Tegnap sikerült megtalálnom azt az egyetlen társaságot, amit képes voltam elviselni. Kimentünk az Omszkira, semmi terv, csak relax, megnyugtató közelségben mind, mintha testvérek volnánk. Szabad basztatni a másikat, ha csipkelődős a kedv, szabad mogorvának lenni, szabad begubózni vagy kinyílni.
Feküdtünk csak békén, néha víz, déltől ötig. A nyár utolsó napja, nyár lesz még ugyan, de már meló, ki ér ilyesmikre rá.
Cirka 4-kor vettem észre, hogy kurvára leégtem. Nem is magamon láttam meg, hanem J pipacspiros hasán. Rajta még poénkodtam, de a magamén nem annyira. Ott kint még csak a combomon látszott: megtalálta az UV, amit a biciklisgatya a nyáron térdig eltakart.
Itthon aztán jól megnéztem magam. A fényvédő krémet slendriánul kenhettem föl, mert csíkokban vírított a mellkasom. A hasam agyonégett, a combom baloldala szinte földagadt, a jobboldala rendben, az nem sok napot kapott.
Hogy ennyi eszem van... egy pozitívnak leégni tilos.
Még jó, hogy találtam itthon Panthenolt.
Este elmentem megnézni a tűzijátékot, de szart se lehetett látni. A nadrág minden lépésnél húzta a lábam, melegem volt, mert fűtött az égett bőr piszokul. Le se fékeztem, fordultam is vissza. Itthon még egy fújás Panthenol, és ábrándozás: de
jó is lenne keresztbe rakott lábbal dohányozgatni csendben... de ez a lábtartás most abszolút nem praktikus.
Megnyugodtam; már azt hittem, zavarba hozott valaki... egy világ omlott volna össze bennem :-))
VálaszTörlésPedig... roppant pirulós vagyok.
VálaszTörlés