Izgulok

Reggel SMS-t küldött a lányom: "szülök".
Nem tudom, mi ilyenkor a teendő: otthonról küldte? a szülőágyról? az autóból?
Nem válaszoltam semmit rá, bementem a kórházba.
Ott küldözgettek ide-oda, megtaláltam a szülőszobát.
Álldogáltam egy darabig - izguló idegenek, egy mindenórás nő, jövés-menés.
Jöhetne valaki, hogy megkérdezzem, mi van?
Leültem.
Szinte azonnal kétségeim támadtak: ide hozták-e, vagy máshova?
Vártam, jó sokat.
Dohányoztam is, úgy szokás.
Kisbabákat hoztak - vittek, az egyiken még a magzatmáz is látszott.
Igazi nagyüzem.
Ment az idő, lassan indulnom kéne. Küldtem egy SMS-t - hívni nem mertem - majd elolvassa, ha sor kerül rá.
Szinte azonnal megjelent a vőm, kék nejlonnal a lábán.
- Gyere be, vegyél föl te is ilyen mamuszt! - mutatott a kosárra.
A lányom jókedvű, de a hasát fogja.
- Vannak már fájásaid? Vagy már otthon voltak?
- Már 3 percesek! - mondta büszkén.
- Nekem folyamatosan - mondta a vőm, és csak most láttam, milyen sápadt.
- Megnéztek, 4 ujjnyira kinyílt már a méhszáj. Megrepesztették a magzatburkot, már folyik a magzatvíz. Az a tócsa ott belőlem folyt - mutatott a padlón lévő csöppekre. - Járkálnom kell. 4-re meglesz az unokád.
Na.
Akkor most várok.