Föl vagyok dobódva. A szájsebész feloldott a süteményevési tilalom alól - de ne sokat, mert a cukor mellett jól tenyészik a sampinyon - és elrendelte, hogy citromot, savanyú uborkát, étkezés előtt - alatt - után, ahogycsak bírom.
Nincs nyálam, fedezte fel.
- Egyáltalán tud nyelni? - csodálkozott. - Olyan száraz a nyelve, hogy legelhet vele.
Ez a hülye glandula parotis. Beadta a kulcsot, sztrájkol. Érthetővé vált a reggeli fullákolás.
A franc se gondolta volna. Leköpni nem szoktam senkit, nem volt így tesztelés.
Csodálkoztam is: ha benyaltam valakinek, szinte száraz maradt a helye. Sose ment a nyállal síkosítás.
Pedig a rendelőben az egy szál várakozó gondolatokat indított el bennem, míg a sorom vártam. Elképzeltem, milyen zavarban lenne gatya nélkül, pláne itt. Két hete is összefutottam vele már, de akkor zavartan magába temetkezett.
Most a szeme sarkából figyelte, amint kipakoltam a magammal vitt HIV kiadványokat.
Egy darabig meredten ült, mint egy szobor, aztán mindkettőből vett egyet - egyet. Valamit zavarában felém motyogott. Gondoltam, lecsapok rá.
Szerintem maga is meglepődött, milyen könnyen szóra nyílt.
Tiszta romantika: csak ketten voltunk, a harmadikat épp bent injekciózta a szájsebész. Fogfúró sivalkodott, ő meg 2 perc múlva arról beszélt, hogy két évtizede pozitív, de nem kell neki még mindig gyógyszer, ő se érti, más se, de hát ez van, vírusa alig, rengeteg a CD4, a százalék az egeket veri, nem tudja, mi lesz vele így.
Mint a lakodalomban a móringot, úgy pakolta ki a hozományt. Nem jutottunk tovább, mert hirtelen behívtak szájat tátani.
Annyi eszem még volt, hogy a markába nyomtam egy névkártyát.
A tizennégyesben dugig volt a rendelő. Jéé ült az egyik padon. Úgy megszoktam már, hogy mindig belé botlok - szinte a berendezéshez tartozik. Egy guszta fickóka süllyedt a mellette lévő ülésbe: látszott, hogy az ő bátorsága is Jéébe szállt.
Gondolkoztam, mondjak-e neki boldog születésnapot, de elvetettem gyorsan. Itt a "boldog" cinizmusnak hatna, aztán diszkrét sem nagyon lennék.
Nem mindenkinek jár arra a módra az esze, mint az enyém.
- Na, ez a fülbevalós, ő itt egy orvos - mutatott Jéé a kedvenc dokim után, kísértjének magyarázva. - Na, most képzeld el!
Nem nekem szólt, de elképzeltem.
A fene tudja, miért dúdolom még most is az "odavagyokmagáért,afeketehajáért" - hisz nem is fekete a haja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése