Valami van

A szupervízión három történetem keveredett egybe: egy szelíd hangú, agresszív hipochobder, akinek kaposi szarkómája van, ha vakarja, piros is lesz, egy borderline, aki titkolja állapotát, és mindenki elhagyja, meg Gy, aki rendre részegen hív, eltalálja, mikor a legjobb, vagy szarok, vagy keverem a rántást, vagy tekerek át a hídon az autók közt.
Töprengtem, mi bennük a közös?
Hagytam, hadd ülepedjen, találja meg a helyét, mert még nincs ott.
A tesóm is baszogatott. Felhívott kétszer is: egyszer a címem kérte, mert nem tudta pontosan, másodszor meg tudakolta, mikor megyek haza. Nem mondott mást, de éreztem a hangján, hogy sértődött, szinte láttam, ahogy foghegyről löki a szavakat.
A HIV se izgat mostanában. Bekapom reggel - este a tablettákat, pontos sem vagyok, de leszarom. Igaz, tudom, hogy a CD4-em 800-hoz közeli, a százalék 37 - 39, vírus nincs, de nem ezért nem izgat, messze nem ez a legnagyobb bajom.
A pasasok is csak jönnek - mennek, egy se hiányozna, ha sosem látnám többet. Bezárkóztam, mintha titkaim lennének. Terhel, ha szex után nem húznak haza. Kilelt a hideg a gondolatra, hogy az egyik együttélős kapcsolatot akar.
Velem.
Azt ugyan soha.
Bámultam ki a busz ablakán, hazafelé menet. Elkoptatta a késő ősz a színeket, nem takarták a lombok a táj rondaságait. Eszembe ötlött, milyen jó, hogy átrendeztem a szobát. Felhozom anyám, nem hagyhatom magára.
Összeállt a kép. Ürítem az életem, dobálom ki, ami nehéz, mert másra kell az energia.
Nem lesz egy darabig saját lakásom, magánéletem, nyugodalmam - de legalább a lelkiismeret-furdalás nem nyomaszt.
Anyámnak - épp egy tiszta szakaszt fogtam ki nála - felajánlottam, hogy elviszem magamhoz a télre. Felvidult, de azonnal tiltakozott: dehogy jön a nyakamra, a házat se tudja senkire se hagyni, a macskákat se hagyhatja magukra - meg "úgyse bírnáá ki ängäm, fijam".
Érveltem - hiába persze - nem lesz egyedül, 80 éves, megússza a téli fűtést, de agyáról lepattant a logika.
A tesóm már nagyon várt. Azt mondta, feladta.
- Nem győzöm má ezt a piszkos vín öregasszonyt, annyi a baj vele! Féläk, hogy fölbukik, de be sä ereszt néha magáhó, aztán mäg hun ezé - hun azé rángat, ha ű nem, akkó a szomszédok telefonálnak rám, hogy eriggy, nízd mäg anyádat, mer itt vót, azt mondta, főköti magát úgyis. Vittem neki Cavintont, rimánkodtam, de nem vätte be. A fél év alatt csak 10 szäm hiányzik belülle, de azt sä ű szädte be biztos. Hordtam neki äggy hónapig az ebédät. Cirkuszót, hogy vigyem oda, ahova akarom, neki ugyan nem köll. 3 nap múva ételhordóstul a szobába találtam az äggyiket, a másik lä vót pakóva a rádió alá, érintetlenű, csak a penísz hízott rajta. Vótam a szociális otthonba, elindítottam a fölvételt. Azt mondták, äggy év legalább, mer csak kihalásos alapon lässz hely. A muter nyugdíján fölű olyan havi 10 - 20 ezer lässz, amin hárman osztozkodunk. Illetve füzetünk. Kéntelen läszäk a drágalátos testvéräddee havonta találkozni, hogy beszäggyem a pézt. Itt írd alá - tolta elém a felvételt kérelmező lapot.
Míg a lapot olvasgattam, tovább darálta, amit hallott: később majd pelenkára is kell pénz, mert ez a betegség olyan, hogy egy idő múlva a szükségleteit is elfelejti szabályozni.
Elképzeltem, hogy megvizsgálja végre anyámat egy orvos, elképzeltem, hogy gyógyszert kap, vagy vért vesznek tőle. Elképzeltem, hogy ellenáll, sikít, átkozódik. Elképzeltem, hogy érzi majd magát negyedmagával egy szobában - bennünket is alíg bír ki.
Életfogytiglan, onnan már sosem jön haza.
Aláírtam
a
papírt.
Mondtam persze, hogy felhozom magamhoz. De az is életfogytiglan neki.

Kisérlet

Találtam a vaterán egy falvédőt. Gyerekkoromban láttam ilyet valahol. Nem, nem otthon, a mi konyhánkban a kasztni fölött egy foszlott hímzésű ideális háziasszony lógott, valami rég elfelejtett szöveghímzéssel, ezen meg egy virágcsokor, szöveg semmi, csak egy évszám, meg egy monogram.
A színe olyan, mint a gyerekkori látottért, a hímzés se szokványos, hanem ami divat volt akkoriban. Másnak retro, nekem kapaszkodó. Hazaviszem anyámhoz, hátha felkelt benne emlékeket.
Ez már a második darab. Szereztem egy terítőt is pár hete, az tisztára ugyanaz, mint ami az asztalunk borította vasárnaponként. Apró szegfűk, szálhímzéssel, keresztszemes absztrakt, a sarkokban keresztszemes rózsák. Ehhez nem fűztem reményeket: túl kopott volt, hiányos, az idő kirágta belőle a mintát.
Nagyon izgultam, míg meg nem hozta a postás, aztán csak halogattam a hazavivést.
*****************************
A falvédőre csak futólag nézett anyám. Hajtott rajta egyet, siccelt a macskáknak, nem érdekelte láthatóan. Az abroszt nézegette, sosä vót ilyenäm, mondta, hun szäräzted fijam, de szép a rózsája. Aztán arrébb rakta azt is, és hirtelen a dédnagyapámról kezdett mesélni. Saccra abban az időben tűnt el a gyerekkori abrosz, amikor nagyapám meghalt, úgy látszik, visszavitte az időben. Nehéz volt követni, csapongott, hirtelen leállt, töprengett, mit is akart mondani, aztán töprengett, hogy min is töpreng.
- A nagyapád azt mondta nekäm, fijam: azt az äggyet tartsd meg lányom, hogy... mer katéteräztem ütet, a prosztatája olyan nagy vót, hogy nem gyütt ki a vizelet... oszt mäntem vele, fő Pestre, hogy műccsék, oszt lassan mänt, öregembär vót má, mäntünk, csak mäntünk a... célhelyre, oszt akkó mongya äggy embär, hogy nä mänjenek így, itt van villamos -
*****************************
Úgy működik az agya, mint a billentyűzet, ha beleborították a kakaót. Hol ide, hol oda ugrál, néha rendesen kapcsol. De annyi a logikátlan, hogy a logikus sem hihető benne.
*****************************
Kint hideg van, bent mint egy szaunában. Termosztát csumára föltekerve, izzadok, anyám kinyitja az ajtót, hogy engedäk be äggy kis frisset, nagyon meleg van itt, fijam. 45 ezer volt az előző havi gázszámlája, nem érti, hogy egy pulóver kéne a vékony otthonkára, és nem fázna annyira.
*****************************
Amikor kikísér, biztatom, terítsen valamit magára. A kendőjét keresgéli, kapkod, nem találja, egy rossz törölközőt terít a vállára. - Itt a mellénye - mondom, de csak tiltakozólag legyint, így ráterítem a vállára. Dühbe jön,lerázza a mellényt, elkapja a levegőben, és rácsapja hokedlire káromkodva. Átkoz, meg az összes kibaszott kölköt, gyereknek nézik, gyámkodnak.
A kapuba az egy szál otthonkában kísér. Mínusz 4 fok, áll a kocsiút közepén. Sietek, mert tudom, hogy amíg el nem nyel a kanyar, utánam integet.

Gyerekmondóka, 2011.

Eci - peci,
kime-heci,
te vagy-az-a
büdös geci,
BUMM!

Ezt ordította kiszámolóként a negyedikes ártatlanság, Szintike.
- Ej-ej - figyelmeztettem - csúnya szó nélkül, iskolában vagy!
Rám nézett meglepetten, aztán kapcsolt. Szófogadó, jó kislány, ritka erre az ilyen.
Eci-peci
kime-heci
tevagy-aza
b...hüm, hüm geci,
BUMM!
Szeme sarkából nézett, büszke volt, hogy de okos, dicséretet várt.
- Így már lehet? Így jó már?

Kinyírtam Kennyt

Kaptam L-tól két túlnőtt, bombasztikus szobanövényt.Az egyik egy diffenbachia: tekintélyes, demonstratív példány - a másik meg egy fenyurgult filodendron. Szűk volt a hely, raktam őket ide-oda, ma végre kész lett a tanyájuk.
A diffenbachiát a helyére raktam: tökéletes, csak élje túl a helyváltoztatást.
A filodendron nyaklott viszont össze-vissza. Kalimpáltak ménkűnagy levelei, néztem, hogy tudnám rögzíteni jobban a söprűnyélhez. Kúszónövény, gondoltam, tekerek rajta párat, hogy stabilabb legyen.
Két fordulatot kibírt, aztán nyekk! - elpattant a töve fölött 2 tenyérnyivel.
Néztem a csupasz csonkot. A levélzet beterítette a padlót.
Ezt visszacsinálni már nem tudom.
Én, kapitális marha.

Kenny. Halálában azonnal nevet kapott. Kicsináltam, a picsába is.
Szerencsére pár léggyökere belenőtt a földbe.
Hátha azon valami infúziót kap.
Szegény.
Most megtanulta, hogy lányszobából hozzám kerülni micsoda trauma.
Felvágtam a felkopaszodott szárat 30 centis darabokra. A levelek alatt meghagyott szárrészt, meg a darabokat beledugtam a földbe, hátha történik valami csoda.

Státusz

3 havi gyógyszerszedés után a vírusom kimutathatatlan, százalék az egekben, majdnem a 40-et veri. CD4 közel a 800-hoz, vérkép roppant böcsületes.
Valami "k" betűs kilóg a sorból, a doki szerint a törött borda miatt van.

Akár gyereket is csinálhatnék.
De nem csinálok, csináljon más.

63 kiló vagyok, legénykori súly.
Lapos a hasam, tetszik, naponta megnézem párszor. Meg is tapogatom, hízik a májam, hogy a bőr alatt csak izmot találok.
Vagy elfelejtek enni, vagy nincs épp mit - nehéz lenne főzni a kuplerájban - a sütés is duplakörös, mióta kikapcsolták a házban a gázt.

Ha újra rend lesz, kényelem és szex, hadakozhatok megint a kappanhájjal.

Életjel

Nyugodtan kiírhatnám: átalakítás miatt zárva.
Már augusztus elejétől csak a festésen-fúráson-faragáson jár az eszem.
A szex se érdekel, tök unalmas ehhez képest.
Amúgy se lenne komfortos festékvödrök, csavarok, deszkadarabok között.

Talán gyorsabb lennék, ha az összerakodás második napján kihagytam volna a bordatörést.
Tegnapelőtt baszottul sajgott: nem állja az időváltozást.

Ma kész lett megint egy sarok.
Odahúztam a széket, és gyönyörködtem kicsit.

Roppant elégedett vagyok.

Seszerda

Nagyjából jó napot fogtam ki anyámnál: lépten-nyomon elvesztette a fonalat ugyan, de legalább nem izgatta.
Három újabb jelenség tűnt fel: a személyeket duplázta (tä még együssz, fijam,de amelyik Pestän lakik, azzaa nem tudom, mi van). Ma vettem először észre, hogy elfelejtette egy ismert, konkrét tárgy nevét (aközött a kettő közt van, amelyiknek szárnya van, oszt legyün ott elő = ágyneműtartó a két kétajtós szekrény közt). És eltűntek a macskák a házból, egyet se találtam.
- Ide, fijam, nem gyühet be macska, hunnan väsző ilyen hülyeségät? - reagált a dicséretemre.
- Ilyenkor elfelejti, hogy a múltkor még tele volt macskával a ház, vagy simán letagadja? - érdeklődtem, de választ adni nem tudott.
Nagyon össze van töpörödve.
Rávettem, hogyha gond a mát felidézni, beszéljünk a régről. Dédnagyanyám is úgy csinálta. Kapott is az ötleten, egy-kettőre nagyanyámnál kötött ki, nosztalgiázott, hogyan vitték sütni a lakodalmakba. Több történetbe is belekezdett, aztán elvesztette a fonalat, de mindegyikben valami sérelem bukkant elő. A sértők kizárólag apám famíliájára korlátozódtak.
- Olyan besűtt legény vót, sänkinek sä köllött - célzott valaki rég meghaltra - amellé híttak el kísérőnek a lagziba. Fijatal vóótam még, tán 13 - 14 éves, ee köllött männäm, a Panka vigyázott a kicsi fijamra. Mer kicsi vót még, tán tíz éves, nem hagyhattam a nagyapádra. A nagypapára is rá köllött nízni, nähogy tüzet csinájjon a pipávaa. Mer pipázott, sose szítta lä, csak úgy fújta. Ott vót az eeső uram is, nem ez a mostani, hanem a másik, amelyik ott bent, féére van eetemetve. Az a piszkos, az a rohadék, hogy a főőd vesse ki magábúú, az mäg képzeed, micsinát: ráíratta a sírkűre a nevit, mäg mellé az änyimet! Hát hogy gyün az ilyen ehhő?? - gurult indulatba.
- Azt a sírkövet maga csináltatta, anyu. Amikor apu meghalt.
- Één??? Érdekäs, én errű nem tudok, fijam.
Eltűnődött pillanatokra, aztán másra villant az agya.
- Ezt csak csöndbe mondom, titok! - váltott suttogásra. - Én tejjesen lä vagyok égve. Sämmi pézäm sincsen. Az a fijam, amelyik a víznéé lakik (engem nevezett néven), mindänämbű kiforgat! Eeväszi a nyugdíjam, nekäm sämmit sä ad! Összejáccik a póstássaa! Hijába kérdäm azt is, mikó hozza a nyugdíjam, csak nevet! Hogy nem gyütt még, most más a rend, oszt nevet csak! - hangosra váltott, méltatlankodva: - Nem hoz sä pézt, sä csekkät, kőne füzetnäm a gázt, mäg a villanyt, de má hónapok úta egy csekkät sä láttam!
- Megbeszéltük, anyu, hogy hozzá viszi a nyugdíját és a csekkjeit a postás. Mindent befizet maga helyett, mindenről elszámol pontosan.
- Hát, neki ez nagy fáraccság - váltott hirtelen. - Mit äsző, fijam? Főztem tésztát, ägyél! - kihúzta a kanalas fiókot, nézte, majd visszatolta. Kinyitotta a poharas szekrényt, "mit is keresäk?", majd visszacsukta.
- Egyen dinnyét, finom! - biztattam.
- Én az ilyet nem tudom mägänni, csak nyáron. Vidd csak ee, fijam!
- Hát nyár van most.
- Ugyan má, dehogy van! Tudom én azt, hogy mikó van!
- Rosszul jár az órája, késik fél órát, megigazítom.
- Nä nyújj hozzá, jó van az nekäm, ahogy van! Csak összekeversz vele! Vagy direkt baszogacc?
- Nem találom a csavarját - hazudtam, míg átállítottam. - Úgy maradt, ahogy volt. Megnyugodhat.
Gyanakvón nézte az órát. Rájöttem, csak nekem számít, fél óra ide, vagy oda. Nála se év, se szerda, se évszak, se ma, se holnap. Úgy működik az agya, mint nekem álom közben: arcok, terek, összefüggés és logika nélkül, ide - oda, kattintgatva.

