Deznifer anyja diszlexiás, vagy stupid, kideríthetetlen. Hol Gyeninek, hol Deznifernek írta le lánya nevét, rajta maradt. Keresztelhette volna Marinak is, de megszívta.
- Olyan szép vóót a temetés - áradozott Deznifer - apám húszezeré ekkora koszorút csinátatott - körzött a levegőbe egy nagyot. Úgy sírt mindenki a temetőbe! - bizonygatta. - Oszt aszongyák, hogy a virasztáskóó nem is rítunk! Ilyen egy csöveseket, hogy ilyeneket mondanak!
Bólogatott, de nem hallott ellenvetést. Elégedetten folytatta.
- Elégették a mamát, oszt betették egy ilyen vázába, vagy mibe. Igen, urnába, abba. Oszt berakták egy olyan lukba, be is vakóóták. De én nemtom, hogy fért be abba a mama.
- Az olyat haza is lehet vinni - tudálékoskodott Ádi. - Amikor apám meghalt, őt is elhamvasztották, és betették egy ilyenbe. Mondták anyunak, hogy haza is lehet vinni, de anyu mondta, hogy neki ugyan nem kell! Miért így szokták a halottakat csinálni?
- Nem csak így szokás. Van, akit eltemetnek, van, akit kitesznek a keselyűknek, a tengerészek meg a halottakat az óceánba temetik. Ahány ház, annyi szokás.
- Azt ki mondja meg, hogy eltemetik, vagy elhamvasztják? - érdeklődött Ádi tovább.
- Vagy a hozzátartozók, vagy aki meghal, már életében kitalálja. Én már kitaláltam, hogyha meghalok, akkor hamvasszanak el, és szórják szét a hamvaim.
- És mér azt találta ki?
- Csak. Aki emlékezni akar, emlékezhet, nem kell se sírhelyet, se urnahelyet fenntartani. Tudod, csak egy bizonyos időre szól a sírhely bérlete is. 30 évre. Aztán, ha lejár, valakit a nyakadba temetnek. Rám ne pakoljanak senkit. Inkább szórjanak szét.
Deznifer közben filccel kilakkozta a körmét. Elég volt ennyi a gyászból mára. Elégedetten nézegette a művét.
2011. február 25., péntek
Koop
Csak pár gyerek lézengett az udvaron, a rázósabbak, a javát elvitték Parlamentet nézni.
Coffi mehetett volna, egyedül a gyagyák közül, de inkább maradt. Őt ne nyalósozza Zsueletta.
Hozzám csapódott az udvaron, húzgálták már a haját elegen, elunta.
- Nekem nem lesz piercingem - döntött - akiknek van, azok mind kurvák. Engem meg ne kurvázzanak. Képzelje, van, aki az orrába is rak!
- Van, aki még cifrább helyre is - válaszoltam meggondolatlanul.
- Tényleg? Hova?
Tanácstalankodott egy darabig. Fül, orr, száj, nyelv kipipálva. De sejthette, hogy tudhatok még valamit. Közvéleménykutatásba kezdett, majd visszatért elégedetten.
- Szemöldök! Ja, meg köldök! Ugye, azt nem mondtam? Vagy van még más is?
Széttártam kezem, jelezve, honnan tudjam.
- Látom, van még... bizonytalankodott. Csúnya szó? - villant föl benne a remény sugara.
Bólogattam.
Elrohant tőlem, elkapta Zsuelettát.
- Mondjál nekem csúnya szavakat!
Zsueletta készséges lett azonnal.
- Faszom, rákos, szopki, kurva, csövesgeci - ujjával számolgatta, ki ne hagyja bármelyiket véletlenül.
Coffi tanácstalanul állt. Nem passzolt egybe se a piercing. A válasz mára titok maradt.
Coffi mehetett volna, egyedül a gyagyák közül, de inkább maradt. Őt ne nyalósozza Zsueletta.
Hozzám csapódott az udvaron, húzgálták már a haját elegen, elunta.
- Nekem nem lesz piercingem - döntött - akiknek van, azok mind kurvák. Engem meg ne kurvázzanak. Képzelje, van, aki az orrába is rak!
- Van, aki még cifrább helyre is - válaszoltam meggondolatlanul.
- Tényleg? Hova?
Tanácstalankodott egy darabig. Fül, orr, száj, nyelv kipipálva. De sejthette, hogy tudhatok még valamit. Közvéleménykutatásba kezdett, majd visszatért elégedetten.
- Szemöldök! Ja, meg köldök! Ugye, azt nem mondtam? Vagy van még más is?
Széttártam kezem, jelezve, honnan tudjam.
- Látom, van még... bizonytalankodott. Csúnya szó? - villant föl benne a remény sugara.
Bólogattam.
Elrohant tőlem, elkapta Zsuelettát.
- Mondjál nekem csúnya szavakat!
Zsueletta készséges lett azonnal.
- Faszom, rákos, szopki, kurva, csövesgeci - ujjával számolgatta, ki ne hagyja bármelyiket véletlenül.
Coffi tanácstalanul állt. Nem passzolt egybe se a piercing. A válasz mára titok maradt.
Bűntény a boltban
Kedvenc turkáldám ma akciós napot tartott: 5 darab ötszázért, tele volt az üzlet már nyitáskor. A fél boltot lerekesztették függönnyel, hogy jobban megőrüljenek a népek. Hátizsákok, nyanyák, karok - lábak tömegén lehetett csak válogatni, saccra kapkodott mindenki, amit tudott. Rétessor kígyózott a pénztár előtt, darabokra osztva a válogatók sorát. Kerülgettek, ütköztek, veszekedtek 20 centi helyért, egy sor elejére tolakodó úrinőt többen is elküldtek a jóanyjába.
Hirtelen felsivított egy rozoga 30-as néni:
- Azonnal zárják be az ajtót! Ellopták a táskám, itt kell lenni a boltban a tolvajnak még! - idegesen rángott az arca, remegő kezével zsebeit tapogatta, ahova táska aligha fért.
- Benne volt a telefonom, meg a pénzem, az irataim, zárják be!- sivított az egyik alkalmazott felé.
- Micsoda népek vannak! - háborgott egy matróna - biztos az volt, aki a sor elé tolakodott. Azért sietett a vén kurvája hát! Na, az már messze jár...!
- Ő volt? - csuklott el a Rozoganő hangja, az idegességtől az összecsuklás határán állt.
- Milyen táska volt? Hogy nézett ki? Át kell kutatni mindenkit! - ötleteltek páran.
- Jaj, hát... a táskám... - remegő kezével valami szatyorformát vázolt a levegőbe a Rozoganő.
- Milyen volt a színe? - nyomult rá egy pocakos nő. Látta, hülyével van dolga, kiabálva ismételte:
- A színe? Sárga? Barna? Milyen??
Rozoganő tehetetlenül leengedte kezét, képtelen volt valami értelmeset kinyögni. Szétesett tekintete nézte a semmit: fizetésig se kenyér, se szafaládé, éhenhal a gyereke, leölték itt, lemészárolták.
Többen előkapták a telefonjukat.
- Mi a száma? Ha kicsörög, meglesz a táska!
Rozoganő kétségbeesetten magába roskadt. Talán eljutottak a fülébe a szavak, mert számokat motyogott maga elé, amit szomszédja hangosan közhírré kiáltott.
Tárcsáztak sokan, vágni lehetett a csöndet.
- Nem csöng ki. Ezt már kikapcsolták - összegeztek páran. Rozoganő sírva fakadt.
- Mondja újra a számot! - rendelkezett szomszédja ellentmondást nem tűrő hangon.
Rozoganő szótagolva diktálta a számot, a sírástól levegőt is alig kapott.
- Csönd!!! - rendelkezett a szomszéd, s vagy 50 fülpár figyelte a manőverét.
Valahol halk, alig kivehető ciripelés nesze mászott elő.
Szuszogás se hallatszott. Fülek, szemek kutatták a hang helyét. Pár kar a levegőbe lendült, mint az elefántormány, és a mutatóujjak lassan fordultak a pult felé.
Egy kupac ruha halmozódott ott, Rozoganő gyűjteménye. A halom alatt a táskája, előhúzva belerondított a némaságba a diadalmas csörgés.
A mozdulatlanságot hirtelen taps törte meg.
Eddig second handban nem hallottam ilyet.
Rozoganő arcán leírhatatlan változás: apátiából eufória. Kapkodott, kaszált a levegőbe céltalanul.
- Nem lopták el! Elnézést! Bocsássanak meg! Hát megvan! Én rakhattam oda! Jaj, de szé... jaj, de kedvese... jaj, én most bonbont hozok!
Hátrahagyta a kupacát, és kirohant bonbonért a boltból.
A feszültséget némi röhögés, és azonnali agresszió követte. A két alkalmazottra zúdította mindenki maradék dühét.
- Maguk csinálták ezt! Micsoda munka így összezsúfolni mindenkit? A mi pénzünkből élnek! Följelentem a tűzoltóságnál a boltot! - ordibáltak össze-vissza. Boltos nénik rezignáltan állták a sarat, nem szóltak, nem reagáltak még egy grimaszt se. Péntek van, kettős front, jön a hó, de soká lesz még zárás.
Hirtelen felsivított egy rozoga 30-as néni:
- Azonnal zárják be az ajtót! Ellopták a táskám, itt kell lenni a boltban a tolvajnak még! - idegesen rángott az arca, remegő kezével zsebeit tapogatta, ahova táska aligha fért.
- Benne volt a telefonom, meg a pénzem, az irataim, zárják be!- sivított az egyik alkalmazott felé.
- Micsoda népek vannak! - háborgott egy matróna - biztos az volt, aki a sor elé tolakodott. Azért sietett a vén kurvája hát! Na, az már messze jár...!
- Ő volt? - csuklott el a Rozoganő hangja, az idegességtől az összecsuklás határán állt.
- Milyen táska volt? Hogy nézett ki? Át kell kutatni mindenkit! - ötleteltek páran.
- Jaj, hát... a táskám... - remegő kezével valami szatyorformát vázolt a levegőbe a Rozoganő.
- Milyen volt a színe? - nyomult rá egy pocakos nő. Látta, hülyével van dolga, kiabálva ismételte:
- A színe? Sárga? Barna? Milyen??
Rozoganő tehetetlenül leengedte kezét, képtelen volt valami értelmeset kinyögni. Szétesett tekintete nézte a semmit: fizetésig se kenyér, se szafaládé, éhenhal a gyereke, leölték itt, lemészárolták.
Többen előkapták a telefonjukat.
- Mi a száma? Ha kicsörög, meglesz a táska!
Rozoganő kétségbeesetten magába roskadt. Talán eljutottak a fülébe a szavak, mert számokat motyogott maga elé, amit szomszédja hangosan közhírré kiáltott.
Tárcsáztak sokan, vágni lehetett a csöndet.
- Nem csöng ki. Ezt már kikapcsolták - összegeztek páran. Rozoganő sírva fakadt.
- Mondja újra a számot! - rendelkezett szomszédja ellentmondást nem tűrő hangon.
Rozoganő szótagolva diktálta a számot, a sírástól levegőt is alig kapott.
- Csönd!!! - rendelkezett a szomszéd, s vagy 50 fülpár figyelte a manőverét.
Valahol halk, alig kivehető ciripelés nesze mászott elő.
Szuszogás se hallatszott. Fülek, szemek kutatták a hang helyét. Pár kar a levegőbe lendült, mint az elefántormány, és a mutatóujjak lassan fordultak a pult felé.
Egy kupac ruha halmozódott ott, Rozoganő gyűjteménye. A halom alatt a táskája, előhúzva belerondított a némaságba a diadalmas csörgés.
A mozdulatlanságot hirtelen taps törte meg.
Eddig second handban nem hallottam ilyet.
Rozoganő arcán leírhatatlan változás: apátiából eufória. Kapkodott, kaszált a levegőbe céltalanul.
- Nem lopták el! Elnézést! Bocsássanak meg! Hát megvan! Én rakhattam oda! Jaj, de szé... jaj, de kedvese... jaj, én most bonbont hozok!
Hátrahagyta a kupacát, és kirohant bonbonért a boltból.
A feszültséget némi röhögés, és azonnali agresszió követte. A két alkalmazottra zúdította mindenki maradék dühét.
- Maguk csinálták ezt! Micsoda munka így összezsúfolni mindenkit? A mi pénzünkből élnek! Följelentem a tűzoltóságnál a boltot! - ordibáltak össze-vissza. Boltos nénik rezignáltan állták a sarat, nem szóltak, nem reagáltak még egy grimaszt se. Péntek van, kettős front, jön a hó, de soká lesz még zárás.
Mélyvíz
Kérném szépen, én csak azt akarom, hogy segítsenek! Gyenge vagyok már, meg kell kapaszkodnom a kerítésben, elgyengülök, ha megyek. Tele van a lábam sebekkel, meg is mutatom, kérem. És nem foglalkoznak velem, mindenhonnan elküldenek.
Amikor jelentkeztem szifilitisszel, akkor mondták, kérem, hogy van ez az AIDS is, menjek kórházba vele. De ott azt mondták, fizessek! De honnan vegyek én arra annyi pénzt kérem??? Nincs tébém, mondták, mert nem voltam bejelentve kérem. Elmentem abba a nagy épületbe is, ahol adják a tébét, de azt mondták, nincs bejelentett címem. Kilöknek engem mindenhonnan, kérem. Pedig fizettem itt adót is 2005-ben, meg 2004-ben. A pénzem bezzeg elvették akkor, jó volt nekik, most meg nem adnak semmit érte! Tessenek engem meggyógyítani! De mindenhonnan kinéznek, lenézik itt, aki a határon túlról jött, kérem. Pedig itt vagyok már tizenegy éve! Haza nem mehetek már, mert ott úgy van kérem, hogyha megtudják, AIDS-es vagyok, összeszednek. Elvisznek Bukarestbe, ott van egy udvar, ott gyűjtik össze az ilyeneket, és leinjekcióznak, kérem... Végső elkeseredésemben már arra gondoltam, összegyűjtök pénzt, kimegyek Svájcba, hogy gyógyítson meg a Vöröskereszt! Vagy repülőjegyet veszek valahova, és megmondom fent a gépen, hogy hívjanak hozzám mentőt, ha leszállunk kérem, mert AIDS-es vagyok kérem.
Rettentő világ van itt, felelőtlenek, bűnösek az emberek. Nem is tudom, milyen világ ez! 2004-ben kaptam először szifilitiszt, aztán 2006-ban, utána meg 2007-ben. Fel is akartam jelenteni a szaunát kérem, mert borzasztó, hogy ilyen felelőtlen fertőző emberek járnak oda, kérem! Akik terjesztik a szifilitiszt, kérem! A kórházat is fel akarom jelenteni, mert mi az, hogy elküldenek kérem! Csak egyetlen vérvételt kértem, hogy állapítsák meg, tényleg AIDS-em van nekem! Csak beszúrnak a karomba, kiveszik a vért, mi van abban olyan nagy dolog, kérem? Hogy 67 ezer FT? Mi van azon olyan drága, kérem? Nem kell nekem, hogy vizsgálják, csak mondják meg az eredményt, kérem! A gyógyszer meg 250 ezer??? Miből fizessem azt ki, kérem? És havonta? Miért van itt ilyen drágaság, kérem?
Amikor jelentkeztem szifilitisszel, akkor mondták, kérem, hogy van ez az AIDS is, menjek kórházba vele. De ott azt mondták, fizessek! De honnan vegyek én arra annyi pénzt kérem??? Nincs tébém, mondták, mert nem voltam bejelentve kérem. Elmentem abba a nagy épületbe is, ahol adják a tébét, de azt mondták, nincs bejelentett címem. Kilöknek engem mindenhonnan, kérem. Pedig fizettem itt adót is 2005-ben, meg 2004-ben. A pénzem bezzeg elvették akkor, jó volt nekik, most meg nem adnak semmit érte! Tessenek engem meggyógyítani! De mindenhonnan kinéznek, lenézik itt, aki a határon túlról jött, kérem. Pedig itt vagyok már tizenegy éve! Haza nem mehetek már, mert ott úgy van kérem, hogyha megtudják, AIDS-es vagyok, összeszednek. Elvisznek Bukarestbe, ott van egy udvar, ott gyűjtik össze az ilyeneket, és leinjekcióznak, kérem... Végső elkeseredésemben már arra gondoltam, összegyűjtök pénzt, kimegyek Svájcba, hogy gyógyítson meg a Vöröskereszt! Vagy repülőjegyet veszek valahova, és megmondom fent a gépen, hogy hívjanak hozzám mentőt, ha leszállunk kérem, mert AIDS-es vagyok kérem.
