Vasalási filozófia

Tegnap befelé fordulós napom volt. Hét ágra sütött kint, de nem volt kedvem kimenni.
A fotózáshoz se volt kedvem, pedig jó volt a fény hozzá - szükség sincs rá, készítettem már idén több száz fotót magamról. Dokumentálom, hogy nézek ki ennyi idősen, aztán retusálok, mert hetven ráncból harmincat el nem fogadok.
Vettem be egy kanosító tablettát, de át kellett volna törnie a közöny falát a kanossághoz.
Nem akartam baszni, azt se, hogy engem.
Menjen mindenki a picsába -

Vannak ilyen napjaim.
Gyűlik a mosogatnivaló, a szemetet se viszem le, a levetett ruha szanaszét hever.
Nem is eszem, a fasz se tudja, hogy szaporodik mégis a koszos edény -
Begubózok.
Nem csinálok semmit, csak keresztbe tett lábbal ülök.
Most ez is nehéz volt, mert nőtt a seggemen egy pattanás, vagy kelés, vagy furunkulus.
Ülni se volt kedvem.
A bringa meg kizárt, mert pont az ülőcsont alá nőtt az a szar, kín volt a nyereg már csütörtökön is.

Takarítani kell ilyenkor, ez az egyetlen bevált recept. Rendet rakni, vagy mosogatni, vagy nekiesni a polcoknak, vagy vasalni.
Vagy az összest, váltogatva.

6.00-kor ébredtem, magamtól, érdekes volt ez a nullanulla. A kávéhoz-cigihez kivitt a rutin, utálat volt a reggel, nem esett még le, hogy szeretek élni.
Tekergett a füst fölfelé, a fregolin lógó száradt ruhákra.
Leszedtem, ne kapjanak újabb adagot, rápakoltam az előző adag vasalatlanra, aztán előszedtem a deszkát.
Nem nézhetem a köldököm napokat -

Furcsa, hogy a búcsúztatásra összejötteken a megrendülésen kívül az öröm mennyire látszott.
Talán azért, mert az érzelmeknek szabad útja lett?
Vagy mert évek óta nem láttam valakit, és most itt van?
Vagy mert végre elmondhattam azt, amit évek óta meg akartam osztani?
Emlékszem apám virrasztására, ott is így örültünk egymásnak.
A Mari meg a Kata meghalt. Tudtad? - kérdezte Era. -El akartam mondani a fészbukon, de nem találtalak.
Hogy mik meg nem férnek egyszerre -

Szerintem biszexuális vagyok, de ez titok. Bárkivel jólesne csókolózni, cicázni, kúrni, beszélgetni, aki tetszik, de akkora macera két irányba haladni - még ha az párhuzamos is - hogy nem vállalom. Egyszerűbb buzinak lenni, tiszta sor.
Vásárlásban meg továbbra is önkielégítő maradok.
A boltban még a többi vevő is idegesít, nemhogy bárki is vigyek oda -

Azt hiszem, a konzervativizmusnak meg a forradalmiságnak evolúciós gyökerei vannak. Sose tudtam volna megkúrni olyan pasast, akinek kutyában az ágyig lóg a hasa.
Tavaly megkúrtam egy nőt, rendességből, meg hülyeségből, tán kíváncsiság is volt benne, a mai napig bánom. Kevés dolgot bánok meg meg, utólag meg szart se ér, baszhatom. Akkora farka volt az akkori pasasomnak, hogy a kedvéért belementem, hogy megdugom a nőjét. Nagy melle volt, puha húsa, nőszaga, sose basztam ilyet. De az ágyig lógott melle meg a hasa, ahogy a gravitáció odabaszott neki, és nem találtam rajta fix pontot, csúszkált a csontján a húsa, brrrrrrr.... kemény húshoz vagyok szokva, meg keskenyekhez. Van, akinek bejön, nekem nem. Nagyon felkavart, hogy lehettem ekkora barom, most még egy nőt meg kell, hogy dugjak, nem lehet ez az utolsó nő az életemben.
Szerintem a betegségem gyökere is ez lehetett, kurva szar még rágondolni is, pedig egy éve lassan.
Vannak, akik vonzódnak a willendorfi- rubensi alkatokhoz, meg az aranyos-macikhoz. Szerintem ők az evolúciós szempontból konzervatívok. Nem kell a két lábon járás, tök mindegy, hogy négykézláb, vagy állva, egyforma a kiterjedés, visszaidázézia korai emlős időket.
Nekem meg azokra áll fel, akiknek behorpad a hasa, oldalról arasznyi keskenyek. Az ilyen mehet már két lábon, ő a haladás, tuti, hogy evolúciós értelemben forradalmár vagyok.
A reformerek meg ingáznak a kettő közt, mindenkinek kell, hogy jusson valami.

A semjénzsolt kimondottan undorít. Ránézésre is ronda, a viselkedése meg egy rakás nyál. Egy óriási köpet a pasas, egy csula, vagy darabos takony, és ezt nyalja a rétváribence. Tuti, hogy buzi, és prostituált, hisz az egészet érdekből teszi. Az orbán is szörnyű, azon túl is, amit politikailag is csinál, mert olyan lett a képe, mint egy túlkelt pogácsa, a belétől meg már a bütykét se látja, mindehhez egy formátlan nagy valagat pakolt. A putyin bármekkora geci is, de még kúrásra alkalmas legalább. A dúródóra férje meg szinte érthetetlen, tuti, hogy azért ekkora náci, mert utálja magát. Láttam én már más buziból is olyat, aki utálta a saját buziságát, és direkt beállt katolikusnak vagy szerzetesnek, vagy miépesnek, hogy lehetetlenné tegye saját maga megélését -

A szexben betöltött szerepem - mármint hogy kúrok vagy kúrnak - ott dől el, milyen a partner. Akit akár ölbe kaphatok, azt megdugom. Aki alatt már összeszarnám magam, az inkább dugjon meg. Húsz centivel magasabb, vagy húsz kilóval többnél már röhejes lenne, ha én kúrnám.
Ha aktív vagyok, akkor nálam a kapitányság, a passzív ne ugráljon, pláne ne parancsolgasson. Aki azt mondja, hogy "engemnagyonmegkellhogybasszál", az mehet a picsába. Szóba se állok vele többé, az ilyen vegyen magának bérkúrót, nem pincér vagyok, hogy felvegyem a rendelést. Dumálni meg kúrás közben ne dumáljon. Olyankor én baszok, csak hörögni szoktam, meg sóhajtozni, vagy nyögni, meg artikulálatlanokat ordítani. Ha beledumálnak, hogy "adj nekem női nevet", meg "baszod a kis picsámat", vagy "mondd, hogy a kis kurvád vagyok", na, azokat örökre lehúzom a vécén.
Talál magának mást. Nem jogosít fel senkit a kisajátításra, hogy nagy a faszom.
Tejbegríz evőkből is kétféle van: aki szépen, szeletelve eszi, és gyönyörködik, milyen szép a fehér gríz, meg rajta a vékony, sötét kakaó - meg a zatyulós.
Utóbbi sose érzi meg a gríz és a kakaó ízét külön, nekem meg kész gyönyörűség a kétféle íz, ami harmadikká már evés közben alakul.

Ha meg kúrnak, akkor simulok a másik kedvéhez, legyen csak minél kanosabb. Aztán élvezzen belém, hadd érezzem, hogy távozta után is még mindig bennem van.

A puhapöcsűeket nem komálom. Legrettenetesebb, ha egy ilyen aktívnak hiszi magát. Megkúrni nem lehet vagy nincs kedvem, dugni meg nem tud lankadtan. Nyomul mégis, kisajátítani próbál, bosszantó. Ha meg szex közben felbosszantanak, akkor agresszió irányba fordul nálam a tesztoszteron.
A legjobbak a huszonévesek, azok még nem kövérek, rohadt kanosak, és tele vannak gecivel.
Nincs kormániám, de ezeket a tulajdonságokat imádom.
Faszmániám sincs, van, aki csak húszcentissel akar, nekem két tízcentis is megteszi. Bár matematikailag mégse stimmel, mert 4 tízcentist is otthagyok egy húszasért.

Ha valakivel belemegyek a szexbe, akkor beleadok mindent, akár az életem is, kockáztatok. A másik se óvatoskodjon velem gumival, tegye ki a bőrét a vásárra szépen. Ezt is persze az evolúcióra kenem: tölts tele, hogy ne férjen oda a másé, vagy teletöltöm, hogy kinyomjam a másét.
Ha engem kúrnak, akkor szorítom a seggem, ki ne menjen egy csepp is, ha meg újabb adagokat kapok rá, roppant elégedett, sőt, boldog vagyok. Bizonyíték, kellek még, izgató vagyok.
A nemibeteg-gondozót meg csókoltatom.
Direkt nem akarok összeszedni semmit, de hát ez veszélyes üzem.
Influenza-járvány idején is bemegyek dolgozni, vagy bevásárolok, vagy intézem a postát. Néznék is, ha lebaszna az orvos, miért nem hordok szájmaszkot.
Ha valaki kotonnal kotorászik, néha belemegyek, de többet vele nem találkozom.
A szexpartis sötétben pedig, ha meghallom, hogy csörög a gumi csomagolása, hogy felszakítsa és felhúzza, azonnal otthagyom.
Nem érdekel, mit gondol és hogyan érzi magát, ha tudom, én hogy érezném magam.
Nincs kompromisszum.

Nap, Hold, Sólyom

Fehérben kellett menni, ez volt a kérés. Hogy végakarat, vagy csak utólagos döntés, nem kérdeztem.
Rosszul éreztem magam rövid ideig, hogy fehér fehérrel, aztán megint fehér, de hamar kitörlődött, hisz tudtam, miről szól.

Fehér gyász
Semmi cicoma
Még festett ruha se.

Nagyon sok emlék tolult fel - 14-15 éves kori, meg össze-vissza
amikor eltekertünk Kecskemétre, edzés nélkül, rögtön 100 km - beestem az árokba visszafele, mert leállt a lábam - csak láttam, hogy hugyozok, de nem éreztem
amikor hazavittük az agyoncsomagolt diófácskát, a nagynénje a földet csókolgatta kibontás közben, és jajongott, hogy EZ se érezte magát jól az idegen földben
amikor kiszedtük a kis héját
amikor betettük mellé a fehér galambot, hogy zsákmányoljon, de az áldozat fejbe verte a ragadozót és együtt nőttek tovább
amikor kifogyott a benzin az M1-sen
amikor 11 órát stoppoltunk a Balatonra menet
amikor felszedtük a két tájszólásos libát
amikor Kata a térdét csiklandozta a történelem órán
amikor tévedésből egy csalánosban meztelenkedett egy lánnyal az éjszakában
amikor forgalmat számláltunk pénzért, és elaludtunk közben
amikor az esküvőjére menet a nyakkendőjét kötötte, anyja meg körbeszaladgálta sopánkodva, hogy jajkisfiam mégmeggondolhatod magad mégmostvisszaléphetsz
amikor faggatott a sógornőm, hogy csalja-e a férje
amikor elmondta, hogy 2 éve megcsalta, aztán darálta a mákot, meg házias lett egy nyárra, hogy meglegyen a bocsánat
amikor reggel 7-kor ette a gesztenyepürét a pacal után, piacról hazafelé jövet
amikor idomította az újabb meg újabb sólymát, karján ült éjjel-nappal, madárral a kezén aludt az újsággal körbetapétázott kanapén
amikor elszökött a madara, amit előtte napokkal vett fél millióért
amikor a birkáit pakoltuk a platóra
amikor fiatalok voltunk
amikor csak rólunk szólt az élet

Kinn, a réten szórják szét a hamvait, mondták. Tetszett, odajárt a sólymaival, saját rét, nagy terület. Nézheti onnan a madarakat, ha van örökkévalóság.
Lesz fa is, ültetnek az emlékére.
Ne feketébe menjek, mert az a föld, nem oda kerülnek a hamvai, hanem szétviszi a szél, a levegő színe meg fehér. Meg ez az ősi, a fehér gyász.
Dobolás lesz, sámándob, templomba sose járt.
Hogy jönne akkor egy csuhás ott, hogy misézne.
Nem az én temetésem, legyen akarata szerint.

Talán másfél km-re van a rét, feleségemmel gyalog vágtunk neki. Jött pár autó, fel akartak venni, de jó volt gyalogolni a tavaszi fényben. Tán egy órája lehetett a napfogyatkozás, érezni lehetett, hogy ráerősített a napsütés, hogy behozza a délelőtti lazulást.
- Rettenetesen félt a haláltól- mondta a feleségem -, azt akarta, hogy a nap 24 órájában fogja Zs a kezét. Pedig kába volt a tapasztól, egyre erősebbeket kapott. A fia meg akart vele beszélni, hogy ne haljon meg, szeretné, ha ő tanítani meg majd a kisgyerekét csúzlizni - a 4. hónapban van a felesége - de nem tudta elmondani. Ha meg levágott egy pici csíkot a tapaszból, hogy kommunikálni tudjon, akkor ordított a fájdalomtól... Az utolsó napok rettenetesek voltak, hiába a tapasz, ordított, hogy vedd ki, ami fáj... Amikor átmentem segíteni Zs-nak megfordítani, mert csupa felfekvés volt a teste... csont meg bőr. De az is úgy rászáradva. 50 kiló volt, amikor műtötték, azóta meg csak fogyott.
Hallgatott egy darabig.
- Szerintem attól lett beteg, hogy vagy 10 éve csak gyűlölködött már. Gyűlölte a zsidókat, a cigányokat, a buzikat. Ült a tévé előtt, aztán rángatott, hogy nézzem én is, hogy rohadt szemetek, hogy még ilyet, hogy ezektől van minden. Ezzel mérgezte magát.

Ja, konfliktust nem tudott feldolgozni, csak söpörte mindig a szőnyeg alá. Amikor beütött a válság, aztán szarul ment a szekér, kellett valami konkrét ellenség. Hogy ne magát utálja, hanem inkább valaki mást.
Pedig van zsidó is a családban, buzinak meg itt vagyok én. A régi szeretője meg szerintem cigány, szerelmes is volt belé, a fasz se érti ezt.
Nem neheztelek érte, a halál eltöröl mindent -
Amúgy is, szelektív a memóriám, csak a szépek jutottak eszembe napok óta, pedig direkt kutattam az agyamban valami szarabb emlék után.

Magam se tudom, miért hittem, hogy csak mi leszünk, legszűkebb család.
Sokan összegyűltek, tíz - húsz év óta nem látott arcok. Eljöttek a solymász barátai, a madarakkal, gimis ismerősök régről, meg az újabb hóbortja, a jurtázás meg ősmagyarkodás során szerzett ismerősei.

Kört gereblyéztek, fát halmoztak a tűzhöz, a dobosok gyakorolták az együtt dobolást. Már akkor zavart a táltos(?) vagy sámán(?) agymosása, hogy ugyemennyire más ezt a mai szent napon, az év utolsó napján, holnap lesz az újév, a megújulás, ugyemennyireérziktekezt, namondjátokmitéreztek -

Megjelent anyukája is, összetörődötten, öregen, összetöpörödötten, bátyja szinte vitte karjánál emelve. Rossz volt látni, elragadtak az érzelmek, de hamar elterelődött a figyelmem a táltos szertartásán. Szert tartok, ősi szert, aztán jött Árpád vezér, meg Koppány népe, borzalmas volt, ahogy a zavaros gondolataira meg magára terelte a figyelmet. Undorodtam tőle, mint a hitgyülis Németh-től, de azt el tudom kapcsolni, innen meg nem mehetek el. Csupa jobbikos-miépes ősmagyar, történelmieskedő féligazságokkal, hova keveredtem.
Nem tudtam a sógorra gondolni, mert szétzavarta az agyam, nem hagyta abba, csak mondta a magáét, élvezte, hogy szerepet kapott, iszonyat.

Kétszer is befejezte, de harmadszorra is belevágott.

- Ha meghalok, és valaki beszédet mond felettem, visszatérek, és meggyötörlek benneteket - mondtam a fiamnak meg a lányomnak. - Fölöttem senki se mondjon beszédet, aki eljön a temetésemre, hallgasson, és gondoljon magában azt, amit csak akar!

A fa tövéhez tettem a fehér tulipánt. Ezt is akartam eredetileg, de ezt a fiam hozta, mert az üzletben csak rózsát kaptam, azt meg a feleségem lakásában felejtettek a nagy beszélgetésben.
Kerültem a sámánt, végre lehetett gondolkodni.
Direkt gyalog jöttem be a rétről, többen is be akartak pedig hozni. Gondolkodnom kellett, meg emlékezni.
Megtanulni, hogy innentől nincs.
Béke veled
Béke poraidra
Emlékké váltál

Érdekesek voltak az útmenti fák
mintha túlvilági díszlet lenne
pedig csak az újraéledés meg az elmúlás

Egy bolond galamb 3 kört is megtett felettünk
ha tudta volna, hogy lentről 3 sólyom meg egy héja figyeli
most jutott eszembe, pedig még kint a réten, a búcsúztatáson láttam
tán a sógor vicce lehetett
vagykitudja -

Bevégeztetett

Déltájt felhívott a lányom. Kinyomtam, mert szemüveg nélkül nem láttam, ki az.
Újra hívott, alig hallottam, mit mond, úgy zokogott.

Meghalt a sógor.

Ma hajnalban.

Mit szenvedett szegény.
9 hónappal fiatalabb, mint én.
9 hónappal fiatalabb volt, mint én.

2 hónapja megműtötték, mert 7 napja nem volt már széklete.
Rettegett a stómától, de lett neki.
De legalább kakálni tudott.

Belenéztek. Daganatok voltak a vastagbélben, a végbélben, a végbélnyíláson, a májon.
Tán a prosztatáján is, mert pisilni nem tudott. Sárga volt, a mája nem működött.
Nem nyúltak semmihez.

Kapott kemót később.

90 kilós volt, a végén talán 30.
Rátapadt a bőr, vért se tudtak venni tőle, csak kétórányi infúziózás után.

Két hónapja a konyhában sem volt kint, csak a tévét nézte. A sógornőm szerint felfogta, amit lát, mert néha reakciókat fedezett fel rajta.
Nem akart látni senkit, nem akart beszélni senkivel.
Beszélni se nagyon tudott, lelassult, alig volt érthető.
Tán a mája miatt, meg a mérgek.

Nem a halál a halál, hanem az odavezető út.

Szaladgálnak bennem az emlékek, 14 éves koromig vissza.
Akkor lettünk elválaszthatatlan barátok.
A sólymok, a sasok meg a héják hoztak össze - őt izgatta, én meg fészket is tudtam.

Csajozni is együtt jártunk. Így lettünk sógorok.

Készültem rá, hogy meg fog halni
nem ért váratlanul
tudtam, hogy bármely pillanatban
de váratlanul ért

hogy itt a pont
nincs tovább
lezáródott ez a szakasz
nem bővül más élménnyel már
elment
meghalt
vége

megváltó halál

a szenvedése fájt
meg a sógornőm szenvedése is
fizetés nélküli szabadságon volt hónapok óta
hogy elláthassa
mosta a napi 20 szennyezett gatyát
azt mondta, hogy a stóma egy horror
ránézett a vécén, hogy nem aludt-e el
órákat ült, de nem jött a pisi
nem akart rá gondolni, hogy meddig tart
nem akarta tudni, hol a vége
szenvedett ő is,
csak neki máshol fájt

veszni látni a múltat
veszni látni a párját
veszni látni az emberi lényt
tudni
hogy nincs
remény

nem köszönök még el
majd a temetésen

ehhez ne írjon senki semmit
nem akarom