Rózsa, rózsa, ulcerosa

92 napi várakozás után kaptam egy doboz végbélkúpot.
Reményteli, nem mertem rákérdezni, hogy
placebo,
vagy igazi.
Lényeg, hogy hiszek benne.

Colitis chronica cum activitae.
vagy fertőzés, vagy annak kizárása esetén gyulladásos bélbetegség,
szól a verdikt.

Még augusztusban 7 darabot vágtak ki a seggemből, tudtam meg utólag. Kizárták a CMV-t, treponémát nem találtak, hogy az ismerősöket kerestem a sorban.
Vittem papírt tripperről, illetve a nemlétéről, elkértem a júniusi szifilisztesztem papírjait is. Utóbbit úgy adta át a gondozónő, hogy minden rendben, a doktornő viszont azt mondta, nincs rendben, vigyek be egy újabb szűrési papírt.
Megcsináltattam, elmondtam, miért kell.
Amikor az eredményért mentem, közölte a gondozónő: sajnos, ez nem jó, pont olyan mint a múltkori (akkor bezzeg dicsérte).
- Jaj, de jó, szuper, akkor ez szifilisz, adjanak gyógyszert. Akkor biztos ez az ok, tudom legalább, túl leszek rajta.
- Ez nem úgy van, szíre-szóra nem adunk gyógyszert - vitázott a gondozónő - megbeszélem ezt a főorvosnővel.
Eltűnt az egyik ajtó mögött, jó negyedóra múlva bukkant elő.
- A főorvosasszony is azt mondta, meg kell nézni újra - közölte velem.
- Akkor vesznek vért most?
- Nem kell, van a hűtőben a múltkoriból.
Oké, ők tudják, nálam ezen a ponton leállt az értelem.

Vártam egy hetet, aztán bementem érdeklődni. Illik, hadd lássák, adok a jólneveltségre. Vártam jó egy órát, egy nővér állta a frontot a sok várakozó között. Nem ismertem, láttam, mennyire leterhelt. Egy fiatal doktornő ingázott a rendelő és a gondozó között, látszott, aznap ölik ki belőle az életkedvet.
Egy demens bácsi állt a fal mellett rémülten, kezében egy 292-es cetlivel. Nem értett semmit, 3 percenként bekopogott a kisablakon, hogy mikor kerül sorra, szólítják-e. Eljöttem inkább, talán holnap több lesz a szerencse.
Másnap a kartonozós nővér fogadott a gondozóban. Mondtam, érdeklődöm, kész van-e a lelet. Szart se értett az egészből, el kellett magyaráznom apróra mindent. Sokáig kotorászott, tanácstalanul nézte a leletemet. Megkérdi a doktornőt, mondta, várjak kicsit.
Eltűnt a sok ajtó egyikén, jó tíz perc után került elő.
- Minden rendben, azt mondta a doktornő, javultak az eredményei. Jöjjön kontrollra fél év múlva!
Na, akkor nem szifilisz, akár kúrhatnék is, ha szokásom lenne. Örültem is, meg nem is: elszállt az ok, ami valami kiindulás lehetne.
Csak a lépcsőnél jutott eszembe, hogy elfelejtettem elkérni a leletem. Visszamentem, bekopogtam ismét, és elmagyaráztam, hogy be kell mutatnom a gasztroenterológus doktornőnek a leletem. Vagy azt, vagy egy másolatot adjon át nekem.
Fura mód átadás helyett telefonálgatni kezdett. Várt, nem vették fel a hívottnál, magyarázólag odaszólt nekem:
- A gondozónőt hívom, de Ildikó valamiért nem veszi fel. Én nem tudom, hogy odaadhatom-e.
- Mikor lesz bent Ildikó? Bejövök akkor érte.
- Csütörtökön - mondta megkönnyebbülten.
Csütörtökön reggel csak telefonáltam - a fasz se ül végig egy órát a semmiért - Ildikó nincs, csak hétfőn lesz, tudtam meg.

Mára meg kiújult a colitisem. Már tegnap este gyanús volt, hogy miért kell tojnom negyedszer a megszokott napi 3 helyett. Biztos a front - fogtam rá, telisegg-érzés volt, vérzés nem, ülni is tudtam. Reggel viszont alig tudtam a bringára tenni a seggem. Az út minden repedését - gödröcskéjét éreztem. Tojnom kellett többször is, szar volt állni, ülni meg fájt, azt is alig bírtam ki, hogy hazaérjek. Itthon meg hozzánőttem a klotyóhoz, ma már hetedszer. A faszom se tudja, mitől van, szerencse, hogy legalább nem vérzek.
Pedig milyen szépen javultam... még poénkodtam is, hogy a felújított közterekhez hasonlóan a választásokra adják át a seggemet.
Hátha csak a front... holnapra elvonul. Várom a reggelt.