Szerdán csak a szám járt, csütörtökön rámtört a front, ki se mozdultam.
Ha időváltozás van, lever a lábamról. pár lépésre telt egész nap: tojtam - kifáradtam tőle - elterültem az ágyon - aludtam.
Pocsék.
Estére összeszedtem az erőm, elmentem a reggeli joghurtért meg gyümölcsért a boltba.
Még jó, hogy ki nyalva a seggem, 3 bolt is itt van a számban.
Tegnap és ma kutya bajom, reggeltől estig motoszkáltam.
Tegnap volt 4 hete, hogy biopsziát csináltak. Felhívtam a Bajcsyt, már meg se lepődtem, hogy még mindig nincs kész.
Nem tudom, miért sajognak a csontjaim. Látszik mind, jól kitapintható. Talán azért mert egyre kevesebb izom támasztja?
A bőröm alól is eltűnt minden zsírszövet, látom, merre futnak az erek.
De még nem mentem 60 alá, 61 kiló vagyok.
A seggem lóg, a bőr megmaradt, de eltűnt alóla a hús.
Ebbe most nem akarna belemarkolni senki.
Még baszós korszakomban - 1 hónappal ezelőtt - elképzelhetetlen volt számomra a szex nélküli világ.
Most meg ez a gyakorlat.
Igaz, nem is képzelek el semmit.
Fél 5 körül szoktam felébredni.
Ez jó, mert ihatok végre kávét, rágyújthatok.
Akad még, ami jó.
Csináltam egy rakás polcot, szinte az összes kincsem látható. Sok köztük a ragasztott cserép, azokat majd szép lassan restaurálgatom.
A nagy pakolászás közben most is összetörtem egy hatalmas cserép dagasztótálat, a szívem is majd belé szakadt. Át akartam akasztani egy másik helyre, de elrehült a szíj, ami tartotta. Hiába kaptam utána, darabokra tört. Össze tudtam rakni, szinte észre se lehet venni a ragasztást, de ezt akkor is elbasztam. 80 - 100 évig tudtak vigyázni rá, én meg legyilkoltam.
A szemüvegem is eltört. Fűrészelés közben valahogy a földre került, csak egy halkat roppant, amikor rátapostam. Most csak fél szára van, lecsúszik folyton, az asztal meg tele egy rakás szemüveggel, de egyik se az igazi.
Anyám jut eszembe róluk: ő is vagy 5 szemüveget csereberélt, de egyikkel se látott rendesen.
Most meg szemüveg nélkül olvas, ha elékerül néha valami betű.
Egyik nap hosszan verte valaki az ajtóm. Fent voltam a létra tetején, a szekrénytetőn pakolásztam épp.
A szomszéd néni volt, kitartóan verte az ajtót. 85 éves, cukorbeteg és rosszul hall, de most aggódott értem.
- Jöttem már megnézni, hogy tán meg van halva? Napok óta nem látom se mozogni, se zörögni... - aggódott értem. - Van mit ennie? Főzök valamit, akár egy zacskós levest...
Mutattam neki a kuplerájt, ami a konyhában látszott (ott fűrészeltem a polcokat, léc hátán léc). De azóta naponta kétszer kimegyek kicsit locsolgatni a virágokat, hogy mutogassam magam.
2014. augusztus 2., szombat
2014. július 31., csütörtök
Semmi
Még mindig semmi.
Pénteken lesz 4 hete, hogy biopsziát vettek, de baszták megcsinálni.
Vajon a tulajdon apjuk-anyjuknál is ilyen lassú lenne az eljárás?
*
Kényelmes is ez a nemtudás persze,
homokba dughatom a fejem,
de ha már ez van, hozzá kéne fogni az intézésekhez.
*
Holnap kimegyek, keresek valakit, aki szóba áll velem.
Nehéz lesz, mert mindenki épp másban és máshol illetékes.
Aztán megkeresem a betegjogi képviselőt, és feljelentem az egész kócerájt,
hogy a bolondját járatják velem.
Legalább csinálok valamit, ha már baszni nem tudok.
Valahol ki kell, hogy jöjjön a tesztoszteron.
Pénteken lesz 4 hete, hogy biopsziát vettek, de baszták megcsinálni.
Vajon a tulajdon apjuk-anyjuknál is ilyen lassú lenne az eljárás?
*
Kényelmes is ez a nemtudás persze,
homokba dughatom a fejem,
de ha már ez van, hozzá kéne fogni az intézésekhez.
*
Holnap kimegyek, keresek valakit, aki szóba áll velem.
