Bevégeztetett

Déltájt felhívott a lányom. Kinyomtam, mert szemüveg nélkül nem láttam, ki az.
Újra hívott, alig hallottam, mit mond, úgy zokogott.

Meghalt a sógor.

Ma hajnalban.

Mit szenvedett szegény.
9 hónappal fiatalabb, mint én.
9 hónappal fiatalabb volt, mint én.

2 hónapja megműtötték, mert 7 napja nem volt már széklete.
Rettegett a stómától, de lett neki.
De legalább kakálni tudott.

Belenéztek. Daganatok voltak a vastagbélben, a végbélben, a végbélnyíláson, a májon.
Tán a prosztatáján is, mert pisilni nem tudott. Sárga volt, a mája nem működött.
Nem nyúltak semmihez.

Kapott kemót később.

90 kilós volt, a végén talán 30.
Rátapadt a bőr, vért se tudtak venni tőle, csak kétórányi infúziózás után.

Két hónapja a konyhában sem volt kint, csak a tévét nézte. A sógornőm szerint felfogta, amit lát, mert néha reakciókat fedezett fel rajta.
Nem akart látni senkit, nem akart beszélni senkivel.
Beszélni se nagyon tudott, lelassult, alig volt érthető.
Tán a mája miatt, meg a mérgek.

Nem a halál a halál, hanem az odavezető út.

Szaladgálnak bennem az emlékek, 14 éves koromig vissza.
Akkor lettünk elválaszthatatlan barátok.
A sólymok, a sasok meg a héják hoztak össze - őt izgatta, én meg fészket is tudtam.

Csajozni is együtt jártunk. Így lettünk sógorok.

Készültem rá, hogy meg fog halni
nem ért váratlanul
tudtam, hogy bármely pillanatban
de váratlanul ért

hogy itt a pont
nincs tovább
lezáródott ez a szakasz
nem bővül más élménnyel már
elment
meghalt
vége

megváltó halál

a szenvedése fájt
meg a sógornőm szenvedése is
fizetés nélküli szabadságon volt hónapok óta
hogy elláthassa
mosta a napi 20 szennyezett gatyát
azt mondta, hogy a stóma egy horror
ránézett a vécén, hogy nem aludt-e el
órákat ült, de nem jött a pisi
nem akart rá gondolni, hogy meddig tart
nem akarta tudni, hol a vége
szenvedett ő is,
csak neki máshol fájt

veszni látni a múltat
veszni látni a párját
veszni látni az emberi lényt
tudni
hogy nincs
remény

nem köszönök még el
majd a temetésen

ehhez ne írjon senki semmit
nem akarom