Tegnap este hazafelé gyalogolva az egyik villamosmegállónál láttam ezt a reklámot. Talán a Sopron Banké.
"A bizalom mindenkinek pozitív eredményt hoz"
Aki eddig bízott, annak aztán nyomás tesztre.
2010. október 31., vasárnap
2010. október 24., vasárnap
Szarevők ideje
Miközben "Veronica Moser, a kakiszex nagyasszonya" cikkbe beleolvastam (itt:http://velvet.hu/blogok/muffin/2010/10/24/kakiszex/), eszembe jutott valamiért Selmeczi Gabriella. Jó ideje a nevét se hallottam, a héten tört be üstökösként ismét. Most nem lopott kiflit, és szenátorasszonynak se neveztette magát. Elnevezték őt mások: ő lett a "nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott ". Kifliben már bizonyított, így ebben is várhatóan jó lesz - kérdés, lebukik-e ismét a pénztárnál?
Azon tűnődtem, micsoda találékony az új hatalom, ha púdert kell hinteni a szemek közé.
Nyugdíjvédelmi megbízott... pedig egyértelmű, hogy a nyugdíjakat épp tőlük kéne megvédeni. Ez épp olyan gengszterszó, mint a védelmi pénz: aki fizet, azt épp saját maguktól védik meg a lefizetettek.
Ha ezt a szót naponta 15-ször kiejti a virtuális száján a sajtó, beveszi mindenki, és elfelejtik szép lassan, hogy csőbe lettek húzva.
Ahogy gondoskodtak arról is, hogy Kósa Lajos nevét ne azzal memorizáljuk, hogy (ostoba? direkt?) bejelentésével hazavágta a forintot, és fizethetnek a svájci frank hitelesek, mint a katonatiszt - á, nem, őt nevezték ki a banki károsultak hivatásos jótevőjének.
Glóriája készül, lesz még szent is itten.
Nem értem teljesen a harácspolitika új szavait, csak bólogatok - vigyorgok bambán, míg kizsebelnek.
Kellene valami tolmácskészülék.
Nem is értem, miért elégedetlenkedek.
Hisz már most is érezhetően jobb lett.
Tegnap volt okt. 23., és nem gyújtogattak padokat a népek.
Kukát se zúztak. Örülök, a környékemen randalíroztak eddig.
Csak tudnám, mitől lett ez a nagy világbéke.
Talán azért, mert a hatalomban ülnek, akik kiküldték őket eddig?
Azon tűnődtem, micsoda találékony az új hatalom, ha púdert kell hinteni a szemek közé.
Nyugdíjvédelmi megbízott... pedig egyértelmű, hogy a nyugdíjakat épp tőlük kéne megvédeni. Ez épp olyan gengszterszó, mint a védelmi pénz: aki fizet, azt épp saját maguktól védik meg a lefizetettek.
Ha ezt a szót naponta 15-ször kiejti a virtuális száján a sajtó, beveszi mindenki, és elfelejtik szép lassan, hogy csőbe lettek húzva.
Ahogy gondoskodtak arról is, hogy Kósa Lajos nevét ne azzal memorizáljuk, hogy (ostoba? direkt?) bejelentésével hazavágta a forintot, és fizethetnek a svájci frank hitelesek, mint a katonatiszt - á, nem, őt nevezték ki a banki károsultak hivatásos jótevőjének.
Glóriája készül, lesz még szent is itten.
Nem értem teljesen a harácspolitika új szavait, csak bólogatok - vigyorgok bambán, míg kizsebelnek.
Kellene valami tolmácskészülék.
Nem is értem, miért elégedetlenkedek.
Hisz már most is érezhetően jobb lett.
Tegnap volt okt. 23., és nem gyújtogattak padokat a népek.
Kukát se zúztak. Örülök, a környékemen randalíroztak eddig.
Csak tudnám, mitől lett ez a nagy világbéke.
Talán azért, mert a hatalomban ülnek, akik kiküldték őket eddig?
2010. október 10., vasárnap
Soha többé angolul
Már megfogadtam párszor, hogy hanyagolom az angolt.
*A perzsa
Vagy 6 éve fölszedtem a világ legszebb pasasát: egy New Yorkban élő perzsát. Épp vándorútra készült, és leleveleztük, hogy eljön hozzám Pestre, és szétkúrom a valagát. Jött is, találkoztunk a Westernben. Álltam csak hülyém, nem volt mellettem senki, aki fordíthatott volna, még az se jutott eszembe, hogy szex, pedig az elég nemzetközi. Vigyorogtam csak bambán, tekert az agyam, milyen témát dobjak fel, amihez tudok legalább mutogatni, de az agyamban semmi. Fél óráig állta, aztán faképnél hagyott. Fájón néztem az egzotikus szépség után: most megdugja más, valaki érdemtelen, aki szart se ér, de makog legalább angolul, soha többé ilyet.
*Poppers
A másik angolt a romeon szedtem fel. A kapuig még elvezéreltem valahogy, de le kellett mennem érte, mert benyitogatott a földszinti lakásokba. Kézen fogtam, mondtam neki: gó, mutogattam is, jött, mint a pulikutya. A popperst az istennek se tudtam kivenni a kezéből, mutogattam: büdös, utálom, de nem értette. Egyre ijedtebben kínálgatta, próbálkozott, hátha megért, aztán ráhagytam, szopjon csak kedve szerint. Vele még 3 héttel a pozitív tesztem előtt találkoztam, így értesítettem őt is. Egy fordítóprogrammal írtam meg a levelet, de a program buta, szó szerint vesz mindent, sose tudom meg, hogy a "HIV szűrés"-t "HIV filter"-nek fordítva rájött-e, mit is akarok.
*Angloromán
Tegnap megint elfelejtkeztem a fogadalmamról. Komplikáltan ment a levelezés, de csábított, hogy a fickónak akkora farka volt, mint nekem. Nagy nehezen elmagyaráztam, hol lakom, aztán az ablakból lestem, mikor fékez előttem egy taxi. Az ilyen krapek tuti, hogy szállodában lakik, taxival jár, nyakig van pénzzel.
Taxi nem jött, eluntam a várást, gondoltam, kamust fogtam ki.
De jött mégis. Vagy fél óra teltével bevágódott: jótestű, férfias, fokhagymaseggű, mondtam: go, jött is. A számítógéphez ült, a webfordítás oldalra csak legyintett. Telepített valami ismeretlen fordítóoldalt pikk-pakk, írta, fürödhet-e. Kérdezte, aztán inkább írta, Western Union, nagy kérdőjel volt az egész krapek. Gőzöm se volt, mit akar, de ez legalább látszott rajtam. Váltott, kérdezte, van-e programom estére. Én hülye, mondtam, hogy nincs, csak főzni akarok. Megörült, hogy jó, akkor itt alszik nálam. Akkor vettem észre, hogy románról fordít, nem mindenki angol hát, aki annak látszik.
Vagy félórát folyatta magára a vizet, összelocskolta a szőnyeget. Meglepett, mert a fürdőből kilépve kiteregette a zokniját, pólóját, gatyáját. Ez beköltözik még ide - ijedtem meg - kell valami radírozós taktika. Kanos volt (vagy üzletszerű?), dugtunk hát egyet.
"Román geci" - hallottam sokszor a tavalyi idétlen osztályomtól. Most láttam is a hasán, nincs benne semmi pláne, pont olyan, mint a magyar.
Nekiálltam főzni. A pasas romeózott, levelezett vagy tíz buzival. Az egyiket kínálgatta is, de inkább hajlottam rá: a fasz tudja, kit csődítene ide, egyedül nehezebben üt agyon, mint párosával.
Kúrtunk újra, aztán elszenderült. Betakargattam, aztán főztem tovább. Csöngetett közben az egyik pasasom, harmadszor már, de nem ereszthettem fel, mert mit kezdjek ezzel itt? Csóringer fickó, a pólója vizes, a franc tudja, mikor alhatott rendesen?
A késeket elraktam, ne legyen rossz ötlete. bezártam belülről az ajtót, aztán eldugtam a kulcsot. Így nem éri meg agyonütnie álmomban, mert szagolhat két hétig. Lefeküdtem én is.
Reggel arra ébredtem, hogy nem ütött agyon. Nagyon is akarta, hogy éljek, nyomogatta a seggét egyre csak hozzám.
Dugás után megint jött a Western Unióval. Gondoltam, pénzt akar, nem értettem meg hát. Mondtam neki: google, de arra neki nem állt rá az agya. Próbálkozott egy darabig, aztán feladta. A géphez ültem, megnéztem neki a google-on, de nyilván nem ezt akarta.
Mutogattam: nekem programom van, el kell mennünk lassan. Megértette, bólogatott. A kezén is látszott, hogy letelt a nyaralás, mert úgy levelezett a romeon, mintha élete múlna rajta. Járt az ujja, mint a villám, kereste a következő áldozatot. Néha rám nézett, magyarázta, hogy bank, de a gépen csak buzikat láttam.
Írta: jó ember vagyok, adjak neki egy ezrest. Értékeltem visszafogottságát: ha kettőt kér, tuti, hogy megtagadom. A kezébe nyomtam az ezrest, vettem a kabátom, mondtam, hogy go!, ha ez ára, hogy szabaduljak. Faszt vettem pénzért, nahát.
Az utcasarkon leráztam. Mondtam neki egy komplikált magyar mondatot, mutogattam is hozzá, hogy még jobban ne értse, aztán intettem: bye! Vigyorgott csak, kezében ott volt még a tömbömből letépett BKV-jegy (meg kell hagyni, körültekintő fickó nagyon), mutattam az utca végét: "ott go tranvaiul", aztán faképnél hagytam.
Mentem egy kört, aztán visszatértem a házhoz. Román már sehol, csend, béke, kéjesen egyedül.
Ide még egy angol nem jön, nem tanulok meg románul.
Még ha ekkora farka is van.
Menjen el a szaunába.
Go sauna!
Sorry.
I don't speak English.
Punk-tum.
*A perzsa
Vagy 6 éve fölszedtem a világ legszebb pasasát: egy New Yorkban élő perzsát. Épp vándorútra készült, és leleveleztük, hogy eljön hozzám Pestre, és szétkúrom a valagát. Jött is, találkoztunk a Westernben. Álltam csak hülyém, nem volt mellettem senki, aki fordíthatott volna, még az se jutott eszembe, hogy szex, pedig az elég nemzetközi. Vigyorogtam csak bambán, tekert az agyam, milyen témát dobjak fel, amihez tudok legalább mutogatni, de az agyamban semmi. Fél óráig állta, aztán faképnél hagyott. Fájón néztem az egzotikus szépség után: most megdugja más, valaki érdemtelen, aki szart se ér, de makog legalább angolul, soha többé ilyet.
*Poppers
A másik angolt a romeon szedtem fel. A kapuig még elvezéreltem valahogy, de le kellett mennem érte, mert benyitogatott a földszinti lakásokba. Kézen fogtam, mondtam neki: gó, mutogattam is, jött, mint a pulikutya. A popperst az istennek se tudtam kivenni a kezéből, mutogattam: büdös, utálom, de nem értette. Egyre ijedtebben kínálgatta, próbálkozott, hátha megért, aztán ráhagytam, szopjon csak kedve szerint. Vele még 3 héttel a pozitív tesztem előtt találkoztam, így értesítettem őt is. Egy fordítóprogrammal írtam meg a levelet, de a program buta, szó szerint vesz mindent, sose tudom meg, hogy a "HIV szűrés"-t "HIV filter"-nek fordítva rájött-e, mit is akarok.
*Angloromán
Tegnap megint elfelejtkeztem a fogadalmamról. Komplikáltan ment a levelezés, de csábított, hogy a fickónak akkora farka volt, mint nekem. Nagy nehezen elmagyaráztam, hol lakom, aztán az ablakból lestem, mikor fékez előttem egy taxi. Az ilyen krapek tuti, hogy szállodában lakik, taxival jár, nyakig van pénzzel.
Taxi nem jött, eluntam a várást, gondoltam, kamust fogtam ki.
De jött mégis. Vagy fél óra teltével bevágódott: jótestű, férfias, fokhagymaseggű, mondtam: go, jött is. A számítógéphez ült, a webfordítás oldalra csak legyintett. Telepített valami ismeretlen fordítóoldalt pikk-pakk, írta, fürödhet-e. Kérdezte, aztán inkább írta, Western Union, nagy kérdőjel volt az egész krapek. Gőzöm se volt, mit akar, de ez legalább látszott rajtam. Váltott, kérdezte, van-e programom estére. Én hülye, mondtam, hogy nincs, csak főzni akarok. Megörült, hogy jó, akkor itt alszik nálam. Akkor vettem észre, hogy románról fordít, nem mindenki angol hát, aki annak látszik.
Vagy félórát folyatta magára a vizet, összelocskolta a szőnyeget. Meglepett, mert a fürdőből kilépve kiteregette a zokniját, pólóját, gatyáját. Ez beköltözik még ide - ijedtem meg - kell valami radírozós taktika. Kanos volt (vagy üzletszerű?), dugtunk hát egyet.
"Román geci" - hallottam sokszor a tavalyi idétlen osztályomtól. Most láttam is a hasán, nincs benne semmi pláne, pont olyan, mint a magyar.
Nekiálltam főzni. A pasas romeózott, levelezett vagy tíz buzival. Az egyiket kínálgatta is, de inkább hajlottam rá: a fasz tudja, kit csődítene ide, egyedül nehezebben üt agyon, mint párosával.
Kúrtunk újra, aztán elszenderült. Betakargattam, aztán főztem tovább. Csöngetett közben az egyik pasasom, harmadszor már, de nem ereszthettem fel, mert mit kezdjek ezzel itt? Csóringer fickó, a pólója vizes, a franc tudja, mikor alhatott rendesen?
A késeket elraktam, ne legyen rossz ötlete. bezártam belülről az ajtót, aztán eldugtam a kulcsot. Így nem éri meg agyonütnie álmomban, mert szagolhat két hétig. Lefeküdtem én is.
Reggel arra ébredtem, hogy nem ütött agyon. Nagyon is akarta, hogy éljek, nyomogatta a seggét egyre csak hozzám.
Dugás után megint jött a Western Unióval. Gondoltam, pénzt akar, nem értettem meg hát. Mondtam neki: google, de arra neki nem állt rá az agya. Próbálkozott egy darabig, aztán feladta. A géphez ültem, megnéztem neki a google-on, de nyilván nem ezt akarta.
Mutogattam: nekem programom van, el kell mennünk lassan. Megértette, bólogatott. A kezén is látszott, hogy letelt a nyaralás, mert úgy levelezett a romeon, mintha élete múlna rajta. Járt az ujja, mint a villám, kereste a következő áldozatot. Néha rám nézett, magyarázta, hogy bank, de a gépen csak buzikat láttam.
Írta: jó ember vagyok, adjak neki egy ezrest. Értékeltem visszafogottságát: ha kettőt kér, tuti, hogy megtagadom. A kezébe nyomtam az ezrest, vettem a kabátom, mondtam, hogy go!, ha ez ára, hogy szabaduljak. Faszt vettem pénzért, nahát.
Az utcasarkon leráztam. Mondtam neki egy komplikált magyar mondatot, mutogattam is hozzá, hogy még jobban ne értse, aztán intettem: bye! Vigyorgott csak, kezében ott volt még a tömbömből letépett BKV-jegy (meg kell hagyni, körültekintő fickó nagyon), mutattam az utca végét: "ott go tranvaiul", aztán faképnél hagytam.
Mentem egy kört, aztán visszatértem a házhoz. Román már sehol, csend, béke, kéjesen egyedül.
Ide még egy angol nem jön, nem tanulok meg románul.
Még ha ekkora farka is van.
Menjen el a szaunába.
Go sauna!
Sorry.
I don't speak English.
Punk-tum.
2010. október 9., szombat
Hát, nem is tudom
Tök véletlen belefutottam egyik pozitív ismerősömbe. Örült nekem, ölelgetett - fél kézzel, a pultot már nem nagyon merte elengedni - aztán egy nyunyókának kurizált a pult mellett.
Hagytam vadászgatni, de néha összeakadt a szemünk. Hogy érdekesnek talált, vagy csak a pia miatt ragadt le rám a tekintete, gőzöm sincs.
Mindenesetre egyre jobban ölelgetett, derekát délcegen tartotta, ki ne lotyogjon felül a pia. Elbódultam a sörszagtól, ahogy a fülembe susogott.
- Nem sokáig maradok már Magyarországon. Lejár a szerződésem, hazamegyek.
- Jó az neked? Akarod?
- Muszáj. Nem tudok megélni itt 70 ezerből. Csak... otthon nincs gyógyszer. Ez van. Vagy ez lesz. Úgyse nagyon élek, helyben járás ez.
Elgondolkodtam, milyen különös. Fiatal még, de mintha egy öregembert hallanék, aki a kórházból hazamegy meghalni.
Nem is csodálom, hogy végigvedeli az estét. Józanul ezt hogy lehet kibírni?
***
Amikor kibontottam magam az egyik sörszagú ölelésből, egy érdekes arcon állt meg a szemem. Mintha láttam volna már, talán az a szép pályát befutott prostigyerek? A nevén gondolkodtam, de csak légüres tér az agyamban. Tudom, beszéltünk már, vagy csak keverem, nem stimmel valami. Mintha ő lenne... de mégse ő? Vagy mégis. Csak a neve ugrana be.
Büszke volt magára, hogy nem süllyedt el: kint kezdte a Népligetben, mert kellett enni valamit, lakni is kellett, költség az, kellett a rávaló. Spórolt, nem herdált, művelte magát, nem nézték ki se bárból, se szaunából. Igaz, ott titokban kellett, de mi titok itt Pesten, mégis megtűrték, ott már sokkal jobb kuncsaftok akadtak. Aztán elsprintelt külföldre egy pénzes pasas mellett. Megkapott mindent tőle, tanult, a tenyéren hordta a fickó, de ő nem szerette. Megvették, tudta, kellett a szabadság.
Aztán pozitív lett. Majd beleőrült: volt már pénze, iskolája, szabad lehetett volna, de oda végleg minden már.
Találkoztam vele párszor. Vergődött, mert a vergődést választotta: meg akart gyógyulni, megműttetni magát, hallotta, hogy ha kicserélik a csontvelőjét, eltűnik a HIV. 20 millió, mondta, annyiba kerül a műtét, neki kifizeti a pasija, rábeszéli, telik rá.
Aztán nem láttam vagy másfél évig.
- Megváltoztál - mondtam neki. - Alig ismertelek meg.
- Találkoztunk már? Ismerős vagy, de nem tudlak hova tenni.
- Persze, többször is. Nekem telefonáltál, amikor nem bírtad a Stocrint. De a neved kiesett a fejemből.
A Stocrintól zavarba jött, eleresztette a füle mellett, akár a neve tudakolását.
- A gyülekezetben láthattalak? - villant fel benne a leglehetetlenebb megoldás.
Tagadóan csóváltam a fejem:
- Gyülekezetbe jársz?
Mintha kinyitottam volna valami zsilipet, megragadta a kezem. Szemét a feljebbvalóra emelte. Követtem tekintetét, de csak a buzibár mennyezetét láttam.
- Nekem, nem hiszed el, de megjelent a Szüzanya! Többször is, éreztem, fogja a kezem, ő vezérelt el a gyülekezetbe. Jeremiás atya, akinek meggyóntam, azt mondta, ez csoda, igen ez ő, ez a Szüzanya, pont ilyen, mint amilyennek álmomban láttam, kivezérelt engem a paráznaságból, megmutatta az utat, éreztem, a segítségével meggyógyulok, hálát adok Istennek, hogy rám küldte a HIVet, mert elvesztem volna, érzem, van küldetésem, az a küldetésem, hogy imádkozzak az AIDSekért, vezéreljem őket a gyógyulás útjára. Kilencedet csináltam, az kilenc napi gyónás böjtöléssel, kétségbe estem, hogy Szent Mihály nem hallgatott meg, mert pajzsban láttam, elfordította az arcát, kételkedtem: uram, Szent Mihály, miért fordítod el arcod? De elszégyelltem magam, mert álmot küldött rám az Úr: a Szüzanya állt előttem, mosolygott, a kötényét kitakarta, és egy rózsát mutatott, a falba vertem a fejem, hogy miért kételkedtem én, Uram, MIÉRT??
Hangosan kiáltotta az utolsó miértet, a szomszéd asztaltól átnéztek hozzánk.
- Szeret téged a Szűzanya. Azt jelenti az álmod, igaz?
- Igen, szeret...! - és fátyolossá vált a tekintete a meghatottságtól. Bólogattam: neki is jár, hogy szeresse valaki.
- De én kételkedtem, gyarló voltam, a paráznaság bűnébe estem. Lementem a szaunába, mert paráználkodni akartam. Meggyóntam, és elsírtam magam a Szüzanya szobra előtt. Odajött hozzám Hermina nővér, és rám kiáltott: Sándor, a purgatóriumban akarsz szenvedni, vagy az életben?!? Igaza van, nekem szenvedni kell - üdvözült mosoly fénylett fel az arcán - az én életem a szenvedés, azt kell választanom, az az én utam, nem a paráználkodás!
