Nem is tudom, hanyadszor mentem ki a gyertyagyújtásra. Az összejöttek jó része már ismerős: ki innen, ki onnan, van, akit csak itt, évente látok.
Ramaty idő volt a maihoz. Rendületlenül szitált a hideg eső, csapkodott a szél, ráfagyott a kéz az esernyőnyélre.
Neveket olvastak, akik tavaly óta haltak meg. Csak keresztneveket. Összerezzentem, ha ismerősnek tűnt valamelyik név: csak nemhogy Ő?
8 név, közülük kettőt ismertem is. Kettejüknek nem közvetlen a vírus okozta a halálát: egyikük a gyógyszerszedés okozta mellékhatás áldozata lett, a másik a napokban lett öngyilkos. Kideríthetetlen már, hogy mekkora szerepe volt ebben a vírusainak. Nem mindenki tud együtt élni velük.
Vittem nyolc mécsest.
Nyugodjanak békében.
Ma épp Rád gondoltam blogolás közben, és arra a nőre, akiről meséltél, a furcsa-torz arcával, akit nem sokkal a pozitív teszt megkapása után láttál a villamoson. Rímel a bejegyzésed a mai gondolataimra.
VálaszTörlésÉn is elakartam menni, mivel az egyik elhunytat ismertem. Tavaly, amikor 2 hétig kórházban voltam, megismertem. Nem sokkal a gyertyagyujtás után indult a gépem, sajnos nem tudtam összehozni a utat és a gyertyagyujtást....
VálaszTörlés