Régebben azzal példálóztak, ha a magyar nyelv fantasztikus gazdagságát akarták villogtatni, hogy Aranytól ez a verssor szinte lefordíthatatlan idegen nyelvre:
"Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel
mélyen néz a kútba s benne vizet kémmel."
Mára ebből egy átlaggyerek csak a mélyen, néz, benne, vizet szavakat ismeri, bár gőze sincs, mit keresnek egymás mellé hányva.
Ehhez képest a Szózat igazi halandzsaszöveggé vált, megtanulni testi fenyítés helyett igazán kiváló.
Először sajnáltam, hogy Vörösmarty ennyire grafomán volt - 14 versszakig meg se állt - aztán kinyomták belőlem a részvétet a kaján gondolatok: szívjanak csak, a múlt heti őrültekháza után. Csak az "áldjon vagy verjen sors keze" sort tudtam velük tökéletesen megértetni: az áldás lett volna a sorstól, ha kolléganőm nem teszi kötelezővé az összes versszak megtanulását - de hát kötelező, így ezzel veri őket most a sors.
- A szemét csöves loboncgeci! - nyilvánított szeretetet Dzsueletta kolléganőmre célozva, és a könyvet a falhoz csapta. Cirkuszolt, esküdözött, bőgött egy sort, a taknyával egybefolyt a nyála, de nekiállt verklizni aztán. Neki, meg pár másiknak könnyű dolga volt: sose értettek semmit, bemagolták agy nélkül, mint egy bódiguszti nótát. Látványosan szenvedtek már a harmadik napon: Máriusz Coffit szurkálta a ceruzával, a padját recsegtette, és feltette retek cipőjét a padra. Ezzel azonnali divatot teremtett, igyekeztek utánozni mindannyian.
- A cipőd helyére teszem az uzsonnád, szalvéta nélkül - jövendöltem, de percenként újrakezdték. Csatara megtoldotta hintázással, és amikor másodszor vágódott hanyatt székestül, magam elé vettem a tájékoztatóját.
- Írjon be, nem érdekel! Maga se érdekel! Fúúúj, ilyen tanárt! Csak engem talál meg? Azt csinálok, amit akarok, nem parancsol nekem, az én fejem! Ha kórházba visznek, akkor de jó nekem!
Bőszen hintázott tovább.
- Csakazértis!! - ordított felém, amikor látta, hogy írni kezdek.
Azért mindegyik elhadarta a bebiflázott szöveget. Csak Dzsueletta akadt fenn: először nem hitte, hogy "Vörösmarty" "vörösmarti"-nak olvasandó: semmi tyé, ez így hagyomány. Kezdte kapiskálni aztán, hogy itt valami titok lengedez, és áttért Vörös Martinra.
- Az unokatesóm is Martin, de tisztára gáz csávó!
Csak egyedül Márió agyában nem maradtak meg a szavak. Próbálkoztam versszakonként, aztán kétsoronként, majd soronként, de a szemét se tudta koordinálni, nemhogy a fülét.
- Semmi baj, írd le ezt a két versszakot, azzal is gyakorolsz! - toltam elé a füzetet. Utál írni - nem lesz Shakespeare - így azonnal eszébe jutott valami délelőtti sérelem.
- Hogy írjak így??? - üvöltött, és a levegőbe tartotta makkegészséges ujját. - Ez a tetűgeci Coffi tisztára kicsavarta!
- Akkor tartsd el, úgy írj - mondtam barátságosan, az "agresszív vagyok" játszmát látva.
Nem adta fel. Két karját eltartva bikafújtatást mímelt, padot lökött, ordítozott. Látta, nem elég a cirkusz, megindult Coffit ölni. Muszáj volt megfognom az öklét - bevonódtam, a francba! - és kiküldtem mindegyiket az udvarra játszani.
- Te maradsz - szóltam Máriónak, akinek már épp kezdett fülig érni a szája. - Vagy írod, vagy mondod a verset, te még nem vagy kész!
Elöntötte a vér az agyát nyomban. Kirohant a többi után "megöllek, geci" ordítással. A kapuban állt épp az anyja.
- Üssed csak! rúgd pofán! ne hagyd magad! - ordított a fia után. - Engedje ki a gyereket, viszem! - üvöltött be a rácson.
- Nincs még kész a leckével, és nincs még 4 óra. Nem mehet, várja meg! - zártam le a témát, és a gyerek után eredtem. Míg lefejtettem Coffi hajáról, hallottam, ahogy elkerekíti az anyja:
- Mi az ho-hogy n-n-nem e-e-enged-di-di ki??? B-b-beho-hozom az uram, és szétveri a m-m-mocsok pofáját! (dadog, ha felajzott)- Engedd k-k-ki, geci!!
Máriót visszavittem a terembe. Ordított, rángatta magát, átkozódott, ömlött a könnye.
- Ilyen geci iskolát! Elmegyek innen! Ez egy buziiskola, olyan buziknak, mint maga! Úúútálom magát! - verte a földhöz a füzetét, hogy nyomatékot adjon.
- Oké, ha nem írsz, akkor mondjad! Most vered magad földhöz, vagy a vers után? - és nem eresztettem ki, míg 3-szor utánam nem mondta a verset.
A kapuban még a rácsot rázta az anyja. Addigra összeveszett a többi várakozó szülővel, és hallottam még, hogy a portásnak is beígért egy szurkálást másnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése