Hidegfront

Dzsasztin nem állja az időváltozást.
Már tegnap elment a maradék esze.
Köszönés helyett elém állt, dagadt hasát markolászva. Hétvégén verekedett, a nyolcban, eléállt egy csicskagyerek, behúzott neki, de szétverte, de szééééétverteeee, de nagyooonnn! Hivjam fel az anyukáját, hogy beteg, és haza akarom engedni.
- Nem hívom, Dzsasztinka, szeretem, hogy itt vagy, hiányoznál - húztam keresztbe terveit. - Meggyógyulsz biztosan.
- De hányingerem is van!!!! - ordított rám, öklével nagyot bokszolva a lambériába.
- Aki ilyen erős, az jó egészségben van - nyugtattam. -Legalább tudunk együtt tanulni. Jó lesz ugye? - keserítettem el végleg.
- Ilyen egy geci tanárt...!!! Fuuúúj! De utálom magát!!! Nem maradok itt, hazamegyek! - csapta le mind a 84 kilóját a székre.
- Halkabban Dzsasztinka, megfájdul a torkod - aggódtam érte látványosan. -Gyere, rajzolok neked valamit!
Szart rám. A táskájához ment, bepakolt, felrakta a székét is a padra, jelezve: végzett itt mára. Felvette a pulóverét, a kapucnit a fejére húzva, jelezvén, akcióra kész. Ott álldogált aztán tanácstalanul, táskával a hátán, és nem tudta, mitévő legyen. Hisz nem tiltakoztam, rajzoltam a többieknek csak nyugodtan tovább.
- Megyek!...Megyeek! - fenyegetett néha, és roppant tanácstalan volt.
- Üüüü! üüüüü! - bömbölt nagyokat. - Ilyen köcsöggeci tanárt! - hergelte magát, és a behívatomapámat-anyámat duma után elszántan kidöngölt az udvarra.
Ebéd utánra lecsitult végre.
- De nem tanulok! - ordított felém néha. Aztán beült az ötödikesek közé, leplezetlen bámulva Nikolettát.
- Mekkora fekete pina van alatta. De megkúrnám - ábrándozott maga elé motyogva.
- Dzsasztinka, te nagyon nézed Nikolettát. Tetszik neked? - kérdezte kolléganőm. - Miért nem írsz neki levelet?
- Á, azt nem úgy kell! - oktatta kolléganőmet. - Én már mindent kipróbáltam. Kergettem, kitéptem a haját... lekurváztam. Mégse akar szóba állni velem!
Belátta lassan, hogy ez a nap nem az övé. Elszántan nekiült egy Donald-kacsának, és úgy festegette, mintha ez lenne a mai diplomamunkája.