Egy hete, amikor bekarikáztam a Keletibe, nem sokat kellett keresnem a vonatom, mert belefutottam I-ba. A sárhányóm az üdvözlés pillanatában lehullott, ezzel el is intéztem az útra eső összes szerelnivalóm.
A pesti reggel még őrizte a tegnapi kánikula kábultságát, de Sopronban már viharos szél fogadott. Igazi tátorján, konstatáltam, fel kellett szedni magamra fél táskányi ruhát.
A határ előtt pillantottam meg a világ legpraktikusabb templomát: az emeleten Isten háza, alul meg kocsma. Egyikben sem prédikált épp senki, de az alsóban kávét fohászkodás nélkül is kaphattam.
Érdekes volt átlépni a határt. Semmi extra, ugyanolyan fák, ugyanolyan fű, labanczok se állának vala lesben, hogy rávessék magukat a bebicikliző kuruczokra.
A szél vissza akart fújni, hogy ne lássuk Burgenlandot, de láttuk mégis. Rendezett házak, csinos utcák. Nem értettem, miért nincs náluk szemét, mitől sima az út, az erdei utak is hibátlanok. Nemcsak az aszfaltosak, hanem a zúzalék kővel rakottak is. Az autósok megállnak, ha az ember a zebrára néz. Az egyetlen furcsaság a túrabotos túrázók látványa, kisvárosok közepén, két bottal a díszburkolaton. Mintha 4 lábon járnának, előredőlt testtel tolják maguk, mint egy automata. Ha elvenném a botjukat, talán azonnal dolgozni kezdenének, vagy mentőt hívnának, nem tudom. Biztos valami katalógusból kinézték, milyen egy túrázó, olyan apróságra már nem adtak, hogy ez nem Dél-Tirol.
Nem vittem Eurót, üres zsebbel csak kívülről néztem mindent.
Észre se vettem, amikor visszajöttünk a határon. Semmi hókuszpók, vasfüggöny sehol, jöhet-mehet bárki. Ugyanazok a fák, ugyanaz az áfonya, ugyanúgy csicseregnek a madarak.
A Stájer házak nevű turistaszállót csak hárman nem találtuk meg. Az út jó része meredeken fölfelé tartott, praktikusabb volt bölcsnek lenni, mint sportosnak. Toltuk a bringát, lemaradtunk persze. Az ukáz úgy szólt, hogy folyton fölfele, az elágazásnál az eligazító tábla szart se ért. Több helyet felsorolt, mindhez égnek mutató nyíl volt a kísérő. Toltuk még fél órát a felhők felé a bicajt, csak egy újabb tábla árulta el, hogy pont ott van a keresett cél, ahonnan jöttünk.
Csinos kis házak az erdei tisztáson, pár épp érő cseresznyefa, vacogtató hideg. A vacsorát még magamba nyomtam, aztán be az ágyba. Sok volt a megerőltetés, vagy megfáztam, éreztem, lázas lettem.
Nem volt kit megkérdeznem, hogy bírják a HIV pozitívok a hegymenetet.
Most épp úttörést végzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése