2014. december 11., csütörtök

Merev front

Kurvára türelmetlen vagyok.
171 napja szívok, egy bagatell miatt.

Kedden vizsgált volna meg a kolonoszkópiás drnő, de lemondott róla az aranyér meg a szifilisz miatt.

Sorban állni is utálok a boltban, de ez a 171 nap, a várakozásokkal... sok, na.
És hol van még a vége...?

Most szeretem a jobb talpam, bármilyen gusztustalan. Ha nem jelez, a fasz tudja, meddig szívok még -
Ez a szifkó legalább érthetővé és átláthatóvá teszi a dolgokat.

Nem szívesen húzom le a kezemről a kesztyűt, zavarnak a pakkok. A zöldséget már gumikesztyűben pucolom, a tésztát is úgy gyúrtam.
Abbahagytam a hiábavaló pimofakurtos kenegetést, hisz azok a tünetek is a szifilisztől voltak. Nem tipikusak - de olvastam, a szifilisz nagy utánzó, dermatitisztől a faszomtudjamiig egy csomó rejtélyes tünetet produkálhat.
Csak azt nem értem, ha mindezt én, kétkezi civil megtaláltam a SOTE anyagában, miért nem gyanakszik erre egy orvos, ha azzal keresem meg: szerintem szifiliszem van. Voltam októberben is, novemberben is nála, szeptembertől meg a gondozónőket baszogattam.

Felkészülten megyek holnap. Kiírtam és bemagoltam, milyen terápia javasolt szifiliszes pozitívnak.
Miből hány szem, és hány milligram.

Na, mindegy már.
Kibírtam.

Kopott mundér

Na, nem tudom, holnap végre vége lesz-e a cirkusznak.
Hétfőn megnézte a talpam - tenyerem S. doktornő.
(bocs: FőOrVosAssZony)
Rohadt egyértelmű, tán még neki is.
Reflexből kijött belőle a prédikáció:
- Maga soha, semmilyen körülmények közt ne szexeljen óvszer nélkül! Már épp eleget elkapott! Hányat akar még??? Hol van az elég???!!!
Gondolom, az ilyen hosszú mondatok alatt szokott gondolkodni.

Syphilis transitionalis. Utánanéztem itthon, a tünetek ehhez passzolnak.
Azaz: átmenet a korai és a késői szak közt.
Mindez folyamatos kontrollok mellett, orvosi ellenőrzéssel.
Nehéz lesz neki kimagyarázni.
Ha nem vagyok erőszakos, tán úgy járok, mint Ady.

Nem mondtam neki diagnózist, csak tartottam a talpam némán.
Bekérette a gondozónővel az eddigi kontrolljaim paksamétáját.
Tavaly szeptemberben voltam náluk 2. szakaszos szifilisszel.
Szedtem a gyógyszert saccra 1 hónapig, de rohadt lassan múltak a másodlagos tünetek, így kb. novemberig tuti, hogy nem szexeltem.
Volt egy kontrollom novemberben, aztán januárban, áprilisban, június végén, meg szeptemberben.
Az utolsó előttiig kritika nélkül hittem a "minden rendben, javul" szöveget.
Dugtam is folyton, jóhiszeműen.
Elkaphattam akármikor júniusig - a bareback ezzel járhat - de az csak sima második szakaszos lenne.
Nem vagyok leromlott pozitív, olyan az immunrendszerem, mintha egy negatívé lenne.

A doktornő elmélyedt a papírjaimban. - Borzasztóan magas volt végig - csapott az egyik adatra. Aztán hosszú csönd. Csak úgy, magának beszélt. - de itt meg javult.
A gondozónő feszülten és idegesen állt előtte, félig vigyázzban.
- Ott azért javulhatott esetleg... - szólaltam meg.
- Nem zavarja, hogy itt most konzultálok az asszisztenssel? - förmedt rám rögtön.
Vártam egy darabig, hadd folyjon a néma konzultálás.
- A júniusi és a szeptemberi vérvételem közt kaptam egy szemcsés Rocefillint. Az módosíthatott - nyomtan oda egyben.
- Azt mire kapta? És hol?
- A Lászlóban, a szeptemberi szifiliszem kapcsán, a főorvos úrtól - nyomtam meg a címzést. - Kértem itt, de elzárkóztak. Azért adták, mert a molekulamérete miatt képes a véragygáton átjutni.
Most nem baszott le, hanem zavart mosollyal helyeselt:
- Igen, igen, de mi annak a kockázatát nem szoktuk bevállalni (a mittudomminek a keresztvalamije) kapcsán.

Elhallgatott, a papírokat nézte.
-Menjen ki egy kicsit, várakozzon, a kolléganőmmel kell váltanom pár szót!

Ja, nagy titok lehet, ELŐTTEM, a SAJÁT nyavalyám kapcsán.
Tán most eszelik ki, hogy lehet ebből a tekintélyt megtartva kimászni.
Kiültem engedelmesen az öltözőbe, és azonnal hallgatózni kezdtem.
Nem hallottam semmi érthetőt, csak azt, hogy az előző némasághoz képest intenzív beszélgetésbe kezdtek.

Behívtak megint.
- A kolléganő leveszi a vért (mi a picsának? Az eddigieket is benézték). Elkészül csütörtökre. Jöjjön be pénteken. Mindegy már magának az a néhány nap ide-oda.
- Nekem nem mindegy! Kezdjük el a gyógyszerezést ma, akár az én felelősségemre!
- Nem lehet! Az egy komoly gyógyszer, csak akkor írhatom ki, ha arra alapos indokot látok. Kell a vérvétel! - kárált a vén tyúk.
- Látta a talpam - tenyerem, meg a bőrtüneteket...
- Nem! Jöjjön vissza pénteken!

Átmentem a gondozónővel a gondozóba. Nem szólt semmit, feszült benne az ideg. Csak bent lökte nekem a kérdést:
- Ezt meg mikor szedte össze?!?
- Június óta biztos nem. Se fizikailag, se pszichésen nem voltam képes szexre. Azóta nem szexeltem.
- És a proktológián mit keresett a múlt héten? - nyomozott keményen. Tán arra gondolt, hogy szétkúrták a seggem.
- A vérvételi eredményeket orvosok látják? - tereltem vissza a dolgára.
- Nem, csak mi, gondozók, nekünk kell eldönteni, mit jelent.
Ahá. megértettem, mitől ideges.
Megsajnáltam. Most rajta verik el a port a transitionalisért.
- De az enyém látták! Emlékszem, bement a doktornőhöz, várnom is kellett, mert valami nem smakkolt benne.
Nem válaszolt. Levette a vért. Máskor kedves volt hozzám, de már láthatóan elment tőlem a kedve.

2014. december 7., vasárnap

Alapkérdés

Alapkérdés mindenre:

Ez most az öregségtől?

a HIV-től?

vagy a gyógyszerektől van?


Alkérdés:

vagy valami nemibaj?

Már megint

Amikor a kesztyűt húztam, beleakadt a körmöm a tenyeremen valamibe. Megnéztem: kicsi, piros, tapintva keményebb, mint a bőr körülötte.
Azannyát.
Nézegettem a bal tenyerem, találtam még négyet, vagy három és felet, mert az egyik alig kivehető.
A jobbon semmi, úgy elsőre ránézve,
de aztán a csuklónál megláttam egyet,
meg a tenyérszélen a másikat,
ami már hámlik is.
Aztán még egyet, de azt már inkább kitapogatva.

Mindkét tenyéren, mindkét talpon,
idéztem a szakirodalmat.

Le a zoknit!
A balon
csak egy,
de a jobbon egy rakás,
gusztustalan.
A rendelő már megint dugig, nekem meg meló előtt mindössze csak 1 szabad órám van.
- Jövő hét csütörtök - mondott csütörtököt a kartonozós - nem kerül most be, rengetegen vannak.
- De nekem sürgős!
- Higgye el, nekik is az.

Bementem melózni, de meló végén visszamentem a rendelőbe megint. Kongott az épület, érződött a péntek délután, de a bőrgyógyászaton vagy öten várakoztak.
- Időpontosak mind. Csak akkor maradjon, ha nagyon türelmes és tényleg halaszthatatlan.
Naná, hogy az, gondoltam. Ha ma megállapítják, megkapom a gyógyszert, ez hétfőig már három nap fór. Ráveszem a dokit, hogy ne húzza el 3 hétre, lenyomom az ajánlott 15 nap alatt. Jó az immunrendszerem, ha meg végigfosom a 15 napot, akkor is mi van?

Tök fiatal, szemrevaló pasas rendelt, sosem láttam eddig még.
Bölcs voltam, kussoltam a közelmúlttal. A "miapanasza?" kérdésre "mindkét tenyeremen, mindkét talpamon hámló bőrképlet van" választ adtam. Ne kelljen sokat lapozni a tanult szakanyagban.
- Mutassa!
A talpammal kezdtem, a jobbal, mégis az a legbeszédesebb.
Aztán mutattam a többit.
Hümmögött, a nyirokcsomóim tapogatta, az alkaromon is mutattam párat. A herezacskóm kifelejtettem a nagy igyekezetben, de így is látott eleget.
- Úgy tűnik, második szakaszos szifilisz. Kéne persze egy vérvétel is.
- Végre! - szaladt ki a számon - ezért a mondatért járok már ide 2 hónapja!

Mekkora egy marha vagyok, hogy nem tudtam befogni a pofám.

El kellett mondani a két hónapot, a ráknak nézett colitist, a vérvételt, meg a mindent.
Totál elbizonytalanítottam.
- Ezzel az anamnézissel várjuk ki a hétfőt, mutassam meg a főorvos asszonynak. A vérvételt is megcsinálják akkor, addig gyógyszert se írok, mert így bizonytalan.
- A nyelvem is érzékeny, mintha leforráztam volna.
Hiába nyújtogattam, megnézte ugyan, de nem térítette el.
Nem is mondott rá semmit. Azt se, hogy normális, azt se, hogy ronda.
Megszívtam.

2014. december 6., szombat

Így mulat egy magyar úr

Rám jár a rúd.
Mintha állatorvosi ló lennék -
Múlt pénteken valami nem stimmelt,
a seggem fájt.
A munkahelyemen észleltem, itthon este megnéztem.
Aranyér, a picsába is.
Se kenőcs, se semmi itthon, csak egy antik Mastu kenőcs, a 7-8 évvel ezelőtti utolsó aranyeres ereklye.
Ahhoz már semmiképp hozzá nem nyúlok.

Szombaton elmentem a patikába, vettem Reparont. Nem túl jó, de recept nélkül csak ez van.
Bekentem, duplájára nőtt.
Nem állítom, hogy a krémtől, de baszottul fájt.
Se ülni, se állni, gyalogolni pláne, fekvés zömmel hason.
Megnéztem tükörrel,
lefotóztam,
diónyi dagadt döbbenet.
Néha megnéztem a neten, hol van ügyelet, de mindig ugyanazt a távoli címet dobta ki.
Olyan messzire csak az megy el, akinek semmi baja, ezzel a seggel lehetetlen.

Ezzel telt a hétvége.

Hétfőn melózni kellett. Bicikli szóba se jöhetett, a buszhoz az út gyötrelem.
Valahogy végigkínlódtam a napot. Kollégáim sajnáltak, délután hazaküldtek.

A sebészeten a kurvarendes doki volt szerencsémre bent.
Megnézett, megvizsgált, kínok kínja két perc.
Duplán fájt, a colitis, meg ez.
A kolonoszkópia hosszabb volt ugyan, de fele ennyire fájt.
Most ordítottam először vizsgálat közben, de nem szólt érte.
Trombotizálódott aranyér, mondta.

Felírt 3 gyógyszert. Érfalvédőt (3500), fájdalomcsillapítót (3000), kikeverős kúpot (3000).
Hóvégén, pech, de ki tudtam váltani legalább.
Hatékony,
javul,
keddre topon kell legyen a seggem.
Kolonoszkópiás doktornéni megnézi megint.

Szívás volt a hét. Naponta több alsógatya, kúppal a seggemben a meló, nem finghattam 8-tól 4-ig.
Számoltam a lépcsőket,
hányat kell még kibírnom,
átkoztam a kulcsot,
mert nem ment be elég gyorsan a lyukba,
a télikabátot már
a klozeton dobtam le magamról.
De megcsináltam.
Kibírtam.

Visszafogom magam,
nem teszek ki róla fotót.

Talán vége

Azt hiszem, kihagyom innen a politikát.
Biztos a vénülés jele, hogy ilyesmiken húzom az agyam.
Amikor meglátom valamelyik hazudóst a tévében,
megállok egy pillanatra,
és
azt mondom:
akurvaanyád.
Aztán eszembe jut egyik gyerekkori szenilis öreg tanárom, a Golyzi.
Amikor már volt tévéje, gyakran járt hozzá a szerelő, mert a meccseken úgy felhúzta magát, hogy belevágta a képernyőbe a papucsát.
Na, eddig nem.

Zárás:

Egy hete
már
csak
anyádra gondolok,
meg-megállva -

2014. november 24., hétfő

Bakfitty

Nem is tudom, mit bozsékolnak a népek.
Ma pl. azt hallottam az összes csatornán, hogy elszedik a megmaradt magánnyugdíjpénztárak megmaradt pénzét. Egyáltalán nem csodálkozom: Rúzsa Sándor is csak onnan lopott, ahonnan volt mit - így ez csak simán hagyományőrzés.

Nem hőbörögni kéne, hanem hálásnak lenni.
Minden rosszban van valami jó: örvendezzünk, hogy nem nevezték ki még a slemeczigabriellát semmiféle védelmi biztosnak. Baszhattuk volna, ha internetvédelmi biztost csináltak volna belőle...! Akkor minimum egy ezresbe kerülne elolvasni ezt.

Amúgyse gavallérok ezek. Még ennen véreikhez is fukarok. Most olvasom, hogy gírószászandrásnak 840 millió a vagyona. Ez még rendben is, szorgalmas és takarékos pali lehet, a hasára se költ, soványka szegény. De az már mégis... olyan izé, hogy a takarékban van 140 milliója, de a rokonainak tartozik 50 millióval.

Hát ezt nem értem.

Miért nem adja meg nekik?

Elnézi, hogy éhen sírjanak a gyerekeik?
Én akkor kérek kölcsön, ha nincs - ha meg lesz, rögtön megadom.
Ez a faszi meg bejár a takarékba, fürdik a pénzben, tán még dobálja is az aranyakat -
Hogy ez milyen faszarági.
Ott a száznegyven millió, vissza kéne adnia szépen azt az ötvenet, amit kisírt a nélkülöző rokonokból, akkor is maradna neki kilencven. Na jó, tudom, az sokkal kevesebb, mint a 140, de összehúzná magát kicsit, kisebbre venné a fűtést, hetente csak egyszer fürdene meleg vízben, a krumpli meg olcsó most, a hasán is megfoghatná a filléreket.

Nem is értem, hogy tudott a fidesz összeszedni ennyi jó családból való fiatalt... Mindnek gazdag rokonsága van, nem győzik tömni a politikába került sógor - unokaöccs - kicsifiam zsebébe a pénzt. Cifra nyomorúság ez: villantani köll, hogy lássák, nem egy szabolcsi csóró ez a gyerek, hanem tehetős, azzal a szaros hétszázezer havi fixszel csak kiszúrják a szemit.
Ja, nem szemit.
Szemét.
A szemét!
A szemét szemét.

2014. november 23., vasárnap

Hipochonder

Nőtt a térdemre egy izé, a herezacskómra kettő is.
Mentem volna rögtön megmutatni, de csak időponttal lehet.
- Jövő hét péntek 18 óra - parancsolt a kartonozós néni.
Felmentem azért, hátha soron kívül - de dugig volt a rendelő.
Nem halok bele, jó egy hét, esztéká alapon ez van.

Mire a doktornéni a herezacskóm szemrevételezte, beszáradt rajta mind a kettő. Pár napig beleragadt a gatya, apró vérpontot hagyva.
- Ez már szifilisz? - reménykedtem. - Az előző vérvételeknél volt körülötte némi zavar.
- Nem nézem annak - bizonytalankodott a doktornő. Megnézte a térdem is. Az asszisztens közben előszedte addigi bűnlajstromomat.
- Itt van - kopogtatta a lapom - javultak az eredményei, gyógyult, egyértelmű!
- Kár - szaladt ki belőlem a remény - az megmagyarázta volna a dolgokat.
- Ne vicceljen ezzel... a szifilisz komoly betegség, a maga alapbetegségével meg nagyon rossz kombinációt ad.
- Oké. De nem attól leszek szifiliszes, hogy diagnosztizálják, hanem attól, hogy elkaptam.
- Kenegesse a Pimafucorttal ezt is. Van még a múltkoriból? Igen? Szerencséje van. Nem kapni most sehol.

2014. november 18., kedd

Komment

Aszonta máma egy sertés mangalicatelepének átadásakor, hogy hatésfélmillió disznó kell Magyarországra.
Hirtelenjében csak kettőt találtam -

2014. november 12., szerda

2014. november 11., kedd

Változnak a szelek

Örömmel tapasztalom, hogy újra gonosz vagyok.
Jó hír.
Ez már a gyógyulás jele.
Basznom kéne már, hogy arra menjen a tesztoszteron.
Muszáj,
különben politizálni fogok.

Politika

NET
Szeretek itthon lenni: kaja - cigi kéznél, kényelem, folyton szóló tévé...
De nagyon megsértettek a netadós ötlettel.
Eleve utálom ezt a lopós-pofátlan szar bagázst, de ez csapás. A gatyám rámegy, ha faszokat nézek eztán, a faszok gazdái eltűnnek a netről spórolás miatt, olyan lesz az összes buzioldal, mint egy kiürült piac, ahol 1 -2 árus lézeng érdektelen holmival.
Úgyse tüntettem már 2 éve, épp ideje már.

*****
Bolt
Szombatonként végigmászkálom a kedvenc piacaimat, vasárnaponként megveszem, ami a jövő hétre kell. Az összes ünnepet gyűlölöm, mert zárva minden. Akkor is, ha sehova se mennék el épp: jó tudnom, hogy mehetnék, ha akarnék.
Erre ötletelnek ezek az undormány faszfejek a vasárnapi zárvatartásukkal.
Javaslom: zárják be vasárnaponként az összes kereszténydemokratát.
Elvagyok nélkülük.

******

Házias Nini
rogánantal bement a spejzbe. Levett egy cseresznyebefőttet. Mögötte egy háromszobás lakást talált. Kinyitotta a hűtőt, kezében a maradék rántottlevessel. Tele volt cuccal, sehova se fért. A zöldségesrekeszben egy nyaraló terült el hetven négyzetméterrel, a fagyasztóban ipari területek garmada lapult.
Végzett az automata a pénzmosással, kiteregette gondosan, nehogy rábüdösödjön.

******

Saccra
Érdekes. szíjjártópéter aszongya, hogy ajóédesannya adott neki a lakásra harminc vagy (???!!!???) hetven milliót, most nem is tudja hirtelen pontosan. A kósa meg elcserélte a debreceni házát egy budai kacsaábonforgóra. Olcsó volt, mondja, a cserélős pali fizetett neki 10 vagy (???!!!???) 15 milliót.
Így mondták,
mindketten,
nem összebeszélve,
"vagy"-gyal.
Én ettől sokkal pontosabb vagyok. Tudom, hogy van még 4 nap a fizetésig, zsebemben kitapogatom a vész estére megspórolt 285 Ft aprót.

*******

Gyermekmondóka

Ez elment vadászni

ez hazavitte

ez megpucolta - megsütötte

ez mind megette
(na, erről az orbángeciről mégse teszek ide képet)

kerekecske - gombocska, elszaladt a szekér velük.

De szeretnék egy szép, zenés állami temetést... hátha visszajön a brezsnyev-módi.

2014. október 27., hétfő

Kemény menet


A brokkoli és a végbélkúp nem bizonyult jó ötletnek.

Megkérdeztem ma a doktor nénit, mikor veszthetem el végre a szüzességem.
Kerüljem egy darabig még - testbeszéde nem kis darabot jelzett.
Szomorú, a fenébe is.
Totál felszámolódik a kapcsolati rendszerem.

2014. október 17., péntek

Rózsa, rózsa, ulcerosa

92 napi várakozás után kaptam egy doboz végbélkúpot.
Reményteli, nem mertem rákérdezni, hogy
placebo,
vagy igazi.
Lényeg, hogy hiszek benne.

Colitis chronica cum activitae.
vagy fertőzés, vagy annak kizárása esetén gyulladásos bélbetegség,
szól a verdikt.

Még augusztusban 7 darabot vágtak ki a seggemből, tudtam meg utólag. Kizárták a CMV-t, treponémát nem találtak, hogy az ismerősöket kerestem a sorban.
Vittem papírt tripperről, illetve a nemlétéről, elkértem a júniusi szifilisztesztem papírjait is. Utóbbit úgy adta át a gondozónő, hogy minden rendben, a doktornő viszont azt mondta, nincs rendben, vigyek be egy újabb szűrési papírt.
Megcsináltattam, elmondtam, miért kell.
Amikor az eredményért mentem, közölte a gondozónő: sajnos, ez nem jó, pont olyan mint a múltkori (akkor bezzeg dicsérte).
- Jaj, de jó, szuper, akkor ez szifilisz, adjanak gyógyszert. Akkor biztos ez az ok, tudom legalább, túl leszek rajta.
- Ez nem úgy van, szíre-szóra nem adunk gyógyszert - vitázott a gondozónő - megbeszélem ezt a főorvosnővel.
Eltűnt az egyik ajtó mögött, jó negyedóra múlva bukkant elő.
- A főorvosasszony is azt mondta, meg kell nézni újra - közölte velem.
- Akkor vesznek vért most?
- Nem kell, van a hűtőben a múltkoriból.
Oké, ők tudják, nálam ezen a ponton leállt az értelem.

Vártam egy hetet, aztán bementem érdeklődni. Illik, hadd lássák, adok a jólneveltségre. Vártam jó egy órát, egy nővér állta a frontot a sok várakozó között. Nem ismertem, láttam, mennyire leterhelt. Egy fiatal doktornő ingázott a rendelő és a gondozó között, látszott, aznap ölik ki belőle az életkedvet.
Egy demens bácsi állt a fal mellett rémülten, kezében egy 292-es cetlivel. Nem értett semmit, 3 percenként bekopogott a kisablakon, hogy mikor kerül sorra, szólítják-e. Eljöttem inkább, talán holnap több lesz a szerencse.
Másnap a kartonozós nővér fogadott a gondozóban. Mondtam, érdeklődöm, kész van-e a lelet. Szart se értett az egészből, el kellett magyaráznom apróra mindent. Sokáig kotorászott, tanácstalanul nézte a leletemet. Megkérdi a doktornőt, mondta, várjak kicsit.
Eltűnt a sok ajtó egyikén, jó tíz perc után került elő.
- Minden rendben, azt mondta a doktornő, javultak az eredményei. Jöjjön kontrollra fél év múlva!
Na, akkor nem szifilisz, akár kúrhatnék is, ha szokásom lenne. Örültem is, meg nem is: elszállt az ok, ami valami kiindulás lehetne.
Csak a lépcsőnél jutott eszembe, hogy elfelejtettem elkérni a leletem. Visszamentem, bekopogtam ismét, és elmagyaráztam, hogy be kell mutatnom a gasztroenterológus doktornőnek a leletem. Vagy azt, vagy egy másolatot adjon át nekem.
Fura mód átadás helyett telefonálgatni kezdett. Várt, nem vették fel a hívottnál, magyarázólag odaszólt nekem:
- A gondozónőt hívom, de Ildikó valamiért nem veszi fel. Én nem tudom, hogy odaadhatom-e.
- Mikor lesz bent Ildikó? Bejövök akkor érte.
- Csütörtökön - mondta megkönnyebbülten.
Csütörtökön reggel csak telefonáltam - a fasz se ül végig egy órát a semmiért - Ildikó nincs, csak hétfőn lesz, tudtam meg.

Mára meg kiújult a colitisem. Már tegnap este gyanús volt, hogy miért kell tojnom negyedszer a megszokott napi 3 helyett. Biztos a front - fogtam rá, telisegg-érzés volt, vérzés nem, ülni is tudtam. Reggel viszont alig tudtam a bringára tenni a seggem. Az út minden repedését - gödröcskéjét éreztem. Tojnom kellett többször is, szar volt állni, ülni meg fájt, azt is alig bírtam ki, hogy hazaérjek. Itthon meg hozzánőttem a klotyóhoz, ma már hetedszer. A faszom se tudja, mitől van, szerencse, hogy legalább nem vérzek.
Pedig milyen szépen javultam... még poénkodtam is, hogy a felújított közterekhez hasonlóan a választásokra adják át a seggemet.
Hátha csak a front... holnapra elvonul. Várom a reggelt.

2014. szeptember 22., hétfő

Van itt állatorvos?

Tulajdonképpen minden egybeállt.
Kész vannak a leletek, visszajött szabadságról a doki.
Találkozhatnék vele, mondhatna valami bölcset. Ideje lenne, 84 (azaz: nyolcvannégy) napi tanácstalanság után.
Szexben is utálom a feltételes módot, az élet egyéb terein is.
-hatnék, -hatna.
Lenne.
Találkozhatnék,
mondhatna -
de
kommunikációs,
logisztikai
és földrajzi
akadály van.
Csak hétfőn és csütörtökön rendel.
A rendelőben érhetném el,
a rendelőt a recepción keresztül.
Egy vonaluk van, egész nap foglalt.
Megpróbálják kapcsolni, de most beteg van nála, később próbálkozzak.
Később foglalt a recepció vonala is.
Még később is.
Másfél órán keresztül mindig, amikor próbálkozom.
Később sikerül, de a doktornő megint elérhetetlen.
Mondom, nekem csak időpont kéne.
Aszongya a liba a recepción: azt ő is tud adni, december 11. Órát is kijelöl, tanácsolja, jegyezzem fel.
Én meg azt tanácsolom, felejtse el.
Jött még 1-1 tanács oda-vissza, + egy kioktatás: legközelebb azonnal kérjek időpontot, ha vizsgálat történik.
Hidegfront van ma, én is javasolom, hogy legközelebb az ígért időre készítsék el a leletem, és akkor semmi gond.
Augusztus 21-én volt a kolonoszkópiám, ma meg szept. 22. van.

Nem jutunk dűlőre. Érzem: kellemetlen fráternek tart, bekapcsol a doktornőhöz.
Tartottam 10 percig a kicsörgő vonalat, aztán letettem.
Tán ebédelhet. Nem éhezhet miattam, luxus elvárás.
Nem telefonálhatok ma többet, bolondok a kölkök a fronttól, a lyukasórából ennyi telt.
Ha letelik a műszak, addigra a rendelőben se lesz senki.
Reménytelen.

Ha a macskám döglődne,
vagy a kutyám...
elfogadnám,
hogy
két és fél hónap múlva
vihetném
az orvos színe elé???

Van bennem némi remény, hogy meggyógyulok magamtól, mire elkezdődne valamiféle gyógykezelés.
Munkaképes vagyok úgy nagyjából, de tüneteim vannak. Azok meg korlátokat szabnak ebben - abban.
Ez a december 11. olyan, mint egy pofánverés.

Újratervezés:
Holnap elhozom a leleteim. Elolvasom, aztán, ha nem értem, elolvastatom olyannal, aki értelmezni is tudja.
Legalább tudjak valamit, ha változás ennyiből nem is következik.
Aztán kiveszek egy szabadnapot, muszáj, munkaidőben lehetetlen. Hétfő vagy csütörtök, amikor a doktornő rendel.
A.) telefonálásra szánom, talán bírja az akkumulátorom;
B.) lesben állok a rendelőben. A doktornő is emberből van, előbb-utóbb vagy pisilnie kell, vagy ennie, vagy járnia egyet. Továbbra is normális embernek tartom, csak mond valamit, ami nem dec.11.

Ha meg nem sikerül, bevárom a következő fizetést, és elmegyek egy maszekhoz.
Nagy hülye voltam eddig is, hogy nem tettem.
Megúsztam volna
hat hét rákot,
a seggnélküli jövő rémét,
a 84 nap várakozást,
az egész elbaszott nyarat.

Megutáltam az egészségügyet.
Szarabb, mint a MÁV.
A rendszer égett ki, nem a dolgozói.

Igaz, a HIV-ambulancia is az egészségügy része. De ott elkényeztettek: luxus ellátás van ehhez képest, normális időpontot kapok, de ha valami van, bárkit elérhetek, bármikor bemehetek. Ha vérvizsgálat van, 2 nap múlva már az eredményt is tudom, tőlem is jobban tudják, hogy áll otthon a gyógyszerem.
Jó pozitívnak lenni.
De ebben a negatív világban egyre nehezebb talpon maradni.

2014. szeptember 18., csütörtök

Multikulti

Na, végre kész az újabb vizsgálati eredményem.
Gőzöm sincs, mi van benne, mert most a doktornő van szabin az érdekesség kedvééért.
Elmentem a leletekért ugyan, de nem adták ide, mert a doktornő előbb rá akar nézni. Ez egyrészt érthető, másrészt talányos: vagy túl érdekes, vagy túl unalmas, vagy azt hiszik, disszidálok az eredmények láttán.

Túlzottan nem is izgat most. Megszoktam, hogy ez van, a buzi ismerkedős oldalakra csak néha-néha, pillanatokra nézek be, talán rutinból, aztán kilépek gyorsan, nehogy kezdegessen valaki. Kerülöm a szexet: se testileg, se pszichésen nem vagyok kész rá.

Á. az egyetlen, akivel már kétszer is találkoztam, de csak olyan fél-lájtos az ügylet. Nem tudok mit kezdeni a nyavalygásával szex után: sosem előtte szereti a barátnőjét, hanem utána, a lelkiismeret-furdalás is csak az orgazmus után jön rá.

Élvezem, hogy egy csomó mindenre van időm. Az ablakra már a harmadik függönyt varrtam, de ez se az igazi persze. Szerkesztettem egy nadrág-szabásmintát, mert a régit vagy 10 éve kidobtam. Kipróbáltam, sikerült, de úgyse varrok magamra, mert van vagy száz, de ugyanazt a hármat hordom mindig.

A gyerekek közt elvagyok. I. pofátlan, kitört rajta a korai kamaszodás. Nem nagy változás, mert eddig is hülye volt, csak máshogy, büdös volt eddig is, csak most elment a szaga másfelé a skálán. Kaptam három bukott lányt, az egyik 14 éves már. Barbinak olyan csípős izzadtságszaga van, mint egy bányásznak, Violetta-hívő valamelyik puniellás sorozatból, de tud még kussolni, nem sok vizet zavar. Ha szél ellen tanítanám, belehalnék, hátszél a megoldás. Pati egyszerű, mint az egyszeregy, bár neki az egyszeregy elsajátíthatatlan tudomány. 7 lyukas foga van, de nem lehet bevonszolni a fogászatra, védi az életét. Mocsokszájú Mercike az egyetlen problémás: kötözködik, verekszik, fenyegetőzik, 20 kiló csak 11 évesen. Már beindította a kavarást: tegnap panaszkodott az egyik anyuka, hogy ültessem el mellőle a fiát.
- De ültesse el, mer énbennem bennem van az ideg, papírom van a depressziórul, én rámegyek, vagy elkapom az annyát, de akkó mägnézheti magát, mer a szőrt is kitípem belülle...! Szépen szólok a kislyánynak, oszt úgy szól vissza nekäm, mind egy csicskának?! Hát hogy gyün az ilyen hozzá?
- Ne hallgasson az anyámra, tisztára bolond, de most nem drogozik - próbálta mosni a fia. - Mondtam neki, hogy ne jöjjön be, de elment az agya, tisztára szégyen!
- De ű se mondhassa, hogy "rád küldöm az Endzsinket, oszt megbassza a szádat!"... Jó hogy mondtam neki, hogy megbaszom én a magáét! Meg nekem is van kit behívatni!

Főztem megint pár üveg lekvárt. Vettem 11 kiló szilvát. Rácsesztem, csak itthon fedeztem fel, hogy nem magvaváló. Az életem is eluntam, mire a lábasba került. Nincs már üres üvegem, az összes tele, pedig barackot nem is raktam el az idén. Cukor nélküli, jó lett állagra is, ízre is, pedig csak 10 órát főztem a javasolt 12 helyett. Jöhet a tél, van miből sütni már.

2014. szeptember 11., csütörtök

Godot

Már hozzászokhattam volna a folyamatos várakozáshoz, de sehogy se sikerül.
Holnap megint érdeklődhetek, elkészült-e a szövettan, vagy a faszomtudjami.
Érdeklődöm majd,
nulla kíváncsisággal,
mert elképzelni se tudom, hogy kész legyen.

Nagyravágyó lettem.
Pár héttel ezelőtt az volt az egyetlen programom, hogy megszokjam: nincs miről lemondani.
Most meg eszembe ötlik: kéne már tán szexelni is, mert elszáll az élet,
pontosabban az életnek az a rövidkének,
és egyre rövidebbnek tűnő szakasza,
amikor tán magamért kellek még.

Melózni se az igazi így.
Hiába kelek fel 2-3 órával melókezdés előtt, nem hajlandó beindulni a bioritmus. 10 - 11 körül akaródzik tojni, aztán félóránként - óránként, persze a zöme csak kamu, szórja a seggem a dagadt(?) rész. Olyan, mintha azonnal sprintelnem kéne a klozetra. Van, hogy visszatartom, van, hogy megyek, de komplikált megoldani. Csak 2. hete tart a suli: elvadultak a kölkök, kettőn kitört a kamaszodás, három meg hozzám bukott. Gatyába rázós szakasz van, le kell porolni a szokásokat, muszáj. Kis iskola vagyunk, csak 3 kollégámra támaszkodhatnék délutánonként. A-ra nem lehet, elsősei vannak, ráadásul stupid. Agykontrollra jár, ami olyan, mintha a méhszájamat ellenőriztetném hetente. V. leterhelt többszörösen is: a gyerekei megbolondultak a nyáron, csak kötözködni tudnak, meg verekedni, meg árulkodni, utálatos egy társaság. V. ráadásul frissen vált el, totál kinyílt, most tán épp szerelmes. Megrendítette a válás, nem akarta, beleszokott a férje mellett az unalom pocsolyájába - de kamaszlány lett újra, szép a világ, rásüt nap is, nem varrhatom a nyakába a kölkeim. I. meg új, csak másfél hete dolgozik nálunk. Most még az tanulja, melyik gyerek jár hozzá, melyik máshoz, vétek lenne összezavarni.
Klári (váltótársam) meg az agyamra megy: most épp szeret, ez strapásabb, mintha utálna. Egy giga-játszma volt az eltelt másfél hete: rengeteg a dolga, nem győzi, teleteregette az irodát a papírjaival, hadd lássa mindenki, mennyi az átkos adminisztráció, mennyire fontos ő, hogy ezt csakis rá lehet bízni. A teregetés talán az egyetlen munkajellegű eleme, mert vagy kint bagózik az utcán, vagy a felsősökkel kötözködik. Egyszer kéne hetente lehúznia egy délutáni műszakot - így négy napja marad arra, hogy spekuláljon, hogy tudná a nyakamba sózni azt az egyet is.

Én meg egy hálátlan dög vagyok, hogy morgolódom: időnként csokik fogadnak az asztalomon, és megleptek egy Béres-cseppel, hogy gyógyuljak hamar.
Egyszer használtam is, de se semmi változást nem hozott.

Itthon jó.
De már összeszereltem mindent, amit szerelni kell, polc vagy fiók van mindenütt, ahova csak fért. Nem fér el már több díszpárna sehova, a Spektrum home-on az ismétléseket is háromszor láttam. Már néznem se kell: amikor hallom, hogy wow, meg megint wow, már tudom is, mit adtak át épp a csodálkozó párnak.
A hírek is egyformák, semmi új, a politika a könyökömön jön ki. Tán egy Lázár vagy Orbán temetés fel tudna dobni, vagy valamelyik disznóé a közéletből, de ilyen műsor mostanában nincs.
De szép is volt, amikor Brezsnyevet temették... Nem hallottam, miket mondtak a dicsőítők, mert nem volt hang az öreg tévén, de tisztán láttam, amikor a koporsót vivő jobb első katona megbotlott a sír szélén, s válláról a koporsó a gödörbe bucskázott. Napokig szervezték, vagy 3 órán át tartott a cirkusz, s apró malőr a végén.
Ilyen az élet. A legszentebbnek tűnő pillanatokba is betüremkedhet bárhonnan a baj.
Katona koromban volt valami nagy nemzeti izé, kivezényeltek, díszszázad lett az egész laktanya. Még lőttünk is, de csak a végén, előtte órákig álltunk feszes vigyázzban a főtéren, s próbáltuk nem látni a tüzelő szukát, amelyik egy rakás kankutyával becsámborgott a díszhelyre, és sorra ugrálta meg mindegyik. Senki se mert mozdulni, még a tisztek se, ki mert volna vállalni egy akkora blamázst, hogy kiseprűzi a himnuszok alatt a koslató bandát.

De lesz legalább holnap szemüvegem - ez végre pozitív változás. 2 nap és kész, meg egy rakás pénz. Itt legalább normálisan működik a piacgazdaság.
Tán ez kell ahhoz, hogy újra meglássam a jót... vagy, ha azt nem is, de legalább a tű fokát.

2014. augusztus 31., vasárnap

Seggem nyara

Elbogárzom itthon: üldögélek kicsit, szívom a cigit a kávé mellé, aztán eszembe jut valami, amit már rég meg akartam csinálni.
Pótmegoldás, tudom, de örülök, hogy el tudom ütni az üres óráimat. Régebben a várakozásra az egyetlen megoldásom volt, hogy átaludtam az időt. De ennyit lehetetlen lenne aludni.

Ma vége lesz az augusztusnak, oda a nyár, elvitte a seggem az egészet.
Átestem a kolonoszkópián is.
Pocsék volt az előző nap: koplaltam, az egyetlen tápom az előírt hashajtó volt, reggel, meg 8 óra múlva. Undorított az íze, hányni akartam. Csikart a hasam, hozzá illő közérzettel, úgy éreztem, a köldököm a gerincemre tapad.
Másnap délutánra kellett mennem. Feszült voltam, és éhes: hol tápláló ételek, hol a hasamra varrt segglyukam rémlett fel.
Tudtam, hogy csak végignyomnak valamit, és csak leszedik, amit leszedni kell, de mi van, ha valami gebasz van, és kiszedik a seggem.
Kizárt, hogy elaltassanak.
Kontroll kell, ha beleszakadok is.

A doktornő, meg a segédje baromira aranyos volt. Ha velük találkozom először az idei nyáron, talán a bizalmam se pusztul el ennyire.
Illedelmes indítás volt: kaptam egy diszkrét zöld nadrágot, hátul teljesen széthasítva. Szexpartin népszerű lenne. Bekentek valamivel - tán Lidocain lehetett - de éreztem azért, amikor deflorált a két nő.
Próbáltam saccolgathi, mennyi lehet már bent. Volt időm előtte bámulni az ujjnyi széles slagot, láttam rajta a tízcentis jelöléseket, másfél méterig.
Azt nem is tudtam elkülöníteni, merre felé járnak. Halkan beszélgettek egymással, latin nevű stációkat soroltak, ahol a kamera épp haladt. Iszonyúan szúrta a hasam a gáz, amivel egyre fújtak: ha álltam volna, tán el is ájulok. Levert a víz, nyögtem néha, vagy jajgattam. Akkor éreztem régen ilyet, vagy hasonlót, amikor kúrt Gábor: a torkomig nyomta, ki-betolta, telepumpált levegővel, de ahhoz kéj járt az agyamban, most meg csak az, milyen szerencsétlen helyzetben vagyok.
- Ne haragudjon! - hallatszott be néha a külvilágból az asszisztens hangja.
- Eressze ki nyugodtan a levegőt! Ne zavartassa magát! Az utolsó centikért küzdünk - hallottam a doktornőt. - Milyen hosszú vastagbele van magának...! nem volt még sose sérve?
Közben újabb meg újabb szúró fájdalom a befújt gáztól, úgy éreztem, a gyomrom is kiszakad. Fordítottak bal oldalra, jobb oldalra, hasra meg hanyatt. Pillanatnyi könnyebbségek, aztán gyötrelem megint. Az asszisztens a hasamra tapasztotta a kezét, próbált a gáznak ellentartani, vagy csak egyszerűen segíteni akart. Fingani nem tudtam, szörnyen erős a beidegzés, hogy két nő arcába nem finghatok, bár egyre biztattak.
- Már kifelé jövünk - nyugtatott a doktornő - nagyon ügyes volt, eljutottunk a vakbélig!
Lassan jött kifelé a műszer. Akkor vettem csak észre, hogy nézhettem volna akár az egészet élőben a monitoron, bár nekem a belem belülről nem sokat mondott.
- Melyik ebből a polip? - tudakoltam a doktornőtől - sose láttam így magam.
- Nincs polip egyáltalán! A végbélszakasz körkörösen fekélyes, gyulladt. Nézze csak! Valamilyen fertőzése van.
Néztem, de szart se láttam. Ha azt mondják: nyelőcső, azt is elhittem volna.
Amikor kicsúszott a műszer vége is, piszok hosszút fingtam. Totál kínos volt, de nem akadtak fenn rajta, tette mindkét nő a dolgát.
- Azzal a törlővel letisztogathatja magát - célzott valamire az asszisztens, de nem voltam képben. Feküdtem, és vártam.
- Végeztünk! Felkelhet. Öltözhet is akár. A törlőt bedobhatja a sárga szemetesbe. Abba, ni!
Néztem, de nem láttam semmit, tompa voltam, mint egy hipnotizált.
Kint leültem a váróban, és kezdett helyreállni bennem a világkép. Túl vagyok rajta, kibírtam, nem is volt annyira rettenetes. megnéztem az órát: 30 perc, annyi volt összesen, megesküdtem volna, hogy órákig tartott.
Bementem a mosdóba, fingottam percekig, csillapodott végre a nyomás. Láttam, véres a papír, beraktam a gatyámba pár zsebkendőt.
Üldögéltem még egy darabig. Kihozták közben a papírjaim, most már kezdtem érteni a beszédet is. Vettek pár szövetmintát, 10 munkanap, és kész, akkor menjek, és megbeszéljük a folytatást.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy taxit hívok. Gond nélkül kijutottam a kórház bejáratáig, megállapítottam, hogy ez a metróig már a fele táv. Spórolok, nem luxusolok taxival, amikor a metró is jár.
Éreztem, hogy az alkalmi, zsebkendőkből hajtogatott tampon a járás ütemére felfelé gyalogol. benyúltam, visszaigazítottam a nyílt utcán, de nem háborodott fel senki. Éhes voltam, és felszabadult: ma este enyém a világ.
Semmi kaja nem volt otthon, Venni kell valamit, holnap ünnep, meghalok éhen, enni muszáj.
Vettem egy grillcsirkét, hozzá meg ketcupot, mert kifogyott az is. Megkívántam a befőttet is: vettem egy cseresznyét, egy barackbefőttet, meg egy szilvát. kenyeret, gyönyörűt, meg szőlőt. Ha éhesen megyek a boltba, eszetlenül vásárolok.
Siettem haza: fingani kellett, a betétem a trikó alatt a hátamra csúszott, és meg akartam enni mindent. Már 40 órája koplalok.
Egy csirkecombig jutottam. Éreztem, elnyom rögtön az álom. Visszacsavartam a három befőttre a tetőt, elraktam a csirkét, a kenyeret meg a szőlőt. Alhatok nyugodtan, jön most tíz munkanap pauza.

2014. augusztus 17., vasárnap

Dr. Rapid

Azt már megtanultam, hogy minden rosszban ott van valahol a jó, csak fordítva kell nézni.
A nyóckeres doktornéni nagyon jót tett velem, hogy összeijedte magát, mert akinek a nyakába varrt, az már úgy ránézésre is roppant megnyerő személy.
Mondta, menjek be hozzá délre - nem is váratott sokat. Megnézte a papírjaim, kérdezett ezt - azt, nem telefonált senkinek közben, hanem rám figyelt, érdekelte, amit válaszolok. Megkérdezte: homoszexuális vagyok? - valami elejtett segghasználhatósági mondatom kapcsán.
- Keresek magának valami időpontot, aztán megcsináljuk a kolonoszkópiát. Felírok egy gyógyszert: ezt az előírásnak megfelelően kell használnia a megelőző napon. Fosni fog egész nap, semmit ne egyen. Van valami halaszthatatlan programja, munkája, ami befolyásolná?
- Semmi nincs, ez most a fő programom. Jó lenne, ha még a tanévkezdet előtt túlesnék rajta, de hát ez csak ábrándozás.
- Tanít talán? Mit? Kicsiket? Jaj, de aranyos...
Közben nekilátott a receptem megírni. Már félig kész volt, amikor hirtelen fölkapta a fejét.
- Dehogy írom meg ezt a receptet magának... A múltkor egy úr lemondott a kolonoszkópiáról, és itt hagyta a fosatós gyógyszerét.
Kotorászott egy dobozban, és elém pakolt egy dobozkát.
- Tessék, használja egészséggel! Ezzel is megspórolt cirka 3 ezret. Most még a vérvételt intézze el, tessék, itt a papír hozzá. Addig én nézek magának valami időpontot.
- A kolonoszkópiát altatásban végzi? - tudakoltam, mert ez egy fontos kérdés.
- Altatóorvost nem tudok egyeztetni, de elkábítom én magát, semmire sem fog emlékezni. Végig kell nézni e teljes szakaszt, mert ahol egy van, ott akadhat több is. Amit sikerül, azt le is szedem. Nem láthatom előre, mit találok: az is lehet, hogy ez egy ambuláns beavatkozás lesz, az is lehet, hogy bent kell maradnia megfigyelésre, ha nagyon vérzik.
- Kávét ihatok a koplalós-fosatós napon?
- Persze, nyugodtan! Akár sörözhet is, csak enni ne egyen.
A vérvétel a várakozással együtt se lett több 10 percnél. Már a mosdóból jöttem ki, amikor meglelt a doktornő, aki a váróban rám vadászott.
- 21-én várom!
Csak kifelé esett le, hogy ez már a jövő hét, 5 nap sincs addig. Egy merő izgalom vagyok.

2014. augusztus 12., kedd

Kis lépés

Vittem a 8. kerületi gasztroenterológus doktornőnek egy igazolást a Lászlóból, hogy valóban gondozott, gyógyszerszedő pozitív vagyok. Nagyon tájékozatlan teremtés, nekem kellett elmagyaráznom, hogy mit jelent a méréshatár alatti vírusszám, és mit jelent a CD4 40%, mert arra is csak csóválta a fejét... félt tőlem, de nem mert nyíltan lepattintani, mert idéztem neki a Szócska államtitkár tavaly nyári parancsát, ami kötelező minden eü. dolgozóra - azaz nem utasíthatja el a kezelést a HIV státusz miatt. Ezek után nem mert egyenesben visszautasítani - de mivel szabadulni akart tőlem, benyalt a László kórházban az ottani gasztroenterológusnak, hogy vállaljon el. Nem tudom, mibe került neki...
- Két megoldás van: egy CT-vel kombinált vizsgálat, amit megcsinálnánk nálam a Péterfyben. Nem olyan pontos, de megúszná a nem olyan kellemes kolonoszkópiát - kezdett a körmönfont leradírozásba - vagy van egy nagyon-nagyon kedves doktornő a Szent Lászlóban, akivel megbeszéltem, hogy szívesen elvállalja magát, és ott meg tudják csinálni a kolonoszkópiát is... Mivel nekünk itt - lendített egyet a karjával -. nincsenek eszközeink hozzá.
- Jó lesz nekem az a CT-s megoldás - keserítettem el - az nem tűnik olyan kínzósnak.
- Nem, nem, mégse... nem venném a lelkemre, ha nem venne észre a CT valamit. Inkább javaslom a Szent lászlós kollégát.
Egyértelmű, hogy fél tőlem. Ha valakin ott a címke, hogy pozitív, az kész ragály.
Azért, hogy ne legyen nyugodt álma, fölvilágosítottam: a pozitívoknak csak saccra egyharmada tudja, hogy pozitív. Az a másik kétharmad meg nyugodtan elmegy hozzá.
Nem győzködtem, eleve nem bíztam benne

Ma felhívtam a Friedl doktornőt (ő már a Lászlós), de persze nem emlékezett semmire sem, csak csodálkozva kérdezte, hogy ugyan már miért nem lát el a 8. kerületi kolléga? Hirtelen kicsúszott a számon, hogy "fosik tőlem a doktornő, mert poz. vagyok". Erre ő: - Ja, már képben is vagyok. Jöjjön, várom csütörtökön, aztán megbeszéljük a továbbiakat!
Szerintem nem is a poz. szótól, hanem a fosiktól támadt fel a memóriája.

Délután - egy véletlen folytán - felfedeztem, hogy tudok újra szárazon fingani. Apró dolog, túlzásba nyilván nem szabad vinni, de ez már legalább plusz egy óra szabad mozgást ad.

2014. augusztus 11., hétfő

Rebringa

Megvolt a nyaram első, rák nélküli hétvégéje.
Augusztus 8-9-10.
Ezt se gondoltam volna -

Pénteken levittem a bringám pumpáltatni, mert leeresztett a 6 heti használatlanság alatt. Szédültem, amikor ráültem újra, az első hajtásoknál szinte irányítani sem tudtam.
Elszoktam, fura.
Egy lámpánál, zöldre várva letámasztottam a lábam, de valami extra béna módon, mert belegabalyodtam a kerékbe, és álló helyzetben akkorát estem, mintha földhöz csaptak volna.
Egy tele busz várakozott mögöttem, nagyon jól szórakozhattak.
Mindkét bokámról lejött a bőr, a bal csuklóm úgy sajgott, hogy fogni alig tudtam, a csípőmnél is csontot ért az esés, nem vagyok most kipárnázva.
De a seggem nem fájt, bírta a nyerget, ami
szédületes szabadság újra.

Hétfőn azért szervezkedni kezdek, mert még belelovalom magam, hogy kutya bajom. Jó lenne megszabadulni a daganatomtól még a szabadság alatt, akármilyen is az indulata.

2014. augusztus 6., szerda

Viva la segg!

Ma se frontom, se kifogásom nem akadt, elhatároztam, hogy utánajárok az ötödik hete húzódó szövettanomnak. Elszánt voltam, és energikus: vittem golyóstollat meg esernyőt, hogy mészárolok, ha kell.
Holnap rendel csak a gasztroenterológus, ha nincs leletem, egy hetet megint várnom kell.

Lejárt a bérletem hétfőn, csak 2 jegyem maradt a tömbön, így spórolósból legyalogoltam a 4-6-os villamos távját. Hasznos volt a munkaterápia - állapítottam meg - mert úgy gyalogoltam, mint a régi szép időkben. 3 hete pedig azt is terveznem kellett, ha 200 méternél többet mentem.

Az undok Bajcsyban sarkig nyitva állt a kolo-proktológia ajtaja, bent az asszisztens pakolászott. Lecsaptam rá: megkérdeztem, kinél kell keresnem a szövettanom eredményét.
- Az irodában. De hát ezt mindenki tudja!
Biztos maga is meglepődött a barátságtalanságától, mert elmagyarázta, hol találom a bűvös helyet.

Az iroda ajtaja sarkig nyitva állt, egy szerelő hajladozott az egyik asztal alatt. Kis idő múlva becsámborgott egy nyeszlett nővér, ide-oda pakolászott az iroda szerelésmentes felében. Álltam csak, mint a bálám szamara, köhintettem, fixíroztam szemmel, de rám se hederített.
- A szövettan eredményemért jöttem - mentem át határozottba. Megmondtam nevem, közöltem, hogy július 4-én vettek biopsziát, azt meg ő is tudta, hogy ma augusztus 6. van. Csak nincs pofája megint nemet mondani.
- Utánanézek. Megkérhetem, hogy csukja be az ajtót?
Nem értettem, miért zavarta hirtelen az általa is nyitva hagyott ajtó, de megtettem. Előszedtem a szemüvegem, és olvasgatni kezdtem a az ajtókra kifüggesztett szövegeket. Nini! A betegjogi képviselő! Előszedtem a noteszemet, és akkurátusan feljegyeztem mindent. Szükség lesz rá, mert akármi is lesz, panaszt teszek.

Tébláboltam még egy darabig, de az irodából semmi jel. Egyszer csak kijött a nővér, elhúzott mellettem, rám se nézett. Lepakolt egy paksamétát a folyosón lévő asztalra, és intett, menjek oda.
- Itt írja alá!
- Jé, hát kész van? - lelkendeztem, de nem kommunikált velem. Aláírtam, átvettem, a nő eltűnt, mint a kámfor.
Azonnal olvasni kezdtem. Szart se értettem belőle, átfutottam háromszor is, de nem láttam a félt szót: carcinoma.
Megláttam a pultnál a proktológiás nővért. Lecsaptam rá. Elétoltam a leletem.
- Ez most rák, vagy nem rák? nem értem.
- Majd a kezelőorvos tájékoztatja - hárított volna, de nem tágítottam. Böngészni kezdte a lapomat, aztán csak úgy félre, mint a Shakespeare-művekben, visszaharapva mondta:
- Nem, nem az. Még mosolygott is egy felet.

Nem, nem az!

Azannyát!

Behülyítettem mindenkit a kórságommal, én barom!

De jó...!
Megmarad a seggem, hurrrrrrrrrrrrrrrráááá!!!!!!!!!!!!

És ezzel az információval várnom kellett potyára 1 hónapot, a kurva anyátokat! A megállóból felhívtam a lányom is, meg a fiam is: megvan a lelet, nem rák!

A villamoson már csak azon járt az eszem, hogy azonnal megjutalmazom magam, túrok valamit a kedvenc turkáldámban. Lamentáltam, megtegyem-e: ma még nem sikerült tojnom, mi van, ha a boltban összeszarom magam? De csak egy megállónyit kell pluszban gyalogolnom, kikerülhetetlen csábítás, nem is álltam ellent.
Itthon pakolásztam, ettem végre - 62 kiló vagyok most, muszáj - s úgy terveztem, belebújok az internetbe, megfejtek minden szót, ami jelenleg a kórlapomon nekem szart se jelent.
Várnom kellett. Olyan zivatar jött, hogy kihúzgáltam minden elektromos kütyüt: ha idecsap a ménkű, csak én vesszek, a tévé ne.

Még 5 óra se volt, de esti sötét lett. Ültem a fotelban - áthúztam a kárpitját annak is 2 hete - s gyönyörködtem a saját múzeumomban. A legrégebbi kütyüt 13 évesen találtam a szomszéd lakatlan ház beszakadt padlásán. Egy szúette fakulacs, kiment már a divatból is 150 éve.

Amikor vad barkácsolásba kezdtem, az eredeti szándékom az volt: kivágok minden szart, ha elpatkolok, semmit se vihetek magammal. Kivágom, vagy eladom, vagy elajándékozom, minek?
Törölgettem, ide-oda raktam az ezer kincset, ami ami kezembe akadt. Milyen szép- nézegettem és álltam meg mindegyiknél- restaurálni kéne. Rá is érek most, semmi dolgom, csak ez a hülye várás a napi szarásra meg a fingra, a programozott evés, a potyatelefonok a Bajcsiba, hogy nincs kész... A lakás alja tele van még fűrészelt lécekkel, szerszámokkal, szeméttel, de már látom a rendet meg a végét. De szépek...! Arra valók, hogy amíg látok, nézzem.

Nagyon-nagyon átnéztem a leletem, szétesett a szöveg először nemtudommi szavakra, de megtaláltam mindent. A "malignitásra utaló jel nincs" volt a fő győzelem: tényleg nem rák, mert ott a "malignitás" van Hogy miért nem írják, hogy rosszindulat... Azt csak fél óra teltével vettem észre, hogy a lap alján világosan ott áll a BNO kódnál: kolon k.m.n. jóindulatú daganata.

Egy óra teltével már azt is észrevettem: beérkezés 2014. július 8. (4-én vették a biopsziát, 4 napig mi a picsát csináltak vele??). Lelet kelt: 2014.július 29. Az pedig a múlt hét kedd. Már 8 (nyolc!) napja kész, de nekem naponta azt mondták, nincs még itt, a múlt héten megjárhattam volna a gasztroenterológiát is.
Már egy hete tudhatnám,
hogy nincs rákom,
megúszok egy rakás félve félt hercehurcát... de tudhatnám már akár július 18-tól is, ha két hét alatt megcsinálják, amit két hét alatt meg kell csinálni.
Elmennek a jó kurva anyjukba, a tulajdon gyerekükkel, apjukkal-anyjukkal csinálják meg ugyanezt -

Na jó, nem vagyok makkegészséges, a daganat ott a seggemben, meg kell szabadulnom tőle, mert csak egy darabig jóindulatú. Jóindulatú amúgy is csak akkor lenne, ha nem bennem lenne, hanem másban, pl. a Bajcsy összes fehérköpenyesében.

Szegény sőgorom... neki nincs ilyen felmentő ítélete. Egyre szarabbul van, műttetni nem engedi magát. Teákat iszik, meg sámán nézi, már elmagyarázták neki a megoldást csakrák szerint is. Pénzügyileg kéne rendbe raknia magát, meg a szexuális élet terén, mondták a bölcsek annak, aki nyálkát fingik, örül, ha hetente egyszer szarni tud, nem bír már állni, de ülni se, a fekvést sem tűri, mert fáj.
Aztán rakja rendbe így.
Miközben írok, hallom, meghalt B.I., az ismert komikus. Sose állhattam, egy ripők volt, a legfőbb bűne, hogy percre egyidős velem. Szegény. Agydaganat. Sajnálom... arról végül is nem tehet, hogy egy napon születtünk, és az én problémám, ha nem tűröm, hogy aznap más is született.
Talán helyettem halt meg, most.
Én kaptam még egy kis haladékot, hogy megint biciklire üljek, felhúzzam a szexi jockot, vagy ha sose baszok is, újra éljek.

Most leborotválom a hetek óta növesztett szőrt a képemről. Megfogadtam, ha csoda történik, megteszem.
Az "adenoma tubulare" pedig a seggemben megkapja majd a magáét, van papírom, most már időzíthetek.

2014. augusztus 2., szombat

Exhibici

Szerdán csak a szám járt, csütörtökön rámtört a front, ki se mozdultam.
Ha időváltozás van, lever a lábamról. pár lépésre telt egész nap: tojtam - kifáradtam tőle - elterültem az ágyon - aludtam.
Pocsék.
Estére összeszedtem az erőm, elmentem a reggeli joghurtért meg gyümölcsért a boltba.
Még jó, hogy ki nyalva a seggem, 3 bolt is itt van a számban.
Tegnap és ma kutya bajom, reggeltől estig motoszkáltam.

Tegnap volt 4 hete, hogy biopsziát csináltak. Felhívtam a Bajcsyt, már meg se lepődtem, hogy még mindig nincs kész.

Nem tudom, miért sajognak a csontjaim. Látszik mind, jól kitapintható. Talán azért mert egyre kevesebb izom támasztja?
A bőröm alól is eltűnt minden zsírszövet, látom, merre futnak az erek.
De még nem mentem 60 alá, 61 kiló vagyok.
A seggem lóg, a bőr megmaradt, de eltűnt alóla a hús.
Ebbe most nem akarna belemarkolni senki.

Még baszós korszakomban - 1 hónappal ezelőtt - elképzelhetetlen volt számomra a szex nélküli világ.
Most meg ez a gyakorlat.
Igaz, nem is képzelek el semmit.

Fél 5 körül szoktam felébredni.
Ez jó, mert ihatok végre kávét, rágyújthatok.
Akad még, ami jó.

Csináltam egy rakás polcot, szinte az összes kincsem látható. Sok köztük a ragasztott cserép, azokat majd szép lassan restaurálgatom.
A nagy pakolászás közben most is összetörtem egy hatalmas cserép dagasztótálat, a szívem is majd belé szakadt. Át akartam akasztani egy másik helyre, de elrehült a szíj, ami tartotta. Hiába kaptam utána, darabokra tört. Össze tudtam rakni, szinte észre se lehet venni a ragasztást, de ezt akkor is elbasztam. 80 - 100 évig tudtak vigyázni rá, én meg legyilkoltam.

A szemüvegem is eltört. Fűrészelés közben valahogy a földre került, csak egy halkat roppant, amikor rátapostam. Most csak fél szára van, lecsúszik folyton, az asztal meg tele egy rakás szemüveggel, de egyik se az igazi.
Anyám jut eszembe róluk: ő is vagy 5 szemüveget csereberélt, de egyikkel se látott rendesen.
Most meg szemüveg nélkül olvas, ha elékerül néha valami betű.

Egyik nap hosszan verte valaki az ajtóm. Fent voltam a létra tetején, a szekrénytetőn pakolásztam épp.
A szomszéd néni volt, kitartóan verte az ajtót. 85 éves, cukorbeteg és rosszul hall, de most aggódott értem.
- Jöttem már megnézni, hogy tán meg van halva? Napok óta nem látom se mozogni, se zörögni... - aggódott értem. - Van mit ennie? Főzök valamit, akár egy zacskós levest...
Mutattam neki a kuplerájt, ami a konyhában látszott (ott fűrészeltem a polcokat, léc hátán léc). De azóta naponta kétszer kimegyek kicsit locsolgatni a virágokat, hogy mutogassam magam.

2014. július 31., csütörtök

Semmi

Még mindig semmi.
Pénteken lesz 4 hete, hogy biopsziát vettek, de baszták megcsinálni.
Vajon a tulajdon apjuk-anyjuknál is ilyen lassú lenne az eljárás?
*
Kényelmes is ez a nemtudás persze,
homokba dughatom a fejem,
de ha már ez van, hozzá kéne fogni az intézésekhez.
*
Holnap kimegyek, keresek valakit, aki szóba áll velem.
Nehéz lesz, mert mindenki épp másban és máshol illetékes.
Aztán megkeresem a betegjogi képviselőt, és feljelentem az egész kócerájt,
hogy a bolondját járatják velem.
Legalább csinálok valamit, ha már baszni nem tudok.
Valahol ki kell, hogy jöjjön a tesztoszteron.

2014. július 25., péntek

Fogyókúra

Az alapsúlyomból 5 kilót adtam le, már most ronda sovány vagyok. Nem hiúság, tárgyilagos megállapítás.
Se combom,
se karom,
se vállam,
se seggem,
eltűnt 5 kiló színhús.
Zsírom előtte se volt.
Étvágyam van, tökéletes, vagy kiváló, az egészségügy teszi ezt velem.

Szerdán úgy döntöttem, kimegyek abba az elátkozott, fasz Bajcsy kórházba, mert telefonon megközelíthetetlenek. Eleve hétfő - szerda - péntek du. van rendelés, csak akkor hívhatom őket. A kolo-proktológia számaként megadottat hiába hívom, a géphang közli: ehhez a számhoz előfizető nem tartozik. A kórház telefonján közlik: ne vicceljek velük, ez a számuk, kész. Majd ők kacsolják, kis türelem. Abból ugyan semmennyi sincs bennem, de adtam nekik fél órát, hátha felveszik. Több etapban, eredménytelenül.
Kint van a picsában a kórház, többször is át kell szállnom a villamosvágány-felújítások miatt. 3 óra az út oda-vissza, csak du. 1-re mehetek. Előtte nem ehetek, mert akármikor elkaphat útközben a szapora, halogatathatatlanul.
Semmi evés, üres has, a buszon éreztem, hogy a köldököm a gerincemhez simul.
A kolo-proktológiánál senki, hiába kopogtattam, a kutya sem volt ott. Tájékoztatás semmi, nincs kint rendelési idő, nincs kint elérhetőség, a legyapált nővérek semmit se tudnak. Nem ide tartoznak, csak gyakorlaton vannak, kérdezzem itt, kérdezzem ott. Már, aki leáll egy szóra egyáltalán, nem gyakorlat ott.
Egy fehér köpenyes megszánt végre. Nem ez a dolga ugyan, de megnézi nekem. Aranyos volt, gondoltam, hozok neki bonbont. Nincs még kész, utána telefonált, hiába ma 3 hete, hogy biopsziát vettek, csak 5 nap múlva adták le.
Kaptam tőle egy telefonszámot is - mobilt - ezen hívhatom.
(Hívtam is ma reggel: géphang közölte, jelenleg nem elérhető. Bonbon ugrott.)

4 után keveredtem haza, nagyon éhesen. Megmelegítettem a paprikás krumplit, kiszedtem a hűtőből az uborkasalátát. Nézni is gyönyörűség volt. Megettem lassan a negyedét, és megnéztem, csütörtökön melyik vizsgálatom lesz, ehetek-e? Láttam, hogy a kolonoszkópiás beutalóm van soron. Gőzöm se volt, hogy megvizsgálnak-e, vagy csak adnak egy időpontot, de azonnal félni kezdtem. Krumpli és saláta be a hűtőbe, tele seggel mégsem mehetek.
Éhesen keltem, éhes voltam egész nap. Este fél 6-ra kaptam időpontot, addigra már szédelegtem. Fél 7-kor hívott be a doktornő. Mondta: ehettem volna nyugodtan, addig úgysem nem csinál semmit, míg nincs meg a szövettan. Kedves volt a múltkori hülye kérdéséhez képest (ugyan mondjam már meg, mi ennyire sürgős??), és tájékozatlan. Nem tagadta meg a kezelést (igaz, nem is történt semmi ilyen), de győzködött, hogy HIV fertőzöttként nekem mindent a Lászlóban kell intéznem. A Szócska tavalyi levelét nem ismerte (szereztem ma egy kinyomtatottat), és többször is hangsúlyozta, mekkora kockázatot vállal velem. Láttam rajta, számára a "HIV fertőzött" szó a fertőző, papolhattam neki a vírusszámról. Érdeklődött is: Itt az áll a beutalómon: HIV pozitív. Valóban így van ez? Szexuális úton kaptam el? Pedig nem a HIV eredetmagyarázatáért mentem hozzá, hanem a daganattal a seggemben. (Elestem egy transzfúziós sajnálattól, ez van.) Dicsekedtem neki: már egy hete nem vérzek, ez jó jel? Lehet ez is, lehet az is, hűtött le. Kaptam tőle egy újabb időpontot, más nem történt ezen kívül. bent ültem 10 percet, néha írt, néha kérdezett, néha telefonált. Megtudtam így, hogy tulajdonképpen szabadságon van, és a Kovácsnénak tényleg karcinómája van.

Itthon végre.
Előszedtem este a tegnap elrakott vacsorát. Óvatos voltam: a mai ultrahanghoz átolvastam, ehetek-e? Este keveset (sokat akartam), reggel semmit, 3 óra vizeletvisszatartás, vizsgálat előtt 5-7 dl vízívás.
Böjtös maradt így a csütörtök is.
Ma 10.40-re kaptam időpontot. 7.40-kor pisáltam egy jót, megittam az előírt vizet. Tusoltam, és éreztem, hogy rögtön behugyozok.
Visszatartottam valahogy, de nagyon nehezen. 9 után elindultam, hogy elbóklászom addig az időt, de éreztem, sehova se, csak a rendelőbe, most még talán odaérek.
Nagyon kellett már pisálnom, de nem lehetett. Lifttel mentem fel, éreztem, hogy száll le a tele hólyagom, ki se bírom.
Alig ültem 5 percet, csodák csodájára behívtak, pedig volt még egy órám az időpontomig.
Ez volt az eddigi legjobb vizsgálatom. Bekentek zselével, simogatta a bőröm a készülék. A doktor nem beszélt hülyeségeket, tette csak a dolgát. Olyan volt, mintha ölelgetne, jól esett.
Amikor végzett, kirohantam a vécére. Vizelés közben hallottam, hogy már szólítanak is. Olyan gyorsak voltak, mint egy maszek rendelés.
Ki kellett mennem a László kórházba még, mert a múlt héten hiányzott a patikából az egyik gyógyszerem. Elintéztem azt is. Bementem a rendelőbe - szerencsémre még találtam ott embert - és kértem egy igazolást, hogy tényleg HIV fertőzött vagyok, tényleg kezelnek, és tényleg ezek és ezek a vizsgálati adataim: CD4 40%, vírus méréshatár alatti (kevesebb, mint 20 darab vírus mikroliterenként). Csütörtökön megyek a kolonoszkópiás nénihez, az orra alá tartom.
Persze, ez még nem a gordiuszi csomó, megoldva. Van ott olyan doktornéni, aki azt mondja az ilyenre: látja, de nem hiszi.
Hazafelé vettem lenolajat meg faragasztót. Enni fogok, meg barkácsolni, egész hétfőig. Sehova se megyek, hozzám meg a lábát senki most be nem teszi!

2014. július 19., szombat

Nézőpont

Nem történt semmi.
Ez is valami legalább.
A szövettan nincs még kész - nem is bánom, hétvégén legalább nem kell, hogy ezen tekerjen az agyam.

Ami az eltelt 3 hét mérlege:
- az első hét volt a legszarabb, lelkileg is, meg az a hét hozta radikális romlást
- a második hét is romló szakasz volt, de az már mentes legalább az öngyásztól
- a harmadik hét pedig álló helyzet, vagy egy kicsit tán jobb is

Az az ijesztő állapotváltozás lefékeződött,
ez jó,
már csak szoknom kell magamat.
Rászoktattam magam a muszáj-kajálásra - csábító lenne pedig nem enni -
széklet van,
igaz,
naponta többször is.
De ennek örülök, ha utána elterülök félórákra is.
Úgy tűnik, mintha most nem vérezne, de ha vérzik is, nem annyira, mint az elején.

Nem bosszantanak az életmentő ajánlatok - csodagomba, mágneses izé, rákot ölő tea, vallási mániába sem estem.

A szex hiányzik, tény.
Nem is pont a kielégülés, hanem a cirkusz, a vadászat, élvezni, hogy élvezi a másik.
Ez odavan,
helyette barkácsba fordítom a dolgokat.

Élvezem ezt is, bár újratermelődik tőle a kupleráj.
Aztán, ha kész, fekszem egy kicsit. Hol itt, hol ott, gyönyörködöm, már nem is bosszant annyira a vaksiságom miatt véletlen használt zöld pác.
Főztem hamuzsírt, antik lesz tőle az is, ami nem is az.
Azt is lehet nézni egy darabig.
Aztán, mint a szex után: jöhet a következő, csak most nem pasas, hanem ötlet.
Lehet keresgélni, mit találok itthon hozzá.
Keresgélni meg érdekes, mert félrepakolok minden kacatot, hogy valamire jó lesz még.
Újabb ötletek születnek, ezzel is megy az idő.

Ha ráunok, majd csak lesz akkor is valami.

Addig meg marad a paraszt-egyszerűség: dédnagyanyámtól hallottam gyakran, amikor magában beszélt: örülj, hogy luk van a seggeden, és szarni tudsz. Eszembe jut naponta többször is, és örülök, mert ettől kerek most a világ.

2014. július 17., csütörtök

Az orvosokrul

Kész lett a héten a tüdő CT, rendben minden vele.
Ez legalább megvan.

Tegnap 1-re kaptam időpontot, elmentem a lelettel a tüdőgondozóba.
Állni, ülni nem szeretek, de várattak 95 percet.
Behívott az elején a doki - csak bele kellett volna néznie a CT leletbe, felírni 2 nyavalyás gyógyszert. Kérdezte, mi van, mondtam: daganat a seggemben, de ez más téma. Elküldött légzésvizsgálatra - 30 másodperc volt az egész - aztán behívott egy másik fickót, ült benn nála majd egy órát. Doki közben ki meg be, telefonált, mászkált, totál szét volt zuhanva. Aztán jött egy rohadt vénasszony, bottal, azonnal játszmázni kezdett, milyen kurvára rosszul van. Legyezgette magát, sóhajtozott, idegesen kapkodott levegő után. Reszketeg kézzel előrázta a gyógyszerét, aztán szétgurította, lássa mindenki, mekkora nagybeteg, milyen rosszul van. Nem ült meg nyugton a szottyadt valagán, haldoklott látványosan. Már két nővért lekötött, kihívták hozzá a szétzuhant dokit is, aki fogta a pulzusát fapofával. 155/77, mondta a nővér a vérnyomást, ami ebben a korban tökéletesen rendben van. Mégis hatott a produkció, behívták a nyanyát soron kívül. Csodát tett vele az orvostudomány, mert amikor kijött 20 perc múlva, semmi sem látszott rajta. Elégedetten üldögélt, kisimult arccal. Taxit rendelt, s amikor megjött, ruganyos léptekkel távozott, botját a hóna alá fogva. Dögölj meg, vén piszok, gondoltam, s bosszantott, hogy nem mondtam ki hangosan.
Bemehettem volna, de telefonált a doktor megint. Ment két kört, aztán folytatta bent a rendelőben. A telefont. - Kis türelem - szólt ki, és telefonált ismét, majd behívott végre.
Nem kérdezett semmit, csak írta a receptem. Mondtam neki: ezt nem írathatnám fel a háziorvossal?
- Azt csinálom épp - szólt ki billentyűzetből sértődötten, csendre intve. Akartam neki mondani: nem akarok többé hozzá jönni: bizalom semmi, düh meg annál több van. Telefonált megint, másnak, hozzám egy kukkot se szólt. Csak ültem ott, statisztának. Kint biztos gondolták: súlyos eset lehetek, mert bent vagyok már 20 perce, sok lehet a baj nálam.
Ide se jövök többet, inkább a végpusztulás. Köptem 3-szor TBC vizsgálat céljából, megcétéztek, mi a fasz az gócárnyék a tüdőcsúcsban. Semmit se szólt az ezekről a doki, úgy kellett kihúznom belőle 2 mondatot.
- Jöjjön vissza kontrollra januárban - búcsúzott.
Azt várhatja.
Ekkora faszkalapot. Elbaszta a fél napom. Kaptam tőle 2 receptet, 1 kérdést, meg 2 kicsikart mondatot. Délben mentem, hogy időben ott legyek, 4-re értem haza.
Pedig eredetileg örültem neki, hogy véletlen hozzá kerültem. Fantasztikus egy figura - dicsérte egy ismerősöm a múltkoriban. Igaz, neki nem írta egyik beutalójára sem nagy betűkkel, hogy HIV, mintha a 80-as éveket járnánk.
Tanulság.
Akit eztán nekem dicsérnek, azt kerülöm, mint a pestist.
Annak idején a Bánhegyit azért választottam, mert mindenki szidta. Gondoltam, kipróbálom, milyen. Jó döntés volt, az öreget bírom.
A kolonoszkópiára meg már eleve ellenérzésekkel megyek. Amikor időpontot kértem a doktornőtől, megkérdezte: ugyan mi sürgős ennyire?
Anyád, az.
Beutalót kaptam, faszfej.
Ezek után tartsam oda neki a valagam.

Nem vagyok türelmes, úgy tűnik. Az önismeretből legalább ennyi hasznom van.

2014. július 16., szerda

Barkács

Gőzöm sincs, hogy előrelátás, önbosszú, vagy valamiféle pótcselekvés - de kivágtam tegnap a baszós bőrkanapét. Igaz, nem szerettem már egy ideje: tavaly eltört benne egy rugó. Amikor kicseréltem, felfedeztem, hogy a legócskább pozdorjalap a váza, s az első keresztléc eltört valamelyik akciónál. Megjavítottam, de utána se lett az igazi, lejtett a törött rész felé, odalett a bizalom.

Vagy műtenek, vagy se, nem tudom még - de ha műtenek, ne tudok felmászni egy darabig a galériára.
Muszáj lentre egy ágy, döntöttem, amiről el tudom látni saját magam.

Beáldoztam hát a baszós kanapét, úgyis funkcióját vesztette mostanában.
Túl nagy, hogy kidobjam, eladni meg ócska.
Meg ne mászkáljon itt senki vennivalót nézni.
Emberkerülő vagyok mostanában.

Döntöttem: szétszedem apróra, lenyúzom a bőrt róla, jó lesz tán még valamire.
Elment vele az egész napom tegnap, de élveztem legalább.
Este átjött J., helyére pakoltuk az ágyat, hálás voltam neki.
Amikor elment, szöszöltem még egy darabig, de már kalapálni nem akartam.
Rám jött a barkács, terveztem a holnapot, mi mindent csinálok. Úgysincs most semmi dolgom.

Ma meg, mintha kiszállt volna belőlem az erő, feküdtem naphosszat. Dél körül összeszedtem magam, elmentem fapácért a boltba. Nincs messze, tán 200 méter, de csak vánszorogtam. Néztem, hova ülhetnék le, meglepett a gyengeség. Mi a fasz van?
Feküdtem meg aludtam majdnem 6-ig, mire lábra kaptam.

Beszéltem a lányommal. Mondta, kész lett a sógornak a szövettan. Rák, de várni kell, mert baromira le van fogyva. Ennie kéne, de nehezen megy neki, mert tojni meg hetente csak egyszer tud általában.
Szegény, micsoda kín lehet neki.
A mája is szar, áttét van.

Most meg olvasom, nem akarja műttetni magát. Artemisia annua, csodanövény, 16 óra alatt elöli a rákos sejteket, malária ellen is jó volt Kínában.
Irigylem, hogy hinni tud. Szar vagyok csodavárásban.
Igaz, én is keverek búzacsírát meg zabkorpát 2 hete a joghurtomba, de csak azért, hogy rostdús legyen az étel, mert olyat parancsoltak.
Utálok reggelizni, sose szoktam, de most a hízókúra része. Megint 63 kiló vagyok, fogytam.

Szar ez a várakozás. Csak péntektől kérdezgethetem, kész van-e már a szövettan.

2014. július 13., vasárnap

Gastro

Ha nem is pikk-pakk
ha nem is állva
de ellátom magam.

Három nap
előre
kipipálva.

2014. július 12., szombat

Munkaterápia

Itt járt ma a lányom, meg a két gyönyörűség. Papa így, papa úgy, lemerültem, mint a laposelem. Ágyam szárogattam, mert beleborult a buborékfújó, azt hittem eddig: ártalmatlan játék.
Elmentek még boltozgatni is, aztán egy picit még felugrottak. Addigra eltüntettem a szőnyegről meg a terítőről a ribizlilekvárt, a konyhában is rendet raktam.
Békén néztem a híradót, az esős idő, a fáradtság már majd leragasztotta a szemem. Gondoltam, beiktatok még egy alvás előtti WC-t, aztán majd holnap kinyitom a szemem.
Meggyötört nagyon, kiszállt a lábamból is az erő.
Lehúztam a WC-t, mire az egész feljött a fürdőkádba. Pumpálhattam, csak egyre több és egyre rondább jött vissza. A víz is levert. Volt ilyen már, vagy 5-6 éve, 20 ezer fölött számolt a csőgörényes. Ez a keskeny strang átka.
Ez még csak hagyján, de mit csinálok WC nélkül, amikor az a napi 10 kötelező program?
Fürdés nélkül még ellennék, úgyse szagol most senki. De se mosás, se mosogatás... zacskóba sem tojhatok.
Fél 8-kor elmentem hypóra, sósavra vadászni. Fekvést kívántam, nem bódorgást, de vitt a muszáj.
Kimeregettem mindent a kádból egy vödörbe, aztán a sósavat cseppenként eresztettem le, ahogy a lefolyó bevette. Vártam vele egy órát, lesz, ami lesz, aztán kiforráztam az egészet egy nagy fazék zubogó vízzel. Pumpáltam veszettül, egy darabig csak a forró sósavas bűz jött vissza, aztán nagy nehezen megindult, végre.
Kisikáltam, kihypóztam mindent, eltüntettem a nyomokat.
Helyreállt a világrend, béke.

2014. július 10., csütörtök

Virólógus és jock

Tegnap
reggeltől estig
csak feküdtem, mint egy darab fa,
hason,
kín volt állni-ülni.
Főznöm kellett, estig halogattam, de akkor is csak a muszáj vitt rá.

A mai nap meg kész meglepetés. Pedig szorongtam, hogy megyek be kontrollra az öreghez majd reggel.
A szokásos negyedévire.
Kötelező, nem halasztható, az utolsó dobozokból szedegetem már a gyógyszert.

Kibírtam a reggeli indulást, a BKV-t, a várakozást, meg mindent.

Sokat kellett várnom, dugig volt a rendelő. Valamikor félidőben befutott Cs., mellém telepedett.
Fölpörgött volt, sutyorgott, poénkodott, halálra idegesített.
- Nem láttalak mostanában a Magnumban.
- Ja, nem járok, daganat van a seggemben, más most a program.
- Tényleg?? Na, ne mondd... te, figyelj, ez most egyre többnek van. Ez most valami divat? A Magnumot meg ne sajnáld, tiszta üres volt, ciánoztak. Nekem se ott jön össze... képzeld - csapkodta a vállam - mostanában szinte minden napra akad valaki.
Talán már a szemben ülők is fészkelődhettek, mert csendesebbre fogta:
- Nekem is lett ősszel ez a hodzskin, tudod, nyirokrák, kórházban is voltam. Kemóztak, hú de untam már... képzeld, most már leszázalékolnak! - fülig szaladt a szája az örömtől. Töprengtem, hogy szimplán hülye, vagy így kell fogni a dolgokat?

Behívtak végre.
Vártam nagyon a pillanatot, valakinek elejétől végig el akartam mondani a dolgokat. Bízom Bánhegyiben, tőle sok minden hihetőbb számomra.
Nelli nagyon kedves volt, mint mindigde ma valahogy megsokszorozódott a tapintata.
Az első jót is ma hallottam, az öregtől. Először lépett ki a megszokott gépiességéből (hogy van... sohajtson... most ne sohajtson... felöltözhet). Ült, nézett, gondolkozott, aztán elég hosszasan beszélt. Volt egy mondatrésze, ami új nézőpontot adott: "ha áthelyezik a végbelét, RAGASZKODJON hozzá, hogy csak ideiglenes legyen".
Biztos mondott mást is, kiesett a többi, nekem ez az egy találat kellett az idei nyárra.
Az "októberben várom"-nak is más volt most a súlya.

A várás most a dolgom.
Várnom kell így is, úgyis: a szövettan csak 2 hét múlva esedékes, a többi vizsgálatra is akkorra kaptam időpontot.
De legalább kaptam hozzá egy csipet optimizmust most.

A rendelőből gyalog jöttem haza. Nem vánszorogva, hanem a szokott módon, ruganyosan.
Először csak cigizni akartam. Mire elszívtam, az egyik kedvenc turkálómhoz értem. Nem akartam venni semmit, csak kotorászni, meg élvezni, hogy nem hajt haza a seggem. Aztán beleakadt a kezem egy KINCSbe, a mostani kilátástalan helyzettől a létezhető legtávolabb eső, legfölöslegesebb cuccba, egy IGAZI Aussiebum márkájú jockba. Az Aussiebum olyan a gatyák közt, mint autók közt a Jaguár, szexi, formás, isteni... a talált meg különösen az. Fekete necc az eleje, mindent megmutat, a széles derékrész kiemeli a keskeny csípőt - fenékrésze meg nincs, mint általában a jocknak.
Pillanatig rámeredtem: minek? úgyse lesz seggem... aztán belevágtam gyorsan a kosárba.
Felveszem ezt én még...
Felvillanyozódtam.
Gyalog jöttem tovább, meg se kottyant. Megbámultam a puccba vágott Ludovikát, meg az új parkot, megcsodáltam a Füvészkertben a virágokat. Jó szaga volt a levegőnek, simogató a napsütés, fent, nagyon magasan, csipkés felhők úsztak.
Végre egy jó nap... egy virológussal, meg egy jockkal.

2014. július 8., kedd

Tuti tipp

Néztem a híradót, benne Nellit, a jós elefántot.
Ez a jószág tud valamit... német győzelmet jósolt - belenéztem a meccsbe: jelenleg 5:0
Egyszerűbb is, gyors is
szerintem hozzá fordulok.

Címke

Már tizennégy napja hosszantartó, súlyos betegségem van.
Kiderülhet persze,
hogy túlijedeztem a dolgot,
de majd akkor megrántom a vállam.
Nem élem magam ebbe, mert optimista verzió.

Radikális változás állt be az életemben.
Központi kérdés, hogyan kakilok.
Csecsemőnek jó lennék már.

Rendelőkről rendelőkre járok.
Fonnyadt, beszáradt vénember lettem 2 hét alatt.

Senki se mondja: de jó a segged, azannyát, de jól szorítasz -
Kibírtam simán, ha megkúrtak huszan
most meg egy seggmosás is izzasztó feladat.

Hazahoztam akár hat adag gecit - ki se folyt -
most meg örülök, ha a fingom visszatartom.

Biztos van ettől rosszabb, de

nekem

MOST

EZ A ROSSZ.

Az örökkévalósághoz képest lófasz az eltelt két hét
de tőlem végleg elvett idő.
Az előre kitűzöttek meg idegesítően messze vannak
nulla bennem a türelem.

A szövettenyésztés eredménye két - három hét, azaz július vége -
A szaros ultrahangvizsgálatra 25-re kaptam időt, pedig már most is megvan a panaszom -
A kolonoszkópia cifrább: csütörtök délután telefonálhatok, és majd kapok valami messzi időt, amikor átnézik a valagam -

Böngészem a maszekokat: az UH vizsgálatot megcsinálják már 11 ezerért, kibírható.
Kolonoszkópia: 70- 250 ezer közti, ez már húzós.
És ez még csak a tudáshoz visz közel, a seggemmel a helyzet ugyanaz.
Kell még egy hentes, aki szakszerűen szétdarabol.
Vajon sorra kerülök a TB-mmel az idén?
Akkor meg siettetni minek?

Nem haragszom az orvosokra - nekem sürgős, nem nekik.
Nem mondták eddig sehol, hogy nem látnak el - de azt se mondták: azonnal.
Értelme sincs ugrálnom.
A háziorvosnál 11-kor a harmincadik voltam.
Egy nővér szaladgál, nyakába baszták 3 ember dolgát.
De a sebésznél volt géz - ez biztató - mert az se szokott lenni mindig.

Kéretik nem aggódni értem: elvagyok.
- a dühöm ki kell adnom valahol.

A délelőttök szarok, de ki lehet bírni
a délutánok jók.
Házhoz kötött - pontosabban: klozethoz kötött -vagyok, a pórázom cirka kétórányi út.
Étvágy van, vagy ha nincs, azt is leszarom. Eszem, muszáj, visszaszedtem már másfél kilót.
Vagy csak nem tojtam ki még?
A mai 10 szarás együtt se tett ki egy rendes adagot.

2014. július 6., vasárnap

Se jurta, se rezonálás

A fiam messzebb lakik, szomszéd falu, rég nem jártam náluk. Megkértem, jöjjön ki elém a vonathoz majd, mert piszok messze laknak (a mostani gyaloglókámhoz, de ezt nem mondhattam).
Minden óranegyedkor indul vonat az új menetrend szerint, szuper, lesz választék.
Felkeltem fél 5-kor, mert mozogni kell, meg szöszölni, hogy meglegyen a reggeli szülés. Nem kockáztathatom, hogy útközben kapjon el: hangokkal jár a fájdalom. Meg tusolni kell utána, és heverészni, hogy a rosszullét elmúljon.
Fél 9-kor sikerült valami produkálni, de éreztem, nem az igazi. Pakolászni kezdtem utána, lesz, ami lesz, de nem mertem elindulni.
Fiam közben rám telefonált, melyik vonathoz jöjjön ki - egyre hülyébben éreztem magam, hogy az egész napjuk eltolom.
Már indulnom kellett volna a megbeszélt járathoz, amikor elkapott a görcs. Ezt talán még a nagyothalló szomszéd néni is hallani szokta, mert 2 napja szorgalmasan locsolja a virágaim.
Elterültem utána az ágyon, kiment belőlem minden erő.
Fél 11-kor végre elindultam. Nehéz volt a táskám: vittem egy csomó játékot, menyemnek négyféle lekvárt, meg kóstolónak süteményt. Anyámnak is pakoltam, tán a hasa az egyetlen, amin keresztül el lehet érni.
Már az utcán villant csak be, hogy a fényképezőgépet itthon hagytam. Nem lehet, akartam egy - tán utolsó - felvételt készíteni. Megerőltető volt a potya lépcsőmászás újra, sürgetett, nehogy ezt a vonatot is lekéssem, de vitt az akarat, és majd kiszakadt a seggem.

Bámultam a megszokott tájat, de nem fájt nézni. Örültem, hogy még egyszer láthatom, megadatott, nagyon jó érzés.

Az állomáshoz a nagyobbik unokámmal jött ki a fiam. A kicsi azonnal lecsapott rám, határtalanul cserfes. Papa így, papa úgy, játszol velem, sétálunk, mászol velem ugye, mondasz mesét, alig tudtam a fiammal szót váltani.
Megdöbbent, amikor megmondtam neki. Megszokta, hogy nincs velem gond, elkormányzom magam, elvagyok jól egyedül.
- Hallom, a sógorom is.
- Ja. Nem ismernéd meg, úgy lefogyott. Fél éve kínlódik, szegénynek áttét van már a máján is. A sógornőd szerint az évek alatt összeszedett méreganyagoktól van... Mert nem volt hajlandó vele tisztítókúrázni... Hallottam fiam hangján, hogy ő sem hisz a hókuszpókban.

Nagyon jó volt náluk.
Az ölembe adták a picit - 5 hónapos már - fotó is készült.
Az én fiam, ő is dokumentál.

Átvitt anyámhoz. Azt hittem előre, hogy ez egy nagy kérés lesz, de mindenáron egész Pestig el akart hozni.
Felkészítettem, ne döbbenjen meg, ha anyám meglátja. Meg az otthont, ahol csak demensek vannak.

Ment bent a ventilátor, hűvös is volt a kinti hőséghez képest, de orrbavágott a csípős pisiszag. Itt szinte mindenkit pelenkáznak már, az ajtót meg zárva kell tartani, mert szétszökdösnének a lakók. Ebben az időben gutaütést kapnának.
Kimentünk a télikertbe anyámmal. Nem ismert meg, magázott folyton, a fiam meg végképp összezavarta. Jött mégis engedelmesen a két idegennel, jópofáskodott, karattyolt összevissza.
Megnéztem a kezén a múltkor felfedezett sötét foltokat. Nem nőttek, talán nem melanóma. Vidám volt, rácsodálkozott mindenre, csak a sütemény nem csúszott neki most. Dicsérte, hogy jó, de a fele ottmaradt. A tavacskánál hosszan nézte a halakat. Mik ezek, kérdezte, aztán megtoldotta, hogy neki kiszoktak jönni a partra. Ügyesek, ezt mondanak, meg azt, nem nagyon tudta, kinek beszél, de néha tegezőre váltott.
Felhívta közben a fiam az anyja. Láttam a képén, hogy kínosan röhög, átadta a telefont inkább.
- Idefigyelj! - parancsolt a feleségem - FELTÉTLEN!!! menjetek el a nemtudomkicsodához, tudod, ki az? Elmondom, hol lakik: - elmondta. Csak a lánya lesz otthon, de tudja, miről van szó, ők árulják a készüléket, mágneses rezonancia. Nem érdekel, hogy hülyeségnek tartod, de azt feltétlen! megveszed. Van nálatok pénz? Ha nincs, majd én átviszem! Az anyja nincs most otthon, mert jurtát állítanak, de a lánya is el tudja mondani a használatát.
Csak hallgattam hülye képpel - anyám kíváncsian figyelt, ki kiabál - a feleségem eddig nem hitt ezekben a szarokban. Meg akar menteni, rendes tőle, tulajdonképpen segíteni akar. Bólogattam mindenre, hogy jó, meg oké, régen is ezzel ráztam le, ha valamit fel akart vitetni a padlásra.
- Azt hiszem, rajtad veri le anyád, hogy nem fogadok szót neki... - néztem a fiamra. Mondd meg neki, hogy te mindenáron akartad, de ismer már, milyen hülye makacs vagyok.
Indulnom kellett.

Átöleltem anyám, háromszor is, talán utoljára.

Kint, az autónál megmakacsoltam magam:
- Eredj haza a gyerekekhez, tiszta kár lenne most Pestig furikáznod. A buszt kényelmesen elérem - mondtam szilárdan.
- Tudom, magadban akarsz lenni, jó - adta be a derekát. - Ha taxizni kell, vagy fizetni az orvosnak... tudom, hogy szoktál a pénzzel lenni, de nekem van. Ne szégyellj szólni, ha kell... Vagy, ha bármi van...
Átölelt, aztán megint, pedig nem szokása.
Nem néztem vissza, ne lássa az arcom.
Rágyújtottam. Ez a kapadohány biztos nem árt annyit, mint egy tisztítókúra.
Csak mentem, de még mindig nem ért utol. Lépésben követett az autójával.
Sír talán? De jó, hogy lebeszéltem a pesti útról... én is pont ilyen idős voltam, amikor apám meghalt.

Beszívtam a megszokott gyerekkori levegőt. Más már ez a falu, de hát hány év szállt el... és még láthattam.
A megállónál maradt időm egy sörre még. Kellett alibinek, hogy WC-re mehessek, nem távozhattak a gázok délelőtt 10 óta. Akárhányszor töröltem, mindig véres lett a papír, visszarángatott a nosztalgiából a realitásba.


2014. július 5., szombat

Szegény sógor

Felhívtam a lányom, otthon lesz-e holnap - de kiderült, a női szekció a Balatonban áztatja a lábát. Menjek le hozzájuk, invitált azonnal, ráérek úgyis.
Á.. nem, nyökögtem (pénzed nincs? programod van?), de nem akartam elbaszni a nyaralásukat. Mismásoltam, gyanakvó lett, visszahívott kétszer is. Muszáj voltam megmondani.
- Basszus...! Jó hogy megmondtad, mindenféle rémeket képzeltem, már azt hittem, hogy melanóma.
- Az mivel rosszabb? Azzal legalább tojni lehet.
Tudom, nála a melanóma a rémség, az anyajegyei miatt.
- Tisztára, mint a sógorod... tudtad, hogy neki meg a vastagbelében találtak? Kettő is van, pár centire egymástól. Nem tud dolgozni, tisztára gyenge.
Meglepődtem. Szegény Á. Gyerekkori barátom volt, nőzni is együtt jártunk, így lettünk sógorok. Fiatalabb 9 hónappal, nem dugták meg soha, és nem is dohányzott.
Nem igazságos az élet.
Hálás lehetek neki most, mert így nem volt akkora trauma.
Magamnak is hálás vagyok, hogy napközben jól elgyászoltam magam. Egész jól ment a tárgyilagos.

Befalazott háziasszony

Vagy az hiányzott, hogy szabadon jól kibőgjem magam,
vagy a takarítás tett jót -
vagy hogy végre főzni kezdtem?
Vagy beraktam mosni a ruhákat -
vagy tán, hogy túl vagyok egy döntésen?
a faszom se tudja.

De most jó, szinte gyanúsan könnyű.
Furcsa ez a bennem lévő szeszélyes.

Reggel leszámoltam bringás korszakommal, és vettem egy bérletet.
Elmentem feltúrni egy két hete kiszemelt Hádát.
"Jézus újra megszületik benned, ha szeretsz"
- olvastam egy templom falán.
Annyi bennem a Jézus,
hogy nem is csoda ez a túlburjánzás -
Fel kellett raknom a foncsorost, nem látni be mögé.
Gáz a hetes buszon bőgni.
Engem már minden eltalál?

Idegesítettek a boltban tülekedő népek.
Idegesített, hogy minden kiszúrt cucc mellé odakerült a miapicsának kérdés -
de megtaláltam életem legjobb bringás gatyeszát, meg egy felsőt mellé.
- KUSS! - nyomtam félre a kéretlen kérdést.

Kell.
Használni fogom még.

Visszafelé 3 körüli kiskölök nyarvogott a buszon. Idegesített.
- Csendben legyél Árpád - feddte őt az anyja - 40 percig leszünk a buszon, ki kell bírnod még! Anyai teendőit befejezve kibámult az ablakon, meg se szólalt többé.
Tán a családok a buzik ellen tüntetésre megy, s Árpáddal veri majd a buzikat?
Tán odamegyek, beszélek a gyerekkel: kussolj be kishaver, kapsz cserébe egy mesét -
Hogy a lányom mennyivel jobb anya
az unokák milyen édesek -
Eztán csak ezt a foncsoros szemüveget hordom, még sötétben is.

Leszálltam a Huszár utcánál, jól esett a gyerekhisztizés nélküli szabad levegő.
Siettem haza, mert beképzeltem, hogy tán átvéreztem a gatyám.
Lesülne rólam a bőr, az lenne a halál -
Semmi nyom - nyugodtam meg itthon. A seggem is máshogy fáj.
Érzem, hogy tegnap összeturkáltak teljesen, de ma valahogy nincs mellé az a fájdalmas nyomás.
Lehet, hogy elfolyt belőle a vér, vagy mi, amikor átszúrták?

Nagyon nehéz

El akartam menni ma a pride-ra eredetileg,
de túl gyakran bőgök hozzá

Holnap haza kell utaznom
a lányomhoz,
csóri elárvult anyámhoz

El kell mondanom
a lányomnak
túl kell lennem rajta

el kell köszönnöm anyámtól
egy ölelés még jár -

Nézhetem úgy is: rendes hozzám a sors.
hogy lehetőséget ad rá

Nézhetem úgy is:
ezzel csapta a legfájóbbat

Ki tudja, mikor leszek utazóképes
vagy leszek-e egyáltalán

A haláltól nincs félszem
de nem mindegy, milyen út vezet hozzá
meg meddig tart



Össze kéne magam szedni
de nem tudom, honnan kezdjek hozzá

Azt meg az eszemmel tudom csak tenni
de ma a szív diktál

nem találom az átjárást a kettő közt
talán nincs is

Temetem magam
ez a mai luxusom

Élek ugyan,
de meghalt egy szakasz
nem vitatható

2014. július 4., péntek

Pofon

Jó lenne visszatalálni a tegnapelőtti lekvárfőzős optimizmusra, de ez a nap nem az a nap.
Mára volt időpontom a colo-proktológiára, 12.20-ra, vártam, mint szűz lány a menyegzőt. Mivel kimosni nem tudom magam most, az éhezés mellett döntöttem. Tegnap még ettem 11 tájt kb. 1 dl banánturmixot, este a gyógyszer mellé csak egy harapás pogácsát. Hatásos volt, szédelegtem, mint az őszi légy. Megmértem magam: 4 kiló mínusz a múlt hetihez képest, gáz.
Fél 10-kor elindultam, kinn a kórház a picsában, Pest legrondább helye. Inkább várok, nehogy lecsússzam az időt.
Hát, vártam.
12.25-kor szólt a nővér, hogy türelem, nem végzett még fenn az osztályon az orvos. Türelemből semmi se jutott mára, de a muszáj az muszáj. Kelekótya néni ült mellettem - neki 12-re volt időpontja - unatkozott, motyogta maga elé 3 éve összes baját. Fiatal nő jött, suttyó gyerekkel, aggasztó volt, hogy csókot váltott a nővérrel. Be is hívták őket soron kívül, amikor fél után befutott az orvos.
Aztán kifutott, eltűnt percekre, visszajött, elment, s gépiesen odabökte felénk minden körnél: "azonnal, türelem".
A rendelőben közben népvándorlás alakult ki. Nővérek, faszomtudja civilek ki - be, suttyó gyerek élvezhette bent a közfigyelmet.
Korgott a gyomrom, erőm alig, ülni már kipróbáltam minden variációt, ami nem annyira nyom -
Vártam.
Vártam.
Nagy nehezen behívták a kelekótya nénit, utána már nekem kellett jönnöm.
Vizelnem kellett, de nem kockáztathattam, hogy elmegyek.
Előkészítettem a papírjaimat, és mélyre raktam a paraszolvenciának készített borítékot.
Nem adok,
váratnak,
szarnak rám.
Nem!
Fél 2-kor bejutottam végre.
Igazán intim helyzet volt (kérdezze meg orvosát...). Bent volt 2 nővér, két ránézésre orvostanhallgató, a doktor épp telefonált.
Elvette tőlem a nővér a papírjaim, megakadt a szeme a "HIV fertőzött"-ön, és csodálkozó képpel a doki orra alá tolta. Egy pillantást vetett oda az orvos, valami mást láthatott - lekötötte a telefon még. Csak intett, másszak fel az asztalra, toljak gatyát.
Felmásztam a lépcső 2. fokára, odaszóltam az egyik viháncoló diáklánynak: - Szóljon a doktor úrnak, HIV fertőzött vagyok, mert másfelé koncentrál.
Pont ekkor lerakta a doki, az átok telefont. Belenézett a papíromba, most már szólhattam neki.
- Jár kezelésre? Kihez? Él még az öreg?? Miért nem a László sebészetre ment? Maguknál minden odatartozik!
Letolt gatyával, kiéhezetten a második lépcsőfokról szónokolni kezdtem neki, idéztem Szócska államtitkár tavalyi levelét, amit MINDEN egészségügyi ellátónak megküldtek, többek közt nekik is.
Utáltam, hogy gyengén, kiszolgáltatva mikre nem kényszerítenek.
Igaz, egy szóval se mondta az orvos, hogy nem lát el.
Nem tudom, mit művelt, de baromira fájt. Hallgattam az ítélet foszlányait: széles talp, egész bemélyed, vagy nem, kidomborodik? Bírja még?
Bírom, ha belehalok is. Ha már idejöttem, félmegoldással nem szaladok el.
Műfogam van, csikorgathatom.

Azt nem is éreztem, amikor biopsziát vettek, elnyomta a többi.
Sose öklöztek meg, azt képzeltem ilyennek.
- Tamponálja a pácienst! - adta ki az ukázt - kenje be vazelinnel!
Na, ez már kimondottan fájt, felülírta az összes addigit.
Vagy a türelmem itt jelezte a végét, azért.
- Két hét múlva lesz meg az eredmény - nézett rám.
- Lesz az három is... - karattyolt közbe a nővér.
- Van esély, hogy megússzam a műtétet?
- Nincs.

Ez van.

- Várjon kint egy negyedórát, ránézek még magára, mennyire vérzik!
Kijutottam végre a WC-re, leellenőriztem a gatyám. Alig valami nyom, ennyi kibírható. Kitömték a farpofáim is gézlapokkal, szarul esett tőle az ülés. A tamponálástól úgy éreztem, azonnal betojok, bár tudtam, nincs mit. Üres voltam, mint a deles busz.
A negyedórából 40 perc lett. A doki felszívódott, megsajnált a nővér.
- Jöjjön, na mutassa!
Mutattam.
- Megmarad a seggem? - szögeztem neki a kérdést. (Azért van, hogy megmondja, amire az orvos lusta.)
- Hááát... nem akarom biztatni. Ha rosszindulatú - eléggé annak tűnik - annyira közel esik a rectumhoz, hogy azzal együtt irtják ki. Ha lenne 7-8 centire... megúszhatná talán, de közel van.
- Ha csak polip?
- Azt egykettőre... - unt már.

Vettem a büfében egy gusztustalan szendvicset, toltam be, kell az energia.
A buszon kattogott az agyam: kellett nekem bizakodnom, valami lájt vastagbélgyulladásban, na most, itt van... haza kell mennem vasárnap, kibírom, ha beszarok is. Tán nem lesz többet rá mód. Meg akarom ölelni még egyszer anyám, mert vagy ő, vagy én, nem biztos, hogy túléljük.
Az unokák meg tudnak látogatni, ha akarnak.
Jó lenne egyszer a temetőbe is kimenni még, de ez álom.
Meg a bátyámnak is meg kell mondani, elköszönni tőlük. Nem mozgékonyak már. Szerettek, és szerettem őket.
Hogy mondom el a lányomnak.
Neki mindenképp.
Volt rajtam szemüveg, foncsoros, nem látszott, mi van mögötte.

A buszról leszállva bementem a kulcsmásolóhoz. Eddig csak nekem volt kulcsom a lakáshoz. Viszek egy másodpéldányt az összesről a lányomnak, ha valami van.
Ez volt a mai legterhelőbb pillanat.
Lerogytam egy székre a másolónál, nem érdekelt, mit gondolt. Adavágtam volna neki: rákos vagyok! - de csak köszörült magába meredve.
Itthon felcímkéztem mindet azonnal:
kapu,
rács,
bejárati,
másik rács.
Megsirattam valamennyit.
Önállóságom, önellátásom, szabadságom oda.
Jelképek.

Baromira kínzott már a gézpólya, meg a tampon.
Ijedten láttam: átvérzett minden, a nadrágom még megúszta épp.
Iszonyodtam a tampontól, de húzni kezdtem. 30 centi volt legalább, csupa vér minden, majd elájultam.
Becsomagoltam minden szemetet - az ilyet a WC nálam nem viszi le - és levittem a kukába, amikor már vitt a lábam.
Utálni fognak a házban.
Iszonyodnak majd.
Büdös leszek.
Egy góc.
Veszek hypót, klórmészt, meg még ami arrogáns.
Szorul a kapca, nagyon.

2014. július 3., csütörtök

Szöveg nélkül, 2014.

Hát nem?

Hát nem gyönyörű?
Ezeket még tegnap kiszedtem
a dunsztból,
most az éjjel főzött
fekete ribizli dunsztolódik ott.

Málna,
piros ribizli,
kandírozott eper, cseresznye, barack.

Alvás meg alig, háromszor húzott ki a lábgörcs az ágyból.
Lejárt a szavatosságom, a francba

2014. július 2., szerda

Objektíven

Csak 1 kilót fogytam a stresszelés óta.

Híznom kell, határoztam el, hogy legyen miből fogyni.

65 kg vagyok most, ha lemegy 30, felborulok. Ma nem ehettem a labor miatt, holnap meg déltől koplalnom kell, nehogy a doki pénteken szarba nyúljon. Kimosni nem tudom magam, próbáltam, de nem megy be a víz most, vagy ha nagy nehezen bemegy, kijönni nem tud.

Megfigyeltem ma a többszöri kísérletezgetés során, hogy hogyan fáj, mert hétfőn csak annyit tudtam kinyögni a doki kérdésére, hogy nagyon.
De így cizelláltan már meghatározható: mintha marhára szorulásom lenne, s hiábavaló görcsös hullámok után se történik semmi. Vagy alig valami. Igaz, nem sokat ettem tegnap-tegnapelőtt, de mínuszos a leltár még. Az élénkpiros vér változatlan, de egyre szurkosabb színű a kijövő. Semmi pánik hozzá, mindössze tárgyilagos megfigyelés, megnyugtatóbb a dolgokat felülről nézni.
A jövőn nem gondolkodom, nem most van itt az ideje. Épp elég péntekig előre látnom.
Azon túl csak a szombat foglakoztat, bár az is csak közeljövő. Kibírom vajon a cirka 3 órányi pride-ot ácsorgásostul, vagy mondjak le róla?
Van rá 3 napom, majd kitalálom.
Az is lehet, hogy péntek után az egész nem lesz más, csak hipochondria.

Csakazértis

Hazafelé már kitapasztaltam, hogy kell ülni a bringán, hogy ne érezzem karóba húzottnak magam. Fel tudtam vinni a lépcsőn, nem igazolta semmi a félszemet, felvillanyozódtam. - Akkor shopping! - döntöttem el, és vettem 4 szexi boxert a meglévő cirka 200 mellé.
Örülgettem nekik egy darabig, leszarom a jövőt.
Ha már könnyelműség, itt az ideje a megéletlen vágyak megélésének: elindultam fekete ribizlit beszerezni. Abból még sose főztem lekvárt. Ha megmaradok, megeszem, ha meg nem, csak nem lesznek bolondok kidobni..?
Ajándékozni se rossz, ha adódik majd ajándékozós pillanat.
Beletelt jó két órába, míg hazakeveredtem. Elmentem még kenyérért is - jó, ropogós héjú frissért - hogy legyen majd mivel a lábost kinyalni.
Felfőztem, kipasszíroztam, többször is, alig maradt a végén kidobni való.
Csupa retek lett a konyha tőle, a szétfröcsögött fekete ribizli (ribes nigrum, vájtfülűeknek) nem kimondottan rejtőszín.
Mire kész lettem a mosogatással, renddel, úgy éreztem, kiesik a seggem. Lecukroztam a kipasszírozott lét, várjon csak, nem tudnék még szünet nélkül 30 percet állni.
Megmértem a lázam is, 37,8 csak, úgy látszik, nem is rossz a munkaterápia. Be is fejezem ma még a lekvárt, csakzértis.

Beindult a gépezet

A hétfői stressz után a keddet csak átlógtam.
Felraktam az egyik bringát, a nehezebbiket a tárológalériára - még most bírom, de később ki tudja? - aztán ültem, feküdtem, néha szültem. Stabilan 38 fok, nem ment feljebb, de se étvágy, se energia tőle.
Szervezkedtem is, mert ahova a beutalóm szólt, elérhetetlen volt.
Kaptam tőlük 4 számot, de az összes azt mondta: "jelenleg minden munkatársunk foglalt, próbálkozzon később, vagy várjon".
Az anyázás adott ugyan némi erőt, de nem sok hasznot hajtottam.
Felvettem a kapcsolatot egy maszekkal, de csak kedden tud majd fogadni. Mondta, csináltassak addig egy szifilisz meg egy tripper vizsgálatot, zárjunk ki, amit lehet.

Ma úgyis vérvételre kellett mennem. beutalt még jó múltkor a tüdődoki valami mellcsúcsi homály miatt CT-re meg MR-re, vagy mire, ahhoz kellett ez is. Kitört belőlem indulás előtt a mozgalmár, lefotóztam mind a két beutalót, amikre a begépelt szövegen túl ráírta jó feltűnően - a mások által nagyon rendesnek titulált K.doki - kék tollal: HIV POZ!
(piros biztos nem volt neki)
A vérvételest még talán érthetőnek tartottam volna, de hogy a CT-s papírra ez miért kellett... úgyse lenne most kedvem dugni velük.
A laborban élénk forgalom volt: ménkű hosszú sor a bejelentkezéshez, alig tudtam állni. Negyed óra, aztán leülhettem végre. Várakoztam egy jó sort, aztán bekerültem. Egy nénit épp mellettem szúrtak, kettő meg csak becsámborgott a nyitott ajtón. Az asztalon, a nővér mellett a papírom, kiabált rajta messziről a HIVPOZ, de vagy még a nővér se törődött vele, vagy nem érdekelte: kesztyű nélkül szúrt.

A bőrgyógyon örültem, hogy nem az idős, prédikálós doktornéni rendelt. Fiatal, kimondottan szép nő fogadott. Mondtam neki, daganat van a fenekemben, és a proktológus kívánsága, hogy vigyek neki tripper eredményt, mert sose tudni, mi az a genny.
- Volt alkalmi kapcsolata? - kérdezte tárgyilagosan, ám a persze! válaszra bedühödött.
- Nem értem, milyen felelőtlenek! Szórják szét a vírust!
Meglepődtem, most épp nem erről volt szó.
- Valaki legyen itt, mert egyedül nem csinálom! - parancsolt rá a két ki-bejáró nővérkére. Biztos lelki támogatást várt tőlük, mert szerepük a seggem bámulásán kívül nem volt.
- 10 nap múlva lesz kész, akkor kontrollra várom!
Nem tűnt kedvesnek, papírjaiba temetkezett. Szerintem ezek után külföldre távozik.
Itthon, csudák csudája, félórányi kísérletezgetés után szóba állt velem a kórház. Kedves nénike, örültem neki, péntekre már hipp-hopp, időpontot is adott. Megtudom végre, hogy rák, vagy mák, ami nyom.