Seszerda

Nagyjából jó napot fogtam ki anyámnál: lépten-nyomon elvesztette a fonalat ugyan, de legalább nem izgatta.
Három újabb jelenség tűnt fel: a személyeket duplázta (tä még együssz, fijam,de amelyik Pestän lakik, azzaa nem tudom, mi van). Ma vettem először észre, hogy elfelejtette egy ismert, konkrét tárgy nevét (aközött a kettő közt van, amelyiknek szárnya van, oszt legyün ott elő = ágyneműtartó a két kétajtós szekrény közt). És eltűntek a macskák a házból, egyet se találtam.
- Ide, fijam, nem gyühet be macska, hunnan väsző ilyen hülyeségät? - reagált a dicséretemre.
- Ilyenkor elfelejti, hogy a múltkor még tele volt macskával a ház, vagy simán letagadja? - érdeklődtem, de választ adni nem tudott.
Nagyon össze van töpörödve.
Rávettem, hogyha gond a mát felidézni, beszéljünk a régről. Dédnagyanyám is úgy csinálta. Kapott is az ötleten, egy-kettőre nagyanyámnál kötött ki, nosztalgiázott, hogyan vitték sütni a lakodalmakba. Több történetbe is belekezdett, aztán elvesztette a fonalat, de mindegyikben valami sérelem bukkant elő. A sértők kizárólag apám famíliájára korlátozódtak.
- Olyan besűtt legény vót, sänkinek sä köllött - célzott valaki rég meghaltra - amellé híttak el kísérőnek a lagziba. Fijatal vóótam még, tán 13 - 14 éves, ee köllött männäm, a Panka vigyázott a kicsi fijamra. Mer kicsi vót még, tán tíz éves, nem hagyhattam a nagyapádra. A nagypapára is rá köllött nízni, nähogy tüzet csinájjon a pipávaa. Mer pipázott, sose szítta lä, csak úgy fújta. Ott vót az eeső uram is, nem ez a mostani, hanem a másik, amelyik ott bent, féére van eetemetve. Az a piszkos, az a rohadék, hogy a főőd vesse ki magábúú, az mäg képzeed, micsinát: ráíratta a sírkűre a nevit, mäg mellé az änyimet! Hát hogy gyün az ilyen ehhő?? - gurult indulatba.
- Azt a sírkövet maga csináltatta, anyu. Amikor apu meghalt.
- Één??? Érdekäs, én errű nem tudok, fijam.
Eltűnődött pillanatokra, aztán másra villant az agya.
- Ezt csak csöndbe mondom, titok! - váltott suttogásra. - Én tejjesen lä vagyok égve. Sämmi pézäm sincsen. Az a fijam, amelyik a víznéé lakik (engem nevezett néven), mindänämbű kiforgat! Eeväszi a nyugdíjam, nekäm sämmit sä ad! Összejáccik a póstássaa! Hijába kérdäm azt is, mikó hozza a nyugdíjam, csak nevet! Hogy nem gyütt még, most más a rend, oszt nevet csak! - hangosra váltott, méltatlankodva: - Nem hoz sä pézt, sä csekkät, kőne füzetnäm a gázt, mäg a villanyt, de má hónapok úta egy csekkät sä láttam!
- Megbeszéltük, anyu, hogy hozzá viszi a nyugdíját és a csekkjeit a postás. Mindent befizet maga helyett, mindenről elszámol pontosan.
- Hát, neki ez nagy fáraccság - váltott hirtelen. - Mit äsző, fijam? Főztem tésztát, ägyél! - kihúzta a kanalas fiókot, nézte, majd visszatolta. Kinyitotta a poharas szekrényt, "mit is keresäk?", majd visszacsukta.
- Egyen dinnyét, finom! - biztattam.
- Én az ilyet nem tudom mägänni, csak nyáron. Vidd csak ee, fijam!
- Hát nyár van most.
- Ugyan má, dehogy van! Tudom én azt, hogy mikó van!
- Rosszul jár az órája, késik fél órát, megigazítom.
- Nä nyújj hozzá, jó van az nekäm, ahogy van! Csak összekeversz vele! Vagy direkt baszogacc?
- Nem találom a csavarját - hazudtam, míg átállítottam. - Úgy maradt, ahogy volt. Megnyugodhat.
Gyanakvón nézte az órát. Rájöttem, csak nekem számít, fél óra ide, vagy oda. Nála se év, se szerda, se évszak, se ma, se holnap. Úgy működik az agya, mint nekem álom közben: arcok, terek, összefüggés és logika nélkül, ide - oda, kattintgatva.

Casting

Na, végre.
Talán rá vártam.
Csak úgy elém sodorta a véletlen.
Nagyon tetszik.
Tetszem neki.
Ő hármat tagadott le a korából,
én nyolcat.
Enyém a győzelem,
röhögtünk.
Smárolt, tényleg akar.
A teste is azt mondja, amit a szája.
Azt mondja, olyan vagyok, mint ő.
Mintha saját magával szexelne.
Csalogat, menjek vele bicajozni.
Napokra.
Örülök,
mert másnak nem jutott még eszébe,
hogy valahova velem akarjon menni.
Szorongok,
mert az orra előtt kell bevennem a gyógyszert.
Odalesz a titkom.
De előtte beveszem.
Neki elmondok mindent.
Legfeljebb lapát,
romantika oda.
De hátha nem.
Nem akarok vele járni.
Minek akarni a teljességet.
Elég, ha jól esik rágondolni.
Kavicsokat gyűjt, akárcsak én,
a gyerekének az a neve, mint az enyémnek,
ő is szereti a tárgyakban búvó történelmet.
Okos,
férfias.
és jó vele,
eszméletlenül jó,
nagyon.

Geller

- Szerintem kicsi vagyok, sovány és csúnya. Szerinted? - nézett bizonytalanul Ká. - Mondj már valamit! Szerinted?
- Jó vagy így, ahogy vagy - nyugtattam, és feltörtem a sütibe való két tojást. - A feleséged sütős asszony volt?
- Á, az nem. Sütni se szeretett, meg főzni se.
Végignéztem rajta: nyilván hazudik. Azt mondta, ő nem tud főzni. Akkor csak éhen halt volna az asszony mellett.
- Én akkor voltam szép, amikor 15 kilóval több voltam! - kesergett a múlton. Megpróbáltam ráképzelni a 15 kilót az arányos testre, de sehogy se jött ki szépre.
- Tényleg tetszek neked? - ostromolt rendületlen. - Bejövök neked? Akarod, hogy minden nap átjöjjek hozzád? Milyennek képzeled a kapcsolatot? Szeretnéd, hogy itt aludjak?
Korainak láttam közölni, hogy csak basztunk, és kész, inkább a hűtést választottam:
- Magbánnád tízszer is. Horkolok.
Kicsit meghátrált ettől, de nem adta fel.
- Szeretnéd, ha mindig együtt lennénk? Örülnél, ha itt laknék veled?
Na, ez már sok 2 órával az első megpillantás után.
- Nem.
Meglepődött. Tán más választ várt?
- Mindenki lakjon valahol. Én itt, te meg nálad. Aztán, ha hiányzunk egymásnak, találkozunk. Most én csak pasit kerestem, nem lakótársat.
- Jaj, nem bízol bennem... - játszmázgatott. - Pedig azt mondtad, tetszem. Akkor az nem igaz?
Nem válaszoltam, így nézegette, amint a süteménybe a ribizlit válogatom.
- Te olyan házias vagy - hízelgett - meg megkínáltál mindenfélével. A többi pesti nem ilyen. Elmegyek valamelyikhez, de csak dugni akar egész álló nap, egy kávét se tesz elém. Te más vagy. Szerinted megdugjam most délután azt a 26 évest? Vagy haragszol érte?
Beletöltöttem a tésztát a tepsibe, csak úgy foghegyről szúrtam oda:
- Majd kitalálod.
- Átjöjjek azért este? Átjöhetek? Te nagyon más vagy, mint a többi. Mi is a neved?