2010. szeptember 30., csütörtök

Kis idő, nagy idő

"...hogy erre a kis időre már minek..." - olvastam egyik ismerősöm blogjában.

A kis idő is nagy idő, ha hagyjuk annak lenni.

2 óra pl. nem sok, nekem mégis elegendő volt fertőzötté lenni. 2 óra rettenetesen sok, ha az idétlen hatodikosok közt kell eltöltenem.
Fél év se sok, de életem első nagy szerelme épp addig tartott. a második meg 3 hónapig. Nyújtottam volna, de ennyit mértek csak ki. Nem zúgolódom, sivár lett volna az élet nélküle.
Nem is tudom, van-e kis idő.
Ha buszra várok, 3 perc is ménkű hosszú.
Vérvétel 1 perc, kész örökkévalóság.
Visszanézve a nyári szünet csak egy pillanat.
Nagy időket élhetünk pillanatok alatt.

A tudomány mai állása

Nem kedveznek az idők az irkálásra ilyenkor, de átestem a legfrissebb kontrollomon.
Ma délután Nellike becsicseregte a telefonba: CD4 560, százalék 29 és fél. Ez még tök jó, de szépen - komótosan megy lefelé. Egy év múlva tán örülhetnék az ilyennek.
Akkor persze, ha el nem kezdem a gyógyszert.
Kérdeztem tegnap, vérvételkor, hogy mi van azzal a kísérlettel, ahova nyúlnak jelentkeztem. Azt ígérték, szeptemberben indul, itt a hónap vége, aztán semmi.
Hát, toborozzuk még a csapatot, de nehezen jön össze - mondták.
Fura.
Azt hinné az ember, hogy kapva-kapnak a népek egy ilyen lehetőség után. Na, jó, a gyógyszertől rókázni lehet, meg fosni, meg a fene tudja, mit még, meg oda kell figyelni, el ne felejtsem - de hát mit adnak ingyen? Cserébe eltűnnek a vírusok, nem fertőz az ember.
Az totál magánügyem, hogy fertőzött vagyok. De az, hogy fertőző, az már nem csak az én ügyem. Ettől az utóbbitól legalább megszabadulhatok.
Ráadásul a HIV-ben engem csak az utóbbi izgat.
Nem, nem izgat, inkább nyomaszt.
Totál nyomaszt.
Tegnapelőtt fölszedtem egy fickót. Talán negatív, a franc se tudja. Új kísérlet, új jelentkező, nem mondtam meg neki.
Gondoltam, ha eljön megint, majd akkor. Úgyse látom többet.
De eljött tegnap is.
Hülye helyzet, nem tudtam, hogy fogjak hozzá.
Aztán hozta az élet.
Azt akarta az első szex után, hogy gumi nélkül dugjam. Mondtam, nekem az tilos.
Miért?
Hát azért.
Meghökkent, nem gondolta volna.
Én vagyok az életében az első pozitív.
Aztán keféltünk, majd beszélgettünk. Mesélt egy pasasról - ismerem is - rájöttem, mégse én vagyok nála az első pozitív. De hadd higgye csak, így van jól.
Ráhoztam így is a frászt, elmegy tesztre.
Aztán szexeltünk megint - gondoltam, búcsúdal, el nem jön többet.
De ma megint eljött. A fasz se érti, mit eszik rajtam.
Jó, hogy reggel sütöttem egy nagy tepsi máglyarakást. Ahogy korosodom, egyre kevésbé vagyok hamvasnak mondható. De a hasukon át sokakat meg lehet fogni.
Ha már nem szép, legalább bölcs legyen az ember.

2010. szeptember 10., péntek

Kultúra mindenek előtt

Tegnap el kellett szaladtom T. receptjeiért egy IX. kerületi rendelőbe. Pikk-pakk megvolt, a bicajom se lopták el.
A lakattal bajlódtam épp, amikor megállt egy apáca a mellettem álldogáló virágárus cigányasszonynál. A kardvirágokat mustrálgatta, a néni dicsérte a portékáját gépiesen. A cigit se vette ki a szájából, billegett az ajkára tapadva, ahogy beszélt.
Az apáca drágának találhatta, vagy kedve ment - nagyboldogasszony szerdán megvolt már - és visszatáncolt.
- Nagyon ki vannak nyílva - mondta kedvesen.
- Mii??? Ez neked ki van nyííva??? - ordított fel a cigányasszony. - Ki van neked nyííva a picsád!
Nem tudom, mit gondolt magában az apáca. Nem szólt vissza, a léptein se látszott, hogy neki szól az ordenáré kiabálás.
- Gecis faszt abba a kurva kinyíít picsádba! Abba turkájj, ne az én virágomba!