Nehéz lesz, mert mindenki épp másban és máshol illetékes.
Aztán megkeresem a betegjogi képviselőt, és feljelentem az egész kócerájt,
hogy a bolondját járatják velem.
Legalább csinálok valamit, ha már baszni nem tudok.
Valahol ki kell, hogy jöjjön a tesztoszteron.
2014. július 25., péntek
Fogyókúra
Az alapsúlyomból 5 kilót adtam le, már most ronda sovány vagyok. Nem hiúság, tárgyilagos megállapítás.
Se combom,
se karom,
se vállam,
se seggem,
eltűnt 5 kiló színhús.
Zsírom előtte se volt.
Étvágyam van, tökéletes, vagy kiváló, az egészségügy teszi ezt velem.
Szerdán úgy döntöttem, kimegyek abba az elátkozott, fasz Bajcsy kórházba, mert telefonon megközelíthetetlenek. Eleve hétfő - szerda - péntek du. van rendelés, csak akkor hívhatom őket. A kolo-proktológia számaként megadottat hiába hívom, a géphang közli: ehhez a számhoz előfizető nem tartozik. A kórház telefonján közlik: ne vicceljek velük, ez a számuk, kész. Majd ők kacsolják, kis türelem. Abból ugyan semmennyi sincs bennem, de adtam nekik fél órát, hátha felveszik. Több etapban, eredménytelenül.
Kint van a picsában a kórház, többször is át kell szállnom a villamosvágány-felújítások miatt. 3 óra az út oda-vissza, csak du. 1-re mehetek. Előtte nem ehetek, mert akármikor elkaphat útközben a szapora, halogatathatatlanul.
Semmi evés, üres has, a buszon éreztem, hogy a köldököm a gerincemhez simul.
A kolo-proktológiánál senki, hiába kopogtattam, a kutya sem volt ott. Tájékoztatás semmi, nincs kint rendelési idő, nincs kint elérhetőség, a legyapált nővérek semmit se tudnak. Nem ide tartoznak, csak gyakorlaton vannak, kérdezzem itt, kérdezzem ott. Már, aki leáll egy szóra egyáltalán, nem gyakorlat ott.
Egy fehér köpenyes megszánt végre. Nem ez a dolga ugyan, de megnézi nekem. Aranyos volt, gondoltam, hozok neki bonbont. Nincs még kész, utána telefonált, hiába ma 3 hete, hogy biopsziát vettek, csak 5 nap múlva adták le.
Kaptam tőle egy telefonszámot is - mobilt - ezen hívhatom.
(Hívtam is ma reggel: géphang közölte, jelenleg nem elérhető. Bonbon ugrott.)
4 után keveredtem haza, nagyon éhesen. Megmelegítettem a paprikás krumplit, kiszedtem a hűtőből az uborkasalátát. Nézni is gyönyörűség volt. Megettem lassan a negyedét, és megnéztem, csütörtökön melyik vizsgálatom lesz, ehetek-e? Láttam, hogy a kolonoszkópiás beutalóm van soron. Gőzöm se volt, hogy megvizsgálnak-e, vagy csak adnak egy időpontot, de azonnal félni kezdtem. Krumpli és saláta be a hűtőbe, tele seggel mégsem mehetek.
Éhesen keltem, éhes voltam egész nap. Este fél 6-ra kaptam időpontot, addigra már szédelegtem. Fél 7-kor hívott be a doktornő. Mondta: ehettem volna nyugodtan, addig úgysem nem csinál semmit, míg nincs meg a szövettan. Kedves volt a múltkori hülye kérdéséhez képest (ugyan mondjam már meg, mi ennyire sürgős??), és tájékozatlan. Nem tagadta meg a kezelést (igaz, nem is történt semmi ilyen), de győzködött, hogy HIV fertőzöttként nekem mindent a Lászlóban kell intéznem. A Szócska tavalyi levelét nem ismerte (szereztem ma egy kinyomtatottat), és többször is hangsúlyozta, mekkora kockázatot vállal velem. Láttam rajta, számára a "HIV fertőzött" szó a fertőző, papolhattam neki a vírusszámról. Érdeklődött is: Itt az áll a beutalómon: HIV pozitív. Valóban így van ez? Szexuális úton kaptam el? Pedig nem a HIV eredetmagyarázatáért mentem hozzá, hanem a daganattal a seggemben. (Elestem egy transzfúziós sajnálattól, ez van.) Dicsekedtem neki: már egy hete nem vérzek, ez jó jel? Lehet ez is, lehet az is, hűtött le. Kaptam tőle egy újabb időpontot, más nem történt ezen kívül. bent ültem 10 percet, néha írt, néha kérdezett, néha telefonált. Megtudtam így, hogy tulajdonképpen szabadságon van, és a Kovácsnénak tényleg karcinómája van.
Itthon végre.
Előszedtem este a tegnap elrakott vacsorát. Óvatos voltam: a mai ultrahanghoz átolvastam, ehetek-e? Este keveset (sokat akartam), reggel semmit, 3 óra vizeletvisszatartás, vizsgálat előtt 5-7 dl vízívás.
Böjtös maradt így a csütörtök is.
Ma 10.40-re kaptam időpontot. 7.40-kor pisáltam egy jót, megittam az előírt vizet. Tusoltam, és éreztem, hogy rögtön behugyozok.
Visszatartottam valahogy, de nagyon nehezen. 9 után elindultam, hogy elbóklászom addig az időt, de éreztem, sehova se, csak a rendelőbe, most még talán odaérek.
Nagyon kellett már pisálnom, de nem lehetett. Lifttel mentem fel, éreztem, hogy száll le a tele hólyagom, ki se bírom.
Alig ültem 5 percet, csodák csodájára behívtak, pedig volt még egy órám az időpontomig.
Ez volt az eddigi legjobb vizsgálatom. Bekentek zselével, simogatta a bőröm a készülék. A doktor nem beszélt hülyeségeket, tette csak a dolgát. Olyan volt, mintha ölelgetne, jól esett.
Amikor végzett, kirohantam a vécére. Vizelés közben hallottam, hogy már szólítanak is. Olyan gyorsak voltak, mint egy maszek rendelés.
Ki kellett mennem a László kórházba még, mert a múlt héten hiányzott a patikából az egyik gyógyszerem. Elintéztem azt is. Bementem a rendelőbe - szerencsémre még találtam ott embert - és kértem egy igazolást, hogy tényleg HIV fertőzött vagyok, tényleg kezelnek, és tényleg ezek és ezek a vizsgálati adataim: CD4 40%, vírus méréshatár alatti (kevesebb, mint 20 darab vírus mikroliterenként). Csütörtökön megyek a kolonoszkópiás nénihez, az orra alá tartom.
Persze, ez még nem a gordiuszi csomó, megoldva. Van ott olyan doktornéni, aki azt mondja az ilyenre: látja, de nem hiszi.
Hazafelé vettem lenolajat meg faragasztót. Enni fogok, meg barkácsolni, egész hétfőig. Sehova se megyek, hozzám meg a lábát senki most be nem teszi!
Se combom,
se karom,
se vállam,
se seggem,
eltűnt 5 kiló színhús.
Zsírom előtte se volt.
Étvágyam van, tökéletes, vagy kiváló, az egészségügy teszi ezt velem.
Szerdán úgy döntöttem, kimegyek abba az elátkozott, fasz Bajcsy kórházba, mert telefonon megközelíthetetlenek. Eleve hétfő - szerda - péntek du. van rendelés, csak akkor hívhatom őket. A kolo-proktológia számaként megadottat hiába hívom, a géphang közli: ehhez a számhoz előfizető nem tartozik. A kórház telefonján közlik: ne vicceljek velük, ez a számuk, kész. Majd ők kacsolják, kis türelem. Abból ugyan semmennyi sincs bennem, de adtam nekik fél órát, hátha felveszik. Több etapban, eredménytelenül.
Kint van a picsában a kórház, többször is át kell szállnom a villamosvágány-felújítások miatt. 3 óra az út oda-vissza, csak du. 1-re mehetek. Előtte nem ehetek, mert akármikor elkaphat útközben a szapora, halogatathatatlanul.
Semmi evés, üres has, a buszon éreztem, hogy a köldököm a gerincemhez simul.
A kolo-proktológiánál senki, hiába kopogtattam, a kutya sem volt ott. Tájékoztatás semmi, nincs kint rendelési idő, nincs kint elérhetőség, a legyapált nővérek semmit se tudnak. Nem ide tartoznak, csak gyakorlaton vannak, kérdezzem itt, kérdezzem ott. Már, aki leáll egy szóra egyáltalán, nem gyakorlat ott.
Egy fehér köpenyes megszánt végre. Nem ez a dolga ugyan, de megnézi nekem. Aranyos volt, gondoltam, hozok neki bonbont. Nincs még kész, utána telefonált, hiába ma 3 hete, hogy biopsziát vettek, csak 5 nap múlva adták le.
