Igazi cirkusz

Gyereknap volt ma, és az iskola két legrosszabb osztályát igazi cirkusszal jutalmazták. Állítólag nyertünk a papírgyűjtésben, de ott annyi a suskus, hogy akár úgy is láthatnám: eltávolítottak bennünket a gyereknapról, hogy a többiek legalább normálisan szórakozhassanak.
Persze, nem kizárt a nyerés sem, hisz jólnevelt gyereknek eszébe sem jutna kilopni a konténerből a már lemázsált papírt, hogy a saját adagját szaporítsa vele.
Táskát se hoztak, és jól kicsípték maguk.
Márió 10 perc alatt leette a vakító fehér pólóját ketchuppel, Zsueletta új ruhát húzott, csak Dzsasztin kacsázott be a hetes cuccban. Retek mackónadrág, viseltes póló, szétnyúlt pulóver.
- Pfúj, így tuttál gyünni??? - reklamált Zsu - ezek tiszta retkek! Olyan büdös vagy, mint a klozet!
- Micsodaaaa?!? Én fürdök mindég! Szagolja meg a hónaljam! - és rám támadt kitárt hónaljjal bizonyítás gyanánt.
- Neked inkább cipőszagod szokott lenni - védtem meg, és elkaptam a bűz elől a fejem. - Gyakrabban kéne zoknit cserélned, naponta akár kétszer is.
- Nincs is annyi zoknija! Ezek mind ilyen büdösek - szájalt Zsueletta. - Igaz-e, Márióka, hogy kifordútam, amikor elmentem náluk? Az annyának is ilyen szaga van!
- Te ugacc, tetűs?? Tisztára tetűs vagy! El se jöhetnél, mert alig hoztál papírt! Én egy nagy penis kocsival hoztam!
- Honnan hoztad azt a kocsit, Dzsasztin?
- Hát a Penibül, Csak 100 Ft, nekem annyit megért, nem?
Nem fogadta el érveimet, hogy az nem a kocsi ára, és a többiek is bizonygatták, hogy ők se szatyrot szoktak venni, hanem hazatolják a kocsit.
A cirkuszt nagyon élvezték. Az elején lázadoztak, míg Krisz Rudi és egy ismeretlen kövér pasas énekelt, de a többi kunszt teljesen elvarázsolta őket.
- Látjátok? Még az oroszlánoknak is meg tudják tanítani, hogy veszteg üljenek a fenekükön. Ti se vagytok reménytelen eset - használtam ki a pedagógiai helyzetet az oroszlánidomár produkciója láttán.
- Ezek igaziak? - hitetlenkedett Zsueletta a nagymacskákat látva. - Látta, hogy begyugta a fejit az ember az oroszlán szájába? Jujj, de undorító! Én fénék!
- Én le is harapnám a fejét, ha én lennék az oroszlán - lökte a szavakat Márió. Senki sem kételkedett, elhittük neki.
Mellettünk egy Down-kóros csoport üldögélt, a szünetben Dzsasztin velük ismerkedett. Totál másként viselkedett, mint máskor: semmi káromkodás, vadság. Ösztönösen segédkezett, utat csinált, rendelkezett, hogy a többiek is segítsenek.
- Ezek olyanok, mint a Livike. Tuggya, aki bolond. Csórikáim! De rossz lehet nekik!
Egy se veszett el, és hazafelé se vadultak meg.
Ebéd után elszeletek haza, csak Dzsasztin cövekelt le.
- Én nem megyek, játszani fogok a nagyokkal - jelentette ki.
- Hát, ha nem mégy haza, akkor nekünk tanulnunk kell - próbáltam cselezni, mert miatta nekem is muszáj volt bent maradnom. Húztam volna már nagyon el, épp elég volt reggeltől eddig.
- Nincs is lecke! Mit kell csinálni? - óbégatott.
- Lesz egy oldal matek, aztán olvasunk, és pár sor másolás - soroltam az összest, amit utált. De ha hazamégy, akkor nincs lecke.
- Ha megcsináltam, akkor jáchatok? - adta be a derekát pechemre.
Öngól, gondoltam, a fenébe!
Egy órán át szagoltam a cipőjéből felszálló ájert, mert persze egyedül nem ment neki.
De hát kénytelen az ember következetesnek lenni.