Egyre nehezebb anyámmal. Elfelejt mindent, csak beszél, kár válaszolni, csak terheli, ha figyelnie kell.
A lakást áthatja a macskaszag. Lehet, hogy nem is a macskák szaga, hanem a beáztatott, erjedő macskatápé: vagy öt helyen díszelgett a konyhában egy-egy adag.
- Nincs foguk szegényeknek, muszáj puhára áztatni - magyarázkodik.
A macskák zöme az udvaron szaladt szét jöttömre, de a lakásban is feltűnt pár darab. Egy őszi ellésű a kedvenc székemen haldoklott, a radiátorba bújva. Mellette volt egyetlen macskátlan hely, oda telepedtem. Próbáltam egy darabig nem venni levegőt, de nem sokáig bírtam.
Anyám eltűnt. A süteményt kereste szanaszét a házban, de nem találta. Kétszer is megállt a felszeletelt kenyér mellett: - Na, itt van! - de újra csak a kenyérszeleteket látta. Talán 20 percig is kutakodott, csak távoli mérgelődését hallottam valamelyik szobából.
A gervás kismacska közben hozzám húzódott, elrettenve éreztem, hogy a hátamhoz dörgölőzik. A szék szélére csusszantam, minél messzebb a csipás dögtől.
Anyám jó sokára előkerült egy tálca bejglivel. - A tévére raktam - mérgelődött. - Tegnap se találtam, amikor itt voltak a többiek. Hát, ilyen szégyenben maradtam. Rossz dolog az öregség, fiam. Mindent elfelejtek, aztán meg olyan méreg gyün rám, hogy majd szétvet. A boltba is nehezen jutok el, fölírok mindent, de ha közben hozzám szólnak, elfelejtem, hun tartottam. Oda is csak a biciklibe kapaszkodva jutok el.
- Elhozzam a nagymama botját? Elmentettem, ki ne dobja.
- Nálad van? Hogy én azt mit kerestem... a másik, a kampós is megvan, nézd csak!
Ezt bezzeg megtalálta ripsz-ropsz. Fura volt annyi év után újra látnom - ráadásul anyám fehérre sikálta a hajdan barna botot. Talán csak fél méter lehetett: elveszett a fémvége még nagyanyám idején, és a sok használattól rövidre kopott.
- Jobb a bicikli. Annak legalább a kormányára akaszthatja a szatyrot.
Beszélgettünk még, illetve egyoldalúan anyám mondta a magáét. Elszokott már tőle, hogy visszaválaszoljanak. Kisegítettem néha, ha valamelyik unokának nem ugrott be a neve, aztán vitatkozni kezdett, hogy nem is úgy hívják, máshogy, de jön most nyelvére a neve.
Szidta kicsit Ilonka nénit - 60 éve van már haragban vele - de aztán elvesztette a szálat, hova is akart kilyukadni.
Igazán torokszorító érzés volt. Egy barátom jutott eszembe: alzheimer kóros volt az anyja, a végén már őt se ismerte fel.
Anyámat orvoshoz se tudom vinni. Utoljára 9 éve sikerült, szemüveget írattatni, de annak is vadul ellenállt.
Integetett utánam, míg el nem tűntem a sarkon. Visszafordultam párszor, de nem láttam tisztán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése