2010. december 3., péntek

Elza napján

Az utóbbi időben annyit kellett szaladgálni, hogy összeolvadtak a napok. Nem éreztem a hasznot, csak a fáradtságot. Tudtam, egy ideje már takaréktempón vagyok.
Elsején viszont akkora meglepetés ért, ami fölforgatott mindent. Kaptam egy levelet az egyik hajdani tanítványomtól, akit 10 éves korában láttam utoljára. Lángvörös volt a haja, s az igazságot kereste folyton: vagy vérig sértődött, vagy mérgelődött. Mosolygós emlékem nincs is róla.
Volt egy sumák öccse. Gyorsan jöttek egymás után, 1 év, ha volt közöttük. Fölötte apáskodott, nem sok eredménnyel.
Hát, most írt. Azt írta: alig mert írni, tervezgeti már jó ideje. Ott gyalogolt mögöttem az idei, meg a tavalyi Pride-on. Meg akart szólítani, de nem volt elég bátorsága.

Hát, namégilyet....
Egy volt tanítványom, aki meleg,
aki nőtt azóta vagy tíz évet,
felnőtt lett,
és nem elég, hogy meleg,
hanem öntudatos meleg,
aki kijött a két legéletveszélyesebb Pride-ra.

Persze, lehet, hogy nem is meleg, hanem buzit dobálni jött fel Pestre? Aztán meggondolta magát?...van ilyen.
De akkor nem mögöttem jött volna a sorban.
Most nagyon várom, hogy tisztázzam a talányt.
Megnéztem a fotóját: érdekes, férfias arc. Így, hogy tudom gyerekkori mását, hasonlít is magára. Az utcán föl nem ismertem volna.
Átsuhant agyamon: vajon ludas vagyok-e abban, hogy meleg lett.
Mintha hiba lenne - úgy látszik, csírákban búvik bennem némi homofóbia?
Vagy csak az örömöm takargatom?
Igen,
örülök,
hogy meleg,
és hogy van
öntudata.
Ebben már biztos van részem.
Ott voltam neki mintának, jókor.
Már második napja büszke vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése