Ezeket a napokat átszövi a születés misztériuma - nem vagyok vallásos, de előbukkannak belőlem is a gyerekkori mesék.
Múlt szombaton a Pluss Egyesület karácsonyi műsorán láttam egy bájos kis rajzfilmet bocikkal - birkákkal - Máriával - háromkirályokkal, fel is támadt bennem azonnal a sütős kedv.
Nem várok senkit, de ezt a készülődést semmi pénzért se adnám. Cetlik, receptek közt kotorásztam, s eszembe jutott egy ismerősöm, akivel már bő 2 hónapja levelezem. Neki most biztos kurvaszar: kórházban a párja harmadik hónapja, tragikusan lerobbant állapotban került be. Vajon felébresztik-e az ünnepekre? Hazamenésről még biztos szó sem lehet.
Nem szoktam hozzá senkihez, nincs bennem várakozás keltette hiány, könnyű nekem.
De ő most nagyon egyedül lehet.
Sütnék neki szívesen valamit - hadd lássa, gondol rá valaki - de nem olyan szomszédi köztünk a viszony.
Tegnap kérdeztem: van-e haladás párja állapotában. Javulgat, mondta, de még altatják, még lélegeztetik, gépen van, ő csak egyre bizakodik.
Reméli, hazakerül lassan, nem bírja nélküle.
Reggel üzent: ma hajnalban meghalt. Nem szenved már, így rendeltetett.
Nem tudok mit mondani. Idegen az "őszinte részvétem".
Hallottam hangján: nem is nagyon érti.
Azt mondta: elbúcsúzott tőle, olyan volt, mintha élne, csak hideg.
Tompán beszélt - nyugtatóktól, vagy a légüres tértől - szaladgálni kellett napközben, papírok, ez-az, intézkedés.
Tán hetek lesznek, mire rájön, hogy a karácsonyi ajándékot nincs kinek adni.
Soha többé.
Ez nem a születés misztériuma.
Ez a nagy, süket csöndé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése