Apró szívesség

Haragudtam F-re.
Megjelent - eltűnt - megjelent - megint eltűnt hónapokra.
Szűrésre se ment el, pedig már majd 7 hónapja szóltam neki.
Érveltem: "teleélveztem a valagad, amikor épp a legfertőzőbb voltam, nőd van, aki mit se sejt" - de nem ért épp rá, dolgozott épp, aztán aludni kellett, aztán gondolkodni az élet folyásán.
Gondoltam: fél. Kétszer is megbeszéltük, hogy elkísérem tesztet csináltatni - aztán elszöszölte az időt, majd eltűnt megint.
Ma megint felhívott. Döntött végre, szakított a nőjével. Átgondolta az életét. (már megint) Rég látott. (nem rajtam állt) Hiányzik a beszélgetés. (csodálom... ha itt volt, csak felhangosítva mondta az örökös monológját, amiről napról napra gondolkozott)Jó volt velem beszélgetni (meg dugni)
Otthon vagyok most?
Naná.
Feljön. (ahogy a múltkor is)
Eszem ágában se volt várni rá - felugrott mégis. Mivel haragudtam rá, demonstratívan csak fél füllel figyeltem rá. Játszmáztam, mi az nekem.
Ült csak, félszegen, tudta, hogy bűne van.
- Hogy ki vagy szőrösödve - mondtam dicséret helyett. (Persze... hülye lennék azt mondani, hogy kurvaszép vagy megint)
- Most nem növesztem, csak nem volt kedvem letolni - intett arca felé, egyik szemöldökét magasra húzva, amitől rögtön azt hittem, hazudik.
De nem mondott semmit, csak feszengett percekig.
- Tudom, hogy sietsz, de kérhetnék egy kis szívességet? - bökte ki nagy nehezen.
(Na... most jön, hogy lakhatna-e itt pár napig, vagy ki tudnám-e segíteni fizetésig, vagy megkínálnám-e cigivel, vagy elkísérném-e valahova, vagy a tököm tudja)
- Oks, ha teljesíthető... Mi az?
- ...Megdugnál? Annyira hiányzik már... - bökte ki, szégyellősen.
- Ojjé... hacsak ez.
(Nem mondhatok ellent. Amióta felállították az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, kész frászban vagyok, hogy bejelent valaki, ha nem kúrom meg.)