Seggem nyara

Elbogárzom itthon: üldögélek kicsit, szívom a cigit a kávé mellé, aztán eszembe jut valami, amit már rég meg akartam csinálni.
Pótmegoldás, tudom, de örülök, hogy el tudom ütni az üres óráimat. Régebben a várakozásra az egyetlen megoldásom volt, hogy átaludtam az időt. De ennyit lehetetlen lenne aludni.

Ma vége lesz az augusztusnak, oda a nyár, elvitte a seggem az egészet.
Átestem a kolonoszkópián is.
Pocsék volt az előző nap: koplaltam, az egyetlen tápom az előírt hashajtó volt, reggel, meg 8 óra múlva. Undorított az íze, hányni akartam. Csikart a hasam, hozzá illő közérzettel, úgy éreztem, a köldököm a gerincemre tapad.
Másnap délutánra kellett mennem. Feszült voltam, és éhes: hol tápláló ételek, hol a hasamra varrt segglyukam rémlett fel.
Tudtam, hogy csak végignyomnak valamit, és csak leszedik, amit leszedni kell, de mi van, ha valami gebasz van, és kiszedik a seggem.
Kizárt, hogy elaltassanak.
Kontroll kell, ha beleszakadok is.

A doktornő, meg a segédje baromira aranyos volt. Ha velük találkozom először az idei nyáron, talán a bizalmam se pusztul el ennyire.
Illedelmes indítás volt: kaptam egy diszkrét zöld nadrágot, hátul teljesen széthasítva. Szexpartin népszerű lenne. Bekentek valamivel - tán Lidocain lehetett - de éreztem azért, amikor deflorált a két nő.
Próbáltam saccolgathi, mennyi lehet már bent. Volt időm előtte bámulni az ujjnyi széles slagot, láttam rajta a tízcentis jelöléseket, másfél méterig.
Azt nem is tudtam elkülöníteni, merre felé járnak. Halkan beszélgettek egymással, latin nevű stációkat soroltak, ahol a kamera épp haladt. Iszonyúan szúrta a hasam a gáz, amivel egyre fújtak: ha álltam volna, tán el is ájulok. Levert a víz, nyögtem néha, vagy jajgattam. Akkor éreztem régen ilyet, vagy hasonlót, amikor kúrt Gábor: a torkomig nyomta, ki-betolta, telepumpált levegővel, de ahhoz kéj járt az agyamban, most meg csak az, milyen szerencsétlen helyzetben vagyok.
- Ne haragudjon! - hallatszott be néha a külvilágból az asszisztens hangja.
- Eressze ki nyugodtan a levegőt! Ne zavartassa magát! Az utolsó centikért küzdünk - hallottam a doktornőt. - Milyen hosszú vastagbele van magának...! nem volt még sose sérve?
Közben újabb meg újabb szúró fájdalom a befújt gáztól, úgy éreztem, a gyomrom is kiszakad. Fordítottak bal oldalra, jobb oldalra, hasra meg hanyatt. Pillanatnyi könnyebbségek, aztán gyötrelem megint. Az asszisztens a hasamra tapasztotta a kezét, próbált a gáznak ellentartani, vagy csak egyszerűen segíteni akart. Fingani nem tudtam, szörnyen erős a beidegzés, hogy két nő arcába nem finghatok, bár egyre biztattak.
- Már kifelé jövünk - nyugtatott a doktornő - nagyon ügyes volt, eljutottunk a vakbélig!
Lassan jött kifelé a műszer. Akkor vettem csak észre, hogy nézhettem volna akár az egészet élőben a monitoron, bár nekem a belem belülről nem sokat mondott.
- Melyik ebből a polip? - tudakoltam a doktornőtől - sose láttam így magam.
- Nincs polip egyáltalán! A végbélszakasz körkörösen fekélyes, gyulladt. Nézze csak! Valamilyen fertőzése van.
Néztem, de szart se láttam. Ha azt mondják: nyelőcső, azt is elhittem volna.
Amikor kicsúszott a műszer vége is, piszok hosszút fingtam. Totál kínos volt, de nem akadtak fenn rajta, tette mindkét nő a dolgát.
- Azzal a törlővel letisztogathatja magát - célzott valamire az asszisztens, de nem voltam képben. Feküdtem, és vártam.
- Végeztünk! Felkelhet. Öltözhet is akár. A törlőt bedobhatja a sárga szemetesbe. Abba, ni!
Néztem, de nem láttam semmit, tompa voltam, mint egy hipnotizált.
Kint leültem a váróban, és kezdett helyreállni bennem a világkép. Túl vagyok rajta, kibírtam, nem is volt annyira rettenetes. megnéztem az órát: 30 perc, annyi volt összesen, megesküdtem volna, hogy órákig tartott.
Bementem a mosdóba, fingottam percekig, csillapodott végre a nyomás. Láttam, véres a papír, beraktam a gatyámba pár zsebkendőt.
Üldögéltem még egy darabig. Kihozták közben a papírjaim, most már kezdtem érteni a beszédet is. Vettek pár szövetmintát, 10 munkanap, és kész, akkor menjek, és megbeszéljük a folytatást.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy taxit hívok. Gond nélkül kijutottam a kórház bejáratáig, megállapítottam, hogy ez a metróig már a fele táv. Spórolok, nem luxusolok taxival, amikor a metró is jár.
Éreztem, hogy az alkalmi, zsebkendőkből hajtogatott tampon a járás ütemére felfelé gyalogol. benyúltam, visszaigazítottam a nyílt utcán, de nem háborodott fel senki. Éhes voltam, és felszabadult: ma este enyém a világ.
Semmi kaja nem volt otthon, Venni kell valamit, holnap ünnep, meghalok éhen, enni muszáj.
Vettem egy grillcsirkét, hozzá meg ketcupot, mert kifogyott az is. Megkívántam a befőttet is: vettem egy cseresznyét, egy barackbefőttet, meg egy szilvát. kenyeret, gyönyörűt, meg szőlőt. Ha éhesen megyek a boltba, eszetlenül vásárolok.
Siettem haza: fingani kellett, a betétem a trikó alatt a hátamra csúszott, és meg akartam enni mindent. Már 40 órája koplalok.
Egy csirkecombig jutottam. Éreztem, elnyom rögtön az álom. Visszacsavartam a három befőttre a tetőt, elraktam a csirkét, a kenyeret meg a szőlőt. Alhatok nyugodtan, jön most tíz munkanap pauza.

Dr. Rapid

Azt már megtanultam, hogy minden rosszban ott van valahol a jó, csak fordítva kell nézni.
A nyóckeres doktornéni nagyon jót tett velem, hogy összeijedte magát, mert akinek a nyakába varrt, az már úgy ránézésre is roppant megnyerő személy.
Mondta, menjek be hozzá délre - nem is váratott sokat. Megnézte a papírjaim, kérdezett ezt - azt, nem telefonált senkinek közben, hanem rám figyelt, érdekelte, amit válaszolok. Megkérdezte: homoszexuális vagyok? - valami elejtett segghasználhatósági mondatom kapcsán.
- Keresek magának valami időpontot, aztán megcsináljuk a kolonoszkópiát. Felírok egy gyógyszert: ezt az előírásnak megfelelően kell használnia a megelőző napon. Fosni fog egész nap, semmit ne egyen. Van valami halaszthatatlan programja, munkája, ami befolyásolná?
- Semmi nincs, ez most a fő programom. Jó lenne, ha még a tanévkezdet előtt túlesnék rajta, de hát ez csak ábrándozás.
- Tanít talán? Mit? Kicsiket? Jaj, de aranyos...
Közben nekilátott a receptem megírni. Már félig kész volt, amikor hirtelen fölkapta a fejét.
- Dehogy írom meg ezt a receptet magának... A múltkor egy úr lemondott a kolonoszkópiáról, és itt hagyta a fosatós gyógyszerét.
Kotorászott egy dobozban, és elém pakolt egy dobozkát.
- Tessék, használja egészséggel! Ezzel is megspórolt cirka 3 ezret. Most még a vérvételt intézze el, tessék, itt a papír hozzá. Addig én nézek magának valami időpontot.
- A kolonoszkópiát altatásban végzi? - tudakoltam, mert ez egy fontos kérdés.
- Altatóorvost nem tudok egyeztetni, de elkábítom én magát, semmire sem fog emlékezni. Végig kell nézni e teljes szakaszt, mert ahol egy van, ott akadhat több is. Amit sikerül, azt le is szedem. Nem láthatom előre, mit találok: az is lehet, hogy ez egy ambuláns beavatkozás lesz, az is lehet, hogy bent kell maradnia megfigyelésre, ha nagyon vérzik.
- Kávét ihatok a koplalós-fosatós napon?
- Persze, nyugodtan! Akár sörözhet is, csak enni ne egyen.
A vérvétel a várakozással együtt se lett több 10 percnél. Már a mosdóból jöttem ki, amikor meglelt a doktornő, aki a váróban rám vadászott.
- 21-én várom!
Csak kifelé esett le, hogy ez már a jövő hét, 5 nap sincs addig. Egy merő izgalom vagyok.

