, és elbőgte magát. Békét kötöttünk - fél óra, anyai asszisztenciával. Hurcolhattam aztán le - föl, még azt is kibírta, hogy leraktam. Vittem pár babaholmit, a lányom megmutatta neki darabonként mind. Van már kialakult ízlése: a cuccok jó részét unottan nézte, de a báránykástól elégedetten sivalkodott.
Biztatott lányom, hogy aludjak náluk, de elhárítottam: anyámozni fogok, nála alszom, ha kibírom.
Hisz egyedül él már 24 éve, mióta megözvegyült. Be-beugrunk hozzá, percekre, szűk órácskákra, azt is ritkán, a napok sokasága egyedül telik. Nincs mire emlékeznie, nem veszi körül család, gyengék a kapaszkodók.
Persze, ha elvisel, ha elviselem.
Elhatároztam, hogy szakítok az idegesítő szokással: ülünk a konyhában, nem csinálunk semmit, hallgatom passzívan, amiket mond. Ebből félóra a tűréshatárom. Szétvet a tétlenség, utálom a vendégszerepet. Kint süt a nap, levegő van, ehelyett bent, mint akit lekötöztek, fulladozhatok.
- Úgyse bírod ki - jósolt a lányom. - Gyere át este, megágyazok.
***
Viszonylag jó szakaszt fogtam ki anyámnál. Felismert most, bár kitartóan faggatott, melyikünk is járt nála utolsó ottlétemkor.
Feltűnt, milyen kevés a macska az udvaron. A múltkori 8 kismacskából csak két gervást láttam: hálni járt már ezekbe is a lélek. Az egyik csak csontváz, a másik talán a reggelt se éri meg. Fejét féloldalt tartva folyton balra körözött, két szeme beragadva. Orvoshoz kéne vinni, de leszarom. Nem én döntöttem a tartása mellett, hozzá se érnék, a gondolat is viszolyogtató.
- Ennyim van má csak - intett anyám az udvaron imbolygó ötre. - A mút hétän elütötte a szép feketémet valaki. Nem is tudom, hogy mászhatott be az útrú, kilógott szäginynek a bele. Most is hátú van a kamrába döglötten äggy szép macskám, az a sárga. Nem ástam még ee, föl akarom boncóni, hogy mi baja lähetätt. Fijam, äsző valamit?
- Köszönöm, ettem a lányomnál, tele vagyok - hárítottam el. Leszedtem az egyik hokedliról az össze macskagyanús párnát, s lesz, ami lesz, leültem.
- Tiszta kézzee főztem - sértődött meg anyám - eefogadhatod.
Az asztal tele volt friss szilvabefőttel. Hetek óta ez volt az eső kézzelfogható jel, hogy anyám csinált valamit. Amihez memória kell, meg munkamenet, meg odafigyelés. Talán tudja is, melyikünk ki, csak így ráz le, vagy új hobbi.
- Mäghalt az öreg pap - újságolta. Öreg vót má nagyon, de prédikát végig, csak az utósó 3 hetit tőtötte benn az otthonba, mer má nagybeteg vót. Nem is tudom, hova lätt az Ilonka néni. Tä tudtad, hogy az a papnak a felesége vót?
- A katolikus papok nem nősülnek, anyu. Az Ilonka néni meg nem ennek a papnak, hanem amelyik meghalt már 30 éve, annak volt a sógornője. A pap testvére volt az ura, de megözvegyült.
- Nem jó tudod, ennek vót a felesége, mer előbb mägnősűt, de osztán papnak áát. De idevätte a régi feségit, hogy főzzön rá.
Szegény öreg pap bácsi visszavonhatatlanul feleséget kapott anyámtól, gondoltam, nem abajgatom. De anyám tovább győzködött.
- Annak a réginek is Ilonka néni vót a felesége, mäg ennek is. Hát tudom én azt, fijam. Eejártam hozzá, ápótam az Ilonka nénit, beöntésäket attam neki, mäg vizes borogatást, nä keverj ängäm, mer most én sä tudom, melyik Ilonka vót.
Milyen fura fikciókat termel az agy, gondoltam.
- Úgy jöttem most, anyu, hogy segítek ezt - azt. Amit maga már nehezen bír. Fölmosok, vagy rendet rakok, vagy amit nem győz egyedül.
- Nem köll fijam, eelátok mindänt. Rend van itt, tisztaságot tartok. Mägcsinálom apránkint, fijam.
Láttam, kezd megsértődni, a takarítás fölajánlását koszosságnak vette.
- Akkor elásom a döglött macskát, ne bajlódjon vele.
- Nem köll, fijam, nem boncótam még föl. Majd elásom én. Oda, ahun a többi is van. De nem is äccerű, mer ez a piszok kutya kifigyeete a mútkó, amikó a tarkát elástam. Kikaparta, oszt idehozta a küszöbre nekäm, oszt másnap is, mer újra elástam. Agyoncsapom a piszok dögöt! - fenyegetőzött.
- Ne bántsa, csak macskát mentett a saját esze szerint. Nem ülünk ki az udvarra? Fülledt itt bent - mondtam, mert rosszul álltam az előtörő pisiszagot.
- Hova űnénk, fijam? Hát jó itt bent.
Láttam, szándékom hiábavaló, semmit se csinálhatok. Értelmetlen maradnom, a franc se akar még éjfélkor is tétlenül beszélgetni.
A kapuhoz menet anyám a lugasra mutatott.
- Nízd, fijam, mennyi szöllőm van. Läszakad szinte az egész. Ki kőne cseréni az oszlopokat, de nincs, aki mägcsinájja. Pedig mennyi borom länne belülle.
Anyám nem iszik bort, a szőlő direkttermő noha, méreg az alkoholisták maradék agyának, csak nyer az emberiség, ha ez a szőlő a lugason marad. Kivágni segítenék, oszlopokat állítani nem.
A biciklin megnéztem az órám: egy órát bírtam ki, pont.
Gondolkodtam aztán mindenfélén Pestig: győzött az evolúció, anyám föltalálta az önmagát elpusztító macskafajt. De az is lehet, hogy bolhát irtott: láttam két szokatlan flakon rovarirtót. Ha azzal fújta le a macskákat, kampec lehetett nekük attól is. Le szokták nyalni a szőrüket, gyomron át szar lehet a Chemotox. Csak 3 nagyot láttam, meg a két nyápic kicsit. Megvárom, hogy megdögöljenek, addig nem leszek állatvédő.
Kibírom.
Jó volt látni, hogy csak ennyi van.
Nem is értem a húgyszagot. Igaz, 1 hete több volt még a macska, lehet, hogy a szőnyegek őrzik a szagot.
Persze az is lehet, hogy inkontinencia. Ilyesmikről nem beszél anyám, rákérdezni meg nem fogok.
A fejemben hamarább lett meg a döntés, mint a lábamban: az egész péntek el nem indulással telt.
Szombaton hazakarikáztam. 45 km, nem a világ, 2 óra 45 perc, háztól házig, vonattal se hamarabb.
A lányomhoz mentem előbb. A kicsi jelezte, hogy fejlődik az agya: rám nézett, és elbőgte magát. Békét kötöttünk - fél óra, anyai asszisztenciával. Hurcolhattam aztán le - föl, még azt is kibírta, hogy leraktam. Vittem pár babaholmit, a lányom megmutatta neki darabonként mind. Van már kialakult ízlése: a cuccok jó részét unottan nézte, de a báránykástól elégedetten sivalkodott.
Biztatott lányom, hogy aludjak náluk, de elhárítottam: anyámozni fogok, nála alszom, ha kibírom.
Hisz egyedül él már 24 éve, mióta megözvegyült. Be-beugrunk hozzá, percekre, szűk órácskákra, azt is ritkán, a napok sokasága egyedül telik. Nincs mire emlékeznie, nem veszi körül család, gyengék a kapaszkodók.
Persze, ha elvisel, ha elviselem.
Elhatároztam, hogy szakítok az idegesítő szokással: ülünk a konyhában, nem csinálunk semmit, hallgatom passzívan, amiket mond. Ebből félóra a tűréshatárom. Szétvet a tétlenség, utálom a vendégszerepet. Kint süt a nap, levegő van, ehelyett bent, mint akit lekötöztek, fulladozhatok.
- Úgyse bírod ki - jósolt a lányom. - Gyere át este, megágyazok.
***
Viszonylag jó szakaszt fogtam ki anyámnál. Felismert most, bár kitartóan faggatott, melyikünk is járt nála utolsó ottlétemkor.
Feltűnt, milyen kevés a macska az udvaron. A múltkori 8 kismacskából csak két gervást láttam: hálni járt már ezekbe is a lélek. Az egyik csak csontváz, a másik talán a reggelt se éri meg. Fejét féloldalt tartva folyton balra körözött, két szeme beragadva. Orvoshoz kéne vinni, de leszarom. Nem én döntöttem a tartása mellett, hozzá se érnék, a gondolat is viszolyogtató.
- Ennyim van má csak - intett anyám az udvaron imbolygó ötre. - A mút hétän elütötte a szép feketémet valaki. Nem is tudom, hogy mászhatott be az útrú, kilógott szäginynek a bele. Most is hátú van a kamrába döglötten äggy szép macskám, az a sárga. Nem ástam még ee, föl akarom boncóni, hogy mi baja lähetätt. Fijam, äsző valamit?
- Köszönöm, ettem a lányomnál, tele vagyok - hárítottam el. Leszedtem az egyik hokedliról az össze macskagyanús párnát, s lesz, ami lesz, leültem.
- Tiszta kézzee főztem - sértődött meg anyám - eefogadhatod.
Az asztal tele volt friss szilvabefőttel. Hetek óta ez volt az eső kézzelfogható jel, hogy anyám csinált valamit. Amihez memória kell, meg munkamenet, meg odafigyelés. Talán tudja is, melyikünk ki, csak így ráz le, vagy új hobbi.
- Mäghalt az öreg pap - újságolta. Öreg vót má nagyon, de prédikát végig, csak az utósó 3 hetit tőtötte benn az otthonba, mer má nagybeteg vót. Nem is tudom, hova lätt az Ilonka néni. Tä tudtad, hogy az a papnak a felesége vót?
- A katolikus papok nem nősülnek, anyu. Az Ilonka néni meg nem ennek a papnak, hanem amelyik meghalt már 30 éve, annak volt a sógornője. A pap testvére volt az ura, de megözvegyült.
- Nem jó tudod, ennek vót a felesége, mer előbb mägnősűt, de osztán papnak áát. De idevätte a régi feségit, hogy főzzön rá.
Szegény öreg pap bácsi visszavonhatatlanul feleséget kapott anyámtól, gondoltam, nem abajgatom. De anyám tovább győzködött.
- Annak a réginek is Ilonka néni vót a felesége, mäg ennek is. Hát tudom én azt, fijam. Eejártam hozzá, ápótam az Ilonka nénit, beöntésäket attam neki, mäg vizes borogatást, nä keverj ängäm, mer most én sä tudom, melyik Ilonka vót.
Milyen fura fikciókat termel az agy, gondoltam.
- Úgy jöttem most, anyu, hogy segítek ezt - azt. Amit maga már nehezen bír. Fölmosok, vagy rendet rakok, vagy amit nem győz egyedül.
- Nem köll fijam, eelátok mindänt. Rend van itt, tisztaságot tartok. Mägcsinálom apránkint, fijam.
Láttam, kezd megsértődni, a takarítás fölajánlását koszosságnak vette.
- Akkor elásom a döglött macskát, ne bajlódjon vele.
- Nem köll, fijam, nem boncótam még föl. Majd elásom én. Oda, ahun a többi is van. De nem is äccerű, mer ez a piszok kutya kifigyeete a mútkó, amikó a tarkát elástam. Kikaparta, oszt idehozta a küszöbre nekäm, oszt másnap is, mer újra elástam. Agyoncsapom a piszok dögöt! - fenyegetőzött.
- Ne bántsa, csak macskát mentett a saját esze szerint. Nem ülünk ki az udvarra? Fülledt itt bent - mondtam, mert rosszul álltam az előtörő pisiszagot.
- Hova űnénk, fijam? Hát jó itt bent.
Láttam, szándékom hiábavaló, semmit se csinálhatok. Értelmetlen maradnom, a franc se akar még éjfélkor is tétlenül beszélgetni.
A kapuhoz menet anyám a lugasra mutatott.
- Nízd, fijam, mennyi szöllőm van. Läszakad szinte az egész. Ki kőne cseréni az oszlopokat, de nincs, aki mägcsinájja. Pedig mennyi borom länne belülle.
Anyám nem iszik bort, a szőlő direkttermő noha, méreg az alkoholisták maradék agyának, csak nyer az emberiség, ha ez a szőlő a lugason marad. Kivágni segítenék, oszlopokat állítani nem.
A biciklin megnéztem az órám: egy órát bírtam ki, pont.
Gondolkodtam aztán mindenfélén Pestig: győzött az evolúció, anyám föltalálta az önmagát elpusztító macskafajt. De az is lehet, hogy bolhát irtott: láttam két szokatlan flakon rovarirtót. Ha azzal fújta le a macskákat, kampec lehetett nekük attól is. Le szokták nyalni a szőrüket, gyomron át szar lehet a Chemotox. Csak 3 nagyot láttam, meg a két nyápic kicsit. Megvárom, hogy megdögöljenek, addig nem leszek állatvédő.
Kibírom.
Jó volt látni, hogy csak ennyi van.
Nem is értem a húgyszagot. Igaz, 1 hete több volt még a macska, lehet, hogy a szőnyegek őrzik a szagot.
Persze az is lehet, hogy inkontinencia. Ilyesmikről nem beszél anyám, rákérdezni meg nem fogok.
Angyali üdvözlet, Deák tér
Nem állok túl jól a bibliai történetek terén, de Sodoma és Gomorra históriája elég közkeletű. Az Úr ugye leküldé két angyalát, hogy kiderítse, talál-e egy igaz embert - de ahogy gyógyszer sincs mellékhatás nélkül, a két angyal sem. Hírük - illatuk - látványuk megbolondít mindenkit, felgerjednek férfiak és nők, azt már nem tudom, ér-e célt velük valaki is.
Egy fickóval kellett találkoznom a Deák téren, semleges ügyben, már mindegy, mi is. Az ördög tudja, mi lehetett a titka, de amint ránéztem, tudtam, hogy édes, tudtam, hogy hangja muzsikál, nélküle nélkülözhetetlen. Nem kelhet fel távollétében a nap, megáll az óra, ha közelébe ér, körülvesz, mint láng a fahasábot, két lábon járó sokkoló, kiüt, leterít.
Tárgyilagosan nézve egyszerű fickó, van, aki észre se venné talán. De volt valami kulcsa, ami pont belém illett, és rájöttem, szeretni tudok.
Igaz, ezt tán tudtam eddig is, csak a nem merés lefojtotta mélyre.
Nem találkozom vele többször - nem is akarok - nem ő a lényeg, hanem az érzés, amit adott.
Tudok szeretni, merek is, és szerethető vagyok.
Ajtó - ablak nyitva, rend van, az étel is készen, egyedül unatkozom.
Úgy kéne valaki... valaki, akitől viszontszeretve vagyok.
Egy fickóval kellett találkoznom a Deák téren, semleges ügyben, már mindegy, mi is. Az ördög tudja, mi lehetett a titka, de amint ránéztem, tudtam, hogy édes, tudtam, hogy hangja muzsikál, nélküle nélkülözhetetlen. Nem kelhet fel távollétében a nap, megáll az óra, ha közelébe ér, körülvesz, mint láng a fahasábot, két lábon járó sokkoló, kiüt, leterít.
Tárgyilagosan nézve egyszerű fickó, van, aki észre se venné talán. De volt valami kulcsa, ami pont belém illett, és rájöttem, szeretni tudok.
Igaz, ezt tán tudtam eddig is, csak a nem merés lefojtotta mélyre.
Nem találkozom vele többször - nem is akarok - nem ő a lényeg, hanem az érzés, amit adott.
Tudok szeretni, merek is, és szerethető vagyok.
Ajtó - ablak nyitva, rend van, az étel is készen, egyedül unatkozom.
Úgy kéne valaki... valaki, akitől viszontszeretve vagyok.
2010. augusztus 8., vasárnap
Csupa aggódás az élet
Vagy 5-6 éve történt, hogy találtak az egyik külső kerületben egy fej nélküli hullát. Uborkaszezon volt épp, az újságok hamar kitalálták, hogy ez bizony egy HIV fertőzött ukrán maffiózó teste. Az eltűnt fej pedig csaknem akkora szenzációt keltett, mint a Mester és Margarítában Berlioz eltűnt feje.
Jó pár hétre aztán meglett a fej is a Gellért hegyen.
Felhívott egy aggódó néni akkoriban, féltette az életét. Nem az ukránoktól tartott, hanem a kutyájában rendült meg a bizalma. Elmondta: a hegyre jár ki sétáltatni - szaratni a kedvencét, de az a dög folyton szaladgál, mindent összeszed, összenyal, aztán összenyalja őt is. Mi van, ha megtalálta a fejet? És ha most ő AIDS-es?
***
Kérdés:
Ha egy AIDS-es a földre köp, vagy földhöz csapja a taknyát, azt megeszi egy tyúk, aztán tojik, akkor a tojástól el lehet kapni a HIV-et?
***
Fiatalember, meséli, elvitték a vőlegényt legénybúcsúzni. Az egész brancs, voltak, vagy tízen. Bárba mentek, akadtak lányok is, ott szoktak gogózni, nagy buli volt, el is vitték egy kanyarra őket. Be volt rúgva ő is, nem tudja már, használt-e gumit. Kérdi: kaphatott-e esetleg valamit?
Nem nyugtatta meg egyáltalán a "persze". Javasoltam, 5 hét múlva szűrés, addig szex csak gumival, és figyelje magát, produkál-e tünetet tripperre, herpeszre, szifiliszre.
Hát, szívás, mondta. Szól is a többieknek. Nekük még csak-csak, de mi lesz a vőlegénnyel? Hétvégén lagzi, aztán meg nászút. Hogy térjen át pont most gumi nélküli szexről védekezősre?
Jó pár hétre aztán meglett a fej is a Gellért hegyen.
Felhívott egy aggódó néni akkoriban, féltette az életét. Nem az ukránoktól tartott, hanem a kutyájában rendült meg a bizalma. Elmondta: a hegyre jár ki sétáltatni - szaratni a kedvencét, de az a dög folyton szaladgál, mindent összeszed, összenyal, aztán összenyalja őt is. Mi van, ha megtalálta a fejet? És ha most ő AIDS-es?
***
Kérdés:
Ha egy AIDS-es a földre köp, vagy földhöz csapja a taknyát, azt megeszi egy tyúk, aztán tojik, akkor a tojástól el lehet kapni a HIV-et?
***
Fiatalember, meséli, elvitték a vőlegényt legénybúcsúzni. Az egész brancs, voltak, vagy tízen. Bárba mentek, akadtak lányok is, ott szoktak gogózni, nagy buli volt, el is vitték egy kanyarra őket. Be volt rúgva ő is, nem tudja már, használt-e gumit. Kérdi: kaphatott-e esetleg valamit?
Nem nyugtatta meg egyáltalán a "persze". Javasoltam, 5 hét múlva szűrés, addig szex csak gumival, és figyelje magát, produkál-e tünetet tripperre, herpeszre, szifiliszre.
Hát, szívás, mondta. Szól is a többieknek. Nekük még csak-csak, de mi lesz a vőlegénnyel? Hétvégén lagzi, aztán meg nászút. Hogy térjen át pont most gumi nélküli szexről védekezősre?
A legbiztonságosabb szex
Egyik haverommal beszélgettem a neten. Szomorkodott, mert valami folyása van. Úgy készül az orvoshoz, mintha hóhérhoz menne.
Adtam neki pár praktikus infót: ne pisáljon vizsgálat előtt jó darabig, hogy összegyűljön a húgycsövében elég váladék, ha meg kezelést kap, ne igyon, ne szexeljen. Az ivás nem érdekelte sose, de a szexmegvonás már most lehorgasztotta.
A haver az haver: fölajánlottam neki kölcsönbe a guminőmet.
Nálam abszolút kihasználatlan, megkímélt darab, még Bé állított be vele bő egy éve. Akkoriban az lehetett a teóriája, hogy aki aidses, annak kell valami vigasz, egy melegnek guminőt adni meg főnyeremény szinte. Fel is fújta nyomban, egész beleszédült. A szobát átható úszógumibűz lepte be azonnal, megült mindenütt, kétnapi kereszthuzat tudta csak felejtetni. Szépen mondta a guminéni az "O" betűt, rózsaszín műtestéből kicsit kilógott vérvörös műhüvelye és művégbele. Összegányolt termék, csupa sorja, ha valaki beledugja a micsodáját, tuti, hogy elvágja neki.
Dobozban van azóta is, megúszta a tavaszi lomtalanítást. Gondoltam pedig, hogy felfújom, és kidobom az ablakon, vigye csak a szél - de hát a szégyen, hogy meglátja valaki... Ilyet csak heterók tarthatnak, magyarázkodhatnék.
Na, ezt ajánlottam fel. Guminéni immunja erős, mint a vas, megfertőzhetetlen. Ha meg nem akarja, mert diszkriminálja benne a nőt, dugja meg műfasszal, guminéni nem igényes. Jót szórakoztunk ezen: feltaláltuk a 21. század legbiztonságosabb szexét, ettől aztán tuti, hogy nem terjed az AIDS.
Mondtam neki: ha kétségei vannak mégis, a Karolina utat föl ne hívja.
Ott megtudná, hogyha guminőt basz egy műfasz, és ha elgázolja őket egy gyorsvonat, annak elszáll egy kereke, és eltalál egy arra szálló repülőgépet, amin ül egy AIDS-es, akkor a Boeing felrobban, szétmállik az aidses, véreső hull a földre, és ha őt megharapja épp egy krokodil, akkor az kész pech.
Adtam neki pár praktikus infót: ne pisáljon vizsgálat előtt jó darabig, hogy összegyűljön a húgycsövében elég váladék, ha meg kezelést kap, ne igyon, ne szexeljen. Az ivás nem érdekelte sose, de a szexmegvonás már most lehorgasztotta.
A haver az haver: fölajánlottam neki kölcsönbe a guminőmet.
Nálam abszolút kihasználatlan, megkímélt darab, még Bé állított be vele bő egy éve. Akkoriban az lehetett a teóriája, hogy aki aidses, annak kell valami vigasz, egy melegnek guminőt adni meg főnyeremény szinte. Fel is fújta nyomban, egész beleszédült. A szobát átható úszógumibűz lepte be azonnal, megült mindenütt, kétnapi kereszthuzat tudta csak felejtetni. Szépen mondta a guminéni az "O" betűt, rózsaszín műtestéből kicsit kilógott vérvörös műhüvelye és művégbele. Összegányolt termék, csupa sorja, ha valaki beledugja a micsodáját, tuti, hogy elvágja neki.
Dobozban van azóta is, megúszta a tavaszi lomtalanítást. Gondoltam pedig, hogy felfújom, és kidobom az ablakon, vigye csak a szél - de hát a szégyen, hogy meglátja valaki... Ilyet csak heterók tarthatnak, magyarázkodhatnék.
Na, ezt ajánlottam fel. Guminéni immunja erős, mint a vas, megfertőzhetetlen. Ha meg nem akarja, mert diszkriminálja benne a nőt, dugja meg műfasszal, guminéni nem igényes. Jót szórakoztunk ezen: feltaláltuk a 21. század legbiztonságosabb szexét, ettől aztán tuti, hogy nem terjed az AIDS.
Mondtam neki: ha kétségei vannak mégis, a Karolina utat föl ne hívja.
Ott megtudná, hogyha guminőt basz egy műfasz, és ha elgázolja őket egy gyorsvonat, annak elszáll egy kereke, és eltalál egy arra szálló repülőgépet, amin ül egy AIDS-es, akkor a Boeing felrobban, szétmállik az aidses, véreső hull a földre, és ha őt megharapja épp egy krokodil, akkor az kész pech.
2010. augusztus 4., szerda
Nem élet ez már
Anyám ránézésre teljesen jó állapotban volt. Mesélt valamit: nézte a tévét - zörögtek kint a macskák - kiment - bejött, logikailag tiszta. Ismerős történet, bejárt helyszínek, napi rutin. Azt hittem, kifogtam nála egy jó pillanatot.
Aztán a gázbojlert kezdte szidni.
- Az vót a jó, amelyik villannyaa mänt, de ez a gázos csak a méräg nekäm, fijam. Nem akartam, de az apátok ezt rakatta fő. Nekäd ugyan nem apád, mert tä még az első uramtú vagy. Ez a második, ez rakatta fő.
- Anyu, magának csak egy férje volt. Meghalt 1986-ban. 24 éve már. Nincs másik, azóta se.
- Nincs? Hát akkó ez ki? - és tesómra célzott. - BB. Hát ez nem az uram?
- Nem anyu, BB a fia.
- Télleg? De érdekäs - és jól láthatóan elgondolkozott. Érdekesnek találhatta, mert tovább kérdezett.
- Oszt hogy-hogy a fijam nekäm? Nem értäm, fijam.
- Egyszerű: maga szülte 1950-ben. Úgy lett a fia.
- Oszt akkó most tä melyik vagy?
Megmondtam neki, bár nem gondoltam, hogy értelme van.
- Jaj, má tä is összevissza beszész... eefeljetesz mindänt, oszt összekeversz. Az a másik fijam. Má tä is felejtős vagy.
Nem tudom, mi lehet anyám fejében még. Nem tudom, maradtak-e emlékei, tud-e álmodni valamit. A házat ismeri még, ahol lakik - itt élt le 78 évet - a macskák, a kutya, az is a fejében van. Ismeri még az utat a boltig, de az is lehet, hogy már csak a kutya vezeti haza. Van titka is még: az a pénz, amit az egyik földjéért kapott. Nem hozta haza, takarékban van. Azt majd a fiainak adja. Csak már nem tudja, ki a fia.
Azt sem tudom, engem kinek gondol.
Át akartam ölelni, amikor eljöttem. Nem vette észre, vagy csak idegen voltam neki, arrébb csoszogott.
- Hogy összement maga, anyu... egészen összetöpörödött.
- Jaj, hát nem is ättél sämmit, nä mänjél még. Főzzek valamit, fijam?
Visszanéztem az utca végéről. Kint állt a kapuban, és úgy integetett utánam, mint amikor még tudta, ki után integet.
Rossz szerep ez az új. Cserbenhagyó vagyok.
Aztán a gázbojlert kezdte szidni.
- Az vót a jó, amelyik villannyaa mänt, de ez a gázos csak a méräg nekäm, fijam. Nem akartam, de az apátok ezt rakatta fő. Nekäd ugyan nem apád, mert tä még az első uramtú vagy. Ez a második, ez rakatta fő.
- Anyu, magának csak egy férje volt. Meghalt 1986-ban. 24 éve már. Nincs másik, azóta se.
- Nincs? Hát akkó ez ki? - és tesómra célzott. - BB. Hát ez nem az uram?
- Nem anyu, BB a fia.
- Télleg? De érdekäs - és jól láthatóan elgondolkozott. Érdekesnek találhatta, mert tovább kérdezett.
- Oszt hogy-hogy a fijam nekäm? Nem értäm, fijam.
- Egyszerű: maga szülte 1950-ben. Úgy lett a fia.
- Oszt akkó most tä melyik vagy?
Megmondtam neki, bár nem gondoltam, hogy értelme van.
- Jaj, má tä is összevissza beszész... eefeljetesz mindänt, oszt összekeversz. Az a másik fijam. Má tä is felejtős vagy.
Nem tudom, mi lehet anyám fejében még. Nem tudom, maradtak-e emlékei, tud-e álmodni valamit. A házat ismeri még, ahol lakik - itt élt le 78 évet - a macskák, a kutya, az is a fejében van. Ismeri még az utat a boltig, de az is lehet, hogy már csak a kutya vezeti haza. Van titka is még: az a pénz, amit az egyik földjéért kapott. Nem hozta haza, takarékban van. Azt majd a fiainak adja. Csak már nem tudja, ki a fia.
Azt sem tudom, engem kinek gondol.
Át akartam ölelni, amikor eljöttem. Nem vette észre, vagy csak idegen voltam neki, arrébb csoszogott.
- Hogy összement maga, anyu... egészen összetöpörödött.
- Jaj, hát nem is ättél sämmit, nä mänjél még. Főzzek valamit, fijam?
Visszanéztem az utca végéről. Kint állt a kapuban, és úgy integetett utánam, mint amikor még tudta, ki után integet.
Rossz szerep ez az új. Cserbenhagyó vagyok.
Elvarratlanul
Tesóm még hazafelé, a vonaton felhívott:
- Te! Mikor beszété a mutärraa? Hívd már fő, mert nekäm nyavalyog, hogy egyiktäk sä keresi.
Anyámtól átmentem hozzá. Nem találtam otthon, Zsigához ment borozni. Ráér, szabadságon van 1 hónapja, holnaptól hivatalos nyugdíjas lesz. Sógornőm otthon tett-vett, meglepődött, hogy elmentem.
Ritkán járok feléjük. Havonta - hathetente hazanézek. Lányomozok egy darabig, aztán anyám - tőle meg visszamenekülök Pestre, másokra nem marad kedv, idő.
Előkeveredett tesóm is lassan. Haragszik rám folyamatosan - megcsaltam, elhagytam, elköltöztem arra a kibaszott Pestre. Ő azt tervezte, borozgatunk majd hetente, meghányjuk-vetjük a világ sorát, szidjuk a komenistákat, éltetjük Orbánt.
- Az Isten faszát ezäkbe a kibaszott öregasszonyokba! - kezdett mérgelődni. - Látod, ägy öregembär tudja, mi a rend. Az, ha mägöregszik, mäghal rendäsen. De ezäk a vínasszonyok olyan szívósak, hogy az istennek sä tudnak mäghalni. Mägérik a saját csúfságukat. Nízd mäg a mutert, eemänt tejjesen az esze. Most is azzaa baszta föl az agyam, hogy bejelentäm neki a gázt, kikűdik, hogy 40 ezer. Aszongya erre, hogy neki erre nincs péze. pedig előre mägbeszétem vele.
- Mitől fizet ennyit? Azt mondja nekem, hogy befizettél neki 60 ezret, meg 48-at a múlt hónapban. Már ha adni lehet arra valamit, amit beszél.
- Én? Sämmit sä fizettem eddig. Hát épp ez az! Nem fizet már ägy ideje sämmit, de níztem a gázóráját, annyit eefogyasztott most is, mint én télän.
- Mert fűteni szokott, azt mondja, fázik.
- Fűt? Most, nyáron? Hát má ennyire eemänt az esze? Nem szoktam bemänni hozzá, csak az udvarra, de ott is tekeri a gyomrom a macskaszag. Észre sä vättem.
Meglepődtem, mert tesóm szinte naponta elmegy anyámhoz. Nem vette mégse észre, hogy anyám mennyire megváltozott. Abban a hitben van, hogy anyám tudja, ki ő, hisz azt mondja neki: "fijam". Azt még hagyja, hogy rendezkedjen, ha valami bekrepál nála, de pénzt a csekkbefizetésre nem ad, mert nem tudja, ki ő. Idegen.
- A neved se tudja. Ha meg eszébe jut, nem tudja, ki vagy. Vagy velem kever, vagy azt mondja rád: "apátok".
Elképedve nézett.
- Nyugi, engem se tud hova tenni. Most jöttem tőle, elmondtam neki párszor, ki vagyok. Integetett utánam a kapuból, de azt már ki tudja, kinek.
- Hát, nem tudom, mi läsz. Annak az istenfasza F-nek nem szóhatok, mert bebassza valami eefekvőbe. Tä mäg főmész arra a kibaszott Pestre, ide sä szarsz.
Lementünk a pincébe. A plafonon lesbenálló szúnyogok azonnal a lábamra vetették maguk, míg tesóm töltötte a bort.
- Mägöregszünk mind, oszt ilyen istenverte hülyék läszünk. Na, igyunk! Hónaptú má hivatalosan is nyugdíjas läszäk. Na, Isten éltessän!
- Te! Mikor beszété a mutärraa? Hívd már fő, mert nekäm nyavalyog, hogy egyiktäk sä keresi.
Anyámtól átmentem hozzá. Nem találtam otthon, Zsigához ment borozni. Ráér, szabadságon van 1 hónapja, holnaptól hivatalos nyugdíjas lesz. Sógornőm otthon tett-vett, meglepődött, hogy elmentem.
Ritkán járok feléjük. Havonta - hathetente hazanézek. Lányomozok egy darabig, aztán anyám - tőle meg visszamenekülök Pestre, másokra nem marad kedv, idő.
Előkeveredett tesóm is lassan. Haragszik rám folyamatosan - megcsaltam, elhagytam, elköltöztem arra a kibaszott Pestre. Ő azt tervezte, borozgatunk majd hetente, meghányjuk-vetjük a világ sorát, szidjuk a komenistákat, éltetjük Orbánt.
- Az Isten faszát ezäkbe a kibaszott öregasszonyokba! - kezdett mérgelődni. - Látod, ägy öregembär tudja, mi a rend. Az, ha mägöregszik, mäghal rendäsen. De ezäk a vínasszonyok olyan szívósak, hogy az istennek sä tudnak mäghalni. Mägérik a saját csúfságukat. Nízd mäg a mutert, eemänt tejjesen az esze. Most is azzaa baszta föl az agyam, hogy bejelentäm neki a gázt, kikűdik, hogy 40 ezer. Aszongya erre, hogy neki erre nincs péze. pedig előre mägbeszétem vele.
- Mitől fizet ennyit? Azt mondja nekem, hogy befizettél neki 60 ezret, meg 48-at a múlt hónapban. Már ha adni lehet arra valamit, amit beszél.
- Én? Sämmit sä fizettem eddig. Hát épp ez az! Nem fizet már ägy ideje sämmit, de níztem a gázóráját, annyit eefogyasztott most is, mint én télän.
- Mert fűteni szokott, azt mondja, fázik.
- Fűt? Most, nyáron? Hát má ennyire eemänt az esze? Nem szoktam bemänni hozzá, csak az udvarra, de ott is tekeri a gyomrom a macskaszag. Észre sä vättem.
Meglepődtem, mert tesóm szinte naponta elmegy anyámhoz. Nem vette mégse észre, hogy anyám mennyire megváltozott. Abban a hitben van, hogy anyám tudja, ki ő, hisz azt mondja neki: "fijam". Azt még hagyja, hogy rendezkedjen, ha valami bekrepál nála, de pénzt a csekkbefizetésre nem ad, mert nem tudja, ki ő. Idegen.
- A neved se tudja. Ha meg eszébe jut, nem tudja, ki vagy. Vagy velem kever, vagy azt mondja rád: "apátok".
Elképedve nézett.
- Nyugi, engem se tud hova tenni. Most jöttem tőle, elmondtam neki párszor, ki vagyok. Integetett utánam a kapuból, de azt már ki tudja, kinek.
- Hát, nem tudom, mi läsz. Annak az istenfasza F-nek nem szóhatok, mert bebassza valami eefekvőbe. Tä mäg főmész arra a kibaszott Pestre, ide sä szarsz.
Lementünk a pincébe. A plafonon lesbenálló szúnyogok azonnal a lábamra vetették maguk, míg tesóm töltötte a bort.
- Mägöregszünk mind, oszt ilyen istenverte hülyék läszünk. Na, igyunk! Hónaptú má hivatalosan is nyugdíjas läszäk. Na, Isten éltessän!
Unokázás
Óvatosan álltam meg a kiságy mellett, nehogy frászt kapjon tőlem. Mégiscsak ritkán lát. Kíváncsian nézegetett, érdekesnek talált. Az orra elé tartott játékokat érdeklődve nézegette egy darabig. Volt, amit megfogott, az érdekeseket a szájába gyömöszölte rágni kicsit. Aztán legörbült a szája, bömbölni kezedett.
- Vedd ki, azt akarja- mondta a lányom. - Elronthatod kicsit.
Ölembe vettem, kiültünk a konyhába nézelődni. Az ásványvizes flakon nagyon bejött neki, élénk karlengetéssel és biciklizéssel jelezte tetszését.
Néha hátratekerte a fejét, és jól megnézett magának. Éreztem, milyen izmos a pici háta, jót tesz neki a folyamatos tekergés. Finom babaszaga volt, mélyreszívtam, mint a tavaszi jószagot.
Nagyon érdekes még minden, és nagyon kíváncsi mindenre még. Ha szólt hozzá az anyja, fülig ért rögtön a szája. Elégedett, boldog kisgyerek. Jó érzés.
Amikor visszatette lányom a járókába, nyekergett picit - kellett volna még a kényeztetés - aztán buzgón gyakorolta a hasrafordulást. A körérakott játékok némelyikét megfogta, rágni kezdte, majd hirtelen felsírt.
- A pici foga... fáj neki még. Bizony ám, kint van már két fogunk - kommentált lányom. - Ha ordít, nézd meg, csak akkor látni.