Rettentő világ van itt, felelőtlenek, bűnösek az emberek. Nem is tudom, milyen világ ez! 2004-ben kaptam először szifilitiszt, aztán 2006-ban, utána meg 2007-ben. Fel is akartam jelenteni a szaunát kérem, mert borzasztó, hogy ilyen felelőtlen fertőző emberek járnak oda, kérem! Akik terjesztik a szifilitiszt, kérem! A kórházat is fel akarom jelenteni, mert mi az, hogy elküldenek kérem! Csak egyetlen vérvételt kértem, hogy állapítsák meg, tényleg AIDS-em van nekem! Csak beszúrnak a karomba, kiveszik a vért, mi van abban olyan nagy dolog, kérem? Hogy 67 ezer FT? Mi van azon olyan drága, kérem? Nem kell nekem, hogy vizsgálják, csak mondják meg az eredményt, kérem! A gyógyszer meg 250 ezer??? Miből fizessem azt ki, kérem? És havonta? Miért van itt ilyen drágaság, kérem?
2011. február 12., szombat
Status quo
***Naaszongyahogy:
***Status quo, vér
- CD4 558 (szépen, lassan, de tendenciózusan fogyogat)
- 31% (az a jóféle parasztvér, győzi a strapát)
- vájrusz 125 ezer (fele a félévvel ezelőttinek, de ugyanazon nagyságrend)
A vírusok mellett kezd már vér is kerengeni az ereimben. Érzem is, alig bírok magammal.
Milyen jó, hogy bővérű vagyok.
Telik belőle mindenre.
***Status quo, vérszerinti
Unoka1 3 nap múlva egyéves. Nagylány már, lassan főzni tanul. Csak a cserépből a földet ne enné ki.
Unoka2 lassan már tud akkorát rúgni, hogy érezzék a jelenlétét. Augusztusig jó helyen van.
Unoka3 nagy esemény, fiaméknál első gyerek (lesz).
Őszre háromszoros nagypapa leszek. Vénfasz, öregbuzi, trottyos, ráncostata.
***Status quo, vérbő
Egy hét kényszerpauza után újra fogdossák az ajtókilincset.
A frász kerülget néha. A telefont eldugom, el ne lopják megint. Aztán csörög, mint a franc, mert ahogy belépnek hozzám, rögtön telefonál valaki.
Találtam egy bareback oldalt, a sok koton után azon vigasztalom magam.
***Status quo, vér
- CD4 558 (szépen, lassan, de tendenciózusan fogyogat)
- 31% (az a jóféle parasztvér, győzi a strapát)
- vájrusz 125 ezer (fele a félévvel ezelőttinek, de ugyanazon nagyságrend)
A vírusok mellett kezd már vér is kerengeni az ereimben. Érzem is, alig bírok magammal.
Milyen jó, hogy bővérű vagyok.
Telik belőle mindenre.
***Status quo, vérszerinti
Unoka1 3 nap múlva egyéves. Nagylány már, lassan főzni tanul. Csak a cserépből a földet ne enné ki.
Unoka2 lassan már tud akkorát rúgni, hogy érezzék a jelenlétét. Augusztusig jó helyen van.
Unoka3 nagy esemény, fiaméknál első gyerek (lesz).
Őszre háromszoros nagypapa leszek. Vénfasz, öregbuzi, trottyos, ráncostata.
***Status quo, vérbő
Egy hét kényszerpauza után újra fogdossák az ajtókilincset.
A frász kerülget néha. A telefont eldugom, el ne lopják megint. Aztán csörög, mint a franc, mert ahogy belépnek hozzám, rögtön telefonál valaki.
Találtam egy bareback oldalt, a sok koton után azon vigasztalom magam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)