Kis lépés

Vittem a 8. kerületi gasztroenterológus doktornőnek egy igazolást a Lászlóból, hogy valóban gondozott, gyógyszerszedő pozitív vagyok. Nagyon tájékozatlan teremtés, nekem kellett elmagyaráznom, hogy mit jelent a méréshatár alatti vírusszám, és mit jelent a CD4 40%, mert arra is csak csóválta a fejét... félt tőlem, de nem mert nyíltan lepattintani, mert idéztem neki a Szócska államtitkár tavaly nyári parancsát, ami kötelező minden eü. dolgozóra - azaz nem utasíthatja el a kezelést a HIV státusz miatt. Ezek után nem mert egyenesben visszautasítani - de mivel szabadulni akart tőlem, benyalt a László kórházban az ottani gasztroenterológusnak, hogy vállaljon el. Nem tudom, mibe került neki...
- Két megoldás van: egy CT-vel kombinált vizsgálat, amit megcsinálnánk nálam a Péterfyben. Nem olyan pontos, de megúszná a nem olyan kellemes kolonoszkópiát - kezdett a körmönfont leradírozásba - vagy van egy nagyon-nagyon kedves doktornő a Szent Lászlóban, akivel megbeszéltem, hogy szívesen elvállalja magát, és ott meg tudják csinálni a kolonoszkópiát is... Mivel nekünk itt - lendített egyet a karjával -. nincsenek eszközeink hozzá.
- Jó lesz nekem az a CT-s megoldás - keserítettem el - az nem tűnik olyan kínzósnak.
- Nem, nem, mégse... nem venném a lelkemre, ha nem venne észre a CT valamit. Inkább javaslom a Szent lászlós kollégát.
Egyértelmű, hogy fél tőlem. Ha valakin ott a címke, hogy pozitív, az kész ragály.
Azért, hogy ne legyen nyugodt álma, fölvilágosítottam: a pozitívoknak csak saccra egyharmada tudja, hogy pozitív. Az a másik kétharmad meg nyugodtan elmegy hozzá.
Nem győzködtem, eleve nem bíztam benne

Ma felhívtam a Friedl doktornőt (ő már a Lászlós), de persze nem emlékezett semmire sem, csak csodálkozva kérdezte, hogy ugyan már miért nem lát el a 8. kerületi kolléga? Hirtelen kicsúszott a számon, hogy "fosik tőlem a doktornő, mert poz. vagyok". Erre ő: - Ja, már képben is vagyok. Jöjjön, várom csütörtökön, aztán megbeszéljük a továbbiakat!
Szerintem nem is a poz. szótól, hanem a fosiktól támadt fel a memóriája.

Délután - egy véletlen folytán - felfedeztem, hogy tudok újra szárazon fingani. Apró dolog, túlzásba nyilván nem szabad vinni, de ez már legalább plusz egy óra szabad mozgást ad.

Rebringa

Megvolt a nyaram első, rák nélküli hétvégéje.
Augusztus 8-9-10.
Ezt se gondoltam volna -

Pénteken levittem a bringám pumpáltatni, mert leeresztett a 6 heti használatlanság alatt. Szédültem, amikor ráültem újra, az első hajtásoknál szinte irányítani sem tudtam.
Elszoktam, fura.
Egy lámpánál, zöldre várva letámasztottam a lábam, de valami extra béna módon, mert belegabalyodtam a kerékbe, és álló helyzetben akkorát estem, mintha földhöz csaptak volna.
Egy tele busz várakozott mögöttem, nagyon jól szórakozhattak.
Mindkét bokámról lejött a bőr, a bal csuklóm úgy sajgott, hogy fogni alig tudtam, a csípőmnél is csontot ért az esés, nem vagyok most kipárnázva.
De a seggem nem fájt, bírta a nyerget, ami
szédületes szabadság újra.

Hétfőn azért szervezkedni kezdek, mert még belelovalom magam, hogy kutya bajom. Jó lenne megszabadulni a daganatomtól még a szabadság alatt, akármilyen is az indulata.

Viva la segg!

Ma se frontom, se kifogásom nem akadt, elhatároztam, hogy utánajárok az ötödik hete húzódó szövettanomnak. Elszánt voltam, és energikus: vittem golyóstollat meg esernyőt, hogy mészárolok, ha kell.
Holnap rendel csak a gasztroenterológus, ha nincs leletem, egy hetet megint várnom kell.

Lejárt a bérletem hétfőn, csak 2 jegyem maradt a tömbön, így spórolósból legyalogoltam a 4-6-os villamos távját. Hasznos volt a munkaterápia - állapítottam meg - mert úgy gyalogoltam, mint a régi szép időkben. 3 hete pedig azt is terveznem kellett, ha 200 méternél többet mentem.

Az undok Bajcsyban sarkig nyitva állt a kolo-proktológia ajtaja, bent az asszisztens pakolászott. Lecsaptam rá: megkérdeztem, kinél kell keresnem a szövettanom eredményét.
- Az irodában. De hát ezt mindenki tudja!
Biztos maga is meglepődött a barátságtalanságától, mert elmagyarázta, hol találom a bűvös helyet.

Az iroda ajtaja sarkig nyitva állt, egy szerelő hajladozott az egyik asztal alatt. Kis idő múlva becsámborgott egy nyeszlett nővér, ide-oda pakolászott az iroda szerelésmentes felében. Álltam csak, mint a bálám szamara, köhintettem, fixíroztam szemmel, de rám se hederített.
- A szövettan eredményemért jöttem - mentem át határozottba. Megmondtam nevem, közöltem, hogy július 4-én vettek biopsziát, azt meg ő is tudta, hogy ma augusztus 6. van. Csak nincs pofája megint nemet mondani.
- Utánanézek. Megkérhetem, hogy csukja be az ajtót?
Nem értettem, miért zavarta hirtelen az általa is nyitva hagyott ajtó, de megtettem. Előszedtem a szemüvegem, és olvasgatni kezdtem a az ajtókra kifüggesztett szövegeket. Nini! A betegjogi képviselő! Előszedtem a noteszemet, és akkurátusan feljegyeztem mindent. Szükség lesz rá, mert akármi is lesz, panaszt teszek.

Tébláboltam még egy darabig, de az irodából semmi jel. Egyszer csak kijött a nővér, elhúzott mellettem, rám se nézett. Lepakolt egy paksamétát a folyosón lévő asztalra, és intett, menjek oda.
- Itt írja alá!
- Jé, hát kész van? - lelkendeztem, de nem kommunikált velem. Aláírtam, átvettem, a nő eltűnt, mint a kámfor.
Azonnal olvasni kezdtem. Szart se értettem belőle, átfutottam háromszor is, de nem láttam a félt szót: carcinoma.
Megláttam a pultnál a proktológiás nővért. Lecsaptam rá. Elétoltam a leletem.
- Ez most rák, vagy nem rák? nem értem.
- Majd a kezelőorvos tájékoztatja - hárított volna, de nem tágítottam. Böngészni kezdte a lapomat, aztán csak úgy félre, mint a Shakespeare-művekben, visszaharapva mondta:
- Nem, nem az. Még mosolygott is egy felet.

Nem, nem az!

Azannyát!

Behülyítettem mindenkit a kórságommal, én barom!