Kaptam tőle egy telefonszámot is - mobilt - ezen hívhatom.
(Hívtam is ma reggel: géphang közölte, jelenleg nem elérhető. Bonbon ugrott.)
4 után keveredtem haza, nagyon éhesen. Megmelegítettem a paprikás krumplit, kiszedtem a hűtőből az uborkasalátát. Nézni is gyönyörűség volt. Megettem lassan a negyedét, és megnéztem, csütörtökön melyik vizsgálatom lesz, ehetek-e? Láttam, hogy a kolonoszkópiás beutalóm van soron. Gőzöm se volt, hogy megvizsgálnak-e, vagy csak adnak egy időpontot, de azonnal félni kezdtem. Krumpli és saláta be a hűtőbe, tele seggel mégsem mehetek.
Éhesen keltem, éhes voltam egész nap. Este fél 6-ra kaptam időpontot, addigra már szédelegtem. Fél 7-kor hívott be a doktornő. Mondta: ehettem volna nyugodtan, addig úgysem nem csinál semmit, míg nincs meg a szövettan. Kedves volt a múltkori hülye kérdéséhez képest (ugyan mondjam már meg, mi ennyire sürgős??), és tájékozatlan. Nem tagadta meg a kezelést (igaz, nem is történt semmi ilyen), de győzködött, hogy HIV fertőzöttként nekem mindent a Lászlóban kell intéznem. A Szócska tavalyi levelét nem ismerte (szereztem ma egy kinyomtatottat), és többször is hangsúlyozta, mekkora kockázatot vállal velem. Láttam rajta, számára a "HIV fertőzött" szó a fertőző, papolhattam neki a vírusszámról. Érdeklődött is: Itt az áll a beutalómon: HIV pozitív. Valóban így van ez? Szexuális úton kaptam el? Pedig nem a HIV eredetmagyarázatáért mentem hozzá, hanem a daganattal a seggemben. (Elestem egy transzfúziós sajnálattól, ez van.) Dicsekedtem neki: már egy hete nem vérzek, ez jó jel? Lehet ez is, lehet az is, hűtött le. Kaptam tőle egy újabb időpontot, más nem történt ezen kívül. bent ültem 10 percet, néha írt, néha kérdezett, néha telefonált. Megtudtam így, hogy tulajdonképpen szabadságon van, és a Kovácsnénak tényleg karcinómája van.
Itthon végre.
Előszedtem este a tegnap elrakott vacsorát. Óvatos voltam: a mai ultrahanghoz átolvastam, ehetek-e? Este keveset (sokat akartam), reggel semmit, 3 óra vizeletvisszatartás, vizsgálat előtt 5-7 dl vízívás.
Böjtös maradt így a csütörtök is.
Ma 10.40-re kaptam időpontot. 7.40-kor pisáltam egy jót, megittam az előírt vizet. Tusoltam, és éreztem, hogy rögtön behugyozok.
Visszatartottam valahogy, de nagyon nehezen. 9 után elindultam, hogy elbóklászom addig az időt, de éreztem, sehova se, csak a rendelőbe, most még talán odaérek.
Nagyon kellett már pisálnom, de nem lehetett. Lifttel mentem fel, éreztem, hogy száll le a tele hólyagom, ki se bírom.
Alig ültem 5 percet, csodák csodájára behívtak, pedig volt még egy órám az időpontomig.
Ez volt az eddigi legjobb vizsgálatom. Bekentek zselével, simogatta a bőröm a készülék. A doktor nem beszélt hülyeségeket, tette csak a dolgát. Olyan volt, mintha ölelgetne, jól esett.
Amikor végzett, kirohantam a vécére. Vizelés közben hallottam, hogy már szólítanak is. Olyan gyorsak voltak, mint egy maszek rendelés.
Ki kellett mennem a László kórházba még, mert a múlt héten hiányzott a patikából az egyik gyógyszerem. Elintéztem azt is. Bementem a rendelőbe - szerencsémre még találtam ott embert - és kértem egy igazolást, hogy tényleg HIV fertőzött vagyok, tényleg kezelnek, és tényleg ezek és ezek a vizsgálati adataim: CD4 40%, vírus méréshatár alatti (kevesebb, mint 20 darab vírus mikroliterenként). Csütörtökön megyek a kolonoszkópiás nénihez, az orra alá tartom.
Persze, ez még nem a gordiuszi csomó, megoldva. Van ott olyan doktornéni, aki azt mondja az ilyenre: látja, de nem hiszi.
Hazafelé vettem lenolajat meg faragasztót. Enni fogok, meg barkácsolni, egész hétfőig. Sehova se megyek, hozzám meg a lábát senki most be nem teszi!
2014. július 19., szombat
Nézőpont
Nem történt semmi.
Ez is valami legalább.
A szövettan nincs még kész - nem is bánom, hétvégén legalább nem kell, hogy ezen tekerjen az agyam.
Ami az eltelt 3 hét mérlege:
- az első hét volt a legszarabb, lelkileg is, meg az a hét hozta radikális romlást
- a második hét is romló szakasz volt, de az már mentes legalább az öngyásztól
- a harmadik hét pedig álló helyzet, vagy egy kicsit tán jobb is
Az az ijesztő állapotváltozás lefékeződött,
ez jó,
már csak szoknom kell magamat.
Rászoktattam magam a muszáj-kajálásra - csábító lenne pedig nem enni -
széklet van,
igaz,
naponta többször is.
De ennek örülök, ha utána elterülök félórákra is.
Úgy tűnik, mintha most nem vérezne, de ha vérzik is, nem annyira, mint az elején.
Nem bosszantanak az életmentő ajánlatok - csodagomba, mágneses izé, rákot ölő tea, vallási mániába sem estem.
A szex hiányzik, tény.
Nem is pont a kielégülés, hanem a cirkusz, a vadászat, élvezni, hogy élvezi a másik.
Ez odavan,
helyette barkácsba fordítom a dolgokat.
Élvezem ezt is, bár újratermelődik tőle a kupleráj.
Aztán, ha kész, fekszem egy kicsit. Hol itt, hol ott, gyönyörködöm, már nem is bosszant annyira a vaksiságom miatt véletlen használt zöld pác.
Főztem hamuzsírt, antik lesz tőle az is, ami nem is az.
Azt is lehet nézni egy darabig.
Aztán, mint a szex után: jöhet a következő, csak most nem pasas, hanem ötlet.
Lehet keresgélni, mit találok itthon hozzá.
Keresgélni meg érdekes, mert félrepakolok minden kacatot, hogy valamire jó lesz még.
Újabb ötletek születnek, ezzel is megy az idő.
Ha ráunok, majd csak lesz akkor is valami.
Addig meg marad a paraszt-egyszerűség: dédnagyanyámtól hallottam gyakran, amikor magában beszélt: örülj, hogy luk van a seggeden, és szarni tudsz. Eszembe jut naponta többször is, és örülök, mert ettől kerek most a világ.
Ez is valami legalább.
A szövettan nincs még kész - nem is bánom, hétvégén legalább nem kell, hogy ezen tekerjen az agyam.
Ami az eltelt 3 hét mérlege:
- az első hét volt a legszarabb, lelkileg is, meg az a hét hozta radikális romlást
- a második hét is romló szakasz volt, de az már mentes legalább az öngyásztól
- a harmadik hét pedig álló helyzet, vagy egy kicsit tán jobb is
Az az ijesztő állapotváltozás lefékeződött,
ez jó,
már csak szoknom kell magamat.
Rászoktattam magam a muszáj-kajálásra - csábító lenne pedig nem enni -
széklet van,
igaz,
naponta többször is.
De ennek örülök, ha utána elterülök félórákra is.
Úgy tűnik, mintha most nem vérezne, de ha vérzik is, nem annyira, mint az elején.
Nem bosszantanak az életmentő ajánlatok - csodagomba, mágneses izé, rákot ölő tea, vallási mániába sem estem.
A szex hiányzik, tény.
Nem is pont a kielégülés, hanem a cirkusz, a vadászat, élvezni, hogy élvezi a másik.
Ez odavan,
helyette barkácsba fordítom a dolgokat.
Élvezem ezt is, bár újratermelődik tőle a kupleráj.
Aztán, ha kész, fekszem egy kicsit. Hol itt, hol ott, gyönyörködöm, már nem is bosszant annyira a vaksiságom miatt véletlen használt zöld pác.
Főztem hamuzsírt, antik lesz tőle az is, ami nem is az.
Azt is lehet nézni egy darabig.
Aztán, mint a szex után: jöhet a következő, csak most nem pasas, hanem ötlet.
Lehet keresgélni, mit találok itthon hozzá.
Keresgélni meg érdekes, mert félrepakolok minden kacatot, hogy valamire jó lesz még.
Újabb ötletek születnek, ezzel is megy az idő.
Ha ráunok, majd csak lesz akkor is valami.
Addig meg marad a paraszt-egyszerűség: dédnagyanyámtól hallottam gyakran, amikor magában beszélt: örülj, hogy luk van a seggeden, és szarni tudsz. Eszembe jut naponta többször is, és örülök, mert ettől kerek most a világ.
2014. július 17., csütörtök
Az orvosokrul
Kész lett a héten a tüdő CT, rendben minden vele.
Ez legalább megvan.
Tegnap 1-re kaptam időpontot, elmentem a lelettel a tüdőgondozóba.
Állni, ülni nem szeretek, de várattak 95 percet.
Behívott az elején a doki - csak bele kellett volna néznie a CT leletbe, felírni 2 nyavalyás gyógyszert. Kérdezte, mi van, mondtam: daganat a seggemben, de ez más téma. Elküldött légzésvizsgálatra - 30 másodperc volt az egész - aztán behívott egy másik fickót, ült benn nála majd egy órát. Doki közben ki meg be, telefonált, mászkált, totál szét volt zuhanva. Aztán jött egy rohadt vénasszony, bottal, azonnal játszmázni kezdett, milyen kurvára rosszul van. Legyezgette magát, sóhajtozott, idegesen kapkodott levegő után. Reszketeg kézzel előrázta a gyógyszerét, aztán szétgurította, lássa mindenki, mekkora nagybeteg, milyen rosszul van. Nem ült meg nyugton a szottyadt valagán, haldoklott látványosan. Már két nővért lekötött, kihívták hozzá a szétzuhant dokit is, aki fogta a pulzusát fapofával. 155/77, mondta a nővér a vérnyomást, ami ebben a korban tökéletesen rendben van. Mégis hatott a produkció, behívták a nyanyát soron kívül. Csodát tett vele az orvostudomány, mert amikor kijött 20 perc múlva, semmi sem látszott rajta. Elégedetten üldögélt, kisimult arccal. Taxit rendelt, s amikor megjött, ruganyos léptekkel távozott, botját a hóna alá fogva. Dögölj meg, vén piszok, gondoltam, s bosszantott, hogy nem mondtam ki hangosan.
Bemehettem volna, de telefonált a doktor megint. Ment két kört, aztán folytatta bent a rendelőben. A telefont. - Kis türelem - szólt ki, és telefonált ismét, majd behívott végre.
Nem kérdezett semmit, csak írta a receptem. Mondtam neki: ezt nem írathatnám fel a háziorvossal?
- Azt csinálom épp - szólt ki billentyűzetből sértődötten, csendre intve. Akartam neki mondani: nem akarok többé hozzá jönni: bizalom semmi, düh meg annál több van. Telefonált megint, másnak, hozzám egy kukkot se szólt. Csak ültem ott, statisztának. Kint biztos gondolták: súlyos eset lehetek, mert bent vagyok már 20 perce, sok lehet a baj nálam.
Ide se jövök többet, inkább a végpusztulás. Köptem 3-szor TBC vizsgálat céljából, megcétéztek, mi a fasz az gócárnyék a tüdőcsúcsban. Semmit se szólt az ezekről a doki, úgy kellett kihúznom belőle 2 mondatot.
- Jöjjön vissza kontrollra januárban - búcsúzott.
Azt várhatja.
Ekkora faszkalapot. Elbaszta a fél napom. Kaptam tőle 2 receptet, 1 kérdést, meg 2 kicsikart mondatot. Délben mentem, hogy időben ott legyek, 4-re értem haza.
Pedig eredetileg örültem neki, hogy véletlen hozzá kerültem. Fantasztikus egy figura - dicsérte egy ismerősöm a múltkoriban. Igaz, neki nem írta egyik beutalójára sem nagy betűkkel, hogy HIV, mintha a 80-as éveket járnánk.
Tanulság.
Akit eztán nekem dicsérnek, azt kerülöm, mint a pestist.
Annak idején a Bánhegyit azért választottam, mert mindenki szidta. Gondoltam, kipróbálom, milyen. Jó döntés volt, az öreget bírom.
A kolonoszkópiára meg már eleve ellenérzésekkel megyek. Amikor időpontot kértem a doktornőtől, megkérdezte: ugyan mi sürgős ennyire?
Anyád, az.
Beutalót kaptam, faszfej.
Ezek után tartsam oda neki a valagam.
Nem vagyok türelmes, úgy tűnik. Az önismeretből legalább ennyi hasznom van.
Ez legalább megvan.
Tegnap 1-re kaptam időpontot, elmentem a lelettel a tüdőgondozóba.
