2010. március 20., szombat
Vagy így, vagy úgy
Most találtam, kis színes, estére.
"Egy új HIV-gátlószer, melyet banánból állítottak elő, ajtót nyithat a HIV szexuális úton történő terjedésének megelőzéséhez – állítják a Michigani Egyetem Orvosi Karának munkatársai.
A tudósok érdeklődése a lektinek felé fordult, mely vegyületek természetes körülmények között növényekben fordulnak elő, ugyanis képesek megállítani azokat a láncreakciókat, amik fertőzéshez vezetnek.
A Journal of Biological Chemistry március 19-i számában megjelent tanulmány szerint laboratóriumi körülmények között a banánban lévő lektin, a BanLec, olyan hatásosnak bizonyult, mint két jelenleg is használatban lévő HIV-gátló gyógyszer.
„Az Egyesült Államokban a HIV terjedésének még mindig nem lehet gátat szabni, a szegényebb országokban pedig kifejezett robbanás tapasztalható. A betegség szörnyű emberi szenvedés forrása, ráadásul a kezelés kifejezetten költséges” – állítja a vizsgálat témavezetője, Dr. David Marvovitz, belgyógyász professzor.
Jelenleg a gumióvszer használata a fertőzés legbiztosabb megelőző eszköze, azonban a fejlődő országokban a hölgyek kevésbé tudják kontrollálni szexuális kapcsolataikat.
A lektinek cukorkötő fehérjék, melyek sikeresen azonosítják az idegen betolakodókat, mint a vírusok. A BanLec a HIV cukorban gazdag, gp120 fehérjéjéhez kötődik, meggátolva annak belépését a szervezet sejtjeibe. A szer annyira hatásos, mint a T-20 és a maraviroc, mely anyagokat jelenleg is alkalmazzák a HIV-fertőzöttek kezelésében, azonban a BanLec jóval alacsonyabb ára vonzó alternatívát jelenthet, ráadásul a védelem is szélesebb körű."
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése