2010. május 31., hétfő
Politika
Politikát hallgattam reggel, csak úgy, fél füllel, félálmosan. Örültem, mert rögtön nekiállt az új kormány megoldani a gazdaság égető helyzetét. A legégetőbb lépés összekülönbözni a hasonló véresszájú külhoni politikusokkal. Kis befektetéssel, könnyen megy, kevés ráfordítás, hangzatos, dagadhat a nemzeti népmell. Ma még nem volt hadüzenet, de ha lesz, akkor az teremt egymillió új munkahelyet. Bombákat kell gyártani, meg taposóaknákat, hogy szaggassa le a kukoricát kapáló asszonyok lábát, meg a homokozó kisgyerekekét itthon és külhon. Láb nélkül nem tudnak dolgozni járni, keletkezik egy rakás munkahely. Az aknákat ki kell pakolni, a bombákat rá kell dobálni valakire, ez meló, nehéz a bomba, erős kezek kellenek cipelni, az is egy rakás munkahely. De drága lesz ide-odahurcolászni azt a sok robbanóanyagot, talán megegyeznek a főokosok, hogy mindenki a saját városait bombázza, mert azzal benzint lehet spórolni. Így tervszerűen lehet kipusztítani tök fölösleges városokat. Amúgy is messze estek Pesttől, csak a baj volt velük eddig is, hogy laktak ott egyáltalán népek. Hogy ne óbégassanak annyit, építenek új negyedeket nekik, az építkezés munkahely, eldolgozgathatnak ott egy darabig. Akinek meg nehéz a malterkeverés, majd zászlókat varrhat, mert most aztán lengethetünk egy darabig.
Májusi mérleg
Az előbb megnéztem a naptáram: utoljára április 10-11-re eső hétvége volt az, amikor nyugodtan keresztbe pakoltam a lábam itthon. Azóta folyton valakire figyelnem kellett, folyton készültem valamire, tele a tököm, hagyjanak békén, ne nyisson senki ajtót rám. Kell két nap legalább, ami csak az enyém, amivel itthon önzősködhetek, könyökölhetek az ablakban bámulni a semmit.
Muszáj.
***
A Jóisten nem szeretheti ezt az orbánviktort. '98-ban, amikor véletlen nyertek, akkor is ilyen özönvizet eresztett az országra. Emlékszem, akkora esők voltak akkor is májusban, hogy elmostak hegyvidéki hidakat, házakat apró kis patakocskák.
Persze az is lehet, hogy a Jóisten a kereszténydemokratákat utálja. Ha semjénzsoltra nézek, ez totál érthető.
***
Anyám szereti orbánviktort, de már elfelejtette, miért is. De pechje van orbánviktornak, mert anyám elfelejtette a nevét is. Kisegítettem tegnap, mondtam neki, hogy ő most a miniszterelnök. Valami biztos rémlett anyámnak, mert nem köpött a neve hallatán, mint ahogy az előző három miniszterelnök nevére szokása volt tenni.
***
Muszáj.
***
A Jóisten nem szeretheti ezt az orbánviktort. '98-ban, amikor véletlen nyertek, akkor is ilyen özönvizet eresztett az országra. Emlékszem, akkora esők voltak akkor is májusban, hogy elmostak hegyvidéki hidakat, házakat apró kis patakocskák.
Persze az is lehet, hogy a Jóisten a kereszténydemokratákat utálja. Ha semjénzsoltra nézek, ez totál érthető.
***
Anyám szereti orbánviktort, de már elfelejtette, miért is. De pechje van orbánviktornak, mert anyám elfelejtette a nevét is. Kisegítettem tegnap, mondtam neki, hogy ő most a miniszterelnök. Valami biztos rémlett anyámnak, mert nem köpött a neve hallatán, mint ahogy az előző három miniszterelnök nevére szokása volt tenni.
***
Füstbe ment terv
Már a múlt héten írt Pégé, hogy emlékszem-e rá, ha kedvem van, sörözhetnénk. Emlékeztem, persze, jegyzett férfiú, hogy felejteném, az ezer közül azon kettő közé tartozik, aki megmozgatott. Okos, vonzó, tanult.
Csak kétszer szeretkeztem vele annak idején, aztán felszívódott. Emésztenie kellett a Kinsey-skálát, ledőlt a heteró idol.
Azóta csak egyszer láttam, kint a Szigeten, egy doboz sörbe kapaszkodott. Egy haverjával kószált, zavarba jött láttomra, nem abajgattam akkor.
Ma eljött.
Talán csak szebb lett, vagy csak nem múlt szépsége. Hozott 2 doboz sört, berakta hűlni a hűtőbe rögtön.
A szobában leült, szeme a függönyt nézte.
- Be lehetne húzni jobban? Ne sokat gatyázzunk! Már nagyon kívánom.
- Oké, de mondanom kell valamit - akasztottam meg gerjedelmét. - Vagy 2 éve nem találkoztunk, azóta változás van. HIV pozitív lettem. Szólok, hátha ez módosít valamit...
Visszaereszkedett a székbe. Láttam, csak lassan érnek tudatáig a szavak. Visszapattannak, aztán befúródnak megint. Hallgatott, figyelt rám, iszonyúan zavarodott volt.
Idő teltével fel tudott állni a székből. Mentegetőzött, mondta, hogy megért, ő is most úgy jött fel, hogy de jó lenne gumi nélkül is, esendő az ember, találkozunk még, biztos, vagy talán, de ő most el.
A söröket a hűtőben felejtette - de hát ma nem csak a sörivás maradt el.
Vajon látom-e még?
Kíváncsi vagyok.
Csak kétszer szeretkeztem vele annak idején, aztán felszívódott. Emésztenie kellett a Kinsey-skálát, ledőlt a heteró idol.
Azóta csak egyszer láttam, kint a Szigeten, egy doboz sörbe kapaszkodott. Egy haverjával kószált, zavarba jött láttomra, nem abajgattam akkor.
Ma eljött.
Talán csak szebb lett, vagy csak nem múlt szépsége. Hozott 2 doboz sört, berakta hűlni a hűtőbe rögtön.
A szobában leült, szeme a függönyt nézte.
- Be lehetne húzni jobban? Ne sokat gatyázzunk! Már nagyon kívánom.
- Oké, de mondanom kell valamit - akasztottam meg gerjedelmét. - Vagy 2 éve nem találkoztunk, azóta változás van. HIV pozitív lettem. Szólok, hátha ez módosít valamit...
Visszaereszkedett a székbe. Láttam, csak lassan érnek tudatáig a szavak. Visszapattannak, aztán befúródnak megint. Hallgatott, figyelt rám, iszonyúan zavarodott volt.
Idő teltével fel tudott állni a székből. Mentegetőzött, mondta, hogy megért, ő is most úgy jött fel, hogy de jó lenne gumi nélkül is, esendő az ember, találkozunk még, biztos, vagy talán, de ő most el.
A söröket a hűtőben felejtette - de hát ma nem csak a sörivás maradt el.
Vajon látom-e még?
Kíváncsi vagyok.
Jégkorszak
Miután kibabáztam magam kedvemre - nyűgös volt a kicsi, érezte az esőt - átgyalogoltam anyámhoz. Szitált az eső, aztán rákezdett rendesen, villámlott, majd dörgött is. Szél nem volt, élveztem az esőszagot.
Mire anyámhoz értem, alig szemerkélt már.
- Csukd be fijam az ajtót gyorsan! Fázok. Be is szoktam gyúútani esténkint.
- Most? De hát már nyár van... én már rég nem fűtök.
Nem akartam vitatkozni vele, becsuktam magam mögött, és leültem a legmacskátlanabbnak ítélt hokedlire. Beléptemkor 3 macska kirohant, a két anyamacska bent hevert a kicsinyei közt. Éreztem, tényleg fűt anyám, a szellőzetlen konyhában marta a szemem az ammóniaszag. Ennyi macska rengeteget hugyozhat, konstatáltam, de nem szóltam semmit. Legszívesebben azonnal fölmosófát rántottam volna, a macskák nyoma látszott mindenütt.
- Itt olyan hidegäk vannak, fiam, hogy a tännapi bazsarózsa rögtön läpotyogott, ahogy behoztam. Läfagyott az is. A rózsám mäg tiszta dér vóót. De az ilyet nem mondják be a tévébe, eetitkóják. Hogy vagy, fijam? Én szarúú vagyok, kimägy a fejembű minden, oszt mérges vagyok. Nem jó öregnek länni, fijam. A biciglim is eeromlott, kilukadt a kereke, hiánzik, mer abba kapaszkodok, ha eemék a bódba. De hangosabban beszéjjé, mer nem hallok sämmit.
Most csak a lányom neve okozott neki némi zavart, de rámhagyta, hogy ki lehet. Megint megkérdezte, hogy vagyok, most se várt választ rá sokat. Fullákoltam a csípős szagtól, kinyitottam résnyire az ajtót, de becsukatta, mert fázott.
Néztem az órát, egy helyben járt, csak 15 perce vagyok még itt.
- Rágyújtok! - mondtam, és végre beszívhattam az esőszagú kinti jó levegőt.
Nem sokáig tartott a szabadság, újra a konyhalevegő marta a szemem.
- Fijam, äsző valamit? Melegíjjek ételt? Ebédőtéé má?
- Nem kell semmi, agyonettem magam a lányomnál! - hárítottam gyorsan. Felrémlett bennem, milyen rettenetes lesz majd, ha nem esznek a kezem után már. Telefont kaptam közben, anyám kíváncsian figyelt.
- Csak egy barátnőm, fúrógépet kér - magyaráztam.
- Hát vidd át neki, oszt majd visszagyüssz.
- Nem itt lakik, hanem Pesten.
- Oszt tä ee tucc igazodni Pestän? - nézett rám csodálattal.
- Anyu... hát már 6 éve Pesten élek. Csak kiismerem magam.
- Tä Pestän laksz? - meredt rám. - Nem is tuttam. Sosä montad.
Gondolkodtam, képben van-e, ki vagyok? Eddig csak megelőlegeztem, hogy tudja. Nem piszkáltam, úgy van jól, ahogy hiszi.
Még csak 30 perc telt el, máskor egy órát is ki szoktam bírni.
- Mész is má, fijam? Olyan keveset vagy mindig itt. Még nem is beszégettünk szinte sämmit sä.
Fél órám volt még a buszig. Kerültem egy nagyot, hogy jobban teljék az idő.
Töprengtem, de nem találtam választ: észrevenné-e anyám, ha el se jönnék egyáltalán?
Ha nyári szünet lesz, talán lejövök, kitakarítok nála. Bár ma szellőztetni se hagyott.
Mire anyámhoz értem, alig szemerkélt már.
- Csukd be fijam az ajtót gyorsan! Fázok. Be is szoktam gyúútani esténkint.
- Most? De hát már nyár van... én már rég nem fűtök.
Nem akartam vitatkozni vele, becsuktam magam mögött, és leültem a legmacskátlanabbnak ítélt hokedlire. Beléptemkor 3 macska kirohant, a két anyamacska bent hevert a kicsinyei közt. Éreztem, tényleg fűt anyám, a szellőzetlen konyhában marta a szemem az ammóniaszag. Ennyi macska rengeteget hugyozhat, konstatáltam, de nem szóltam semmit. Legszívesebben azonnal fölmosófát rántottam volna, a macskák nyoma látszott mindenütt.
- Itt olyan hidegäk vannak, fiam, hogy a tännapi bazsarózsa rögtön läpotyogott, ahogy behoztam. Läfagyott az is. A rózsám mäg tiszta dér vóót. De az ilyet nem mondják be a tévébe, eetitkóják. Hogy vagy, fijam? Én szarúú vagyok, kimägy a fejembű minden, oszt mérges vagyok. Nem jó öregnek länni, fijam. A biciglim is eeromlott, kilukadt a kereke, hiánzik, mer abba kapaszkodok, ha eemék a bódba. De hangosabban beszéjjé, mer nem hallok sämmit.
Most csak a lányom neve okozott neki némi zavart, de rámhagyta, hogy ki lehet. Megint megkérdezte, hogy vagyok, most se várt választ rá sokat. Fullákoltam a csípős szagtól, kinyitottam résnyire az ajtót, de becsukatta, mert fázott.
Néztem az órát, egy helyben járt, csak 15 perce vagyok még itt.
- Rágyújtok! - mondtam, és végre beszívhattam az esőszagú kinti jó levegőt.
Nem sokáig tartott a szabadság, újra a konyhalevegő marta a szemem.
- Fijam, äsző valamit? Melegíjjek ételt? Ebédőtéé má?
- Nem kell semmi, agyonettem magam a lányomnál! - hárítottam gyorsan. Felrémlett bennem, milyen rettenetes lesz majd, ha nem esznek a kezem után már. Telefont kaptam közben, anyám kíváncsian figyelt.
- Csak egy barátnőm, fúrógépet kér - magyaráztam.
- Hát vidd át neki, oszt majd visszagyüssz.
- Nem itt lakik, hanem Pesten.
- Oszt tä ee tucc igazodni Pestän? - nézett rám csodálattal.
- Anyu... hát már 6 éve Pesten élek. Csak kiismerem magam.
- Tä Pestän laksz? - meredt rám. - Nem is tuttam. Sosä montad.
Gondolkodtam, képben van-e, ki vagyok? Eddig csak megelőlegeztem, hogy tudja. Nem piszkáltam, úgy van jól, ahogy hiszi.
Még csak 30 perc telt el, máskor egy órát is ki szoktam bírni.
- Mész is má, fijam? Olyan keveset vagy mindig itt. Még nem is beszégettünk szinte sämmit sä.
Fél órám volt még a buszig. Kerültem egy nagyot, hogy jobban teljék az idő.
Töprengtem, de nem találtam választ: észrevenné-e anyám, ha el se jönnék egyáltalán?
Ha nyári szünet lesz, talán lejövök, kitakarítok nála. Bár ma szellőztetni se hagyott.
2010. május 28., péntek
Igazi cirkusz
Gyereknap volt ma, és az iskola két legrosszabb osztályát igazi cirkusszal jutalmazták. Állítólag nyertünk a papírgyűjtésben, de ott annyi a suskus, hogy akár úgy is láthatnám: eltávolítottak bennünket a gyereknapról, hogy a többiek legalább normálisan szórakozhassanak.
Persze, nem kizárt a nyerés sem, hisz jólnevelt gyereknek eszébe sem jutna kilopni a konténerből a már lemázsált papírt, hogy a saját adagját szaporítsa vele.
Táskát se hoztak, és jól kicsípték maguk.
Márió 10 perc alatt leette a vakító fehér pólóját ketchuppel, Zsueletta új ruhát húzott, csak Dzsasztin kacsázott be a hetes cuccban. Retek mackónadrág, viseltes póló, szétnyúlt pulóver.
- Pfúj, így tuttál gyünni??? - reklamált Zsu - ezek tiszta retkek! Olyan büdös vagy, mint a klozet!
- Micsodaaaa?!? Én fürdök mindég! Szagolja meg a hónaljam! - és rám támadt kitárt hónaljjal bizonyítás gyanánt.
- Neked inkább cipőszagod szokott lenni - védtem meg, és elkaptam a bűz elől a fejem. - Gyakrabban kéne zoknit cserélned, naponta akár kétszer is.
- Nincs is annyi zoknija! Ezek mind ilyen büdösek - szájalt Zsueletta. - Igaz-e, Márióka, hogy kifordútam, amikor elmentem náluk? Az annyának is ilyen szaga van!
- Te ugacc, tetűs?? Tisztára tetűs vagy! El se jöhetnél, mert alig hoztál papírt! Én egy nagy penis kocsival hoztam!
- Honnan hoztad azt a kocsit, Dzsasztin?
- Hát a Penibül, Csak 100 Ft, nekem annyit megért, nem?
Nem fogadta el érveimet, hogy az nem a kocsi ára, és a többiek is bizonygatták, hogy ők se szatyrot szoktak venni, hanem hazatolják a kocsit.
A cirkuszt nagyon élvezték. Az elején lázadoztak, míg Krisz Rudi és egy ismeretlen kövér pasas énekelt, de a többi kunszt teljesen elvarázsolta őket.
- Látjátok? Még az oroszlánoknak is meg tudják tanítani, hogy veszteg üljenek a fenekükön. Ti se vagytok reménytelen eset - használtam ki a pedagógiai helyzetet az oroszlánidomár produkciója láttán.
- Ezek igaziak? - hitetlenkedett Zsueletta a nagymacskákat látva. - Látta, hogy begyugta a fejit az ember az oroszlán szájába? Jujj, de undorító! Én fénék!
- Én le is harapnám a fejét, ha én lennék az oroszlán - lökte a szavakat Márió. Senki sem kételkedett, elhittük neki.
Mellettünk egy Down-kóros csoport üldögélt, a szünetben Dzsasztin velük ismerkedett. Totál másként viselkedett, mint máskor: semmi káromkodás, vadság. Ösztönösen segédkezett, utat csinált, rendelkezett, hogy a többiek is segítsenek.
- Ezek olyanok, mint a Livike. Tuggya, aki bolond. Csórikáim! De rossz lehet nekik!
Egy se veszett el, és hazafelé se vadultak meg.
Ebéd után elszeletek haza, csak Dzsasztin cövekelt le.
- Én nem megyek, játszani fogok a nagyokkal - jelentette ki.
- Hát, ha nem mégy haza, akkor nekünk tanulnunk kell - próbáltam cselezni, mert miatta nekem is muszáj volt bent maradnom. Húztam volna már nagyon el, épp elég volt reggeltől eddig.
- Nincs is lecke! Mit kell csinálni? - óbégatott.
- Lesz egy oldal matek, aztán olvasunk, és pár sor másolás - soroltam az összest, amit utált. De ha hazamégy, akkor nincs lecke.
- Ha megcsináltam, akkor jáchatok? - adta be a derekát pechemre.
Öngól, gondoltam, a fenébe!
Egy órán át szagoltam a cipőjéből felszálló ájert, mert persze egyedül nem ment neki.
De hát kénytelen az ember következetesnek lenni.
Persze, nem kizárt a nyerés sem, hisz jólnevelt gyereknek eszébe sem jutna kilopni a konténerből a már lemázsált papírt, hogy a saját adagját szaporítsa vele.
Táskát se hoztak, és jól kicsípték maguk.
Márió 10 perc alatt leette a vakító fehér pólóját ketchuppel, Zsueletta új ruhát húzott, csak Dzsasztin kacsázott be a hetes cuccban. Retek mackónadrág, viseltes póló, szétnyúlt pulóver.
- Pfúj, így tuttál gyünni??? - reklamált Zsu - ezek tiszta retkek! Olyan büdös vagy, mint a klozet!
- Micsodaaaa?!? Én fürdök mindég! Szagolja meg a hónaljam! - és rám támadt kitárt hónaljjal bizonyítás gyanánt.
- Neked inkább cipőszagod szokott lenni - védtem meg, és elkaptam a bűz elől a fejem. - Gyakrabban kéne zoknit cserélned, naponta akár kétszer is.
- Nincs is annyi zoknija! Ezek mind ilyen büdösek - szájalt Zsueletta. - Igaz-e, Márióka, hogy kifordútam, amikor elmentem náluk? Az annyának is ilyen szaga van!
- Te ugacc, tetűs?? Tisztára tetűs vagy! El se jöhetnél, mert alig hoztál papírt! Én egy nagy penis kocsival hoztam!
- Honnan hoztad azt a kocsit, Dzsasztin?
- Hát a Penibül, Csak 100 Ft, nekem annyit megért, nem?
Nem fogadta el érveimet, hogy az nem a kocsi ára, és a többiek is bizonygatták, hogy ők se szatyrot szoktak venni, hanem hazatolják a kocsit.
A cirkuszt nagyon élvezték. Az elején lázadoztak, míg Krisz Rudi és egy ismeretlen kövér pasas énekelt, de a többi kunszt teljesen elvarázsolta őket.
- Látjátok? Még az oroszlánoknak is meg tudják tanítani, hogy veszteg üljenek a fenekükön. Ti se vagytok reménytelen eset - használtam ki a pedagógiai helyzetet az oroszlánidomár produkciója láttán.
- Ezek igaziak? - hitetlenkedett Zsueletta a nagymacskákat látva. - Látta, hogy begyugta a fejit az ember az oroszlán szájába? Jujj, de undorító! Én fénék!
- Én le is harapnám a fejét, ha én lennék az oroszlán - lökte a szavakat Márió. Senki sem kételkedett, elhittük neki.
Mellettünk egy Down-kóros csoport üldögélt, a szünetben Dzsasztin velük ismerkedett. Totál másként viselkedett, mint máskor: semmi káromkodás, vadság. Ösztönösen segédkezett, utat csinált, rendelkezett, hogy a többiek is segítsenek.
- Ezek olyanok, mint a Livike. Tuggya, aki bolond. Csórikáim! De rossz lehet nekik!
Egy se veszett el, és hazafelé se vadultak meg.
Ebéd után elszeletek haza, csak Dzsasztin cövekelt le.
- Én nem megyek, játszani fogok a nagyokkal - jelentette ki.
- Hát, ha nem mégy haza, akkor nekünk tanulnunk kell - próbáltam cselezni, mert miatta nekem is muszáj volt bent maradnom. Húztam volna már nagyon el, épp elég volt reggeltől eddig.
- Nincs is lecke! Mit kell csinálni? - óbégatott.
- Lesz egy oldal matek, aztán olvasunk, és pár sor másolás - soroltam az összest, amit utált. De ha hazamégy, akkor nincs lecke.
- Ha megcsináltam, akkor jáchatok? - adta be a derekát pechemre.
Öngól, gondoltam, a fenébe!
Egy órán át szagoltam a cipőjéből felszálló ájert, mert persze egyedül nem ment neki.
De hát kénytelen az ember következetesnek lenni.
2010. május 27., csütörtök
A felszín alatt
A suliban örültek nekem. Nem szokásom korábban bejárni, most meg volt vagy másfél óra még. Klárinak fölajánlottam, hogy húzzon nyugodtan haza, már úgyis itt vagyok. Kapott is rajta nyomban, hamarosan elporzott.
- Mi az, be akarsz vágódni nála? -kérdezte a másik kollégám. - Azt hittem, nem vagytok túl jóban.
- Rosszul látod, ez a praktikus jó. Jó Klárinak, mert elmehetett, nekünk meg azért, mert nincs itt. Csináld ezt utánam, tegyél egyszerre ennyi mindenkivel jót.
A gyerekek nyugisak voltak, hevertek padon - szőnyegen. Klári is azt mondta távoztakor: "ma tündérek voltak, leckét se adtam", készpénznek vettem.
Épp színezős lapokat másoltam, amikor odajött hozzám Karatés.
- Te, tudod, mi volt nálatok ma reggel? Szabályos meccs... Tudod, miért?
- Meccs? Ki között?
- A kis Márió, meg a Klári. Fölkenték egymást a falra szépen! - vigyorgott, mert láthatóan nem sajnálta kollégám.
Nem nagyon hittem, csóváltam csak a fejem.
De motoszkált bennem a dolog, s míg Coffival színeztem, megkérdeztem tőle:
- Ma tök aranyosak vagytok. Nem volt semmi verekedés?
- Á, nem, nem, dehooogy - vágta rá Coffi, és láttam, hogy hazudik.
- Kicsit se bunyóztatok? Puha az orrod, füllentesz.
- Jaaaj... de egy kicsit. A Márió hátbavert megint.
- Mit kamuzol má? - okvetetlenkedett Zsueletta. - A Márió meg a Klári néni verekedett. Úgyis tuggya, mé nem mondod ee?
- De azt mondtuk, titok... - védekezett Coffi. Töprengett egy darabig.
- Csak az volt, hogy a Klári néni azt mondta Máriónak, vegye fel a pulóverét, de Márió azt mondta, nem veszi, mert melege van, akkor a Klári néni megrángatta, a Márió meg a fejére tette a pulóverit, hogy na, már rajta van, de akkor a Klári néni a falhoz vágta, és a Márióka meg a falhoz vágta Klári nénit.
Ijedten hallgatott, sejtette, hogy ez nem hétköznapi.
- Aszonta a Márióka, hogy szopjáfaszt loboncgeci, a Klári néni meg aszonta, hogy te szopjáfasztMárió, és a Márió belekapaszkodott itt neki a loboncába, oszt húzta neki kétfelül! - vigyorgott Zsueletta, jelezve a botrányhoz való viszonyulását. - Úgy szitták egymást! Még köptek is!
Márión a cirkuszból semmi se látszott. Kint az udvaron békén üldögélt a kennel előtt, és barátkozott a ma jött iskolakutyával. Fadarabokat dugdosott be neki a rácson át, biztatta, hogy játsszon vele. A kutya örült, csóvált, ugrabugrált, elvoltak kettesben.
- Hónap buli lesz a telepen, megyünk takarítani máma - dicsekedett Zsueletta.
- Ki bulizik? Tán szabadult valaki?
- Á, nem, csak mink bulizunk - tett egy kanyart a kezével, mutatva, kiket is ért a "mink" alatt. - Lenn bulizunk a pincében, de ki köll takarítani, mer lejárnak a szipusok oda, oszt csupa dzsuva mind.
- És vigyáz ott valaki rátok? Valaki felnőtt.
- Ááá, nem köll! Oda mink nem engedünk le ilyen mindenféle kurvákat. A Vanda példájú le se gyühet. Az képzejje, olyan kurva, azt a telepen má mindenki megcsináta.
- Butaságokat mondasz, Vanda csak egy harmadikos kislány. Hogy tudsz kitalálni ilyeneket?
- Miii??? Nem hiszi?? Hát tuggya meg, az olyan egy kurva, hogy a Dzsenikével átmentek a Jajáéknál, oszt mind a kettő a vécében földugta magának a tampont! Milyen az, aki ilyet csinál?
- Mi az, be akarsz vágódni nála? -kérdezte a másik kollégám. - Azt hittem, nem vagytok túl jóban.
- Rosszul látod, ez a praktikus jó. Jó Klárinak, mert elmehetett, nekünk meg azért, mert nincs itt. Csináld ezt utánam, tegyél egyszerre ennyi mindenkivel jót.
A gyerekek nyugisak voltak, hevertek padon - szőnyegen. Klári is azt mondta távoztakor: "ma tündérek voltak, leckét se adtam", készpénznek vettem.
Épp színezős lapokat másoltam, amikor odajött hozzám Karatés.
- Te, tudod, mi volt nálatok ma reggel? Szabályos meccs... Tudod, miért?
- Meccs? Ki között?
- A kis Márió, meg a Klári. Fölkenték egymást a falra szépen! - vigyorgott, mert láthatóan nem sajnálta kollégám.
Nem nagyon hittem, csóváltam csak a fejem.
De motoszkált bennem a dolog, s míg Coffival színeztem, megkérdeztem tőle:
- Ma tök aranyosak vagytok. Nem volt semmi verekedés?
- Á, nem, nem, dehooogy - vágta rá Coffi, és láttam, hogy hazudik.
- Kicsit se bunyóztatok? Puha az orrod, füllentesz.
- Jaaaj... de egy kicsit. A Márió hátbavert megint.
- Mit kamuzol má? - okvetetlenkedett Zsueletta. - A Márió meg a Klári néni verekedett. Úgyis tuggya, mé nem mondod ee?
- De azt mondtuk, titok... - védekezett Coffi. Töprengett egy darabig.
- Csak az volt, hogy a Klári néni azt mondta Máriónak, vegye fel a pulóverét, de Márió azt mondta, nem veszi, mert melege van, akkor a Klári néni megrángatta, a Márió meg a fejére tette a pulóverit, hogy na, már rajta van, de akkor a Klári néni a falhoz vágta, és a Márióka meg a falhoz vágta Klári nénit.
Ijedten hallgatott, sejtette, hogy ez nem hétköznapi.
- Aszonta a Márióka, hogy szopjáfaszt loboncgeci, a Klári néni meg aszonta, hogy te szopjáfasztMárió, és a Márió belekapaszkodott itt neki a loboncába, oszt húzta neki kétfelül! - vigyorgott Zsueletta, jelezve a botrányhoz való viszonyulását. - Úgy szitták egymást! Még köptek is!
Márión a cirkuszból semmi se látszott. Kint az udvaron békén üldögélt a kennel előtt, és barátkozott a ma jött iskolakutyával. Fadarabokat dugdosott be neki a rácson át, biztatta, hogy játsszon vele. A kutya örült, csóvált, ugrabugrált, elvoltak kettesben.
- Hónap buli lesz a telepen, megyünk takarítani máma - dicsekedett Zsueletta.
- Ki bulizik? Tán szabadult valaki?
- Á, nem, csak mink bulizunk - tett egy kanyart a kezével, mutatva, kiket is ért a "mink" alatt. - Lenn bulizunk a pincében, de ki köll takarítani, mer lejárnak a szipusok oda, oszt csupa dzsuva mind.
- És vigyáz ott valaki rátok? Valaki felnőtt.
- Ááá, nem köll! Oda mink nem engedünk le ilyen mindenféle kurvákat. A Vanda példájú le se gyühet. Az képzejje, olyan kurva, azt a telepen má mindenki megcsináta.
- Butaságokat mondasz, Vanda csak egy harmadikos kislány. Hogy tudsz kitalálni ilyeneket?
- Miii??? Nem hiszi?? Hát tuggya meg, az olyan egy kurva, hogy a Dzsenikével átmentek a Jajáéknál, oszt mind a kettő a vécében földugta magának a tampont! Milyen az, aki ilyet csinál?
Pech
Kedd délelőtt itt járt Bé. Hablatyolt mindenfélét, előadott egy fantazmagóriát, hogy ő hogyan hármasozott a nőjével meg egy nős pasassal hármasban.
Nem is figyeltem rá, egyszerűen kanos voltam, hagytam, hogy fogdosson, máshol járt az eszem, vagy a franc se tudja már. Azt hihette nyilván, hogy a sztorija csigázott fel, vagy az a tévképzete erősödött, hogy engem izgathat olyanokkal, ami őt izgatja csakis.
Ma megint itt volt.
Rosszkor jött, nem kívántam emberi lényt.
Mogorván fogadtam, csak mutattam: üljön le. Dolgom van. Marha sürgős volt, épp rajzoltam Márió anyját. Leült, de nem tudott veszteg maradni, belevágott újra a keddi történetbe, átszínezve, új nyomatékokkal.
A keddi feleség azóta egy hete külföldre utazott, a férj megint náluk kötött ki, véletlen szuper a teste, és mega-mega farka van, benne két vödör geci. Nem mondhattam: KUSS! - hisz mégiscsak vendéglátó vagyok. Intettem: pszt! és tolult föl bennem az undor, akár a hányinger.
Nem vette észre magát.
A telefonban is utálom, amikor valaki szexről fantáziál (pláne, ha azt hiszi, hogy engem ez izgat). Ráadásul sorra szegte a tabujaimat. Intettem: csönd! Rám nézett, értetlenül.
- Szar kedvem van, nehéz napjaim voltak. Most hagyjál.
- Jó - jó... - bólogatott ijedten. Vidítani akart (talán), mert újra belevágott:
- És akkor a Móni finoman a szájába vette a másik fickóét...
Bezártam a gépen minden megnyitott oldalt, felhúztam a cipőm.
- Netezz, ha akarsz, el kell mennem. Kulcsod van?
Bosszantott, hogy a saját lakásomból inkább elmegyek, csakhogy békém legyen. Ahelyett, hogy mondanék egy egyszerű NEM-et.
Megérdemlem, marha vagyok.
Nem is figyeltem rá, egyszerűen kanos voltam, hagytam, hogy fogdosson, máshol járt az eszem, vagy a franc se tudja már. Azt hihette nyilván, hogy a sztorija csigázott fel, vagy az a tévképzete erősödött, hogy engem izgathat olyanokkal, ami őt izgatja csakis.
Ma megint itt volt.
Rosszkor jött, nem kívántam emberi lényt.
Mogorván fogadtam, csak mutattam: üljön le. Dolgom van. Marha sürgős volt, épp rajzoltam Márió anyját. Leült, de nem tudott veszteg maradni, belevágott újra a keddi történetbe, átszínezve, új nyomatékokkal.
A keddi feleség azóta egy hete külföldre utazott, a férj megint náluk kötött ki, véletlen szuper a teste, és mega-mega farka van, benne két vödör geci. Nem mondhattam: KUSS! - hisz mégiscsak vendéglátó vagyok. Intettem: pszt! és tolult föl bennem az undor, akár a hányinger.
Nem vette észre magát.
A telefonban is utálom, amikor valaki szexről fantáziál (pláne, ha azt hiszi, hogy engem ez izgat). Ráadásul sorra szegte a tabujaimat. Intettem: csönd! Rám nézett, értetlenül.
- Szar kedvem van, nehéz napjaim voltak. Most hagyjál.
- Jó - jó... - bólogatott ijedten. Vidítani akart (talán), mert újra belevágott:
- És akkor a Móni finoman a szájába vette a másik fickóét...
Bezártam a gépen minden megnyitott oldalt, felhúztam a cipőm.
- Netezz, ha akarsz, el kell mennem. Kulcsod van?
Bosszantott, hogy a saját lakásomból inkább elmegyek, csakhogy békém legyen. Ahelyett, hogy mondanék egy egyszerű NEM-et.
Megérdemlem, marha vagyok.
Szentháromság
Tegnap elkapott a kapuban Márió dadogóskurvannya, mint Zsueletta mondaná. Kinn bagóztam az utcán, hosszú volt még a cigi, nem volt menekülés.
Hogy ne engem nézzen, mutattam neki, milyen ügyesen bringáz a gyerek, pedig csak negyedszer ér a segge nyereghez.
Elöntötte a szívét az anyai büszkeség, amint a fiát látta, és bekiabált neki:
- Vvv-viigyázz, bbbb-bazmeg, előre fi-fiff-figyejjjé ám!
Dagadt a fonnyadt melle a dicstől, amint ösztökélte a gyerekét.
- Mmmmmm-mim-mi-mi-miiii-ndig mo-mo-mo-nnn-domneki, hogy csak mmma-magára figyejjen, mega iii-iii-iiigazgat-tttó-b-bácsira meg a kkk-kkka-ka-karat-tés bbb-bácsira, m-m-m-mm-mmercsak mmmmmmaguk érnek vvv-va-va-lamit-t! - ömlengett gördülékenyen.
A cigi elfogyott, mire a mondat végére ért, de még nem eresztett. Számoltam a fogait, tereltem a figyelmem, elnerögdtmagadbazdmeg, rágyújtottam újra, hogy addig se őt nézzem. Fogta a vállam, hogy csak rá figyeljek, és már legalább öt mondaton túlesett.
- Mi-mi-mmmi-ndig-g mo-mo-mo-nndom nnne-nek-ki, h-hogy jó le-le-legyél, Mmmá-márióka! A-azt mmmo-nd-dgya, j-j-jjjó ll-llesz, d-dde a Kkk-klárrri nnn-nén-nit ppp-ppi-pics-csán rú-rúgja!
Diadalmas mosollyal nyugtázta, micsoda egy fasza gyerek fasza anyja, én meg gyorsan egy hajrángatás ürügyén bemenekülhettem.
2010. május 26., szerda
Empátia-labor
Nem igazán értettem eddig, mi vonz az olyan gané műsorhoz, mint a Jerry Springer show.
Azt hittem, hogy a jövőt látom, ahol mindenki olyan aljadék lesz, mint a műsor szereplői által mutatott világ.
Vagy azért, mert az iskolából akármelyik felsős érett már egy ilyen műsorra (apjuk-anyjuk nem is említve) - bár érthetetlen volt, miért kínzom itthon is velük magam.
De most megvan a megoldás.
A műsor 45 perce merő kikapcsolódás, feltöltődés, biztonság. A szereplők mindegyike taszít: verekednek, ordítoznak, lelkesen mesélnek arról, mennyire undormányok, vagy ha ebből titkot csinálnának, akkor is legalább megrázzák löttyedt-hájas valaguk. Bugyi - gatya nélkül persze, kikockázva, de a közönség lelkes és ítélkező. Homofób, kurvafób, lakókocsifób, mindenfób, vérre éhes, utálható. Maguknakvaló, önző, ostoba népek, nem fenyeget egynél sem, hogy emberi érzést keltene.
Garantált empátia-mentesség, 45 percben.
Na, ez kell, ez a vonzerő.
Kisöpör mindent, mint a kereszthuzat a füstös levegőt.
Azt hittem, hogy a jövőt látom, ahol mindenki olyan aljadék lesz, mint a műsor szereplői által mutatott világ.
Vagy azért, mert az iskolából akármelyik felsős érett már egy ilyen műsorra (apjuk-anyjuk nem is említve) - bár érthetetlen volt, miért kínzom itthon is velük magam.
De most megvan a megoldás.
A műsor 45 perce merő kikapcsolódás, feltöltődés, biztonság. A szereplők mindegyike taszít: verekednek, ordítoznak, lelkesen mesélnek arról, mennyire undormányok, vagy ha ebből titkot csinálnának, akkor is legalább megrázzák löttyedt-hájas valaguk. Bugyi - gatya nélkül persze, kikockázva, de a közönség lelkes és ítélkező. Homofób, kurvafób, lakókocsifób, mindenfób, vérre éhes, utálható. Maguknakvaló, önző, ostoba népek, nem fenyeget egynél sem, hogy emberi érzést keltene.
Garantált empátia-mentesség, 45 percben.
Na, ez kell, ez a vonzerő.
Kisöpör mindent, mint a kereszthuzat a füstös levegőt.
Titkos vágyak
Ha most zuhogna az eső,
gumicsizmát húznék,
meg esőkabátot.
Kapát fognék,
és vezetgetném az útmenti tócsákat
valamilyen lefolyás felé.
Császkálnék össze-vissza,
végiggázolnék minden tócsán,
hagynám,
hogy az eső
lemosson rólam mindent.
Megnézném, mit tört le a vihar,
hol dobott le cserepet.
Figyelném,
merre cikáznak a villámok még,
megszámolnám,
hányra hallatszik a dörgés,
aztán beszoroznám saccra 360-nal,
hogy tudjam, merre van a közepe épp.
De Pesten nincs kapám,
aszfalt borít mindent -
a házak eltakarják a messzeséget -
kevés a fa viharnak áldozatul.
Aztán bebújnék rég meghalt nagyanyám ölébe -
halott apám térdére tenném a kezem -
jó lenne halott testvérem újra megölelni -
jó lenne, ha anyám a régi tudna lenni.
gumicsizmát húznék,
meg esőkabátot.
Kapát fognék,
és vezetgetném az útmenti tócsákat
valamilyen lefolyás felé.
Császkálnék össze-vissza,
végiggázolnék minden tócsán,
hagynám,
hogy az eső
lemosson rólam mindent.
Megnézném, mit tört le a vihar,
hol dobott le cserepet.
Figyelném,
merre cikáznak a villámok még,
megszámolnám,
hányra hallatszik a dörgés,
aztán beszoroznám saccra 360-nal,
hogy tudjam, merre van a közepe épp.
De Pesten nincs kapám,
aszfalt borít mindent -
a házak eltakarják a messzeséget -
kevés a fa viharnak áldozatul.
Aztán bebújnék rég meghalt nagyanyám ölébe -
halott apám térdére tenném a kezem -
jó lenne halott testvérem újra megölelni -
jó lenne, ha anyám a régi tudna lenni.
2010. május 25., kedd
HIV-teszt
Tegnap, amikor hazaértem, jól magamra zártam az ajtót, mintha ez lenne az egyetlen mód megakadályozni, hogy valaki belépjen.
Három napig ültem keresztbe tett lábbal, körben, borsódzott volna a hátam valakire is figyelni. Mostam, vasaltam, pakolásztam, belaktam újra a lakásom, még anyám is felhívtam, hogy minden kötelezőn túl legyek.
Veszekedős kedve volt, de hullámokban visszafogta magát. Találtunk aztán egy semleges témát (ki halt meg a faluban), a fenének se volt kedve meccsezni.
Amikor leraktam, láttam, kaptam egy SMS-t. Eljöhet-e, és elkísérem-e reggel egy tesztre. Haboztam, kész vagyok-e egy igenre, de végül is eF ideális mára. Csodaszép, baromira meg lehet dugni, és ha kikapcsolom a tévét és nézem, akkor már azt hiszi, rá figyelek.
Senkije sincs.
Gyerekkorában két évente új helyre telepítették az állami gondozás ki tudja, milyen elfuserált elve alapján, ügyesen meggátolva, hogy megtanuljon kötődni. Néha van nője, vagy átjön hozzám. Szinte látom olyankor a burkot, ami körülveszi, ami védi, hogy biztonságban magában lehessen. Nem lehet rögtön megérinteni sem, összerezzen, kicsusszan. Várni kell negyedórákat, míg kopik a burka. Nagyon szépen beszél, pallérozott, a gondolatait épp oly választékos szavakba öltözteti, mint a külsejét, de beszélgetni nem tud. Hangos monológjai ugyanazok kimondva, amiket magában már százszor kimondott. Ha belekérdezek, vagy toldok hozzá, csak szünetet tart a kedvemért, de ugyanott folytatja, ahol megszakítottam. Szerintem milyen nőt kéne választania társul, hogyan akarja újrakezdeni az életét, áttelepül Komáromba, jövőbeli tervei pontokba szedve - ezek az állandó monológjai.
Kedves, tartózkodó, sosem teher, és az egyetlen pasim, akit ha dugok, maga alá élvez. Sosem ér a farkához, nekem se engedi, csak pusztán a tény hat rá pszichésen. Vagy ez köti hozzám, vagy csak egyszerűen megszokott, a fene se tudja.
Amikor megjött, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen kanos vagyok. Nem volt türelmem kivárni, míg lekopik a burka, nekiestem vadul. Annyi erőm még maradt, hogy lepedőt cseréljek, aztán színeseket álmodtam, míg odakint tusolt.
Fölneszeltem, amikor visszabújt mellém, de elzsongattak a monológjai megint. Nem adta fel, fészkelődött, hatott. Kész csoda, hogy eszembe jutott a koton. A kiskifli - nagykifli túl kényelmes póz volt, elaludtam újra. Vigyázhatott, hogy ki ne csússzak, mert amikor fölébresztett a zivatar, tapasztaltam, hogy még benne vagyok.
Bevadultam megint. Most nem aludtam el, próbáltam kitalálni, vajon rajtam lehet-e még a koton. Nem vettem észre a hö-hö-hö-hö-höööööööööőt, kérlelt, hagyjam már, már nem bírja, rég elélvezett.
A szex és a fáradtság dupla ok a horkolásra. Túl hangos lehettem, mert amikor fölébredtem reggel, már felöltözve az ágy szélén ült.
- Borzasztóan horkoltál - mondta ingerülten - nem tudtam aludni. Hazamegyek. Ilyen alvatlanul nem megyek tesztre. Majd legközelebb. Pedig jó lenne tudni, mert ha pozitív vagyok, akkor más életet, más szakmát, más barátokat kell választanom.
- Hát, nekem ugyanaz a munkám, a baráti köröm is, de az életem is - vetettem ellent álmosan.
- Mert neked könnyű - zárta le. - Elmegyek. Sajnálom, hogy nem tudok most elmenni tesztre.
Gondolkodtam, mennyire vagyok bűnös a horkolásom miatt. Korán volt még az idő lelkiismeret-furdalásra, le is ráztam a terhet. Elvégre már vagy negyedszer jött csak azért, hogy tesztre kísérjem. Mindig dugás lett a vége. Aztán elment. Úgy tűnik, a "dejólennemáregykiadósszex" helyett mondja, hogy "kéne már egy jó kis teszt". Annyi mindent fogadtam már el... miért ne fogadnám el őt így?
Három napig ültem keresztbe tett lábbal, körben, borsódzott volna a hátam valakire is figyelni. Mostam, vasaltam, pakolásztam, belaktam újra a lakásom, még anyám is felhívtam, hogy minden kötelezőn túl legyek.
Veszekedős kedve volt, de hullámokban visszafogta magát. Találtunk aztán egy semleges témát (ki halt meg a faluban), a fenének se volt kedve meccsezni.
Amikor leraktam, láttam, kaptam egy SMS-t. Eljöhet-e, és elkísérem-e reggel egy tesztre. Haboztam, kész vagyok-e egy igenre, de végül is eF ideális mára. Csodaszép, baromira meg lehet dugni, és ha kikapcsolom a tévét és nézem, akkor már azt hiszi, rá figyelek.
Senkije sincs.
Gyerekkorában két évente új helyre telepítették az állami gondozás ki tudja, milyen elfuserált elve alapján, ügyesen meggátolva, hogy megtanuljon kötődni. Néha van nője, vagy átjön hozzám. Szinte látom olyankor a burkot, ami körülveszi, ami védi, hogy biztonságban magában lehessen. Nem lehet rögtön megérinteni sem, összerezzen, kicsusszan. Várni kell negyedórákat, míg kopik a burka. Nagyon szépen beszél, pallérozott, a gondolatait épp oly választékos szavakba öltözteti, mint a külsejét, de beszélgetni nem tud. Hangos monológjai ugyanazok kimondva, amiket magában már százszor kimondott. Ha belekérdezek, vagy toldok hozzá, csak szünetet tart a kedvemért, de ugyanott folytatja, ahol megszakítottam. Szerintem milyen nőt kéne választania társul, hogyan akarja újrakezdeni az életét, áttelepül Komáromba, jövőbeli tervei pontokba szedve - ezek az állandó monológjai.
Kedves, tartózkodó, sosem teher, és az egyetlen pasim, akit ha dugok, maga alá élvez. Sosem ér a farkához, nekem se engedi, csak pusztán a tény hat rá pszichésen. Vagy ez köti hozzám, vagy csak egyszerűen megszokott, a fene se tudja.
Amikor megjött, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen kanos vagyok. Nem volt türelmem kivárni, míg lekopik a burka, nekiestem vadul. Annyi erőm még maradt, hogy lepedőt cseréljek, aztán színeseket álmodtam, míg odakint tusolt.
Fölneszeltem, amikor visszabújt mellém, de elzsongattak a monológjai megint. Nem adta fel, fészkelődött, hatott. Kész csoda, hogy eszembe jutott a koton. A kiskifli - nagykifli túl kényelmes póz volt, elaludtam újra. Vigyázhatott, hogy ki ne csússzak, mert amikor fölébresztett a zivatar, tapasztaltam, hogy még benne vagyok.
Bevadultam megint. Most nem aludtam el, próbáltam kitalálni, vajon rajtam lehet-e még a koton. Nem vettem észre a hö-hö-hö-hö-höööööööööőt, kérlelt, hagyjam már, már nem bírja, rég elélvezett.
A szex és a fáradtság dupla ok a horkolásra. Túl hangos lehettem, mert amikor fölébredtem reggel, már felöltözve az ágy szélén ült.
- Borzasztóan horkoltál - mondta ingerülten - nem tudtam aludni. Hazamegyek. Ilyen alvatlanul nem megyek tesztre. Majd legközelebb. Pedig jó lenne tudni, mert ha pozitív vagyok, akkor más életet, más szakmát, más barátokat kell választanom.
- Hát, nekem ugyanaz a munkám, a baráti köröm is, de az életem is - vetettem ellent álmosan.
- Mert neked könnyű - zárta le. - Elmegyek. Sajnálom, hogy nem tudok most elmenni tesztre.
Gondolkodtam, mennyire vagyok bűnös a horkolásom miatt. Korán volt még az idő lelkiismeret-furdalásra, le is ráztam a terhet. Elvégre már vagy negyedszer jött csak azért, hogy tesztre kísérjem. Mindig dugás lett a vége. Aztán elment. Úgy tűnik, a "dejólennemáregykiadósszex" helyett mondja, hogy "kéne már egy jó kis teszt". Annyi mindent fogadtam már el... miért ne fogadnám el őt így?
2010. május 19., szerda
Közkívánatra
Tessék. Az egyik képen Csatara hűlt helye látszik: két hete gondoltak egyet a szülei, és 200 km-rel arrébb vándoroltak. Nem először: hozzánk is egy ilyen vándorlás révén került Csatara. A másik kép magáért beszél.
2010. május 18., kedd
Falufarka
Annak idején nagynéném igazi falufarka asszony volt: idegesítették a gyerekei, a nagyobbakra sózta a kisebbeket, aztán bódorgott mindenfelé naphosszat. Hírt vitt, hírt hozott, toldotta, ahogy bírta, szart kavart, aztán ha hazaért, elverte találomra valamelyik kölykét.
Zsuelettában fedeztem fel ugyanezt a vénát. Igaz, Pesten él, a telepen kívül ritkán kodészol, de hát ott is élnek annyian, mint egy kisebb faluban máshol.
Anyja két állásban is robotol - hogy apjának legyen mit a gépbe dobni - így Zsu, ha hazamegy, össze-vissza kószál. Félteni nem kell: a jég hátán is elél, ráadásul rokona a fél telep, valaki mindig néz rá.
Mindent tud, mindenkit ismer, mindenbe beleüti az orrát.
Ma híre volt, alig várta, hogy megérkezzek.
- Képzejje, de ez titok ám - sugdolózott. Coffi odafúrta magát hallgatózni, de eltolta rögtön:
- Neked má montam, mennyé má! Tudod, az annya - súgta, és Máriuszra mutatott.
- Nem szabad, hogy a Máriusz hajja - folytatta -, de a Máriusz annya tennap annyi pálinkát ivott, képzejje, hogy meggyullatt benne! - megdicsőülten vigyorgott, hisz végre igazán pikánsat mondhatott. - De télleg, hajjon meg anyám, még a szemöldöke meg itt a haja is leégett, úgy kicsapott belülle a láng! - és meggondolatlanul csapkodta a homlokát.
Máriuszban valami gyanút ébresztett a mozdulata, mert fenyegető pózban megindult felé. Zsueletta észrevette, és szemrebbenés nélkül hazudásba váltott:
- Oszt azt az asszonyt úgy híjják, hogy Marcsa, és itt tisztára beverte a homklokát! - ezt már jó hangosan mondta, így legálisan röhöghetett más baján. - Tuggya, akit mesétünk, hogy lenn lakik a pincében, oszt ráfolyt a szar, amikó eetört a cső ja házban! A Sebella Marcsa!
- Jaj, annál tűz is volt egyszer! - nyugodott meg Máriusz. - Amikó a többijek bedobáltak égő papírokat hozzá a pinceablakon. De én nem, én csak láttam! Tiszta korom volt a feje is, amikó kijött, nyihihi, úgy nevettük mind! - vihogott, jelezve empátiáját.
Fel se tűnt neki, hogy Zsueletta nem a Marcsán röhög.
- Én sajnálom a Seballa Marcsát. Nagyon szegény lehet, ha ott a telepen csak a pincében lakik. Igazán gonoszok vagytok hozzá.
- Az eggyátalán nem szegény! - cáfolt Zsueletta emelt hangon, mintha a Duna túlfelére kiabálná. - Ha van neki péze, nem kenyeret vesz, vagy párizsit, hanem megy a bótba, oszt bort vesz mindég! Eccerre egy egész üvegge megiszik! De a lánya az nagyon gazdag, az igazi milijomos. Nem is értem, mé nem vesz az annyának házt. Ha én a lánya lennék, biztos vennék neki!
A hazudós beszéddallam nem volt feltűnő, azt hitték, hogy engem kábít vele. De a szeme villogásán láttam, jól megjegyezte Máriusz anyja pálinkáját. Ha majd egyszer konfliktusba kerül vele, előveszi. Ér az annyit, mint egy tökönrúgás.
Zsuelettában fedeztem fel ugyanezt a vénát. Igaz, Pesten él, a telepen kívül ritkán kodészol, de hát ott is élnek annyian, mint egy kisebb faluban máshol.
Anyja két állásban is robotol - hogy apjának legyen mit a gépbe dobni - így Zsu, ha hazamegy, össze-vissza kószál. Félteni nem kell: a jég hátán is elél, ráadásul rokona a fél telep, valaki mindig néz rá.
Mindent tud, mindenkit ismer, mindenbe beleüti az orrát.
Ma híre volt, alig várta, hogy megérkezzek.
- Képzejje, de ez titok ám - sugdolózott. Coffi odafúrta magát hallgatózni, de eltolta rögtön:
- Neked má montam, mennyé má! Tudod, az annya - súgta, és Máriuszra mutatott.
- Nem szabad, hogy a Máriusz hajja - folytatta -, de a Máriusz annya tennap annyi pálinkát ivott, képzejje, hogy meggyullatt benne! - megdicsőülten vigyorgott, hisz végre igazán pikánsat mondhatott. - De télleg, hajjon meg anyám, még a szemöldöke meg itt a haja is leégett, úgy kicsapott belülle a láng! - és meggondolatlanul csapkodta a homlokát.
Máriuszban valami gyanút ébresztett a mozdulata, mert fenyegető pózban megindult felé. Zsueletta észrevette, és szemrebbenés nélkül hazudásba váltott:
- Oszt azt az asszonyt úgy híjják, hogy Marcsa, és itt tisztára beverte a homklokát! - ezt már jó hangosan mondta, így legálisan röhöghetett más baján. - Tuggya, akit mesétünk, hogy lenn lakik a pincében, oszt ráfolyt a szar, amikó eetört a cső ja házban! A Sebella Marcsa!
- Jaj, annál tűz is volt egyszer! - nyugodott meg Máriusz. - Amikó a többijek bedobáltak égő papírokat hozzá a pinceablakon. De én nem, én csak láttam! Tiszta korom volt a feje is, amikó kijött, nyihihi, úgy nevettük mind! - vihogott, jelezve empátiáját.
Fel se tűnt neki, hogy Zsueletta nem a Marcsán röhög.
- Én sajnálom a Seballa Marcsát. Nagyon szegény lehet, ha ott a telepen csak a pincében lakik. Igazán gonoszok vagytok hozzá.
- Az eggyátalán nem szegény! - cáfolt Zsueletta emelt hangon, mintha a Duna túlfelére kiabálná. - Ha van neki péze, nem kenyeret vesz, vagy párizsit, hanem megy a bótba, oszt bort vesz mindég! Eccerre egy egész üvegge megiszik! De a lánya az nagyon gazdag, az igazi milijomos. Nem is értem, mé nem vesz az annyának házt. Ha én a lánya lennék, biztos vennék neki!
A hazudós beszéddallam nem volt feltűnő, azt hitték, hogy engem kábít vele. De a szeme villogásán láttam, jól megjegyezte Máriusz anyja pálinkáját. Ha majd egyszer konfliktusba kerül vele, előveszi. Ér az annyit, mint egy tökönrúgás.
Mai csízió
Egyik jó ismerősöm ajánlotta figyelmembe ezt a cikket az Indexen.
Nem tudom, hogy csak hüvelyben használható-e eredményesen, vagy a kutatócsoport tagjai fókuszáltak csakis a hüvelyre?
Ha valaki csak hüvelyben jártas, cselekdhet így.
De hátha lesz valakiben akkora üzleti szellem, hogy síkosítót gyárt belőle bareback-szex kedvelők részére...
Az is nagy buli lenne.
"Újabb hüvelyi gél a HIV-fertőzés megelőzésére
2010.05.18. 14:29 - MTI
Egy HIV-ellenes gyógyszer hatóanyagát tartalmazó hüvelyi gél alkalmazása csökkenteni látszik a fertőzés kockázatát HIV-negatív nőknél.
A következő hétvégén rendezik meg az amerikai Pittsburghben azt a nemzetközi konferenciát, amelyen ismertetik a dél-afrikai tanulmány előzetes eredményeit is. A tenofovir hatóanyagot tartalmazó hüvelyi gél kipróbálására kilencszáz, HIV-negatív dél-afrikai nő vállalkozott.
Salim Abdool Karim, a kutatás vezetője elmondta, hogy 1994 óta ez a kilencedik teszt, amelyben helyi védelmet ígérő szert próbálnak ki, és az előzetes eredményeket biztatónak tartja. A vizsgálatba bevont heteroszexuális nők az új gélt az aktus előtt is és után is alkalmazták.
Az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézete (NIH) támogatja a próbák hamarosan kezdődő második szakaszát, amelyben immár több afrikai országban 5 ezer egészséges önkéntes nőt kérnek fel rá, hogy használják a tenofovir hatóanyagú hüvelyi gélt."
Nem tudom, hogy csak hüvelyben használható-e eredményesen, vagy a kutatócsoport tagjai fókuszáltak csakis a hüvelyre?
Ha valaki csak hüvelyben jártas, cselekdhet így.
De hátha lesz valakiben akkora üzleti szellem, hogy síkosítót gyárt belőle bareback-szex kedvelők részére...
Az is nagy buli lenne.
"Újabb hüvelyi gél a HIV-fertőzés megelőzésére
2010.05.18. 14:29 - MTI
Egy HIV-ellenes gyógyszer hatóanyagát tartalmazó hüvelyi gél alkalmazása csökkenteni látszik a fertőzés kockázatát HIV-negatív nőknél.
A következő hétvégén rendezik meg az amerikai Pittsburghben azt a nemzetközi konferenciát, amelyen ismertetik a dél-afrikai tanulmány előzetes eredményeit is. A tenofovir hatóanyagot tartalmazó hüvelyi gél kipróbálására kilencszáz, HIV-negatív dél-afrikai nő vállalkozott.
Salim Abdool Karim, a kutatás vezetője elmondta, hogy 1994 óta ez a kilencedik teszt, amelyben helyi védelmet ígérő szert próbálnak ki, és az előzetes eredményeket biztatónak tartja. A vizsgálatba bevont heteroszexuális nők az új gélt az aktus előtt is és után is alkalmazták.
Az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézete (NIH) támogatja a próbák hamarosan kezdődő második szakaszát, amelyben immár több afrikai országban 5 ezer egészséges önkéntes nőt kérnek fel rá, hogy használják a tenofovir hatóanyagú hüvelyi gélt."
2010. május 17., hétfő
Átlaghétfő
Dzsasztinnak nem ment egyedül a matek. Elfelejtette, hol járt épp, szétesett még a nézése is. 3 példánként le kellett állni, mert csak ismételgette gépiesen, amit hallott: 550 meg 10 az ötszázhatvantíz. Ennyi ésszel még stricinek se lesz jó, nyúztam újra meg újra hát. Kikészült teljesen: fél óra múlva sztrájkba lépett, és elterült aludni a szőnyegen. Máriusz már a feladatvégzés elején elnyaklott: ráfeküdt a padra, és aludt két órán át.
Coffiból és Márióból a mai viharos idő előhozta az összes agressziót. Percenként egymásnak ugrottak. Egyik ütött, a másik rúgott, csak az ordítás volt közös. Kész csoda, hogy aludni tudott a másik kettő mellettük.
Zsuelettát másképp bolondította meg a front: égett a keze alatt a munka, még a szünetekben is megszállottan ténykedett. Rózsaszín papírból és celluxból műkörmöket gyártott, majd büszkén mutogatta:
- Na, ilyen rajos vagyok én!
Az alvók rá se tojtak, a verekedők se álltak le miatta, engem traktált hát:
- Juj, vót a tesóm ultrahangon, ekkora a kisbaba máá! - mutatott vagy 5 centit az ujjaival. - Ha lány lesz, Tifaninak híjják, ha meg fijú, akkor Rodrigó, vagy Rikárdó, de azt nem tuggyák még.
Maga elé nézve bazsalygott egy darabig, majd sóvárogva folytatta.
- A tesóm barátja... azok olyan gazdagok...! Azoknál van minden! Galériás a szobájuk, a fürdőszobájukban meg van akkora kád... Nekem is ad pénzt mindég.
Még mindig esélytelen volt a többiekkel szóbaállnia, engem szórakoztatott tovább.
- Olyan rossz vót tennap, meg szombaton. Ki se lehetett menni a házbul, mer' esett az eső. Én azé kimentem. Képzejje, odagyütt egy rendőr, és megbüntette a Lalót, mer' ledobta a szotyit a földre. Ötezer FT-ra! Ott, a telepen, pedig ott mindenki ledobja! Odamentem a rendőrhöz, és ledobtam én is a szotyit. Aszonta, hogy vegyem föl. Mondtam neki, hogy dehogy veszem! Más is ledobja, meg se láccik a többi közt! Aztán eeszalattam, és szótam a többieknek, hogy dugják el a szotyit, mer' itt van egy bolond rendőr! - vigyorgott egy darabig, lapozott az agyában, mit nem mondott még.
- Képzejje, hónaptul a telepen nem lesz víz! Azé, mer' a házban sokan nem fizetik, oszt kikapcsóják. Senkinél se lesz. Addig, amíg ki nem fizetik. De azokat biztos kilakótatóják. Tartoznak, sok ezerree, milijóva! Ott mindenki tuggya, kik nem fizetnek. A Fikásékat biztos kilakótatóják. Aszonta anyu, hogy vesz a teszkóban ásványvízt, oszt azza főzünk, de nem olyanba fürdünk, hanem átmegyünk majd a mamájékhó fürdeni.
- Akkor baromi büdös lesz nálatok. Nem tudjátok lehúzni a WC-t.
- Téélleg... rémüldözik. - Júúúj... ott lesz a kaki - vigyorog, mert ez a szó telibe találja a humorérzést nála. - Csak a Dzsasztinnak lesz jó. Ű má most is olyan büdös. Észre se veszi, ha nem lesz víz. Űk nem fürdenek. Tuggya, hogy az apukája strici? Abbú van pézük! Az anyukája is tuggya, de megbocsát neki. Eeviszi magáva' Dzsasztint is az autóvaa, mer' aszongya, hogy abbú is stricit csinál.
Hüledező tekintetem félreérti.
- Télleg nem tuggya, mi az a strici? Hát mit tud maga?! Ilyet nem tudni... hát kinn a Gubacsin kurváji vannak, azok aggyák neki a pézt. Jujj, azok olyan csúnyák...!
Mondta volna még, de faképnél hagytam. Fölállíttattam a 4 felrúgott széket, meg az asztalt, amit Márió és Coffi harca hagyott.
Milyen egészséges is volt régen lekeverni egy maflást - ábrándoztam. Ha majd szedem a Strocnint, álmomban biztos ezeket pofozom.
Coffiból és Márióból a mai viharos idő előhozta az összes agressziót. Percenként egymásnak ugrottak. Egyik ütött, a másik rúgott, csak az ordítás volt közös. Kész csoda, hogy aludni tudott a másik kettő mellettük.
Zsuelettát másképp bolondította meg a front: égett a keze alatt a munka, még a szünetekben is megszállottan ténykedett. Rózsaszín papírból és celluxból műkörmöket gyártott, majd büszkén mutogatta:
- Na, ilyen rajos vagyok én!
Az alvók rá se tojtak, a verekedők se álltak le miatta, engem traktált hát:
- Juj, vót a tesóm ultrahangon, ekkora a kisbaba máá! - mutatott vagy 5 centit az ujjaival. - Ha lány lesz, Tifaninak híjják, ha meg fijú, akkor Rodrigó, vagy Rikárdó, de azt nem tuggyák még.
Maga elé nézve bazsalygott egy darabig, majd sóvárogva folytatta.
- A tesóm barátja... azok olyan gazdagok...! Azoknál van minden! Galériás a szobájuk, a fürdőszobájukban meg van akkora kád... Nekem is ad pénzt mindég.
Még mindig esélytelen volt a többiekkel szóbaállnia, engem szórakoztatott tovább.
- Olyan rossz vót tennap, meg szombaton. Ki se lehetett menni a házbul, mer' esett az eső. Én azé kimentem. Képzejje, odagyütt egy rendőr, és megbüntette a Lalót, mer' ledobta a szotyit a földre. Ötezer FT-ra! Ott, a telepen, pedig ott mindenki ledobja! Odamentem a rendőrhöz, és ledobtam én is a szotyit. Aszonta, hogy vegyem föl. Mondtam neki, hogy dehogy veszem! Más is ledobja, meg se láccik a többi közt! Aztán eeszalattam, és szótam a többieknek, hogy dugják el a szotyit, mer' itt van egy bolond rendőr! - vigyorgott egy darabig, lapozott az agyában, mit nem mondott még.
- Képzejje, hónaptul a telepen nem lesz víz! Azé, mer' a házban sokan nem fizetik, oszt kikapcsóják. Senkinél se lesz. Addig, amíg ki nem fizetik. De azokat biztos kilakótatóják. Tartoznak, sok ezerree, milijóva! Ott mindenki tuggya, kik nem fizetnek. A Fikásékat biztos kilakótatóják. Aszonta anyu, hogy vesz a teszkóban ásványvízt, oszt azza főzünk, de nem olyanba fürdünk, hanem átmegyünk majd a mamájékhó fürdeni.
- Akkor baromi büdös lesz nálatok. Nem tudjátok lehúzni a WC-t.
- Téélleg... rémüldözik. - Júúúj... ott lesz a kaki - vigyorog, mert ez a szó telibe találja a humorérzést nála. - Csak a Dzsasztinnak lesz jó. Ű má most is olyan büdös. Észre se veszi, ha nem lesz víz. Űk nem fürdenek. Tuggya, hogy az apukája strici? Abbú van pézük! Az anyukája is tuggya, de megbocsát neki. Eeviszi magáva' Dzsasztint is az autóvaa, mer' aszongya, hogy abbú is stricit csinál.
Hüledező tekintetem félreérti.
- Télleg nem tuggya, mi az a strici? Hát mit tud maga?! Ilyet nem tudni... hát kinn a Gubacsin kurváji vannak, azok aggyák neki a pézt. Jujj, azok olyan csúnyák...!
Mondta volna még, de faképnél hagytam. Fölállíttattam a 4 felrúgott széket, meg az asztalt, amit Márió és Coffi harca hagyott.
Milyen egészséges is volt régen lekeverni egy maflást - ábrándoztam. Ha majd szedem a Strocnint, álmomban biztos ezeket pofozom.
2010. május 16., vasárnap
Gyertyagyújtás
Nem is tudom, hanyadszor mentem ki a gyertyagyújtásra. Az összejöttek jó része már ismerős: ki innen, ki onnan, van, akit csak itt, évente látok.
Ramaty idő volt a maihoz. Rendületlenül szitált a hideg eső, csapkodott a szél, ráfagyott a kéz az esernyőnyélre.
Neveket olvastak, akik tavaly óta haltak meg. Csak keresztneveket. Összerezzentem, ha ismerősnek tűnt valamelyik név: csak nemhogy Ő?
8 név, közülük kettőt ismertem is. Kettejüknek nem közvetlen a vírus okozta a halálát: egyikük a gyógyszerszedés okozta mellékhatás áldozata lett, a másik a napokban lett öngyilkos. Kideríthetetlen már, hogy mekkora szerepe volt ebben a vírusainak. Nem mindenki tud együtt élni velük.
Vittem nyolc mécsest.
Nyugodjanak békében.
2010. május 15., szombat
Csontváz a szekrényben
Meglehetősen ritkán szoktam MSN-ezni. Volt már régen, de töröltem, mint sok mindent a negatív múltból.
Zé is mindenhonnan törölte magát egy éve, amikor megmondtam neki, hogy pozitív lettem. Emlékszem szegény hangjára most is. Hogy mennyire beszart, amikor tavaly március elején azt mondtam neki a telefonba: tegnap megtudtam, hogy HIV pozitív vagyok, menj el tesztre te is.
Nem mondtam neki, hogy tőle kaptam, mert akkor lecsapta volna, vagy el sem hiszi, vagy ki tudja.
Aztán teljesen eltűnt. A telefont nem vette fel, az SMS-ekre nem válaszolt, a régi társkereső profiljainak nyomárt se láttam. A régi MSN-em törlésekor vettem észre, hogy ott fennfelejtette magát, de sose lépett be.
Csak miatta lett újabb MSN-em. Két hónapon át mindennap lestem, meglátom-e, de hiába. Aztán egyszer csak megjelent. Beszélgettem vele: mondta, hogy tönkre van, hogy biztos AIDS-es. Beadta a válópert a felesége ellen, szakított a szeretőjével is, teljesen maga alatt van. Nem tudott semmi biztosat, mert nem mert elmenni szűrésre még.
Biztattam, jöjjön, elkísérem. megígérte, egyeztettünk, de nem jött, és eltűnt megint.
Valamikor karácsonytájt csíptem el újra. Nem tettem szóvá, hogy eltűnt. Panaszkodott: rettenetes éve volt, kivan teljesen. A válóperen túl van, kibékült a kidobott nőjével, de semmi sem oké. Biztattam, találkozzunk, rábólintott: oké - aztán máig semmi hír róla megint.
Ma viszont újra megláttam az MSN-en. Írtam neki, de fél óráig semmi válasz. Gondoltam: beleáll az ideg, ha lát - de álljon! Pipa lettem.
Aztán írt: ebédelt, bocs, meg egy-két tiszteletkör.
Aztán belevágott. Elment a Lászlóba, pozitív. Nagyon összetört, rendes volt az orvos, vigasztalta. Pár napja csak. Nem tudja, mi lesz. Hamarosan megy újra, gyógyszert kap, kell neki. Kérdeztem: CD4, százalék, vírusszám - de kiesett a fejéből szinte minden, csak egy "pontszámot" tudott. Baromi szar CD4-szám, immunrendszere a béka segge alatt, csoda, hogy él.
Nem mondtam neki, hogy évek óta pozitív, azt se, hogy tőle kaptam. Ha megmondanám, nem merne elém állni, nem hinné, hogy nincs bennem semmi harag, semmi vádaskodás.
De engem is meglepett, hogy elégtételt éreztem. Nem azért, hogy pozitív ő is: nem, nem. Csak igazolást nyertem, hogy jól következtettem, amikor visszakövettem a saját vírusom útját.
Hálás. Azt mondja, megmentettem az életét. Nem ment volna, ha nem baszogatom. De nem tudja, hogy lesz. Ugye, nem sokáig él?
Barátnő? - kérdem. Tudja már? Nem, nem még, de nem is tudja, hogy vágjon bele.
Nehéz ez, mondja. De majd megbeszéli velem, hogy is kezdje.
- Dughatok most veled gumi nélkül is, ugye? - kérdi.
Fura, mik jutnak eszébe az embernek nehéz élethelyzetben.
Zé is mindenhonnan törölte magát egy éve, amikor megmondtam neki, hogy pozitív lettem. Emlékszem szegény hangjára most is. Hogy mennyire beszart, amikor tavaly március elején azt mondtam neki a telefonba: tegnap megtudtam, hogy HIV pozitív vagyok, menj el tesztre te is.
Nem mondtam neki, hogy tőle kaptam, mert akkor lecsapta volna, vagy el sem hiszi, vagy ki tudja.
Aztán teljesen eltűnt. A telefont nem vette fel, az SMS-ekre nem válaszolt, a régi társkereső profiljainak nyomárt se láttam. A régi MSN-em törlésekor vettem észre, hogy ott fennfelejtette magát, de sose lépett be.
Csak miatta lett újabb MSN-em. Két hónapon át mindennap lestem, meglátom-e, de hiába. Aztán egyszer csak megjelent. Beszélgettem vele: mondta, hogy tönkre van, hogy biztos AIDS-es. Beadta a válópert a felesége ellen, szakított a szeretőjével is, teljesen maga alatt van. Nem tudott semmi biztosat, mert nem mert elmenni szűrésre még.
Biztattam, jöjjön, elkísérem. megígérte, egyeztettünk, de nem jött, és eltűnt megint.
Valamikor karácsonytájt csíptem el újra. Nem tettem szóvá, hogy eltűnt. Panaszkodott: rettenetes éve volt, kivan teljesen. A válóperen túl van, kibékült a kidobott nőjével, de semmi sem oké. Biztattam, találkozzunk, rábólintott: oké - aztán máig semmi hír róla megint.
Ma viszont újra megláttam az MSN-en. Írtam neki, de fél óráig semmi válasz. Gondoltam: beleáll az ideg, ha lát - de álljon! Pipa lettem.
Aztán írt: ebédelt, bocs, meg egy-két tiszteletkör.
Aztán belevágott. Elment a Lászlóba, pozitív. Nagyon összetört, rendes volt az orvos, vigasztalta. Pár napja csak. Nem tudja, mi lesz. Hamarosan megy újra, gyógyszert kap, kell neki. Kérdeztem: CD4, százalék, vírusszám - de kiesett a fejéből szinte minden, csak egy "pontszámot" tudott. Baromi szar CD4-szám, immunrendszere a béka segge alatt, csoda, hogy él.
Nem mondtam neki, hogy évek óta pozitív, azt se, hogy tőle kaptam. Ha megmondanám, nem merne elém állni, nem hinné, hogy nincs bennem semmi harag, semmi vádaskodás.
De engem is meglepett, hogy elégtételt éreztem. Nem azért, hogy pozitív ő is: nem, nem. Csak igazolást nyertem, hogy jól következtettem, amikor visszakövettem a saját vírusom útját.
Hálás. Azt mondja, megmentettem az életét. Nem ment volna, ha nem baszogatom. De nem tudja, hogy lesz. Ugye, nem sokáig él?
Barátnő? - kérdem. Tudja már? Nem, nem még, de nem is tudja, hogy vágjon bele.
Nehéz ez, mondja. De majd megbeszéli velem, hogy is kezdje.
- Dughatok most veled gumi nélkül is, ugye? - kérdi.
Fura, mik jutnak eszébe az embernek nehéz élethelyzetben.
2010. május 14., péntek
Csendes tanulás
Zsueletta:
- Ez itt jó így? - kérdi olvadékony hangon, és az orrom alá dugja a lapját.
- 0+2 az nem nulla.
- Aaaao...! Akkor mind rossz! Fúj, de úútálom magát! Mind rossz... én nem javítom ki! Tudja, mikó csinálom meg! Nézze! - összegyűri, és a földhöz veri a lapot, rátapos. Levágja magát a székre. - Na, de jó nekem! Ennyi! Csinájja meg maga! Most mit röhög??! Mi ebben a vicces! Mit ír most?
- "fúj, de utálom magát" - idézem a lapról.
- Azt minek írja?
- Ha bejön apukád, tudjak idézni tőled, Olyan tarkákat mondasz, mindig elfelejtem. Felírom inkább.
- Jaaj!!! Fúúj...! Tudja, hogy útálom magát?
Látja, hogy a ceruzáért nyúlok, írni kezdek. Felveszi a földről a galacsint, kisimítja, radírozni kezd, számol.
- Nem szokott szólni Klári néni, hogy milyen ronda, gyűrött a lapod?
- Nem veszi észre - vigyorodik el. - Otthon mindég kivasalom.
Márió:
- Hrrrr...! Hhhhrrr...! Aörrrrh! Utálok másolni!!! Írja meg maga! Minden tanár undorító!!! - nyomatékul felrúgja a széket, felborítja a padot.
- Ezzel nem kerültél közelebb a végéhez, még takaríthatsz is. Állítsd fel, rakj rendet. Megvárom.
- Nem!
- Nekem belefér ötig. De addig se szakkör, se labda, se sakk.
Álldogált karba font kézzel egy darabig, de nem figyeltem rá. Elunta. Cirkusz néző nélkül nem pálya. Fölállította a széket, az asztalt, rúgott egyet a szétszóródott könyvei közé.
- Minden tanár szopjon faszt! - morogta az orra alá.
- Juuuúúúj! Hallotta, mit mondott? - sivalkodtak a többiek kórusban. - Azt mondta, hogy minden tanár szopjon fasz!
- Nem is azt mondtam!!! Rohaggyá meg, te geci! - haragját az egyik lány felé fordította, csak úgy találomra. Dzsasztin 60 kilóval több, őt hülyeség szidnia. - Te büdös fasszopó kurva!
- Fasszopó a dadogós kurvaanyád! Engem ne kurvázzá, Márióka! - ordított Zsueletta.
Márió harcira pumpálta magát, nekiment, Zsueletta elugrott, köpött. Ki ütésre, ki szétválasztásra lendült. Ordítozás, pózok, cirkusz, rohangálás, buli, aztán ki-ki vissza a helyére, munka tovább
Dzsasztin:
- Jaj, ilyen sok? Ez nagyon sok! Nem is érzem jól magam! Azt mondta az anyukám, hogy hívja föl maga, és engedjen el. Megcsinálom otthon, tényleg! De fáj a gyomrom. Rögtön hányok. Nem kamu, tényleg hányjak?
Vár, semmi hatás.
- Álmos is vagyok. Ez meg olyan nehéz. Nem tudom. Nem tudom!!!
Nézi, izzad, nekiáll.
- Figyeljen! Jöjjön má ide! Mennyi 8-szor 9? Azt mondta, segít! Ilyen tanárt!! Na, mondja már! Nyóccor 9 az 40? vagy 35?
Melléülök, a ceruzaheggyel mutogatom, épp hol jár.
- Tudom, tudom! - tolja arrébb a ceruzám. Némán mozog a szája, a fejével üti hozzá a taktust, de számol, alig hibáz. 5 példa után szétesik a tekintete, csak mered maga elé.
- Na, 5-ször 4. Mennyi az? Ügyes voltál eddig, csináld.
- Öccör 4... öccörnégy.... öccörnégy... hazatelefonál? Megcsinálom a többit otthon, apám életére. Úgy éljen anyám! Na... hazatelefonál? Na, adok egy százast, vagy öccázat, de telefonáljon már!
- Ez itt jó így? - kérdi olvadékony hangon, és az orrom alá dugja a lapját.
- 0+2 az nem nulla.
- Aaaao...! Akkor mind rossz! Fúj, de úútálom magát! Mind rossz... én nem javítom ki! Tudja, mikó csinálom meg! Nézze! - összegyűri, és a földhöz veri a lapot, rátapos. Levágja magát a székre. - Na, de jó nekem! Ennyi! Csinájja meg maga! Most mit röhög??! Mi ebben a vicces! Mit ír most?
- "fúj, de utálom magát" - idézem a lapról.
- Azt minek írja?
- Ha bejön apukád, tudjak idézni tőled, Olyan tarkákat mondasz, mindig elfelejtem. Felírom inkább.
- Jaaj!!! Fúúj...! Tudja, hogy útálom magát?
Látja, hogy a ceruzáért nyúlok, írni kezdek. Felveszi a földről a galacsint, kisimítja, radírozni kezd, számol.
- Nem szokott szólni Klári néni, hogy milyen ronda, gyűrött a lapod?
- Nem veszi észre - vigyorodik el. - Otthon mindég kivasalom.
Márió:
- Hrrrr...! Hhhhrrr...! Aörrrrh! Utálok másolni!!! Írja meg maga! Minden tanár undorító!!! - nyomatékul felrúgja a széket, felborítja a padot.
- Ezzel nem kerültél közelebb a végéhez, még takaríthatsz is. Állítsd fel, rakj rendet. Megvárom.
- Nem!
- Nekem belefér ötig. De addig se szakkör, se labda, se sakk.
Álldogált karba font kézzel egy darabig, de nem figyeltem rá. Elunta. Cirkusz néző nélkül nem pálya. Fölállította a széket, az asztalt, rúgott egyet a szétszóródott könyvei közé.
- Minden tanár szopjon faszt! - morogta az orra alá.
- Juuuúúúj! Hallotta, mit mondott? - sivalkodtak a többiek kórusban. - Azt mondta, hogy minden tanár szopjon fasz!
- Nem is azt mondtam!!! Rohaggyá meg, te geci! - haragját az egyik lány felé fordította, csak úgy találomra. Dzsasztin 60 kilóval több, őt hülyeség szidnia. - Te büdös fasszopó kurva!
- Fasszopó a dadogós kurvaanyád! Engem ne kurvázzá, Márióka! - ordított Zsueletta.
Márió harcira pumpálta magát, nekiment, Zsueletta elugrott, köpött. Ki ütésre, ki szétválasztásra lendült. Ordítozás, pózok, cirkusz, rohangálás, buli, aztán ki-ki vissza a helyére, munka tovább
Dzsasztin:
- Jaj, ilyen sok? Ez nagyon sok! Nem is érzem jól magam! Azt mondta az anyukám, hogy hívja föl maga, és engedjen el. Megcsinálom otthon, tényleg! De fáj a gyomrom. Rögtön hányok. Nem kamu, tényleg hányjak?
Vár, semmi hatás.
- Álmos is vagyok. Ez meg olyan nehéz. Nem tudom. Nem tudom!!!
Nézi, izzad, nekiáll.
- Figyeljen! Jöjjön má ide! Mennyi 8-szor 9? Azt mondta, segít! Ilyen tanárt!! Na, mondja már! Nyóccor 9 az 40? vagy 35?
Melléülök, a ceruzaheggyel mutogatom, épp hol jár.
- Tudom, tudom! - tolja arrébb a ceruzám. Némán mozog a szája, a fejével üti hozzá a taktust, de számol, alig hibáz. 5 példa után szétesik a tekintete, csak mered maga elé.
- Na, 5-ször 4. Mennyi az? Ügyes voltál eddig, csináld.
- Öccör 4... öccörnégy.... öccörnégy... hazatelefonál? Megcsinálom a többit otthon, apám életére. Úgy éljen anyám! Na... hazatelefonál? Na, adok egy százast, vagy öccázat, de telefonáljon már!
2010. május 12., szerda
Szociális alapon
Most két pasas hiszi azt, hogy jár velem. Rendesek, elfogadók, meg nemtommi, összetehetném a kezem. Nem bánom, ha már itt van valamelyike, de nincs bennem hiány, ha nincs.
Nyomaszt, hogy várnak tőlem valamit, nyomaszt, hogy már napok óta hesselgetem őket. Lehet, ha pihentebb lennék, ha több lenne az időm, türelmesebb lennék, de nem vagyok az.
A múlt héten elutaztam 3 napra, így az arra eső dolgaim előre meg kellett csinálnom. Bár ez is inkább álindok volt önmagamnak, mint valóság, menekülés, vagy kicsusszanás. Jelezték, hogy várnak, jönnének már, SMS-eztek mindenfélét, de csak műfasznak éreztem magam, amit megint föl akarnak dugni. Magányt akartam, ráérést, hogy egyedül kattintgassak a tévén, hogy keresztbe tett lábbal dohányozzak, levelezzek sosem látott pasasokkal, jöjjek-menjek kedvem szerint.
Úgy értem haza szombat éjjel, hogy mindez oda, nem halogathatok a végtelenig. Jó lenne kimondani egy sima nemet, de kockázatos: megbántódnak, eltűnnek, kiesnek a rendszerből.
Mi lesz, ha nem jön a helyükre más?
Oda a vasárnap, teljesíteni kell, dolog van, munkaidő.
Nem volt kedvem hozzá.
Húztam a délelőttöt: nem vettem fel a telefont - alszom - nem léptem be azokra az oldalakra, ahol a nyomom láthatják, hadd legyen legalább egy fél vasárnapom.
Aztán bekavart a rendszerbe Zé. Felhívott: rég volt nálam, megnézne, itthon vagyok? Nem vagyok odáig érte, de hát pozitív, szociális alapon jár neki, jöjjön.
Nem volt nagy kedvem beszélgetni, dugtunk hát egy darabig. Aztán elment, mert ma jön meg a barátja, mert hát közben lett neki, mióta nem láttam.
Kiszellőztettem, és felhívtam 2S-t: itthon vagyok már, jöhet, ha akar. Itt akart aludni, de nemet mondtam: dolgom van még este, csak 10-ig lehet. Ezt se értette, azt meg biztos nem fogta volna fel, hogy Jerry Springert akarok nézni, híreket olvasni, levelezni, ráérni, nem azt figyelni, mit mond a másik, kér-e kólát, főzzek-e kávét, finghatok-e.
Elment végre.
Illett volna úgy éreznem magam a két pasas után, hogy dejó, hogy tök eufória, kielégülten nyújtózni az ágyon, de nem éreztem semmi ilyet. Csak azt, hogy megcsináltam a mai dolgomat, ez már nem tolódik holnapra legalább.
Végre letehettem a seggem netezni. Azonnal írt Cé, hogy kanos, kerek-perec megmondta, mit akar most csinálni velem. Álmos vagyok, hazudtam, elteszem magam, és fájt a szívem, hogy ki kellett lépnem, ne maceráljon.
Reggel telefonált Bé, hogy hiányoztam ám neki. Rendes fickó, locsolta a virágaim, míg oda voltam, aggódott, hogy van-e pénzem, adjak bankszámlaszámot, mondta, és utal, csak legyen... Röhögtem magamban, hogy ez az, végre, végre luxuskurva lehetnék, ha élnék vele - de belül jólesett, hogy pátyolgatni akar. Nem mondhatok hát neki nemet, oda a délelőtt.
Meló után jött Zsé. Annyi időt se hagyott, hogy letegyem a seggem. Aranyos, tetszik is, de nős és negatív, aztán egy merő görcs, minden mondata én így, én úgy, én, én, én-én.
Behúzta most fülét-farkát, utoljára feszültséggel váltunk el. Nem tudott választani a poppers és köztem, ő egyszerre akart, én meg nem. Bosszantott, hogy akárhova dugtam el a popperses üvegét, a legihletettebb pillanatokban lemászott a farkamról, az üvege után ugrált - megmondtam hát neki, hogy a poppersnek adom, szexeljen vele.
Otthon hagyta most az üvegét, engedelmesen viselkedett. Megfogni se nagyon mert, hatott a drill.
Itt akart aludni. Egész hétre alibit csinált, hogy velem lehessen. Nemcsak a szex miatt, mondta, beszélgetni is szeret, de abból nekem épp elegem van, mást se csináltam 4 napon át, mint másra figyeltem, jártattam a szám. Most kuss legyen, csönd, és ne is nagyon mocorogjon itt senki nekem. Elküldtem 10 előtt, mert nem alhat itt. Dolgom van, sok a teendő, nem érek rá. Ráadásul velem akart aludni 2S is, addig erőszakoskodott tegnap, hogy ráhagytam, csak ne baszogasson már.
Semmi kedvem nem maradt kóláztatni - kávéztatni, figyelni rá, felhívtam hát, hogy fáradt vagyok, ne jöjjön át.
Csalódott volt. Várt rám, szeret velem lenni, nem ért.
Reggel hívott Bé. Beugrik feltétlenül, siet hozzám, jaj.
Aztán telefonált A., hogy Pesten lesz 10-re, találkozzunk már, jön kontrollra a körmével. Bementem a rendelőbe, láttam, hogy ménkűhosszú sor végén áll. Tudtam, ha nem végez 1-ig, Pesten reked. Ne aludjon pályaudvaron emiatt, ha vész van, csörgessen, jöhet hozzám.
Bé-re csak negyedórám maradt. Ki akarta mosni magát, de lebeszéltem. Hagytam, hogy fogdosson kicsit, és húztam melózni.
Hazaérve a kapuban A. várt. Mondtam, tévézhet, netezhet, de nincs duma, és nincs szex. Nekiálltam gombát rántani, tartárt csinálni, kevertem egy valag palacsintatésztát. Nem tévézett, nem netezett, kint állt végig mellettem, és szóval tartott. Megetettem, megágyaztam, kerestem neki egy ütősverős csatornát, s a számítógép mellett megvártam, míg horkolni kezd.
Reggel sajnáltam kicsit. Láttam, csalódott. Igazán megdughattam volna, 3 havonként ez szegénynek jár.
Nyomaszt, hogy várnak tőlem valamit, nyomaszt, hogy már napok óta hesselgetem őket. Lehet, ha pihentebb lennék, ha több lenne az időm, türelmesebb lennék, de nem vagyok az.
A múlt héten elutaztam 3 napra, így az arra eső dolgaim előre meg kellett csinálnom. Bár ez is inkább álindok volt önmagamnak, mint valóság, menekülés, vagy kicsusszanás. Jelezték, hogy várnak, jönnének már, SMS-eztek mindenfélét, de csak műfasznak éreztem magam, amit megint föl akarnak dugni. Magányt akartam, ráérést, hogy egyedül kattintgassak a tévén, hogy keresztbe tett lábbal dohányozzak, levelezzek sosem látott pasasokkal, jöjjek-menjek kedvem szerint.
Úgy értem haza szombat éjjel, hogy mindez oda, nem halogathatok a végtelenig. Jó lenne kimondani egy sima nemet, de kockázatos: megbántódnak, eltűnnek, kiesnek a rendszerből.
Mi lesz, ha nem jön a helyükre más?
Oda a vasárnap, teljesíteni kell, dolog van, munkaidő.
Nem volt kedvem hozzá.
Húztam a délelőttöt: nem vettem fel a telefont - alszom - nem léptem be azokra az oldalakra, ahol a nyomom láthatják, hadd legyen legalább egy fél vasárnapom.
Aztán bekavart a rendszerbe Zé. Felhívott: rég volt nálam, megnézne, itthon vagyok? Nem vagyok odáig érte, de hát pozitív, szociális alapon jár neki, jöjjön.
Nem volt nagy kedvem beszélgetni, dugtunk hát egy darabig. Aztán elment, mert ma jön meg a barátja, mert hát közben lett neki, mióta nem láttam.
Kiszellőztettem, és felhívtam 2S-t: itthon vagyok már, jöhet, ha akar. Itt akart aludni, de nemet mondtam: dolgom van még este, csak 10-ig lehet. Ezt se értette, azt meg biztos nem fogta volna fel, hogy Jerry Springert akarok nézni, híreket olvasni, levelezni, ráérni, nem azt figyelni, mit mond a másik, kér-e kólát, főzzek-e kávét, finghatok-e.
Elment végre.
Illett volna úgy éreznem magam a két pasas után, hogy dejó, hogy tök eufória, kielégülten nyújtózni az ágyon, de nem éreztem semmi ilyet. Csak azt, hogy megcsináltam a mai dolgomat, ez már nem tolódik holnapra legalább.
Végre letehettem a seggem netezni. Azonnal írt Cé, hogy kanos, kerek-perec megmondta, mit akar most csinálni velem. Álmos vagyok, hazudtam, elteszem magam, és fájt a szívem, hogy ki kellett lépnem, ne maceráljon.
Reggel telefonált Bé, hogy hiányoztam ám neki. Rendes fickó, locsolta a virágaim, míg oda voltam, aggódott, hogy van-e pénzem, adjak bankszámlaszámot, mondta, és utal, csak legyen... Röhögtem magamban, hogy ez az, végre, végre luxuskurva lehetnék, ha élnék vele - de belül jólesett, hogy pátyolgatni akar. Nem mondhatok hát neki nemet, oda a délelőtt.
Meló után jött Zsé. Annyi időt se hagyott, hogy letegyem a seggem. Aranyos, tetszik is, de nős és negatív, aztán egy merő görcs, minden mondata én így, én úgy, én, én, én-én.
Behúzta most fülét-farkát, utoljára feszültséggel váltunk el. Nem tudott választani a poppers és köztem, ő egyszerre akart, én meg nem. Bosszantott, hogy akárhova dugtam el a popperses üvegét, a legihletettebb pillanatokban lemászott a farkamról, az üvege után ugrált - megmondtam hát neki, hogy a poppersnek adom, szexeljen vele.
Otthon hagyta most az üvegét, engedelmesen viselkedett. Megfogni se nagyon mert, hatott a drill.
Itt akart aludni. Egész hétre alibit csinált, hogy velem lehessen. Nemcsak a szex miatt, mondta, beszélgetni is szeret, de abból nekem épp elegem van, mást se csináltam 4 napon át, mint másra figyeltem, jártattam a szám. Most kuss legyen, csönd, és ne is nagyon mocorogjon itt senki nekem. Elküldtem 10 előtt, mert nem alhat itt. Dolgom van, sok a teendő, nem érek rá. Ráadásul velem akart aludni 2S is, addig erőszakoskodott tegnap, hogy ráhagytam, csak ne baszogasson már.
Semmi kedvem nem maradt kóláztatni - kávéztatni, figyelni rá, felhívtam hát, hogy fáradt vagyok, ne jöjjön át.
Csalódott volt. Várt rám, szeret velem lenni, nem ért.
Reggel hívott Bé. Beugrik feltétlenül, siet hozzám, jaj.
Aztán telefonált A., hogy Pesten lesz 10-re, találkozzunk már, jön kontrollra a körmével. Bementem a rendelőbe, láttam, hogy ménkűhosszú sor végén áll. Tudtam, ha nem végez 1-ig, Pesten reked. Ne aludjon pályaudvaron emiatt, ha vész van, csörgessen, jöhet hozzám.
Bé-re csak negyedórám maradt. Ki akarta mosni magát, de lebeszéltem. Hagytam, hogy fogdosson kicsit, és húztam melózni.
Hazaérve a kapuban A. várt. Mondtam, tévézhet, netezhet, de nincs duma, és nincs szex. Nekiálltam gombát rántani, tartárt csinálni, kevertem egy valag palacsintatésztát. Nem tévézett, nem netezett, kint állt végig mellettem, és szóval tartott. Megetettem, megágyaztam, kerestem neki egy ütősverős csatornát, s a számítógép mellett megvártam, míg horkolni kezd.
Reggel sajnáltam kicsit. Láttam, csalódott. Igazán megdughattam volna, 3 havonként ez szegénynek jár.
2010. május 11., kedd
Májusi eső
Valami baj lehet Zsuelettával, mert napok óta észlelem, hogy beszéd közben ideges szuszogások szakaszolják mondandóját. Befele kapkodja a levegőt, néha a horkantásig elmegy, olyan, mint a fölspannolt sündisznó.
Csak fáradtan lökdöste magát a hintán, mellette Coffi, benne se volt sok élet. Úsztak ma, kiszedte belőlük az erőt.
- Ha nincs sok leckétek, kaja után kimegyünk a Ligetbe - ígértem be.
Dzsasztin az árnyékban hűsölt a padon, úgy ült ott, mint egy nagy rakás tehénszar. Nem tudott ordítani - fájt a torka - melege volt, de nem vette le a pulóverét. A Liget kimondása se dobta fel.
- Hát-hát, ne menjünk a Ligetbe. Nincs kedvem, messze van. Menjünk inkább a parkba... ottan annyi de annyi játék van! Nem is kell mennünk gyalog, mehetünk a 95-ös busszal!
- Nincs jegyetek, pénzetek sincs rá. Nem bliccelek veletek.
- Az nem úgy van! A 95-ösön nem kell jegy! Azon senki se szokott jegyet venni! A telepről még senki se használt azon jegyet! Nincs is ellenőr, ha meg van is, akkor is leszáll, mert egyszer megverték, amikor jegyet kért. Menjünk azzal, az ingyen van!
- Egyik BKV járat se ingyenes. Rosszul tudod.
- Hát, hát ez nem igaz! Maga miért nem érti meg??? Hát ilyet! Még ezt se tudja!!! Igaz-e Zsuzsu, hogy a 95-ös ingyen van?
- Azon tényleg nem kell jegy - helyeselt Zsueletta. Mink se használunk sose.
Nem jutottunk dűlőre, a vitára meg pontot tett, hogy ebédelnünk kellett. A sóska-tojás után végleg kimerültek, elfeküdtek bent a szőnyegen. Nyugi volt: Csatara 2 napja eltűnt, szülei úgy döntöttek, hogy megint máshol laknak egy darabig. Csak Márió pörögte túl magát, mintha beszpídezett volna.
Fél óra teltével teljesen kicserélődtek. A lányok magukhoz vettek egy babát, meg kellett várnunk, míg bepólyálják. Egész évben hozzá se nyúltak, de most valamiért nagyon fontos lett nekik. Márió lenyugodott, de Máriusz és Dzsasztin már az első 20 méteren megvadult. Az egyik ordított, a másik meg lehugyozta az iskola melletti kerítést, majd mentek, mint a lovak, a Ligetig le sem fékeztek. Valami kocsmanótát harsogtak, örültem, hogy alig találkoztunk valakivel.
Nem sokat voltunk kint. A lányok egy darabig hintáztatták a bepólyált babát, de megriadtak 3 nejlonzacskós szipustól, akik a hinták közelében tanyáztak le. A fiúk a bokrokban csatangoltak, majd kötözködni kezdtek egy hajléktalannal. Nagy nehezen elindítottam őket, de előbb egy mókus után rohantak be a fák közé, majd elkaptak két szerencsétlen gyíkot. Márió hozzám rohant, megmutatta, milyen szép, majd beeresztette a bokrok közé a kis állatot, de Máriusz és Dzsasztin egyre messzebbre rohant. Csak azt láttam, hogy feldobják és rugdossák a gyíkot. Teljesen megbolondultak.
- Ez állatkínzás. Mind a kettőtöknek intőt adok!
- Adjon, adjon, kit érdekel maga! - üvöltött rekedten Dzsasztin. Máriusz Márió nyakának ugrott.
- Csicskageci!!! A dadogós kurvanyádnak pofázzál! Köcsög!
Le-lemaradtak, előzgettek, váltogatva, de Márió mellett elhaladva mindig rúgtak - löktek rajta egyet.
Mire beértünk, teljesen beborult, és esni kezdett az eső. Fura, hogy ennyi időváltozástól is teljesen megzavarodnak. Pár év, és egy futó zivatartól akár börtönbe is jutnak.
Csak fáradtan lökdöste magát a hintán, mellette Coffi, benne se volt sok élet. Úsztak ma, kiszedte belőlük az erőt.
- Ha nincs sok leckétek, kaja után kimegyünk a Ligetbe - ígértem be.
Dzsasztin az árnyékban hűsölt a padon, úgy ült ott, mint egy nagy rakás tehénszar. Nem tudott ordítani - fájt a torka - melege volt, de nem vette le a pulóverét. A Liget kimondása se dobta fel.
- Hát-hát, ne menjünk a Ligetbe. Nincs kedvem, messze van. Menjünk inkább a parkba... ottan annyi de annyi játék van! Nem is kell mennünk gyalog, mehetünk a 95-ös busszal!
- Nincs jegyetek, pénzetek sincs rá. Nem bliccelek veletek.
- Az nem úgy van! A 95-ösön nem kell jegy! Azon senki se szokott jegyet venni! A telepről még senki se használt azon jegyet! Nincs is ellenőr, ha meg van is, akkor is leszáll, mert egyszer megverték, amikor jegyet kért. Menjünk azzal, az ingyen van!
- Egyik BKV járat se ingyenes. Rosszul tudod.
- Hát, hát ez nem igaz! Maga miért nem érti meg??? Hát ilyet! Még ezt se tudja!!! Igaz-e Zsuzsu, hogy a 95-ös ingyen van?
- Azon tényleg nem kell jegy - helyeselt Zsueletta. Mink se használunk sose.
Nem jutottunk dűlőre, a vitára meg pontot tett, hogy ebédelnünk kellett. A sóska-tojás után végleg kimerültek, elfeküdtek bent a szőnyegen. Nyugi volt: Csatara 2 napja eltűnt, szülei úgy döntöttek, hogy megint máshol laknak egy darabig. Csak Márió pörögte túl magát, mintha beszpídezett volna.
Fél óra teltével teljesen kicserélődtek. A lányok magukhoz vettek egy babát, meg kellett várnunk, míg bepólyálják. Egész évben hozzá se nyúltak, de most valamiért nagyon fontos lett nekik. Márió lenyugodott, de Máriusz és Dzsasztin már az első 20 méteren megvadult. Az egyik ordított, a másik meg lehugyozta az iskola melletti kerítést, majd mentek, mint a lovak, a Ligetig le sem fékeztek. Valami kocsmanótát harsogtak, örültem, hogy alig találkoztunk valakivel.
Nem sokat voltunk kint. A lányok egy darabig hintáztatták a bepólyált babát, de megriadtak 3 nejlonzacskós szipustól, akik a hinták közelében tanyáztak le. A fiúk a bokrokban csatangoltak, majd kötözködni kezdtek egy hajléktalannal. Nagy nehezen elindítottam őket, de előbb egy mókus után rohantak be a fák közé, majd elkaptak két szerencsétlen gyíkot. Márió hozzám rohant, megmutatta, milyen szép, majd beeresztette a bokrok közé a kis állatot, de Máriusz és Dzsasztin egyre messzebbre rohant. Csak azt láttam, hogy feldobják és rugdossák a gyíkot. Teljesen megbolondultak.
- Ez állatkínzás. Mind a kettőtöknek intőt adok!
- Adjon, adjon, kit érdekel maga! - üvöltött rekedten Dzsasztin. Máriusz Márió nyakának ugrott.
- Csicskageci!!! A dadogós kurvanyádnak pofázzál! Köcsög!
Le-lemaradtak, előzgettek, váltogatva, de Márió mellett elhaladva mindig rúgtak - löktek rajta egyet.
Mire beértünk, teljesen beborult, és esni kezdett az eső. Fura, hogy ennyi időváltozástól is teljesen megzavarodnak. Pár év, és egy futó zivatartól akár börtönbe is jutnak.
2010. május 10., hétfő
Anyanyelv
A játszótéren botoztak a gyerekek épp, amikor megjött Márió anyja.
- Márió, meggyütt anyád! - konferálta be Zsueletta, de most nem tette hozzá, hogy "dadogós kurva".
- Nézd, anya, a Klári néni hogy kimarta a nyakam! - mutatta anyjának Márió az apró karcolást.
- Mmmi-mi-mit csinált az a büdösszájú ggge-geci!?! - robbant fel azonnal az édesanya. - Mmmonnnd mmme-eg nnneki, hogy bej-jjövökk és pi-picsán rú-rúgom mmo-mmost már! Mmmi-mit csináltá-tál?
- Rosszak voltunk mind - vigyorgott Zsueletta - ordítottunk, osztán a Klári néni ráordított a Márióra, hogy haggya abba, de nem hatta, monta neki, hogy ájjon ki, de Márió aszonta, hogy ájjonkimaga, akkor oszt a Klári néni megfogta neki itt e - megragadta Márió tréningfelsőjét illusztráció gyanánt - oszt megrángatta!
Zsueletta roppant elégedett volt a sikeres bőszítés miatt.
- Ho-hogy rrro-rohadon le a bü-büdösszájú ge-gecikurva! - ordított az anyuka, de a további cifrázás elől bevittem a többi gyereket a tanterembe. Oda is behallatszott még, ahogy odakint nem lohad a kedély.
Bementem a tanáriba, szóltam a ráérőknek, hogy fakultatív anyanyelvi továbbképzés zajlik az iskola előtt.
Visszatértemkor a gyerekek a teleírt tábla előtt álltak, és köpdöstek rá.
- A büdösszájú geci írta, köpjetek rá! - biztatta a többieket Zsueletta. Bátor volt, nem kell intőtől tartania. A tájékoztatóját 2 hete eldugta már.
- Márió, meggyütt anyád! - konferálta be Zsueletta, de most nem tette hozzá, hogy "dadogós kurva".
- Nézd, anya, a Klári néni hogy kimarta a nyakam! - mutatta anyjának Márió az apró karcolást.
- Mmmi-mi-mit csinált az a büdösszájú ggge-geci!?! - robbant fel azonnal az édesanya. - Mmmonnnd mmme-eg nnneki, hogy bej-jjövökk és pi-picsán rú-rúgom mmo-mmost már! Mmmi-mit csináltá-tál?
- Rosszak voltunk mind - vigyorgott Zsueletta - ordítottunk, osztán a Klári néni ráordított a Márióra, hogy haggya abba, de nem hatta, monta neki, hogy ájjon ki, de Márió aszonta, hogy ájjonkimaga, akkor oszt a Klári néni megfogta neki itt e - megragadta Márió tréningfelsőjét illusztráció gyanánt - oszt megrángatta!