Állni, ülni nem szeretek, de várattak 95 percet.
Behívott az elején a doki - csak bele kellett volna néznie a CT leletbe, felírni 2 nyavalyás gyógyszert. Kérdezte, mi van, mondtam: daganat a seggemben, de ez más téma. Elküldött légzésvizsgálatra - 30 másodperc volt az egész - aztán behívott egy másik fickót, ült benn nála majd egy órát. Doki közben ki meg be, telefonált, mászkált, totál szét volt zuhanva. Aztán jött egy rohadt vénasszony, bottal, azonnal játszmázni kezdett, milyen kurvára rosszul van. Legyezgette magát, sóhajtozott, idegesen kapkodott levegő után. Reszketeg kézzel előrázta a gyógyszerét, aztán szétgurította, lássa mindenki, mekkora nagybeteg, milyen rosszul van. Nem ült meg nyugton a szottyadt valagán, haldoklott látványosan. Már két nővért lekötött, kihívták hozzá a szétzuhant dokit is, aki fogta a pulzusát fapofával. 155/77, mondta a nővér a vérnyomást, ami ebben a korban tökéletesen rendben van. Mégis hatott a produkció, behívták a nyanyát soron kívül. Csodát tett vele az orvostudomány, mert amikor kijött 20 perc múlva, semmi sem látszott rajta. Elégedetten üldögélt, kisimult arccal. Taxit rendelt, s amikor megjött, ruganyos léptekkel távozott, botját a hóna alá fogva. Dögölj meg, vén piszok, gondoltam, s bosszantott, hogy nem mondtam ki hangosan.
Bemehettem volna, de telefonált a doktor megint. Ment két kört, aztán folytatta bent a rendelőben. A telefont. - Kis türelem - szólt ki, és telefonált ismét, majd behívott végre.
Nem kérdezett semmit, csak írta a receptem. Mondtam neki: ezt nem írathatnám fel a háziorvossal?
- Azt csinálom épp - szólt ki billentyűzetből sértődötten, csendre intve. Akartam neki mondani: nem akarok többé hozzá jönni: bizalom semmi, düh meg annál több van. Telefonált megint, másnak, hozzám egy kukkot se szólt. Csak ültem ott, statisztának. Kint biztos gondolták: súlyos eset lehetek, mert bent vagyok már 20 perce, sok lehet a baj nálam.
Ide se jövök többet, inkább a végpusztulás. Köptem 3-szor TBC vizsgálat céljából, megcétéztek, mi a fasz az gócárnyék a tüdőcsúcsban. Semmit se szólt az ezekről a doki, úgy kellett kihúznom belőle 2 mondatot.
- Jöjjön vissza kontrollra januárban - búcsúzott.
Azt várhatja.
Ekkora faszkalapot. Elbaszta a fél napom. Kaptam tőle 2 receptet, 1 kérdést, meg 2 kicsikart mondatot. Délben mentem, hogy időben ott legyek, 4-re értem haza.
Pedig eredetileg örültem neki, hogy véletlen hozzá kerültem. Fantasztikus egy figura - dicsérte egy ismerősöm a múltkoriban. Igaz, neki nem írta egyik beutalójára sem nagy betűkkel, hogy HIV, mintha a 80-as éveket járnánk.
Tanulság.
Akit eztán nekem dicsérnek, azt kerülöm, mint a pestist.
Annak idején a Bánhegyit azért választottam, mert mindenki szidta. Gondoltam, kipróbálom, milyen. Jó döntés volt, az öreget bírom.
A kolonoszkópiára meg már eleve ellenérzésekkel megyek. Amikor időpontot kértem a doktornőtől, megkérdezte: ugyan mi sürgős ennyire?
Anyád, az.
Beutalót kaptam, faszfej.
Ezek után tartsam oda neki a valagam.
Nem vagyok türelmes, úgy tűnik. Az önismeretből legalább ennyi hasznom van.
2014. július 16., szerda
Barkács
Gőzöm sincs, hogy előrelátás, önbosszú, vagy valamiféle pótcselekvés - de kivágtam tegnap a baszós bőrkanapét. Igaz, nem szerettem már egy ideje: tavaly eltört benne egy rugó. Amikor kicseréltem, felfedeztem, hogy a legócskább pozdorjalap a váza, s az első keresztléc eltört valamelyik akciónál. Megjavítottam, de utána se lett az igazi, lejtett a törött rész felé, odalett a bizalom.
Vagy műtenek, vagy se, nem tudom még - de ha műtenek, ne tudok felmászni egy darabig a galériára.
Muszáj lentre egy ágy, döntöttem, amiről el tudom látni saját magam.
Beáldoztam hát a baszós kanapét, úgyis funkcióját vesztette mostanában.
Túl nagy, hogy kidobjam, eladni meg ócska.
Meg ne mászkáljon itt senki vennivalót nézni.
Emberkerülő vagyok mostanában.
Döntöttem: szétszedem apróra, lenyúzom a bőrt róla, jó lesz tán még valamire.
Elment vele az egész napom tegnap, de élveztem legalább.
Este átjött J., helyére pakoltuk az ágyat, hálás voltam neki.
Amikor elment, szöszöltem még egy darabig, de már kalapálni nem akartam.
Rám jött a barkács, terveztem a holnapot, mi mindent csinálok. Úgysincs most semmi dolgom.
Ma meg, mintha kiszállt volna belőlem az erő, feküdtem naphosszat. Dél körül összeszedtem magam, elmentem fapácért a boltba. Nincs messze, tán 200 méter, de csak vánszorogtam. Néztem, hova ülhetnék le, meglepett a gyengeség. Mi a fasz van?
Feküdtem meg aludtam majdnem 6-ig, mire lábra kaptam.
Beszéltem a lányommal. Mondta, kész lett a sógornak a szövettan. Rák, de várni kell, mert baromira le van fogyva. Ennie kéne, de nehezen megy neki, mert tojni meg hetente csak egyszer tud általában.
Szegény, micsoda kín lehet neki.
A mája is szar, áttét van.
Most meg olvasom, nem akarja műttetni magát. Artemisia annua, csodanövény, 16 óra alatt elöli a rákos sejteket, malária ellen is jó volt Kínában.
Irigylem, hogy hinni tud. Szar vagyok csodavárásban.
Igaz, én is keverek búzacsírát meg zabkorpát 2 hete a joghurtomba, de csak azért, hogy rostdús legyen az étel, mert olyat parancsoltak.
Utálok reggelizni, sose szoktam, de most a hízókúra része. Megint 63 kiló vagyok, fogytam.
Szar ez a várakozás. Csak péntektől kérdezgethetem, kész van-e már a szövettan.
Vagy műtenek, vagy se, nem tudom még - de ha műtenek, ne tudok felmászni egy darabig a galériára.
Muszáj lentre egy ágy, döntöttem, amiről el tudom látni saját magam.
Beáldoztam hát a baszós kanapét, úgyis funkcióját vesztette mostanában.
Túl nagy, hogy kidobjam, eladni meg ócska.
Meg ne mászkáljon itt senki vennivalót nézni.
Emberkerülő vagyok mostanában.
Döntöttem: szétszedem apróra, lenyúzom a bőrt róla, jó lesz tán még valamire.
Elment vele az egész napom tegnap, de élveztem legalább.
Este átjött J., helyére pakoltuk az ágyat, hálás voltam neki.
Amikor elment, szöszöltem még egy darabig, de már kalapálni nem akartam.
Rám jött a barkács, terveztem a holnapot, mi mindent csinálok. Úgysincs most semmi dolgom.
Ma meg, mintha kiszállt volna belőlem az erő, feküdtem naphosszat. Dél körül összeszedtem magam, elmentem fapácért a boltba. Nincs messze, tán 200 méter, de csak vánszorogtam. Néztem, hova ülhetnék le, meglepett a gyengeség. Mi a fasz van?
Feküdtem meg aludtam majdnem 6-ig, mire lábra kaptam.
Beszéltem a lányommal. Mondta, kész lett a sógornak a szövettan. Rák, de várni kell, mert baromira le van fogyva. Ennie kéne, de nehezen megy neki, mert tojni meg hetente csak egyszer tud általában.
Szegény, micsoda kín lehet neki.
A mája is szar, áttét van.
Most meg olvasom, nem akarja műttetni magát. Artemisia annua, csodanövény, 16 óra alatt elöli a rákos sejteket, malária ellen is jó volt Kínában.
Irigylem, hogy hinni tud. Szar vagyok csodavárásban.
Igaz, én is keverek búzacsírát meg zabkorpát 2 hete a joghurtomba, de csak azért, hogy rostdús legyen az étel, mert olyat parancsoltak.
Utálok reggelizni, sose szoktam, de most a hízókúra része. Megint 63 kiló vagyok, fogytam.
Szar ez a várakozás. Csak péntektől kérdezgethetem, kész van-e már a szövettan.
2014. július 13., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)