Pál napja

Aszongyák, ha Pál napja gyün köddee, embär, állat hull döggee.

Nem volt köd szerencsére, havazott.
Akkor vettem észre, amikor ajtót nyitottam F-nak (visszatérő szerető). Sok időt kihagytunk a nyavalyám miatt, féltem is, hogy ártani fog. Nagyon be volt indulva, mondtam, hogy óvatos legyen, később meg, hogy ne nyomja beljebb, fáj, de se látott - se hallott, rémületemben még az erekcióm is oda. Elképzeltem, hogy csupa vér lesz a lepedő, kész égés, csikorgattam a fogam, beletörődtem, hogy tövig veri. De nem lett semmi gáz, heuréka, kibírtam, állta a seggem.
Végre. Örültem, mint aki megkapta az érettségi bizonyítványt.

Anyámos napot terveztem, a buszig még maradt is pakolászni időm.
Ronda locs-pocs volt kint, Pestnek nincs érzéke a télhez, a tetőkön is alig látszott a hajnali hó.
A várost elhagyva már kifehéredett a táj. Szokatlan volt, és szép, nem untam el hazáig nézni.
Praktikus okokból a bátyámhoz mentem előbb: ő szokta rendezni a fizetni valókat az otthonban, aztán bedobjuk a ránk eső részt.
Nem várhatok a pénzzel: nyugdíjas már, a felesége is alig keres a napi 8 óra melóval, egyedül többet kapok, mint ők ketten.
Gondterhelt volt: járt bent anyámnál. Magába volt zuhanva, nem kommunikált velük, csak ült a széken, se evett, se ivott, még csak nem is hablatyolt. Ki akarták csalni a télikertbe, de nem mozdult.
- Mi van, ha mäg fog halni a mutär? - kérdezte, nem is tőlem, csak úgy magától. - Az otthonban nem hagyják, csak 2 óra hosszáig, ha mäghalt, eevitetik, rögtön intézni köll a temetést. Féére kő raknunk havonta ägy tizest, mer nekäm sämmi spóró't nincs, gondolom, nekäd sä... ägy temetés mäg akár hatszázezer is lähet. Nemtom, ha hamvasztva van a mutär, akkó mennyi,de akkó sincsen ingyen.
- Főszámónak olyan árakat, hogy az embär haja égnek áll - kontrázott bele a sógornőm. - Ha harangoztatni akarunk, akkó a papnak ki kő füzetni az eemaradt templombért, mer' csak akkó harangoztat. A Zsigáéktú is eekért 30 ezret, plusz még a temetést, hogy prédiká't.
- Miért? Mi harangoztatni akarunk? - kérdeztem bele, de rögtön lehurrogott a bátyám.
- Nem temethessük el, mind a kutyát... mit szónának a népek? A mutär má' csak mägérdemöl ennyit.

Anyám egy székbe roskadva találtam. Nem jó szó, hogy szundikált, olyan, mintha meg lenne időszakosan halva. Megérintettem a vállát, köszöntem, de csak nézett rám révülten. - Jó rägge't - mondta, és összefüggéstelenül mindenfélét beszélt.
Hogy összetöpörödött... hétről - hétre kisebb.
Nem sütöttem most, illetve, amit sütöttem 2 napja, túl kemény lett mára, így csak boltit vittem. Piskótatallér, szereti, kis lekvár és csoki a tetején, jó puha, el tudja rágni.
Most nem rágta, hanem tördelgette. Csokidarabok, és morzsák lettek mindenfelé, maszatos kezét néha megtöröltem. Talán a másodikat majszolgatta, amikor észrevettem: nincs bent a foga. Kérdeztem: hova lett? Nem értette a kérdést, de válaszolt, illetve válasz gyanánt hablatyolt valamit.
Vittem neki egy kis plüss schnauzert. Nagyon örült neki, csókolgatta - dédelgette. - Mi lesz a neve? - kérdeztem. Fura volt, amikor kimondta apám nevét. Nem is azon lepődtem meg, hogy egy plüsskutyának szánja, hanem hogy eszébe jut még ez a két szó.
Messziről nézve úgy tűnt: beszélgetünk. Gesztikulált, mondta folyamatosan, de a mondatokban nem volt se alany, se állítmány, se realitás, se összefüggés.
A kutyára és a süteményre odasomfordált pár öregasszony. Az egyik könnyek nélkül bőgött, "mindent megtettem érte" - ismételgette, de a másik kommunikált.
- Van magának felesége? - Van. - Gratulálok! Gyerek is van? - Unoka is. - Hát, igazán gratulálok. Hol lakik? - Pesten. - Melyik részén? - A közepén. - Az nagyon szép hely, gratulálok! Én a 17-ben laktam. Van felesége? Fia? Lánya? Gratulálok. Akkor nem is vesz el engem feleségül? - Nem, mert van már feleség.
- Kár.Szexeltünk volna. Maga merre lakik? Én Lőrincen. Özvegyen, mert meghalt az uram. Parkettás volt, kimarta a torkát a gőz. Már nem lehetett segíteni rajta. Kijártam a nagybanira, vettem zöldséget, azt árultam. Magának van felesége?
Anyám felkelt. - Pisilnem kő. Örültem, hogy észrevette. Sokáig nem jött vissza, túl sokáig, az alkalmi kérőm meg elöntött a visszatérő kérdéseivel. Egyszer csak észrevettem, hogy anyám a mellettünk lévő társalgóból jön ki. - Eltévedt? Jöjjön, üljön le! - Jó, jó - intett, aztán megfordult, és visszament. A társalgóban egy széken kucorgott, felvette az alvó-félhalott tartást. Zavartam, nem tudta, ki ez a tolakodó idegen.

A lányoméknál a sógornőmbe botlottam. A sógort múlt pénteken operálták, nem volt széklete már 7 napja. Bevitte a fia vizsgálatra, de onnan rögtön a műtőbe tolták. - Hogy van - kérdeztem, de hát hogy lenne...
- Kivezették neki a végbelét a hasra, ide - mutatta. - Megkönnyebbült, az orvos meg is dicsérte, mert 2 múlva megindult a széklete. De olyan lassú a bélmozgása, hogy amit megevett, 5 nap múlva jött csak ki. Nem csináltak semmit. Gyógyszert se adtak neki, csak fájdalomcsillapítót. Azt mondták, hogy a vastagbele meg a végbele tele van daganatokkal, meg a máján is annyi, szóródva mindenhol, hogy nem is működik a neki. Be van sárgulva tisztára. 55 kiló volt, amikor bevittük (régen 95), most meg 53. Szerintem ennyi széklet jött ki belőle. Nem műtik, nem sugarazzák, ki se bírná, úgy le van gyengülve. A kemót meg a mája miatt nem bírná. Nem tudom, mennyi ideje van, mondtam a doktornak, tudni sem akarom, nem akarom várni a halálát. Ne menj be hozzá, senkit se akar. Beszélgetni se akar senkivel, azt mondja, ő jól elvan ezzel a csönddel. Én se beszélgetek vele, csak bemegyek, odaülök, és fogom a kezét. Vagy igazítok valamit.

Az unokák aludtak, későn kezdték a hó miatt a délutáni alvást. Már a buszhoz készülődtem, amikor berobbantak a nappaliba. Gyurmát kellett nyújtani, elkísérni 5 lépésre, mert ott van valami, aztán sétálni, játékpalacsintát csinálni, most építsünk, nem is tudom, hogy lehet energiával bírni ezt az életszakaszt.

Itthon végre időm lett, hogy befejezzem a reggeli kapkodva-kimosva vécézést. Amikor kész lettem, megdöbbentem: egy hosszú, normális vastagságú meg állagú gyurma kanyargott a vécécsészében. Tavaly június óta az első! Legszívesebben lefényképeztem volna, és szétküldöm mindenkinek: lám, már tök rendeset szarok! - de lemerült az elem a fényképezőgépben. Így csak magamban örültem. Sokáig néztem, sajnáltam lehúzni.
Megdolgoztam érte.
Bizakodó vagyok.

Kieg.

Szóval, egy kis kiegészítés a tegnapihoz: Monteverdi csak a nászig követte Néró és Poppea sztoriját.
Ugye, mint írtam: a rossz elnyerte méltó jutalmát. Hogy mennyire érte meg, a fene se tudja: rossz szellemei voltak egymásnak, az tuti. Poppea még rávette Nérót, hogy tetesse el láb alól az anyóst - biztos kinyírtak másokat is, de hát nem győz mindent a történelmi memória. Nem szépen halt meg Poppea: Néró hasba rúgta viselős állapotában, s ez végzetes volt neki.
Pedig Néró tutira odalehetett érte: utólag feleségül vett egy herélt pasast, Sporus nevűt, mert hasonlított Poppeára. Így is szólította társaságban. Erről az a hülye pasas jutott eszembe, aki kúrás közben, a csúcshoz közel azt ordította: "adj nekem női nevet, na milyen nevet adsz nekem?" A faszom is lelankadt tőle. Egy darabig maradt még némi lelkesedés, újrakezdtem, de állandóan lelankasztott a baromságával, hiába szóltam rá: csönd, baszok!
Megértem hát némileg Nérót, amiért ölt.

Elmegyek azért tüntetni ma. Kell a friss levegő is, aztán köpködhetek a hatalom nászán, na meg látok népeket is. Azt persze nem szeretném, ha eltaposnának a tömegben, nekem AIDS-ben kéne meghalni.

Nehezen bírok már magammal.
Szinte már teljesen rendbejött a seggem. Nincs váladékozás, bármikor finghatok, napi egy szkulától nem is kívánok többet. Igaz, eddig se kívántam, a muszáj vitt rá, de úgy tűnik, vége. Kedvem jó, izgága lettem megint. Kezdek hasonlítani magamra. Nagyon untam már ezt a házi-nemzeti gyászt. Hogy véreznék-e egy behatolástól - az még kérdés... de majd csak megválaszolódik az is.

Új év

Tök jó volt itthon. Még sohasem töltöttem a szilvesztert egyedül. Utálom, hogy gombnyomásra vidámnak kell lenni, mert ez a nap erre van szánva... inkább akkor vagyok jókedvű, ha úgy hozza a lépés.
Tévéztem, neteztem, meghallgattam a nyitott ablakból az éjféli durrogatásokat. Baszott hideg húzott be, becsuktam hát az ablakot. Élveztem az azonnali meleget, és jó volt tudni, hogy nem kell takarítani senki után.
Ma filmes napot tartottam.
A Mezzón Monteverdi Poppea megkoronázását adták. Szeretem, hallottam már vagy százszor. Gyönyörű a zene, a történet meg több, mint érdekes.
Néró Poppeánál tölti az idejét, aki megbabonázta, mert gátlástalan, törekvő és gyönyörű. Poppea férje (Otho) a legrosszabbkor állít be, kénytelen tudomásul venni, hogy itt kuss van neki. Drusilla szerelmes Othoba (ezidáig reménytelenül), Octavia, Néró felesége bosszút forral. Igyekszik rávenni Senecát, hogy álljon mellé, de Senecának megparancsolja Néró (Poppea nyomására), hogy öngyilkolja meg magát. Seneca ezt meg is teszi (gyönyörű rész), Octavia pedig ráveszi Othot, hogy ölje meg Nérót. Drusilla aggódik, Othora adja ruháit, hogy álruhában be tudjon jutni saját házába. A gyilkossági szándék lelepleződik, Drusilla szörnyű gyanúba kerül öltözete miatt, de magára vállalja a bűntényt, hogy Othot mentse. Persze ez is kiderül, Nérót meghatja az önfeláldozás, és Drusillát Ohostul száműzi a faszba, és a jó indokot kihasználva megszabadul a megunt Octáviától is, száműzve őt. Megint egy gyönyörű ária: adios Roma, adios patria... Néró és Poppea egybekel.
Fura. Nem is tudok hasonló műről: az összes rossz elnyeri méltó jutalmát, a jók (Seneca, Otho, Drusilla, Octavia) pedig ráfaragnak baszottul.
Tudom, ilyen az élet, így szokott lenni, de a sztorikból sosem ez jön át.
Mindez újév napján... jó lesz nyitvatartani a szemem, ki tudja, mi jön idén rám.

Megnéztem még egy örökbecsűt: valami Hotel cumdump volt a címe. Hatan élveztek egy pasasba, aki feküdt rezdüléstelen, még a tájolásán sem változtatott. A negyedik fickó csalódás volt: az élvezés pillanatában kirántotta a farkát, és spriccelt mindenfelé, ahova tök fölösleges, ahelyett, hogy szépen belenyomta volna ő is. Ilyenkor mindig a Brian élete filmből beugrik az a jelenet, amikor Brian a keresztfán várja megmentőit, és felbukkan a Palesztina Népe Nemzeti Front Öngyilkos különítménye. Basznak megmenteni Briant, helyette tök potyára halomra öldösi mind magát.
Igaz, az ötödik pasas már így is hangosan cuppogott a teletöltött seggben, de hasznos volt, és tanulságos, mert a sorsdöntő mondatokat angolul feliratozták:
- I'am gonna cum!
- Fill me up, dude!
Talán így megtanulok egyszer angolul... ezekben a mondatokban érdekelt vagyok.
Test, és lélek megvolt, alhatok.

Merev front

Kurvára türelmetlen vagyok.
171 napja szívok, egy bagatell miatt.

Kedden vizsgált volna meg a kolonoszkópiás drnő, de lemondott róla az aranyér meg a szifilisz miatt.

Sorban állni is utálok a boltban, de ez a 171 nap, a várakozásokkal... sok, na.
És hol van még a vége...?

Most szeretem a jobb talpam, bármilyen gusztustalan. Ha nem jelez, a fasz tudja, meddig szívok még -
Ez a szifkó legalább érthetővé és átláthatóvá teszi a dolgokat.

Nem szívesen húzom le a kezemről a kesztyűt, zavarnak a pakkok. A zöldséget már gumikesztyűben pucolom, a tésztát is úgy gyúrtam.
Abbahagytam a hiábavaló pimofakurtos kenegetést, hisz azok a tünetek is a szifilisztől voltak. Nem tipikusak - de olvastam, a szifilisz nagy utánzó, dermatitisztől a faszomtudjamiig egy csomó rejtélyes tünetet produkálhat.
Csak azt nem értem, ha mindezt én, kétkezi civil megtaláltam a SOTE anyagában, miért nem gyanakszik erre egy orvos, ha azzal keresem meg: szerintem szifiliszem van. Voltam októberben is, novemberben is nála, szeptembertől meg a gondozónőket baszogattam.

Felkészülten megyek holnap. Kiírtam és bemagoltam, milyen terápia javasolt szifiliszes pozitívnak.
Miből hány szem, és hány milligram.

Na, mindegy már.
Kibírtam.

Kopott mundér

Na, nem tudom, holnap végre vége lesz-e a cirkusznak.
Hétfőn megnézte a talpam - tenyerem S. doktornő.
(bocs: FőOrVosAssZony)
Rohadt egyértelmű, tán még neki is.
Reflexből kijött belőle a prédikáció:
- Maga soha, semmilyen körülmények közt ne szexeljen óvszer nélkül! Már épp eleget elkapott! Hányat akar még??? Hol van az elég???!!!
Gondolom, az ilyen hosszú mondatok alatt szokott gondolkodni.

Syphilis transitionalis. Utánanéztem itthon, a tünetek ehhez passzolnak.
Azaz: átmenet a korai és a késői szak közt.
Mindez folyamatos kontrollok mellett, orvosi ellenőrzéssel.
Nehéz lesz neki kimagyarázni.
Ha nem vagyok erőszakos, tán úgy járok, mint Ady.

Nem mondtam neki diagnózist, csak tartottam a talpam némán.
Bekérette a gondozónővel az eddigi kontrolljaim paksamétáját.
Tavaly szeptemberben voltam náluk 2. szakaszos szifilisszel.
Szedtem a gyógyszert saccra 1 hónapig, de rohadt lassan múltak a másodlagos tünetek, így kb. novemberig tuti, hogy nem szexeltem.
Volt egy kontrollom novemberben, aztán januárban, áprilisban, június végén, meg szeptemberben.
Az utolsó előttiig kritika nélkül hittem a "minden rendben, javul" szöveget.
Dugtam is folyton, jóhiszeműen.
Elkaphattam akármikor júniusig - a bareback ezzel járhat - de az csak sima második szakaszos lenne.
Nem vagyok leromlott pozitív, olyan az immunrendszerem, mintha egy negatívé lenne.

A doktornő elmélyedt a papírjaimban. - Borzasztóan magas volt végig - csapott az egyik adatra. Aztán hosszú csönd. Csak úgy, magának beszélt. - de itt meg javult.
A gondozónő feszülten és idegesen állt előtte, félig vigyázzban.
- Ott azért javulhatott esetleg... - szólaltam meg.
- Nem zavarja, hogy itt most konzultálok az asszisztenssel? - förmedt rám rögtön.
Vártam egy darabig, hadd folyjon a néma konzultálás.
- A júniusi és a szeptemberi vérvételem közt kaptam egy szemcsés Rocefillint. Az módosíthatott - nyomtan oda egyben.
- Azt mire kapta? És hol?
- A Lászlóban, a szeptemberi szifiliszem kapcsán, a főorvos úrtól - nyomtam meg a címzést. - Kértem itt, de elzárkóztak. Azért adták, mert a molekulamérete miatt képes a véragygáton átjutni.
Most nem baszott le, hanem zavart mosollyal helyeselt:
- Igen, igen, de mi annak a kockázatát nem szoktuk bevállalni (a mittudomminek a keresztvalamije) kapcsán.

Elhallgatott, a papírokat nézte.
-Menjen ki egy kicsit, várakozzon, a kolléganőmmel kell váltanom pár szót!

Ja, nagy titok lehet, ELŐTTEM, a SAJÁT nyavalyám kapcsán.
Tán most eszelik ki, hogy lehet ebből a tekintélyt megtartva kimászni.
Kiültem engedelmesen az öltözőbe, és azonnal hallgatózni kezdtem.
Nem hallottam semmi érthetőt, csak azt, hogy az előző némasághoz képest intenzív beszélgetésbe kezdtek.

Behívtak megint.
- A kolléganő leveszi a vért (mi a picsának? Az eddigieket is benézték). Elkészül csütörtökre. Jöjjön be pénteken. Mindegy már magának az a néhány nap ide-oda.
- Nekem nem mindegy! Kezdjük el a gyógyszerezést ma, akár az én felelősségemre!
- Nem lehet! Az egy komoly gyógyszer, csak akkor írhatom ki, ha arra alapos indokot látok. Kell a vérvétel! - kárált a vén tyúk.
- Látta a talpam - tenyerem, meg a bőrtüneteket...
- Nem! Jöjjön vissza pénteken!

Átmentem a gondozónővel a gondozóba. Nem szólt semmit, feszült benne az ideg. Csak bent lökte nekem a kérdést:
- Ezt meg mikor szedte össze?!?
- Június óta biztos nem. Se fizikailag, se pszichésen nem voltam képes szexre. Azóta nem szexeltem.
- És a proktológián mit keresett a múlt héten? - nyomozott keményen. Tán arra gondolt, hogy szétkúrták a seggem.
- A vérvételi eredményeket orvosok látják? - tereltem vissza a dolgára.
- Nem, csak mi, gondozók, nekünk kell eldönteni, mit jelent.
Ahá. megértettem, mitől ideges.
Megsajnáltam. Most rajta verik el a port a transitionalisért.
- De az enyém látták! Emlékszem, bement a doktornőhöz, várnom is kellett, mert valami nem smakkolt benne.
Nem válaszolt. Levette a vért. Máskor kedves volt hozzám, de már láthatóan elment tőlem a kedve.

Alapkérdés

Alapkérdés mindenre:

Ez most az öregségtől?

a HIV-től?

vagy a gyógyszerektől van?

Alkérdés:

vagy valami nemibaj?

Már megint

Amikor a kesztyűt húztam, beleakadt a körmöm a tenyeremen valamibe. Megnéztem: kicsi, piros, tapintva keményebb, mint a bőr körülötte.
Azannyát.
Nézegettem a bal tenyerem, találtam még négyet, vagy három és felet, mert az egyik alig kivehető.
A jobbon semmi, úgy elsőre ránézve,
de aztán a csuklónál megláttam egyet,
meg a tenyérszélen a másikat,
ami már hámlik is.
Aztán még egyet, de azt már inkább kitapogatva.

Mindkét tenyéren, mindkét talpon,
idéztem a szakirodalmat.

Le a zoknit!
A balon
csak egy,
de a jobbon egy rakás,
gusztustalan.

A rendelő már megint dugig, nekem meg meló előtt mindössze csak 1 szabad órám van.
- Jövő hét csütörtök - mondott csütörtököt a kartonozós - nem kerül most be, rengetegen vannak.
- De nekem sürgős!
- Higgye el, nekik is az.

Bementem melózni, de meló végén visszamentem a rendelőbe megint. Kongott az épület, érződött a péntek délután, de a bőrgyógyászaton vagy öten várakoztak.
- Időpontosak mind. Csak akkor maradjon, ha nagyon türelmes és tényleg halaszthatatlan.
Naná, hogy az, gondoltam. Ha ma megállapítják, megkapom a gyógyszert, ez hétfőig már három nap fór. Ráveszem a dokit, hogy ne húzza el 3 hétre, lenyomom az ajánlott 15 nap alatt. Jó az immunrendszerem, ha meg végigfosom a 15 napot, akkor is mi van?

Tök fiatal, szemrevaló pasas rendelt, sosem láttam eddig még.
Bölcs voltam, kussoltam a közelmúlttal. A "miapanasza?" kérdésre "mindkét tenyeremen, mindkét talpamon hámló bőrképlet van" választ adtam. Ne kelljen sokat lapozni a tanult szakanyagban.
- Mutassa!
A talpammal kezdtem, a jobbal, mégis az a legbeszédesebb.
Aztán mutattam a többit.
Hümmögött, a nyirokcsomóim tapogatta, az alkaromon is mutattam párat. A herezacskóm kifelejtettem a nagy igyekezetben, de így is látott eleget.
- Úgy tűnik, második szakaszos szifilisz. Kéne persze egy vérvétel is.
- Végre! - szaladt ki a számon - ezért a mondatért járok már ide 2 hónapja!

Mekkora egy marha vagyok, hogy nem tudtam befogni a pofám.

El kellett mondani a két hónapot, a ráknak nézett colitist, a vérvételt, meg a mindent.
Totál elbizonytalanítottam.
- Ezzel az anamnézissel várjuk ki a hétfőt, mutassam meg a főorvos asszonynak. A vérvételt is megcsinálják akkor, addig gyógyszert se írok, mert így bizonytalan.
- A nyelvem is érzékeny, mintha leforráztam volna.
Hiába nyújtogattam, megnézte ugyan, de nem térítette el.
Nem is mondott rá semmit. Azt se, hogy normális, azt se, hogy ronda.
Megszívtam.