Csak úgy

Ma volt az első olyan napom, amikor egyedül voltam az elsőseimmel. Beindult a nagyüzem: hol kolléganőm, hol én gardírozom őket.
Reggeliztünk, azzal szokott indulni a nap.
A terem egyik sarkában kialakítottam egy reggelizősarkot, ahol csipegethet vagy falhat ki-ki gyomra szerint.
Beszélgetünk: ki mit álmodott, volt-e balhé, vagy mi jár abban a kiselsős gyerekfejben épp, 2 lépésre az óvodától.
- Nekünk van rádiónk - dicsekedett a legkisebb és legszőkébb - csak áramunk nincsen.
- Akkor hogy hallgatjátok a rádiót?
- Nem szoktuk hallgatni, mert csak nézni lehet. Az egész házban mindenkinek van áramja, csak nekünk nincsen.
Látni rajta, nem érti, mitől igazságtalan az élet.
- Hogyan világítatok akkor este?
- Anya vesz az ikeában lámpát, tekerőset.
- Fürödni hogyan tudtok? Nincs is meleg vizetek?
- De van, anya főzi.
- Mit csinálnál, ha lenne áramotok nektek is?
- Nem tudom... úgyse lesz. Anya mondta. De akkor felkapcsolnám a lámpát este is, és tudnék játszani.
A többi gyerek csak morzsolgatta a kiflijét, vagy rötyögtek valami banálison.
Semmi csodálkozás, vagy jéé. Tán nem érették, vagy ehhez vannak szokva maguk is.

Memóriapróba

Aki ma beállított, azonosíthatatlannak tűnt. Van egy ikertesója, olyanok, mint 2 tojás. Ha rosszul szólítom meg, lebuktatom a másikat, a nem jelen lévőt. Ha pedig meg se szólítom, azt hinné, hogy itt egymásnak adják a kilincset, oda se figyelek, kit hoz a futószalag elém.
- Rég találkoztunk már, biztos a nevem se tudod - provokált.
- Dehogynem. Még a szülinapod is tudom. Okt. 11.
- Micsoda memória - mosolyodott el. Még erre is emlékezel?
- Ja. De mondtad, hogy van egy ikertesód. Az ő nevét már nem tudom... tudod, az én koromban már a memória...
- Ja, a Joci? Meséltem róla? - csodálkozott.
Máris tudtam, hogy nemjoci van nálam. Briliáns húzás, dicsértem magam.

Szept

Szépen visszazöttyen minden a maga kerékvágásába.
Elkezdődött a tanév, 10 gyerekem van, olyan kicsik, hogy egy nagyobbacska kosárban elférne az összes.
8 tutira cigány gyerek, 2 meg hókafehér szöszke. 3 lányka, 7 fiú, statisztikailag nézve. 3 meg gazdasági bevándorló, így mondaná rájuk most a kormány. Valamerre Küküllő tájékán van a mesebeli házuk, "ahun 50 kutya van az estállóban künn". Évente néha hazanéznek, de itt, Pesten élnek. "A papóm meg a mama árújja a zoknikot meg a bugyikot Akulikumnál (Aquincum)", mondja a gyerek, az anya meg: "ez a cím csak most van, mert tuggya, hogy van ez, hun itt vagyok, hun ott bérletbe, osztan szökdösünk". A másik kettő meg ágybérletes, este 8-ra mehetnek az ágyra, de reggel ott kell hagyják, mert nappal más alszik benne.
Komplikált lesz idén a családlátogatás.

Munkába menet elhaladok egy török? kifőzde előtt. Máskor csak a piacos népek adják a vendégkört, de mostanság 70-80 migráns van a bejárat körül. Kartonpapírokon hálnak, van tán 2 sátor is, a bringautat szegélyező fák mögé járnak szarni-hugyozni, a betonon akkora folyások reggelente, mintha kádnyi húgyot lottyantottak volna szét. Nem rájuk neheztelek, hanem a vérgeci kormányra. Mennének útjukra, ha mehetnének, de itt vannak tartva: lássuk csak, milyen mocskok ezek, maguk alá szarnak, nézzük csak le őket, gazdasági bevándorlók, aztán amíg háborgunk a szem előtti látványon, nem figyelünk arra, hogy a hatalmon lévők épp mekkorákat lopnak.
Igaz, a nagy keresztény kormány nem ad nekik enni, hogy miatta ne szarjanak, de budit se telepít sehova.
Undorító, vérlázító, erre még rábaszol, orbán.
Ha a migránsok közt lenne Jézus, újra megfeszíttetné magát.

Jó az itthoni béke.
Ablakot pucolok, glédában a vasalt ruha, gombócot csinálok, gyönyörködöm, ahogy a krumpli felveszi a lisztet, örülök, milyen szépen terül a nyújtófa alatt, ahogy vízfelszínre ugrik, amelyik már a prézlire kívánkozik. Bütykölök a varrógépen, örülök, ha sikerül valami. Aztán beesik hol ez, hol az - elvagyok.
De hallom a vijjogó szirénákat, a köröző helikopter zaját, a tévéből a szobába is bejön a szégyenteljes külvilág.