HIV-teszt

Tegnap, amikor hazaértem, jól magamra zártam az ajtót, mintha ez lenne az egyetlen mód megakadályozni, hogy valaki belépjen.
Három napig ültem keresztbe tett lábbal, körben, borsódzott volna a hátam valakire is figyelni. Mostam, vasaltam, pakolásztam, belaktam újra a lakásom, még anyám is felhívtam, hogy minden kötelezőn túl legyek.
Veszekedős kedve volt, de hullámokban visszafogta magát. Találtunk aztán egy semleges témát (ki halt meg a faluban), a fenének se volt kedve meccsezni.
Amikor leraktam, láttam, kaptam egy SMS-t. Eljöhet-e, és elkísérem-e reggel egy tesztre. Haboztam, kész vagyok-e egy igenre, de végül is eF ideális mára. Csodaszép, baromira meg lehet dugni, és ha kikapcsolom a tévét és nézem, akkor már azt hiszi, rá figyelek.
Senkije sincs.
Gyerekkorában két évente új helyre telepítették az állami gondozás ki tudja, milyen elfuserált elve alapján, ügyesen meggátolva, hogy megtanuljon kötődni. Néha van nője, vagy átjön hozzám. Szinte látom olyankor a burkot, ami körülveszi, ami védi, hogy biztonságban magában lehessen. Nem lehet rögtön megérinteni sem, összerezzen, kicsusszan. Várni kell negyedórákat, míg kopik a burka. Nagyon szépen beszél, pallérozott, a gondolatait épp oly választékos szavakba öltözteti, mint a külsejét, de beszélgetni nem tud. Hangos monológjai ugyanazok kimondva, amiket magában már százszor kimondott. Ha belekérdezek, vagy toldok hozzá, csak szünetet tart a kedvemért, de ugyanott folytatja, ahol megszakítottam. Szerintem milyen nőt kéne választania társul, hogyan akarja újrakezdeni az életét, áttelepül Komáromba, jövőbeli tervei pontokba szedve - ezek az állandó monológjai.
Kedves, tartózkodó, sosem teher, és az egyetlen pasim, akit ha dugok, maga alá élvez. Sosem ér a farkához, nekem se engedi, csak pusztán a tény hat rá pszichésen. Vagy ez köti hozzám, vagy csak egyszerűen megszokott, a fene se tudja.
Amikor megjött, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen kanos vagyok. Nem volt türelmem kivárni, míg lekopik a burka, nekiestem vadul. Annyi erőm még maradt, hogy lepedőt cseréljek, aztán színeseket álmodtam, míg odakint tusolt.
Fölneszeltem, amikor visszabújt mellém, de elzsongattak a monológjai megint. Nem adta fel, fészkelődött, hatott. Kész csoda, hogy eszembe jutott a koton. A kiskifli - nagykifli túl kényelmes póz volt, elaludtam újra. Vigyázhatott, hogy ki ne csússzak, mert amikor fölébresztett a zivatar, tapasztaltam, hogy még benne vagyok.
Bevadultam megint. Most nem aludtam el, próbáltam kitalálni, vajon rajtam lehet-e még a koton. Nem vettem észre a hö-hö-hö-hö-höööööööööőt, kérlelt, hagyjam már, már nem bírja, rég elélvezett.
A szex és a fáradtság dupla ok a horkolásra. Túl hangos lehettem, mert amikor fölébredtem reggel, már felöltözve az ágy szélén ült.
- Borzasztóan horkoltál - mondta ingerülten - nem tudtam aludni. Hazamegyek. Ilyen alvatlanul nem megyek tesztre. Majd legközelebb. Pedig jó lenne tudni, mert ha pozitív vagyok, akkor más életet, más szakmát, más barátokat kell választanom.
- Hát, nekem ugyanaz a munkám, a baráti köröm is, de az életem is - vetettem ellent álmosan.
- Mert neked könnyű - zárta le. - Elmegyek. Sajnálom, hogy nem tudok most elmenni tesztre.
Gondolkodtam, mennyire vagyok bűnös a horkolásom miatt. Korán volt még az idő lelkiismeret-furdalásra, le is ráztam a terhet. Elvégre már vagy negyedszer jött csak azért, hogy tesztre kísérjem. Mindig dugás lett a vége. Aztán elment. Úgy tűnik, a "dejólennemáregykiadósszex" helyett mondja, hogy "kéne már egy jó kis teszt". Annyi mindent fogadtam már el... miért ne fogadnám el őt így?