Virólógus és jock

Tegnap
reggeltől estig
csak feküdtem, mint egy darab fa,
hason,
kín volt állni-ülni.
Főznöm kellett, estig halogattam, de akkor is csak a muszáj vitt rá.

A mai nap meg kész meglepetés. Pedig szorongtam, hogy megyek be kontrollra az öreghez majd reggel.
A szokásos negyedévire.
Kötelező, nem halasztható, az utolsó dobozokból szedegetem már a gyógyszert.

Kibírtam a reggeli indulást, a BKV-t, a várakozást, meg mindent.

Sokat kellett várnom, dugig volt a rendelő. Valamikor félidőben befutott Cs., mellém telepedett.
Fölpörgött volt, sutyorgott, poénkodott, halálra idegesített.
- Nem láttalak mostanában a Magnumban.
- Ja, nem járok, daganat van a seggemben, más most a program.
- Tényleg?? Na, ne mondd... te, figyelj, ez most egyre többnek van. Ez most valami divat? A Magnumot meg ne sajnáld, tiszta üres volt, ciánoztak. Nekem se ott jön össze... képzeld - csapkodta a vállam - mostanában szinte minden napra akad valaki.
Talán már a szemben ülők is fészkelődhettek, mert csendesebbre fogta:
- Nekem is lett ősszel ez a hodzskin, tudod, nyirokrák, kórházban is voltam. Kemóztak, hú de untam már... képzeld, most már leszázalékolnak! - fülig szaladt a szája az örömtől. Töprengtem, hogy szimplán hülye, vagy így kell fogni a dolgokat?

Behívtak végre.
Vártam nagyon a pillanatot, valakinek elejétől végig el akartam mondani a dolgokat. Bízom Bánhegyiben, tőle sok minden hihetőbb számomra.
Nelli nagyon kedves volt, mint mindigde ma valahogy megsokszorozódott a tapintata.
Az első jót is ma hallottam, az öregtől. Először lépett ki a megszokott gépiességéből (hogy van... sohajtson... most ne sohajtson... felöltözhet). Ült, nézett, gondolkozott, aztán elég hosszasan beszélt. Volt egy mondatrésze, ami új nézőpontot adott: "ha áthelyezik a végbelét, RAGASZKODJON hozzá, hogy csak ideiglenes legyen".
Biztos mondott mást is, kiesett a többi, nekem ez az egy találat kellett az idei nyárra.
Az "októberben várom"-nak is más volt most a súlya.

A várás most a dolgom.
Várnom kell így is, úgyis: a szövettan csak 2 hét múlva esedékes, a többi vizsgálatra is akkorra kaptam időpontot.
De legalább kaptam hozzá egy csipet optimizmust most.

A rendelőből gyalog jöttem haza. Nem vánszorogva, hanem a szokott módon, ruganyosan.
Először csak cigizni akartam. Mire elszívtam, az egyik kedvenc turkálómhoz értem. Nem akartam venni semmit, csak kotorászni, meg élvezni, hogy nem hajt haza a seggem. Aztán beleakadt a kezem egy KINCSbe, a mostani kilátástalan helyzettől a létezhető legtávolabb eső, legfölöslegesebb cuccba, egy IGAZI Aussiebum márkájú jockba. Az Aussiebum olyan a gatyák közt, mint autók közt a Jaguár, szexi, formás, isteni... a talált meg különösen az. Fekete necc az eleje, mindent megmutat, a széles derékrész kiemeli a keskeny csípőt - fenékrésze meg nincs, mint általában a jocknak.
Pillanatig rámeredtem: minek? úgyse lesz seggem... aztán belevágtam gyorsan a kosárba.
Felveszem ezt én még...
Felvillanyozódtam.
Gyalog jöttem tovább, meg se kottyant. Megbámultam a puccba vágott Ludovikát, meg az új parkot, megcsodáltam a Füvészkertben a virágokat. Jó szaga volt a levegőnek, simogató a napsütés, fent, nagyon magasan, csipkés felhők úsztak.
Végre egy jó nap... egy virológussal, meg egy jockkal.