Zsueletta roppant elégedett volt a sikeres bőszítés miatt.
- Ho-hogy rrro-rohadon le a bü-büdösszájú ge-gecikurva! - ordított az anyuka, de a további cifrázás elől bevittem a többi gyereket a tanterembe. Oda is behallatszott még, ahogy odakint nem lohad a kedély.
Bementem a tanáriba, szóltam a ráérőknek, hogy fakultatív anyanyelvi továbbképzés zajlik az iskola előtt.
Visszatértemkor a gyerekek a teleírt tábla előtt álltak, és köpdöstek rá.
- A büdösszájú geci írta, köpjetek rá! - biztatta a többieket Zsueletta. Bátor volt, nem kell intőtől tartania. A tájékoztatóját 2 hete eldugta már.
Nem minden az, ami
Reggel Szépszeművel leültem kávézni.
- Azt hogy viseled, ha rákérdeznek, hogy a sitten partiba vágtak-e?
- Nem jellemző, nem szokták kérdezni. De ha kérdik, akkor elmondom, hogy az nem úgy van, mint az amerikai filmekben. Ahhoz az embernek nagyon el kell hagynia magát, hogy ilyen megessen vele.
Lassan jött a kávé, a pincérek még a székeket pakolászták. Egy korai olvasó így mellénk települt, hogy Szépszeműt kiolvassa.
Középkorú férfi, fél percig se tudott nyugodtan ülni a seggén.
- Maga fiatal ember még. Tényleg ült börtönben? Gondolom, szexuálisan kihasználták a fiatalságát?
Szépszemű válaszolgatott, szakszerűen terelte a beszélgetést. A fészkelődő úrhoz odajött egy nő, a szájra puszival jelezvén a köztük lévő kohéziót.
- Én már kiolvastam az enyémet, elmegyek a boltba. De te nyugodtan olvasgass még!
Sokat kérdezett a pasas, közben kihozták a kávét. Amikor végzett, Szépszeművel maradtunk még kávét nyalogatni.
- Na, ma beletrafáltam az alapkérdésbe. Ha ez a pasas a következőnek a meleg könyvet kölcsönzi ki, az már több lesz, mint gyanús - jövendöltem.
- Hát, az asszonypajtást lerázta már. Rátörhet most a legényélet.
Végig se mondtuk, a könyvtáros már hozta is a fészkelődő urat. A meleg könyvet akarta olvasni.
Szépszemű a cipőjét kezdte kötözni azonnal, hogy elrejtse a röhögését.
********
A volt bankrabló könyv mindenkinek kellett. Csak egy fél cigit nyomtunk el, már várta is egy csoport.
- Jön rögtön a volt bankrabló - mutatott a könyvtáros felénk.
Szépszeműt odakísértem, mentem volna odébb. Az egyik csoportbeli megfogta a karom, nyílt a szája, hogy ne menjek, rám vártak - de addigra már Szépszemű beszélt. Láttam a csalódást az arcán: rosszarcú elemet fantáziált volt bankrablónak. Nem segíthettem. Szombat volt, zárva az összes bank. Erről lecsúsztam, a fenébe.
********
Az ember keresi a kíhívásokat, az utolsó két kölcsönzőm ezt valahogy megsejthette.
Besült romagyerek, megsaccolni se lehetne a korát. Szőrösödik, talán 17 is lehet. Láttam, több kölcsönzésen is túleshetett már, mert az olvasásért járó szuvenírek borították a testét: két ajándék póló, 8 kargumi, 3 biciklis fényvisszaverő, reklámtoll.
Kávét kért az élő könyvek repiadagjából, áztatott bele sós kekszet, és letagadtam, hogy van cigarettám.
- Te, azt mondd meg már nekem, hogy a buzik hogy csinálják egymással? - hadonászott egy pálcikára szúrt áztatott keksszel.
- Ki így, ki úgy, a heterók se egyformán szokták. De melegnek lenni nem csak azt jelenti, hogy hogyan szexelünk. A heterók pl. olyankor is heterók, ha nem szexelnek épp.
- De mégis! A bu... melegek, szóval két csávó hogy csinálja meg egymást? Te! Tudod mit? Sétáljunk, úgy jobban tudok beszélni! - és magához vette az asztalon árválkodó utolsó banánt.
- Te! Most ha azt mondanád, hogy fizetsz nekem, hogy szexeljünk, akkor azt mondanád?
Igyekeztem nem érteni a kérdést, és elmondattam vele háromszor is. Nem akartam megmondani, hogy simán elhúzódnék tőle, ha mellém ülne a buszon, mert még félreértené.
- Nem fizettem még szexért, és nem is fogok. Nálam ez elv.
- De ha fizetnél, akkor nekem fizetnél érte? - makacskodott.
- Akkor se, hisz foglalt vagyok.
Megtudta, amit tudni akart. A banánhéjat mérgesen lecsapta a padra, és otthagyott.
********
- Na, most itt van ez a meleg. Az olyan, mint a homoszexuális? - nézett álmatagon a soros kölcsönzőm.
Korombeli fickó, feltűnően kicsi fejjel, apró szemei mély lyukakból fürkészték a semmit. Csak akkor nézett rám, amikor cigarettát kért.
Válaszolni kezdtem, de belevágott.
- Hogy áll maga a hittel? Szereti maga a Jézuskrisztust? Az Isten nem szereti a homoszexuálisokat.
- Nem vagyok hívő, de azt hallottam, hogy az Isten a maga képére teremtette az embert. Ha vannak homoszexuálisok, akkor az Istennek van homoszexuális képe is.
Nem nagyon érdekelte a válaszom, mondta csak maga elé.
- Én találkoztam az Úrjézussal, és azt mondta nekem, hogy tanítsak, és hirdessem az igét. Én nagyon szeretem az Úrjézust meg az Istent, és tanítok. megtanítom az embereket, hogy ők is szeressék a Jézuskrisztust. Én is úgy tanítok, mint Máté meg Lukács meg János, szóval az ilyen apostolok. Maga is hirdesse eztet, és mondja el mindenkinek, hogy szeressék ők is az Istent. Ne azt mondja, hogy homoszexuális, hanem azt, hogy szeressék az Úrjézust. Ismeri maga az apostolokat?
- Nagyon érdekes, amit mond, de muszáj vécére mennem. Köszönöm, hogy kikölcsönzött.
Az imát megúsztam, de még utánam kiabált:
- És azt hirdesse mindenkinek, hogy szeressék az Úrjézust! Ahogy tanítottam!
- Azt hogy viseled, ha rákérdeznek, hogy a sitten partiba vágtak-e?
- Nem jellemző, nem szokták kérdezni. De ha kérdik, akkor elmondom, hogy az nem úgy van, mint az amerikai filmekben. Ahhoz az embernek nagyon el kell hagynia magát, hogy ilyen megessen vele.
Lassan jött a kávé, a pincérek még a székeket pakolászták. Egy korai olvasó így mellénk települt, hogy Szépszeműt kiolvassa.
Középkorú férfi, fél percig se tudott nyugodtan ülni a seggén.
- Maga fiatal ember még. Tényleg ült börtönben? Gondolom, szexuálisan kihasználták a fiatalságát?
Szépszemű válaszolgatott, szakszerűen terelte a beszélgetést. A fészkelődő úrhoz odajött egy nő, a szájra puszival jelezvén a köztük lévő kohéziót.
- Én már kiolvastam az enyémet, elmegyek a boltba. De te nyugodtan olvasgass még!
Sokat kérdezett a pasas, közben kihozták a kávét. Amikor végzett, Szépszeművel maradtunk még kávét nyalogatni.
- Na, ma beletrafáltam az alapkérdésbe. Ha ez a pasas a következőnek a meleg könyvet kölcsönzi ki, az már több lesz, mint gyanús - jövendöltem.
- Hát, az asszonypajtást lerázta már. Rátörhet most a legényélet.
Végig se mondtuk, a könyvtáros már hozta is a fészkelődő urat. A meleg könyvet akarta olvasni.
Szépszemű a cipőjét kezdte kötözni azonnal, hogy elrejtse a röhögését.
********
A volt bankrabló könyv mindenkinek kellett. Csak egy fél cigit nyomtunk el, már várta is egy csoport.
- Jön rögtön a volt bankrabló - mutatott a könyvtáros felénk.
Szépszeműt odakísértem, mentem volna odébb. Az egyik csoportbeli megfogta a karom, nyílt a szája, hogy ne menjek, rám vártak - de addigra már Szépszemű beszélt. Láttam a csalódást az arcán: rosszarcú elemet fantáziált volt bankrablónak. Nem segíthettem. Szombat volt, zárva az összes bank. Erről lecsúsztam, a fenébe.
********
Az ember keresi a kíhívásokat, az utolsó két kölcsönzőm ezt valahogy megsejthette.
Besült romagyerek, megsaccolni se lehetne a korát. Szőrösödik, talán 17 is lehet. Láttam, több kölcsönzésen is túleshetett már, mert az olvasásért járó szuvenírek borították a testét: két ajándék póló, 8 kargumi, 3 biciklis fényvisszaverő, reklámtoll.
Kávét kért az élő könyvek repiadagjából, áztatott bele sós kekszet, és letagadtam, hogy van cigarettám.
- Te, azt mondd meg már nekem, hogy a buzik hogy csinálják egymással? - hadonászott egy pálcikára szúrt áztatott keksszel.
- Ki így, ki úgy, a heterók se egyformán szokták. De melegnek lenni nem csak azt jelenti, hogy hogyan szexelünk. A heterók pl. olyankor is heterók, ha nem szexelnek épp.
- De mégis! A bu... melegek, szóval két csávó hogy csinálja meg egymást? Te! Tudod mit? Sétáljunk, úgy jobban tudok beszélni! - és magához vette az asztalon árválkodó utolsó banánt.
- Te! Most ha azt mondanád, hogy fizetsz nekem, hogy szexeljünk, akkor azt mondanád?
Igyekeztem nem érteni a kérdést, és elmondattam vele háromszor is. Nem akartam megmondani, hogy simán elhúzódnék tőle, ha mellém ülne a buszon, mert még félreértené.
- Nem fizettem még szexért, és nem is fogok. Nálam ez elv.
- De ha fizetnél, akkor nekem fizetnél érte? - makacskodott.
- Akkor se, hisz foglalt vagyok.
Megtudta, amit tudni akart. A banánhéjat mérgesen lecsapta a padra, és otthagyott.
********
- Na, most itt van ez a meleg. Az olyan, mint a homoszexuális? - nézett álmatagon a soros kölcsönzőm.
Korombeli fickó, feltűnően kicsi fejjel, apró szemei mély lyukakból fürkészték a semmit. Csak akkor nézett rám, amikor cigarettát kért.
Válaszolni kezdtem, de belevágott.
- Hogy áll maga a hittel? Szereti maga a Jézuskrisztust? Az Isten nem szereti a homoszexuálisokat.
- Nem vagyok hívő, de azt hallottam, hogy az Isten a maga képére teremtette az embert. Ha vannak homoszexuálisok, akkor az Istennek van homoszexuális képe is.
Nem nagyon érdekelte a válaszom, mondta csak maga elé.
- Én találkoztam az Úrjézussal, és azt mondta nekem, hogy tanítsak, és hirdessem az igét. Én nagyon szeretem az Úrjézust meg az Istent, és tanítok. megtanítom az embereket, hogy ők is szeressék a Jézuskrisztust. Én is úgy tanítok, mint Máté meg Lukács meg János, szóval az ilyen apostolok. Maga is hirdesse eztet, és mondja el mindenkinek, hogy szeressék ők is az Istent. Ne azt mondja, hogy homoszexuális, hanem azt, hogy szeressék az Úrjézust. Ismeri maga az apostolokat?
- Nagyon érdekes, amit mond, de muszáj vécére mennem. Köszönöm, hogy kikölcsönzött.
Az imát megúsztam, de még utánam kiabált:
- És azt hirdesse mindenkinek, hogy szeressék az Úrjézust! Ahogy tanítottam!
2010. május 9., vasárnap
Kul-túra
Lefele menet betegre fékeztem magam. Szépszemű jól vezetett, de a kezét idegesítően kevésszer használta hozzá. A térdével fogta a kormányt, a kocsi kerekei között villogott a záróvonal. Evett, ivott, hadonászott, telefonált, különleges erkélyeket mutogatott, amíg a városban jártunk.
Lehet, hogy belehalok az autókázásba most, nyugtattam magam. Mit vagyok ezen oda? Úgyse él az ember örökké... és nagyon ragaszkodni kezdtem az életemhez.
Szépszemű érdekes ember. Ifjonc korában benzinkutat, meg bankot rabolt, aztán lerázta magáról a múltat, mint a port. Baromira vonzó: a Teremtő két marokkal szórta rá a vonzerőt.
- Hogy viseled, hogy minden nő beléd pistul, ha meglát? A meleg pasik meg olvadnak, mint csoki a napon?
- A pasikkal nem tudok mit kezdeni, a nőknél meg nagyon-de-nagyon nem így van... Ezt rosszul látod. Nagyon más a képlet - ábrándozott.
Kiszállt tankolni. A pénztáros lányról leesett a bugyi, míg kiszolgálta, egy másik benzinkutas nő is versenyt feszített neki. Hirtelen csak körülötte volt dolguk, sertepertéltek, adtak neki "cég ajándékát", a többi autós meg türelmesen várakozott.
Nem hozta magával a kasszát, valóban megjavult.
- Nagyon nem így van, hogy az előző témát folytassam - mondta, és kibontotta az ajándék energiaitalt. - Talán ha 50 nőm volt eddig. De sose azok találnak meg, akiket én akarok. Neked hány partnered volt az életedben?
- Nem tudom, olyan ezer - ezerötszáz? - találgattam.
- Basszus! És nem vagy fertőzött?
- De. HIV pozitív vagyok.
- De az csak szexszel necces? Így nem, igaz?
Megnyugtattam, és újra rendesen szedte a levegőt.
- De ha szétkensz a kocsival, rád fröcsögök, és az nem tesz jót.
Az út elején még a földig lógott a felhők hasa, de a dombok közt a 6-ost már szaggatta a szél. Az alagútláncnál deja vue érzésem volt, de hiába kutattam, nem jöttem rá, honnan a párhuzam.
Szépszemű lassabban vezetett, izgulni se kellett. Csak a szörfdeszkát tépte le a szél a kocsi tetejéről, mögöttünk pattogott a kihalt úton.
Az Irodalmi Fesztiválra utaztunk. Két önjáró, élő könyv, szörfdeszkával.
********
A Jókai téren elcsitult a szél, mediterrán hangulat, vakító napsütés. Nem voltak még kölcsönzőink, dolog nélkül ténferegtünk föl- és alá. Egy könyv-kollégámmal kifeküdtünk a napágyakra szunyálni. Csütörtök volt, munkaidő. Mi meg fizetett szállással, reggelivel, ebéddel a hasunkat süttettük. Javasoltam: hívjuk fel otthon robotoló kollégáinkat, és mondjuk meg, de jó is nekük.
Pécs hátrányos város. A legtöbb élő könyvet innen toborozták, de leszbikusból, melegből, volt bankrablóból, nem ivó alkoholistából nincs helyi kínálat. Így lettünk Pestről importálva.
********
Érdekes találmány az Élő könyvtár. A lényege, hogy könyvek helyett emberek bérelhetők, akik különböző embercsoportokat képviselnek, s ezzel tipikus sztereotípiákat testesítenek meg. Akárkit választasz, egy órád van rá, hogy elbeszélgess vele. Rongálni, tépni, összekenni tilos a könyvet.
Persze irgalmatlan sokat kell beszélni, de van, akinek ez nem teher. Az meg direkt jó érzés, ha észreveszem, hogy valahonnan valahová eljutott az olvasóm.
Nem sokáig hawayozhattam a napon, kézről kézre vittek. Csupa jó fej, nyitott agyak, van itt befogadás. Zsákutca, hogy ilyen helyekre vájtfülűek jönnek, az Irodalmi Fesztiválra látogatók nem a közeli Jobbik irodából tértek be.
Lehet, hogy belehalok az autókázásba most, nyugtattam magam. Mit vagyok ezen oda? Úgyse él az ember örökké... és nagyon ragaszkodni kezdtem az életemhez.
Szépszemű érdekes ember. Ifjonc korában benzinkutat, meg bankot rabolt, aztán lerázta magáról a múltat, mint a port. Baromira vonzó: a Teremtő két marokkal szórta rá a vonzerőt.
- Hogy viseled, hogy minden nő beléd pistul, ha meglát? A meleg pasik meg olvadnak, mint csoki a napon?
- A pasikkal nem tudok mit kezdeni, a nőknél meg nagyon-de-nagyon nem így van... Ezt rosszul látod. Nagyon más a képlet - ábrándozott.
Kiszállt tankolni. A pénztáros lányról leesett a bugyi, míg kiszolgálta, egy másik benzinkutas nő is versenyt feszített neki. Hirtelen csak körülötte volt dolguk, sertepertéltek, adtak neki "cég ajándékát", a többi autós meg türelmesen várakozott.
Nem hozta magával a kasszát, valóban megjavult.
- Nagyon nem így van, hogy az előző témát folytassam - mondta, és kibontotta az ajándék energiaitalt. - Talán ha 50 nőm volt eddig. De sose azok találnak meg, akiket én akarok. Neked hány partnered volt az életedben?
- Nem tudom, olyan ezer - ezerötszáz? - találgattam.