De nem sírt. Játszogatott egy gumihallal, babanyelven magyarázott is hozzá.
- Okos! - állapítottam meg. - Érdekli minden.
Senki se mondott ellent. Részrehajló volt az egész társaság.
- Vedd ki, azt akarja- mondta a lányom. - Elronthatod kicsit.
Ölembe vettem, kiültünk a konyhába nézelődni. Az ásványvizes flakon nagyon bejött neki, élénk karlengetéssel és biciklizéssel jelezte tetszését.
Néha hátratekerte a fejét, és jól megnézett magának. Éreztem, milyen izmos a pici háta, jót tesz neki a folyamatos tekergés. Finom babaszaga volt, mélyreszívtam, mint a tavaszi jószagot.
Nagyon érdekes még minden, és nagyon kíváncsi mindenre még. Ha szólt hozzá az anyja, fülig ért rögtön a szája. Elégedett, boldog kisgyerek. Jó érzés.
Amikor visszatette lányom a járókába, nyekergett picit - kellett volna még a kényeztetés - aztán buzgón gyakorolta a hasrafordulást. A körérakott játékok némelyikét megfogta, rágni kezdte, majd hirtelen felsírt.
- A pici foga... fáj neki még. Bizony ám, kint van már két fogunk - kommentált lányom. - Ha ordít, nézd meg, csak akkor látni.
De nem sírt. Játszogatott egy gumihallal, babanyelven magyarázott is hozzá.
- Okos! - állapítottam meg. - Érdekli minden.
Senki se mondott ellent. Részrehajló volt az egész társaság.
2010. augusztus 3., kedd
Ez van
Jó volt átölelni. Most találkoztam vele először, mióta tudja, hogy pozitív. Nagyon örültem jöttének, hosszasan dédelgettem, amint becsukódott mögötte az ajtó. Néztem kisfiús mosolyát - jó látni egy meglett, szép szál dalián.
- Azt hittem, félni fogsz tőlem - mondta, és szemembe mosolygott megint. Úgy hatott rám, mint a varázsolás, bizsergett minden porcikám.
Csak a szeretkezés után kérdeztem tőle:
- Tőlem kaptad? Vagy valaki mástól?
- Ki tudja? Szerintem nem tőled. Elég rossz gyerek voltam én - és szégyellősen elmosolyodott.
- Hogy fogadtad?
- Hát... benne volt a pakliban. De a párom biztatott. Azt mondta, titkoljam, ne tudja más.
- Ő? Megúszta?
- Nem tudom. Nem akar elmenni. Azt mondta, ha úgy van is, inkább nem akarja tudni.
Néztem szeme zöldjének mély kútját.
Nekem pont olyan kedves, mint bármikor eddig.
Kár szegényért, megúszhatta volna igazán.
Ártatlanul, kíváncsin leste, mit nézek hosszasan rajta, apró gödröcskék villantak fel arcán a cirógatás nyomán.
- Én titkolni foglak, nyugi. Bolond leszek kikotyogni... rögtön lecsapna rád a konkurencia. Ilyen klassz, szép férfi... nem hagynának nekem belőled semmi. Üzleti titok maradsz, na!
Nem akart a HIV-ről beszélni, csak megpihenni, nyugin. Álmos volt tán, vagy fáradt. Hozzábújtam. Megnyugtató volt érezni a szétáradó békét. Hisz haragudhatna is. Rám, vagy a világra, egyre megy.
- Azt hittem, félni fogsz tőlem - mondta, és szemembe mosolygott megint. Úgy hatott rám, mint a varázsolás, bizsergett minden porcikám.
Csak a szeretkezés után kérdeztem tőle:
- Tőlem kaptad? Vagy valaki mástól?
- Ki tudja? Szerintem nem tőled. Elég rossz gyerek voltam én - és szégyellősen elmosolyodott.
- Hogy fogadtad?
- Hát... benne volt a pakliban. De a párom biztatott. Azt mondta, titkoljam, ne tudja más.
- Ő? Megúszta?
- Nem tudom. Nem akar elmenni. Azt mondta, ha úgy van is, inkább nem akarja tudni.
Néztem szeme zöldjének mély kútját.
Nekem pont olyan kedves, mint bármikor eddig.
Kár szegényért, megúszhatta volna igazán.
Ártatlanul, kíváncsin leste, mit nézek hosszasan rajta, apró gödröcskék villantak fel arcán a cirógatás nyomán.
- Én titkolni foglak, nyugi. Bolond leszek kikotyogni... rögtön lecsapna rád a konkurencia. Ilyen klassz, szép férfi... nem hagynának nekem belőled semmi. Üzleti titok maradsz, na!
Nem akart a HIV-ről beszélni, csak megpihenni, nyugin. Álmos volt tán, vagy fáradt. Hozzábújtam. Megnyugtató volt érezni a szétáradó békét. Hisz haragudhatna is. Rám, vagy a világra, egyre megy.
2010. augusztus 2., hétfő
Magyarok mérges nyilai
Nézegetem a fickó képét az iwiwen.
Fiatalember, fekete pólóban, rajta piktogram: zsidócsillag szemétkukába kerül.
14 fotó, legtöbbjén árpádsávos zászló, külön képen a magyar hiszekegy.
Gondolom, esténként arra verheti.
Azt mondja ismerősöm: pár éve feljött hozzá ez a fickó Szögedébül. Épp Hanuka volt a Nyugati előtt. Táncolgattak egy kicsit ott, aztán elvitte a lakására. Nem volt egy nagy gebasz, csak leszopta a srácot, és megdugta. Hívta később is, de nem merte a fickó a lábát még egyszer Pestre tenni. Hogy a seggét csípte a Hanuka, vagy a lába szárán folyt végig az áldás, ki tudja már.
Biztos azóta nagyon haragudhat Pestre, vagy a buzikra.
Vagy titkon kísérti az emlék, amint gyakják.
Gondolkodtam, írjak-e neki: "egy haverom mondta, jó vagy az ágyban".
Aztán elvetettem: olyan fiatal hozzám...
Fiatalember, fekete pólóban, rajta piktogram: zsidócsillag szemétkukába kerül.
14 fotó, legtöbbjén árpádsávos zászló, külön képen a magyar hiszekegy.
Gondolom, esténként arra verheti.
Azt mondja ismerősöm: pár éve feljött hozzá ez a fickó Szögedébül. Épp Hanuka volt a Nyugati előtt. Táncolgattak egy kicsit ott, aztán elvitte a lakására. Nem volt egy nagy gebasz, csak leszopta a srácot, és megdugta. Hívta később is, de nem merte a fickó a lábát még egyszer Pestre tenni. Hogy a seggét csípte a Hanuka, vagy a lába szárán folyt végig az áldás, ki tudja már.
Biztos azóta nagyon haragudhat Pestre, vagy a buzikra.
Vagy titkon kísérti az emlék, amint gyakják.
Gondolkodtam, írjak-e neki: "egy haverom mondta, jó vagy az ágyban".
Aztán elvetettem: olyan fiatal hozzám...
2010. augusztus 1., vasárnap
Hete romantik
Az asszony igän orrol az urára: iszik, osztán végighortyogja az iccakát, az ágyban mást már alig muzsikál. Gondolja reggel, itt az idő, odatromfol neki.
- Jaj, ídös uram, képzejje kend, mit ámottam.
- No, mit, asszon?
- Hát, olyan vásárba vótam, ahun faszokat árúúnak. Az elejin ménkűnagyok vótak, mägfogni is alig mertem. Osztán bejjebb mäg nagyok, vastagok, rendässek, göndörszőrűk, olyan igazi neköm valók. Vótak osztán a közepin kisebbek is, de akkó má nem vót annyi időm, hogy időzzek közibük.
- Osztán, asszon, az änyimét láttad-e? - dagadt az ember mellye.
- Jaj, uram, nem vót neköm má időm annyira hátramänni a nyamvatt nudlik közé, hogy a magáét lássam - nyelvelt vele élete párja.
Hát, igön mérges lätt az embör, hogy az asszon így lägyalázta. Alig várta, hogy visszaggya a kőcsönt. Másnap má kora hajnalban fölrázta a némbört.
- Hé, feleség! Íbreggyé mán! Képzeed, mit ámottam!
- Na, ugyan mit ámodott kee?
- Hát, pinavásárba mäntem ámomba. Nagyon-nagy vásár vót! Az elejibe szép kis szűkek vótak, osztán bejjebb má olyan járatosak. Hátúú meg azok a cafrangos nagy csatakosak.
- Osztán az én kis picurka-aranyosomat látta-ä kee?
- Hát persze, hogy láttam! Hogynä láttam vóna? Hát abba tartották a vásárt!
- Jaj, ídös uram, képzejje kend, mit ámottam.
- No, mit, asszon?
- Hát, olyan vásárba vótam, ahun faszokat árúúnak. Az elejin ménkűnagyok vótak, mägfogni is alig mertem. Osztán bejjebb mäg nagyok, vastagok, rendässek, göndörszőrűk, olyan igazi neköm valók. Vótak osztán a közepin kisebbek is, de akkó má nem vót annyi időm, hogy időzzek közibük.
- Osztán, asszon, az änyimét láttad-e? - dagadt az ember mellye.
- Jaj, uram, nem vót neköm má időm annyira hátramänni a nyamvatt nudlik közé, hogy a magáét lássam - nyelvelt vele élete párja.
Hát, igön mérges lätt az embör, hogy az asszon így lägyalázta. Alig várta, hogy visszaggya a kőcsönt. Másnap má kora hajnalban fölrázta a némbört.
- Hé, feleség! Íbreggyé mán! Képzeed, mit ámottam!
- Na, ugyan mit ámodott kee?
- Hát, pinavásárba mäntem ámomba. Nagyon-nagy vásár vót! Az elejibe szép kis szűkek vótak, osztán bejjebb má olyan járatosak. Hátúú meg azok a cafrangos nagy csatakosak.
- Osztán az én kis picurka-aranyosomat látta-ä kee?
- Hát persze, hogy láttam! Hogynä láttam vóna? Hát abba tartották a vásárt!
Cida, cida, suicida
Azt akarta tegnap este egy ismeretlen hívóm, hogy a zsebébe tesz, és hallgassam végig, amint kiugrik az ablakon.
Haragudott rám, nagyon. Azonnal, amint felhívott.
Valakire haragudnia kellett.
Nem nekem szólt, tudom.
Nem értette, miért nem teszem le a telefont.
Megszakította párszor, hogy próbára tegyen, várom-e még.
Aztán megjelent benne a szánalom. Nem szar neki, nincs padlón, csak ugrós a kedve. Tegyem már le, hagyjam ott.
Ne aggódjak érte.
Vagy bont egy sört, ablakhoz megy, a zsebébe teszi a telefont. Hallgassam végig azt az utolsó percet, legyek vele.
Amíg zuhan.
Miért nem teszem még le?
Menjek már haza, letelt rég a munkaidő.
Itt vagyok még?
Miért vagyok itt még?
Hosszú csendek,
aztán letette
végleg.
Sokáig vártam, hív-e megint.
Imádkoztam a sörhöz, hogy
álmos legyen.
Ágyhoz,
és ne ablakhoz vigye.
Talán alszik.
Talán szót fogad.
Talán begyalogol a kórházba:
"meg akarom ölni magam"
Talán bont még egy sört.
Talán ugrik.
Talán hív holnap újra.
Csak a "talán" a fix pont.
Haragudott rám, nagyon. Azonnal, amint felhívott.
Valakire haragudnia kellett.
Nem nekem szólt, tudom.
Nem értette, miért nem teszem le a telefont.
Megszakította párszor, hogy próbára tegyen, várom-e még.
Aztán megjelent benne a szánalom. Nem szar neki, nincs padlón, csak ugrós a kedve. Tegyem már le, hagyjam ott.
Ne aggódjak érte.
Vagy bont egy sört, ablakhoz megy, a zsebébe teszi a telefont. Hallgassam végig azt az utolsó percet, legyek vele.
Amíg zuhan.
Miért nem teszem még le?
Menjek már haza, letelt rég a munkaidő.
Itt vagyok még?
Miért vagyok itt még?
Hosszú csendek,
aztán letette
végleg.
Sokáig vártam, hív-e megint.
Imádkoztam a sörhöz, hogy
álmos legyen.
Ágyhoz,
és ne ablakhoz vigye.
Talán alszik.
Talán szót fogad.
Talán begyalogol a kórházba:
"meg akarom ölni magam"
Talán bont még egy sört.
Talán ugrik.
Talán hív holnap újra.
Csak a "talán" a fix pont.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)