De jó...!
Megmarad a seggem, hurrrrrrrrrrrrrrrráááá!!!!!!!!!!!!

És ezzel az információval várnom kellett potyára 1 hónapot, a kurva anyátokat! A megállóból felhívtam a lányom is, meg a fiam is: megvan a lelet, nem rák!

A villamoson már csak azon járt az eszem, hogy azonnal megjutalmazom magam, túrok valamit a kedvenc turkáldámban. Lamentáltam, megtegyem-e: ma még nem sikerült tojnom, mi van, ha a boltban összeszarom magam? De csak egy megállónyit kell pluszban gyalogolnom, kikerülhetetlen csábítás, nem is álltam ellent.
Itthon pakolásztam, ettem végre - 62 kiló vagyok most, muszáj - s úgy terveztem, belebújok az internetbe, megfejtek minden szót, ami jelenleg a kórlapomon nekem szart se jelent.
Várnom kellett. Olyan zivatar jött, hogy kihúzgáltam minden elektromos kütyüt: ha idecsap a ménkű, csak én vesszek, a tévé ne.

Még 5 óra se volt, de esti sötét lett. Ültem a fotelban - áthúztam a kárpitját annak is 2 hete - s gyönyörködtem a saját múzeumomban. A legrégebbi kütyüt 13 évesen találtam a szomszéd lakatlan ház beszakadt padlásán. Egy szúette fakulacs, kiment már a divatból is 150 éve.

Amikor vad barkácsolásba kezdtem, az eredeti szándékom az volt: kivágok minden szart, ha elpatkolok, semmit se vihetek magammal. Kivágom, vagy eladom, vagy elajándékozom, minek?
Törölgettem, ide-oda raktam az ezer kincset, ami ami kezembe akadt. Milyen szép- nézegettem és álltam meg mindegyiknél- restaurálni kéne. Rá is érek most, semmi dolgom, csak ez a hülye várás a napi szarásra meg a fingra, a programozott evés, a potyatelefonok a Bajcsiba, hogy nincs kész... A lakás alja tele van még fűrészelt lécekkel, szerszámokkal, szeméttel, de már látom a rendet meg a végét. De szépek...! Arra valók, hogy amíg látok, nézzem.

Nagyon-nagyon átnéztem a leletem, szétesett a szöveg először nemtudommi szavakra, de megtaláltam mindent. A "malignitásra utaló jel nincs" volt a fő győzelem: tényleg nem rák, mert ott a "malignitás" van Hogy miért nem írják, hogy rosszindulat... Azt csak fél óra teltével vettem észre, hogy a lap alján világosan ott áll a BNO kódnál: kolon k.m.n. jóindulatú daganata.

Egy óra teltével már azt is észrevettem: beérkezés 2014. július 8. (4-én vették a biopsziát, 4 napig mi a picsát csináltak vele??). Lelet kelt: 2014.július 29. Az pedig a múlt hét kedd. Már 8 (nyolc!) napja kész, de nekem naponta azt mondták, nincs még itt, a múlt héten megjárhattam volna a gasztroenterológiát is.
Már egy hete tudhatnám,
hogy nincs rákom,
megúszok egy rakás félve félt hercehurcát... de tudhatnám már akár július 18-tól is, ha két hét alatt megcsinálják, amit két hét alatt meg kell csinálni.
Elmennek a jó kurva anyjukba, a tulajdon gyerekükkel, apjukkal-anyjukkal csinálják meg ugyanezt -

Na jó, nem vagyok makkegészséges, a daganat ott a seggemben, meg kell szabadulnom tőle, mert csak egy darabig jóindulatú. Jóindulatú amúgy is csak akkor lenne, ha nem bennem lenne, hanem másban, pl. a Bajcsy összes fehérköpenyesében.

