2014. december 11., csütörtök

Merev front

Kurvára türelmetlen vagyok.
171 napja szívok, egy bagatell miatt.

Kedden vizsgált volna meg a kolonoszkópiás drnő, de lemondott róla az aranyér meg a szifilisz miatt.

Sorban állni is utálok a boltban, de ez a 171 nap, a várakozásokkal... sok, na.
És hol van még a vége...?

Most szeretem a jobb talpam, bármilyen gusztustalan. Ha nem jelez, a fasz tudja, meddig szívok még -
Ez a szifkó legalább érthetővé és átláthatóvá teszi a dolgokat.

Nem szívesen húzom le a kezemről a kesztyűt, zavarnak a pakkok. A zöldséget már gumikesztyűben pucolom, a tésztát is úgy gyúrtam.
Abbahagytam a hiábavaló pimofakurtos kenegetést, hisz azok a tünetek is a szifilisztől voltak. Nem tipikusak - de olvastam, a szifilisz nagy utánzó, dermatitisztől a faszomtudjamiig egy csomó rejtélyes tünetet produkálhat.
Csak azt nem értem, ha mindezt én, kétkezi civil megtaláltam a SOTE anyagában, miért nem gyanakszik erre egy orvos, ha azzal keresem meg: szerintem szifiliszem van. Voltam októberben is, novemberben is nála, szeptembertől meg a gondozónőket baszogattam.

Felkészülten megyek holnap. Kiírtam és bemagoltam, milyen terápia javasolt szifiliszes pozitívnak.
Miből hány szem, és hány milligram.

Na, mindegy már.
Kibírtam.

Kopott mundér

Na, nem tudom, holnap végre vége lesz-e a cirkusznak.
Hétfőn megnézte a talpam - tenyerem S. doktornő.
(bocs: FőOrVosAssZony)
Rohadt egyértelmű, tán még neki is.
Reflexből kijött belőle a prédikáció:
- Maga soha, semmilyen körülmények közt ne szexeljen óvszer nélkül! Már épp eleget elkapott! Hányat akar még??? Hol van az elég???!!!
Gondolom, az ilyen hosszú mondatok alatt szokott gondolkodni.

Syphilis transitionalis. Utánanéztem itthon, a tünetek ehhez passzolnak.
Azaz: átmenet a korai és a késői szak közt.
Mindez folyamatos kontrollok mellett, orvosi ellenőrzéssel.
Nehéz lesz neki kimagyarázni.
Ha nem vagyok erőszakos, tán úgy járok, mint Ady.

Nem mondtam neki diagnózist, csak tartottam a talpam némán.
Bekérette a gondozónővel az eddigi kontrolljaim paksamétáját.
Tavaly szeptemberben voltam náluk 2. szakaszos szifilisszel.
Szedtem a gyógyszert saccra 1 hónapig, de rohadt lassan múltak a másodlagos tünetek, így kb. novemberig tuti, hogy nem szexeltem.
Volt egy kontrollom novemberben, aztán januárban, áprilisban, június végén, meg szeptemberben.
Az utolsó előttiig kritika nélkül hittem a "minden rendben, javul" szöveget.
Dugtam is folyton, jóhiszeműen.
Elkaphattam akármikor júniusig - a bareback ezzel járhat - de az csak sima második szakaszos lenne.
Nem vagyok leromlott pozitív, olyan az immunrendszerem, mintha egy negatívé lenne.

A doktornő elmélyedt a papírjaimban. - Borzasztóan magas volt végig - csapott az egyik adatra. Aztán hosszú csönd. Csak úgy, magának beszélt. - de itt meg javult.
A gondozónő feszülten és idegesen állt előtte, félig vigyázzban.
- Ott azért javulhatott esetleg... - szólaltam meg.
- Nem zavarja, hogy itt most konzultálok az asszisztenssel? - förmedt rám rögtön.
Vártam egy darabig, hadd folyjon a néma konzultálás.
- A júniusi és a szeptemberi vérvételem közt kaptam egy szemcsés Rocefillint. Az módosíthatott - nyomtan oda egyben.
- Azt mire kapta? És hol?
- A Lászlóban, a szeptemberi szifiliszem kapcsán, a főorvos úrtól - nyomtam meg a címzést. - Kértem itt, de elzárkóztak. Azért adták, mert a molekulamérete miatt képes a véragygáton átjutni.
Most nem baszott le, hanem zavart mosollyal helyeselt:
- Igen, igen, de mi annak a kockázatát nem szoktuk bevállalni (a mittudomminek a keresztvalamije) kapcsán.

Elhallgatott, a papírokat nézte.
-Menjen ki egy kicsit, várakozzon, a kolléganőmmel kell váltanom pár szót!

Ja, nagy titok lehet, ELŐTTEM, a SAJÁT nyavalyám kapcsán.
Tán most eszelik ki, hogy lehet ebből a tekintélyt megtartva kimászni.
Kiültem engedelmesen az öltözőbe, és azonnal hallgatózni kezdtem.
Nem hallottam semmi érthetőt, csak azt, hogy az előző némasághoz képest intenzív beszélgetésbe kezdtek.

Behívtak megint.
- A kolléganő leveszi a vért (mi a picsának? Az eddigieket is benézték). Elkészül csütörtökre. Jöjjön be pénteken. Mindegy már magának az a néhány nap ide-oda.
- Nekem nem mindegy! Kezdjük el a gyógyszerezést ma, akár az én felelősségemre!
- Nem lehet! Az egy komoly gyógyszer, csak akkor írhatom ki, ha arra alapos indokot látok. Kell a vérvétel! - kárált a vén tyúk.
- Látta a talpam - tenyerem, meg a bőrtüneteket...
- Nem! Jöjjön vissza pénteken!

Átmentem a gondozónővel a gondozóba. Nem szólt semmit, feszült benne az ideg. Csak bent lökte nekem a kérdést:
- Ezt meg mikor szedte össze?!?
- Június óta biztos nem. Se fizikailag, se pszichésen nem voltam képes szexre. Azóta nem szexeltem.
- És a proktológián mit keresett a múlt héten? - nyomozott keményen. Tán arra gondolt, hogy szétkúrták a seggem.
- A vérvételi eredményeket orvosok látják? - tereltem vissza a dolgára.
- Nem, csak mi, gondozók, nekünk kell eldönteni, mit jelent.
Ahá. megértettem, mitől ideges.
Megsajnáltam. Most rajta verik el a port a transitionalisért.
- De az enyém látták! Emlékszem, bement a doktornőhöz, várnom is kellett, mert valami nem smakkolt benne.
Nem válaszolt. Levette a vért. Máskor kedves volt hozzám, de már láthatóan elment tőlem a kedve.

2014. december 7., vasárnap

Alapkérdés

Alapkérdés mindenre:

Ez most az öregségtől?

a HIV-től?

vagy a gyógyszerektől van?


Alkérdés:

vagy valami nemibaj?

Már megint

Amikor a kesztyűt húztam, beleakadt a körmöm a tenyeremen valamibe. Megnéztem: kicsi, piros, tapintva keményebb, mint a bőr körülötte.
Azannyát.
Nézegettem a bal tenyerem, találtam még négyet, vagy három és felet, mert az egyik alig kivehető.
A jobbon semmi, úgy elsőre ránézve,
de aztán a csuklónál megláttam egyet,
meg a tenyérszélen a másikat,
ami már hámlik is.
Aztán még egyet, de azt már inkább kitapogatva.

Mindkét tenyéren, mindkét talpon,
idéztem a szakirodalmat.

Le a zoknit!
A balon
csak egy,
de a jobbon egy rakás,
gusztustalan.
A rendelő már megint dugig, nekem meg meló előtt mindössze csak 1 szabad órám van.
- Jövő hét csütörtök - mondott csütörtököt a kartonozós - nem kerül most be, rengetegen vannak.
- De nekem sürgős!
- Higgye el, nekik is az.

Bementem melózni, de meló végén visszamentem a rendelőbe megint. Kongott az épület, érződött a péntek délután, de a bőrgyógyászaton vagy öten várakoztak.
- Időpontosak mind. Csak akkor maradjon, ha nagyon türelmes és tényleg halaszthatatlan.
Naná, hogy az, gondoltam. Ha ma megállapítják, megkapom a gyógyszert, ez hétfőig már három nap fór. Ráveszem a dokit, hogy ne húzza el 3 hétre, lenyomom az ajánlott 15 nap alatt. Jó az immunrendszerem, ha meg végigfosom a 15 napot, akkor is mi van?

Tök fiatal, szemrevaló pasas rendelt, sosem láttam eddig még.
Bölcs voltam, kussoltam a közelmúlttal. A "miapanasza?" kérdésre "mindkét tenyeremen, mindkét talpamon hámló bőrképlet van" választ adtam. Ne kelljen sokat lapozni a tanult szakanyagban.
- Mutassa!
A talpammal kezdtem, a jobbal, mégis az a legbeszédesebb.
Aztán mutattam a többit.
Hümmögött, a nyirokcsomóim tapogatta, az alkaromon is mutattam párat. A herezacskóm kifelejtettem a nagy igyekezetben, de így is látott eleget.
- Úgy tűnik, második szakaszos szifilisz. Kéne persze egy vérvétel is.
- Végre! - szaladt ki a számon - ezért a mondatért járok már ide 2 hónapja!

Mekkora egy marha vagyok, hogy nem tudtam befogni a pofám.

El kellett mondani a két hónapot, a ráknak nézett colitist, a vérvételt, meg a mindent.
Totál elbizonytalanítottam.
- Ezzel az anamnézissel várjuk ki a hétfőt, mutassam meg a főorvos asszonynak. A vérvételt is megcsinálják akkor, addig gyógyszert se írok, mert így bizonytalan.
- A nyelvem is érzékeny, mintha leforráztam volna.
Hiába nyújtogattam, megnézte ugyan, de nem térítette el.
Nem is mondott rá semmit. Azt se, hogy normális, azt se, hogy ronda.
Megszívtam.

2014. december 6., szombat

Így mulat egy magyar úr

Rám jár a rúd.
Mintha állatorvosi ló lennék -
Múlt pénteken valami nem stimmelt,
a seggem fájt.
A munkahelyemen észleltem, itthon este megnéztem.
Aranyér, a picsába is.
Se kenőcs, se semmi itthon, csak egy antik Mastu kenőcs, a 7-8 évvel ezelőtti utolsó aranyeres ereklye.
Ahhoz már semmiképp hozzá nem nyúlok.

Szombaton elmentem a patikába, vettem Reparont. Nem túl jó, de recept nélkül csak ez van.
Bekentem, duplájára nőtt.
Nem állítom, hogy a krémtől, de baszottul fájt.
Se ülni, se állni, gyalogolni pláne, fekvés zömmel hason.
Megnéztem tükörrel,
lefotóztam,
diónyi dagadt döbbenet.
Néha megnéztem a neten, hol van ügyelet, de mindig ugyanazt a távoli címet dobta ki.
Olyan messzire csak az megy el, akinek semmi baja, ezzel a seggel lehetetlen.

Ezzel telt a hétvége.

Hétfőn melózni kellett. Bicikli szóba se jöhetett, a buszhoz az út gyötrelem.
Valahogy végigkínlódtam a napot. Kollégáim sajnáltak, délután hazaküldtek.

A sebészeten a kurvarendes doki volt szerencsémre bent.
Megnézett, megvizsgált, kínok kínja két perc.
Duplán fájt, a colitis, meg ez.
A kolonoszkópia hosszabb volt ugyan, de fele ennyire fájt.
Most ordítottam először vizsgálat közben, de nem szólt érte.
Trombotizálódott aranyér, mondta.

Felírt 3 gyógyszert. Érfalvédőt (3500), fájdalomcsillapítót (3000), kikeverős kúpot (3000).
Hóvégén, pech, de ki tudtam váltani legalább.
Hatékony,
javul,
keddre topon kell legyen a seggem.
Kolonoszkópiás doktornéni megnézi megint.

Szívás volt a hét. Naponta több alsógatya, kúppal a seggemben a meló, nem finghattam 8-tól 4-ig.
Számoltam a lépcsőket,
hányat kell még kibírnom,
átkoztam a kulcsot,
mert nem ment be elég gyorsan a lyukba,
a télikabátot már
a klozeton dobtam le magamról.
De megcsináltam.
Kibírtam.

Visszafogom magam,
nem teszek ki róla fotót.

Talán vége

Azt hiszem, kihagyom innen a politikát.
Biztos a vénülés jele, hogy ilyesmiken húzom az agyam.
Amikor meglátom valamelyik hazudóst a tévében,
megállok egy pillanatra,
és
azt mondom:
akurvaanyád.
Aztán eszembe jut egyik gyerekkori szenilis öreg tanárom, a Golyzi.
Amikor már volt tévéje, gyakran járt hozzá a szerelő, mert a meccseken úgy felhúzta magát, hogy belevágta a képernyőbe a papucsát.
Na, eddig nem.

Zárás:

Egy hete
már
csak
anyádra gondolok,
meg-megállva -