Casting

Na, végre.
Talán rá vártam.
Csak úgy elém sodorta a véletlen.
Nagyon tetszik.
Tetszem neki.
Ő hármat tagadott le a korából,
én nyolcat.
Enyém a győzelem,
röhögtünk.
Smárolt, tényleg akar.
A teste is azt mondja, amit a szája.
Azt mondja, olyan vagyok, mint ő.
Mintha saját magával szexelne.
Csalogat, menjek vele bicajozni.
Napokra.
Örülök,
mert másnak nem jutott még eszébe,
hogy valahova velem akarjon menni.
Szorongok,
mert az orra előtt kell bevennem a gyógyszert.
Odalesz a titkom.
De előtte beveszem.
Neki elmondok mindent.
Legfeljebb lapát,
romantika oda.
De hátha nem.
Nem akarok vele járni.
Minek akarni a teljességet.
Elég, ha jól esik rágondolni.
Kavicsokat gyűjt, akárcsak én,
a gyerekének az a neve, mint az enyémnek,
ő is szereti a tárgyakban búvó történelmet.
Okos,
férfias.
és jó vele,
eszméletlenül jó,
nagyon.

Geller

- Szerintem kicsi vagyok, sovány és csúnya. Szerinted? - nézett bizonytalanul Ká. - Mondj már valamit! Szerinted?
- Jó vagy így, ahogy vagy - nyugtattam, és feltörtem a sütibe való két tojást. - A feleséged sütős asszony volt?
- Á, az nem. Sütni se szeretett, meg főzni se.
Végignéztem rajta: nyilván hazudik. Azt mondta, ő nem tud főzni. Akkor csak éhen halt volna az asszony mellett.
- Én akkor voltam szép, amikor 15 kilóval több voltam! - kesergett a múlton. Megpróbáltam ráképzelni a 15 kilót az arányos testre, de sehogy se jött ki szépre.
- Tényleg tetszek neked? - ostromolt rendületlen. - Bejövök neked? Akarod, hogy minden nap átjöjjek hozzád? Milyennek képzeled a kapcsolatot? Szeretnéd, hogy itt aludjak?
Korainak láttam közölni, hogy csak basztunk, és kész, inkább a hűtést választottam:
- Magbánnád tízszer is. Horkolok.
Kicsit meghátrált ettől, de nem adta fel.
- Szeretnéd, ha mindig együtt lennénk? Örülnél, ha itt laknék veled?
Na, ez már sok 2 órával az első megpillantás után.
- Nem.
Meglepődött. Tán más választ várt?
- Mindenki lakjon valahol. Én itt, te meg nálad. Aztán, ha hiányzunk egymásnak, találkozunk. Most én csak pasit kerestem, nem lakótársat.
- Jaj, nem bízol bennem... - játszmázgatott. - Pedig azt mondtad, tetszem. Akkor az nem igaz?
Nem válaszoltam, így nézegette, amint a süteménybe a ribizlit válogatom.
- Te olyan házias vagy - hízelgett - meg megkínáltál mindenfélével. A többi pesti nem ilyen. Elmegyek valamelyikhez, de csak dugni akar egész álló nap, egy kávét se tesz elém. Te más vagy. Szerinted megdugjam most délután azt a 26 évest? Vagy haragszol érte?
Beletöltöttem a tésztát a tepsibe, csak úgy foghegyről szúrtam oda:
- Majd kitalálod.
- Átjöjjek azért este? Átjöhetek? Te nagyon más vagy, mint a többi. Mi is a neved?

Cigányút

A tantestületin állt a levegő. Találgattunk egy darabig, mire föl a rendkívüli. Nem szokott az ilyen jót hozni. Egyik kotnyeles kollégám kiszagolta, hogy felmondás lesz: valamiért beszaladt az irodába, és elkapott egy szófoszlányt.
Fülledt meleg, levegő alig, várás és találgatás.
Hirtelen megjelent Klári, belerobbant a csendbe.
- Legalább nektek nem kell reszketnetek, engem rúgnak ki! Most közölték velem az irodában!- tört ki ideges zokogásban.
Levágta magát a helyére, reszkető kézzel ide-odapakolászott, cél nélkül.
- Hétfői nappal ki vagyok rúgva! Csak tudnám, miből élek?! Hova kellek 54 évesen?! Mindezt annak a rohadt TÁMOP-nak köszönhetem! - összefogott egy paksamétát, és dühösen az asztalra vágta. - Ha nem megyek bele, hogy az ötödikes rohadékokat tanítsam tanítói végzettséggel, akkor most elsős lennék, és nem én lennék lapáton! Jaj, de jó, baszhatom a 270 óra idei továbbképzésemet! Kapva-kapnak értem, ha állást keresek! Jaj, de jó, a hétfői továbbképzésre már nem kell mennem! Keressük a jót, egy már máris van! - hisztérikusan felnevetett. Akkurátusan lehúzott 30 órát a 270-ből, és elégedetten szemlélte a 240-et. Aztán megint zokogott. Amúgy se volt rendben idegileg, ez meg most alaposan rátett.
Aranka jött be, megállt, és gipszelt kezével csendet intett:
- Búcsúzom tőletek, nem hosszabbítják meg a szerződésem. Elhatároztam, nem fogok sírni, mert szeretlek titeket. 2 évig voltam munka nélkül, elárverezték a házam, igazán mélyről jöttem ide közétek. Csodálatosak vagytok mind, nagyon szerettem itt lenni köztetek. Most megint írhatok 200 pályázatot, megint nélkülözhetek, csak nem tudom, szegény ápolásra szoruló édesanyám miből tartom el - csuklott el a hangja. - Ha sikerül, elmegyek ebből az országból, és ti is menjetek el, ha tehetitek! Bárhova, akárhol többre nézik az embert, és szedjétek meg magatokat, és szüljetek rengeteg gyereket! Itt nem becsülnek senkit, semmibe sem néznek. A villamoson is tegnap, két szatyorral, gipszelt kézzel megkértem két fiatalembert, hogy adja át valamelyikük a helyét. Az egyik felállt, a másik meg se mozdult, csak fokhegyről vetette oda, kérhettem volna szebben is. Elmegyek most bébiszitternek, mert imádom a gyerekeket, gyerekek nélkül nem vagyok el... Nagyon sajnálom, hogy lemondtam a kevéske pénzemről a magánnyugdíjpénztárban, mert nem lesz nyugdíjam, és nektek sem lesz! Kicsalták tőlem, az én pénzemből ne törlesszenek államadósságot, rohadt fidesz!
Alig lehetett érteni a végén a sírásától, amit mondott. Hogy szeret bennünket. Hogy szóljunk, ha tudunk valahol könyvtáros állást. Hogy őrizzük meg őt emlékünkben.
Margit be sem jött a tanáriba, az íróasztala mellett sírdogált. Neki már rutinja van az itteni kirúgásban: létszám okok miatt már 3-szor rakták ki és vették vissza, lecsökkentették felére a fizetését majd kinevezték vezető óvónőnek, liftezett már eleget itt.
Arankát nagyon sajnáltam, hihetetlenül kedves ember. Klárit nem szerettem, olyan, mint tüske a talpban, de megrendítő, amin most átmegy.
Senki nem pusmogott, mindenkinek az arcán, vagy a gyomrában ott a döbbenet.
Ez a lapát akármelyikünknek áll.
Nincs pénz, kevés a gyerek.
A fenntartó se tarthat fenn a semmiből.
Rohadt világ ez.

Szeret - nem szeret

Felhívott este Bé.
Csak úgy.
Lehet, hogy volt benne pia, mert szépeket mondott.
Nem kérdezte, hogy vagyok, mi van velem, hogy telt a tegnapom,
hanem magáról beszélt.
Hogy mennyire szeret velem lenni, hogy milyen jó velem, hogy mennyire megnyugszik mellettem.
Kis híján szerelmet vallott.
Otthon volt, hallottam, hogy kisfia mellette gagyarász.
***
Átjött ma, 11 körül.
Már a konyhában letolta a gatyáját, mire a szobába ért, az inget gombolta. Fel volt ajzva.
- Hogy vagy, hogy vagy? - kérdezte lelkesen.
- Jól, köszi. Itt aludt egy faszi, de reggel 7-kor elment. Aztán jött egy nős, dugtunk, fél órája ment el.
- Akkor most... mi... nem is?? - horgadt le.
Lehuppant a számítógép mellé, bekapcsolta.
- Az ám, bekapcsolhatom? - tört fel belőle az illem. - Válaszolnom kell a lávponthun egy csajnak, meg törölnöm kell egy képem! De gyorsan, nehogy meglássa Móni, ő is fent van ezen az oldalon. Megmutassam az aktképeit?
- Most ne. Kíváncsi se vagyok muffokra, meg jönnek hozzám nemsokára.
Valóban, pár perc múlva csörgött eL. A KÖKI-n van, nemsokára itt lesz.
Alig tudtam kilapátolni Bé-t a számítógép mellől. Még ezt a levelet elküldi, még ráír erre a csajra, rögtön végez.
A kapkodásban el is felejtettem megkérdezni, hogyha munka nélküli, hogy értelmezzem azt az üzenetét: "mégse nálad hagytam a pendrive-omat, itt hagytam az irodában"?
Nagy nehezen kiraktam Bé-t, eL már várt a sarkon.
Nem járt még nálam.
Régebben kamatyoltunk párszor, aztán felszívódott. Amikor újra belé botlottam, már a párjával élt. Egyszer hármasoztunk is, de nem törtem magam a folytatásért.
Aztán 2 éve meghalt a párja. Nem pont az AIDS, inkább mellékhatás, eL maga alá zuhant.
Jó fél év múlva felhívott, hogy találkozni akar velem.
Aztán csak ültünk, befulladt a beszélgetés köztünk, mentegetőzött, hogy nem megy ez még neki, pedig célzást se kapott, minek kéne menni. Letolta a melegítőt magáról, nézzem, föl se áll, meg se mozdul, megvan halva ez is. Majd egyszer, majd máskor, már nem is tudja, mit akart.
Láttam néha egy pasassal. Kollégája, nős, nem is tudja, mit akar vele. A HIV-et se tudja, de meg se mondja neki.
Aztán egyszer csak nála lakott a fickó.
Húzott eLhez, de húzta a család is, és az utóbbi győzött.
Magányos lett megint.
Múlt hétfőn megkeresett, hogy beszélni akar sok mindenről velem.
Beszélgettünk is, meg működött az is, ami múltkor nem.
Azt mondta, járjunk, próbáljuk meg.
Nem sokat kellett beszélnem, mondta a magáét, látszott, magában már sokszor elmondta mindezt.
Találkoztunk tegnap is, de egymáshoz se értünk. Se puszi, se kézfogás: tartós kapcsolatban gyorsan kihuny a szex. Ettünk, megpróbáltam elzavarni a számítógépe mellől, sikertelen. Valami kertültetés játékon lógott, muszáj volt ültetnie.
Eluntam a romantikát, eljöttem, amúgy is, a kapuban várt rám egy vidéki pasas.
Ma ő jött hozzám. Nem látta még a lakásom, megnézte minden zugát. Bejelentette: van két fontos dolog, beszélgetni akar. Egyik: menjünk el egy programra, tud rá szerezni jegyet. Irredenta gyűlés, nem fűlik hozzá a fogam.
- A másik: ez! - emelte fel nyomatékkal karkötőjét.
- Az mi? Óra? - nézegettem az érdekes kis gumikarikát.
- Nem. Ez egy hihetetlen találmány! A Föld mágneses rezonanciájára hangolja a mi testünk rezgését. Csak hétezer-ötszáz. Kicsit drága, de jó. Amióta hordom, mintha kicseréltek volna.
- Hát, hinni drága. De én nem rezgek.
- Én se hittem benne, és mégis jó. Ha te nem is árulod, akkor majd megyek veled, és árulom én. Te sok embert ismersz...
Puszi ma se volt, pedig profi kurva vagyok.
Nem volt hozzá kedvem.

Nahát!

Érik meglepetések az embert.
Rájöttem, korlátolt vagyok.
Ezt nem gondoltam volna.
Pedig olyan tarka a fantáziám.
Viccelni se mertem volna ezzel.
Hogy mik vannak!
Félek.
Lehet, hogy egyszer még heteró leszek?

Telepi szibylla

Ugri Fánci Indiába megy.
Szent küldetés, valami sugallatot kapott.
Énekeltünk neki,
de észre se vette.
Magába merült,
befelé nézett,
karjait ívesen felhúzta, mint a szárnyaló hattyú.
Türelmetlenül várta, hogy véget érjen az ének, és jövendölni kezdett.
- Én elmegyek most, mert el kell mennem, feladatom van, de imádkozom értetek. Visszajövök január elején, de tudnotok kell:
január 3-tól 9-ig rájön a földre a SÖTÉTSÉG!
Zárkózzatok be,
ha tudtok,
a föld alá,
és vizet vételezzetek!
A VÍZ nagyon fontos,
a VÍZ az élet.
Ne bízzatok a csövekben,
kannákban, edényekben legyen VÍZ.
És még egy fontos:
ne legyetek terhesek,
az anyák ne szüljenek!
Ez olyan csodás - örvendezett - képzeljétek, pont annyi pénzt kért az utazási iroda, mint amennyi nekem volt, pont ki tudtam fizetni az utat. Nincs is most pénzem, csak háromezer-ötszáz FT, mert elosztogattam mindent.
Szegény csórikám. Pénz nélkül, skizofrénen nekivág Indiának. Cinkos mindenki, cinkos vagyok én is, hogy engedem.
Letettem arról, hogy elénekeljem neki a bujdosó-dalt. Van benne két sor (árva vagyok, árva, mint réten a tarló, kinek ékességét levágta a sarló), még célzásnak venné.
Az ellenségei, akik bemásznak éjjelente a harmadik emeleti ablakán a védelemül kirakott cserepes aloe vera dacára, radioaktív banánt dugdosnak a hüvelyébe, és ki akarják metszeni csiklaját.
Előlük menekül, India mentsvár.
Sugallatot kapott.

Fájront, babákkal

Na, ennek az évnek is vége lett.
Elballagtak a nyolcadikosok.
A pénzbehajtó lánya diszkókirálynőnek öltözött, striciapuka bizonytalan nemű gyereke lila öltönyben pompázott. Az összebukott testvérpár egyike olyan volt, mint Callas a díszbemutatón, nővére kurvának öltözött. A cápafogú Helénről meg nem mondta volna senki, hogy szurkál és csöveseket ver, sőt, felismerni sem lehetett. Tűsarkúban billegett, hajában friss melír és csillám, pislogni is alig tudott a szemfestéktől. Helén nőnek öltözött. Transzvesztita, nyugtáztam.
Eljátszották mind a fájó búcsút, de kamu az egész. Mikor kivágják őket a középiskolákból, visszacsordogál mind.
Reza nem ballagott, gyásza van. Meghalt a hasában a gyerek, a nyolcadik hónapban. Meg kellett szülnie a halott csecsemőt.
Hogy miken nem megy át, 15 évesen.
A vendégsereg közt megláttam Endrét, volt tanítványom öccsét. 3 éve eltűntek a szemünk elől, mert Nóra, Endre nővére megunta, hogy nagyanyja hol ennek - hol annak adja el. Bement a lány a gyámügyre, hogy vegyék őket állami gondozásba.
- Mi van Nórival? Jól vagytok?
- Köszönöm, jól. Nóri már a harmadik gyerekét várja. De nekünk is lesz, ez a csajom, e! - bökött a mögötte trécselő lányra.
Hát, eljárt az idő. Endre már 16 éves.
Amanda is betolta gyerekét. Tavaly ballagott, a kicsi tán kéthetes. Rövidke lánykort szabott magának.
Láttam, utánpótlás az lesz.

Túrós-barna

Utálom a "brownie" szót,. Aki már sütött ilyet, annak ez se kunszt.
Tetszik.
Nem lett olyan hajdejó, az epret machinálni kellett volna valamivel, de letojom.
Alulra ez került:
2 pohár liszt,
fél pohár cukor,
2 evőkanál kakaó,
1 teáskanálnyi fahéj,
őrölt gyömbér saccra,
fél sütőpor,
csipet só.
A szárazakat összekevertem, raktam bele
- 2 tojást,
- fél pohár étolajat,
- 1 kefirt,
- kb. 1 adag feketekávét.
Nem kell vele gatyázni, ennek a durva összekeverés is jó.
Beleöntöttem egy teflonos tepsibe.
Erre került a túrós mismanc, amiben:
- fél kg túró
- szájíz szerinti cukor (kb. 3 ek.)
- 2 tojássárgája
- reszelt citromhéj és fél citrom leve
- 2 dl. tejföl
- 1 cs. vaníliapudingpor
- maréknyi mazsola
- 3 evőkanál gríz
- a végén a 3 tojásfehérje kemény habja.
A tetejét kiraktam félbevágott eprekkel.
Előmelegített sütőbe raktam, kb. 170 fokon majd egy órát sült. Akkor jó, ha a túró már tapintásra ruganyos.
Amíg nem hűl ki, tilos hozzányúlni!

Fáj most

Tegnap éjjel írt egy régi ismerős. Vagy talán nem is az, hisz sose láttam. Egy volt pasasom párja lett, annak idején azért vált kíváncsivá rám.
A nevemen szólított, amin csodálkoztam. Annak idején nem voltam még pozitív, nem ismerhette ezt a netes oldalam.
Ő volt L. párja, írta igazolásul, talán emlékszem rá. Az egyik kép alapján rám gyanakodott.
- Mi van veletek? Jól vagytok?
- Hát, elvagyok. L. nincs már, biztos hallottál is róla.
- Nocsak, szakítottatok?
- Nem. L. meghalt. Négy éve már.
- Meghalt??? Hisz fiatal volt még. Baleset talán?
- Bedagadt hirtelen a torkán. Kiderült, nyirokrák. Az ötödik kemót már nem bírta, meghalt szegény. Ő is pozitív volt, tudtad talán. Azóta így vagyok, egyedül. Velem nem tudom, mi van, nem mertem elmenni még tesztre. Nem bírnám ki, ha megtudnám.
*
Egyik megrendülés a másik után.
*
Hirtelen kezdett összeállni az évekkel ezelőtti mozaik.
*
L. nagyon kedves srác volt. Hetekig cseteltem vele még annak idején. Szinte belezúgtam, de nem volt könnyű találkozni vele, mert messze élt. Akkoriban még rendes csávó voltam, nem dugtam fűvel-fával, kerestem az igazit.
Nagyon közel került már L. hozzám, éjszakákon át beszélgettem vele. Akkoriban még nem laktam Pesten. Internetezni csak az irodából tudtam. Miatta utaztam fel, átcseteltük az estét, reggel a vonaton aludtam annyit, hogy kibírjam a másnapot. Este megint vissza Pestre, mert L. várt az internet másik végén.
Nem volt annyi pénzem, hogy kivegyek valami szállást, hozzá nem mehettem, mert útlevél kellett hozzá akkoriban még. Elszántam mégis magam, mert látni akartam már. Megbeszéltük, találkozunk. Neki van útlevele, átjön a magyar oldalra, aztán legalább látjuk egymást.
Megnéztem a városka térképét még itthon, hol vannak ott csendes, nehezen átlátható helyek. A város közepén mégse csókolózhatunk. Bemagoltam mindent, ami ott jól jöhet.
*
Nagyon örültünk egymásnak, amikor találkoztunk. Édes volt, kedves, nagyon ölelni való. A folyóparton üldögéltünk, dobáltuk egy darabig a kavicsokat. Állt körülöttünk az idő, örökkévalóság.
Magamhoz akartam ölelni,
de szégyellős volt.
Azt mondta,
kíván,
ölelni akar,
meg csókolgatni,
de hiába ajánlgattam a folyópart távoli bokrait, nem akart mozdulni.
A néptelen folyóparton semerre senki, akár itt is összebújhattunk volna, de megjelent egy nagyanyó két unokával, és mellénk telepedett. Odalett minden intimitás, már beszélgetni sem tudtunk.
Elindultam elszántan az erdős rész felé, L. kis tétovázás után követett.
Végre megcsókolhattam. Nála is átszakadt minden gát: egy épület takarásában ledobtuk az összes ruhánk. Fényes nappal, a folyó túlfeléről akárki láthatott, de ki törődött ezzel, akkor ott.
Csak szeretkezés után tört ránk az ijedtség.
L. vérzett.
Túl mohó volt, vagy én voltam túl vad?
Marcangolt az önvád, de a combján látszó vércsík ettől nem csillapodott.
Elhasználtuk majd az összes zsebkendőt. A százas csomag maradékát a gatyájába betétnek beraktuk. Ijedtek voltunk mindketten, és észrevettük hirtelen a szaladó időt. Haza kellett mennie, nekem meg indult a vonatom.
Sokáig néztem, amint gyalogolt keresztül a hídon. Aggódtam érte. Már a vonaton ültem, amikor értesített: rendben van már, hazaért, fáj még, de már javul.
Nem is tudom, miért nem lett belőle szerelem. Pest bedarált, én meg hagytam magam. Még a vonaton ültem, és L.-n gondolkodtam, amikor telefonált egy másik pasas. Azt mondta, kijön elém a pályaudvarra, ma egyedül van, szabad a lakás.
Gondoltam, elküldöm majd, mert L. elvarázsolt. Nem kell más. Ráadásul még értem fájdalmat is elviselt.
De a pályaudvaron rám váró fickó túl vonzó volt, én meg túl ingatag. Talán akkor kezdődött a kurvaságom. Az a fűvel-fával korszak.
*
Találkoztam újra vele. Eljött Pestre, hogy láthasson. Nem itt éltem még, de találtam egy találékony diákot, aki a nyári szünetben egy ezresért átengedte a kollégiumi szobáját akár egy napra is. Kipróbáltam már párszor, megbeszéltük, ott alszunk.
L. még mindig rajongott. Kevesebbet beszélgettünk azóta: ő várt ugyan, de én szaladgáltam mások után. Sétáltunk a városban mindenfelé, és folyton ismerős pontokba botlott. Itt élt diákként, de megcsömörlött. Nem akart beszélni róla, miért. Együtt aludtunk, de valami közénk költözött.
*
Amikor utoljára találkoztunk, távolságtartó volt. Tartott tőlem: csak kihasználom, csak arra kellek, morgott. Eleve nem volt jó kedve. Mászkáltunk megint, nem akart eljönni hozzám, pedig akkor már Pesten laktam.
A feltoluló emlékei tovább rontották a kedvét, én meg gyanakodni kezdtem. Féltékennyé tett az ismeretlen múltja. Próbáltam kitalálni, miért menekült vissza a falujába? Miért haragszik Pestre? Miért haragszik rám? Neheztelt, éreztem. Valamiért, amiért talán nem is én vagyok felelős.
*
Aztán nagy-néha még egymásba botlottunk a neten. De inkább a párjával beszélgettem, akinek mesélhetett rólam, mert kíváncsi lett rám.
*
De már halott. Négy éve már. Nem is tudom, lenne-e már harminc - harmincöt.
Istenem.
Nyugodj békében, L.kám.
Le kellett ezt írnom, most.
Ez itt a Te temetőd.
Majd egyszer találkozunk.

Ajaj

Már jó régen történt, a boldog békeidőkben, hogy egy vidéki pasas levelezni kezdett velem. Nem akart semmi különöset, csak ugyanazt, mint mások is. Nem volt egy túl jó krapek, ráadásul a profilján feltüntetett 85 kilós súly már nálam határeset. Hetente háromszor is cseszegetett, hogy mikor kúrom meg már, de halogattam csak egyre-egyre. Egyszer aztán a szomszéd városkából indult a bringatúra, gondoltam, leugrom hozzá. Megteszem, amit akar (mert hát olyan szépen kéri), aztán átkarikázok reggel a találkozási helyre, tök praktikus megoldás.
Meg békén is hagy legalább.
Le is utaztam az utolsó aznapi vonattal. Nagy könnyelműségnek tűnt, mert mi van, ha kamuzik? Nincs mivel visszajönnöm Pestre - de a döntés az döntés, nem szokásom a gatyázás.
Amikor leszálltam a vonatról, félelmem beigazolódott. Akármerre tekingettem, sehol se láttam a 85 kilós fickót, az állomáson csak egy ménkűkövér pasas álldogált.
Ő viszont nyomban célba vett, ahogy meglátott, és odakacsázott hozzám. Kinyúlt mackónadrág feszült rengő valagán, nagy hasát eltakarta egy hullámosra nyúlt viseltes póló. Kiderült, ő az, csak a fotója nem friss, azóta változott kicsit, szakított vele a barátja, nézzem csak meg, attól lettek a szeme alatt karikák.
Arról szemlátomást tudomást se vett, hogy kétszeresre hízott.
Nem volt visszaút: vagy nála alszom, vagy a retkes pályaudvaron.
Marha messze lakott az állomástól: fönn a hegyoldalon, a város fölött. Lassan haladtunk csak, mert nehezen cipelte a túlsúlyát.
Olyan, mintha felpumpálták volna - néztem kövér testét, amint néha elébem került. Azon járt az agyam, hogy ússzam meg az estét. Megtudtam közben a fél élettörténetét, hogy elhagyták őt, hogy itt nincs senki komoly, hogy nem élet az élet így.
Néha próbált hozzámérni, de gondosan kettőnk közt tartottam védelemül a bringát.
A lakásán is látszott, hogy csak a bánaton jár az esze, söprűn-lapáton ritkán.
Egyek vele, mert ő éhes.
Nem, nem, fáradt vagyok az úttól, alszom inkább, amúgy sem szoktam elsőre szexelni, most csak megnézzük egymást.
Végigvártam, míg eltünteti magában a bőséges vacsorát, és a horkolásomra hivatkozva elhárítottam magamtól a dupla ágy gondolatát.
Amíg ágyazott, az asztalon lévő pár képet nézegettem. Jóképű pasas rajta, csinos fickó, biztos a volt krapek. Van mit sajnálni rajta, nem volt rossz tényleg.
- A volt barátod? - mutattam a fotókra.
Megállt a kezében a lepedő, és csodálkozva meredt rám:
- Dehogy... hát én vagyok. Nem ismersz rám?
Megdöbbentem a válaszán. Ez a pasas nem is vette észre, hogy 160 kilóra hízott??
Félrehúzódtam az ágya melletti pamlagra, hiába invitált maga mellé. Oda se néztem, amikor levetkőzött, csak a lekapcsolt villany után meresztgettem a szemem.
- Aztán bejövök neked egy kicsit legalább? - hallatszott a mellettem lévő ágyra nehezedő hatalmas kupacból.
Nem tudtam mit válaszolni. Szegény csórikám... kinek kell így? Reménytelen eset. Én meg geci vagyok, itt alszom nála, lehetnék hálásabb igazán.
Megsajnáltam.
Úgyse kúrtam még kövéret, aztán sose látom többé.
Lehet az ilyet szociális alapon is.
Szívjóságból.
Legyünk túl rajta.
Hajnalban az első rigószóra kipattant a szemem. Összekaptam magam, és úgy elporoztam, mintha kergetne valaki.
A bringatúra elején háromszor kaptam defektet. Elhasználtam az összes pótgumim, meg a másokét. Szentségeltek, mentek volna már, de miattam folyton várniuk kellett. A negyedik defektnél föladtam: elköszöntem tőlük, és eltoltam a legközelebbi állomásra a bringám.
Tartoztam az ördögnek ezzel úttal, nyilván.
De csak én tudok róla, ez legalább jó benne.
*
Már aznap írt, hogy menjek megint hozzá. Már ki is írta a profiljára, hogy de jó volt velem, nem is keres mást. Messze vagy, reménytelen, ne számíts rám, hárítottam el.
Nem volt mit tennem, töröltem magam. Azt a nevem már nagyon leamortizálták.
*
Eltelt pár év, és rám talált megint. Írta: a távolság már nem akadály köztünk, Pestre költözött. Írta az utcát is - itt lakom én is - csak meg ne tudja valahogy.
Nem izgatnak a testes pasasok, keressen mást.
Lefogyott, most már csinos.
Nem hittem neki.
Akárhányszor írt, nemet mondtam. Később már választ se küldtem. Mert sokszor írt, az összes társkeresőn, baszogatott, találkozzunk már.
Még a rágondolás is irritált.
Ez már szexuális zaklatás.
*
Amikor pozitív lettem, az elsők közt volt, akik levelet írtak. Ő nem pozitív, de akar engem (azt se tudta, ki vagyok), dugjam meg, élvezzek belé.
Bárhova, bármilyen néven regisztráltam, tőle pár napon belül jött levél. Be van sózva marhára, konstatáltam.
Csak pozitívokkal ismerkedem - hárítottam el. És miattam ne legyen pozitív - nem ő az esetem - keressen mást!
*
Ma írt megint, hosszú szünet óta. Most már ő is pozitív, két hete. Találkozni akar velem, beszélgessünk. Szüksége van rám. Maga alatt van egy kicsit. A barátjától kapta el. Biztos ismerem, megmondja a nevét? Átküldje a barátja meg az ő intim képeit? Azokon az is látszik, hogyan csinálták.

Ohne balhé

Már egy ideje vágom a centit: ma volt az utolsó két órám az undormány hatodikosokkal. Kivittem őket a Ligetbe, a szokásos cirkusszal: 3 megsértődött, egy elcsavargott valamelyik terembe, egy meg zsarolta a többit a "nemmegyek"-kel. Végül 8-an vágtunk neki: 2 sértődöttet elcseréltem egy nyeszlett nyolcadikosra. 7 fiú, 1 lány, 13-16 évesek, kész banda már, nyáron tán már markecolnak. Némelyiket már most jegyzi a rendőrség, nem is szokta őket kapun kívül vinni rajtam kívül senki.

A Liget szélén láttam a testtartásukon, hogy verekedni akarnak. Ez olyan jócsávórajvagyok-járás, kifeszített vállakkal, matrózjárással. Szipusokat akarnak verni folyton, amiatt szeretnek ligetezni. Örülnek, ha valaki gyengébb tőlük, vagy nyomorultabb, pláne ők bandában vannak.

Két locsoló pofozta a vizet a nyári hőségben a fűre. Tetszett nekik, ahogy a szerkentyű körbe-körbe lőtte a vízsugarat. Két fiú megpróbálta azonnal elrontani a locsolót, de rájuk ordibált az egyik bokor mögül előtűnő parkőr. Beszólogattak neki, ehhez értenek, aztán nekilódultak csövest keresni. Tudtam, merre tekeregnek a bokrok közt, Dzseniferrel elébük vágtam. Leültem egy padra - mellettem egy házibarkács "BÚZIT A PARKBA VINI TILÓS!" feliratú rózsaszínre fújt tábla - és vártam, míg előbukkannak.

Minden kedvük elszállt, amint megláttak. Pár még verekedni akart, vagy csak kötözködni egyet, de a többség tanácstalankodott.
- Menjünk vissza a locsolóhoz! - indítványozta az egyik, és a Vezérre pislogott.
Az kérette magát kicsit, de a hőség engedékennyé tette.
3 csapatra szakadtak. Kettő szaladgálni akart a víz alatt, három lefikázta őket, hogy tiszta dedó, a többi meg tüntetőleg lemaradt.

A két locsolkodni vágyó rám bízta a telefonját, meg az iratait - elmúltak 14 már - s a vízsugár alá szaladt. HÁ, HÁ, DE KURVA HIDEG! - ordibáltak.
A többi nézte egy darabig őket, egyre szélesebben vigyorogtak. Nem álltak sokáig ellent: ledobálták a pólót, az ázékony kincseiket a zsebembe rakták. Mint az őrültek, rohangáltak a locsoló körbespriccelő vize alatt. Vagánykodtak, ki meri mellen lövetni magát a vízzel, ki fejen; párzó mozdulatokat mímelve ágyékon locsoltatták maguk, aztán seggen, nadrágban persze, alig tudtak ugrálni a rájuk tapadó vizes ruha miatt.

Dzsenifer nem szaladgált. Irigyen nézte a marhulást, de neki tilos, kurvaság lenne ennyi fiúval, az oláhcigánylányra törvények nyomódnak. Az urával majd játszhat, de ezekkel nem, velük csak verekedni szabad. Amúgy se játszhat, mert a játék öröm, neki meg örülni tilos, mert gyászban van.

Alig tudtam őket elcsalni a víztől. Csurgott mindenükből a víz, és fülig ért a szájuk. Először láttam őket játszani, végre gyerekek voltak.
Otthon nem szoktak ilyet. Ott csak Brendát szopatják a lyukban, meg beteszik neki, ha Brenda épp hagyja. Meg verekedni szoktak: kakaskodás, erősorrend, és olcsón megvan.

Nem szaladgáltak szanaszét a hazafelé vezető úton. Tapadt a combukra a nadrág, tocsogott a cipő, lépni is nehezen tudtak. A járdán vizes nyomokat hagytak.
- Jó vóótam most? - kérdezte Dzsorden. - Ugye, most nem szóótam be senkinek?! Lássa ott azt a kurvát? Na, nekem most pont ilyen csajom van!

Az igazi

Az ideális pasas a László rendelőjében terem: szép lesz, és hiv+.
Biztos valami perverzió, de sose Nelli tűjén jár az eszem, hanem azt lesem, belebotlok-e az igaziba.
Tegnap reggel is ott ült egy igazi. Friss lehetett még, leszegte a fejét, hogy senkit se lásson. Jóképű legény, a szavatossága is eltart még egy darabig. A karján lévő ragtapasz jelezte, hogy túlesett már a mai vérvételen. Valamire várnia kellett még, mert belesüllyedt a műanyag székbe, nem mozdult.
Pikk-pakk kitessékelt Nelli, beszarni is elfelejtettem a tűtől.
Beintette a székbe bújó fickót. Hamar eltűnt az ajtó mögött. Gusztusos, osztályoztam.
Elmeséltem eSnek este, hogy egy hűdejópasit láttam.
- Azt a kockás ingest? - tapintott a lényegre - azt én is láttam. Akkor jött, amikor pont végeztem. A pofám leszakadt, amikor megláttam! Képzeld, írtam neki a romeón pár hónapja, és úgy, de úgy lebaszott, hogy hogy merek én neki írni, hogy húzzak az AIDS-emmel a picsába! Erre ott áll velem szemben! A Lászlóban!!!

Háziőrizet

Reggel 7, este 7.
Két fix pont, korlátozás, muszáj.
Reggel egy szem, este 3, percpontosan.
A reggeli még csak-csak, de az estihez enni kell. Nem álltam még rá, hogy éhes is legyek pont akkor.

Hízik a pakk.
Ha tekergős napom volt eddig, bevágtam a hátizsákba egy esőkabátot, egy plusz doboz cigit. Öngyújtó, kulcs, személyi, némi apró.
Most ki kell találnom előre, mikor érek haza.
Ha 7-re nem, akkor útigyógyszer,
hozzá víz,
na meg kaja.

Pénteken munkahelyi kirándulás volt, 3/4 7-es indulás. Nem vehettem be előbb a reggeli tablettát: rám parancsoltak, csak percre pontosan. Az esti érkezés pláne bizonytalan volt. Kellett hát egy gyógyszerdobozka. A régit sehol se találtam, pedig mindent felforgattam. 800-ért kaptam a patikában egy filléres szart, más termékhez az ilyet csak eldobásra szánt csomagolásnak adják. Nem bonyolultabb, mint egy PET palack, csak ráírták, hogy reggel-délben-este, micsoda dizájn. Víz is kell hozzá, hogy bevegyem, ja meg enni valami, a francba is.

Szombat este találtam (vagy rám talált?) egy friss pozitív a neten. Jól jövök neki, nemes feladat, levelezgetni kezdtem hát vele.
Éjjel fél 12-kor kitalálta, hogy találkozni akar. Tele van kérdéssel, vagy csak simán beszélgetni akar.
A körúton találkoztam vele, aztán feljöttünk hozzám. Hagytam, hadd beszéljen jó sokat, hadd kérdezzen, hadd felejtsen, jöjjön ki csak a gőz.
Hajnali fél 3-kor hasított belém, hogy képtelen leszek felébredni 7-kor. Oda a legényélet, a mindegymikorfekszem-mikorkelek, elfelejtkeztem róla.
Vendéget kidobni nem való, de illem ide vagy oda, közöltem, indulnia kell, mert elalszom a reggeli 7-es gyógyszert. Fölfogta, de nem beszélte még ki magát, mert fél óráig tartott a széktől a konyháig, de a cipőt még mindig csak a kezében tartotta.
Megütötte a fülem, hogy szólni kezdtek a hajnali madarak. Hajnali 3 volt. Nem érdekelt az illem, mondtam, én most aludni fogok: vagy azonnal megy, vagy feküdjön le itt. Az utóbbit választotta.
Felhúztam az összes órát 7-re, és fostam, hogy átalszom mindet.
Csak abban bíztam, hogy szarul alszom, ha van mellettem valaki, nem vagyok úgy szokva.
Felébredtem, sikerült. Szarul aludtam. Zúgott a fejem, szúrt a szemem. Kóvályogtam csak egész nap.

Vasárnap esküvőre mentem. Kérte eL, menjek fél 7-re - vagy fél 8-ra? - mert énekelni kell, kell idő a próbára.
Félúton jutott eszembe, hogy gyógyszert kell ennem, az meg otthon maradt.
Visszafordultam, fél 7-re már nem leszek ott, tuti.
Volt még 20 perc hétig.
Tanakodtam, ha magammal viszem, kell víz, meg kell hozzá kaja. Mert lehet, hogy fél 8 a helyes időpont, tán ott sincs még senki.
Várok akkor.
Néztem az órát, vánszorgott, mint a csiga.
Lehet, hogy várnak rám.
Nem lehet rám számítani, gondolják majd.
Előttem a gyógyszer, a pohár víz, az óra meg beragadt.
Még volt 15 perc 7-ig, de türelmem semmi sem maradt.
Lenyeltem az egészet, indultam volna. De hopp, a kaja!
Rohadtul nem voltam épp éhes. A helyzet se nyugodt táplálkozásra való.
Előszedtem egy darab süteményt, benyomtam tejjel, csak úgy állva, mint a lovak.

Szerettem, ha volt olyan napom hetente egyszer, amikor nem húztam fel az órát, aludtam, ameddig bírtam.
Múltidő, múltidő, múltidő.
Baszogat reggel az óra, hogy keljek. Mit képzelek? Ne dögölj, haver, nem azért költ rád az Únió!

Nyugi

*Tudósítás*
Már két napja szedem, de semmi fakszni.
Tegnap melegem volt - de kinek nem? Felébredtem ötkor: ez vagy a fülledt éjszakai meleg, vagy a frász, hogy le ne késsek a felmérésről, vagy a gyógyszer?
Kövér leszek biztos. Eddig akkor ettem, amikor épp eszembe jutott, vagy nem jött pasi (tele hassal szar a szex). Most meg muszáj este 7-kor, ha tetszik, ha nem, mert akkor nyelem le a lenin-összest.
Fölcsaltam egy krapekot is, mert kíváncsi voltam, tényleg szűnik-e a nemi vágy, vagy romlik az erekció. Kamu az egész, működött minden rendesen, megnyugtató.
*Minden jog fenntartva*
Kiötlöttem azt is, mit hova tegyek. Van pasim, amelyik rögtön nyitja a hűtőt, amint belép, hogy berakja a sörét. Nincs kedvem kényszer-coming-outolni, akinek akarom, mondom, akinek nem, annak meg nem, szeszélyem szerint.
Annyian járnak ide, a franc se akar élő könyvtárat nyitni.
*Csupa öröm*
Itt járt ma Bé. Fel van dobva, mert végre válnak, volt türelme kivárni, hogy hibás legyen az asszony. Melója is van végre, szép idők járnak rá. Mondtam, 2 napja szedem már a gyógyszert, örült neki. Bekapni még nem merte a farkam, de alig várja, hogy pedigrém legyen.
*Reggeli csúcs*
Megint vérvételre mentem reggel 7-re. A rendelőben ült már Es, meg Párosjé és jÉ. Csupa ismerős. Es velem együtt kezdte a kisérleti nyulazást, Párosjé most vág bele. Szegény jÉ viszont nagyon le van gatyásodva: lázas napok óta, jártányi ereje sincsen. Olyan volt, mint a hervadt virág, szántam szegényt.
Hát, jobb makkegészségesen kezdeni a gyógyszert, mint bevárni a romlást.
*talány*
Kifelé azon tűnődtem, kire hasonlíthatok. Valami miniszter bejárhat bringával a kórházba, hasonló cuccban, mint amiben ma voltam. Előre köszönt ugyanis egy ismeretlen orvos, arrébb meg egy műtőslegény, sőt, a portás is intett.
Rejtély.
*Nyoszolyó-legény*
Egybekelt ma L és T, call-anyakönyvvezetővel, a Mama-baba lakásán. 91 éves már, erőtlen a kortól, így volt jó. Valamiért isten szabad egét éreztem magunk fölött, csillagokat-Napot-Holdat, meg áldást, tetszett az egyszerűség.
Anyakönyvvezető néni mondta, ritkán járnak ki házhoz esketni, de hát itt indokolt. Nem megy ám mindig, mert képzeljük, múltkor egy fertőző beteghez hívták, naná, hogy oda ki nem megy. Meg kellett volna nyugtatnom, hogy én meg HIV pozitív vagyok, de nyugi, csak akkor jelentenék veszélyt, ha gumi nélkül dugnám a könyv tetején. De ez a nap nem rólam szólt. Meg amúgy is... mit kezdenék egy nővel? Jobb nem hencegni, mert még készpénznek veszi.

Mélytorok

Túl vagyok az elsőn.
Nem volt nagy kunszt.
Egy nyeletre lement.
Az ember nemhiába gyakorol.
Melegem van, kint 28 fok, nem kunszt.
Nem tűnik mellékhatásnak.
Ha zagyvákat álmodok,
lottószámokat akarok.

Kémiai defloráció

2011.05.24.18.30
Történelmi pillanat: fél óra múlva beveszem az első adagot.
Gyógyszer-szűz vagyok, olvastam valahol.
Valamiben nekem is sikerült.
30 percig még őrizgetem, nagy pillanat.
Képet csináltam, deli legény, ki tudja meddig tart.
Holnap szédülni fogok, nem áll fel majd a farkam, de semmi vész, mert elmúlik a nemi vágy úgyis egy másik mellékhatás szerint. Orrom vérezni fog, álmomban öngyilkos lehetek majd, lesznek kiütések, és hányok meg fosok. Pukkadt lesz a hasam, hátamra bölénypúp kerül. Ezt ígérik legalább is a tájékoztatók. Óva intenek, ne vezessek autót, ám vedelhetek alkoholt. Hacsak nem fog fájni a torkom, meggátolandó a nyelést.
Merevedést eztán csak az izületeimben tapasztalhatok.
"közölje orvosával, ha Ön terhes (nem vagyok), teherbe kíván esni(ezt szeretem) vagy szoptat (hogy mondjam el a Nelli előtt?)" - olvasom.
Á, nem veszek ám én be mindent... de a tablettákat, tuti.
Azt is olvasom, hogy a gyógyszer "nem csökkenti a HIV másokra való átterjedésének kockázatát".
Dehogynem.
Ha valaki be tudná magyarázni nekem, hogy 100 ezres vírusszámmal ugyanakkora a kockázat, mint méréshatár alattival, lefosom a bokám. Az holnaptól könnyen megy úgyis, az egyik mellékhatás szerint.
Kockázat marad, de óriási mértékben csökken. Ha alig lesz vírusom, százezerszer kisebb lesz a rizikó, mint most.

Érték

Ha eztán betörő jön hozzám, ha esze van, a gyógyszerem viszi.
Megnéztem a neten:
Prezista: 120.690,-
Isentress:207.547,-
Norvir: 33.660,-
Az első kettőből 3-3 tégely a 3 havi adag, a Norvirból egyet adtak.
1.018.134,-
Azaz: 1 millió-18 ezer-százharmincnégy.
Rosszul vagyok.
Ezzel szaladgáltam az utcán, csirkefogók közt.
Azt hiszem, ezzel a TB-t nem terhelem, hisz kísérleti nyúl vagyok. 2 évig. Ha utána meg kellene vennem, abba belehalok. Akkor már inkább az AIDS, azzal sokat spórolok.

Meglepetéééééééés........!

Pár napja belecsicsergett Nelli a telefonba, hogy ma reggel vár.
7-re, szerinte az egyáltalán nincs korán.
Ne egyek, ne igyak, vizet lehet, kávét semmiképp.
A rendelőben egy tagbaszakadt heteró ült, szekrény vállakkal. Gondoltam, őt is seggbedugták.
- Jöjjön csak - hívogatott Nelli - meg is szúrom rögtön. (mennyivel másképp hangzik ez itt, mint a munkahelyemen)
Kiterített elém két maréknyi kémcsövet, ránézni se mertem.
- Aztán ma meg is kapja a gyógyszert. Bizony ám! - lelkesített. - Pisit is hozott? Jaj, maga olyan rendes - méricskélte a húggyal teli fiolát. - Tele hozta, volt, akié csak félig volt - dicsért.
Kitöltettek velem egy kérdőívet. Láttam, arra megy, van-e depresszióm. "az utóbbi 7 napban tapasztalt-e rossz alvást, nyugtalanságot?" Basszus, franc a beriasztózott autóra, ami az ablak alatt vijjogott! Most miatta hiszik majd, hogy gázban vagyok.
EKG-t is néztek, bár nem volt könnyű. Rám raktak mindent, bokára, csuklóra, mellkasra, láttam ilyet már a "Halálsoron" c. dokumentumfilmben. Bíztam benne, hogy nem csap agyon. Először el kellett fordítanom a fejem, be ne lélegezzem a rám sprézett alkoholt, de nem kapcsolt a gép sehogy se, akárhány adagot is fújtak a pántok alá. Nem tudom, a szesztől lettem-e vidám, vagy a helyzet volt hülye, de hangosan röhögtem, mire a gép végre működött.
- Várnia kell, nem veszik fel a telefont még a gyógyszertárban - mentegetőzött Nelli.
Vártam hát. Aztán kimentem bagózni. A váróban Es unatkozott.
- Jééé... talán te is most kapod? Én már a gyógyszerért jöttem! - dicsekedett.
Bagóztunk, lestük a pasikat, kávéztunk, de csak nem hívtak be.
Fél 9-kor végre beinvitáltak. Az asztalon két kupac gyógyszer, egyik "A", másik "B" variáció. Jó lenne a "B"-t kapni, az az új variáns - sóvárogtam, de lemondani is tudtam róla rögtön: kapja csak Es, még csak 24 éves, én már úgyis vén vagyok.
Az Öreg barátságos volt. Kérdezett ezt-azt, csodálkozott, miért vagyok jól. Elmondta, amit tudnom érdemes.
- Ezt tartsa hűtőben! - mutatott az egyikre - mert melegben összeragadhat.
Láttam, a "B"-t kapom.
Prezista, Norvir, Isentress.
Ezt a három nevet most majd jól megtanulom.
Három havi adagot kaptam, alig fért a zsákba.
- Már ma este kezdjem is el?
- Naná! - mondta - aztán csütörtökön reggel várom.
A suliba már behívás előtt telefonáltam, orvosnál vagyok, késni fogok. Van még 10 percem, be is érek talán.
Tekerés közben azon járt az eszem, hogy összeragad délutánig a Norvir, ellopja valaki a zsákom, de ha nem, akkor este beszedem az első adagot, holnap délelőtt meg már lefosom a bokám.
Szerencsémre túlbuzgó kolléganőm csodát akar művelni évzárás előtt 2 héttel, mert imádkozós kézzel fogadott:
- Engedj be még egy órára, nagyon fontos lenne, hogy még egy magyart tartsak!
Lett így egy órám, hogy hazacikázzak, lepakoljam a pakkom. Hűtőben a Norvir, a másik kettő is a helyén. Tiszta udvar, rendes ház. Reggeli kávé bepótlódott.

Iskoladurvás

Ma meccs volt, nagy meccs, bőgött is két versenyző.
Jár a harmadikba egy gusztustalan kölök, túlkoros, esze semmi, de nem is lesz neki. Nem számít, pisálnak utána a rüfkék, az ötödikből is.
Rajta vesztek össze. A cingár Zsueletta, meg a dagadt Rami.
Vigasztalhatatlan volt mindkét bajnok, zokogtak, gyászolók hada bőszítette őket.
- Haggyon má! - ordított rám Zsueletta - ne közelíccsen felém! Úgyis tudom, mit kérdez! Én győztem, na! Maga szerint hagynom kellett volna, hogy lekurvázzon? Ez a fasszopó kurvageci? Bevágtam neki ide - mutatja a melle helyét - meg megráncigáltam, megtíptem a haját, álá is rúgtam, mit csinájjak még??? De úccse hagyom annyiban, a telepen lesz folytatása még!
- A Mikin vesztetek össze?
- É-é-én??? Egy faszon??? Ha aranybú lenne neki, akkó se kéne! Hát ki vagyok én?
Csapkodott a levegőbe, kaszált mindenfelé, előadott. Itt ezzel sztár tud lenni, 5 percre legalább.
***
Kint voltunk tegnap a játszótéren, mellénk csapódott pár koránjött szülő. Elhallgattak, amikor átvágott köztük a konyhai mosogató néni, nehéz szatyrát cipelve.
- Ennek mindig így meg van rakva a szatyra! Kilopja az ételt a gyerekektű! - szóltok felém, amikor már a konyhás mama elhaladt.
- Igen, nem adnak nekünk enni, mindig majdnem üres a tányér! - ordibált kórusban Jenny 1, Jenny 2, meg a Fati. Más se kellett a szülőknek:
- Nem szégyelled magad, hogy az éhező gyerekek szájától lopod el az ételt? Nem sül le a képedrű a bőr? Van neked lelked, te tolvajgeci?
Zengett az utca, de itt nem ritka a balhé.
Jenny 1, Jenny 2 rendszeresen fél adagot kér. Kákabelűek, válogatósak, de dörzsöltek is. Elterelik a figyelmem, ne vegyem észre, ha nem eszik meg. Fati rendesen kajál legalább, de ő is el szokta sumákolni a végét.
- Ennek a három lánynak tilos eztán kisadagot kérni! - adtam ki az ételosztó néninek az ukázt. - Éheznek, nem kapnak elég ételt, ellopják a szájuk elől a falatot.
- Azt nem rulla montam! - tiltakozott Jenny 1 - ezt én nem is szeretem!
Turkálta az ételt, nem akart enni.
- Nem is jó az íze! Mit akar? Hogy ennyit megegyek? nem vagyok én disznó!
Biztos megszerette közben, mert 5 menetben ugyan, de belefért.
- Mindjárt hányok! - fenyegetőzött a 3 menet után - nem is fér belém!
Nem néztem rá, ne érezze, hogy célt ér a cirkusz. Élt is vele: pár kanállal szétosztott gyorsan a szomszédok közt. De üres lett a tányér.

Státusz, pretabletta

Mostanában csak az agyamban írtam, valamiért ide benézni se maradt időm.
Azt mondta legutóbb a doki, hogy haway, indul a kísérlet, benne vagyok-e még a nyúlstátuszban?
Hát, ideges lettem ettől. Akarom, naná, utálok fertőző lenni, de mi lesz, fosok-e majd, vagy csak úgy átaljában fosok.
Már át is estem a vérvételen, tán csak az áldást kell kivárnom a kezdéshez. Majd 3 hete, hogy kontrollon voltam, de csak esténként jutott eszembe, hogy már megint nem telefonáltam az eredményért.
Ma időben kapcsoltam, megkérdeztem hát.
Januárban 31% volt, meg 558, látni, megyek szépen lefelé.
Gondoltam, Nelli majd valami négyszázzal kezdődőt mond most.

De nem: 630-valahány a CD4, és 33%, vírus 108 ezer.

Már megint makkegészséges vagyok.
Tavasz van, május, fütyülnek a madarak. De ezt is jó volt hallani, na.
Lehet, hogy semmi összefüggés, de a januári kontroll előtt agyonbaszogattak, nyűg hátán nyűg, nem tett tán jót.
Most meg 2 hónapig csak azt csináltam, amihez kedvem is támadt, leráztam magamról minden lerázható muszájt.
Na, eztán ez lesz a tendencia.

Politikai villanyszámla

Reggel eszembe jutott Zé, aki 43 évesen, ereje virágában már egy éve élvezi a nyugdíjas napsütést. Irigyeltem eddig, mert szabad, de most elképzeltem, milyen kurva ideges lehet. Lehúzta azt a huszonvalahány évet, amit már pályakezdése óta maga előtt látott, a guta se ütötte meg nyugdíjbavonulás előtt. Most meg hirtelen kihúzták a szőnyeget - mit szőnyeget, az egész glóbuszt - a lába alól, nyugdíj nyema, mehet dolgozni megint. Oda nyilván nem már, amit egy éve elhagyott, mert nem ülhet az utódja nyakába. A munkaerőpiac meg persze kapkod a 43 éves rendőrökért. Tán felveszik a Pennybe figyelni, lop-e a vevő, harmadáért, mint amit most kap, és persze csak próbaidőre, hogy ne legyen miatta semmi költség.
Jogtalan, persze, hogy az, a fidesz is tudja, de szarik rá.
Most 2-3 évig spórol rajtuk, aztán ha elsöpri őket a néputálat, az utódok majd visszaperkálhatják, ami jár.
Nem is tudom, haragudhatok-e rájuk ezért.
Én se vagyok különb.
A múlt hónapban nem fizettem ki a villanyszámlám, hogy kibírjam hó végéig. Nem kell kölcsönkérni mástól, nem kell hálásnak lenni, igaz, a következő hónap ettől nem lesz mesés.
De ez persze más, az én dolgom, az én döntésem.
De mit csinál majd Zé?

Már megint megvan

"Megvan az AIDS ellenszere, ezt állítja egy külföldi kutatócsoport. Már tesztelték is a védőoltást, igaz csak majmokon, de sok esetben sikeres volt, ami azt jelenti, hogy embernél is hatásos lehet. Gyakorlatilag úgy működik, mint egy influenza elleni védőoltás, a legyengített vírust adják be, így lesz ellenálló a szervezet a valódi vírussal szemben." - olvastam a TV2 hírei közt.
Talán itt látni is lehet a riportot:

http://tv2.hu/tenyek/video/megvan-az-oltas-az-aids-ellen

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon uborkaszezon van-e már - de láttam a riportban Marát, meg a Szlávikot, drámai vágóképként meg a 17-esből egy előbukkanó kis darabot.
Eltöprengtem, hogy deérdekes. Tuti, hogy majd sokan faggatnak róla, jobb megjegyezni. Aztán bevillant, hogy ez akár engem is érinthet. 10 év, mondta Szlávik, mire ebből lesz valami.
Eltűnődtem.
Próbáltam kitalálni, hogy tíz múlva akarok-e HIV negatív lenni. Nem örültem, fura, én se értem. Valamiért arra gondoltam, hogy elvesznek tőlem valamit.
Mikor már úgy megszoktam.
Kezdődhet majd megint a cirkusz, hogy vigyázni kell, el ne kapjam megint.
Nem tudom, hogy a mindenmindegy szabadság-e, vagy letargia.
Az is lehet, hogy a vírus átprogramozta az agyam.
Akarja, hogy megmaradjon nekem.

De egy vonzó azért van benne.
Valaha arról fantáziáltam, hogy öregkoromban majd falun lakom, lesz egy kajla kutyám, és éldegélünk kettesben. Aztán valaki belerondított az idillbe, mert azt mondta, hogy egy öreg HIV+ buzi a kutyát se érdekli.
Na, ha negatív leszek, lesz falu, lesz kutya. De öreg... tán sohasem leszek.

Szűzek fogyatkozása

Mostanában olyan kevés a szűz.
Nem tudom, hova lettek?
Már a 20 évesek is kitanult professzorok.
A múltkor találtam egyet. Beszélgettem vele a cseten jó darabig. Nem volt még fiúval, mondta. Biztattam, most se lesz, én már bácsi vagyok. Kérlelt, finom legyek majd, mert teljesen kezdő. Aztán kiderült, pár éve többször is járt nálam.
Innen meg senki se ment el úgy, ahogyan feljött.

Passzív rezisztencia

Muszáj volt belátnom, hogyha pozitívként pozitívat akarok keresni, kész csőd. Vagy csak kizárólag 22 és fél évest akar a másik, vagy szét kéne öklöznöm az öreganyját is, vagy úgy találkozzunk csak, hogy sose találkozzunk.
Ha negatív kezdett ki velem, akkor az vagy átalakult orvosi konzíliummá az ágy szélén, vagy csak olyannal akart levelezni, akit sose kell látni.
Vagy azt hitte, hogy a perifériák összetartoznak. Ha kurva öreg, ha baszott kövér, vagy agydaganata van. Ha azt gondolta, akkora gáz, hogy csak nekem lesz jó, tegyem össze a kezem, ha valakit láthatok.
Kedves csemege volt egy borderline, de őt se sikerült látnom.
Változtatnom kellett.
Negatív koromban, ha belépett valaki hozzám, már toltam is le a gatyám, a torkára nyomtam, és gyalultam végig az ágyon.
De veszélyesnek látom a szájbafaszt, hogy magyarázzam el, hogy tilos? A franc se akar konzíliumot. Meg legyünkinkábbbarátok-at. Meg félkonya fütykösre nyomorgatott kondomot.
De éreznem kell, hogy kellek. Hogy izgalmas vagyok.
Elmagyarázom hát, hogy csontpasszív vagyok, ki nem állhatom, ha szopnak.
Megkérdik néha: egészség rendben?
Jársz szűrésre?
Na, ja.
Nehéz megszoknom, hogy hazudok.

Wellnes-macskahúgy

- Beszéjj má hangosabban, fijam! Mit sutyorogsz itt össze-vissza? Mi van? Mit mondasz? Most mijé kijabász, nem vagyok én süket! A bátyádtú gyütté? Jó kibeszétetäk, mi? Azt várja mind, mikó döglök má mäg... - ül, beleroskad a székbe, két aszott karját fájósan a gyomrára szorítja. Fele se a réginek, az otthonkát kétszer körbetekerhetném rajta.
- A tesóm küldte - rakom ki elé az asztalra a paradicsomlevest és a fasírtos krumplipürét. - Ezt meg én sütöttem.
Helyet keresek a konyhában, ami nem macskás, de nem találok most egy tenyérnyi helyet sem. Csíp az ammóniaszag, de leülök mégis.
- Mi ez? - néz az ételre - vidd is el innen, úgysä äszäm mäg! Idekűdenek mindänt, mintha egy kúdis lännék!
A máját fájlalja, de lehet, hogy a gyomrát csinálta ki a rendszertelen étkezés. A macskái kövérek mind, most egy gervásat se látok. Szőrük fénylik a jó koszttól, napi 3 doboz konzervet föletet.
- Egyen csak! Legalább egy keveset! Aggódunk magáért - győzködöm.
- Értem ugyan nem köll, mägvagyok én jól! Nem vagyok én gyeräk! Nízd mäg, így aggódik a bátyád értem! Idehoz nekäm ilyen szarokat - mutatja a kredencbe dobott 2 doboz Cavintont - hogy szäggyem! De äggyet sä vättem be, ha köll nekäm valami, van näkäm orvosom(??), maj fölíratom vele! Azt sä tudom, mi ez, nincs is itt neki sämmi ellengyógyszere! Nem sokáig éläk má, nem köll ängäm eetänni láb alú! De türelmetlenäk vattok, hogy nem döglik mäg a vín hülye!
- A nyugdíját megtalálta már?
- Milyen nyudíjat? Mé kőne mägtaláni? Ja, az? - maga elé réved. - Ideatta a póstás, a kezembe fogtam, oszt hítt a Kiskati telefonon. Asse tudom, hova tättem... - maga elé néz, töprengeni próbál, de lerázza hirtelen. - De nem is érdeköl, fijam. Mägvan mindänäm, nem hijánzik az nekäm. Most az äccé fordút elő velem, mé baszogattok érte?
- De kikapcsolják a gázt, a villanyt, ha nem fizet. Csak a gázszámlája havi 45 ezer.
- Hunnan tudod? Nyomoztok má? Hát maj kifüzetäm! Azé gyütté, hogy idegäsíccs? Idegyüttök äggy évbe äccé, ugattok csak, rángattok csak, hogy mit tägyek? Legalább má arra kis időre békibe hagyhatnátok, míg éläk!
Fullákoló köhögésemre abbahagyja a monológot, rám néz.
- Fojt a macskahúgyszag, nincs elég levegő - magyarázom.
Mártír arccal fölkel, kihajt két macskát, becsukja a beáramló friss levegő elől az ajtót. Vérig sértődött, itt nincs macska, és nincs macskaszag.
- Ma is főmostam hipós vízzee kéccé - veti félvállról felém. Mamusza cuppog, ahogy a ragacsos kövön végiglép.

Két hete fotelban alszik, lábához tol egy másikat.
Nem használhatja az ágyát, beleellett a macska. Az első hármat, a másik meg négyet. Fölváltva szoptatja a két anya a 7 kicsit.
- Nem fekhetäk melléjük, hát hogy férnénk? - ellágyulva nézi őket. - Ezäk vannak csak nekäm, ezäk nem baszogatnak sämmivee.
A szobában még további vigasznyújtó macskákat láttam, nyolcat - tízet. A folyosón is elosont mellettem pár, az ajtót hangosan zörgeti az előbb kihajtott kettő. Beeresztem őket, nem oszt, nem szoroz az már. Az udvaron szétszalad néhány. Elözönlöttek a macskák újra mindent.

Tesóm
- Én sä tudok mindig ott länni, van, hogy csak kétnaponta mägyäk. Mägéhettyük azt a csúfságot, hogy főbukik a mutär, mäghal, oszt kikezdik a kibaszott macskáji. Kérdäm az állatorvost, aszongya: kiirtani mind! Olyan betegségät kaphat a mutär, szärintem má kapott is, hogy abba halhat bele! A körzeti orvos is aszongya, mägszabadúni tüllük. De hogy? Aszongya az állatorvos, hogy ű läóccsa üket. De hogy fogdosom össze? Tüllem szétszalad mind. Oszt ott fog sivaakonni a vínasszony, hogy gyilkos! Monták, keverjek fagyállót felesbe tejjee, azt megisszák, oszt annyi nekik. De hova rakjam lä a tejet? Oszt ha a mutär beleiszik a tejbe? Má äggy tányérbú äszik azokka a kibaszott dögökke! Arra gondótam, hogy szólok a Fehérkörösztnek, hogy itt szenvednek a macskák, fogdossák össze, oszt vigyék el űket. De ha aszongyák, hogy nem tunnak gyünni? Mi van, ha mägvágom valamelyiket, vagy kiirtom a felit, oszt két hét múva mégis eegyünnek? Mosmá azt se csináhatom mäg, hogy fejbebaszom valamelyiket a baltávaa, mer ha rosszú találom ee, kitámolyog az uccára, oszt rögtön főjelentik állatkínzásé az embärt!
Má xanaxot szädäk a kibaszott mutär mijatt. Mägbeszétem a póstássa, hogy idehozza a mutär nyugdíját, mäg a csekkjeit is, mer azokat nem tudom mägszäräzni tülle. Eegyugja elüllem, ha mäg mägtalálom, sivaakodik, hogy ű maj kifüzeti. Amikó kerestem a pézt, amit nem tud, hova rakott, talátam telefonszámlát, 2 hónap, nincs kifüzetve. Az elektromosoktú levél, hogy eemaradésa van, kikapcsóják. Oszt maj szaladgáhatok, hogy lägyän mägin áram, visszakapcsóni is péz.
Mägníztem, van kajakihordó cég, heti 3 és fél ezerbű házhoz viszik. De mi van, ha nem äszi mäg. Vagy a kibbaszott macskájivaa äteti fő. De nem is fogja a mutär beereszteni űket. Beereszt amúgy mindänkit, csak minket nem. A mútkó főhílom, aszongya, most lätäszi a telefont, mer itt vannak nála az elektromosoktú, hoztak neki pézt, mer túlfüzetése vót. Mondom neki, aggya csak ide a telefonba, aki ott van. Mondom az ürgének, ott vagyok rögtön, nincs a mutärné péz. Oszt rögtön biciklire, tekeräk át, mint a hülye, de addigra má persze eeszeleetek. Így szokták kifigyeeni, hova rakják a vínasszonyok a pézt, vagy hamis húszezressee gyünnek, hogy csak ilyen van náluk, 1200-at hoztak, aggyon vissza a vín hülye belülle. Oszt a mutär azt sä tuggya, kik vótak, merre mäntek, mivee gyüttek. A pézt sä ismeri má. Vittem neki mútkó tejet mäg känyeret, kérdi, mennyi, mondom, 270. Erre idead 3 darab ezrest. Mondom neki: 270 vót, csak háromszázbú köll viszaannom. Níz rám, mind a hülyére, hogy hát ű pont annyit adott. A bótos aszongya, hogy mútkó a nyugdíjkó vätt a mutär 290-é macskatápot, oszt amikó füzetni köllött, odaadott neki 3 db tízezrest.
Nem tudok mit kitaláni.
Má most kőne szóóni a szociális otthonba, hogy vägyék előjedzzésbe ütet. Ott osztán nem sivaakodhat, hogy mägäszi-ä a gyóccert. Ha makacskodik, läkötözik, oszt beaggyák neki. Ott nem táncóónak úgy, ahogy fütyűni van kedve. Kikönyörögtem a doktornőtű Cavintont neki, montam, mutär, ebbű napi 3-szor äggyet. Gondolod, bevätte? A zistennek sä tuttam rávänni ütet.

Krach

- Mikor tervezöl hazagyünni? - kérdezte a tesóm a telefonban. - Jó länne, ha hazagyünné pedig, mer ettű a zistenfasza muttertű má tisztára elegem van! Képzeed, fővätte a nyugdíját, és azonnynomba el is tüntette valahova. Vagy egyugta valahova, vagy nekiatta valakinek, nem taláni sähun! Má a mút hónapba is én attam neki pézt, 5 ezret, mer nyivákót, hogy nincs neki. Eevittem előtte a bótba, hogy vásárojjon az ötezerbű, ami köll, de csak eggy tejfölt vätt, mäg ägy kiló känyeret. Monta, neki sämmi más nem kő. Mägyünk a pénztárhó, hát erre ráveti magát a macskakajákra, rögtön vätt 6 doboz konzervet. Abbú a pénzbű, amit én attam neki! A guta maj mägütött, tudod, hogy nekünk is alig van.
Nízem oszt a bukszáját másnap, ott van 15 ezer benne. Aszongya, nem tuggya, hogy kerűt oda.
A faszom is kivan má a vín tökéletlennee!
Elintéztem most a póstán, hogy nekäm aggyák ide a nyugdíját, mäg a csekkjeit is, mer azokat is széthánnya. Most itt áll a nyugdíja néékű, nízäm a gázszámláját, ami kigyütt: 45 ezer! Eevittem a mutärt a bankba, kivättük a pézt, amit a fődéé kapott. Kifüzettem a csekkjeit, ami mägmaratt, nem attam oda neki, csak szólok rulla, hogy tuggyad. Gyere haza, beszéni kő, szólok annak a zistenfasza méltóságos úr bátyádnak is. Ki kő talánunk valamit, nä csak én tarcsam a hátam!

Dobszerda

Túlestem ismét a szerdai borzalmon: 2 óra a hatodikkal, 12-16 évesek. Egy tehénistállóban is több a komfort. Leszakították a teremajtót végleg, akár a hetedikesek, a tátongó termekből ki-bejárnak, tetszésük szerint. A folyosóról leverték a vakolatot, leszakították a mosdókagylókat, lerúgták a csapokat, a vizeldéket szétrúgták. Egy wc maradt csak, de oda dohányozni járnak.
Taníthatatlanok.
Eszük sincs, ami van, az is máson jár.
Szőrösödik mind. A hormonokon csak a hagyományűzés fékez valamit.
- Nálunk nagy, nagyon nagy buli lesz - mórikált a lepényképű Amália, nagy seggét rázva. A kezével kecses vonalakat húzott a levegőben, mint egy indiai táncos. Játszotta az agyát, mert nagy esemény lesz az. Nősül a bátyja, már 15 éves, itt az idő. Ronda gyerek - gondoltam - vajon kiműtötték-e már az orrából kilógó polipot? Klasszikus antiszociális példány, 8 éves korától már gondozásba vették, amikor kibelezett és meggyújtott pár kismacskát.
Na, ő nősül most.
Nagy szerencse lesz a lánynak, akit elvesz.
Hatodikba járt utoljára, elakadt ott. Nem is érdekelte, régóta rezezik a apjával már. Az jó buli, tele kábellel a város.
Mire 21 éves lesz, idekerülnek a gyerekei is. Amilyen pechem van, taníthatom is őket. Ha még addig kitart az iskola.
- Szép lány, aki a felesége lesz - hencegett Amália. Meg is mutatta a képét a mobilon. - Ugye, milyen kaffa? Csak nadrágba jár, de azt már apum mondta, hogy nem hagyja. Nem akar szoknyát húzni, de ebben apu nem enged neki.
- Őt is raboljátok, mint Adriánó feleségét? Vagy rá megalkudtatok?
- Nem raboljuk, letette apám a pénzt már.
Feszengett a témától, elbizonytalanodott, mondhatja-e, terelte a szót.
- Képzelje, van egy lány, vagy nem is lány már, a Bea. Az ollyande ollyan bolond, hogy megvolt a lagzi, már meg is csinálta az ura, és az a bolond visszament az apjához. De azok is bolondok tisztára, mert visszaadták a pénzt. Most képzelje! Ilyen egy hülyék?!? Én vissza nem adtam volna! Az ura meg, vagy aki volt az ura, megnősült újra.
Eltöprengtem, hogy megnyugtató-e, hogy így alapozzák a jövőt. Ők, meg a gyerekeik termelik meg majd a nyugdíjam.

Ájláv élet

Az ördög tudja, mitől jutok mostanában olyan ritkán ide.
Titkaim vannak, tartom a számat, van, ami itt is kibeszélhetetlen.
Most egy se jut eszembe, hogy felhozzam példának, de van egy rakás.
Szokatlan, nyom. Ebből tudom, hogy rakom kupacra belül.

Nem vállaltam semmit, nem megyek sehova, ne is hívjon senki.
Relaxos heteket élek.
Épp most volt az első. Agyonmaceráltak, naphosszat baszom a rezet a munkahelyen. Továbbképzés, semminek, idén tán a tizedik, a tököm is tele vele. Oda az elhatározás, hogy semmit se csinálok, idő se maradt semmittevésre.

Voltam a körben, talán most nem kellett volna. Most először valami disszonanciát hoztam haza magammal, kellett a francnak.

Van időm végignézni az összes híradót, rakom össze, amit hallok. Drágul a benzin, húz magával mindent. Mi lesz itt, mennyibe kerül majd élni? A fizetésem kb. stagnál, emelés nincs, 2-3 ezerrel kevesebb is lett. Megszoktam, mostanában tendencia, hogy évről-évre valamicskével kevesebbet kapok.
Meggyűlöltem Vujics Tvrtkot. Műsora kihúzva: hülye fideszessel beszélt, tiltsák be mindenütt a cigit, mert csak, hogy ne legyen jó. V.T. közbeveti: a saját magánautójában is, ha gyerekét viszi valaki.
Szabályozzunk mindent, tiltsuk, ami élvezhető. Jön Mária országa, a picsába is.

Aszongya orbán: aki felelőtlen életet él, az fizesse meg, ami az egészsége helyreállítására kell. Nem tudom, ki lesz a hivatalos felelőtlen. Talán kommandósok rohannak le kövér nőket a cukrászdában, felírják őket, hogy felelőtlenek. Aki rágyújt, az is felelőtlen, ezen nincs is mit ragozni. Aki empéhárommal sétál, felelőtlen, mégnemtaláltamkimiért. Aki autóba ül, az felelőtlen, mert kipufogja a kátrányt, aki kimegy az ilyen utcára gyalog beszívni a koszos levegőt, az is felelőtlen hülye. Aki bemegy a nemibeteg-gondozóba, az is felelőtlen, mert nem a hiteles, pap által rásózott hitvessel kefélt, és hülye, mert titkolná inkább, és halna csöndben bele.
Én a HIV-vel be is foghatom a számat. Ez most a csúcs-felelőtlenség, ráadásul dohányzással tetézem is. Ha a teljes fizetésem gyógyszerre költöm, talán befedi az első 10 napot. Többre nem is kell, mert mellette se cigi, se kávé, se kaja, pár nap még rá, és éhen is halok.

Ha nem fogok gyógyszert szedni, bírom, ameddig bírom. Úgyse kell örökké élni. Ilyen politikai háttérrel motivált se vagyok.
Ha toxoplazmózisom lesz anyám macskáitól, lebénul a fél oldalam. Ha totál pech, akkor AIDS-demencia, azzal se sokat ugrálhatok.

Majd ha ott tartok, valahogy el kéne kapni a pillanatot. Amikor még normális vagyok, azt teszi az izmom, amit mondok neki.
Néztem a tévét, és listáztam, hogy is lehet az ember öngyilkos. Gyógyszerrel sose, mert nőies. Nem is lenne hozzá semmim, mert ha megenném az összes itthoni C-vitamint, szart se érnék vele. Ha kiugranék az ablakon, agyoncsaphatnék valakit véletlenül. Nem kötném fel magam, mert hogy néznék ki kilógó nyelvvel. A Dunába nem ugrok a hídról, mert utálom a hideg vizet. A kádba se vihetek hajszárítót, mert ereszt a dugó. Ötletem semmi, mert mindenre van valami ellenérv.
Szerencsére a tévé segített. Kék fény, börtönriport. Mondják, a két fiatalember - miután péppé verték idős cellatársuk - felvágta az erét, mert az csendes halál, álmos lesz az ember, ahogy a vére elfogy. Zseniális, Petronius is így csinálta jó kétezer éve. Nem hiába nézi az ember a tévét, valamit csak tanul belőle.

Persze az is elég, ha egy szakiskolásnak azt mondom a munkahelyemen: anyád ratyi, apád kukát túró csövesgeci. Azért rögtön szúrnak, ott, helyben, halálommal nem piszkolom legalább a lakást.
De erre sincs sok időm. Bevezetik ripsz-ropsz, hogy 15 év lesz a tankötelezettségi korhatár. Akkor eltűnnek a szakiskolások tőlünk, csak a muszáj miatt jártak be eddig is.

Kell a sok munkaerő, hisz épül az ország, termelnek a gyárak. Hirtelen bedobnak a rendszerbe százezer 15-16-17 éves semmirekellőt, melléjük egy rakás tanárt, akik nélkülük munka nélkül maradnak. Nem lesznek egyedül, mert előttük áll már a sorban 300 ezer rokkantnyugdíjas, akik nyilván csalnak, az úniós átlag szerint ennyi az álbeteg. Nem is munkaképtelenek annyira: van egy lábuk, némelyiknek keze, a skizofrének kincset érnek a munka világában, a depresszió miatt eddig lógók pedig rájöhetnek, mitől is örömtelenek.
Igaz, ezt mondta az orbán is. Bár az egymillióhoz azt tette hozzá eredetileg, hogy "egymillió munkahely", de ez csak kis probléma, elég hozzátenni egy szócskát: "kereső".
Olyan szép ez a világ, tutira ki van találva, olyan jól el van benne rendezve minden.
Klónozzuk semjénzsoltot. Nem roma, nem buzi, nem menstruál, tán cukorbaja sincs. Szerintem nem is dohányzik, csempe szájban nem áll meg a cigi. Tuti, hogy katolikus, és nem nyavalyog a fizetése miatt. Mosolygós, boldog, elégedett ember, tán a köztársasági elnöktől is több esze van. Minek ide másféle, problémás alak?

Halál

Deznifer anyja diszlexiás, vagy stupid, kideríthetetlen. Hol Gyeninek, hol Deznifernek írta le lánya nevét, rajta maradt. Keresztelhette volna Marinak is, de megszívta.
- Olyan szép vóót a temetés - áradozott Deznifer - apám húszezeré ekkora koszorút csinátatott - körzött a levegőbe egy nagyot. Úgy sírt mindenki a temetőbe! - bizonygatta. - Oszt aszongyák, hogy a virasztáskóó nem is rítunk! Ilyen egy csöveseket, hogy ilyeneket mondanak!
Bólogatott, de nem hallott ellenvetést. Elégedetten folytatta.
- Elégették a mamát, oszt betették egy ilyen vázába, vagy mibe. Igen, urnába, abba. Oszt berakták egy olyan lukba, be is vakóóták. De én nemtom, hogy fért be abba a mama.
- Az olyat haza is lehet vinni - tudálékoskodott Ádi. - Amikor apám meghalt, őt is elhamvasztották, és betették egy ilyenbe. Mondták anyunak, hogy haza is lehet vinni, de anyu mondta, hogy neki ugyan nem kell! Miért így szokták a halottakat csinálni?
- Nem csak így szokás. Van, akit eltemetnek, van, akit kitesznek a keselyűknek, a tengerészek meg a halottakat az óceánba temetik. Ahány ház, annyi szokás.
- Azt ki mondja meg, hogy eltemetik, vagy elhamvasztják? - érdeklődött Ádi tovább.
- Vagy a hozzátartozók, vagy aki meghal, már életében kitalálja. Én már kitaláltam, hogyha meghalok, akkor hamvasszanak el, és szórják szét a hamvaim.
- És mér azt találta ki?
- Csak. Aki emlékezni akar, emlékezhet, nem kell se sírhelyet, se urnahelyet fenntartani. Tudod, csak egy bizonyos időre szól a sírhely bérlete is. 30 évre. Aztán, ha lejár, valakit a nyakadba temetnek. Rám ne pakoljanak senkit. Inkább szórjanak szét.
Deznifer közben filccel kilakkozta a körmét. Elég volt ennyi a gyászból mára. Elégedetten nézegette a művét.

Koop

Csak pár gyerek lézengett az udvaron, a rázósabbak, a javát elvitték Parlamentet nézni.
Coffi mehetett volna, egyedül a gyagyák közül, de inkább maradt. Őt ne nyalósozza Zsueletta.
Hozzám csapódott az udvaron, húzgálták már a haját elegen, elunta.
- Nekem nem lesz piercingem - döntött - akiknek van, azok mind kurvák. Engem meg ne kurvázzanak. Képzelje, van, aki az orrába is rak!
- Van, aki még cifrább helyre is - válaszoltam meggondolatlanul.
- Tényleg? Hova?
Tanácstalankodott egy darabig. Fül, orr, száj, nyelv kipipálva. De sejthette, hogy tudhatok még valamit. Közvéleménykutatásba kezdett, majd visszatért elégedetten.
- Szemöldök! Ja, meg köldök! Ugye, azt nem mondtam? Vagy van még más is?
Széttártam kezem, jelezve, honnan tudjam.
- Látom, van még... bizonytalankodott. Csúnya szó? - villant föl benne a remény sugara.
Bólogattam.
Elrohant tőlem, elkapta Zsuelettát.
- Mondjál nekem csúnya szavakat!
Zsueletta készséges lett azonnal.
- Faszom, rákos, szopki, kurva, csövesgeci - ujjával számolgatta, ki ne hagyja bármelyiket véletlenül.
Coffi tanácstalanul állt. Nem passzolt egybe se a piercing. A válasz mára titok maradt.

Bűntény a boltban

Kedvenc turkáldám ma akciós napot tartott: 5 darab ötszázért, tele volt az üzlet már nyitáskor. A fél boltot lerekesztették függönnyel, hogy jobban megőrüljenek a népek. Hátizsákok, nyanyák, karok - lábak tömegén lehetett csak válogatni, saccra kapkodott mindenki, amit tudott. Rétessor kígyózott a pénztár előtt, darabokra osztva a válogatók sorát. Kerülgettek, ütköztek, veszekedtek 20 centi helyért, egy sor elejére tolakodó úrinőt többen is elküldtek a jóanyjába.
Hirtelen felsivított egy rozoga 30-as néni:
- Azonnal zárják be az ajtót! Ellopták a táskám, itt kell lenni a boltban a tolvajnak még! - idegesen rángott az arca, remegő kezével zsebeit tapogatta, ahova táska aligha fért.
- Benne volt a telefonom, meg a pénzem, az irataim, zárják be!- sivított az egyik alkalmazott felé.
- Micsoda népek vannak! - háborgott egy matróna - biztos az volt, aki a sor elé tolakodott. Azért sietett a vén kurvája hát! Na, az már messze jár...!
- Ő volt? - csuklott el a Rozoganő hangja, az idegességtől az összecsuklás határán állt.
- Milyen táska volt? Hogy nézett ki? Át kell kutatni mindenkit! - ötleteltek páran.
- Jaj, hát... a táskám... - remegő kezével valami szatyorformát vázolt a levegőbe a Rozoganő.
- Milyen volt a színe? - nyomult rá egy pocakos nő. Látta, hülyével van dolga, kiabálva ismételte:
- A színe? Sárga? Barna? Milyen??
Rozoganő tehetetlenül leengedte kezét, képtelen volt valami értelmeset kinyögni. Szétesett tekintete nézte a semmit: fizetésig se kenyér, se szafaládé, éhenhal a gyereke, leölték itt, lemészárolták.
Többen előkapták a telefonjukat.
- Mi a száma? Ha kicsörög, meglesz a táska!
Rozoganő kétségbeesetten magába roskadt. Talán eljutottak a fülébe a szavak, mert számokat motyogott maga elé, amit szomszédja hangosan közhírré kiáltott.
Tárcsáztak sokan, vágni lehetett a csöndet.
- Nem csöng ki. Ezt már kikapcsolták - összegeztek páran. Rozoganő sírva fakadt.
- Mondja újra a számot! - rendelkezett szomszédja ellentmondást nem tűrő hangon.
Rozoganő szótagolva diktálta a számot, a sírástól levegőt is alig kapott.
- Csönd!!! - rendelkezett a szomszéd, s vagy 50 fülpár figyelte a manőverét.
Valahol halk, alig kivehető ciripelés nesze mászott elő.
Szuszogás se hallatszott. Fülek, szemek kutatták a hang helyét. Pár kar a levegőbe lendült, mint az elefántormány, és a mutatóujjak lassan fordultak a pult felé.
Egy kupac ruha halmozódott ott, Rozoganő gyűjteménye. A halom alatt a táskája, előhúzva belerondított a némaságba a diadalmas csörgés.
A mozdulatlanságot hirtelen taps törte meg.
Eddig second handban nem hallottam ilyet.
Rozoganő arcán leírhatatlan változás: apátiából eufória. Kapkodott, kaszált a levegőbe céltalanul.
- Nem lopták el! Elnézést! Bocsássanak meg! Hát megvan! Én rakhattam oda! Jaj, de szé... jaj, de kedvese... jaj, én most bonbont hozok!
Hátrahagyta a kupacát, és kirohant bonbonért a boltból.
A feszültséget némi röhögés, és azonnali agresszió követte. A két alkalmazottra zúdította mindenki maradék dühét.
- Maguk csinálták ezt! Micsoda munka így összezsúfolni mindenkit? A mi pénzünkből élnek! Följelentem a tűzoltóságnál a boltot! - ordibáltak össze-vissza. Boltos nénik rezignáltan állták a sarat, nem szóltak, nem reagáltak még egy grimaszt se. Péntek van, kettős front, jön a hó, de soká lesz még zárás.

Mélyvíz

Kérném szépen, én csak azt akarom, hogy segítsenek! Gyenge vagyok már, meg kell kapaszkodnom a kerítésben, elgyengülök, ha megyek. Tele van a lábam sebekkel, meg is mutatom, kérem. És nem foglalkoznak velem, mindenhonnan elküldenek.
Amikor jelentkeztem szifilitisszel, akkor mondták, kérem, hogy van ez az AIDS is, menjek kórházba vele. De ott azt mondták, fizessek! De honnan vegyek én arra annyi pénzt kérem??? Nincs tébém, mondták, mert nem voltam bejelentve kérem. Elmentem abba a nagy épületbe is, ahol adják a tébét, de azt mondták, nincs bejelentett címem. Kilöknek engem mindenhonnan, kérem. Pedig fizettem itt adót is 2005-ben, meg 2004-ben. A pénzem bezzeg elvették akkor, jó volt nekik, most meg nem adnak semmit érte! Tessenek engem meggyógyítani! De mindenhonnan kinéznek, lenézik itt, aki a határon túlról jött, kérem. Pedig itt vagyok már tizenegy éve! Haza nem mehetek már, mert ott úgy van kérem, hogyha megtudják, AIDS-es vagyok, összeszednek. Elvisznek Bukarestbe, ott van egy udvar, ott gyűjtik össze az ilyeneket, és leinjekcióznak, kérem... Végső elkeseredésemben már arra gondoltam, összegyűjtök pénzt, kimegyek Svájcba, hogy gyógyítson meg a Vöröskereszt! Vagy repülőjegyet veszek valahova, és megmondom fent a gépen, hogy hívjanak hozzám mentőt, ha leszállunk kérem, mert AIDS-es vagyok kérem.
Rettentő világ van itt, felelőtlenek, bűnösek az emberek. Nem is tudom, milyen világ ez! 2004-ben kaptam először szifilitiszt, aztán 2006-ban, utána meg 2007-ben. Fel is akartam jelenteni a szaunát kérem, mert borzasztó, hogy ilyen felelőtlen fertőző emberek járnak oda, kérem! Akik terjesztik a szifilitiszt, kérem! A kórházat is fel akarom jelenteni, mert mi az, hogy elküldenek kérem! Csak egyetlen vérvételt kértem, hogy állapítsák meg, tényleg AIDS-em van nekem! Csak beszúrnak a karomba, kiveszik a vért, mi van abban olyan nagy dolog, kérem? Hogy 67 ezer FT? Mi van azon olyan drága, kérem? Nem kell nekem, hogy vizsgálják, csak mondják meg az eredményt, kérem! A gyógyszer meg 250 ezer??? Miből fizessem azt ki, kérem? És havonta? Miért van itt ilyen drágaság, kérem?

Status quo

***Naaszongyahogy:
***Status quo, vér
- CD4 558 (szépen, lassan, de tendenciózusan fogyogat)
- 31% (az a jóféle parasztvér, győzi a strapát)
- vájrusz 125 ezer (fele a félévvel ezelőttinek, de ugyanazon nagyságrend)

A vírusok mellett kezd már vér is kerengeni az ereimben. Érzem is, alig bírok magammal.
Milyen jó, hogy bővérű vagyok.
Telik belőle mindenre.

***Status quo, vérszerinti
Unoka1 3 nap múlva egyéves. Nagylány már, lassan főzni tanul. Csak a cserépből a földet ne enné ki.
Unoka2 lassan már tud akkorát rúgni, hogy érezzék a jelenlétét. Augusztusig jó helyen van.
Unoka3 nagy esemény, fiaméknál első gyerek (lesz).
Őszre háromszoros nagypapa leszek. Vénfasz, öregbuzi, trottyos, ráncostata.

***Status quo, vérbő
Egy hét kényszerpauza után újra fogdossák az ajtókilincset.
A frász kerülget néha. A telefont eldugom, el ne lopják megint. Aztán csörög, mint a franc, mert ahogy belépnek hozzám, rögtön telefonál valaki.
Találtam egy bareback oldalt, a sok koton után azon vigasztalom magam.

HIV + stroke

2011. január 24.| Szerző: betegszoba.hu

A HIV növeli a stroke kockázatát

A HIV fertőzöttek háromszor nagyobb valószínűséggel szenvednek el agyi érkatasztrófát - derül ki egy friss tanulmányból, melynek hatására a szakértők felvetik a kérdést, vajon ezért a retrovírus elleni gyógyszereket lehet-e hibáztatni.

A Neurology szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint az Egyesült Államokban élő HIV-pozitív betegek körében a stroke-kal kapcsolatos kórházi kezelések száma az elmúlt évtizedben 67 százalékkal nőtt, mialatt az általános népesség körében hét százalékkal visszaesett.

A kutatók az elmúlt tíz év összes stroke-kal összefüggő kórházi kezelését megvizsgálták az Egyesült Államokban, és kimutatták, hogy összességében a szám az évtized alatt 71 742-vel csökkent. A HIV fertőzöttek körében azonban 537-tel több agyi érkatasztrófát regisztráltak ugyanebben az időszakban. A HIV-pozitív betegek esetében egy bizonyos típus, az ischaemiás stroke gyakorisága nőtt, melyet az agyban kialakuló vérrögök okoznak. Az ischaemiás stroke a leggyakoribb típus.

”A HIV fertőzöttek körében a stroke átlagosan a páciensek 50-es éveiben fordul elő, ami sokkal alacsonyabb életkor, mint a HIV-negatívak esetében” - nyilatkozta Bruce Ovbiagele, a Kaliforniai Egyetem idegtudományi professzora. ”Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a HIV vagy a HIV elleni kezelések közvetlen összefüggésben állhatnak a stroke előfordulásával.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a retrovírus elleni kezelés a halálozási arány ”óriási visszaesését” eredményezte a HIV fertőzöttek körében, annak ellenére, hogy a szegény országokban élő betegek gyakran nem tudják megfizetni a gyógyszereket. A WHO és a UNAIDS adatai szerint az összesen 33,3 millió HIV fertőzött közül legalább 14,6 millió szorult retrovírus elleni kezelésre 2009-ben világszerte.

”Bár ezek a terápiák nagymértékben megnövelték a várható élettartamot, azonban a stroke-kal összefüggő kockázati tényezők jelenlétét is növelik” - állítja Ovbiagele. ”A másik lehetőség az, hogy a HIV vírus hosszan tartó behatása, amely a kedvezőbb túlélésnek köszönhető, még alacsony vírusterhelés esetén is lehetővé teszi, hogy a vírus növelje a stroke kockázatát.”

Nézőpont

Elégedetten szállok le mostanában a mérlegről: hol 65, hol 67 kiló. Passzol rám az összes cucc, ami jó ideje a szekrényben dekkolt. Lapos a hasam, derekamról eltűnt a kezdődő kappanháj. A kollagén ritkul ugyan bennem, a gravitáció meg lefele húzza a bőröm, de van megoldás: ha néhány évtizedet fejen állva töltök, visszarendeződik a helyére minden.
Elégedett vagyok.

Ef nézegetett fürkészőn egy darabig, mielőtt ma elköszönt:
- Légy szíves, írj kétnaponta. Adj valami jelet. Rossz bőrben vagy. Kétnaponta, hogy tudjam, még élsz!

Csak orálisan!

(a közt. elnök után, szabadon)
(szabadon?)

A szánkal nagyon sok mindent tudunk csinálni.
It van a szép Magyar beszéd.
Az ojan szép, hogy aszt ápollnunk kel.
Aki hazafi, aki szereti magyar Országott, az mindig szépen, hejessen beszél!
Igy felyezükki, hogy vanak hagyományaink, amikre bűszkék vagyunk, és ezeket ápolnúnk muszály!
Ezel ki nyilvánítsuk, hogy ősze tartozunk, eggy Hazában élünk.
Ahogy a Szozat mondlya:
Isten, áld meg a Magyart!

***

***

***
Mivel az elenség it áskálodik, elismerem, hogy a fenti szövegben elö fordultak el gépelések, és véletlen hejes irási hibák. De suszternak rossz cipőlye, szakácsnak rossz ebédlye. Ahol fegyver van, ot csörög is, ahogy a Sport szakosztájban mondlyák!

Okos

Kétféle pasas van.

Az igazi,
az baszik jönni.


A másik meg jön, és baszik.

Old spice

Nézem a nőt. Azt mondta, tele van kérdésekkel. Teszten nem volt még, de ő tuti biztos.
Hasmenése is volt - 3 teljes óráig - rá 4 hétre aztán jött a kiütés. 7 db, a lábán mind, megszámolta. Aztán a teljes nyirokrendszere. Az is kivan, totál.
Kérdései vannak.
Előhúzott egy paksamétát, a felső 3 lap a kérdéseit tartalmazta.
Aprón, gyöngybetűkkel, akkurátusan, laponként két oszlopba szedve.
Már a látvány önmagában is pszichiáterért kiált.
Némelyik kérdésnél visszanyeli a felcsukló sírást.
Az a rohadt szemét, ő feljelenti! Igenis, az ilyeneket ne engedjék be az országba! Mert direkt csinálta vele.
Ő az ilyeneket kinyírná!
Legyen csak törvény, meg kötelező szűrés!
És legyen kötelező megmondani!
Mondtam, jó, ha pozitív, kezdheti ezt a megmondást ő is. Kell a jó példa, járjon elöl vele.
Megrökönyödve néz.
Ő áldozat.
Háromszor is átverte az a szemét.
Legyint, nem értem őt, jönnek a kérdései tovább.
Kasvirág, propolisz, ezüstkolloid. Zöld tea mennyi? Napi 40 liter?!? Jó, meglesz. Vitamin? 7 ezer elég? Lenkei, vagy aloe vera? Hogy védje még az immunrendszerét? Mit nem ehet a gyógyszerei mellé? Nem, nem kap még, de biztos fog. Lelki segélyért kihez fordulhat? Melyik immunspecialistát javaslom? A parfüm tényleg tilos?
Higgyem el, hogy pozitív, biztosan érzi.
Semmiben sem volt még sose ilyen biztos. Kérdem: friss a hipochondriája, vagy régen is megvolt?
Megsértődik: ez nem az, minden helyen utánajárt, mindent átolvasott. Jó, meglesz majd a teszt is, de attól retteg. 3 háznyira lakik a körzeti orvosa, annak megküldik, biztos. Abba belehalna. Ajánljak neki orvost.
Hogy miért kellett ebbe belekerülnie? Miért pont neki?
Sír.
Kicsi a gyerek, megölelni se meri. Otthon már hetek óta szájmaszkot hord.
Ne tegye, mondtam. Megrémül a gyerek.
Mi lesz vele, ha gyógyszerezik majd? De ugye, ebből kigyógyul?
Előbb a teszt, hajtogatom makacsul.
Amíg nem tudja, addig nekem ne bizonygasson.
De mi lesz, ha ő mégse él 40 egész 5 tized évig? Nem meri hinni ezt a statisztikát!
A vállam vonogatom: majd megmondom a teszt után.
Ide bizonyíték kell, nem talány.

Tingli-tangli

Elmentem a piacra, hátha látom.
De akkora Pest, miért pont akkor, miért pont oda?
Bekapcsoltam a gépet, hátha nyomát lelem, de még emberkerülő szakaszban van.
Alig várja, hogy meló legyen megint, a munkavégtől kezdésig az időt átalussza.
Nem most van az ideje, hogy bármit is mondjak.
Hiányzik.
Üres nélküle a net.
Ezt legalább megírtam neki.
Nem tudok mit kezdeni magammal, cserben hagytak az automatizmusok.
Sietek munkába, hadd szaladjon ott az idő, aztán rohanok haza.
Várom a megint semmit, a háthát, lefekszem korán, hogy gyorsabban múljon az idő.
Reggel megint várni fogom.
Aztán délután,
aztán majd talán este,
vagy reggel megint.
Olyan, mint az éhség, épp úgy érzem belül.

Év eleji leltár

Ma, az első munkanappal a hátam mögött, összegezhetem 2010 karácsonyát - újévét.
Túl vagyok rajta, ez kétségtelenül jó az egészben.
Általában mindenféle ünnepet utálok, az érzelmi megközelítést mostanában a készülődés teljesen kimeríti.
Sütöttem, főztem, szép lett, meg jó, aki elé kitettem, megette mind.
Nem vettem anyámon és az unokán kívül senkinek semmit - így beszéltük meg - de boltozni mégis elvitt a lábam. Megleptem magam mindenféle szarral: a januári bérletem így ágytakaróvá, cipővé, pulóverré és kabáttá vált. Közöltem a biciklivel, hogy lesz hó, vagy se, számítok rá.
A családi programból az unokázós rész feldobott, anyám ismét kétségbe ejtett. Azt hiszem, nem tudta, hogy karácsony van: még az összecsukhatós örökfenyőjét se nyitotta ki. Nem sütött, nem készült, de vittem neki bejglit. - A maga receptjét sütöttem, jó lett - mondtam neki. - Mé, fijam, én tuttam bejglit sütni? De érdekäs... - csudálkozott. Rám szólt, hogy ne beszéljek halkan, mit kiabálok neki, nem süket, ne beszéljek gyorsan,mért beszélek lassan, ne nézzem hülyének. Aztán siccki, siccki, kergette a macskákat. Becsoszogott a szobába - régi időkben odarakta a süteményt - de nem talált semmit, és nem is tudta, mit is keresett. Sorra járta az összes szobát, majd megjelent a félbehagyott ebédmaradékával, na fijam, tännap úta ezt kerestem.
- Fijam, tisztára mägbolondítottak tännap. Rámtörtek mind, azt se tuttam, ki kicsoda. Mind äccärre beszét, azt sä tuttam, mit mondanak.
Nagy nehezen kitaláltam, hogy bátyám gyerekei jártak nála. Előkerestem ajándékaikat - egy szék mögött volt rakáson az összes - kiszedtem az ehetőket, és szem elé raktam. A ruhaneműket is szortíroztam, de tudtam, hogy hiábavaló, mert beteszi kímélni a szekrénybe, hordani csak a már szétrongyoltakat fogja.
- Nekäd könnyű onnan Pestrű - mondta a bátyám a telefonba - de én itt őrülök mäg tűle. Kérdäm, mutär, mi köll a bótbú, nä maga csúszkáljon az úton, de sämmi, sämmi fijam, mindänäm van itthun, oszt akkó eebotorkál mágis, hanyattesik a hóban, oszt óbégat, hogy ägy autó sä áll mäg neki, az istenfaszátmá az összes bóbällás öregasszonba. Az anyósom se különb, az mäg most nagyon temet, mer mäghalt a Kucsákböbe, ägy fasszopó vín kurva vót, rá sä nyitotta a zajtót, de most gyászója kibaszottú, mer a huga vót.
Oszt a mutär mäg sä hall, mer épp macskaországba van, azoknak még a nevit is tuggya, beszéhetäk neki, csak a kurva dögeit nízi. Aszonta az állatorvos, hogy e kő altatni mind, mer olyan fertőzést kap a mutär, hogy lähet, hogy má most is abba bolondút bele.
Ki vagyok én má ezäkkee a vín istenharagjákkaa, a faszom az összesbe.
*
A néphumor úgy jövendöl, hogy az idei év közepes lesz: szarabb, mint a tavalyi volt, de jobb, mint ami jövőre lesz.
*
A politika benyomult a fürdőszobámba: kiragasztottam a WC csésze belső fedelére a nemztinyenyit. Azóta még nem szarta le senki, a hugyozásban nem vagyok ennyire biztos.
*
Nem tudtam eldönteni, hogy "amit ezen a napon csinálsz, azt teszed egész évben" az év utolsó, vagy első napjára vonatkozik-e, így mindkét nap paráználkodtam egyet. Ugyanaz a fickó volt mindkét nap, a romeon szedtük egymást fel. Csak tegnap olvashatta el a profilom, mert megrökönyödött, hogy pozitív vagyok. Így jár, aki nem olvas 2011-ben.
*
Évfordulóztam is: most volt 2 éve 27-én, hogy pozitív lettem.
*
Tegnap, szex után megfogadtam, nem alkalmizom többet. Jó volt ugyan, de nem adott többet, mint egy szimpla maszti. Kivárom, míg bekötik a fejem. benőni úgyse fog soha.
Csak el ne felejtsem.
*
Várok valakire. Rá szoktam gondolni elalvás előtt, és ébredés után, az is lehet, hogy álmodom vele. Kis kifli-nagykifli, szex közben is ő van velem. De nem mondhatom meg neki. Még nem. Vagy tán sose. Amikorra megmondhatom, addigra meg késő lesz.
Félek a koppanástól.
Olyan jól bebiztosítottam magam eddig.
De valamiért most teljesen védtelen lettem.
Azt mondta a tegnapi pasas, ő 16 évesen volt ilyen hülye.