Szegény sőgorom... neki nincs ilyen felmentő ítélete. Egyre szarabbul van, műttetni nem engedi magát. Teákat iszik, meg sámán nézi, már elmagyarázták neki a megoldást csakrák szerint is. Pénzügyileg kéne rendbe raknia magát, meg a szexuális élet terén, mondták a bölcsek annak, aki nyálkát fingik, örül, ha hetente egyszer szarni tud, nem bír már állni, de ülni se, a fekvést sem tűri, mert fáj.
Aztán rakja rendbe így.
Miközben írok, hallom, meghalt B.I., az ismert komikus. Sose állhattam, egy ripők volt, a legfőbb bűne, hogy percre egyidős velem. Szegény. Agydaganat. Sajnálom... arról végül is nem tehet, hogy egy napon születtünk, és az én problémám, ha nem tűröm, hogy aznap más is született.
Talán helyettem halt meg, most.
Én kaptam még egy kis haladékot, hogy megint biciklire üljek, felhúzzam a szexi jockot, vagy ha sose baszok is, újra éljek.

Most leborotválom a hetek óta növesztett szőrt a képemről. Megfogadtam, ha csoda történik, megteszem.
Az "adenoma tubulare" pedig a seggemben megkapja majd a magáét, van papírom, most már időzíthetek.

Exhibici

Szerdán csak a szám járt, csütörtökön rámtört a front, ki se mozdultam.
Ha időváltozás van, lever a lábamról. pár lépésre telt egész nap: tojtam - kifáradtam tőle - elterültem az ágyon - aludtam.
Pocsék.
Estére összeszedtem az erőm, elmentem a reggeli joghurtért meg gyümölcsért a boltba.
Még jó, hogy ki nyalva a seggem, 3 bolt is itt van a számban.
Tegnap és ma kutya bajom, reggeltől estig motoszkáltam.

Tegnap volt 4 hete, hogy biopsziát csináltak. Felhívtam a Bajcsyt, már meg se lepődtem, hogy még mindig nincs kész.

Nem tudom, miért sajognak a csontjaim. Látszik mind, jól kitapintható. Talán azért mert egyre kevesebb izom támasztja?
A bőröm alól is eltűnt minden zsírszövet, látom, merre futnak az erek.
De még nem mentem 60 alá, 61 kiló vagyok.
A seggem lóg, a bőr megmaradt, de eltűnt alóla a hús.
Ebbe most nem akarna belemarkolni senki.

Még baszós korszakomban - 1 hónappal ezelőtt - elképzelhetetlen volt számomra a szex nélküli világ.
Most meg ez a gyakorlat.
Igaz, nem is képzelek el semmit.

Fél 5 körül szoktam felébredni.
Ez jó, mert ihatok végre kávét, rágyújthatok.
Akad még, ami jó.

Csináltam egy rakás polcot, szinte az összes kincsem látható. Sok köztük a ragasztott cserép, azokat majd szép lassan restaurálgatom.
A nagy pakolászás közben most is összetörtem egy hatalmas cserép dagasztótálat, a szívem is majd belé szakadt. Át akartam akasztani egy másik helyre, de elrehült a szíj, ami tartotta. Hiába kaptam utána, darabokra tört. Össze tudtam rakni, szinte észre se lehet venni a ragasztást, de ezt akkor is elbasztam. 80 - 100 évig tudtak vigyázni rá, én meg legyilkoltam.

A szemüvegem is eltört. Fűrészelés közben valahogy a földre került, csak egy halkat roppant, amikor rátapostam. Most csak fél szára van, lecsúszik folyton, az asztal meg tele egy rakás szemüveggel, de egyik se az igazi.
Anyám jut eszembe róluk: ő is vagy 5 szemüveget csereberélt, de egyikkel se látott rendesen.
Most meg szemüveg nélkül olvas, ha elékerül néha valami betű.

Egyik nap hosszan verte valaki az ajtóm. Fent voltam a létra tetején, a szekrénytetőn pakolásztam épp.
A szomszéd néni volt, kitartóan verte az ajtót. 85 éves, cukorbeteg és rosszul hall, de most aggódott értem.
- Jöttem már megnézni, hogy tán meg van halva? Napok óta nem látom se mozogni, se zörögni... - aggódott értem. - Van mit ennie? Főzök valamit, akár egy zacskós levest...
Mutattam neki a kuplerájt, ami a konyhában látszott (ott fűrészeltem a polcokat, léc hátán léc). De azóta naponta kétszer kimegyek kicsit locsolgatni a virágokat, hogy mutogassam magam.