Cogito

Már a hét közepén attól ijedeztem, hogy jön a hó. Nem azért, mert hideg, hanem Pécsre terveztük a hétvégét, este, sötétben, autózva.
A 6-os út az agyamban eleve a halál: annak idején, ha azon jártam, a frász kerülgetett. Egyszer egy darázs miatt csaptam át a szembe sávba (berepült az autóba, és ádáz üldözésbe kezdtem), egyszer meg egy ló farától 10 centire álltam meg, ami az esős éjszakából hirtelen előttem termett.
Arról fantáziáltam most, hogy árokban landolunk, vérzünk, meg minden.
Rájöttem: félek.
Péntek este váratlan lefújta a sofőr a tervet. Hó lesz, csúszkálás, elakadunk egy elakadt sorban, csupa realitás.
Megkönnyebbültem nagyon. A szorongás elszállt. Eszembe jutott: mi a faszt félek, jól nézne ki a sors, ha nem az AIDS-be, hanem egy véletlen malőrbe kéne belehalnom.
Úgy látszik, nem akarok véletleneket ezen a fronton.
Nyilván szerethetek élni.
Élek, és ehhez ragaszkodom.

Ezt elcsesztem

Front van (vagy jön?), ordítottak, vihogtak a kölkök csillapíthatatlanul, vagy verték - apázták - anyázták - köpdösték egymást.
Vigasz kellett.
Vettem hát egy rikító alsógatyát, meg egy fekete bokszert a többi ötven mellé. Hazahoztam kedvenc turkálós boltomból egy bőrmellényt,
meg a kilencedik kabátom idén.
A mellényt elajándékozom, rájöttem, nem hordok ilyet.
Nem is jó, kényelmetlenül érzem magam benne.
A tarka gatyába beleszerettem azonnal: piros-sárga-kék, ordít, mint a Chicco-cumi.
Ilyet normális népek nem hordanak, passzol hát hozzám.
Elcsíptem még a Híradó végét a gyönyörködés után.
Azt mondták: ma van a "ne vásárolj nap".
Vagy csak olyat vegyek, amit nagyon muszáj.

Geci élet

Vesztemre péntek este 8-kor hatoltam be egy
bankfiókba, mert csak némi apró maradt már a zsebemben.
Másnapra shopingolást terveztem: veszek lisztet, cukrot, tejet, tojást.
A kapun még átmentem a kártyával, de az automata beintett.
"ez a pin kártya itt nem használható"
Átmentem egy másik automatához, az se volt engedékenyebb.
Péntek este 8-kor, legközelebb csak hétfőn lesz nyitva bankfiók, intézkedni nincs hol.
Hogy rohadjanak meg.
Ott a pénzem, elérhetetlenül.
Vasárnap túra, az otthoniaknál névnap. Dilemmázni sem tudok, hova menjek, sehova sem tudok.
Péntek este dacára azonnal várhatom a hétfőt, a munkanapot.

Nem szeretem, ha nem mennek simán a sima dolgok.

A bank legyen bank, a bankártya az bankkártya, a barát az barát, az élet az élet, a halál meg halál.

Élhetek(?) két napig bezárva, mint egy ravatalozóban. Nem elérhető Pest, egy jegyet se tudok venni, a metróra se.
Megszámoltam: hétszáz Ft, mire elég, elég-e valamire.
(Leltár: lisztem van, olajom is, cukrom is talán. Tojás is 4 még.)
Éhen nem halok, marad a gutaütés.
Cigim is van. Nem kell eladni a testem legalább.

Sok volt nekem ez a hét.
Meglátogattam egyik pozitív barátomat, épp lumbálás után. Azt mondta: a szomszéd szobában a betegtársát már megint elöntötte a vér, jön belőle mindenhol, nem találják az okát.
Valahol itt fekhet az is, akiért aggódtam, megmarad-e.
Egy másik kórházban egy barátom, kétszer is vágták a héten.
Aztán fenn, egy kórház tetején cigiztem egy fickóval. Csak az érdekelte, ő kapta-e a barátjától az AIDS-et, vagy az tőle. A szifilisszel kezdődött, 3 hónapja. Hogy lehet, hogy neki van, a párjának meg nincs, megesküdött, ő a hűség szobra.
Kifele a nővér utánam szaladt: ki vagyok, mit keresek itt, kije vagyok a fickónak, mért vagyok itt, amikor itt most látogatni se lehet.
Hazaértem, SMS fogadott. A fickó írt: hát, ha mástól szedte össze, akkor nincs értelme élnie, leugrik a hetedikről, most.
Na, jól megvigasztaltam.
Visszaírtam: ne ugráljon, gyógyuljon.
Másnap arra jártam.
Nem láttam a járdán embernyi foltot.

Ahogy mondja az Írás

Beregisztráltam egy buzioldalra, már megint.
Betőtt az írás:
itt az ígéret földje.
Mindenki ígér
mindent,
akármit,
bármikor, csak ne most,
akárhányszor,
majd,
piros havat nem ígér, mert az realitás,
de holnap,
vagy este,
vagy reggel,
itt lesz,
mérget vehetek rá.

Az a kurva világ

Mostanában szakítottam az eddig bevált(?) hagyományommal.
Amióta pozitív lettem, csak olyanokkal találkoztam, akiknek elmondható, vagy tudják, vagy én tudom.
Hát, nem sűrűn nyitogatták az ajtót.

De mi vagyok én?
Hangosbemondó?
Bűnbak?
Egyedül vigyem a sivatagba a világ terheit?
Az én farkamra, az én valagamra én vigyázok.
Máséra mag vigyázzon más.
Nem az én dolgom.
Felnőttek vagyunk.

Gy. behúzott egy WC-be, és leszopott.
Aztán hallgattam fél órát, hogy micsoda ösztöne van, ő megérzi, ha valaki necces.
Ő sose lesz écces.
Nagyon tud magára vigyázni.
Ösztöne van, higgyem el.
Nem is érti, mi van magával.
Ő olyan tartózkodó.
Ne gondoljam ám, hogy ő ilyen könnyen kapható.

Pé itt járt, elment.
Tűnődtem, mi lenne, ha tudná.
Nem fogja, nem mondom el neki.
Úgyse jön újra, mindenkinek csak kóbor szerető vagyok.
De jött.
Barátja van, szenved, problémák, velem épp őt csalja.
Szólni kéne, megmondani, mégiscsak két bőrt visz a vásárra.
De hogyan, két akció után?
Nem találtam ki, majd legközelebb.
Legközelebb hívott, hármasozni akar. Jó srác, ismeri, már sokszor volt vele.
Én nem akartam, de húzott a kíváncsiság, ha szex is az ára.
A hely, ahová mentünk, ismerőssé vált.
Az ismeretlen harmadik nem is ismeretlen: vagy 6-7 éve pozitiv.
Akkor miért pont én szóljak?
Vajon Pé is az?

Korombeli fickó, kokettálunk. Ma nem jó, tán holnap. Hívott aztán, azt mondta, elhozza a párját is. Baj?
Á, dehogy, jöjjön csak (addig majd csak kitalálom, miért nem érek rá épp).
Akartam volna is, kerültem volna is, elgatyáztam az időt.
Eljöttek hát.
Mondom az egyiknek: téged sose láttalak még, de te - a másikra néztem - valahonnan ismerős vagy.
Megmondjam honnan? - kérdi. - Az ambulanciáról.
Na, még ilyet... amikor pozitívokat kerestem, eggyel se találkoztam szinte.
Most, hogy megszűnt ez szempont lenni, csupa pozitívba botlok.

Már régóta rágódom azon, hogy van-e Pesten Semjén Zsolton kívül heteroszexuális.
Új kérdés fogalmazódik mától.
Van, aki itt még HIV negatív?

Variációk

Tegnap reménytelenül esett.
Egész nap, hínár nőtt a levegőben.

Esett.

Gödörbe.
Kétségbe.
Teherbe.
Kútba (főként a tervekre veszélyes).
Át, a ló túloldalára.
Rá, a választás.
Csapdába.
A forint.
Ki.
Majd, ha piros hó.
Meg.
Útba.
Pofára.
Talpra.

Hűlt hely, melegen

Irigylem Jét.
Amikor kiírta magából, hogy megrendült.
Mert valaki fertőzött lett, zsenge korban.
Akik olvasták, nem nyomoztak, ki lehet az.
Aki sejtette, az meg magában tartotta.
Nem csinált belőle hírláncot senki.
Azt se mondta senki, hogy Jétől tudja.

Zaklató érzés elveszteni barátokat.
Ha ennyit ért, menjen! - biztatom magam.
De fáj belül.
Meghalt a jövő, múltjára emlékezem.
Majd megszokom, hogy a jelene nem érdekel.

Amikor meghalt dédnagyapám, mellé temették a botját, a gyöngyháznyelű halas bicskát, meg a bibliát.
Én nem akarok magammal vinni semmit.
Esnek ki a kosaramból, amik a földhöz húztak.
Így van jól.
Szokni kell az elmúlást.

Jó és rossz

Végre, ma jó hír. Levették a lélegeztetőgépről, már altatni sem kell. Ismeretlen, de mégis lassan ismerem: két hete tartom a lelket párjában. Átok-empátia, aggódtam az idegenért, mintha az én párom lenne.



Vagy talán magam képzeltem a lélegeztetőre.
Esendő az élet, kerülhetek én is oda.
Jó lenne, ha nem lenne ok aggódni újra meg újra valakiért.
Tegnap hívott estefelé Dé. A hangját is alig ismertem meg, olyan elgyötört volt. Kórház, fájdalom, hihetetlenkedés.
Aztán barátja éjféltájt rémületeseket mondott: túl van a műtéten, ijesztő részletek...
Hátha csak a megrendülés, vagy a pánik szorozta fel a szavait.
Hátha ma jobbakat hallok.
Várom az estét.

Reggeli etológia

Ma reggel berber makákók kellették maguk a Spektrumon.
Érdekes társadalmuk van: alapvetően nincs dominancia, nőstényekért nem szokás verekedni, csak passzióból. A verekedők hamar elfelejtik, miért is indultak harcba, nem tartják számom, ki ki ellen van, harc közben gyakori az átrendeződés.
Nőstényt úgy szokás szerezni, hogy már fél évvel a párzási időszak előtt ki kell választani egy nőstényt. El kell különíteni a többitől, hogy kisebb legyen a konkurencia. Kedveskedni kell neki, de nem azzal, hogy idefigyi, mekkora egy kan vagyok, hanem ide kifinomult figyelmesség kell, kerülő úton. El kell hitetni a kiszemelt bigével, hogy mennyire érdekli annak kölyke, bebizonyítani, hogy legfőbb óhaja, hogy gondozhassa a kicsit, ő dédelgetni akar, nem baszni, mennyire boldog, hogy egy ilyen kiváló anya mellett érezheti magát.
A nőstény ezt beveszi, és fél év teltével eszébe se jut már, hogy mással is kúrhatna akár.
Aztán a kan, ha megkapta, amit akar, elzavarja a hozzászokott büdös kölköt, szarik a tetves kis tavalyi nőstényre, mert egy másiknak csapja a szelet már. Hisz az varázslatos anya, a csemetéje jajdearanyos, úgy szeretné ringatni már, a többi makákó szar alak mind, ne is nézzen rájuk, ő megvédi mindentől majd.
A berber makákóknál értéke van a tartós kapcsolatnak.
Betömetlen nőstény eleve nincs, a hímek pedig egy-egy magukkal hurcolt kiskölyökkel jelzik, hogy nekik valakijük van.
Kajálás közben akadály a kölyök, szunyáláskor is, olyankor az anyjuk nyakába sózzák. De ha kitör a verekedés, rohannak a pótkölyökért, s azzal felvértezve indulnak hadba. Haraphatnak, üthetnek így, míg őket illetlenség visszaharapni. Hisz a hátukon himbálózó kismakákó azt jelenti: "párkapcsolatom van".

Juláj

Minden hátrányban ott az előny. Ma, amikor ismét kötelező semmittevésem töltöttem a munkahelyemen, betévedt a könyvtárba egy kínai kislány.
Tanításmentes napokon átnépesül a sulink: a városi iskolákba járó kínai gyerekek egy részét összeszedik, és kínai iskolát tartanak nekik itt. Kínai tanárok, kínai nyelv, kínai kultúra, jól van ez így.
A kislány csak pislogott, érdekelte minden. Annyira kínai volt, hogy meglepődtem, amikor megszólalt:
- Elvihetem ezt a szép füzetet?
Megtudtam, hogy a nagypapa és a nagymama tanította magyarul, magyar iskolában másodikos, kínaiban elsős. Juláj a neve.
- Nehéz a kínai írás? - kérdeztem.
- Nem, nem olyan nehéz, csak kicsit nehéz, én nagyon szeretem.
- Ügyes lehetsz, ha megtanulod. A magyar ABC csak 43 betűből áll, a kínai írás meg 2500 jel.
Megdöbbenve nézett rám. A képére kiült, hogy itt átverték, valami roppant bonyolultba vitték bele. Láttam, ezt eddig nem tisztázták vele.
A könyvtáras nénihez ment, aki épp elmerültem böngészte a leltári ívet. Juláj felhúzott az ujjaira egy kesztyűbábot, és a bábozva kérdezte meg:
- Játszhatok kicsit veled?
- Rögtön, kicsim, pillanat - darálta a könyvtáras néni, fel se nézve a leltárból - fontos dolgom van, meg kell előbb csinálnom.
Juláj megakadt egy minutára. Megrántotta a vállát, és felemelte a bábos kezét megint:
- Hát, a felnőttek mind egyformák - lehúzta a bábot, hóna alá vágta a zsákmányolt füzetet, és sarkon fordult. Csengettek neki épp, nem folytathatta a multikultúrás nagykövetesdit.

nov.négy

6 éve költöztem Pestre, most kedden évfordulóztam. Ünnepelhettem volna is akár, ha ünneplős lett volna a kedvem.
*
68 kiló vagyok, legénykori súly. Nem is lenne normális, ha nemnormális dolgok nem hagynának nyomot az emberen.
*
Őszi szünet van, lehetnék akár egész héten szabad, de hát nem vagyok. Bent kell rohadni a suliban, se kölök, se dolog, csak pofavizit. Geciiskola, ordítaná Zsueletta, ilyen egy ratyi helyet.
*
Nem is baj, hogy nem vagyok otthon. Délelőttönként itt dekkol Bé. Eljátssza otthon, hogy apamegydolgozni, ne kérdezzen rá a gyerek. Munkanélküli lett, szégyelli. Most se vagyon, se mellény, csak a puszta bőre. Még a táskáját is elvették. Hervadtan lógott kezében a reklámszatyor. Haza se vitte, égett a képe, szégyenbélyeg, mint egy hajléktalan.
*
Jártam kint a temetőben. Kivittük a kicsit is, hadd lássák a múltbeliek. Nézte a mécseslángokat, az idegen arcokat, türelmesen szemlélte, míg letanyáztunk egy-egy sírnál.
Hazafelé gondolt egyet a lányom.
Anyám nagyon meglepődött. Örült, hogy látta végre a kicsit. A kezét puszilgatta, azonnal haverok lettek. Dédunoka - dédimama találkoztak végre.
*
Nem tudom, jó-e egyedül, de biztonságos. Nincs kire megsértődni, nincs kit kímélni. Lehet, hogy nem szeretem az embereket.
Nem akarok senkit se látni, engem se lásson senki.
Jó így.
*
Reggel felébresztett a telefonom. Agresszívan csörgött, nem hagytak békét. Ef volt, Komáromba költözött. Belekezdett a litániájába, hogy újrakezdi az életét, meg tiszta lap, meg megvalósítja önmagát, a tököm is tele volt vele. Új barátnője lesz, a régi az a régi élet, újhoz új kell. Aztán váltott: vegyek valami Viagrafélét, olyat, ami 4 óráig hasson. Azt akarja, hogy 4 óráig kúrjam? Az már munka, hagyjon már, föl se ébredtem. Nem, magának akarja, küld rá pénzt, Komáromban ilyen nincsen. Hétvégén eljön, jöjjön, ő a tizedik, elszórakoztatják egymást majd a kapu előtt, úgyis világgá megyek.

Mindenki kedvére

..........................................
..........................................
..........................................
..........................................
..........................................
- .......................................?
- _______________.
..........................................
..........................................
..........................................
(Ide mindenki azt gondol, amit akar.)