A múlkori vizitnél javasolta a doki, hogy kerüljem a stresszt.
Próbálkozom, de nap, mint nap be kell mennem a munkahelyemre, ahol ez a feltétel kizárólag tanítási szünidőkben adott.
Már tegnap gyanakodtam, amikor megjelent a kapuban egy őrző-védő család (ezt a szolgáltatást kizárólag saját maguk ellen garantálják). Csak később állt össze a kép, amikor kolléganőm bőgve mesélte, hogy ezt nem bírja már, minden szart a nyakába csapnak: csináld, bolond - pénz meg semmi. Most meg itt van ez a hülye Helén: combon szúrta az osztálytársát pillangókéssel, csupa vér volt minden. Most szaladgálhatnak, de nem lesz semmi, eltusolnak megint mindent, itt semmi se ügy, ki kéne vágni ezt a duplafogú hiénát innen.
Helén már van talán 14, ha szerencsénk van, akár büntethető, de ez olyan szemét dög, hogy biztos nem töltötte be még a 14-et.
(Jó vérvonalú leány, az apja is gyilkosságért ül.)
Dzsueletta kommentálta is ma az eseményt, részrehajlón, hisz rokona Helén:
- Nem köszönt vissza neki Henrik, jól tette, hogy megszurkálta. Így járt!
- Tényleg ennyi eszed van? - kérdeztem, és helyeselt, hogy ennyi.
Coffi sírt - Henrik a bátyja - de egy kukkot se szólt. Látszott, hogy hallgatást parancsoltak rá otthon, félnek a duplafogú klántól. Henrik is hazudozott: padba verte a lábát, aztán átváltott ismeretlen támadókra a villamosmegállóból, Helént ki nem húzta belőle senki. Kész áldás, hogy nem hozzám jár.
- Jól tette, mit embereskedik! - ordította Máriusz - én meg az öccsét vágom pofán, azt a rohadt kis köcsöggecit!
A falhoz ment, a lambériát rugdalta, hogy a pózolás tökéletesebb legyen. Elé ugrott Márió, fülig ért a szája, mímelte Máriusz púposkodását, ordibált, de rosszkor. Máriusz épp pipa volt, nekiugrott, átkarolta a torkát, és fojtogatni kezdte.
- Üssed! Üssed! - üvöltötte Dzsasztin, de segített legalább szétszedni őket.
- Megölöm! Megölöm! Rohadt geci, most megöllek! - bömbölt Márió, mire végre levegőt kapott. Nem tudta beváltani tervét, mert Dzsasztin eltakarta böhöm testével Máriuszt, hogy egy ütés se találjon. Közben szította Máriót, hogy nagyobb legyen a cirkusz:
- Ilyen kis csicskagyerek! Mért hagyod??? Húzz be neki, húzzál!
Nagy nehezen rá tudtam venni őket snúrozásra, az ölés alternatívájaként. Nem ment ma ez sem: Csatara és Dzsasztin csalt, Máriusz falazott. Sértődésbe csapott az egész. Csatara az újabb stiklije után rám ordított:
- Maga ne is szóljon hozzám! Csak a magyarokat pártolja mindég! Nem is játszok ilyet!
Lecsapta magát a papírt nyirkáló lányok mellé, de nem sokáig fért a bőrébe.
- Játsszunk műkorcsolyást! - parancsolt a nagy mafla Dzsasztinra, és a nyakába mászott. Csak neki szabad ilyet: szerelmes bele Dzsasztin is, Máriusz is.
- Nézze! Nézze! - mutogatta a vihogó torony tetején az összes variációt, aztán lemászott a padlóra, elterült, vonaglott, visítozott, mint akinek elment az esze. A két fiú műbalhézott fölötte, tetszett neki, visongott, vártam a tócsát, mikor vizel maga alá. Egyszer csak fölugrott, elment minden jókedve.
- Maga soha se szól rájuk! Tisztára összerugdostak, agyonütöttek! Be is hívatom az apámat! A Dzsasztin is alámnyúlkált, amikor fölemelt! Maga meg nem is szól rá!
- Érdekes, akkor nem szóltál, meg utána se - kételkedtem, bár ez az egy hihető volt.
- Csak-csak vé-véletlen volt, BOCSÁNAAAT! - üvöltött Dzsasztin, és belebokszolt a lambériába.
- Persze... pont véletlen! Ne kamuzzál már nekem - ütötte bele az orrát Dzsueletta. Biztos már megint állt a faszod!
Ez persze vért kívánt. Dzsueletta a vécébe menekült, az ajtó előtt bömbölt Dzsasztin:
- Gyere ki, te tetves kurva, szétbaszom a szádat! Szopjál gecit! Egy ilyen ugat be nekem??? Tiszta szégyen, csupa tetű, tetű, tetűűű...!
Mire behalásztam mindkettőt, a többi kiszökött az udvarra. Coffit a hajánál fogva rángatta Márió. Coffi bevitt pár rúgást sípcsontra, aztán kitépte magát, mert Máriusz az öccsét kóstolgatta megint.
- Azt mondta nekem Dzsasztin, hogy a kurva anyám! - árulkodott Csatara. - Az én anyám nem kurva, kurva a te retkes anyád, az a szájbabaszott dagadt tehén!
Nagy nehezen a terembe tereltem őket.
Nem volt leckéjük, mert a tanító nénijük fejbe verte egy hatodikos, és a felháborodás kiverte a fejéből a leckeadást.
Átrémlett agyamon, miket nem tesznek még, ha munkát nem adok. Az egyetlen dolog a gépies másolás, amit rájuk bízhatok. Gondolkodás semmi, érteni se értik, amit írnak, de legalább pofa be van egy darabig. Bele is merültek hamar, csak Márió rúgta fel a padját.
- Gyűlölök másolni!!! Utálom magát! Olyan, mint az a másik tanárgeci! Rohadjak meg, ha írok egy sort is! Szopjon faszt, aki ilyet kitalál!
"Agresszív vagyok" játszma - konstatáltam, és oda se néztem rá.
- Cssss.... írjál! - súgtam csak úgy, magam elé, arra se nézve föl, amikor falhoz verte a cuccát. A szemem sarkából láttam, hogy tanácstalan, fölállítja a a székét meg a padját, fölvette a könyvét, aztán földhöz verte megint. De csak nekiállt.
- Nagyon csúnyán, trágár szavakkal beszél a fia - tájékoztattam az anyját, amikor érte jött. - Beszélje meg vele, hogy lehet az iskolában beszélni, és miket nem szabad mondani.
- Igaz ez? - kapta el Máriót. - Bántottak? Ne is hagyd magad! Verd be mindegyiknek a rohadt pofáját! Ne legyél csicskageci, mert szájon baszlak!
Mi lesz ezekkel, ha felsőbe kerülnek..? Akkor is lesz párszor frontátvonulás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése