Már a hét közepén attól ijedeztem, hogy jön a hó. Nem azért, mert hideg, hanem Pécsre terveztük a hétvégét, este, sötétben, autózva.
A 6-os út az agyamban eleve a halál: annak idején, ha azon jártam, a frász kerülgetett. Egyszer egy darázs miatt csaptam át a szembe sávba (berepült az autóba, és ádáz üldözésbe kezdtem), egyszer meg egy ló farától 10 centire álltam meg, ami az esős éjszakából hirtelen előttem termett.
Arról fantáziáltam most, hogy árokban landolunk, vérzünk, meg minden.
Rájöttem: félek.
Péntek este váratlan lefújta a sofőr a tervet. Hó lesz, csúszkálás, elakadunk egy elakadt sorban, csupa realitás.
Megkönnyebbültem nagyon. A szorongás elszállt. Eszembe jutott: mi a faszt félek, jól nézne ki a sors, ha nem az AIDS-be, hanem egy véletlen malőrbe kéne belehalnom.
Úgy látszik, nem akarok véletleneket ezen a fronton.
Nyilván szerethetek élni.
Élek, és ehhez ragaszkodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése