Bejgliséta

Itthon lesem naphosszat a pasikat, beütemeztem hát frissítésnek a rendszerellenes demonstrációt újév másnapjára.
Nem figyeltem eléggé, majdnem a Kossuth térre mentem, és majdnem vasárnap, de szerencsére mindig van valaki a közelemben, aki kiigazítja az igazítani valót.
Félúton jutott eszembe, hogy a másik gatyeszban maradtak az irataim. Visszamentem értük, mert hátha letepernek valahol, hátha kell a papír.
A híradóban azt mondták, lesz tüntetés, meg ellentüntetés. Jól összezavartak, nem is tudtam hirtelen, melyikre megyek. Mi lesz a különbség a kettő között? Miről ismerem fel?
Nagy béke volt az Andrássyn, haladtak a népek sűrűn befelé. Ismerős arcokat láttam, aztán keresni kezdtem újabbakat.
Lassan reagálni kezdett a tömeg a szónokokra, nem-ha-ggyuk, meg or-bán-taka-roggy. Torlódtak, egyre nehezebb volt haladni. A Nagymező utcánál ritkásabb helyre értem, volt tér, nem nyomultak, láttam, itt rá lehet gyújtani.
Mérgesen néztek felém sokan, aztán rám kiabáltak: ná-cik-haza! Nem esett le, hogy nekem szól, kerestem, kiknek célozták, csak így láttam meg az árpádsávokat.
Amilyen könnyen besétáltam az ellentüntetésbe, pont olyan könnyen mehettem arrébb. Vihettem volna akár kézigránátokat.
Pár rendőr bénázott az egymásra kiabálók közt a frontvonalon, de oldalt azt tett bárki, amit csak akart.
De ez a tömeg nem akart durvát, csak vonulni, meg kiabálni, meg fújolni, meg orbánt-semjént utálni, meg összetartozni, vagy ezt fantáziálni.
Vasárnaplós tejeskávé-foszlóskalács hangulatom lett, ünnep, meg békés séta haza.
Kellett ez, jó volt, nagyon.