Azzal főzünk, ami...

Még múltkoriban felfedeztem, hogy a sajtpuffancsba tök hülyeség divatozni a mascarpone-val: egy Camping krémsajt tökéletesen megfelelt a célnak.
Megmaradt egy sajt - nem vagyok kukába dobós - és rámjött a kísérletezős kedv.
Kevertem, kavartam, csupa pancs lett minden. Amikor kiszedtem a sütőből, gyönyörű volt, de nem nyúlhattam hozzá, mert rohannom kellett.
Éjféltájt jöttem csak haza. Még a kabátot se raktam le, csak belevágtam a kést. Meglepett az íze: szokatlan volt, és jó. Elhatároztam, hogy letesztelem ma.
Háromfélét sütöttem: egy tepsi almást - utálom, de ez ízlett -, egy narancsos-túróst, az már bevált, meg ezt a Camping sajtost. Na, az utóbbit dörzsölték be legelőször, átment a vizsgán.
Anyám is úgy sütött régen, hogy kinyitotta a kredencajtót, megnézte, mije van, aztán összeütött valamit. Egyszerű, követhető, és megelőzzük a molyokat is.
Gondoltam, kikeverek egy krémszerű valamit, teszek hozzá gyümölcsöt a fagyasztóból, hadd kopjon, nyakamon a tavasz, lesz majd friss helyette. Találtam epret - el is felejtettem, hogy van - dunsztom se volt, mi lesz vele, ha sütöm.
Na,akkor a recept, robotgéppel percek alatt kész.
Az alap sima linzertészta (liszt-cukor-zsiradék-tojás-sütőpor-tejföl).
Ezzel béleltem ki egy kerek tepsit.
Megszórtam grízzel, rádobáltam a fagyott epreket,
és nyakonöntöttem a mismanccal,
ami 1 nagypoharas tejfölből,
1 Camping sajtból állt.
Hozzákevertem először cukrot,
aztán 3 tojássárgáját,
1 epres pudingport,
3 kanál grízt.
Fölvertem a tojáshabot, beleforgattam.
Szépen belepte az epreket. 180 fokon sütöttem, jó 40-50 percet - de ha valaha sütök még ilyet, kisebb hőfokon és tovább sütöm, mert a közepe nem lett tökéletes.
Érdekesség, hogy a sós sajtkrém az édes hozzávalók közt úgy kidobta az eper ízét, hogy csak na.

Ez most pszichés?

Ma reggel ismét arra ébredtem, hogy majd megfulladok. Hónapok óta van ez így: nyelnem kéne, hogy szabad legyen a torkom, de nem tudok, az erőlködés ébreszt, hogy nincs levegőm.
Talán ennyire horkolhatok?
Attól lehet?
Vagy ártalmas a sósmogyoró, amit unalmamban rágok?
Vagy a cigi?
Vagy más?
Nyár óta motoszkál bennem a doki kérdése: "Lepedékes a nyelve?"
Mondtam akkor, hogy szerintem nem, bár gőzöm se volt, mit ért azon, hogy lepedék. Ha lenne, tán észrevenném, de nem vettem észre a fullákoláson kívül semmit, ergo nincs.
Csak a nincset mondtam,
a fullákolást nem,
mert hátha horkolás,
hátha pszichés.
De már unom.
Szar dolog levegőért kapkodva ébredni.
CD4-ileg jól álltam egy hónapja, de ennyi vírus ki tudja, mikor mit kavar.
Igaz, akkor is ugyanígy ébredtem már.
Szóval, nem a HIV lehet.
Vagy a HIV lehet?
Talány.
Elmegyek a fogorvoshoz, azt mondom, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
Hátha nem én leszek az első hipochonder nála.

Ezt még rágnom kell

Még valamikor tavaly ősszel történt, hogy az egyik jó ismerősöm számára kiderült, hogy HIV fertőzött lett. Nem volt friss: saccolása szerint már akár másfél éve is lehetett pozitív az utolsó negatív tesztje és vérvételi eredményei alapján.
Osztott-szorzott-gondolkozott, és szólt azoknak, akik akár el is kaphatták tőle abban a nemtudott időszakban.
Mesélte, az egyik srác nagyon szomorú lett, látta rajta, hogy fél. Biztatta, elmegy vele akár tesztre, ha egyedül nem mer, hisz voltak együtt jó párszor, és a bareback nem egy garancia arra, hogy megúszta.
A napokban eszembe jutott a dolog, és rákérdeztem, depizik-e még az az expartnere. Nem tudtam, ki ő, nem is kérdeztem, név nélkül is informatív a dolog. Hát, igen, elment tesztre az a bizonyos (itt egy általam ismert nevet mondott, talán elfelejthette, hogy addig csak név nélkül emlegette), és pozitív lett szegény. Bántja a dolog, hisz felelősnek érzi magát, próbálna neki segíteni, de nem nagyon hagyja, szerinte haragszik rá.
Nem mondhattam, hogy semmi oka haragudni, hisz az illető 7-8 éve pozitív. Tartanom kellett a számat.
- Szegény - színleltem részvétet - és friss, vagy régi fertőzött?
- Friss biztos, mert azt mondta, a májusi tesztje még negatív volt. Tőlem kaphatta. Bánt - mondta, és láttam, szarul érzi magát.
Valahogy lenyeltem a hazudóskurvaanyját.
Na, jó, elismerem, nehéz lenne ilyenkor azt mondani, hogy "ó, én már veterán vagyok, velem nyílt a László kórház, én már akkor is évek óta pozitív voltam, amikor a seggedbe élveztem párszor" - de miért akasztja rá a "te fertőztél meg!" súlyát???
Nem tudom, sikerült-e jól alakítanom a nemtudomkát, de elköszöntem gyorsan:
- Ne bántson... Te se tudtad, ő se védekezett. Az járhat így, aki barebackba viszi a farkát-valagát.

Kampány

A frász jön rám reggelente, amikor felcsöngetnek a lakásomba, vagy egyenest az ajtón kopogtatnak. Azonnal két agresszív ex-szeretőmet sejtem a bejárat túlfelén, külön-külön persze. Az egyik mindig pénzt ajánlott, csak dugjam már meg, de sose akartam - a másik szex után folyton pénzt kért, nem a szexért persze, csak úgy hol erre, hol arra. Potyára persze. Aki belőlem pénzt húz ki, az már művész, pláne szex után eszemben sincs a kasszához ülni. Mondtam neki: sose tartok magamnál lóvét, csak némi aprót, nézze, és elé tartottam a zsebemből kikotort 75 ft-ot, de az is jó volt neki, mert hát úgyis épp telefonálni akar. Nem zavarta, hogy a szalagavatós öltönyére épp otthon felejtett pénzt ennyi messze nem pótolja. Roppant feledékeny volt, mert épp mindig otthon felejtette a pénzt, és épp nagyon sürgős lett volna fizetnie a telefont, a tánctanfolyamot, a jelmezkölcsönzőt, a hazautazásra szánt vonatpénzt. Kész szerencse, hogy csak a szomszéd kerületben lakott. Sose adta fel, felajánlotta, hogy eljön velem akármelyik automatáig, de hiába, nem törték le a kudarcok. Gondolhatta, ennyi befektetés csak kell, hogy egyszer majd hasznot hozzon. Volt, hogy a kapuból küldtem el, be sem eresztettem, de nem érdekelte, feljött, az ablakra karcolta, hogy itjártzoli, egy T-vel, átkoztam a percet, ami a nyakamba hozta.
Ezek után naná, hogy senkinek se nyitok ajtót.
Csak a jehovisták próbálkoznak néha, aggódnak értem, hogy elkárhozok.
De most kampány van, sokat gondol rám a jobbik, a fidesz, a szocik, az elempé is bepróbált már, kész is a paletta, tán csak az emdéef nem tolta ide a biciklit.
Kopoghatnak akármennyit, az ajánlószelvényem őrzöm. Csak addig kellek nekik, amíg megvan a cetlim, aztán leszarnak magasan mind, naná, hogy nem adom.
Jobb híján a postaládám tömik.
Először a jobbikét téptem a kukába, pedig cigánybűnözős szólamokkal kecsegtettek, aztán a szociké landolt ugyanott, sajnáltam, mert a címlapon guszta, dugnivaló nyunyó, az elempét félretettem egy napra, hátha még elolvasom, de másnapra se jött meg hozzá a kedvem. A fidesz csak tegnap járt erre, eldugtam a lapjuk, mert szerelőt vártam, féltem, hogy szégyenben maradok. Még jó, hogy rajtam volt a szemüveg, és tépés előtt belenéztem, mert most optimistán látom a jövőt: ha győznek, nem lesz adó, mert úgy lecsökkentik, ingyenért lesz minden, hogy miből, az persze nem derülhet ki ilyen kis füzetecskéből.
Várom még az emdéefét, mert érdekel az úri divat, s a kukám is épp üres.
Valahogy akklimatizálódnom kell - gondolkodtam, míg a szemetet levittem -, vagy vízvezeték-szerelőt hívatnom. Hisz a vízcsapból tej jön eztán a hidegvíz helyén, a másikon meg nyilván méz, itt lesz kánaán, baszhatom. A tej puffaszt, mézből meg bespájzoltam egy évre. Alkoholista leszek, mosdatlan és büdös, mert valamit inni kell, fürödni meg hideg tejben nem fogok.
Arról meg gőzöm sincs, hogy leviszi-e a méz a szart a WC-n.
Utána kell járnom addig még.

Körözött növények

Ha már csí, akkor húzzunk bele. A "gyilkos csomorika" név erősen elgondolkoztatott: olyan igazi femne fatale, szép és végzetes. A neve becézett ugyan, de ott a figyelmeztetés: szép, szép, de jobb vigyázni vele, mert lebukott már a kisasszony.
Csomorika őnagysága nem gatyázik ártó energiákkal, meg hókuszpókusszal: csupa méreg. Ha megeszi a kecske, egyet se mekeg, csak földobja a bakancsát. Szó szerint fűbe harap. Azt se mondja, hogy csí.
***
Rázósabb szegény "öldöklő aszat" esete: hangzatos név, tekintélyt parancsoló, de kamuzás az egész, csak ijesztgetés, mint az ártó energia. Szurkál ugyan mindenfelé, de egy szamár simán lenyeli. Akkor se lesz mérges, ha sokáig bosszantom. Olyan ártatlan, hogy védelem alá vonták. Ha megenném, 10 ezer Ft-om bánná - de szamár nem vagyok.
***
A gyilkos galóca már tök uncsi - na, itt a csí! - pörköltet szoktak főzni belőle. Megeszik, aztán nézhetik, hogy megy szét a májuk tőle másnapra. Vegetáriánus bérgyilkosoknak, akik nem állják a vért és a húskészítményeket, ideális eszköz.

Árad a csí

A tegnapom a náthának és egy műszakcserékész kollégámnak köszönhetően ágyban töltöttem. Semmi bujálkodás, csak alvás meg tévé, egyik adóról a másikra szundikálva. Lázam nem volt ugyan, de ezt pótolta egy testes néni egy magazinműsorból, aki megmondta, hogy húzzam el az ágyat a faltól, mert úgy áramlanak az energiák jól, csukjam be a szobaajtót alvás idejére, hogy nem menjen ki (vagy ne jöjjön be?) a jingjang, és távolítsak el minden hegyes levelű szobanövényt, mert azok beleszúrnak a levegőbe, és gyilkos energiákat, ártó ájert meg betegségeket szabadítanak fel, vagy okoznak.
Basszus.
Csupa hegyeslevelűm van.
Még 2007-ben elcsábultam, és vettem egy yuccát 450 FT-ért. Akkor azt hittem, hogy alkalmi vétel, ám kellett nekem, 2 év alatt úgy elintézte a csít meg a jingjangot, hogy hiv+ lettem. Miatta van, most lebukott.
A hibiszkusz viszont tutira ártatlan, mert bár jóindulatúnak tűnő kerekded levelei ártó hegyben végződnek alattomban, csak tavaly májusban költözött hozzám. A szomszéd nénitől kaptam, igaz, szegényt jól elintézhette, mert tisztára öreg lett a 82 évével.
Az ablakban egy bambusz öldökli a levélhegyeivel a beáramló jót, a vitorlavirágra is más szemmel nézek eztán.
Csak a kis karácsonyi kaktuszom nem keveri a szart egyedül, mert se tüskéje, se hegyes levele, de hát ő meg bugyuta, könnyen átverhető. Tavaly is többször virágzott az egy illő karácsonyi helyett, a karácsonyt se találta el rendesen, lehullott addigra mind a 32 virága. Most is épp bimbóit bontogatja, már megint azt hiszi, itt az idő, nem komplett. Hiába magyaráztam neki, hogy ugyan elfelejtettem meglocsolni pár hétig, de az még nem jelenti azt, hogy itt a száraz évszak, és ez a mostani se esős évszak, csak egy kancsó víz, ne dőljön már be minden szarnak.
A yucca viszont akármilyen ármánykodó is, kétségtelenül okos lehet, hisz még mindig ugyanabból a fél marék földből él, amiben a boltból hazahoztam. Jól kalkulálhat, mert azóta többszörösére nőtt, pedig tőlem klóros víztől egyebet nem kapott.
De hát geci, nem bízhatok benne eztán. Csak a karácsonyi kaktuszban.
A jelek szerint csak a hülyékre számíthatok.

Tavasz?

Valaki mellém ült, figyelt rám, elvarázsolt, magával ragadott.
Áradt belőle a kedvesség, a báj, az értelem - mindaz, amire éhes vagyok.
Hazajöttem, hogy itthon a neten folytatom vele tovább. Csak rá vágytam, hogy beszélgessünk tovább, ő lett az esti rogramom.
Nem volt online.
Vártam, vártam, de beállított közben az egyik ex szeretőm.
Máskor örültem volna neki, de most akadályozott.
Jó pár hete láttuk egymást utoljára.
Nekem sok, hogy gondolkozzak róla.
Neki elég, hogy kitalálja, mit csináljak majd vele.
- Hajnalig dughatsz - mondta szégyellősen mosolyogva, de ez inkább nyomasztott, mint vonzott.
Várni akartam a varázslatost, hogy online legyen, csak ő érdekelt, ő izgatott.
Nem ígért még semmit, nem zárt be még semmit. Ismeretlen, izgalmas könyv, amit akár kinyithatok.
De most nem lehetett.
Vendégem volt, illett rá figyelnem, vele foglalkoznom.
Itt aludt. Aludt még délelőtt is. Nem tévézhettem, nem zöröghettem a számítógéppel, nem tehettem semmi megszokottat. Kínomban ebédet főztem, sütöttem - bár mentem volna akár világgá is.
Ettünk, szeretkeztünk, hallgattam örökös monológját, de nem ragadott magával, mert tudom, hetekig megint felém se néz.
Csak este ment el.
Frusztrált lettem, és tart azóta is.