- Basszus! És nem vagy fertőzött?
- De. HIV pozitív vagyok.
- De az csak szexszel necces? Így nem, igaz?
Megnyugtattam, és újra rendesen szedte a levegőt.
- De ha szétkensz a kocsival, rád fröcsögök, és az nem tesz jót.
Az út elején még a földig lógott a felhők hasa, de a dombok közt a 6-ost már szaggatta a szél. Az alagútláncnál deja vue érzésem volt, de hiába kutattam, nem jöttem rá, honnan a párhuzam.
Szépszemű lassabban vezetett, izgulni se kellett. Csak a szörfdeszkát tépte le a szél a kocsi tetejéről, mögöttünk pattogott a kihalt úton.
Az Irodalmi Fesztiválra utaztunk. Két önjáró, élő könyv, szörfdeszkával.
********
A Jókai téren elcsitult a szél, mediterrán hangulat, vakító napsütés. Nem voltak még kölcsönzőink, dolog nélkül ténferegtünk föl- és alá. Egy könyv-kollégámmal kifeküdtünk a napágyakra szunyálni. Csütörtök volt, munkaidő. Mi meg fizetett szállással, reggelivel, ebéddel a hasunkat süttettük. Javasoltam: hívjuk fel otthon robotoló kollégáinkat, és mondjuk meg, de jó is nekük.
Pécs hátrányos város. A legtöbb élő könyvet innen toborozták, de leszbikusból, melegből, volt bankrablóból, nem ivó alkoholistából nincs helyi kínálat. Így lettünk Pestről importálva.
********
Érdekes találmány az Élő könyvtár. A lényege, hogy könyvek helyett emberek bérelhetők, akik különböző embercsoportokat képviselnek, s ezzel tipikus sztereotípiákat testesítenek meg. Akárkit választasz, egy órád van rá, hogy elbeszélgess vele. Rongálni, tépni, összekenni tilos a könyvet.
Persze irgalmatlan sokat kell beszélni, de van, akinek ez nem teher. Az meg direkt jó érzés, ha észreveszem, hogy valahonnan valahová eljutott az olvasóm.
Nem sokáig hawayozhattam a napon, kézről kézre vittek. Csupa jó fej, nyitott agyak, van itt befogadás. Zsákutca, hogy ilyen helyekre vájtfülűek jönnek, az Irodalmi Fesztiválra látogatók nem a közeli Jobbik irodából tértek be.
2010. május 5., szerda
Agresszív kismalac
Klári kolléga ma is rodéziázott. Drill volt, vasfegyelem, vagy valami kísérlet rá.
- Ülsz! Nem mozdulsz! Ossstobák!! Feláll! Leül! Mit vihogsz, te ostoba??? Rendet rak a padban! Miééééért a földre hajigálod a könyved??? Majd megveszed szépen, kisfiam! Van anyádnak 20 ezer rá! Ott koszolod, eszednél vagy?
- Maga is odahajigálja le, amikor kiborítja a padom! - szájalt Zsueletta.
- Befogod! Elegem van mára belőled!
Aztán leült, sorra vette egyenként mindet. Hogy hány rágót köpettek ki Csatarával, miért ment fel pornóoldalra Dzsasztin, miért játszott Máriusz.
- Nem érdekel maga! - lázadt fel Máriusz. - Be se jövök holnap az iskolába!!!
- Rendben van, kisfiam, maradj csak otthon. Már úgyis kiment egy feljelentés hiányzásért. Akárcsak ennek a két tökfejnek! - mutatott a két lányra.
Az ebédlőbe is utánunk jött, ráért ma nagyon. Belenézett a tányérjukba, muszáj volt megenniük mindent.
- Még 5 kanál! - rendelkezett, pedig már a fülükön bugyogott ki a leves.
Teljesen magukon kívül voltak, mire kimentettem őket az udvarra. Láttam, Zsueletta lemaradt. Csak jó idő múlva bukkant fel, átkokat szórt maga köré.
- Behívatom az apám, oszt majd jól szájbabassza! A büdösszájú loboncgecit! Hogyrohaggyonle a szemeis!
Kint, a játszótéren üvöltve hajtották a hintát. Valami dalfélét ordítottak bőszülten, aztán elszedték az elsősök homokozó készletét, és intenzív talajmunkába kezdtek.
- Az a följelentés pénzzel jár? - tudakolta az egyik.
- Igen, de nem kapjátok, hanem fizetni kell. Büntetés.
- Sok pénz?
- Hát, 50 - 80 ezer. Azon már pár biciklit lehetne venni.
- Fúúúj! A följelentős geci!
- Muszáj járni iskolába, nem szabad lógni. Ha nem gondoskodik erről az anyukátok, akár el is vehetnek tőle.
- Persze, csak a cigányokat jelentik fel! A magyargecit nem! A parasztgecit! Mindig csak a cigányokat! - háborgott Máriusz. A fűcsomókat rugdosta, majd csúszdázni kezdett. Hősködött, villogni kellett, mert árgus szemekkel figyelte Csatara, s az egyik vad manőver során beverte a kezét. Némán tátogott, sűrűn pislogott könnyezés ellen, s az ujját rázogatta.
- Áááá...! Fáj! Csípi!!! Hogy írok így leckét? - aggódott, mintha a legnagyobb hiánya ez lenne.
Vizes borogatást tettem az ujjára, amin semmi sem látszott. Tanácsoltam, felfele tartsa a kezét, hogy ne szálljon bele a vér. Jó ötletnek bizonyult: azonnal betegnek tartották, köré sereglettek, a póz pedig lehetetlenné tette, hogy ma már bárkivel verekedjen.
- Ha már nem fáj, leteheted. Akár a leckének is nekiláthatsz. De ha fáj, nem kell!
Bolond lett volna ezek után gyógyultnak mutatkozni.
- Képzelje, a Gigi, a Dzseni anyukája, aki elkurvult - súgta a fülembe Zsueletta - most terhes. De nem a Dzseni apukájátul, mert az börtönben ül, hanem egy másiktul. Oszt az utcán alszik. - Fura volt hallani, mert Gigi kimondottan szép nő, és még az okosabbjából való. - Tegnap odagyütt a telepre, oszt ivott. Az terhesen nem árt? Így dülöngélt - mutatta a tántorgást - aztán elfeküdt az úton, így ni! - vetette magát hanyatt.
A látványos bemutató felcsigázott mindenkit.
- Ki az? Ki csinált így? - kérdezgették.
- Senki, csak egy film - hazudtam. - Ne mondd el -súgtam neki - mert piszkálni fogják Dzsenit.
- Ülsz! Nem mozdulsz! Ossstobák!! Feláll! Leül! Mit vihogsz, te ostoba??? Rendet rak a padban! Miééééért a földre hajigálod a könyved??? Majd megveszed szépen, kisfiam! Van anyádnak 20 ezer rá! Ott koszolod, eszednél vagy?
- Maga is odahajigálja le, amikor kiborítja a padom! - szájalt Zsueletta.
- Befogod! Elegem van mára belőled!
Aztán leült, sorra vette egyenként mindet. Hogy hány rágót köpettek ki Csatarával, miért ment fel pornóoldalra Dzsasztin, miért játszott Máriusz.
- Nem érdekel maga! - lázadt fel Máriusz. - Be se jövök holnap az iskolába!!!
- Rendben van, kisfiam, maradj csak otthon. Már úgyis kiment egy feljelentés hiányzásért. Akárcsak ennek a két tökfejnek! - mutatott a két lányra.
Az ebédlőbe is utánunk jött, ráért ma nagyon. Belenézett a tányérjukba, muszáj volt megenniük mindent.
- Még 5 kanál! - rendelkezett, pedig már a fülükön bugyogott ki a leves.
Teljesen magukon kívül voltak, mire kimentettem őket az udvarra. Láttam, Zsueletta lemaradt. Csak jó idő múlva bukkant fel, átkokat szórt maga köré.
- Behívatom az apám, oszt majd jól szájbabassza! A büdösszájú loboncgecit! Hogyrohaggyonle a szemeis!
Kint, a játszótéren üvöltve hajtották a hintát. Valami dalfélét ordítottak bőszülten, aztán elszedték az elsősök homokozó készletét, és intenzív talajmunkába kezdtek.
- Az a följelentés pénzzel jár? - tudakolta az egyik.
- Igen, de nem kapjátok, hanem fizetni kell. Büntetés.
- Sok pénz?
- Hát, 50 - 80 ezer. Azon már pár biciklit lehetne venni.
- Fúúúj! A följelentős geci!
- Muszáj járni iskolába, nem szabad lógni. Ha nem gondoskodik erről az anyukátok, akár el is vehetnek tőle.
- Persze, csak a cigányokat jelentik fel! A magyargecit nem! A parasztgecit! Mindig csak a cigányokat! - háborgott Máriusz. A fűcsomókat rugdosta, majd csúszdázni kezdett. Hősködött, villogni kellett, mert árgus szemekkel figyelte Csatara, s az egyik vad manőver során beverte a kezét. Némán tátogott, sűrűn pislogott könnyezés ellen, s az ujját rázogatta.
- Áááá...! Fáj! Csípi!!! Hogy írok így leckét? - aggódott, mintha a legnagyobb hiánya ez lenne.
Vizes borogatást tettem az ujjára, amin semmi sem látszott. Tanácsoltam, felfele tartsa a kezét, hogy ne szálljon bele a vér. Jó ötletnek bizonyult: azonnal betegnek tartották, köré sereglettek, a póz pedig lehetetlenné tette, hogy ma már bárkivel verekedjen.
- Ha már nem fáj, leteheted. Akár a leckének is nekiláthatsz. De ha fáj, nem kell!
Bolond lett volna ezek után gyógyultnak mutatkozni.
- Képzelje, a Gigi, a Dzseni anyukája, aki elkurvult - súgta a fülembe Zsueletta - most terhes. De nem a Dzseni apukájátul, mert az börtönben ül, hanem egy másiktul. Oszt az utcán alszik. - Fura volt hallani, mert Gigi kimondottan szép nő, és még az okosabbjából való. - Tegnap odagyütt a telepre, oszt ivott. Az terhesen nem árt? Így dülöngélt - mutatta a tántorgást - aztán elfeküdt az úton, így ni! - vetette magát hanyatt.
A látványos bemutató felcsigázott mindenkit.
- Ki az? Ki csinált így? - kérdezgették.
- Senki, csak egy film - hazudtam. - Ne mondd el -súgtam neki - mert piszkálni fogják Dzsenit.
2010. május 1., szombat
Háztűznéző
A büdös kábelszag és a szirénák hangja egyszerre ért be a nyitott ablakon. Kipillantottam: láttam, nagy cirkusz lehet valahol, mert vagy 5 tűzoltóautó fékezett csikorogva a sarkon, és pár az utca végén tűnt fel épp. A vijjogás és a lámpák villogása ijesztő volt az éjszakában. Kissé gyanús volt, hogy a hirtelen összeverődött 60-80 ember mind a házunkra meredt. Becsuktam az ablakot, és kisiettem a körfolyosóra. Onnan sehova se látni, de hát sose tudni, mitől lesz okos az ember.
Szinte mindenki kint állt már, és az összes szem a belső udvarra meredt. Tűzoltók szaladgáltak, keresték, hol lehet lemenni a pincébe.
- Le vannak hegesztve az ajtók. Ott van pedig a tűz! - tudósított az egyik szomszéd.
- Leszaggatták a pinceablakokat, bedobáltak mindenféle szemetet, és bemásztak a hajléktalanok. Tegnapelőtt rugdosta ki az egyiket az a földszinti lakó - mutatott a sötétben úgy vaktában az egyik néni, aki rendszeres viráglocsolás révén nagyjában képben van a házbeli eseményekben.
Borzasztó büdös szállt fel, de maradtam. Észrevettem, hogy az alattam lakó srác is kint áll az ajtaja előtt. Már 4 éve szemezünk egymással, de a szián túl még semmit sem kommunikáltunk. Csak egy tréningnadrág és egy atléta feszült a testén. Rajta felejtettem a szemem. Nem nézett fel: szomszédja traktálta valami vég nélküli történettel, illedelmesen hallgatta őt. A tűzoltók tették a dolguk, semmi tennivalónk nem akadt. Ilyen olcsón ritkán lehet az ember katasztrófa-turista, éltünk vele mind. Sosem látott lakók bukkantak fel a lakásokból, és mindenki mindenkivel barátkozni kezdett. Aki aludt már, azt se hagyták ki a jóból.
- Jöjjön már ki, szomszéd! - dörömböltek egy néni ajtaján. - Ég a házunk, és maga nem is nézi? Ne maradjon már ki maga sem!
A zsánerem közben eltűnt a sötétben, csak a fehér trikóját láttam megvillanni. Kinéztem az utcára: láttam, hogy a szemközti sarkon állva követi a történéseket.
Lementem gyorsan, véletlenül(?) épp mögé keveredtem. Beszélgetni kezdtem az alkalmi társaságával, aztán nagy nehezen leválasztottam róluk.
Végre beszélgethettünk. Nézhettük egymást leplezetlen: nem is értem, hogy kerültem el a csókolózást vele. Tudom már a nevét, elmesélte az ablakait, dicsértem a virágait, és megegyeztünk egy jövőbeli kávéban is.
Aztán már úgy mászkáltunk le - föl a tömegben, mint egy összeszokott páros. Ráértünk: nem volt villany, nem volt minek sietni.
Még a "Tűz van, babám!" c. filmet is elmeséltem neki az eset kapcsán.
Gondoltam: ha nem kapcsolják vissza az áramot, felhívom hozzám, ne féljen a sötétben szegény...
De semmi jó sem tarthat örökké.
Eloltották a tüzet, visszakapcsolták a villanyt, a bimbózó romantika kommersz estébe hajlott.
Szellőztetni kellett, hogy ne üljön meg a szag.
Feljöhetne, igazán... már egész hozzá szoktam.
Szinte mindenki kint állt már, és az összes szem a belső udvarra meredt. Tűzoltók szaladgáltak, keresték, hol lehet lemenni a pincébe.
- Le vannak hegesztve az ajtók. Ott van pedig a tűz! - tudósított az egyik szomszéd.
- Leszaggatták a pinceablakokat, bedobáltak mindenféle szemetet, és bemásztak a hajléktalanok. Tegnapelőtt rugdosta ki az egyiket az a földszinti lakó - mutatott a sötétben úgy vaktában az egyik néni, aki rendszeres viráglocsolás révén nagyjában képben van a házbeli eseményekben.
Borzasztó büdös szállt fel, de maradtam. Észrevettem, hogy az alattam lakó srác is kint áll az ajtaja előtt. Már 4 éve szemezünk egymással, de a szián túl még semmit sem kommunikáltunk. Csak egy tréningnadrág és egy atléta feszült a testén. Rajta felejtettem a szemem. Nem nézett fel: szomszédja traktálta valami vég nélküli történettel, illedelmesen hallgatta őt. A tűzoltók tették a dolguk, semmi tennivalónk nem akadt. Ilyen olcsón ritkán lehet az ember katasztrófa-turista, éltünk vele mind. Sosem látott lakók bukkantak fel a lakásokból, és mindenki mindenkivel barátkozni kezdett. Aki aludt már, azt se hagyták ki a jóból.
- Jöjjön már ki, szomszéd! - dörömböltek egy néni ajtaján. - Ég a házunk, és maga nem is nézi? Ne maradjon már ki maga sem!
A zsánerem közben eltűnt a sötétben, csak a fehér trikóját láttam megvillanni. Kinéztem az utcára: láttam, hogy a szemközti sarkon állva követi a történéseket.
Lementem gyorsan, véletlenül(?) épp mögé keveredtem. Beszélgetni kezdtem az alkalmi társaságával, aztán nagy nehezen leválasztottam róluk.
Végre beszélgethettünk. Nézhettük egymást leplezetlen: nem is értem, hogy kerültem el a csókolózást vele. Tudom már a nevét, elmesélte az ablakait, dicsértem a virágait, és megegyeztünk egy jövőbeli kávéban is.
Aztán már úgy mászkáltunk le - föl a tömegben, mint egy összeszokott páros. Ráértünk: nem volt villany, nem volt minek sietni.
Még a "Tűz van, babám!" c. filmet is elmeséltem neki az eset kapcsán.
Gondoltam: ha nem kapcsolják vissza az áramot, felhívom hozzám, ne féljen a sötétben szegény...
De semmi jó sem tarthat örökké.
Eloltották a tüzet, visszakapcsolták a villanyt, a bimbózó romantika kommersz estébe hajlott.
Szellőztetni kellett, hogy ne üljön meg a szag.
Feljöhetne, igazán... már egész hozzá szoktam.
Nosztalgia
Azt mondta ma egy fiatalember:
- Jó segged van.
Szétnéztem, de a szobában csak ketten voltunk.
Nyilván nekem szánhatta.
Hiába, na! Van még tisztesség a népekben.
Ha mindben nem is, de benne biztos van.
Bezzeg, a régi világban!
20-30 éve még sokkal több tisztességessel találkoztam.
A fene tudja, hova lettek azóta.
- Jó segged van.
Szétnéztem, de a szobában csak ketten voltunk.
Nyilván nekem szánhatta.
Hiába, na! Van még tisztesség a népekben.
Ha mindben nem is, de benne biztos van.
Bezzeg, a régi világban!
20-30 éve még sokkal több tisztességessel találkoztam.
A fene tudja, hova lettek azóta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)