Anyám

A délelőttöt anyámnak szántam. Családi esemény lesz, ilyenekre csak erőszakkal megy el, kéreti magát, ellenáll, játszmázik, nem látok át rajta. 77 éves, de fiatalon se volt egyszerű eset.
Most a macskáit gyenge érvnek tartotta - etetni kell, fiam - nem próbálkozott a secipőm - seharisnyám nótával sem. Azzal se, hogy nem tud enni ott, mert ott úri népek vannak.
Nem, egyikkel sem.
Most a 65 éves pufók özvegyasszony vált veszélyessé, mert képzeljem, bemászott hozzá kiszúrni a biciklikerekét, pedig semmi baja sem volt a keréknek már három éve, föl se szokott ülni, bot helyett kapaszkodik a kormányba, ha elcsoszog a boltba vagy a temetőbe néha. Nem hagyhatja most itt a házat őrizetlen, mert az a büdös kurva megint csinál valamit. Képzeljem, bedobott hozzá egy doboz bolhát is, amit az állatkereskedésben árulnak, csupa bolha lett a macskája mind. Hiába mondom, hogy a szárított vízibolha nem macskában szaporodik, ma meggyőzhetetlen.
Ráhagyom.
Rosszul is hall - vagy szelektíven? - a kellemetlen mondatokat nem érti, a cinikus megjegyzéseim, ha pusmogok is, hallja.
Szegény, nagyon megöregedett.
20 kilót fogyott fél év alatt. Az epéjét fájlalja hosszú ideje, de nem hagyja magát orvoshoz vinni. Nemcsak most: 7 éve sikerült utoljára elvinni szemorvoshoz, oda is csak erőszakkal, pedig injekciót se kapott.
Beszélgetni is nehéz vele. Megállít folyton, egy-egy személyt említve belekérdez: az ki? Válaszolok, maga elé néz, kutat az emlékeiben, fejét rázza, majd rábólint: ja. De gőze sincs, kiről beszélek.
Fáj látni.
Beszűkült a világa. Otthon talpal a tévé és a 25 macska közt, brazil szappanoperák lettek a családja, a Hírtévé a világ, rohadjon meg Gyurcsány meg a péhpofájú akárki. Néha a bolt, meg egy-egy temetés hoz valami újat - bár akik mostanában halnak, azokat alig-alig ismeri.
Látom, frizurát csináltatott. De nem akar jönni, nem, az Istennek sem.
Most igazodjak el.
Legalább az ebédre jöjjön el - próbálkozom. - A diplomaosztón úgyse volt.
- Meddig emlegeted még? - vág vissza. - Nem lehet megérteni, hogy rosszul voltam? Most se érzem magam sehogy. Nem megyek, nem mehetek! Majd elmegyek a templom elé, fiam. Bemenni úgyse merek, mert mi van, ha ott rosszul leszek? Most csak azért jöttél, hogy ezzel baszogass?
Békén hagyom, nem győzködöm. Tele a tököm a cirkuszával.
Higgadt maradtam látszólag, de görcsölt utána a gyomrom.

Nem jött el az esküvőre. Úgy éreztem, cserbenhagyott.

Másnap meglátogattam. Nem akartam, forrt bennem a méreg, de a lányom győzködött: leszek még én is vén gyagya, ne úgy fogjam föl, mintha komplett lenne. Meg tényleg, hátha történt vele valami.

Nem számított rám, viruló egészségben fogadott. Nem akartam hallgatni, miket hamukáz, meg se kérdeztem, miért nem jött el. Csak 300 m tőle a templom.
Jópofizott, kérdezgette, milyen volt az esküvő. Mondtam neki: tök mindegy, úgyse kíváncsi rá. Ha az lenne, megnézhette volna. Itt volt az orra előtt.
- Ezt meddig akarod az orrom alá dörgölni, fiam? - kérdezte sértetten.
- Nem sok gyerekem van, nem is sokszor nősülnek. Szóval, hallgathatja egy darabig.
Intettem azért neki, amint eltűntem az utcasarkon. Sose tudni, látom-e még.