Itt járt ma a lányom, meg a két gyönyörűség. Papa így, papa úgy, lemerültem, mint a laposelem. Ágyam szárogattam, mert beleborult a buborékfújó, azt hittem eddig: ártalmatlan játék.
Elmentek még boltozgatni is, aztán egy picit még felugrottak. Addigra eltüntettem a szőnyegről meg a terítőről a ribizlilekvárt, a konyhában is rendet raktam.
Békén néztem a híradót, az esős idő, a fáradtság már majd leragasztotta a szemem. Gondoltam, beiktatok még egy alvás előtti WC-t, aztán majd holnap kinyitom a szemem.
Meggyötört nagyon, kiszállt a lábamból is az erő.
Lehúztam a WC-t, mire az egész feljött a fürdőkádba. Pumpálhattam, csak egyre több és egyre rondább jött vissza. A víz is levert. Volt ilyen már, vagy 5-6 éve, 20 ezer fölött számolt a csőgörényes. Ez a keskeny strang átka.
Ez még csak hagyján, de mit csinálok WC nélkül, amikor az a napi 10 kötelező program?
Fürdés nélkül még ellennék, úgyse szagol most senki. De se mosás, se mosogatás... zacskóba sem tojhatok.
Fél 8-kor elmentem hypóra, sósavra vadászni. Fekvést kívántam, nem bódorgást, de vitt a muszáj.
Kimeregettem mindent a kádból egy vödörbe, aztán a sósavat cseppenként eresztettem le, ahogy a lefolyó bevette. Vártam vele egy órát, lesz, ami lesz, aztán kiforráztam az egészet egy nagy fazék zubogó vízzel. Pumpáltam veszettül, egy darabig csak a forró sósavas bűz jött vissza, aztán nagy nehezen megindult, végre.
Kisikáltam, kihypóztam mindent, eltüntettem a nyomokat.
Helyreállt a világrend, béke.
2014. július 12., szombat
2014. július 10., csütörtök
Virólógus és jock
Tegnap
reggeltől estig
csak feküdtem, mint egy darab fa,
hason,
kín volt állni-ülni.
Főznöm kellett, estig halogattam, de akkor is csak a muszáj vitt rá.
A mai nap meg kész meglepetés. Pedig szorongtam, hogy megyek be kontrollra az öreghez majd reggel.
A szokásos negyedévire.
Kötelező, nem halasztható, az utolsó dobozokból szedegetem már a gyógyszert.
Kibírtam a reggeli indulást, a BKV-t, a várakozást, meg mindent.
Sokat kellett várnom, dugig volt a rendelő. Valamikor félidőben befutott Cs., mellém telepedett.
Fölpörgött volt, sutyorgott, poénkodott, halálra idegesített.
- Nem láttalak mostanában a Magnumban.
- Ja, nem járok, daganat van a seggemben, más most a program.
- Tényleg?? Na, ne mondd... te, figyelj, ez most egyre többnek van. Ez most valami divat? A Magnumot meg ne sajnáld, tiszta üres volt, ciánoztak. Nekem se ott jön össze... képzeld - csapkodta a vállam - mostanában szinte minden napra akad valaki.
Talán már a szemben ülők is fészkelődhettek, mert csendesebbre fogta:
- Nekem is lett ősszel ez a hodzskin, tudod, nyirokrák, kórházban is voltam. Kemóztak, hú de untam már... képzeld, most már leszázalékolnak! - fülig szaladt a szája az örömtől. Töprengtem, hogy szimplán hülye, vagy így kell fogni a dolgokat?
Behívtak végre.
Vártam nagyon a pillanatot, valakinek elejétől végig el akartam mondani a dolgokat. Bízom Bánhegyiben, tőle sok minden hihetőbb számomra.
Nelli nagyon kedves volt, mint mindigde ma valahogy megsokszorozódott a tapintata.
Az első jót is ma hallottam, az öregtől. Először lépett ki a megszokott gépiességéből (hogy van... sohajtson... most ne sohajtson... felöltözhet). Ült, nézett, gondolkozott, aztán elég hosszasan beszélt. Volt egy mondatrésze, ami új nézőpontot adott: "ha áthelyezik a végbelét, RAGASZKODJON hozzá, hogy csak ideiglenes legyen".
Biztos mondott mást is, kiesett a többi, nekem ez az egy találat kellett az idei nyárra.
Az "októberben várom"-nak is más volt most a súlya.
A várás most a dolgom.
Várnom kell így is, úgyis: a szövettan csak 2 hét múlva esedékes, a többi vizsgálatra is akkorra kaptam időpontot.
De legalább kaptam hozzá egy csipet optimizmust most.
A rendelőből gyalog jöttem haza. Nem vánszorogva, hanem a szokott módon, ruganyosan.
Először csak cigizni akartam. Mire elszívtam, az egyik kedvenc turkálómhoz értem. Nem akartam venni semmit, csak kotorászni, meg élvezni, hogy nem hajt haza a seggem. Aztán beleakadt a kezem egy KINCSbe, a mostani kilátástalan helyzettől a létezhető legtávolabb eső, legfölöslegesebb cuccba, egy IGAZI Aussiebum márkájú jockba. Az Aussiebum olyan a gatyák közt, mint autók közt a Jaguár, szexi, formás, isteni... a talált meg különösen az. Fekete necc az eleje, mindent megmutat, a széles derékrész kiemeli a keskeny csípőt - fenékrésze meg nincs, mint általában a jocknak.
Pillanatig rámeredtem: minek? úgyse lesz seggem... aztán belevágtam gyorsan a kosárba.
Felveszem ezt én még...
Felvillanyozódtam.
Gyalog jöttem tovább, meg se kottyant. Megbámultam a puccba vágott Ludovikát, meg az új parkot, megcsodáltam a Füvészkertben a virágokat. Jó szaga volt a levegőnek, simogató a napsütés, fent, nagyon magasan, csipkés felhők úsztak.
Végre egy jó nap... egy virológussal, meg egy jockkal.
reggeltől estig
csak feküdtem, mint egy darab fa,
hason,
kín volt állni-ülni.
Főznöm kellett, estig halogattam, de akkor is csak a muszáj vitt rá.
A mai nap meg kész meglepetés. Pedig szorongtam, hogy megyek be kontrollra az öreghez majd reggel.
A szokásos negyedévire.
Kötelező, nem halasztható, az utolsó dobozokból szedegetem már a gyógyszert.
Kibírtam a reggeli indulást, a BKV-t, a várakozást, meg mindent.
Sokat kellett várnom, dugig volt a rendelő. Valamikor félidőben befutott Cs., mellém telepedett.
Fölpörgött volt, sutyorgott, poénkodott, halálra idegesített.
- Nem láttalak mostanában a Magnumban.
- Ja, nem járok, daganat van a seggemben, más most a program.
- Tényleg?? Na, ne mondd... te, figyelj, ez most egyre többnek van. Ez most valami divat? A Magnumot meg ne sajnáld, tiszta üres volt, ciánoztak. Nekem se ott jön össze... képzeld - csapkodta a vállam - mostanában szinte minden napra akad valaki.
Talán már a szemben ülők is fészkelődhettek, mert csendesebbre fogta:
- Nekem is lett ősszel ez a hodzskin, tudod, nyirokrák, kórházban is voltam. Kemóztak, hú de untam már... képzeld, most már leszázalékolnak! - fülig szaladt a szája az örömtől. Töprengtem, hogy szimplán hülye, vagy így kell fogni a dolgokat?
Behívtak végre.
Vártam nagyon a pillanatot, valakinek elejétől végig el akartam mondani a dolgokat. Bízom Bánhegyiben, tőle sok minden hihetőbb számomra.
Nelli nagyon kedves volt, mint mindigde ma valahogy megsokszorozódott a tapintata.
Az első jót is ma hallottam, az öregtől. Először lépett ki a megszokott gépiességéből (hogy van... sohajtson... most ne sohajtson... felöltözhet). Ült, nézett, gondolkozott, aztán elég hosszasan beszélt. Volt egy mondatrésze, ami új nézőpontot adott: "ha áthelyezik a végbelét, RAGASZKODJON hozzá, hogy csak ideiglenes legyen".
Biztos mondott mást is, kiesett a többi, nekem ez az egy találat kellett az idei nyárra.
Az "októberben várom"-nak is más volt most a súlya.
A várás most a dolgom.
Várnom kell így is, úgyis: a szövettan csak 2 hét múlva esedékes, a többi vizsgálatra is akkorra kaptam időpontot.
De legalább kaptam hozzá egy csipet optimizmust most.
A rendelőből gyalog jöttem haza. Nem vánszorogva, hanem a szokott módon, ruganyosan.
Először csak cigizni akartam. Mire elszívtam, az egyik kedvenc turkálómhoz értem. Nem akartam venni semmit, csak kotorászni, meg élvezni, hogy nem hajt haza a seggem. Aztán beleakadt a kezem egy KINCSbe, a mostani kilátástalan helyzettől a létezhető legtávolabb eső, legfölöslegesebb cuccba, egy IGAZI Aussiebum márkájú jockba. Az Aussiebum olyan a gatyák közt, mint autók közt a Jaguár, szexi, formás, isteni... a talált meg különösen az. Fekete necc az eleje, mindent megmutat, a széles derékrész kiemeli a keskeny csípőt - fenékrésze meg nincs, mint általában a jocknak.
Pillanatig rámeredtem: minek? úgyse lesz seggem... aztán belevágtam gyorsan a kosárba.
Felveszem ezt én még...
Felvillanyozódtam.
Gyalog jöttem tovább, meg se kottyant. Megbámultam a puccba vágott Ludovikát, meg az új parkot, megcsodáltam a Füvészkertben a virágokat. Jó szaga volt a levegőnek, simogató a napsütés, fent, nagyon magasan, csipkés felhők úsztak.
Végre egy jó nap... egy virológussal, meg egy jockkal.
2014. július 8., kedd
Tuti tipp
Néztem a híradót, benne Nellit, a jós elefántot.
Ez a jószág tud valamit... német győzelmet jósolt - belenéztem a meccsbe: jelenleg 5:0
Egyszerűbb is, gyors is
szerintem hozzá fordulok.
Ez a jószág tud valamit... német győzelmet jósolt - belenéztem a meccsbe: jelenleg 5:0
Egyszerűbb is, gyors is
szerintem hozzá fordulok.
Címke
Már tizennégy napja hosszantartó, súlyos betegségem van.
Kiderülhet persze,
hogy túlijedeztem a dolgot,
de majd akkor megrántom a vállam.
Nem élem magam ebbe, mert optimista verzió.
Radikális változás állt be az életemben.
Központi kérdés, hogyan kakilok.
Csecsemőnek jó lennék már.
Rendelőkről rendelőkre járok.
Fonnyadt, beszáradt vénember lettem 2 hét alatt.
Senki se mondja: de jó a segged, azannyát, de jól szorítasz -
Kibírtam simán, ha megkúrtak huszan
most meg egy seggmosás is izzasztó feladat.
Hazahoztam akár hat adag gecit - ki se folyt -
most meg örülök, ha a fingom visszatartom.
Biztos van ettől rosszabb, de
nekem
MOST
EZ A ROSSZ.
Az örökkévalósághoz képest lófasz az eltelt két hét
de tőlem végleg elvett idő.
Az előre kitűzöttek meg idegesítően messze vannak
nulla bennem a türelem.
A szövettenyésztés eredménye két - három hét, azaz július vége -
A szaros ultrahangvizsgálatra 25-re kaptam időt, pedig már most is megvan a panaszom -
A kolonoszkópia cifrább: csütörtök délután telefonálhatok, és majd kapok valami messzi időt, amikor átnézik a valagam -
Böngészem a maszekokat: az UH vizsgálatot megcsinálják már 11 ezerért, kibírható.
Kolonoszkópia: 70- 250 ezer közti, ez már húzós.
És ez még csak a tudáshoz visz közel, a seggemmel a helyzet ugyanaz.
Kell még egy hentes, aki szakszerűen szétdarabol.
Vajon sorra kerülök a TB-mmel az idén?
Akkor meg siettetni minek?
Nem haragszom az orvosokra - nekem sürgős, nem nekik.
Nem mondták eddig sehol, hogy nem látnak el - de azt se mondták: azonnal.
Értelme sincs ugrálnom.
A háziorvosnál 11-kor a harmincadik voltam.
Egy nővér szaladgál, nyakába baszták 3 ember dolgát.
De a sebésznél volt géz - ez biztató - mert az se szokott lenni mindig.
Kéretik nem aggódni értem: elvagyok.
- a dühöm ki kell adnom valahol.
A délelőttök szarok, de ki lehet bírni
a délutánok jók.
Házhoz kötött - pontosabban: klozethoz kötött -vagyok, a pórázom cirka kétórányi út.
Étvágy van, vagy ha nincs, azt is leszarom. Eszem, muszáj, visszaszedtem már másfél kilót.
Vagy csak nem tojtam ki még?
A mai 10 szarás együtt se tett ki egy rendes adagot.
Kiderülhet persze,
hogy túlijedeztem a dolgot,
de majd akkor megrántom a vállam.
Nem élem magam ebbe, mert optimista verzió.
Radikális változás állt be az életemben.
Központi kérdés, hogyan kakilok.
Csecsemőnek jó lennék már.
Rendelőkről rendelőkre járok.
Fonnyadt, beszáradt vénember lettem 2 hét alatt.
Senki se mondja: de jó a segged, azannyát, de jól szorítasz -
Kibírtam simán, ha megkúrtak huszan
most meg egy seggmosás is izzasztó feladat.
Hazahoztam akár hat adag gecit - ki se folyt -
most meg örülök, ha a fingom visszatartom.
Biztos van ettől rosszabb, de
nekem
MOST
EZ A ROSSZ.
Az örökkévalósághoz képest lófasz az eltelt két hét
de tőlem végleg elvett idő.
Az előre kitűzöttek meg idegesítően messze vannak
nulla bennem a türelem.
A szövettenyésztés eredménye két - három hét, azaz július vége -
A szaros ultrahangvizsgálatra 25-re kaptam időt, pedig már most is megvan a panaszom -
A kolonoszkópia cifrább: csütörtök délután telefonálhatok, és majd kapok valami messzi időt, amikor átnézik a valagam -
Böngészem a maszekokat: az UH vizsgálatot megcsinálják már 11 ezerért, kibírható.
Kolonoszkópia: 70- 250 ezer közti, ez már húzós.
És ez még csak a tudáshoz visz közel, a seggemmel a helyzet ugyanaz.
Kell még egy hentes, aki szakszerűen szétdarabol.
Vajon sorra kerülök a TB-mmel az idén?
Akkor meg siettetni minek?
Nem haragszom az orvosokra - nekem sürgős, nem nekik.
Nem mondták eddig sehol, hogy nem látnak el - de azt se mondták: azonnal.
Értelme sincs ugrálnom.
A háziorvosnál 11-kor a harmincadik voltam.
Egy nővér szaladgál, nyakába baszták 3 ember dolgát.
De a sebésznél volt géz - ez biztató - mert az se szokott lenni mindig.
Kéretik nem aggódni értem: elvagyok.
- a dühöm ki kell adnom valahol.
A délelőttök szarok, de ki lehet bírni
a délutánok jók.
Házhoz kötött - pontosabban: klozethoz kötött -vagyok, a pórázom cirka kétórányi út.
Étvágy van, vagy ha nincs, azt is leszarom. Eszem, muszáj, visszaszedtem már másfél kilót.
Vagy csak nem tojtam ki még?
A mai 10 szarás együtt se tett ki egy rendes adagot.
2014. július 6., vasárnap
Se jurta, se rezonálás
A fiam messzebb lakik, szomszéd falu, rég nem jártam náluk. Megkértem, jöjjön ki elém a vonathoz majd, mert piszok messze laknak (a mostani gyaloglókámhoz, de ezt nem mondhattam).
Minden óranegyedkor indul vonat az új menetrend szerint, szuper, lesz választék.
Felkeltem fél 5-kor, mert mozogni kell, meg szöszölni, hogy meglegyen a reggeli szülés. Nem kockáztathatom, hogy útközben kapjon el: hangokkal jár a fájdalom. Meg tusolni kell utána, és heverészni, hogy a rosszullét elmúljon.
Fél 9-kor sikerült valami produkálni, de éreztem, nem az igazi. Pakolászni kezdtem utána, lesz, ami lesz, de nem mertem elindulni.
Fiam közben rám telefonált, melyik vonathoz jöjjön ki - egyre hülyébben éreztem magam, hogy az egész napjuk eltolom.
Már indulnom kellett volna a megbeszélt járathoz, amikor elkapott a görcs. Ezt talán még a nagyothalló szomszéd néni is hallani szokta, mert 2 napja szorgalmasan locsolja a virágaim.
Elterültem utána az ágyon, kiment belőlem minden erő.
Fél 11-kor végre elindultam. Nehéz volt a táskám: vittem egy csomó játékot, menyemnek négyféle lekvárt, meg kóstolónak süteményt. Anyámnak is pakoltam, tán a hasa az egyetlen, amin keresztül el lehet érni.
Már az utcán villant csak be, hogy a fényképezőgépet itthon hagytam. Nem lehet, akartam egy - tán utolsó - felvételt készíteni. Megerőltető volt a potya lépcsőmászás újra, sürgetett, nehogy ezt a vonatot is lekéssem, de vitt az akarat, és majd kiszakadt a seggem.
Bámultam a megszokott tájat, de nem fájt nézni. Örültem, hogy még egyszer láthatom, megadatott, nagyon jó érzés.
Az állomáshoz a nagyobbik unokámmal jött ki a fiam. A kicsi azonnal lecsapott rám, határtalanul cserfes. Papa így, papa úgy, játszol velem, sétálunk, mászol velem ugye, mondasz mesét, alig tudtam a fiammal szót váltani.
Megdöbbent, amikor megmondtam neki. Megszokta, hogy nincs velem gond, elkormányzom magam, elvagyok jól egyedül.
- Hallom, a sógorom is.
- Ja. Nem ismernéd meg, úgy lefogyott. Fél éve kínlódik, szegénynek áttét van már a máján is. A sógornőd szerint az évek alatt összeszedett méreganyagoktól van... Mert nem volt hajlandó vele tisztítókúrázni... Hallottam fiam hangján, hogy ő sem hisz a hókuszpókban.
Nagyon jó volt náluk.
Az ölembe adták a picit - 5 hónapos már - fotó is készült.
Az én fiam, ő is dokumentál.
Átvitt anyámhoz. Azt hittem előre, hogy ez egy nagy kérés lesz, de mindenáron egész Pestig el akart hozni.
Felkészítettem, ne döbbenjen meg, ha anyám meglátja. Meg az otthont, ahol csak demensek vannak.
Ment bent a ventilátor, hűvös is volt a kinti hőséghez képest, de orrbavágott a csípős pisiszag. Itt szinte mindenkit pelenkáznak már, az ajtót meg zárva kell tartani, mert szétszökdösnének a lakók. Ebben az időben gutaütést kapnának.
Kimentünk a télikertbe anyámmal. Nem ismert meg, magázott folyton, a fiam meg végképp összezavarta. Jött mégis engedelmesen a két idegennel, jópofáskodott, karattyolt összevissza.
Megnéztem a kezén a múltkor felfedezett sötét foltokat. Nem nőttek, talán nem melanóma. Vidám volt, rácsodálkozott mindenre, csak a sütemény nem csúszott neki most. Dicsérte, hogy jó, de a fele ottmaradt. A tavacskánál hosszan nézte a halakat. Mik ezek, kérdezte, aztán megtoldotta, hogy neki kiszoktak jönni a partra. Ügyesek, ezt mondanak, meg azt, nem nagyon tudta, kinek beszél, de néha tegezőre váltott.
Felhívta közben a fiam az anyja. Láttam a képén, hogy kínosan röhög, átadta a telefont inkább.
- Idefigyelj! - parancsolt a feleségem - FELTÉTLEN!!! menjetek el a nemtudomkicsodához, tudod, ki az? Elmondom, hol lakik: - elmondta. Csak a lánya lesz otthon, de tudja, miről van szó, ők árulják a készüléket, mágneses rezonancia. Nem érdekel, hogy hülyeségnek tartod, de azt feltétlen! megveszed. Van nálatok pénz? Ha nincs, majd én átviszem! Az anyja nincs most otthon, mert jurtát állítanak, de a lánya is el tudja mondani a használatát.
Csak hallgattam hülye képpel - anyám kíváncsian figyelt, ki kiabál - a feleségem eddig nem hitt ezekben a szarokban. Meg akar menteni, rendes tőle, tulajdonképpen segíteni akar. Bólogattam mindenre, hogy jó, meg oké, régen is ezzel ráztam le, ha valamit fel akart vitetni a padlásra.
- Azt hiszem, rajtad veri le anyád, hogy nem fogadok szót neki... - néztem a fiamra. Mondd meg neki, hogy te mindenáron akartad, de ismer már, milyen hülye makacs vagyok.
Indulnom kellett.
Átöleltem anyám, háromszor is, talán utoljára.
Kint, az autónál megmakacsoltam magam:
- Eredj haza a gyerekekhez, tiszta kár lenne most Pestig furikáznod. A buszt kényelmesen elérem - mondtam szilárdan.
- Tudom, magadban akarsz lenni, jó - adta be a derekát. - Ha taxizni kell, vagy fizetni az orvosnak... tudom, hogy szoktál a pénzzel lenni, de nekem van. Ne szégyellj szólni, ha kell... Vagy, ha bármi van...
Átölelt, aztán megint, pedig nem szokása.
Nem néztem vissza, ne lássa az arcom.
Rágyújtottam. Ez a kapadohány biztos nem árt annyit, mint egy tisztítókúra.
Csak mentem, de még mindig nem ért utol. Lépésben követett az autójával.
Sír talán? De jó, hogy lebeszéltem a pesti útról... én is pont ilyen idős voltam, amikor apám meghalt.
Beszívtam a megszokott gyerekkori levegőt. Más már ez a falu, de hát hány év szállt el... és még láthattam.
A megállónál maradt időm egy sörre még. Kellett alibinek, hogy WC-re mehessek, nem távozhattak a gázok délelőtt 10 óta. Akárhányszor töröltem, mindig véres lett a papír, visszarángatott a nosztalgiából a realitásba.
Minden óranegyedkor indul vonat az új menetrend szerint, szuper, lesz választék.
Felkeltem fél 5-kor, mert mozogni kell, meg szöszölni, hogy meglegyen a reggeli szülés. Nem kockáztathatom, hogy útközben kapjon el: hangokkal jár a fájdalom. Meg tusolni kell utána, és heverészni, hogy a rosszullét elmúljon.
Fél 9-kor sikerült valami produkálni, de éreztem, nem az igazi. Pakolászni kezdtem utána, lesz, ami lesz, de nem mertem elindulni.
Fiam közben rám telefonált, melyik vonathoz jöjjön ki - egyre hülyébben éreztem magam, hogy az egész napjuk eltolom.
Már indulnom kellett volna a megbeszélt járathoz, amikor elkapott a görcs. Ezt talán még a nagyothalló szomszéd néni is hallani szokta, mert 2 napja szorgalmasan locsolja a virágaim.
Elterültem utána az ágyon, kiment belőlem minden erő.
Fél 11-kor végre elindultam. Nehéz volt a táskám: vittem egy csomó játékot, menyemnek négyféle lekvárt, meg kóstolónak süteményt. Anyámnak is pakoltam, tán a hasa az egyetlen, amin keresztül el lehet érni.
Már az utcán villant csak be, hogy a fényképezőgépet itthon hagytam. Nem lehet, akartam egy - tán utolsó - felvételt készíteni. Megerőltető volt a potya lépcsőmászás újra, sürgetett, nehogy ezt a vonatot is lekéssem, de vitt az akarat, és majd kiszakadt a seggem.
Bámultam a megszokott tájat, de nem fájt nézni. Örültem, hogy még egyszer láthatom, megadatott, nagyon jó érzés.
Az állomáshoz a nagyobbik unokámmal jött ki a fiam. A kicsi azonnal lecsapott rám, határtalanul cserfes. Papa így, papa úgy, játszol velem, sétálunk, mászol velem ugye, mondasz mesét, alig tudtam a fiammal szót váltani.
Megdöbbent, amikor megmondtam neki. Megszokta, hogy nincs velem gond, elkormányzom magam, elvagyok jól egyedül.
- Hallom, a sógorom is.
- Ja. Nem ismernéd meg, úgy lefogyott. Fél éve kínlódik, szegénynek áttét van már a máján is. A sógornőd szerint az évek alatt összeszedett méreganyagoktól van... Mert nem volt hajlandó vele tisztítókúrázni... Hallottam fiam hangján, hogy ő sem hisz a hókuszpókban.
Nagyon jó volt náluk.
Az ölembe adták a picit - 5 hónapos már - fotó is készült.
Az én fiam, ő is dokumentál.
Átvitt anyámhoz. Azt hittem előre, hogy ez egy nagy kérés lesz, de mindenáron egész Pestig el akart hozni.
Felkészítettem, ne döbbenjen meg, ha anyám meglátja. Meg az otthont, ahol csak demensek vannak.
Ment bent a ventilátor, hűvös is volt a kinti hőséghez képest, de orrbavágott a csípős pisiszag. Itt szinte mindenkit pelenkáznak már, az ajtót meg zárva kell tartani, mert szétszökdösnének a lakók. Ebben az időben gutaütést kapnának.
Kimentünk a télikertbe anyámmal. Nem ismert meg, magázott folyton, a fiam meg végképp összezavarta. Jött mégis engedelmesen a két idegennel, jópofáskodott, karattyolt összevissza.
Megnéztem a kezén a múltkor felfedezett sötét foltokat. Nem nőttek, talán nem melanóma. Vidám volt, rácsodálkozott mindenre, csak a sütemény nem csúszott neki most. Dicsérte, hogy jó, de a fele ottmaradt. A tavacskánál hosszan nézte a halakat. Mik ezek, kérdezte, aztán megtoldotta, hogy neki kiszoktak jönni a partra. Ügyesek, ezt mondanak, meg azt, nem nagyon tudta, kinek beszél, de néha tegezőre váltott.
Felhívta közben a fiam az anyja. Láttam a képén, hogy kínosan röhög, átadta a telefont inkább.
- Idefigyelj! - parancsolt a feleségem - FELTÉTLEN!!! menjetek el a nemtudomkicsodához, tudod, ki az? Elmondom, hol lakik: - elmondta. Csak a lánya lesz otthon, de tudja, miről van szó, ők árulják a készüléket, mágneses rezonancia. Nem érdekel, hogy hülyeségnek tartod, de azt feltétlen! megveszed. Van nálatok pénz? Ha nincs, majd én átviszem! Az anyja nincs most otthon, mert jurtát állítanak, de a lánya is el tudja mondani a használatát.
Csak hallgattam hülye képpel - anyám kíváncsian figyelt, ki kiabál - a feleségem eddig nem hitt ezekben a szarokban. Meg akar menteni, rendes tőle, tulajdonképpen segíteni akar. Bólogattam mindenre, hogy jó, meg oké, régen is ezzel ráztam le, ha valamit fel akart vitetni a padlásra.
- Azt hiszem, rajtad veri le anyád, hogy nem fogadok szót neki... - néztem a fiamra. Mondd meg neki, hogy te mindenáron akartad, de ismer már, milyen hülye makacs vagyok.
Indulnom kellett.
Átöleltem anyám, háromszor is, talán utoljára.
Kint, az autónál megmakacsoltam magam:
- Eredj haza a gyerekekhez, tiszta kár lenne most Pestig furikáznod. A buszt kényelmesen elérem - mondtam szilárdan.
- Tudom, magadban akarsz lenni, jó - adta be a derekát. - Ha taxizni kell, vagy fizetni az orvosnak... tudom, hogy szoktál a pénzzel lenni, de nekem van. Ne szégyellj szólni, ha kell... Vagy, ha bármi van...
Átölelt, aztán megint, pedig nem szokása.
Nem néztem vissza, ne lássa az arcom.
Rágyújtottam. Ez a kapadohány biztos nem árt annyit, mint egy tisztítókúra.
Csak mentem, de még mindig nem ért utol. Lépésben követett az autójával.
Sír talán? De jó, hogy lebeszéltem a pesti útról... én is pont ilyen idős voltam, amikor apám meghalt.
Beszívtam a megszokott gyerekkori levegőt. Más már ez a falu, de hát hány év szállt el... és még láthattam.
A megállónál maradt időm egy sörre még. Kellett alibinek, hogy WC-re mehessek, nem távozhattak a gázok délelőtt 10 óta. Akárhányszor töröltem, mindig véres lett a papír, visszarángatott a nosztalgiából a realitásba.
2014. július 5., szombat
Szegény sógor
Felhívtam a lányom, otthon lesz-e holnap - de kiderült, a női szekció a Balatonban áztatja a lábát. Menjek le hozzájuk, invitált azonnal, ráérek úgyis.
Á.. nem, nyökögtem (pénzed nincs? programod van?), de nem akartam elbaszni a nyaralásukat. Mismásoltam, gyanakvó lett, visszahívott kétszer is. Muszáj voltam megmondani.
- Basszus...! Jó hogy megmondtad, mindenféle rémeket képzeltem, már azt hittem, hogy melanóma.
- Az mivel rosszabb? Azzal legalább tojni lehet.
Tudom, nála a melanóma a rémség, az anyajegyei miatt.
- Tisztára, mint a sógorod... tudtad, hogy neki meg a vastagbelében találtak? Kettő is van, pár centire egymástól. Nem tud dolgozni, tisztára gyenge.
Meglepődtem. Szegény Á. Gyerekkori barátom volt, nőzni is együtt jártunk, így lettünk sógorok. Fiatalabb 9 hónappal, nem dugták meg soha, és nem is dohányzott.
Nem igazságos az élet.
Hálás lehetek neki most, mert így nem volt akkora trauma.
Magamnak is hálás vagyok, hogy napközben jól elgyászoltam magam. Egész jól ment a tárgyilagos.
Á.. nem, nyökögtem (pénzed nincs? programod van?), de nem akartam elbaszni a nyaralásukat. Mismásoltam, gyanakvó lett, visszahívott kétszer is. Muszáj voltam megmondani.
- Basszus...! Jó hogy megmondtad, mindenféle rémeket képzeltem, már azt hittem, hogy melanóma.
- Az mivel rosszabb? Azzal legalább tojni lehet.
Tudom, nála a melanóma a rémség, az anyajegyei miatt.
- Tisztára, mint a sógorod... tudtad, hogy neki meg a vastagbelében találtak? Kettő is van, pár centire egymástól. Nem tud dolgozni, tisztára gyenge.
Meglepődtem. Szegény Á. Gyerekkori barátom volt, nőzni is együtt jártunk, így lettünk sógorok. Fiatalabb 9 hónappal, nem dugták meg soha, és nem is dohányzott.
Nem igazságos az élet.
Hálás lehetek neki most, mert így nem volt akkora trauma.
Magamnak is hálás vagyok, hogy napközben jól elgyászoltam magam. Egész jól ment a tárgyilagos.
Befalazott háziasszony
Vagy az hiányzott, hogy szabadon jól kibőgjem magam,
vagy a takarítás tett jót -
vagy hogy végre főzni kezdtem?
Vagy beraktam mosni a ruhákat -
vagy tán, hogy túl vagyok egy döntésen?
a faszom se tudja.
De most jó, szinte gyanúsan könnyű.
Furcsa ez a bennem lévő szeszélyes.
Reggel leszámoltam bringás korszakommal, és vettem egy bérletet.
Elmentem feltúrni egy két hete kiszemelt Hádát.
"Jézus újra megszületik benned, ha szeretsz"
- olvastam egy templom falán.
Annyi bennem a Jézus,
hogy nem is csoda ez a túlburjánzás -
Fel kellett raknom a foncsorost, nem látni be mögé.
Gáz a hetes buszon bőgni.
Engem már minden eltalál?
Idegesítettek a boltban tülekedő népek.
Idegesített, hogy minden kiszúrt cucc mellé odakerült a miapicsának kérdés -
de megtaláltam életem legjobb bringás gatyeszát, meg egy felsőt mellé.
- KUSS! - nyomtam félre a kéretlen kérdést.
Kell.
Használni fogom még.
Visszafelé 3 körüli kiskölök nyarvogott a buszon. Idegesített.
- Csendben legyél Árpád - feddte őt az anyja - 40 percig leszünk a buszon, ki kell bírnod még! Anyai teendőit befejezve kibámult az ablakon, meg se szólalt többé.
Tán a családok a buzik ellen tüntetésre megy, s Árpáddal veri majd a buzikat?
Tán odamegyek, beszélek a gyerekkel: kussolj be kishaver, kapsz cserébe egy mesét -
Hogy a lányom mennyivel jobb anya
az unokák milyen édesek -
Eztán csak ezt a foncsoros szemüveget hordom, még sötétben is.
Leszálltam a Huszár utcánál, jól esett a gyerekhisztizés nélküli szabad levegő.
Siettem haza, mert beképzeltem, hogy tán átvéreztem a gatyám.
Lesülne rólam a bőr, az lenne a halál -
Semmi nyom - nyugodtam meg itthon. A seggem is máshogy fáj.
Érzem, hogy tegnap összeturkáltak teljesen, de ma valahogy nincs mellé az a fájdalmas nyomás.
Lehet, hogy elfolyt belőle a vér, vagy mi, amikor átszúrták?
vagy a takarítás tett jót -
vagy hogy végre főzni kezdtem?
Vagy beraktam mosni a ruhákat -
vagy tán, hogy túl vagyok egy döntésen?
a faszom se tudja.
De most jó, szinte gyanúsan könnyű.
Furcsa ez a bennem lévő szeszélyes.
Reggel leszámoltam bringás korszakommal, és vettem egy bérletet.
Elmentem feltúrni egy két hete kiszemelt Hádát.
"Jézus újra megszületik benned, ha szeretsz"
- olvastam egy templom falán.
Annyi bennem a Jézus,
hogy nem is csoda ez a túlburjánzás -
Fel kellett raknom a foncsorost, nem látni be mögé.
Gáz a hetes buszon bőgni.
Engem már minden eltalál?
Idegesítettek a boltban tülekedő népek.
Idegesített, hogy minden kiszúrt cucc mellé odakerült a miapicsának kérdés -
de megtaláltam életem legjobb bringás gatyeszát, meg egy felsőt mellé.
- KUSS! - nyomtam félre a kéretlen kérdést.
Kell.
Használni fogom még.
Visszafelé 3 körüli kiskölök nyarvogott a buszon. Idegesített.
- Csendben legyél Árpád - feddte őt az anyja - 40 percig leszünk a buszon, ki kell bírnod még! Anyai teendőit befejezve kibámult az ablakon, meg se szólalt többé.
Tán a családok a buzik ellen tüntetésre megy, s Árpáddal veri majd a buzikat?
Tán odamegyek, beszélek a gyerekkel: kussolj be kishaver, kapsz cserébe egy mesét -
Hogy a lányom mennyivel jobb anya
az unokák milyen édesek -
Eztán csak ezt a foncsoros szemüveget hordom, még sötétben is.
Leszálltam a Huszár utcánál, jól esett a gyerekhisztizés nélküli szabad levegő.
Siettem haza, mert beképzeltem, hogy tán átvéreztem a gatyám.
Lesülne rólam a bőr, az lenne a halál -
Semmi nyom - nyugodtam meg itthon. A seggem is máshogy fáj.
Érzem, hogy tegnap összeturkáltak teljesen, de ma valahogy nincs mellé az a fájdalmas nyomás.
Lehet, hogy elfolyt belőle a vér, vagy mi, amikor átszúrták?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)