2009. október 6., kedd

Hogy vagy?

Nem is tudom, van-e kérdés, amit ettől jobban utálnék mostanában.
Addig se szerettem, amíg negatív voltam.
Mindig az angol - amerikai hadujúdút éreztem mögötte.
Hogy "nehogy azt hidd, érdekel, nehogy válaszolj rá valami igazat".
Amióta pozitív vagyok, duplán utálom. Mintha azt feltételeznék: csakis rosszul érezhetném magam.
Nem is tudom, mit illik válaszolni rá.
Ha azt mondom: "jól" - azt hiszik, hazudok.
Ha azt: "szarul" - ez illetlenség, titkold, ki a fasz kíváncsi rá.
Így többnyire azt válaszolom: REMEKÜL.
És azonnal eszembe jut a Monty Python Gyalog galoppjából a nagypapa, akit unokája akar a halottas kocsira feldobni idejekorán. Ő hangsúlyozza, dobás közben, hogy "határozottan remekül érzem magam, sosem voltam ilyen jól"

Amúgy jól vagyok. Kezem - lábam megvan, simogat a napfény, van internetem, lisztem, cukrom, sóm. Étolajom is.
Nem izgat, hogy nem láttam a tengert, és repülőn se szartam össze magam.

3 megjegyzés:

  1. Ha óvatlanul ezt kérdezném tőled, akkor is érdekel a valós válaszod. Egyébként bennem is hasonló disszonanciát kelt egy ilyen sablon-ízű mondat. Az egészen felvillanyozott, hogy elégedett vagy.

    VálaszTörlés
  2. Minden relatív... Te elégedett vagy a 72 kilóddal, én meg visszarakom sorra a nadrágjaim a szekrénybe, mert egyiket se a mostani 72 kilómra választottam. Elértem már megint azt a pontot, amikor könnyebb elfogadni a pocakom, mint behúzni...

    VálaszTörlés
  3. Nehéz lehet hozzád kapcsolódniuk azoknak, akik - elővigyázatlanul - ezzel a kérdéssel szoktak indítani egy beszélgetést. Én nagyon szeretem ezt megkérdezni, egyszerűen azért, mert érdekel, hogy hogy érzi magát az az ember, akivel épp beszélgetni szeretnék. És néha át is megy az őszinteségem az üzenet "sablonos" szavain :)

    VálaszTörlés