Titkok

Fújt a szél ma erősen, tartottam attól, hogy megkergíti a kölyköket. Fölöslegesen: két vérengző be se jött ma, volt, akit elvittek, volt, akit elkértek.
Coffival maradtam kettesben, egész délután. Ő a legbékésebb, csak akkor ordít, ha már tizedszer verik hátba.
De ma senki sem verte, csak egyedül unatkozott. Kivittem hintázni, de fázott. Gyíkászni akart, de a gyíkok is fáztak. Amikor már eleget borotvált a jeges szél, bementünk rajzolni.
Kapott egy pandamacit, meg egy pingvint, elégedetten nézegette mindkettőt.
- A tesód hogy van? Gyógyul a sebe?
- Csak kicsit gyógyul. Pedig picike a seb, csak nagyon mély. Tudja, hogy a Helén lepkekéssel, vagy mivel szúrta?
- Pillangókés. Úgy hívják. A tesód miért nem mondta meg 2 napig a rendőröknek, hogy a Helén szúrta meg?
- Nem tudom - sütötte le a szemét, de látszott, hogy tudja. - Biztos félt a brancsuktól. De a tesóm nem volt ám ilyen rossz mindig... csak azóta rossz, hogy eljöttünk apukámtól. Akkor ő az apukámnál maradt, de elszökött utánunk. Anyukám engem is az apukámnál akart hagyni, de én lefeküdtem a földre, és úgy sírtam. Aztán akkor anyukám engem is elvitt magával.
Színezgetett kicsit, elkalandozott.
- Magának már volt eltörve valamije? Nekem volt ám. Még kicsi voltam. Úgy volt, hogy a kisebbik testvérem elbújt a szekrényben, és mozgatta, hogy megijedjek. A szekrény meg földűlt, és eltörte a lábom. Bevittek a kórházba, de ott is úgy sírtam az anyukám után... pedig annyi csokit hoztak be, hogy tele volt vele minden.
- Akkor még apukáddal laktatok?
- Nem, akkor már nem. Akkor már az anyaotthonban laktunk. Hú, mi már annyi anyaotthonban laktunk..! Mindegyikben!
Egyre vidámabb lett.
- Pedig apukám minket nem is vert, csak az anyukánkat. Úgy kellett elszöknünk tőle. De anyukám nem vitte magával mindegyik testvéremet, mert nem volt hova vinnie.
- Igen, hisz nyolcan vagytok.
- Igen... - látszott rajta, hogy füllent.
- Az a két tesód, aki intézetben van, az nem is lakott veletek?
- Maga tudja?? Jaj, de ne mondja el senkinek! Anyukám nem szereti. Sose mondja. Otthon se szabad erről beszélni. Tudja, a Rozi is, meg a Kitti is bolond. Nem szabad róluk beszélni. Azért hagyta őket anyukám az intézetben.
- Még sose láttad őket?
- Nem. Nem is szabad megnézni... de én azért mégis kíváncsi vagyok rájuk. Olyanok lehetnek, mint a Livike? Attól én félek. Őket is úgy hívják, mint a Lindát, úgy, hogy Kis. Ez titok ám: a Kitti a Linda ikertestvére! Anyukám nem is tudja, hogy tudom. A Linda is Kis. Kis Linda. Azt mondta az anyukám, hogy azért, mert az olyan hülyén szólna, hogy Rádi Linda. De engem legalább úgy hívnak, mint anyukámat. Én is Rádi vagyok, meg az anyukám is. Az anyukám igazi neve Kisné Rádi Anna. 4 testvérem Kis, mert azoknak az állt jól a nevükhöz. Négyünket meg úgy hínak, hogy Rádi. - elvigyorodik, cinkosan titkot súg: - Az apukámat meg úgy hívják, hogy Kolompár.
- Biztos anyukád első férje volt a Kis.
- Á, nem! Anyukámnak csak az apukám a férje. (hallgat, gondolkodik) - De az olyan buta!!! Tessék képzelni, azt se tudja, hogy egy meg egy. Ha kérdeztem tőle, sose mondta meg. De én úgy utálom! Ha eljönne egyszer, behúznék neki!