A minap R. blogjában olvastam, milyen vegyes érzései voltak egy jól megfizetett, de ki nem használt akció kapcsán. Már akkoriban eszembe jutott, hogy aktivistának lenni kb. annyi, mint szent prostituáltként várakozni valamelyik ó babiloni templomban. Vagy betért valaki, vagy sem - de ha kellett, megtalálták.
Csak nem Istárt, hanem valami ügyet szolgálunk, s az eszközeink sem mindig ugyanazok.
Az elmúlt hetekben többször is írt egy ismeretlen. Félt nagyon, okkal, hogy fertőzést kapott, szorongott, nem bízott a jövőjében. Nekem szinte csak rutin, neki káosz, reménytelenség, elhúzódó krízis. Várnia kellett, hogy tesztet csináltathasson: 2 hét után kapott egy negatívat, de rábeszélték, hogy ismételjen 4 hét múlva. Illetve nem is beszélték rá, csak elültettek benne egy szikrányi kételyt, ami benne úgy elhatalmasodott, hogy rábeszélte az ismétlésre saját magát.
Most boldog, megúszta, visszakapott mindent, ami elúszni látszott.
Azt írta, hálás.
Sok a dolga, ideje nincs, ezért hadd utaljon a szolgálatnak egy bizonyos pénzadományt.
Hát hadd utaljon.
Nem tudhatom, neki mekkora összeg, de mi egy évig elvagyunk belőle.
Hívhatnak, hívni tudunk, lehetünk.
Igaz, nem ezért tettem, de simogatva érzem magam.
Jókor, jól szolgáltam Istárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése