Cső

Érdekes, hogy minden gondolatom most a múlt, a halál, meg a temetés körül forog.
Képes vagyok mindenre válaszolni, észreveszem, ha valamelyik kölök nem azt teszi, ami a dolga lenne, de folyton visszakanyarodok a közeli meg távoli múlthoz, töprengeni.
Valahogy perverzen látom most a dolgokat. A kolléganőim nézve nem arra gondoltam, hogy de jó nekik, élnek még a szüleik, hanem szegények, nekik át kell még majd esniük azon, amin most átestem.
Meg sem tudnám fogalmazni, mi a borzasztó benne. Valahogy ez is olyan, mint a szülés, aminek a fájdalmáról talán az volt a legpontosabb megközelítés, hogy "brutális érzés". Sose szültem, de a fájdalmak természete az, hogy azonnal elfelejtjük, hogyan is fáj, mi a kibírhatatlanul kibírható. A szülés rossz hasonlat, mert azzal elindul egy élet, egyértelműen nyereség, míg a halál, jelzőitől függetlenül csakis veszteség.
Jó lenne, ha az enyém lenne még a következő néhány nap.
Idő kell rágódni, meg lógatni a lábam, jól esne a sírhoz is kimenni nem tudom, miért -
De bevállaltam a hétvégére egy főzést, cirka 20 személyre, amikor még nem tudtam, mi lesz most. Más, több ésszel tán lemondaná, de geciségnek tartanám egy héttel előtte lelépni... meg tán jót is tesz a társaság, a feladattudat, meg a hasznosság, hogy legalább jóllakatni még képes vagyok valakit.
Bonyolult banda, kákabélű társaság, vagy ötféle módon kéne főzni, mert ki ezt vagy azt nem eszik. Van, aki elvből nem eszik meg valamit, mert nem passzol nála, hogy miatta leöljenek élőlényt. Érthető, elfogadom. Vagy azért nem eszik meg valamit, mert piszokul ártana vele magának, ez is stimmt. Összharagom a sokféle főzés miatt az egyetlen vegánra zúdul most: nem fáj a tehénnek, ha megiszom a tejét, a borja is rég füvet rág, ő se kisebbedik általa. A tyúk is szarik rá, hogy kakast sose látott létében mi lesz a napi 1 tojásával. A vaj se bőg tehén után. Hogy mi a fasz lehet érdekes ezek kerülésében, rejtély. Az ilyen pasas a gecit se nyeli le? Végső soron az is állati termék.
Sajnálom szegényt, hogy bosszút forralok ellene, hisz csak ártatlan növényevő, a légynek se árt. De olyanokat fogok sütni vajjal, tojással meg túróval, hogy a nyála is csorogjon belé.
Ráadásul magam is komplikálom a sorsom. Szombat és vasárnap kéne kirukkolni napi 3 főzött fogással, nassnak kaláccsal meg süteménnyel, de vasárnap lesz az anyámra emlékező istentisztelet. Voltam már hasonlón, nem nagy cucc, mert az egy órányi szertartás alatt egyetlenegyszer kimondják a nevét... de nem lehet ott nem lenni, kultikus hely, egyetlen és megismételhetetlen alkalom. 10-kor lesz, oda is kell érni. Hülye menetrend, nekem kell alkalmazkodnom hozzá, és el nem ronthatom, mert egy percen is bukhat az egész. Vagy szombat este lelépek, vagy vasárnap kora hajnalban, átszaladok az országon, mint a hajtott vad, aztán vissza megint, hogy legalább a vacsora meglegyen. Megoldható, mert szombaton, ha kész a vacsora, nekiugrok azonnal a másnapi ebédnek. Vagy valami melegíthető, vagy valami hidegen is jó étel legyen, vagy valami félkész, amit a sütőbe dugni már nem olyan nagy kunszt. De mindezt ötféleképpen... na, ezellen már lázadozom.
Beszorult most ez is abba a csőbe, amiben a gyászommal benne vagyok. Ki kéne lökni onnan, mert nem odavaló.
Amúgy is, megállt valahogy az idő. Délben jöttem rá, hogy ma nem szombat van, hanem csütörtök. Egy hete, pont ilyenkor halt meg anyám.
Hogy szalad az idő -
És még nem is álltam meg gondolkodni rajta.
Kúrni is kéne, mert hetek óta semmi, de kerülöm még azt is.
Ha lenne túlvilág túlvilági léttel, anyám már biztos lecsekkolta volna, hogy apám bizgerálja-e még a Juliska nénit. Tán több félrelépése is lehetett apámnak, de ezt az egyet bolond fejjel bevallotta. Odavitt anyám egyszer egy sírhoz a temetőben. - Itt fekszik a kurva - bökött oda a fejével Juliska néni felé. Hosszú csend után hozzátette: - Szärinted ezäk talákoznak? - Ja - mondtam - biztos még basznak is.
Nagyon szeretett a temetőben mászkálni. Megnézte, ki merre fekszik, gondozzák-e a sírját "ezäk a lelketlenäk", aztán megtoldotta a hozzátartozók viselt vagy viselhetetlen dolgaival, káromkodással cifrázva, ha kellett.
Mindenkit ismert, mindenkiről mindent tudott vagy tudni vélt. Aztán már minket sem ismert, egyet tudott csak, hogy semmit se tud.
Mert ezt az egyet folyamatosan tudta.
Borzasztó csapás.
A hatévi kínlódást látva megrendült a hitem a túlvilágban. Ha már életben is szétesik az agy, hogy lehetnének emlékei egy léleknek? Emlékeim csak nekem vannak, élőnek, s ha rágondolok a megholtra, őt is emlékezni vélem. Csalóka ábránd, a végleg az végleg.

Kint volt a temetésen a Piri néni is. Már majdnem kilencven, de délceg tartású, szép öregasszony, ránc is alig akad az arcán. A fia a meghalt bátyám nagy cimborája volt, és amikor disszidált a 70-es években, Piri néni a bátyámra öntötte minden anyai törődését. Tán az egyetlen asszony volt a faluban, akivel anyám sose veszett össze, különös ez is.
Eszembe jutott,hogy épp Piri nénin bukott ki anyám Alzheimere 6 éve.
Valami mondatomban szerepelt a neve, anyám meg rákérdezett: az ki? Aki leütötte a Kató nénit a kannával - próbáltam segíteni neki, De semmi hatás, csak ráncolta a homlokát. - Ja, tudom - bólintott egy hamisat, de látszott, hogy gőze sincs. Pedig alaptörténet volt nála.
Piri néni ura sitten ült valami vérengzésért - tanyasi népek voltak, baltával a párna alatt aludtak mind - Piri néni meg ráunt a magányra, és elcsábította az utcabeli kőművest, Kató néni urát (a kurva, mondta volna bárkire már a feléért is, de rá sose mondta). Nála is lakott a kőműves pár hónapig, aztán, amikor kipucolta a házat rendesen, meg megtatarozott ezt - azt, kirúgta. Kató néni már akkor is, ha elment a ház előtt, kiköpött, és odakiabálta: - bárcás riherongy kurva!
Piri néni bosszút esküdött, megbújt a kerítés mögött, aztán amikor Kató néni elbiciklezett a háza előtt, kiköpött, és már majdnem mondta a bárcást is, a bádog locsoló kannát a csövénél fogva meglendítette, és leverte a bringáról a riválist.
Mik át nem suhannak a fejemen, pont a temetésen.

Amikor a koszorúkat a sírra rakták, arra gondoltam, hogyha itt állna anyám mellettem, biztos odasziszegné a fülembe: mi a picsának dobnak ki ennyi pézt? Annák oda inkább az özvegynek az árát, sokka előbb vóna vele! Nízd mäg fijam, mennyi! Számóhatod darabját ötezerree...
Kísértést éreztem, hogy megszámoljam anyám koszorúit, de a felénél megálltam. Profán gondolat, ráadásul életében sose volt ennyi pénze egyben -
Mondaná is: baszhassák má, fijam