Orr

Nem tudom, hogy szagot és szagot mi választ el. Állt előttem egy nőci a metrón, fojtogatott a parfümbűze. Olyan tömény volt, annyira beterített mindent, hogy könnyezett a szemem, tüsszögnöm kellett, meg orrot trombitálni. Megijedt tőlem, gondolhatta: H1N1-es vagyok, arrébb húzódott. Hiába került messzebb, irritált a szaga, míg le nem szállt. Nem értem. Ő hogy bírja ki?
Tudom, hogy másként hord az orrom, mint másé. Minden illatos. Műbarackvirág-szagú a klozetpapír, meg műeperszagú, nem is értem, hogy lehet összekapcsolni ezeket a szarással. Azt se értem, a takony mivel szalonképesebb műkamillaszaggal, vagy műzöldalmával. Miért nem lehetne egy papírzsepi simán papírszagú?
Egyszer, réges-rég, egy figyelemreméltó beszélgetést folytattak egy tányérgyártó munkással. Elmagyarázta a riporternek, hogy a rengeteg munkával agyonmintázott tányérok mellett vannak díszítetlenek is, de azok sokkal drágábbak, mert az ízlést meg kell fizetni, és ára van annak is, hogy megállják, hogy össze ne pingáljanak mindent.
Valahol itt lehet a megoldás. Biztos megvan az illatoknak is a maguk evolúciója: az erőtlenek és enyhék életképtelenek, az erőszakosak győznek. Az erősebb kutya elve. Csak azt nem értem, hogy bukhatnak erre a nők? Állítólag a női orrnak szimpatikus, ha beledöglik az ember a mosóporszagba, hihető, hogy vadvirágos réten jár a klozet helyett, mert telelövi a budit műrétszaggal, és szívesebben vesz meg a háziasszony általa illatosnak minősített termékeket, mint szagtalanokat.
Lehet, hogy a dolgok logikátlansága zavar? Helyénvalóbb lenne egy ganészagú WC papír, vagy faszízű koton?
Vagy csak háklis vagyok? Öregkori rigolya?
Büdösnek találom a gyrost, pedig kimondottan gyrosszagú.
A saját bagószagom viszont nem érzem, pedig lehetetlen, hogy ne legyek bagószagú.