Ez a divat

Ma árulta el a kedvenc szeretőm, hogy 1 hónapja tudja: pozitív. Cirka annyi ideje lehet fertőzött, mint én, csak ritkán járt tesztre.
Nem kell paráznom eztán, hogy miattam lesz pozitív, ha valami gikszer beüt.
Mondhatnám, hogy eddig is kár volt a cécó, beszerezte máshol, amit tőlem is beszerezhetett volna.
De így legalább nem nyomaszt, nem az én saram.

Valami rosszul jár bennem, más srófra, más menetre. Nekem már tök megszokott, ha valaki HIV pozitív, nem kunszt, nem gyász, nem para.
Valahogy meg kéne tán tanulnom félni tőle.
Vagy tartani.
Vagy valahogy kerülnöm kéne magam.
Nem örülök senki HIV-jének. Azt se mondom, tök mindegy, hogy nincs, vagy van. Azt se hogy jajmárolyanjógyógyszerek vannak. Csak tudomásul veszem, hogy úgy jár már a bareback szexhez, mint az elélvezés.
Kerülje, aki nem akarja.

Kertmagyarország

A mai stábon merült fel az égető kérdés: Mit vessen egy depressziós?
Vessen:
- babot! (kerttulajdonos depressziósnak javallt)
- számot! (depressziós matematikusnak praktikus)
- keresztet! (mélyen hívő depressziósnak ajánlhatjuk)
- első követ (másodikat nem találó depressziósnak jó)
- véget életének! (mániákus siucidoknak tanácsolhatjuk)
- bukfencet (aki vidám depressziós)

Nem egy eufória

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy azt mondjam: szar napom van. Ez csak egy objektív összegzés, vagy már eleve így ébredtem?
Akár az utóbbira is foghatom.
Negyed 6-kor arra nyitottam ki a szemem, hogy megy a tévé, és egy légy mászkál a karomon. A fejem zúgott - front lehet talán? - a légy pedig elvitte az összes komfortérzetem.
Előhalásztam a légycsapót, de nem volt kielégülés, mert azonnal eltűnt a dög.
Cigiztem, néztem a semmit, aztán a plafont. Festeni kéne, egy retek minden a dohányfüsttől. Beleéltem magam, hogy fogom utálni, ha tényleg nekiveselkedek a mázolásnak, aztán melegítettem egy kávét. Még jó, hogy estéről maradt.
A mozgásra megélénkült a légy, elcikázott a fülem mellett néha, hogy jobban utáljam.
Letelt a két hét szőkeség, le kéne nyírnom - néztem a tükörben bambuló félidegen szőke pasast.
Nincs kedvem hozzá, megszoktam, épp tetszik.
De a lányom...
azt mondta, nem ismer föl az unoka.
Kifogás, amúgy sem ismerhet fel, ritkán lát, ennyi kevés a bevéséshez. Nyilván szégyelli, hogy rendhagyó apja van.
Vele nem vitatkozom.
Előkerestem a hajnyírót, és pár perc alatt letoltam a forradalmat.
Sajnáltam, nagyon.
Mint amikor leverték a szabadságharcot.
Összesöpörtem a tarka hajkupacot - fele szőke, fele már eredeti - és undorogva néztem a szemetesben. Mint a macskaszőr.
De legalább agyoncsaptam a reggeli legyet.
*
Épp online volt egyik poz. ismerősöm. Elújságoltam neki, hogy találtam számára kuriózumot: egy pasast, akinek épp úgy van HIV1-e, HIV2-je, mint neki. Kérdeztem: akarja-e, hogy bemutassam neki? Izgalomba jött, azonnal akarta persze, de munkaidő, meg szervezkedés - jobb híján mindent tudni akart. Csak a korát árultam el, azt is saccra, bolond lettem volna megmondani, hogy lelőtte nálam a plafont.
Invitáltam pótlékként: jöjjön át, megkúrom, nem szállíthatok látatlanban ismeretlen minőségű árut. Megijedt, nem mer még pozitívval dugni. Pedig tőle csak kapni lehet, adni már nincs mit. De nem is bántam nagyon.
*
L. hirtelen bepasizott. Eddig semmi, most meg csak úgy sorjáznak körülötte. Állott tóban lakik a béka! - mondtam neki. Küldött képet az egyik krapekról - guszta pasas, kár, hogy heteró. - Na, ezt fogd meg! - javasoltam. - Keverj egy kis mestruációs vért a kávéjába, itasd meg vele titkon. Tuti tipp, boszorkány praktika. Vagy varrd egy hajszálad a gallérjába, titokban persze, Luca-nap hajnalkor. Vagy szedj harmatot lepedővel, bár azt már nem tudom, hogy kell alkalmazni.
Cseszhettem a csíziót, kiderült: nem 1 pasas, hanem 3. Lemaradtam kicsit, tegnap óta nem figyeltem oda. Most melyikkel bűbájoljon?
Nem lehet a nőkön eligazodni.
Még csak meg se dorgálhatom.
Itt állok, rossz példával előtte.
Miért kell, hogy utánozzon?
*
- Otthon vagy? Fölugorhatok? - kérdezte Bé. Ment a tévé, hallatszottak az itthoni zörejek, mit mondhattam volna neki?
Amikor feljött, azonnal ultimátummal kezdtem, nehogy belekezdjen a szokásos anyóskúrós fantáziálásba:
- Tegnap találkoztam a dokival. Kísérleti nyúl leszek - és röviden elmondtam, ami a tegnapból az agyamban megmaradt. - Ha minden smakkol, decemberre már a gecimben se lesz vírus. Mától kezdve 6 hétig nem kúrlak meg. Vagy csak gumival. Nem hagyom, hogy beleülj megint. 6 hét múlva elmegyek veled tesztre, hogy lássam, tényleg megcsináltad. Ha pozitív vagy, megduglak rögtön, ha megúsztad, akkor decemberig csak gumival.
- Oké, oké - engedékenykedett (tudom, addig kitalál százféle variánst a "nem"-re). Láttam rajta, mást tervezett mára, de nem izgatott.
Felhúztam a cipőm, mondtam: dolgom van.
- Maradhatok kicsit? - és a gépre mutatott.
Sajnos, hamar meglett a papír, amit be kellett szereznem a lányomnak. Bementem két turkáldába is, hogy teljen az idő.
Bé a gép előtt ült, meztelenül.
- Gyere, megmutatom, épp ilyen az anyósom! - invitált, de lehűtöttem.
- A faszt érdekli az anyósod.
- Most cseteltem vele, úgy nézi mindig a farkam! Én meg nemtom mért, de mindig begerjedek!
- Kipusztítod az egész családot. Húzz már valami határt... gyerekeid vannak. Mit gondoltál volna gyerekként, ha ugyanezt csinálja apád, vagy anyád, amit te meg a Móni?
Érzékeny téma: apja szent, anyukája meghalt. De legalább lelankadt a farka, és békén hagyott.
Lementem a boltba - sütnöm kell holnapra - s hazafelé azon járt az agyam, hogy már nincs mennem sehova. Elküldöm a faszba, ha még nálam van.
Amikor visszaértem, a gatyát rángatta magára épp, félkézzel, kezében telefon.
- Dolgozom, kicsim... persze, itt vagyok az irodában, hát hol lennék! - és kezével intett, hogy ne zörögjek. - Szeretlek, persze, sziasziapuszi!
- Az a szegény ember. Hogy mindig csak a robot, meg az iroda... más meg csak nyaral, meg a farkát veri - kajánkodtam, mikor lerakta a telefont. - Ugye, nem te álltál modellt az igazmondó juhásznak?
- Megyek már, csak két perc - és amíg cipőjébe bújt, fél kézzel üzenetet írt valami kurvának. - De szólj, ha föltartalak...!
- Nem tartasz fel - mondtam, és azonnal gyűlölni kezdtem magam, hogy mi a faszt hazudok. - Ne lépj ki a gépből, kell nekem is! Sokáig tart a két perc még?
Végre észrevette magát, és elhúzott.
Valamit ki kell találnom.
Két napom elbaszta már a héten.
Itt mégiscsak én lakom.

Fekete álom

Tegnap egyik barátommal elmentem a Fekete Álom (magyar nevén Black Dream) nevű boltba. Megállapítottam, hogy itt tényleg minden fekete, de hogy álmodom ilyet, vagy se, az még kérdés.
Az árakat nézve levontam a következtetést: ha az ember elég gazdag, minden lófaszt a seggébe dughat. Gumibugyi beépített műfasszal 22 ezerért, megabroki 14 ezerért (talán azért ilyen hihetetlenül olcsó, mert elfelejtették befeketézni), de láttam praktikust is: csuklópánt belül cipzárral pénztárolásra huszonvalahányezerért. Feltételezve, hogy vásárlás után van mit duggatni még.
Jó, hogy vannak ilyen boltok, ez - az tetszett is. Az értelmem viszont erősen próbára tette, hogy miért kell mindent beszorozni százzal, ha szexkellék-szerű.
Itt még dupláznak is talán, hisz a vevőkör tisztára buzi banda.
Egy faszkarika itt négyjegyű, ha gumiból van is - ugyanezt, ha pl. egy szerelvényüzletben gumitömítés gyanánt szerzi be az ember, tán 50 Ft se lehet, áfástul.
Na, jó, az itteni kínálatból semmi se a levesbe megy.
Annak meg ára van, ha valamitől bemozdul a tesztoszteron.

Vizitnyúl

Lehet, hogy a csibeszőke hajam juttatta eszébe doktor bácsinak (bocsánat: FŐOrvos Úr!) a húsvétot és a nyulat, nyúlról a kísérletet.
Gyanútlanul üldögéltem a rendelőben, nem tudtam mire vélni, hogy ma ennyire érdeklődővé vált a doki.
- Hogy érzi magát? - és szokatlan módon rám emelte szemét.
- Kiválóan! - válaszoltam, és átsuhant agyamon, hogy bizonyításul elmondjam-e neki, hogy végigkúrtam az eltelt 3 napot. Nelli miatt elvetettem, ma amúgy sem volt képes megbotránkozás nélkül rám nézni.
- Hogy-hogy kiválóan? - úgy tűnik, nem szoktak itt ilyet mondani.
- Nyári szünet van, nem látok kölköket, az meg mindent megér - magyaráztam.
- Na, akkor vetkőzzön! Sohajt... sohajt... most megint sohajt... most ne sohajtson!
Engedelmesen forogtam a rutinvizsgálat alatt, amikor a hasam nyomkodta, eszembe jutott: csiklandós vagyok.
- Na, a szokásos, tudja - összegezte, és a székre mutatott, hogy leülhetek.
- Hogy áll maga a gyógyszerszedéssel?
Nem értettem hirtelen a kérdést. Penicillin-érzékeny vagyok, ha Kalmopyrint kapok be, másfél óráig érzem a helyét. Amit írnak, beveszem, de nem vagyok akkora hipochonder, hogy minden köhögésért patikába szaladok.
- Penicillin-érzékeny vagyok, de nem szoktam szedni semmit, ha nem muszáj. Nem értem pontosan a kérdést - tisztáztam. - Vagy elkezdődik a terápia? Szuper! - gyúlt fény az agyamban.
- Magának nem kéne még gyógyszert szednie, de ez egy ősszel induló kísérlet. Úgy gondoltam, megajánlom magának. Az eredményei jók, de a vírusa folyamatosan magas. Az eddigi tapasztalatok biztatóak. Fontolja meg!
- Oké, benne vagyok! Legalább nem leszek fertőzőképes! - és agyamban megjelent azonnal két nagy "B" betű.
Csodálkozott a doki, hogy ilyen könnyen beadtam a derekam. Voltak még érvei a rávevésre, üresjáratban elmondta még azokat.
- Mennyi lett most a vírusom?
- Magas, 230 ezer.
- Azanyját, de produktív vagyok! A legkevesebb is csak 118 ezer volt.
- Akkor megkeressük magát telefonon, ha belevágunk. Várhatóan szeptembertől esedékes.
- Jaj, nagyon örülök! - lelkesedtem. - Amúgy is most van szükségem arra, hogy ne legyek fertőző, az nem nagyon érdekel, hogy lesz-e krónikus mellékhatásom 15 év múlva.
Ez nem volt tetszetős érv az Öregnél - pont 15-tel idősebb tőlem - belekezdett inkább a mellékhatásos témába.
- Azám, milyen gyógyszereket kell majd ennem? - és azonnal intenzíven memorizálni kezdtem, hogy egyszer az életben bevéssem pár gyógyszer nevét.
- Darunavir - mondta - Ritonavir kombinációval (de ebben már nem vagyok biztos) - és még két gyógyszer nevét mondta, amit azonnal elfelejtettem. Valami "I" betűs volt, de ezzel nem sokra megyek, mert az összes HIV gyógyszer alkotóeleme az "I" betű. Nem mertem megkérdezni újra, ne tűnjek hülyének.
- Étkezési megkötéssel jár valamelyik?
- Egyik sem.
- Hányszor kell szednem naponta?
- Sajnos, kétszer. A Darunavirt egyszer, de a (megint az "I" betűst mondta, ismét lenullázva az agyam) az nem bír ki 24 órát, azt 12 óránként szednie kell.
Elhatároztam, ha megkapom az első adagot, magam elé teszem. Addig memorizálom, míg elölről hátra, és vissza meg összevissza el tudom mondani.
Aztán, ha valamelyiktől lekonyul a farkam, nem szedem. Mert akkor már inkább a halál.
(Másfél éve Tamsudilt szedtem 4 napig, és képtelen voltam miatta elélvezni. Úgy megijedtem, hogy jó egy évig csak a problémákat konstatáltam. Pár hónapja ismét túl tudok a homlokomon lőni, a mennyiség is elégedettséggel tölt el. Ez egy vívmány, amit semmiért oda nem adok!)

Nem értem a férfiakat

A fene se érti, hogy van ez: az összes pasasra egyszerre jön rá a kangörcs. Délelőtt feljött KutyásGé, délben Bé, estére SzépeF. Nem volt mit tenni, megdugtam mind.
Szörnyű, milyen laza erkölcsűek ezek a mai fiatalok.
Csak a szexen jár az eszük.

Bringatour, 7-8. nap

Szombat reggelre elszaródott az idő. Fújt a szél, aztán jött egy nagy kerek felhő. Dörgött párat, volt egy kis porverő eső, aztán csak a szél erősödött egyre jobban.
A többség átaludta az egészet, nem mindenki koránkelő. Mire kászálódni kezdtek, túl voltam a kocsmás kávén, megvettem a kisbolt egyetlen mákosát. Egész héten az éltetett, hogy ma lusta leszek, nem megyek sehová. Illetve mászkálok, tán a Balatonra le, de ilyen undormány időre nem számítottam.
Jobb ötlet híján elindultam a többiekkel, lesz, ami lesz. Tapolcát jól megnéztük, inkább csak nyeregből, még egy esküvői fényképezésbe is bekerekeztünk. Aztán tovább, az ördög tudja, merre, vitt a hátszél, mentünk, mint a meszes. Kellemes bicikliút simult alánk, néhol sorompónak való oszlopokkal az út mértani közepén. Nagy marha volt, aki ide telepítette, mégha le is festették darázssárga-feketére. Ki lehetett kerülni, de DB választott magának egy beszélgetőtársat, rá figyelt, nem az útra, és totál telibetalált egyet. Hatalmasat esett: a bringa repült jobbra, ő meg katapultált egy hatalmas ívet. Ahhoz képest, hogy alig kerekezett még - tegnap jött csak - már úgy összeverte magát, hogy egy hétre is elég lett volna.
Idő teltével megálltunk egy temető mellett. G. közölte: itt rövidíthetünk. Nem a korai halálra gondolt, hanem ez volt az a pont, ahol választani lehetett a 30 vagy 80 km. mellett. Gondoltam, inkább kisül a szemem, de megy a fene annyit ma. Hárman megindultunk a lusták útján, aztán követtek még páran. J. is jönni akart velem, de rábeszéltem, legyen sportos, kondizzon csak a többiekkel.
Innentől kezdve laza lett a nap. Lekarikáztunk a Balatonig, büféztünk, nézelődtünk, aztán visszakerekeztünk Nemesvitára. A szél egyre durvább lett, átszundikáltam a délutánt.
A többiekkel csak a vacsoránál találkoztam. Szét voltak fagyva, elment az erejük a szembeszéltől, de mind azt állította, hogy persze nagyon jó volt.
Vasárnap reggel fölcuccoltunk hazafelé. J. kivételesen már fél 8-kor az udvaron bóklászott. Menjünk már!- mondta, - minek alszanak a többiek ennyit? Választani lehetett két út közül: az egyik 16 km volt, hátszéllel, lejtővel, aszfaltúttal, a másik 32 km-es, emelkedőkkel, földutakkal, durrdefektes lehetőségekkel. G. közölte, hogy fél 4-kor megy a vonatunk. Ha valaki előbb utazik, telefonáljunk neki. Ismét beláttam, hogy nem vagyok mazochista, így a kedvezőbb mellett döntöttem.
A többiek tökölődtek még, elindultam. Láttam, csak négyen vagyunk eltökéltek. J. be volt sózva, mint mindig: föl akart ugrani az első vonatra Pest felé, aztán Keszthelyre akart vonatozni. Óbégatott, hogy jaj, lement már a sorompó, már pirosat mutat, az összes állomásnál, kilométereken át.
Keszthelyen megvettük a jegyeket, és kiderült, hogy épp megy egy vonat. 4 óra időnyerés, pénzem már elfogyott, az idő szar. Örültem a potyavonatnak.
Már elindult, amikor felhívtam G-t. Mondtam, négyen már utazunk, elkaptunk épp egy vonatot. Azonnal megsértődött, lecsapta a telefont.
Pedig meg akartam köszönni a túrát neki. Na, ja, foglalt egy biciklis vagont a délutánira. De tele lesz az nélkülünk is, ki marad ilyen genny időben a Balatonon.