A Nagy fuvaros utcai rendelő kerítésszegélyén tintás néni üldögélt, előtte egy jómadár álldogált. A fickót vagy a nő, vagy a bora izgatta, kitartóan hallgatta a zagyválását.
- Ez az ötödik uram az nagyon geci, nem olyan rendes, mint a többi. Köcsögösködik velem, meg gecitarisznyáz. Mondom neki: ne kurvázzá enegem, ha nem áánák ki, mivee tömnéd be a pofád? De te nagyon fajin ember vagy. Hozzád mennék, ha hívnáá.

Ugri Fánci roppant közlékeny, amióta sugarazza éjjel az ellenség. Be nem áll a szája, ha valakit meglát.
- Dolgom van, koncentrálok, ne beszélj most hozzám! - szóltam rá.
- Jó, jó, elnézést, csöndben leszek, ne haragudj, igazad van, nem vettem észre. Én semmit se veszek észre, ez a bajom. Mert nem lehet mindenki szép, akire csak úgy odafigyelnek. Az a bajom, hogy a férfiak nem figyelnek rám. Illetve figyelnek, de én elzárkózó vagyok. Nem is értem az Andrássy úti nőket, írta is őket az újság, szatír nők, rávetik maguk a férfiakra, és bevonszolják őket a házakba, kitör rajtuk a vad szexualitás. Szörnyű, hogy ilyenek vannak, félek tőlük. Az ám, van egy alkoholista barátom, 58 éves, ő is meleg. Ha gondolod, szívesen bemutatlak neki. Szörnyű, hogy mennyire magányos szegény. Nem is takarít, nem is eszik, én szoktam összeszedni őt, rendet rakok, mondom neki, állj meg a lábadon, legyenek céljaid, legyél motivált. Főzök neki, megetetem, összeállítok számára egy napirendet, hogy értelmesen éljen, a kultúrára is biztatom, küldöm őt koncertekre, olyan jó lenne, ha megtalálná a boldogságát. Bemutathatlak neki? - szólt utánam, mert kiszöktem előle dohányozni.
Sose fogok leszokni - gondolkodtam - mi a faszért zárták be az OPNI-t?

2010. szeptember 9., csütörtök

Házunk tája


Ma volt az eső olyan napom, amikor viszonylag nyugis volt minden. Kezdenek helyére kerülni a dolgok, ma már szekrényt is kaptam, igaz, kulcs nélkül, zárva.
A gyerekek kezdenek észrevenni, ez már nem a tavalyi kókány társaság.
Őket szinte nem is látni: Márió elköltözött valamerre, új pasast fogott az anyja. Zsueletta nőtt 10 centit, Coffi is vagy 15-öt. Dzsasztin lefogyott 94-ről 87-re a nyáron, a "dagadt disznó"-ra ezért most nagyon érzékeny. Klári nyakába varrták a brancsot idén, bezárkózik és ordítozik velük, megérdemlik egymást.
Tele a szájuk rágóval, de titokban persze, hisz kitalálta a tantestület idénre is, hogy tilos.
(Emlékszem, katonakoromban magam is átéltem ezta tiltást: a katona nem katona, ha rágózik, vagy fagyit nyal, nem tudja úgy olyan jól védeni a hazát.)
Már nagyok, ötödikesek lettek, ami sok izgalmat hordoz. A matektanár pl. felírta a táblára: ötszéztizenhatezer-háromszáztizenkettőből 136ezer-száztizenhárom. Számokkal persze, hogy nagyobb legyen a kitolás. Ilyen egy tanár! 3 napja dolgoznak rajta, kettő már ki is tudja olvasni, az eredmény is lassan meglesz már.
Nekem ismét negyedikeseim vannak. 3 fiú - elevenek, mint az ördög - 8 lány. 2 hótt-stupid, 2 csavargós, 4 kivételével ordít mind. De ezek kb. gyerekek, egyelőre úgy tűnik.
Hárman tanítjuk őket: 'Ván bá', Magda, meg én.
Vánbá karatés, tartanak tőle, de átrajzolja velük a fél napot. Kenyérre lehet kenni, mert csinálom helyette az undorító adminisztrációt, és megígértem, hogy matekozok velük, mert az neki strapás. Titkos egyezség van köztünk a kölcsönös lógásra, biztató.
Magda feltárta mára titkolt oldalát: helfer szindrómás, erővel és erőszakkal jót akar, szarik rá, hogy kinyúlnak közben a kölykök. Lelkes, le nem lehet rázni, a lyukasóráin ránk száll. Beleüti az orrát mindenbe, nevel, erőlködik, közben csupa mézesmáz.
Már negyed órája át kellett volna vennem tőle az osztályt. Bementem, leültem egy székre. Azonnal lelkes lett:
- Jaj, hallgasd meg, milyen szépem megtanulták a verset! Na, mondjátok szépen már!
A biztatásra 3 gyerek szavalni kezdett, a fiúk repülőt dobtak, a többi ordított tovább.
- Mondjátok már, a kur... jaj, majd mit mondtam! Hát kihozzátok az emberből! - sivalkodott ingerülten.
Szeptember 9. van ma... hol van még a jövő nyár?
Mára szereztek egy angoltanárt is. Markáns, kopasz fickó, beindult bennem a kémia rögtön, amint megláttam. Tuti, hogy vallásos, és száz gyereke van, ilyen az én formám.
Az új elsősök annyian vannak, mint az oroszok. Eredetileg Klári kapta volna őket. Beírattak 6 gyereket, de amikor híre ment, hogy Klári helyett Pingvin néni viszi őket, hoztak még kilencet. Kéthetente vigyázok az egész alsóra napi 1 órát. Nem mindre persze, csak aki az anyjának se kell. De itt sok ilyen akad, ez már hagyomány.

Kiűzetés a paradicsomból

Itt járt ma Bé. Rég láttam, az időm teljesen szétzilálta az iskola. Igaz, nem is nagyon strapáltam magam utána.
- Amióta meglett a tesztem, úgy érzem, kerülsz - mondta.
- Igen. Le akarlak építeni - nehéz volt kimondanom, de jól esett. - Majd keresek neked egy negatív aktív pasast.
- Nekem ne keressél! Nem kell nekem úgyse más!
Pfff...
Családtag lettem? Vagy félti a zugot, ahol órákig verheti a farkát?
- Amikor megláttad a tesztem, mire gondoltál? Sajnáltad, hogy negatív? Bántad, ugye? Gondoltad volna? - ez már egész hízelkedős volt, bár a mögöttese borzongatott.
- Nem gondoltam volna, de örültem neki. Képtelenség sajnálni, ha egy teszt negatív.
Elszontyolodott, láthatóan, a leradírozás elemének vette ezt is.
- De, de egy kicsit sajnáltad, ugye? - alkudozott tovább. - Biztos gondoltál rá, hogy akkor gumi nélkül lehetne...
- Nem. Igaz, arra gondoltam odafele menet, hogyha pozitív, akkor aztán baszhatom. De inkább átvitt értelemben gondoltam. Tudod, előbb jutott volna eszembe Móni, meg a két gyereked, hogy hogyan adod be nekik, mint az elélvezés.
Értette is, nem is.
Ritkán élte meg eddig, hogy valaki csak úgy spontán, saját magáért kötődik hozzá.
Már amennyiben ez a kötődésnek mondható.
Csak arra gondolt: nem kell, unom, elég belőle.
Ült a fotelben, tétován.
Megsajnáltam. Elé álltam, s az ágyékomra tettem a kezét.
- Kiverjem? Van még időd? - készségeskedett tüstént.
- Csak 20 percem van - toltam le a gatyám.
Úgy simogatott, mintha utoljára látna. Összehordott hetet-havat, a franc se tudja, hogy hozzám, vagy a farkamhoz beszélt.
Otthagytam a lakásban, melóznom kellett. Hadd netezzen.
Nem tudok hatékony nemet mondani még mindig.
Bárnem is tudom, akarok-e.

2010. szeptember 4., szombat

Mi a jó lépés?

Szar ez a segítő munka.
Hiába tudom, hogy amit nem én okoztam, nem is az én dolgom rendbe tenni... de látom, fölismerem, ha gáz van, és ha semmit se teszek, olyan, mint a cserbenhagyás.
Ugri Fánciról már a múlt héten sejtettem, hogy szétesett. 8 helyett 2-3 órás késéssel érkezett naponta, ki se mentette, észre se vette magát. Dicsekedett, hogy jajdejó, végre tudott aludni, és fel se fogta a dermedt csendet a szavai körül.
Magunk közt féltettük.
Észre ne vegyék, ki ne rúgják.
Szar állás ugyan, de mégiscsak állás, élni kell valamiből...
Főnöke nem vagyok, rá se parancsolhatok, hogy holnap legyél pontos - a javaslatot - ha kell, felhívlak reggel - elutasította.
3 napja félrehívta kolléganőm: az apja segítségét kéri, mert szenved nagyon. Éjjelente sugarazza őt az ellenség, pihenni sem tud. Fájdalmas neki, lefogják, lekötözik, nem érti, miért teszik. A kolléganőm apja tekintélyes ember, hallgatnak rá, szóljon már érte.
Úgy érzi, látszik is rajta a sugarazás. Célzásokat tesz, mit ki nem kell állnia.
Sose ivott, nem delírium.
Fikció, amit valóságként él meg.
Hogyan lehetne pszichiáterhez juttatni?
Be kell várni, míg szétmegy?

Ma ugyanezt láttam, máson.
Akit eddig kedvesnek, okosnak találtam, ám esendőnek, kiszolgáltatottnak - most jelét vettem, hogy esik szét, az orrom előtt.
Segíteni annak lehet, aki kéri.
Mit kezdjek azzal, ha valaki a fikciójához kéri ezt?
Észre lehet-e vetetni vele a határt a realitás és a fikció közt?
Most csak egy határt látok.
Az a saját kompetenciám.

2010. szeptember 3., péntek

Csak a nagymama felügyeletével

Már vasárnap majdnem találkoztunk, de akkor meggondolta magát. Unatkozott nagyon: elhanyagolja a párja, dobná is, tartaná is, pont jó voltam beszélgetni neki. Veszélytelen vagyok számára: tart tőlem, így tuti, nem lesz botlás, ha találkozunk.
De nem találkoztunk.
Gondoltam, rájött a félsz végleg, de tegnap üzent, hogy van-e kedvem még.
Arra számítottam, megfordul, ha meglát. Kép nélkül leveleztünk eddig, csak annyit tudott, hogy akár az apja lehetnék.
Kedves kis fickóka volt. Nem ijedt meg, el se szaladt. Felajánlottam, hogy megmutatom neki az épülő sétányt. Érdekesnek találta, meg érdekesnek talált engem is. A HIV-ről semmit se kérdezett.
- Az a bajom a barátommal, hogy neki csak a ház, az autó, meg a pénz a téma. Nem tudunk egymással beszélgetni se, unalmas - mondta.
Mesélt még valamit a múltjáról is - egy húszévesnek még nem sok akad -, de zavarba jött, ha ki kellett mondania a "meleg" szót, pedig ott a kutya se hallhatta.
- Ha kedved van, feljöhetsz hozzám, ott lakom, abban a házban! Nem erőszakollak meg, nyugi. Főzök egy kávét, ha kedved van hozzá.
Habozott pár pillanatig, aztán beadta a derekát.
A lakásban bevette magát a fotelba, otthonosan terpeszkedett. Egy régi balesetét mesélte, itt-ott akadozott, pedig elmondhatta már százszor is a sztorit.
- Te hogy kaptad el? - váltott témát. Érdekelhette nagyon, mert a kávéját is félrerakta, nehogy leöntse magát. Megnyugodott a történettől: kerek volt, és hihető, jó szex rossz véggel, bárkivel megeshet akár.
- Nem is kérdeztem még, te hány éves vagy? - kíváncsiskodott tovább.
- Na, saccolj - kockáztattam válasz helyett.
- Nem tudom... - méregetett tétován. - 38?
- Jaj, de baromi rendes vagy... - röhögtem, és megmondtam, mennyi vagyok. Elképedten nézett, elszámolta magát nagyon.
- Nem láttál még ilyen öreget, ugye?
- Hát... nem. Tényleg nem. Az anyukám pont 15-tel fiatalabb.
Mosolygott, édes volt, majd megettem érte.
- Ha mellettem ülnél, ezért megölelgetnélek.
- Hm... miért ne? - és átpattant mellém az ágyra.
Veszélyes közelség, az első simogatásra bújt is, akár a macska.
- Csak a nyakamra vigyázz! - intett - meg ne látsszon semmi rajta!
Engedelmesen tartotta fülét, nyakát, a száját se húzta el. Minden ruhadarabba kapaszkodott kicsit, aztán engedte, a bokszerénél keményebben ellenállt.
- Csak beszélgetni jöttem... ezt ne! Nem készültem... eljövök holnap, és lefekszem veled... ne, nee...
- Tőlem félsz? Van gumi! - tartottam egyet az orra elé. - Vigyázok rád!
- Nem.... nem... nem mostam ki magam - rimánkodott - tényleg csak beszélgetésre számítottam... hidd el, én is akarom nagyon! Holnap, jó? Eljövök tényleg!
Túl ihletett volt a pillanat odázgatásra, belátta ő is. Hol elhúzódott, hol bújt, aztán csak bújt, sóhajtozott.
- Miért hagytad abba? Elmentél tán?
- Majdnem... megijedtem, hátha elszakadt a gumi. Annyit harcoltál előtte. Rámjött a frász... Nézd, kár volt paráznod. Nem látszik semmi - mutattam a tiszta kotont.
Megnyugodott. Sose hittem volna, hogy valaki, ha dug velem, jobban tart a szaros gumitól, mint a HIV-től.
Újabbat húztam, mert macerált. Néha feljajdult, de biztatott: nem fáj. Elnyúlt alattam, harapta - karmolta az ágyat, aztán szűkölt: ne, ne, túl mély, nem tiszta, nem mosta ki magát, csak egy kicsit, csak lassabban, csak így, jaj, jaj, ez vad, ne, ne, ne hagyjam abba, pihenjünk, gyújtsunk rá, túl nagy vagyok, ne, ne, ne mélyre - de engedte, tolta rám magát.
Hívta a párja, de későn. Meg lett csalva már. Hallgattam, amint mondja: szeretlek, aztán egy grimasszal lerakta a telefont, és visszabújt hozzám.
- Mennem kell, vár már. Holnap... megpróbálom, jó?
Kikísértem a metróhoz. Néha magam elé engedtem, hogy nézegessem filigrán alakját. Tán 50 kiló sincs, rejtély, hogy fértem el benne. Elszánt ez a korosztály.
Nem éreztem semmi féltékenységet, hogy hazamegy a pasasához. Ennyit a komoly, tartós kapcsolatról. A franc se érti, mit nosztalgiázom rajta.
A pasasa a lelkét kiteszi, hogy ilyen nyunyesza legyen. Lakik vele, hívogatja, nyilván eltartja.
Én meg kedvtelésből vagyok.
Nem a pénzemért, nem a státuszért.
Jutalomfalat vagyok.
Öregen, pozitívan, hehe.
Dagadt a mellem nagyon.

Vakvágány

Nehéz napja volt a nőgyógyásznak: 3 szülés, 4 kaparás, magánbeteg, rutinvizsgálatok, tetejébe 5 hipochonder nő. Ment volna haza már nagyon, de lebetegedett a kollégája, beállt helyette éjszakára ügyelni. Front volt, szültek a kismamák egész éjjel, mint a parancsolat, a bele is lógott a fáradtságtól. Szundított egy keveset, haza se ment már, mert kezdődött a saját műszakja. Vizsgált, kapart, szülést vezetett le. Be se mert az autóba ülni, a szeme is kettéállt a fáradtságtól. Gyalog ment haza.
Az egyik sarkon elélépett egy kurva:
- Szép hercegem, ha adsz egy ezrest, megmutatom a pinám!

Ez jutott eszembe, hazafelé karikázva. A járdán mentem egy szakaszon - szétbontották az utat - és szembejött velem 5 süldő cigánylány. Egymás mellett mentek az egész járdát elfoglalva, hangosan rikoltozva. Félrehúzódtam, amennyire tudtam, de egy nagyseggű direkt elémállt. Felcsapta két karját, rázendített valami bódigusztisra, táncolt, rázta a valagát, rengett a hája a póló alatt.
Nem reagáltam, vártam, mikor un rá.
- Mit röhögsz, more? Szopd ki a picsám!
Ekkora egy hülyét. Pont egy buzinak kínálgatja magát.