Amikor nincs kézenfekvő kifogás

Pechemre benéztem az egyik csaknem elfeledett társkereső oldalamra, és láttam: egy levél már 3 hete vár.
Csak az illem miatt válaszoltam.
Hogy így, hogy úgy - magam sem értem - de egy randi szerveződött le belőle.
Nagyon nem akartam. Stressz, tetszik vagy se, ugyan mit akar, dumálnom kell egy órát is, hogy elvegyem a kedvét magamtól. Csábítónak tűnt az ellenpólus: nyugi, a magam csendje, híradó és net... de hát szavam vették.
Kellemesebb fickó volt, mint számítottam. Nem sokat szóltam hozzá, míg baktattunk hazafelé.
Nem kért se kávét, se teát, se süteményt.
Mással meg nem akartam megkínálni.
Bénázgattunk egy darabig. Ő nem akart visszaélni a vendégjoggal, én meg nem akartam birtokon belül kínos helyzetbe hozni.
Aztán valamit az a hülye kémia kitalált.
Nézte, hogy csillog-e a szemem
Kérdezte, nem szúr-e a szakálla
Azt mondta, bársonyos a bőröm
Tetszett neki, hogy simogathatott
Élveztem, hogy gyönyörködött
Fázni kezdett a lábam, aztán a hátam is.
Mehetne már.
Már kezdődik a harmadik híradó.
Lekésem a Kék fényt.
Talán a másik felét még látom.
Holnap is ráérek? - kérdezte.
Á, dehogy. Nemtom, mi még, de hát program.
Holnapután is.
Oké, talán csütörtökön.
Rengeteg a tennivalóm.
Keresztbe kell raknom a lábam, és csatornáról csatornára ugrálva unni a tévét.
Nagy dolog ám az.
Sok időbe kerül.