- Hát, ahogy régen mesélted, neked a szex inkább nehéz kereszt volt, mint élvezet.
Ezzel megakasztottam, új szempontot kapott.
- A gyógyszert szeded azért? - gyanakodtam, hisz aki gyógyultnak hiszi magát, az gondolkodhat más srófra is.
- Igen, szedem. De nekem az nagyon nagy teher, mert ki kell mennem, ott írják fel.
- Át kéne jelentkezned ide. Úgyis itthon élsz már. Itt is megkapod ugyanazokat a gyógyszereket.
- Én eddig féltem. Nem mertem itt elmenni, szégyelltem magam. De már büszke vagyok, HÁLÁS VAGYOK NEKED, URAM, HOGY RÁM MÉRTED AZ AIDSt - újra, most már gyanakvón néztek ránk - talán elmegyek ide. De segíts, hol találom az AIDS-eseket, hogy imádkozzak értük?
- Nincsenek összegyűjtve, a kórházba csak kezelésekre szoktak bemenni pár napra, pár hétre. Ki-ki az otthonában, szanaszét az országban. De ha bemégy, ott találkozol egy apácával. Majd ő segít, ha imádkozni akarsz.
- Köszönöm, köszönöm neked, Uram! Hogy levezéreltél ide, pont ma, hogy találkozzunk, és jelet kapjak! Hála neked, Uram! Köszönöm, köszönöm!
Szegény gyerek. Komplett becsavarodott. Két éve még ridikülök után szaladgált, most meg itt, a buzibárban is hányja a keresztet.
Tök szerencse, hogy vallási őrületben tört ki nála. Ezzel elszaladgálhat nyugodtan a városban. És boldognak hiszi magát legalább.
Hagytam vadászgatni, de néha összeakadt a szemünk. Hogy érdekesnek talált, vagy csak a pia miatt ragadt le rám a tekintete, gőzöm sincs.
Mindenesetre egyre jobban ölelgetett, derekát délcegen tartotta, ki ne lotyogjon felül a pia. Elbódultam a sörszagtól, ahogy a fülembe susogott.
- Nem sokáig maradok már Magyarországon. Lejár a szerződésem, hazamegyek.
- Jó az neked? Akarod?
- Muszáj. Nem tudok megélni itt 70 ezerből. Csak... otthon nincs gyógyszer. Ez van. Vagy ez lesz. Úgyse nagyon élek, helyben járás ez.
Elgondolkodtam, milyen különös. Fiatal még, de mintha egy öregembert hallanék, aki a kórházból hazamegy meghalni.
Nem is csodálom, hogy végigvedeli az estét. Józanul ezt hogy lehet kibírni?
***
Amikor kibontottam magam az egyik sörszagú ölelésből, egy érdekes arcon állt meg a szemem. Mintha láttam volna már, talán az a szép pályát befutott prostigyerek? A nevén gondolkodtam, de csak légüres tér az agyamban. Tudom, beszéltünk már, vagy csak keverem, nem stimmel valami. Mintha ő lenne... de mégse ő? Vagy mégis. Csak a neve ugrana be.
Büszke volt magára, hogy nem süllyedt el: kint kezdte a Népligetben, mert kellett enni valamit, lakni is kellett, költség az, kellett a rávaló. Spórolt, nem herdált, művelte magát, nem nézték ki se bárból, se szaunából. Igaz, ott titokban kellett, de mi titok itt Pesten, mégis megtűrték, ott már sokkal jobb kuncsaftok akadtak. Aztán elsprintelt külföldre egy pénzes pasas mellett. Megkapott mindent tőle, tanult, a tenyéren hordta a fickó, de ő nem szerette. Megvették, tudta, kellett a szabadság.
Aztán pozitív lett. Majd beleőrült: volt már pénze, iskolája, szabad lehetett volna, de oda végleg minden már.
Találkoztam vele párszor. Vergődött, mert a vergődést választotta: meg akart gyógyulni, megműttetni magát, hallotta, hogy ha kicserélik a csontvelőjét, eltűnik a HIV. 20 millió, mondta, annyiba kerül a műtét, neki kifizeti a pasija, rábeszéli, telik rá.
Aztán nem láttam vagy másfél évig.
- Megváltoztál - mondtam neki. - Alig ismertelek meg.
- Találkoztunk már? Ismerős vagy, de nem tudlak hova tenni.
- Persze, többször is. Nekem telefonáltál, amikor nem bírtad a Stocrint. De a neved kiesett a fejemből.
A Stocrintól zavarba jött, eleresztette a füle mellett, akár a neve tudakolását.
- A gyülekezetben láthattalak? - villant fel benne a leglehetetlenebb megoldás.
Tagadóan csóváltam a fejem:
- Gyülekezetbe jársz?
Mintha kinyitottam volna valami zsilipet, megragadta a kezem. Szemét a feljebbvalóra emelte. Követtem tekintetét, de csak a buzibár mennyezetét láttam.
- Nekem, nem hiszed el, de megjelent a Szüzanya! Többször is, éreztem, fogja a kezem, ő vezérelt el a gyülekezetbe. Jeremiás atya, akinek meggyóntam, azt mondta, ez csoda, igen ez ő, ez a Szüzanya, pont ilyen, mint amilyennek álmomban láttam, kivezérelt engem a paráznaságból, megmutatta az utat, éreztem, a segítségével meggyógyulok, hálát adok Istennek, hogy rám küldte a HIVet, mert elvesztem volna, érzem, van küldetésem, az a küldetésem, hogy imádkozzak az AIDSekért, vezéreljem őket a gyógyulás útjára. Kilencedet csináltam, az kilenc napi gyónás böjtöléssel, kétségbe estem, hogy Szent Mihály nem hallgatott meg, mert pajzsban láttam, elfordította az arcát, kételkedtem: uram, Szent Mihály, miért fordítod el arcod? De elszégyelltem magam, mert álmot küldött rám az Úr: a Szüzanya állt előttem, mosolygott, a kötényét kitakarta, és egy rózsát mutatott, a falba vertem a fejem, hogy miért kételkedtem én, Uram, MIÉRT??
Hangosan kiáltotta az utolsó miértet, a szomszéd asztaltól átnéztek hozzánk.
- Szeret téged a Szűzanya. Azt jelenti az álmod, igaz?
- Igen, szeret...! - és fátyolossá vált a tekintete a meghatottságtól. Bólogattam: neki is jár, hogy szeresse valaki.
- De én kételkedtem, gyarló voltam, a paráznaság bűnébe estem. Lementem a szaunába, mert paráználkodni akartam. Meggyóntam, és elsírtam magam a Szüzanya szobra előtt. Odajött hozzám Hermina nővér, és rám kiáltott: Sándor, a purgatóriumban akarsz szenvedni, vagy az életben?!? Igaza van, nekem szenvedni kell - üdvözült mosoly fénylett fel az arcán - az én életem a szenvedés, azt kell választanom, az az én utam, nem a paráználkodás!
- Hát, ahogy régen mesélted, neked a szex inkább nehéz kereszt volt, mint élvezet.
Ezzel megakasztottam, új szempontot kapott.
- A gyógyszert szeded azért? - gyanakodtam, hisz aki gyógyultnak hiszi magát, az gondolkodhat más srófra is.
- Igen, szedem. De nekem az nagyon nagy teher, mert ki kell mennem, ott írják fel.
- Át kéne jelentkezned ide. Úgyis itthon élsz már. Itt is megkapod ugyanazokat a gyógyszereket.
- Én eddig féltem. Nem mertem itt elmenni, szégyelltem magam. De már büszke vagyok, HÁLÁS VAGYOK NEKED, URAM, HOGY RÁM MÉRTED AZ AIDSt - újra, most már gyanakvón néztek ránk - talán elmegyek ide. De segíts, hol találom az AIDS-eseket, hogy imádkozzak értük?
- Nincsenek összegyűjtve, a kórházba csak kezelésekre szoktak bemenni pár napra, pár hétre. Ki-ki az otthonában, szanaszét az országban. De ha bemégy, ott találkozol egy apácával. Majd ő segít, ha imádkozni akarsz.
- Köszönöm, köszönöm neked, Uram! Hogy levezéreltél ide, pont ma, hogy találkozzunk, és jelet kapjak! Hála neked, Uram! Köszönöm, köszönöm!
Szegény gyerek. Komplett becsavarodott. Két éve még ridikülök után szaladgált, most meg itt, a buzibárban is hányja a keresztet.
Tök szerencse, hogy vallási őrületben tört ki nála. Ezzel elszaladgálhat nyugodtan a városban. És boldognak hiszi magát legalább.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)