Deznifer anyja diszlexiás, vagy stupid, kideríthetetlen. Hol Gyeninek, hol Deznifernek írta le lánya nevét, rajta maradt. Keresztelhette volna Marinak is, de megszívta.
- Olyan szép vóót a temetés - áradozott Deznifer - apám húszezeré ekkora koszorút csinátatott - körzött a levegőbe egy nagyot. Úgy sírt mindenki a temetőbe! - bizonygatta. - Oszt aszongyák, hogy a virasztáskóó nem is rítunk! Ilyen egy csöveseket, hogy ilyeneket mondanak!
Bólogatott, de nem hallott ellenvetést. Elégedetten folytatta.
- Elégették a mamát, oszt betették egy ilyen vázába, vagy mibe. Igen, urnába, abba. Oszt berakták egy olyan lukba, be is vakóóták. De én nemtom, hogy fért be abba a mama.
- Az olyat haza is lehet vinni - tudálékoskodott Ádi. - Amikor apám meghalt, őt is elhamvasztották, és betették egy ilyenbe. Mondták anyunak, hogy haza is lehet vinni, de anyu mondta, hogy neki ugyan nem kell! Miért így szokták a halottakat csinálni?
- Nem csak így szokás. Van, akit eltemetnek, van, akit kitesznek a keselyűknek, a tengerészek meg a halottakat az óceánba temetik. Ahány ház, annyi szokás.
- Azt ki mondja meg, hogy eltemetik, vagy elhamvasztják? - érdeklődött Ádi tovább.
- Vagy a hozzátartozók, vagy aki meghal, már életében kitalálja. Én már kitaláltam, hogyha meghalok, akkor hamvasszanak el, és szórják szét a hamvaim.
- És mér azt találta ki?
- Csak. Aki emlékezni akar, emlékezhet, nem kell se sírhelyet, se urnahelyet fenntartani. Tudod, csak egy bizonyos időre szól a sírhely bérlete is. 30 évre. Aztán, ha lejár, valakit a nyakadba temetnek. Rám ne pakoljanak senkit. Inkább szórjanak szét.
Deznifer közben filccel kilakkozta a körmét. Elég volt ennyi a gyászból mára. Elégedetten nézegette a művét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése