Vágom a centit

Dög meleg, utolsó hét. ráadásul hétfő.
Mindezek tetejében lomtalanítás volt ma épp. Kirakva a szeméthegyek, mindegyiket ült egy család, akik vagy rokonok, vagy "ismerem!"-ek valamelyik gyereknek. A kölkök a kerítéshez nyomták maguk, sóvárogtak a kövér lim-lom kupacok után.
Lecke nem volt. Dzsasztint lepattintottam (fájt a feje, hányingere volt, mindez persze mű, színjáték, otthon akart hasalni inkább). Egész nap őrült volt, verekedett, ordibált, kellett a francnak.
A maradék békésnek tűnt, beígértem hát a Ligetet nekik. Nem jártunk kint már vagy egy hónapja. Ott több az árnyék, szaladgáljanak, szívjanak jó levegőt.
Csak Zsuelettát kellett lerángatni az egyik szemétkupacról. Hosszas alkudozás után vissza is rakta a kibányászott papírdobozt.
- Isteneeeemmm! Ilyen tanárt! Ne mongya, hogy maga nem szokott lomozni!
Amikor kiértünk a Ligetbe, szétengedtem őket a réten. Az út szélén billegett egy pasas, a nejlonzacskójába kapaszkodva, nagyokat inhalált belőle.
- Ismerem! Ez szokott ott az uccánkban szipuzni! A szipus Pali! - ismerte fel Máriusz, és azonnal barátkozni indult. Zsueletta követte, elrángatni se lehetett.
A maradékkal megindultam, vissza-visszaordibálva, hogy "gyertek!"
Letelepedtünk a hintákhoz.
A guta majd megütött, amikor utolért Máriusz Zsuelettával, magukkal csalva a zacskós pasast.
Rájuk ordítottam, összeszedtem az egész bagázst, és szipusmentes irányba megindultam.
- Nem vagy normális! - korholtam Zsuelettát - Honnan tudod, mikor van az eszénél ez a szipus pasas? És ha berángat a bokorba? Nem hallottál még olyat, hogy valakit megerőszakolnak?
- Olyat nem, csak azt, hogy valakit megbasznak. De engem ugyan nem! - esküdözött azonnal.
Találtunk egy eperfát, már érni kezdett rajta az eper. Szedegettek belőle, lenyugodtak. Hintáztak egy darabig, teljes volt a béke.
- Képzelje - pletykált Coffi - Dzsasztin reggel verekedett az ötödikes Andorral. Így lefogta a karjával a fejit - mutatta a mozdulatot - a hóna alá szorította. Az Andor olyan vörös volt, szegény...
- Fojtófogás. Biztos nem kapott elég levegőt.
- Ráadásul a büdös hóna alá fogta. Mindig tiszta büdös. Oszt ott volt a feje az Andornak. Fúúúj, de undorító!
Hintáztak még egy darabig, aztán visszaindultunk a suliba. Márió gyíkászni akart, de nem hagytam. Durrogott egy darabig, olyan volt, mint a kopó, akinek nem megy ki az orrából a vad szaga. Aztán kergetni kezdte Coffit. Utolérte, és akkorát rúgott bele, hogy lerogyott a lány.
- Magadnál vagy? - kaptam el a csuklóját - Hát nem is szólt hozzád! Hogy mersz belerúgni?
Rángatta a kezét, de nem eresztettem:
- Fogom a kezed, mert nem vagy még nyugis. Ha lecsillapszol, elengedlek.
- Lecsillapodtam! - vigyorgott meggyőzően, de ahogy elengedtem, Coffi után eredt, két kézzel elkapta a coffját, és teljes gőzzel hanyatt rántotta. Coffi sírt, beverte magát, és elöntötte a düh:
- Rohaggyá mostmármeg, te szemét!
- Márió indult volna torolni, de már fogtam újra a csuklóját. Így csak fröcsögni tudott:
- Rohaggyá meg te, te szemét tetű kurva! Engem legalább nevel az anyám, nem úgy, mint téged az a dagadt geci kurva anyád!
Túl közel volt hozzám, túl hirtelen, szájon tenyereltem.
- Nem szidjuk senkinek se az anyját! Megértetted?!
- Most megölöm magát! Eresszen! - ugrott nekem, de stabilan fogtam a kezét.
- Nem engedlek! Verekedni akarsz, és alászaladsz valaminek. Úton vagyunk! veszélyesen viselkedsz.
Lehiggadtam a szájbavágás után, bántam is már.
Vergődött egy darabig, rángatta a kezét, aztán vagy húzott, vagy húzatta magát, majd egy kilométeren, és mondta a magáét végig. Máriusz fogta egy darabig a másik kezét, csillapítgatta, a lányok csak jöttek utánunk befogott szájjal.
Az iskolánál már várta az anyja. A szemétkupacot leltározta épp, amikor kibukkatunk a kerítés mögül. Márió épp rángatásban volt, észre se vette az anyját.
- Így jövünk a Ligettől végig - mutattam - és felsoroltam a friss bűnlajtsromát. - Összepakolunk, és eresztem is, otthon hamarabb lenyugszik.
Az anyja latolgatta, hogy a rossz hírek, vagy a szájonvágás, vagy hogy a szemétben vájkálva találtuk nyom-e a latban többet, de csak a fejét csóválgatta.
Bent összapakolt Márió. Durrogott egyre.
- Geci iskola! Az összes tanár rohadt! Behívatom apám, és összeveretem magát! Csak azért is bejövök holnap korán, és laposra verem a Coffit! Kitépem a haját!
- Nem is bántott téged. Te mentél neki, kétszer is. Bocsánatot kéne kérned tőle inkább.
Kivittem a kapuhoz. Addigra az anyja már föltalálta magát.
- Hogy mindig a szégyent hallom rullad?!? Elegem van ám máá! - és úgy nyakon csapta kétszer is, csak úgy csörgött. Érdekes, most nem dadogott hozzá.
- Ne bántsa már szegényt - kértem, bár most nem volt sok erkölcsi alapom hozzá.
Tanakodtam, hogy lehettem ennyire hülye. Kibírtam egy évet, és az utolsó héten megy el az eszem. Márió most mindkettőnktől jól megtanulta a dolgok elintézési módját.