Geci Alzheimer

Szegény anyám.
Ma nem volt ingerült, ha ránéztem, olyannak láttam, mint máskor.
Hagytam, hadd csapongjon kedve szerint.
Következetesen "fijam"-nak szólított, de a történeteiben kevert a bátyámmal folyamatosan. Gondolkodtam, tudja-e, hogy én én vagyok.
Azt mondta, rettenetes, hogy hogy össze van keveredve. Azt mondta, kérdezte a tesóm, hogy ő a tesóm-e, vagy az apám. A tesóm megmondta, hogy ő: ő.
- De akkó tä ki fija vagy? - mesélt. - Kérdäztem tülle, ű mäg csak nízett, fijam. Oszt akkó azt monta, hogy ű a (apám nevét mondta)fija. Érdekäs. Hát, nem értäm fijam, hogy hogy van ez. Kivitt a temetőbe is apátok sírjáhó. Ott csak níztem, hogy télleg, ada van írva apátok neve. Az änyim mäg mellé. Ezt sä értäm, fijam. Olyan furcsa dógok vannak mostanába.
Rájöttem, szétesett a fejében a viszonyrendszer, a ki kinek a kije. Eltűnt a logikai szál, ami mellett követhetné a saját családját valamiféle rend szerint. Nevek vannak a fejében, néha arcok is hozzá, vagy csak nevek, vagy csak arcok, egymás nélkül.
Talán azt se érti, hogy kerültem én oda.
Megszokta, hogy néha lát, de NEM TUDJA, kije vagyok.
Akárki ülne a helyemen, azt mondaná, "fijam".
Láthatóan erőlködött, hogy rájöjjön, ki kicsoda. Ráncolta homlokát, a fejével bólogatott, aztán megkérdezte, min is kezdett gondolkodni.
- A Piri nénin, anyu.
- Piri néni? Az ki? Hogy kerűt az ide most? Összezavarsz tisztára, fijam.
Gondoltam, nem terhelem. Témát váltottam.
- Kidobhatná ezt a szőnyeget, macskapisi szaga van. Tudja, a múltkor bent volt a 8 kismacska, összehugyozták teljesen. Csípi a szemem a szaga.
- Nyóc?? nem vót annyi, fijam. Csak 5 kismacskám van.
Megtudtam még, hogy nemrégiben becsalt egy házalót. Ne tegye, mondtam.
- Nem hílok be sänkit, fijam, csak ezt az äggyet. El akart anni nekäm olyan rudat 40 ezeré, aszonta, űk ingyen kapták, hogy aggyák ee, oszt az árábú támogassák a rászorútakat. Montam neki, nincsen pézäm, nízze, csak ennyim van itthun - mutogatott a bögre felé, amiben duggatni szokta, ami a nyugdíjból megmarad.
- Mikó gyüssz fijam mägint? Szójá előre, oszt mägpróbálok sütni valamit. Bár má nem szoktam. Főzni sä főzök mostanába, magamnak minek. Mäg mindig hiánzik hozzá valami. Itthun fölírom cédulára, oszt a bótba mäg csak keresgetäm, hova is pakótam. Van, hogy kéccé is el köll männi. Ez a kutya mäg mindig eegyün velem, oszt mägvár az ajtóba.
Rendes kutya tényleg. Nem tudom a nevét, mert anyám mindig másként nevezi, de a Picur - Zsömi - Morzsa névre egyformán hallgat.
- Arra gondoltam, anyu, hazajövök egy hétre, és rendet rakok, takarítok, megcsinálom, ami magának nehezen megy már.
- Gyühecc, de itt ne takaríccs. Itt rendät tartok, fijam.
Nem tudom, ha rendet raknék, eligazodna-e itthon. A kutya talán hazavezetné, de nem lenne ismerős a hely, talán el is bódorogna. Azt se tudom, tudná-e a nevét, ha megkérdezné valaki.
Tanácstalan vagyok.

Fáj.

Egy biztos: az Alzheimről mindent elolvasok.